Mint az őrült, úgy rohantam a villanyégőkkel megvilágított tárnában. Nem tudtam, merre visz utam, csak azt tudtam, hogy minél távolabbra kell kerülnöm, minél hamarabb!

Egy ponton mégis megtorpantam. Emberi külsejű lényeket pillantottam meg, pontosan olyanokat, amiket Tundra elkergetett a közelemből, miután leestem! Mindannyian a fal mentén dolgoztak. Csákánnyal a kezükben ástak valamit. Bár egyből megálltam, amint észrevettem őket, de az a helyzet, hogy ők is felfigyeltek rám!

Mindahányan felém pillantottak. Az egyik még el is üvöltötte magát, de aztán nem történt semmi! Egyszerűen mindegyik folytatta, amit csinált! Én meg csak álltam ott még egy kis ideig, és bár először hátat fordítottam nekik, és megindultam visszafelé, ám eszembe jutott ekkor, hogy kik elől is menekülök, és hát ki tudja, hogy azóta Tundra nem találkozott-e a többi társával, szóval inkább mégiscsak visszakanyarodtam az eredeti útirány felé, és lassan elindultam a szörnyek felé. Óvatosan közelítettem feléjük. Úgy terveztem, hogy lefutom őket, ha bármelyik is megindul felém. Aztán már ez a terv nem működött volna, mikor közéjük értem, bár igaz, hogy nem volt szükség szaladásra, egyik sem nézett fel a munkájából. Láthatóan nem érdekeltem őket!

Elmentem köztük, majd kicsivel később aztán egy csarmokban kötöttem ki, ahonnan három kijárat is vezett. Pontosan nem tudtam, melyiket válasszam, de gondoltam, az visz majd a felszínre, amiből a legkevesebb zaj jön ki. Nem is tévedtem!

A tárnában, amit végül választottam, nem dolgozott senki és semmi. Árammal volt megvilágítva, ám egy ponton már nem villanykörték árasztották magukból a fényt, hanem neoncsövek! Eleinte a fejem fölött világítottak, aztán egy lépcsősorhoz érve már két oldalt helyezkedtek el, és egészen a lépcsőfokok legtetejéig tartottak! Odafent aztán már hasonló körülmények fogadtak, mint abban a teremben, ahol beszakadt alattam a padló!

Átvágtam magam a vastag porfelhőn, és vele együtt a tágas folyosón is, ahonnan aztán egy ismerős helyre kerültem! Ó, igen, visszaértem oda, ahonnan lepottyantam! Örültem is neki rendesen, hát még mikor meghallottam két emberi hangot, majd rá egy harmadikat!

- Fiúk! - hallottam Tundra hangját, akiről kiderült, hogy lám, még mindig nekem kereste a kötelet, amivel felhúzhatna…

- Állj! - kiáltotta egy ismerős hang, bár elsőre nem jöttem rá, hogy kié.

- De parancsnok…

- Canine, vizsgáld át!

- Na, de…

- Ott maradsz!

- Negatív, parancsnok! - szólt ekkor közbe az a bizonyos harmadik hang. - Ő valóban Tundra!

- De hát mégis miről van szó? Miről maradtam le?!

- A civil, akit magunkkal hoztunk - mondta ez az Alpha gyerek (bocsánat, bácsi!) -, valójában egy bio fegyver volt!

- Larissáról beszéltek?

- Igen, róla!

- Az nem lehet! Nincs öt perce, hogy megmentett!

- Tehát találkoztál vele? Most hol van?

- Beszakadt alatta a padló, és leesett. Valami kötélfélét kerestem épp, hogy felhúzzam, de már azon voltam, hogy kimegyek hozzátok!

- Még itt van? - kérdezte Canine, akinek a hangját egyre jobban hallottam közeledni, ezért valami fedezék után kezdtem nézni.

Ezt a sok vashulladék közt nem volt nehéz találni! Alighogy megbújtam egy nagyobb fémalkatrész mögött, megláttam egy emberi alakot a porfelhőből előlépni. A férfi fején ott volt a rémálmaimból még manapság is előköszönő UFO sisak, aminek segítségével könnyen közlekedett a porfátyollal takart félhomályban. Odaszaladt a padlón éktelenkedő lyukhoz, lenézett, aztán így szólt.

- Itt már nincs senki!

- Az nem lehet, mondtam neki, hogy várjon! - hallottam Tundra hangját, aztán maga a nő is előkerült, végül pedig a fekete varjú, maga is odasétált a többiekhez.

- Főnök! - nézett Canine a feljebb említett borostás zsoldosra. - Mi a parancs? Utána menjek?

- Nem! Nincs értelme! Viszont ezentúl mindenki viseljen aktivált sisakot! Úgy nem tudja előttünk álcázni magát!

- Főnök, ahogy láttam, te eltaláltad a bio fegyvert menekülés közben… Nem?

- Igen, a jobb könyökén!

És ím, kiderült, hogy ki néz engem Döbröginek! A gond csak az, hogy tudtam, hogy szegény öregen háromszor csattant az ostor, avagy a pálca…

- Szemtől szemben álltunk, de én nem láttam rajta semmilyen sérülést! - mondta Tundra.

- Azért, mert álcázza magát! - világosította fel Alpha.

- Ezt nem értem… Meg volt rá minden lehetősége, hogy végezzen velem, de ő lelőtte a rám támadó bio fegyvert - nézett ekkor a tőlük balra fekvő szörnynyre -, utána pedig önszántából visszaadta a puskámat!

- Mineblower-rel is hasonlóan cselekedett! - szólt közbe Canine. - Egyszer megmentette, utána megölte!

- Micsoda?! De hisz őt nem az a próbababa szerű bio fegyver ölte meg, akit még a mocsárban hatástalanítottunk?

- Larissa nem más, mint az a próbababa! - válaszolta Canine.

- De mégis hogy… Hisz neki egy ketrecben kéne lógnia!

- Lobo, mint tudod, visszament a régi őrhelyünkre! - magyarázta Alpha. - A pincében leeresztve találta a ketrecet, üresen!

- Miranda lehetett, vagy Moreau?

- A kereskedőre tippelünk - válaszolt Tundrának Canine. - Eh, az ott meg micsoda?

Lebuktam, mikor ezt meghallottam, aztán odébb kúszva kinéztem oldalt. Ekkor láttam, hogy a trió eltávolodott tőlem, s pont mikor kinéztem a fedezékből, Canine akkor hajolt le, és vett fel valamit a földről.

Igaz, a tárgy enyhén távol volt ahhoz, hogy tisztán lássam, azonban a sisak megvilágítottam annyira, hogy a színét lássam. Zöld volt, és jóformán csak ekkor fogtam fel, hogy ni már, elvesztettem a hátitáskámat!