A kívülről elhagyatottnak látszó gyár belsejéből mindenféle hangokat lehetett hallani. Koszos, sötét folyosók követték egymást. Nem tudtam, merre szaladok, csak rohantam! A hátam mögött hallható léptek elől menekültem, miközben a furcsábbnál furcsább hangok egyre hangosabbak voltak körülöttem. Egy ponton szinte már esküdni mertem volna, hogy van mellettem valaki! Megálltam egy pillanatra, hogy jobban megfigyeljem, mi zajlik körülöttem. Futás közben is éreztem, de most, hogy megálltam, tisztán érzékelhetővé vált a lábam alatt a szabályos lüktetés. A mélyről jövő, nehéz, fémes zajok ritmusát követte, és talán még ijesztőbbnek hatott, mint a kint rám eresztett lövések dörrenése! Egy részt nem is csodálom… Annyira mozgott lábam alatt a talaj, hogy azt hittem, ott helyben beszakad alattam a padló!

Nem időztem ott sokáig, hanem még beljebb mentem, fel egy fémlépcsőn, ahonnan aztán egy amolyan élemeletre értem. Innen könnyen le lehetett látni az alsó teremre. Odalent por szállt a levegőben, és mivel a látásviszonyok eléggé gyengék voltak, többször is rá kellett, támaszkodjak a korlátra, hogy jobban lássam, mi van odalent. A padló odafent is azért beleremegett a nagyobb zajokba, de ám egy adott pillanatban eldörrent egy lövés, aminek hallatán menten hasra feküdtem. Azt hittem, a követőim beértek, de aztán kiderült, hogy nem velük hozott össze a sors!

- Dögölj már meg! - hallottam meg Tundra hangját, pont mielőtt elsütötte volna a puskáját. Egy hangzatos üvöltéssel válaszolt vissza, akinek az üzenetét küldte úgy szóban, mint tettben.

Ezután meg egy jókora puffanást hallottam, és a nő sikolyát. Dulakodás hangjai hallatszottak, én meg izgatottságomban nem is gondolkodtam, hanem átbújtam a fémkorlát alatt, és leugrottam az alsó terembe. Mit ad Isten… a kezem pont, hogy a Tundra kezéből kiesett puskához ért, ahogy elterültem a földön. Hamar felálltam, közben felemeltem a fegyvert is, és alighogy talpon voltam, csak épp oldalra kellett néznem, hogy meglássam a porban viaskodókat! A zsoldosnő harci kését maga előtt tartva próbálta távol tartani magától a fölötte magasodó, koszos, nyáladzó lényt, ami bár kicsit hasonlított a faluban található mutánsokra, de ez jóval magasabb volt, és ahogy láttam, agresszívabb is. Nem törődve a késsel, karmaival arcon csapta a nőt, akinek egyetlen szerencséje az volt, hogy a fején volt egy éjjellátó szemüveg, aminek a szárát végül a szörny elvágta, és így leesett a nő fejéről, de azért maga Tundra nem sérült meg komolyabban!

Ezt végig nézve aztán rácéloztam a puskával a szörnyre, s pont mikor már újra felemelte a mancsát, hogy lecsapjon, én gondoltam egyet, és meghúztam a ravaszt. A szörny fejét ezzel az egy lövéssel sikeresen félbe lőttem. A koponyájából csak az alsó állkapcsa maradt meg. A furcsa viszont az volt, hogy a vére egyáltalán nem folyt! A teste végül magatehetetlenül dőlt oldalra!

Tundra hamar odébb kúszott, aztán talpra állt.

- Köszönöm! - bólintott felém, de ám csak ekkor jött rá, hogy ki mentette meg. - Larissa? - nézett rám csodálkozón.

Bólintottam, majd valamiért reflexből felé nyújtottam a puskát. Ahogy lecsúsztak ujjaim a fegyverről, midőn a nő elvette tőlem, úgy kezdett erőt venni rajtam a félelem. Jóformán csak akkor jöttem rá, hogy mekkora baromságot műveltem!

- Te, itt? - kérdezte végül, felakasztva a fegyvert a vállára.

- I-igen… - sütöttem le egy pillanatra a szemem, aztán gyorsan visszaemeltem rá. - Egy lény támadt a táborra. Megijedtem, és a lövések elől bemenekültem ide…

- Most már azonban minden rendben! - mosolyodott el a nő, akit az imént mentettem meg! - Mostanra már biztos elintézték azt a szörnyet! Gyere, menjünk vissza! Amúgy is van pár fejlemény, amit meg kell osztanom a parancsnokkal!

Na, gondoltam, most az egyszer bakot lőttem a hülye ötletemmel, hogy kisegítettem a nőt, de akkor basztam el igazán (már bocsánat a kifejezésért), mikor visszaadtam neki a fegyvert!

- É-én nem megyek oda vissza… - húztam el előle a kezem, mikor felém nyúlt. - Mi van, ha az a baromi nagy dög nyert?

- Chris Redfield ellen? - nevette el magát Tundra. - Na, azt az egyet megnézném!

- Neked lehet, hogy vicces, de nem a te füled mellett repültek el a golyók! Vagyishogy nem énrám lőttek! Félre ne értsd! - Itt már kezdtem bepánikolni… - Az a szörny jóformán a semmiből jött, é-én a kocsiknál voltam, és valahogy pont a harcvonalba keveredtem…

- Jó-jó! Nyugodj meg! Visszamegyünk szépen, és meglátod, hogy minden rendben lesz!

A francokat mentem én vissza! Megnyugodni meg még úgy véletlenül sem sikerült. Tundra ismét felém nyúlt, de én odébb léptem, majd még három lépést tettem hátra. De ám ahogy jobb sarkamat a földre tettem, éreztem, hogy a cipőm alatt megrogy a padló. Tisztán éreztem, de mivel a lépéssel az egyensúlyomat teljesen hátraeresztettem, már nem bírtam semmit sem tenni, mikor beszakadt alattam a padló!

A mélybe zuhantam, valahogy pont rá az egyik fal mentén dolgozó szörnyre, akik odalent szorgoskodtak!

Odafentről még hallottam Tundra hangját, aztán lövések dördültek, az egyik mutáns kezéből pedig kiesett a csákány, aztán arccal a földre rogyott! A többi lény szerteszaladt. Miután üvöltözve elszeleltek, végre már hallani is lehetett, hogy mit mond nekem odafentről a zsoldosnő:

- Hé, jól vagy?! - kiabált le.

- Az ő kárára… - válaszoltam, miközben a lényt néztem, amit az esésemmel sikerült agyoncsapjak!

- Te maradj ott, ahol vagy! Megyek, keresek kötelet vagy hasonlót, amivel felhúzhatlak!

A nyakamba tette volna, vagy talán én sajátmagamnak, ha elfogadtam volna a segítségét! Dehogy akartam én visszamenni Alphához, hogy az Omegám legyen! Amint a nő eltűnt a plafonon lévő lyukból, én is gyorsan elszeleltem onnan. Épp csak egy baj volt. Valamit fent felejtettem, és az hiba volt! Szarvashiba!