9. Hadd babázzon a baba!

Duke vezetésével kiértünk a szabadba. Az ő nehézkesen mozgó tempójában kellett, haladjunk, de azért napnyugta előtt még így is sikerült átvergődjünk az iszapos talajon, hogy elérjünk egy pirosra festett ekhós szekérig. Odaérve, a magát csak Hercegnek nevező férfi kihúzott egy fémládikát a szekér mélyéről. A láda két tárgyat tartalmazott. Egy fehér, menyasszonyi ruhát viselő, horrorisztikus arcú baba hevert a piros bársonyon, míg a babára egy olyan tárgyat helyeztek, amit már láttam korábban: négy szál kukoricakóró, amit középül fonással kötöttek össze, Ezt a fura voodoo-kellék féleséget egy varjú dobta annak a viskónak a küszöbére, ahol a vénasszonnyal találkoztam.

Bevallom, a horrorbabát még úgy, ahogy elképzeltem, hogy miért hagyta rám a babakészítő, de hogy azzal a kukoricakötéssel mi a francot akart, arra sehogy sem tudtam rájönni! De a Duke (nevezzük inkább így a herceget) hamarosan felvilágosított. És attól a ponttól kezdve szidtam a fejem, hogy csak úgy ott hagytam azt a kincset érő kóró köteget!

- Ő itt Angie! - nyújtotta át nekem a pszichopata arcvonásokat birtokló babát a Duke. - Tartsd mindig magad mellett!

- De mégis mit kezdjek én itt egy ilyen játékbabával az emberevő szörnyek meg a magamfajtára vadászó emberek között?

- Angie Donna Beneviento jobb keze volt. A legféltettebb kincse!

- Hát sajnálom, de ez a lényegen mit sem változtat!

Már épp vissza akartam adni neki a babát, de a Duke ekkor kezébe vette a "kalászt", és két-két szálnál megfogva, széthúzta. A fonás annyira rugalmas volt, hogy nem szakadt el, de én ám ennek láttán, letettem a babát a földre, és odanyújtottam a jobb kezem. Meg szerettem volna érinteni a külsőre rugalmasnak egyáltalán nem tűnő fonalat, ám ahogy odanyújtottam a kezem, a Duke ráhúzta csuklómra a "karkötőt". Elkaptam kezem, aztán a fonáshoz nyúltam, de nekem érdekes mód nem sikerült egyáltalán megmozdítani sem a kukoricaszálakat, sem a fonást!

- Mégis mi a franc ez?! - mordultam a Duke-ra idegesen.

- Ezt a karkötőt Beneviento úrnő kifejezetten neked készíttette!

- Hogy lehet leszedni ezt a fost?!

- Ne erőlködj, te sehogy sem veheted le! Mostantól viszont minden esélyed megvan, hogy teljes mértékben urald a tested! Angie segíteni fog, hogy kordában tudd tartani a parazitát!

- A micsodát?

- Ejnye-ejnye. Rosszindulatú egy némber a lakótársad, hogy be sem mutatkozott!

- Mi? Miről beszélsz most itt? Milyen lakótárs? Mi van?!

- Te nem egy mozgó próbababa vagy, hanem egy félkész remekmű!

- Kérlek, beszélj érthetőbben!

- Igaz… Lehet, a vegyszerek a parazita emlékeire is hatással voltak…

- Könyörgök, herceg, mondd már el, hogy mire akarsz kilyukadni! Milyen parazitáról beszéltél az imént?!

- Minden részletet sajnos én magam sem ismerek! Annyit tudok csak, amennyit megosztottak velem. De tudnod kell, hogy csak azért beszéltek nekem ezekről a dolgokról, mert szükségük volt olyasmikre, amit máshonnan nem tudtak beszerezni, csak tőlem.

- Könyörgöm, ne húzd itt tovább az idegeimet!

- Idegeid azok nincsenek. Heisenberg sokat is szidta ám miattad Donnát! Emberből fémkatonát sokat csinált. Gyártósoron készíti őket mái napig, de te aztán sok fejtörést okoztál neki!

- Áh… Csak mondd, hogy nem akarod elárulni rólam az igazat…

- Félre értesz… Én nem ismerem a teljes igazságot, és csak az érdekedben nem osztok meg veled részinformációkat, hogy ne zavarjalak össze.

- Eddig azért mégis sikerült! Lakótársról beszélsz, parazitáról, gyártósorról meg mindenféle sületlenségről!

- Sajnálom, kedves, de hidd el, csak a te érdekedben teszem mindezt! Viszont, ahogy látom, az ott a távolban Ethan Winters, az eddigi legkiválóbb kliensem. De ahogy tőle, úgy tőled is szívesen megveszek minden értékesnek számító portékát. Értem ezt csecsebecsékre, kristálytestrészekre, amiket ellenségek hagynak maguk után, de ha hozol alapanyagot, ételt is készítek szívesen. Persze azt csak én enném meg, ugyanis te napenergiával táplálkozol, a hajadon át! Jaj, te jó ég, erről nem is beszéltem neked!

- Újabb részigazság? Jaj, de várom…

- Ez egy nagyon fontos információ az egészségedet illetően! Neked nincs szükséged tápanyag bevitelre, mivel a hajadban mikro méretű napkollektorokat ültettek, ez pedig egyenest az agyadba küldi az életfunkciókhoz szükséges energiát. Az energia egy része elraktározásra kerül, de úgy tudom, hogy legfeljebb húszórányi létfenntartáshoz elegendő energiamennyiség, amit el tud a tested különíteni. Ha ez felhasználódik, és nem kap az agyad utánpótlást, az halállal jár! Ó, de itt is van a drága Mr. Winters! Üdv, itt nálam! A hölggyel ne foglalkozz! Angie-vel sem! Gyermeket akart a kishölgy, úgyhogy adtam neki egyet! De te mi jót hoztál, drága barátom?!

Ránéztem az idegenre, de ő fel sem emelte fejét a földön heverő babáról. Siralmas látványt nyújtott az a felfegyverkezett alak, abban a barna kabátban, bekötött kézzel! Ahogy láttam a bal kezéről jó pár ujj hiányzott.

A Duke viszont meglátta, hogy mennyire bámulom azt a férfit, akiről korábban azt mondta, hogy vele külön ügyeljek, szóval felkapta a földről Angie babát, és az arcomba nyomta.

Erre meghallottam Ethan hangját:

- Nem hiszem, hogy Angie-ből valaha is jó gyerek válhat…

- Á, barátom, hagyd csak! Ez a kedves kuncsaftom úgyse beszéli a nyelved! Dú-té! Rapido, rapido!

Megfogott a vállamnál fogva, és finoman, de határozottan a földút felé lökött. Ugyebár én nem értettem angolul, attól függetlenül mégis utánam kiabálta azon a nyelven, hogy bármit találok, ő szívesen megveszi tőlem!

Mit ne mondjak, még mindig kicsit füstölve, a nem létező idegrendszerem meg darabokban, de azért elindultam a sárga iszapba süllyesztett szürke köves úton, kezemben egy bizarr játékbabával, karomon pedig egy fura karkötővel, amiről fogalmam sem volt, hogy mi célt szolgál!

Na, de később azért megkaptam a kellő felvilágosítást. Kitől? Magától Angie-től!