- Mekkora mázlista! - hallottam a női hangot a rádión át, miközben egyenes háttal ültem a hátsó ülésen, oldalamon két fegyveressel.

Tudni kell, hogy a hölgy pontosan rám célzott, mikor ezt a megjegyzést tette. Ő ugyanis a volánnál ült, és körülötte csak egy rakás számítástechnikai eszköz meg egy nagy csomó kartondoboz kapott helyet. Én ülhettem két kvartett csővel rendelkező, tankfejű UFO között! De ám legalább adatott a lehetőség: megnézhettem magam az autó visszapillantó tükrében! Mit ne mondjak… Excella testalkata az egy az egyben összejött, bőrszínre viszont nem lettem egy sápadt fekete bőrű nő, hanem egy kreol, fekete hajú teremtés, nagy, barna szemekkel, és hangsúlyos fekete szemöldökkel. Hosszúkás, keskeny ajkaim voltak, és hosszú, fekete szempilláim. Ahogy ott néztem a tükörképem csak azon agyaltam, hogy ejnye, valami csillogó fejkendő kéne még a fejemre, meg egy száz színben pompázó hosszú szoknya, és könnyen szert tehetnék egy kis plusz jövedelemre, ha felajánlanám a katonáknak, hogy kiolvasom kezükből a jövőt! Larissa, a látó! Speciel Duke-al is szövetkezhetnék, gondoltam, elvégre neki meg van egy tuti ekhós szekere! Szerintem még a szörnyeket is megsarcolhattuk volna, ha ügyesen variálok a próbababa meg a cuki romalány kinézetek között!

Ilyen nemű gondolataimból aztán a helyi terrorszervezet vezetője, a ráncosabb Chris rántott vissza a valóságba, aki a volánnál, meg azért mellesleg a köpenyes Chris mellett ült.

- Larissa! - mondta, miután harmadszorra is csak azt látta a visszapillantótükörben, hogy én úgy ülök a két UFO sisakos között, mint a feszület! - Nincs mitől tarts! Köztünk biztonságban vagy!

- Ja, amíg nem ront ránk a következő domb mögül egy rakás farkasember… - jegyezte meg az anyósülésen ülő druszája, aki végig kifelé nézett. Lehet, a Xanax kezdett veszteni nála a hatásából?

- Dr. Szabo, felajánlottam a lehetőséget a távozásra, vagy nem? - vágott vissza a feketébe öltözött gyászhuszár!

- De közben azért többször is belefogalmaztad, hogy nélkülem hamar elakadnátok.

- Neked köszönhetjük, hogy még idejében rájöttél Miranda tervére.

- Az is az én ötletem volt viszont, hogy Rose is egy autóban utazzon az apjával, aztán látod, mi lett belőle…

- A parancsokat én osztom! Neked még mindig az a feladatod, hogy segítsd a munkánkat!

- Ha ott, ahova megyünk, valóban lesz internet, akkor nem lesz gond! Fordító segítsége nélkül viszont nem kínlódok tovább a Dimitrescu féle sületlenségekkel! Miért nem elegendők a Benevientotól származó iratok? Azokat angolul jegyezték le, és abban is szerepel minden lényeges adat!

- Ott már csak a kész "termék" megalkotásáról és beüzemeléséről írnak. Tudni akarom, hogy mi köze az Uro… - ekkor a parancsnok elharapta a szót, majd miután rám nézett a visszapillantó tükörből, hamar le is zárta a beszélgetést. - Később majd folytatjuk! Pillanatnyilag még mindig Miranda ügye az első!

- Hmpf… - köszörülte meg a torkát a jobbomon ülő katona. - Főnök, szerinted mégis milyen erős lehet Miranda?

- Umber Eyes, ezt most komolyan kérded? Láttad a Mineblower által féléve készített képeket a faluról! Akkor hogy nézett ki, és most hogy néz ki!

- Bocsánat, hogy közbe szólok - hallatszott a rádióból egy férfihang -, de titeket nem izgat, hogy Larissa hogyan élte túl eddig errefelé? Méghozzá teljesen egyedül!

Egy pillanat alatt nyolc "tankcső" szegeződött rám két oldalról, alattuk egy-egy pár szemmel, amik szintén engem figyeltek.

- Valahogy mindig sikerült elkerülnöm a szörnyeket! - válaszoltam, egyre jobban zavarba jőve, mivel a férfiak még mindig én rám néztek.

- Mások azért nem voltak ennyire szerencsések! - jegyezte meg Dr. Chris, vagyis Szabó.

- Azért az is sokat számít, hogy külterületen mozgott! - jegyezte meg a csapat őszes vezetője. - Bent a faluban azért nagyobb a káosz!

- Szerencséd, hogy nem vetődtél a lápvidékre! - lökött meg balról a mellettem ülő katona.

- Jó, hogy őt körbe rajongjátok csak azért mert ember! - nézett ekkor hátra a jó doktor.

- Csak nem a barátnődet siratod? - kapcsolódott be a beszélgetésbe rádión a csapat nőtagja, aki anno annyira irigyelte tőlem, hogy annyi pasi közt ücsöröghetek…

- Kikérem magamnak, nem a barátnőm, de akkor is idegesítő, hogy valakit, aki önszántából vállalta, hogy segít nekem, és ezzel az ügyünknek, azt kinyírjátok, de viszont találtok egy ártatlan kis civilt az erdő mélyén, őt viszont jóformán beveszitek a csapatba! Csak azért mert ember!

Olyan féket vágott ekkor a kocsi vezetője, hogy szégyenszemre a sebváltóra estem. Két hős kísérőm viszont hamar visszaemeltek a hátsóülésre. A különböző zajoktól nem értettem eleinte, hogy mit válaszol a csapat vezetője a mellette ülő kirohanására, én már csak ennyit hallottam a parancsnok halk beszédéből:

- …viselkedsz, mintha nem tapasztaltál volna meg a bőrödön egy BF támadást! Személyiséget adsz nekik, holott azok már csak eszközök egy idegen terrorszervezet, vagy egy intelligens parazita irányítása alatt!

- De meglehet, hogy az a nő volt pontosan az, amit keresel. Emberszabású, és a múltat idézi! Illik rá a leírás!

- Megint egy személyről beszélsz, a bio fegyver már nem élőlény! És hogy megmentettem egy civilt? Vonj felelősségre majd érte, mikor hazaértünk! Kevesebbért is álltam már bíróság elé!

- Christiaaaan… - szólt ekkor közbe rádión a nőtag, direkt elhúzva az utolsó á-t a férfi nevében, akiről így megtudtam, hogy a teljes keresztneve Krisztián. - Olvastam a nemzetedről, hogy szeretnek a vesztes oldalra állni! Most viszont számold hozzá, hogy jelen helyzetben a vereség a biztos halálunkat jelenti, szóval csak óvatosan a kijelentésekkel!

- Mellé már így is sok bajtársunkat elvesztettük! - jegyezte meg mellőlem az egyik katona. - Egyiket kifejezetten a védenced számlájára írhatjuk. Lobo rá a tanú!

- Alpha, itt Lobo! - és láss csodát, ekkor recsegve, ropogva, de megérkezett közénk az éteren át a fent említett tanú!

- Hallgatlak, Lobo! - válaszolt vissza az autó sofőrje, aki újra a gázba taposott.

- Megtaláltam Buddy holttestét. A dagály partra vetette!

- Vettem… - sóhajtott fel a parancsnok, aki fél szemmel a druszájára nézett, aki kínjában a melle fölött összekulcsolta két karját. - Hozd el a dögcéduláját, ahogy a többieknél tettük! A maradék felszerelés megvan?

- Már bent van minden a kocsiban Viszont főnök, van egy nagyon komoly probléma... A ketrecet nyitva találtam, a B.F. pedig nem volt odabent! Átszkenneltem a terepet, és a legfrissebb lábnyomok közt találtam egy nagyon mély lábnyomot!

- A kereskedő? - kérdezte a bal oldalamon ülő katona.

- Talán kapóra jött neki egy enyhén elszenesedett próbababa… - ércelődött Krisztián, de a mosolya az egyáltalán nem volt nevezhető kedvesnek!

- Én is a kereskedőre tippelek, bár Moreau is szóba jöhetett volna, de nem találtam hányást a közelben. Viszont az a helyzet, hogy időbeli egyezést keresve újra szkenneltem mindent, ekkor pedig találtam egy másik személytől származó lábnyomot is. Ez egy hosszában rövidebb, súlyban pedig jóval könnyebb, feltételezhetően nőtől származó lábnyom. Körülötte pedig helyenként kormot lehetett szabad szemmel felfedezni!

- Gondolod, hogy maga a B.F. hagyta azokat a nyomokat?

- A nehezebbik személytől származó lábnyomok kifele menet is hasonló mélységűek voltak, és nem húzott maga után semmit, a B.F. pedig hiányzik!

- Vettem, Lobo! - válaszolta a csapat vezetője. - Egyelőre ne feltételezzünk fel semmit! Siess vissza! A gyár déli bejáratánál várunk!

Várt néhány másodpercig, azután mély levegőt vett, majd így szólt:

- Alpha az összes egységnek! Lobo úton van visszafelé! Megtalálta Buddy holttestét! Sajnálom, Tundra!

- Sejtettem, hogy ez lesz… - válaszolt vissza szomorúan a csapat nőtagja. - Azért remélem, a dögcéduláját visszahozza…

- Amint ideér, megkapod! Részvétem… Bele se merek gondolni, mit tennék, ha Claire-el történik hasonló!

- Tudtuk mindketten, hogy mire vállalkozunk!

- Jézusom! - üvöltötte el magát ijedten Krisztián, mellesleg magyarul, aztán azonnal hátranézett, egyenest az arcomba. Onnan vissza a visszapillantótükörbe, majd vissza rám.

- Mi történt? - kérdezte a parancsnok, fejével leutánozva egyszer a druszája által megtett fejmozdulatokat.

- Semmi… bocsánat… - rázta meg a fejét a férfi. - Már vagy harminc órája nem aludtam, és már rémeket látok…

Ezt még megtoldotta a magyarság b. betűs szuperszavával, miután az ajtó felé fordult, és a székben lejjebb csúszva, a tenyerébe hajtotta homlokát!