Az előző fejezet kicsit rövidre sikerült! Tudom, és elnézést érte, de vannak dolgok, amikről nem szeretek írni, de muszáj. Ez is az volt!

Csak egy pislantás, és gyilkossá lettem!

Ma már tudom, hogy esélyem sem volt másképp csinálni a dolgokat, mert az erő, amivel szemben álltam, az enyém többszöröse volt! Sajnos a részleteket a tisztán átláthatóság kedvéért nem árulhatom el, a lényeg viszont az, hogy a kiszáradt fa meg a kaptárfal helyett, most újra a próbababa szerepében tetszelegtem.

Csak néztem a testet, mellette a letépett fejjel. Képtelen voltam elhinni, amit láttam! A katona, aki a fejembe eresztett egy golyót, halott volt, és a feje a kezeim közül esett ki!

- A francba… - hallottam meg váratlanul bal felől. Odapillantottam, mire a sárban fekve egy másik katonát pillantottam meg, aki oldalra dőlve azon volt, hogy a tőle alig egy karnyújtásnyira heverő puska után nyúljon. Azonban abban a pillanatban, hogy észrevette, hogy ránézek, már nem nyújtózott tovább a fegyver után, hanem inkább elrúgta magát a sárban, tőlem távolabbra, közben az oldalán lévő fegyvertároló egyik rekeszébe nyúlva előhúzott egy cső alakú tárgyat, amiről bár nem tudtam, mi lehet, viszont az, hogy megnyomott rajta egy gombot, aztán meg felém dobta, hát egyáltalán nem jelentett semmi jót! Hamar kiderült, hogy egy villanógránát volt az a valami. Teljesen elvakított, pedig alighogy a lábam elé esett, én megpróbáltam elszaladni.

A villanás következtében reflexszerűen meggörnyedtem, de valahogy élt bennem a természetes védekezés, és ahelyett, hogy továbbra is csak álljak, mozdulatlanul, fogtam magam, és futásnak eredtem. Ja, vakon ez a legjobb dolog, amit tehettem! Persze, hogy nem jutottam messzire. Nekimentem valaminek, és rá is estem, ami aztán jó fémesen szólt, aztán meg ahogy felvetődtem arra az akármire, olyan ügyesen le is csorogtam róla. Mit ne mondjak… a szemeim előtt még mindig csillogott minden, de semmi hangeffektussal megint elvakított valami. Két fejezettel ezelőtt már írtam az okról: nem egy román traktor volt az a fekete monstrum! Igen, menekülés közben sikerült ráessek arra az autóra, aminek a csomagterében megbújtam, és a fényszórók világítottak a szemembe, az vakított el…

Na, de ott sem szándékoztam sokat időzni. Nekilendültem, hogy felálljak, de ekkor meg egy puska csövét nyomták az arcomba!

- Ott maradj! - kiáltotta egy férfihang.

Hogy parancsát alátámassza, kirúgta alólam a kezem, amire rátámaszkodtam, aztán a hasamra lépett.

- Lobo, jelentést!

- Canine, előbb végezz azzal az izével! Aztán mindent elmondok!

- A rádión át hallottam, hogy téged támadott meg, mégis Mineblower, aki halott, szóval beszélj, mi történt!?

- Az a bio fegyver a csomagtérből ugrott elő! Épp csak annyi időm volt, hogy levegyem a lábam a gázról, mikor kitörte velem a kocsi ajtaját, és kirántott. Ki akart nyírni, és majdnem sikerült is neki, de Mineblower leszedte rólam. Mineblower hátulról lefogta, de a bio fegyver erősebbnek bizonyult közelharcban, és alighogy szembe fordult vele, letépte a fejét! Én lettem volna biztos a következő a listáján, ha nem dobok rá egy villanógránátot!

Túl sokat továbbra sem láttam, egyedül csak ennek az elsőre tévesen, K9-ként azonosított katona körvonalait láttam relatív jól láthatóan, de ám amit a társa mondott, nekem teljesen lehetetlennek tűnt, mert én nem emlékeztem belőle semmire. Igaz, az tagadhatatlan, hogy én hajítottam ki a kezemből ennek a Mineblower nevű katonának a fejét!

Mint említettem, a fényszóró fénye, meg a gránát villanásának utóhatása még mindig elvakított, de azért hallottam a rajtam taposó katona, Canine hangját, aki miután végighallgatta a társa jelentését, megerősítést kért a főhadiszállástól, hogy ott is hallották-e, és hogy mi a parancs a bio fegyverrel.

Na, gondoltam, kezdődik elölről! Hisz már egyszer a faluban eljátszottuk ezt a néhai Mineblower-rel!

Erre aztán, a semmiből felhangzott egy éghetetlen vihogás. Ismerős volt a hang már a legelején, aztán beugrott a vénasszony, aki valahogy megmentett a fejlövés után. Láttam Canine alakját, aki bár még akkor is fél lábbal engem taposott, viszont fegyverével a környéket pásztázta.

- Ki az?! - kiáltotta a férfi társa. - Mutasd magad!

- A fejét üsd, hogy meg ne sántuljon! Áháháháhá!

Az egész hang mintha a szélrózsa minden irányából zúdult volna ránk. Kísértetiesen visszhangzott a károgásba fulladó vihogás. A fejem is belefájdult a nagy rikácsolásba, majd a végén még ennyivel megtoldotta mondandóját!

- Lesz itt nemulass, kutyák!

Ezt követően a hang teljesen elenyészett! A rákövetkező percben Canine lehajolt, és még midig a hasamat taposva a két karom után nyúlt, majd miután kattant a csuklómon a bilincs, ellépett tőlem, majd ennyit mondott:

- Kész, mehet!

A franc tudja, kihez beszélt, de én szívtam meg teljesen. A bilincsbe ugyanis áramot vezettek, a fa meg mint tudjuk, jól vezeti az áramot! Az egész testem rángatózni és füstölni kezdett, a gerincembe és a fejembe pedig egy addig nem tapasztalt érzés hasított, a fájdalom!

Moccanni sem bírtam másodpercekig. Annyi idő pedig éppen elég volt a katonáknak, hogy két oldalamra álljanak, egy-egy elektromosan sistergő bottal a kezükben.

- Főhadiszállás! - mondta a sisakot viselő Canine. - A rongybaba valóban nem tud ellenállni az elektromosságnak. Készítsétek elő neki a legpazarabb ketrecet, amit leltek!

- Vettük, Alpha! - mondta a társa, aki bár nem viselt sisakot, attól függetlenül a kezében lévő fegyvert úgy tartotta, hogy az pont kitakarta az arcát. - Na, ide figyelj, bio fegyver! - legszívesebben letépném a fejed, ahogy te tetted a társunkkal, de a parancs az parancs, szóval viselkedj, és tegyél mindent úgy, ahogy mondjuk neked!

- Mert, ha ellenállsz, nem csak a bilincs lesz, ami megcsap! - lóbálta meg az elektromos botot Canine.

Mondjuk, mázlim volt, hogy életben hagytak, viszont kérdéses volt, hogy hány darabban kerülök ki végül a csávából!