Ugyebár ott hagytam félbe egy fejezettel korábban, próbababőrbe bújtatott életem ecsetelését, mikor is összekaptunk a fátylat viselő primadonnával, aki azután úgy eltűnt, mintha soha ott sem lett volna!

Furcsa volt azon a szépia színű helyen lenni. Bár megvallom, jóval kellemesebb volt, mint abban a faluban a sok szörny között járva, vagy épp az emberek közelében, akikről kiderült, hogy lényegében ők sem maradnak el messze a "magamfajtától".

De most újra ott voltam, a kiszáradt fa társaságában, amit körbesétálva, valami furcsaságot fedeztem fel. Lehet, ott volt az azelőtt is, de én csak akkor fedeztem fel a fa törzsében a szabályos négyzet alakú odút, ami első pillantásra üres volt. Mivel az alja kimondottan szemmagasságban volt, láttam, hogy van benne valami, s mikor belenyúltam, és ujjaimmal megérintettem, éreztem, hogy valami apró és puha. Odatartottam a markom és ujjal kisepertem, hogy lássam, mi az. Undorodva dobtam a földre, mikor megláttam, hogy három döglött legyet tartok a markomban.

- Deja-vu… - rúgtam arrébb az apróságokat, miközben tenyeremet a ruhámba töröltem.

Eszembe jutott a faluban rajzó légyinvázió, de aztán, ahogy ott törölgettem a kezem, egyszeriben bevillant valami: éreztem az ujjaim! Lenéztem, és csak ekkor fogtam fel, hogy a kezeim nem fából vannak, hanem hús és vér, rajta bőrrel, körömmel!

- Akkor ez a valóság?! - sóhajtottam fel. - De mégis hol vagyok?

Mit sem tudtam én akkor még az igazságról, de történt, hogy alighogy megtettem eme felfedezést, majd a fára pillantottam, a legyeket rejtő nyílás alatt egy újabb állt! Ebben egy kristálypohár volt látható. Ennek a pezsgős pohárnak a valódi formáját csak alig pár másodpercig láttam, azonnal utána áttetszővé és teljesen kék színűvé alakult. Olyan volt, mint egy hologram. Viszont mikor oda akartam nyúlni, egy méhecske hirtelen odaszállt, és kezembe szúrta a fullánkját. Ezután, ahogy a nagy könyvben az meg van írva, leesett a földre. Itt jön azért a csattanó: az állat szintén áttetszővé vált, majd eltűnt. És ugyanígy tett kezemben a fullánk is! Csak a helye maradt. A seb nem volt mély és nem is vérzett.

Meggondolandó volt ezt látva, hogy továbbra is a valóságnak nevezzem, ami ott folyt! Ezt azért is mondom, mert kicsivel később a fa furcsa mód életre kelt, vagyishogy az egyik ága, ami gondolt egyet, és átnyúlt a szakadékon át a kaptárfal egyik sejtjének bejáratához.

Először megijedtem, és odébb léptem, de aztán valahogy az az érzésem támadt, hogy az a vastag ág talán miattam hajlott oda, ahova. Nem volt nehéz felmászni az ágra, hisz egy ponton érintette a földnyúlványt is, viszont mikor a szakadék fölött kúsztam négykézláb, éreztem, hogy hasonlót még az életemben nem csináltam. Mindettől függetlenül, végül azért sikeresen átértem.

A sejt belsejében sötét volt, és bár végig attól féltem, hogy mikor lépek bele valami nyúlós, ragadós trutyiba, csak egy sötét folyosón mentem végig, aminek a végén fényt láttam!

- Cassandra! - visszhangzott a falból, ahogy a fény közelébe értem. Egy női hang volt, mit hallottam.

A fényhez érve üvegszilánkok csörömpölésére hasonló hangok hallatszottak.

- Ó, te figyelmetlen liba! - kiabált a hang, aki az imént a női nevet mondta.

Hangot már többet nem hallottam egyet sem, de belsőmön végigszaladt a gondolat: "Ki a fene ez a szipirtyó?!"

Abban a pillanatban, hogy ez bevillant, valami üvegtapintású dolgot éreztem a tenyeremben. A szemem elé emeltem kezem, amiben egy talpas kristálypohár volt, ugyanaz talán, amit a fa odvában láttam!

A pohár viszont kísérteties hangon csörrent, mikor kiesve a kezemből, darabokra tört.

Nem szoktam poharakat törni, most sem az volt a cél! Egy furcsa reccsenést éreztem a kezeim közt, majd egy villanással ott termett a fényben a fátylat viselő nő. Halványan látszott az arca, főleg a két szeme, ám akkor az ajkán elnyúló mosoly volt, amire felfigyeltem. Nem tudtam, miért, de megijesztett. Aztán egy szempillantás, és véres kezeim közt egy fejet tartottam, amit sikoltva ejtettem ki a kezeim közül. Az emberi fej ráesett a testre, aminek nyakából még spriccelt a vér, Végig gurult rajta, aztán a vértócsába esett, pirosra festve a világosbarna hajszálakat!