11. Chris-nek áll a világ?

A nő alakját, akinek arcát immár nem takarta fátyol, még csukott szemmel is láttam. Elszánt arckifejezése riasztó volt, és valahogy az sem okozott megnyugvást, hogy egy szempillantással elkerültem a közeléből, vissza a misztikus falu közelébe, vissza a próbababa testébe! Még mindig ugyanaz alatt a tar lombú fa alatt ültem, és magam mellé nézve Angie baba ugyanolyan mozdulatlansággal ült addigi helyén.

Nagyot sóhajtottam, utána pedig meglöktem a babát, ami oldalra dőlt.

- Most, hogy végre négyszemközt vagyunk, mesélhetsz egy kicsit erről az excentrikus nőszemélyről is!

De ám a baba nem felelt. Odanéztem, de csak a szél fújta habos-babos ruháját!

- Halihó, Angie! - ráztam meg a babát, ami továbbra sem mozdult.

Néhány percig azért még próbálkoztam, hogy szóra bírjam, de rá kellett jönnöm, hogy ott, abban a "valóságban" Angie csak egy szimpla játékbaba.

- Pazar… Lehet, tényleg igaza van annak a nőnek, és meghülyültem… Játékbabákat látok mozogni, és beszélni…

Könyökömet a térdemnek támasztottam, míg fejemet utána a csuklómra hajtottam. Elképzeltem, ahogy ugrál előttem az a horrorisztikus baba, és bájosan énekel. De ám a következő pillanatban megpillantottam az úton a kis játékbabát, aki édesen csilingelő hangon trillázott, közben szakadtas menyasszonyi ruhája csak úgy szállt a szélben, ahogy elugrált szemeim előtt.

Meghökkenve egyenesedtem fel, majd hamar magam mellé néztem. Angie baba ugyanúgy feküdt, ahogy emlékeztem rá. Az út felé néztem, de ott ekkor már nem volt semmi!

Kezembe vettem a babát. Megráztam, mintha attól vártam volna a csodát! De a baba továbbra sem mozdult.

Végigszaladt hátamon a hideg, mikor belegondoltam, hogy mit mondott Angie, miszerint képes vagyok illúziót teremteni, amit én is látok, sőt még irányítani is tudok!

Jó nagyot néztem, de ám kevés idő elteltével fegyverropogásra lettem figyelmes. Nem tudtam, ki lövöldözik, de nem állt szándékomban bevárni az illetőt, ezért inkább fogtam a babát és sietve távoztam.

Továbbra is az úton haladtam, és ahogy felértem egy emelkedő tetejére, a távolban épületeket fedeztem fel. Nem a falu volt! Egy hatalmas épületkomplexum látszott, amit magas fal vett körül. Mintha egy gyár lett volna! Bízva a legjobbakban elindultam arrafelé. A lejtőn leérve egy láposabb területre értem. Innen már nem látszott az épület, sem a fal, ami körbevette, viszont tudtam, hogy az út egyenest odavezet, szóval mentem tovább szakadatlan!

Sokáig nem láttam, vagy hallottam semmit, aztán bal kéz felől felbukkant a cserjés közt egy házikó. Eredetileg arra sem néztem volna, de a bokrok közül valami akkora zajt csapott, hogy odafordítottam a fejem!

Másodperceken belül megpillantottam egy szőrös, ember alakú lényt, ami kicsit hasonlított azokra a torz mutánsokra a faluból, de ez jóval nagyobb testű és sokkal szőrösebb volt. Egy hullát vonszolt ki a sárból. Eleinte azt se tudtam, hogy férfi vagy nő volt-e az illető, csak akkor derült ki, hogy egy férfi az, miután a lény lehúzta hátáról a hátizsákot, utána pedig letépte róla a kabátot és a kötött pulóvert. Úgy esett, hogy ezeket mindet jóformán elém szórta. Igaz, hogy látott, és bármikor megtámadhatott volna, de nem törődött velem. Nos, a magafajtát továbbra sem bántotta egyik ilyen dög sem! Ocsmány módon nekiállt falatozni a szerencsétlenül járt holttestből, én viszont miután nagy nehezen le bírtam róla venni a szemem, lehajoltam, és magam felé húztam a kék színű hátitáskát. Kiszedtem belőle, ami benne volt, de mivel nem volt szükségem sem ételre, sem pedig szeszes italra, azokat ott hagytam. Egyedül a bicskát hagytam benne, a zseblámpát meg a túrakesztyűt. Óvatosan felvettem hátamra a hátitáskát, aztán még óvatosabban el kezdtem felegyenesedni. Ekkor viszont a szőrös bestia teljesen váratlanul szembe fordult velem, és üvöltve megindult felém! Baromi gyorsan jött, szinte repült a levegőben, mikor felugrott, én meg riadtan buktam vissza a földre. Megpróbáltam levenni a táskát, attól tartva, hogy azzal hergeltem fel a bestiát, azonban váratlanul egy árnyék magasodott felém, aztán eldördült egyetlen puskalövés, a szőrös fenevad feje pedig szétloccsant. Ahogy elterült előttem, még az arcomba is fröccsent a véréből.

Undorodva felsikoltottam, mire egy kéz ért a vállamhoz.

- Nyugalom, minden rendben! - hallottam egy férfihangot, de rá egy pillanatra valami mást is volt szerencsém hallani: egy párbeszédet közte és a társai között! - Itt Alpha! Találtam egy civilt! Magammal viszem! Lehet, szükség lesz a doktor segítségére!

Az ütő kishíján megállt bennem, mikor meghallottam, hogyan nevezi magát, hát még mikor megvillant előttem a fekete kabát alja, meg aztán már egy cipő orra is ott feketéllett a szemem előtt.

- Hé, jól vagy? - kérdezte ekkor már tőlem.

Nem tudom, honnan szedtem össze annyi lélekjelenlétet, hogy Excellára gondoljak, vagyishogy főleg az alakjára! A fickó ugyanis a két karomnál fogva felhúzott a földről, és csakhamar találkozott a tekintetünk! Most először láttam közelről a férfit, aki egy teljes tárat lőtt a két karomba, de persze mindazt a fejembe szánta, még mielőtt az egyik embere meghúzott egy kart, én meg csak a Duke-nak köszönhetem, hogy nem kerültem a tűzifák sorsára!

- Értesz engem? - kérdezte a szögletes arcú, komor ábrázatú idegen, akinek rövidre nyírt sötét haja már deresedni kezdett.

- I-igen… - bólintottam, még mindig tágra nyílt szemekkel bámulva az ipsét, aki ezzel folytatta.

- Elviszlek az alakulatomhoz! Itt nem biztonságos! Mi a neved?

- Larissa…

- Örvendek Larissa, én Chris vagyok!

Na, én erre mire gondoltam? Abban az alakulatban biztos azért kellenek az olyan fedőnevek, mint: Canine, Mineblower, Doki meg parancsnok, mert mindenkit Chris-nek hívnak! Gondolatban megeresztettem egy fogpaszta mosolyt, erre mi történik: a borostás képű katona szolidan, de rám mosolyog…

- Na, de most már gyere! - megragadott a felkaromnál fogva, és átvonszolt az úton, be a susnyásba, majd egy kis sártaposás után hirtelen ott álltam egy rakás UFO sisakos illető gyűrűjében, akik közül végül egy golyóálló mellényt és fehér köpenyt viselő barna hajú férfi húzott ki. Ja, vele is találkoztam már annak előtte. Xanaxot ajánlottak neki, amit lehet, hogy csak kiírt magának a végén, aztán meg ki is vette ott a faluban egy patikában, mert bizony immár sokkal nyugodtabbnak tűnt!

A viccet mellőzve, nem voltam épp a legboldogabb, hogy újból azok közé keveredtem, akik addig folyamatosan azon voltak, hogy eltegyenek láb alól. Most viszont fordult a kocka: én lettem a jámbor civil, akire úgy vigyáztak, mint a hímes tojásra!