Fárasztóan hosszú, és beszédben gazdag autós utazásunk lassan véget ért. Korábban úgy emlékszem, megemlítettem a gyárkomplexumot már, aminek kitört kerítésén át a három autó behajtott. A füves pusztaság, ami az udvarnak adott otthont, teles teli volt, mindenféle lommal, fémkacattal. Habár az egész hely úgy festett, mint ahol már évtizedek óta nem jártak, furcsa mód, kiszűrődtek bizonyos fémes zajok a hatalmas épület belsejéből. Ezeket a hangokat hallva, furcsa, deja-vu szerű érzés vett hatalmába. Esküdni mertem volna, hogy már hallottam hasonló zajokat, de visszaemlékezni sehogy sem bírtam rá, hogy hol és mikor!

- Ez lenne hát Heisenberg gyára? - kérdezte egyik kísérőm, ahogy Alpha mellé lépett.

- Kezdjétek meg a felderítést! - parancsolta a kérdezett, közben rágyújtott egy szál cigarettára.

A panaszkodásával a figyelmet folyton magára vonó doktor idegesen csapta be a fekete jármű ajtaját.

- Egész úton idefelé szagoltam ezt a bűzt! - panaszkodott, a parancsnok szájában füstölgő cigarettára célozva.

- Hé, Chris, nem unod még? - jelent meg Tundra, az osztag egyedüli nőtagja.

- Nem te kellett, szagoljad! - válaszolt vissza a doktor.

- Nem veled beszélek! - oltotta le a nő.

- Ha már ennyire kedvelitek egymást - szólalt meg Alpha -, beoszthatlak titeket egymás mellé! Tundra, te tudtommal úgy is tudsz németül. Lehet, szükség lesz a nyelvtudásodra!

- Köszönöm, főnök - legyintett Tundra. - De mást kell, keress eme megtisztelő feladatra. Én ugyanis önként vállalom a hely feltérképezését! A némettudást meg csak azért írtam bele az önéletrajzomba, mert jól fest benne, és mert két évig egy német pasi volt a társam a D.A.A.-nél!

Tundra kivette Alpha szájából a cigit, és azzal kényelmesen pöfékelve elindult a gyár épülete felé. Arra, amerről le volt a fal egy része omolva!

Alpha még kifújta tüdejéből a maradék füstöt, azután parancsot adott a többieknek, hogy kezdjék meg kipakolni a legszükségesebb felszereléseket, hogy mire Tundra visszatér, már minden elő legyen készítve.

A csapat szétszéledt, kivétel hármunkat: a druszákat meg engem! A csapat vezetője mivel énrám egyáltalán nem osztott feladatot, sőt pillanatnyilag nem is áldozott rám sok figyelmet, a jó doktor odaállított a parancsnok mellé, és megkérdezte tőle, hogy mitévők legyenek velem. Mivel közel álltam hozzá, láttam a parancsnok felugró szemöldökét, viszont még arra sem vette a fáradtságot, hogy a dokira nézzen.

- Talán kérd meg, hogy segítsen neked! - jött a válasz..

- Na, de itt bizalmas iratokról van szó! - hőbörgött a doktor.

- Nem gondolod, hogy van elég bajunk már így is? Nem hiányzik, hogy még te is itt panaszkodj szüntelen! Ha nincs rá szükséged, hagyd békén! Van neki elég baja!

- Jó, hogy megbízol benne, csak azért mert ember…

A doktor és a vesszőparipája… A parancsnokot viszont nem hatotta meg az aggodalmaival, szóval mehetett pakolni!

Én továbbra is úgy álltam ott, a madárijesztő mögött, mint egy kuka, és hát ennek az lett a következménye, hogy a parancsnok vagy öt perc elteltével hátrapillantott a válla fölött.

- Nem szükséges itt állnod a hátam mögött. Nyugodtan odébb mehetsz, vagy besegíthetsz a többieknek. Csak Canine-t hagyd. Azok a fegyverek veszélyesek!

Nyeltem egyet, azután lesütöttem a szemem. Nagyon feszült voltam, és ezt a férfi is észrevette. Csakhamar felém fordult, és közelebb lépett hozzám.

- Van valami baj netán? - kérdezte.

Nemlegesen ráztam meg erre a fejem, mire ő a vállamra tette a kezét:

- Tudom, hogy nehéz most neked, de mellettünk biztonságban vagy!

De jó, hogy sütött a nap! Legalább a lebukástól pillanatnyilag nem kellett, tartanom! Annál jobban fostam a kéztől a vállamon! Bazinagy, vetőlapát tenyér, bőrkesztyűbe bújtatva! Tudtam, ha kapok tőle egy fülest, a fejem nem biztos, hogy a helyén marad!

Felnézni továbbra sem mertem. Végülis csak akkor emeltem fel a fejem, mikor a bőrkesztyű alatt rejlő ujjak megszorították enyhén a vállam. A parancsnokra néztem, aki viszont már nem engem, hanem az autóknál álló egyik embere felé nézett.

- Umber Eyes, gyere kicsit! - mikor aztán a férfi odaért, így folytatta: - Kísérd Larissát a kocsimhoz! Teljesen kimerült, ahogy látom!

A francokat voltam én kimerült: fostam, mint az állat, annak a madárijesztőnek a közelében! De ám nem ellenkeztem, a katona pedig teljesítve parancsát, szépen karon fogott, és visszakísért az alig tizenöt lépésnyire lévő autóhoz!

- Kérsz vizet, vagy valami harapnivalót? - kérdezte végül, miután kinyitotta előttem a kocsi hátsóajtaját.

- Köszönöm, nem… - feleltem halkan.

Végigterültem a hátsóülésen, de pont mikor már Umber Eyes majdnem elment, utána szóltam.

- Eh… bocsánat, de nem tudod, hol van a táskám? Megjött, és hát már rég cseréltem tampont…

- Milyen a színe?

- A hátitáskámnak? Zöld…

- Egy perc, és hozom!

A férfi ekkor eltávolodott az autótól. Canine felé igyekezett, akinek a jobb oldalán felállított asztalon ott sorakoztak azok a fura sisakok, amiket használtak. Hallottam, mikor megkérdezte a férfitől, akinek egy tablet volt a kezében, hogy leltárba vette-e már a sisakokat, majd miután az bólintott, emberünk felkapott egyet, és a fejére tette. Lenézett a földre kevés ideig, mialatt elővette telefonját, és bár rá sem nézett, azért ott matatott rajta egy ideig, utána felemelte a fejét, és lassan, pásztázva körbe fordította fejét a táboron. Egy adott pillanatban, jobb oldalt, a szélső kamera alatt egyszer csak felvillant egy piros pont. Valamiért gondoltam egyet, és odanéztem, amerre a katona, mire az egymásra pakolt kartonládák tetején megláttam a táskámat.

Csak egy pillanatra nézhettem oda, mivel a következő másodpercben meghallottam Umber Eyes riadt felkiáltását:

- Mi a fasz! - üvöltötte, s mikor felé pillantottam, megláttam, hogy a katona pont énrám néz. - A jó büdös életbe! Fiúk, az ott nem ember!

Felém mutatott, de a következő pillanatban a fegyvere után kapott, és gondolkodás nélkül tüzet nyitott az autóra, amiben ültem. Érthető, hogy felbolydult a tábor. Egyesek őrá kezdtek üvöltözni, de például mikor hátul kiugrottam a kocsiból, és futásnak eredtem a ládák felé, láttam, ahogy Canine meghökkenve felém pillant, majd azonnal utána a fejére kapott egy sisakot. Alighogy ez megtörtént, ő is a fegyvere után kapott, és elkiáltotta magát.

- Chris, ügyelj! Az egy bio fegyver!

Nem "AZ" kedves, Canine, hanem Larissa! De papolhatok én itt, ahogy csak tetszik nekem, az a lényegen ugyanis mit sem változtat! Szavait ugyanis a doktornak szánta, aki törökülésben ült a ládák közt, egy laptoppal az ölében. Megigazgatta szemén a fekete keretes szemüveget, amit addig valahogy nem fedeztem fel az arcán, de ám azonnal utána, hasra bukott, aztán az ő kezében is megjelent egy pisztoly.

Na, az külön dícséretet érdemel, amilyen ragyogó arccal emelte rám a fegyvert, viszont a célzása pocsék volt! Mineblower tökéletes homloklövése meg a parancsnok mesteri csukló "tetoválása" után Krisztián csúnyán felsült. Rám lőtte a fegyveréből a teljes tárat, de meg sem közelített egy golyó sem. Oldalról viszont elsült egy jóval tompább hangon tüzelő fegyver, ebből a golyó viszont jókorát csavart a jobb könyökömön! Oldalra rántott, és miután megpörgetett a levegőben, földhöz vágott. A lövések elültek egy pillanatra, látván, hogy földre kerültem, de alighogy felhajoltam, és szaporán talpra ugrottam, a közeledő léptek abbamaradtak, és már megint hallottam, ahogy a katonák a kezükbe veszik fegyvereiket, és újult erővel tüzet nyitnak rám.

Teljes kivégzőosztag gyűlt körém, akiknek világos parancsot adott lapátkezű vezetőjük: a biofegyver nem szökhet el! De ám a biofegyver másképp gondolta! Átesett az iratokkal teli ládákon, hogy megkaparinthassa Angie babát, aztán meg a szitáló golyózáporban berohant a bizarr zajoktól hangos gyár mélyére!