Szükségem volt néhány percre a dolgok megemésztésére. Váratlanul ért az igazság, de még váratlanabbul a hang, ami elfedett minden mást! Egy férfi hangja volt, aztán emlékeim közül bevillant a hosszúkás, borostás arc. Még egy ócska, szürke kalapra is emlékeztem, de legfőképpen a férfi bizarr szemüvegére. Tükrözni láttam a barna lencsében a saját arcomat!

Csak egy pillanatra ugrott be az emlékkép, de úgy éreztem, menten elájulok! Visszhangozni hallottam fülemben a férfi szavait: "Szívesen bemutatnálak a családnak!" Ha emberből lettem volna, biztos libabőrös lett volna ettől a hátam!

Nem tudom, honnan jött az az emlék, azt sem tudom, ki lehetett a férfi, viszont az érzés, amit akkor éreztem, mikor eszembe jutott, az mái napig kísért! Bíztam benne, hogy sosem látom viszont! Lehunytam szemem, aztán sóhajtottam egyet halkan, és míg csukott szemmel hallottam a távozó léptek zaját, mikor felnyitottam a szemem, már csak hangos méhzúgást hallottam! Nem volt többé sötét, és por, csak a levegőben szálldosó óriásméhek, amik körülöttem zümmögtek! Hátamat valami keménynek támasztottam, és már meg sem lepett, mikor hátra pillantva a kiszáradt fa törzse került a látóterembe.

- Menjetek már innen… - motyogtam, miközben megkíséreltem felállni, de ám a méhek jobb szerettek engem ülve látni!

Alighogy felegyenesedtem, kettő ezek közül a méretes rovarok közül felém röppent, és csak az volt a szerencsém, hogy idejében odébb ugrottam, mert az a két kamikaze harcos a fa törzsébe szúrta fullánkját, azután pedig igazi méhecske módjára, döglötten estek le a földre!

Meglepődtem a látványon, de ám a következő pillanatban már újabb kamikaze harcosok támadtak rám, és bár horrorisztikus látványt nyújtottak hatalmas fullánkjaikkal, viszont mivel nagyobbak voltak, ezért volt lehetőségem odébb lökni őket. Úgy esett, hogy kettőt egy csapásra sikerült hatástalanítsak, mégpedig olyasféleképpen, hogy az egyik óriásméh, ami rám támadt, a karomba akarta szúrni fullánkját, viszont még időben elhúztam a kezem, a dög pedig így a tulajdon társába szúrt. Az egyik a fullánkban lévő méregtől pusztult el, a támadója meg csak azért mert fullánk nélküli méh volt!

Sajnos azonban az összes méh támadását nem volt esélyem elkerülni, az egyiknek sikerült a lábamba eresztenie fullánkját, de az a helyzet, hogy nem a lábamban éreztem fájdalmat, hanem kizárólag csak a fejemben! Megszédültem, és hátra estem, neki a fának! Már komolyan attól kezdtem tartani, hogy itt a vég, de ám ekkor a fejemre esett valami. Estében még sikerült utánakapjak, de mivel csak azzal voltam elfoglalva, hogy megnézzem, mi akart "agyoncsapni", csak a szemem sarkából láttam a fekete árnyat, ami a támadó méhraj között egyszeriben rendet teremtett. Kezemben egy kerek, barna lencséjű fémkeretes szemüveget tartottam. Ez esett fentről a fejemre. És mikor végül a támadó raj felé pillantottam, csak azt láttam, hogy a zümik eltávolodnak, bal oldalon pedig a fa ága egészen a földig leért! Elsőre azt hittem, hogy letörött, de mikor a méhek kellőképpen eltávolodtak, a faág, mintha élt volna, visszaemelkedett a fejem fölé. A földön említésre méltó mennyiségű méhtetem feküdt. Legtöbbjének a teste szét volt zúzva, mintha csak egy légycsapó áldozatává estek volna. Közelebb mentem a dögökhöz, mire élő társaik még jobban eltávolodtak. Gondoltam, bármi is csapott oda nekik, attól bizony megijedtek rendesen! Ismét a fára néztem, és most, hogy kellőképpen eltávolodtam tőle, megláttam, hogy a törzsében egy újabb négyzet alakú rés látható. Ahogy odanéztem, felvillant benne egy összecsukott szárú szemüveg, pont az, ami a fejemre hullott, de aztán az el kezdett halványulni, majd bekékült, azután teljesen eltűnt.

- Ez azé a férfié volt… - jegyeztem meg halkan, még mindig a szemüveggel a kezemben.

"Karl vagyok! - hasított fejembe az elhaló hang. - Szükségem lenne a segítségedre…"

A hang csak úgy visszhangzott a fejemben, és ebbe a visszhangba lassan-lassan valamiféle női kacaj vegyült.

- Angie…

Elsőre azt hittem, a pszicho-baba hangját hallom, de rájöttem, hogy nem egy személy hangja, ami visszhangzik a fejemben, és nem is egy gyereké! Nem tudtam, pontosan hány női hangot hallok, amik ott kacarásztak, de majd megőrültem!

Keserves percek, megengedem, hogy talán órák teltek el így! A háttérzenét biztosító méhek néha már esküdni mertem volna, hogy légyzúgáshoz hasonlító hangokat adtak ki, amibe ezek a női kacajo minduntalan belevegyültek!

Végül egy ponton nagy nehezen sikerült annyira összeszednem magam, hogy újra tisztán kezdjek gondolkodni, és ekkor lassan ezek a kacajok is elültek! Az első dolog, amit ezek után megláttam, az a szemüveg volt, amit még akkor is a kezemben tartottam. Hirtelen iszonyú harag öntötte el belsőmet, és a szemüveget a méhek közé hajítottam.

- Fogjátok már be! - üvöltöttem, de a lelkes háttérzenekar nem hagyta magát!

Ott zümmögték a magukét, én pedig a végén már kínomban a magasba emeltem fejem. Mikor ez megtörtént, a kiszáradt fa ágai közt megpillantottam Escellát. Az ágak körbefonták a testét, és álló pozícióban tartották a fa fölött. Olyan látványt nyújtott mintha lebegett volna.

A szeme csukva volt, és hiába kiabáltam a nevét, a szeme sem rebbent. Láthatóan önkívületi állapotban volt!

Egyetlen gondolat járt az eszemben: meglehet, a próbababa testet most ő irányítja! Nem tudhattam biztosan, hogy mi is folyik ott, de ez a gondolat annyira felbosszantott, hogy úgy éreztem, fel kell másznom, és le kell onnan szednem azt a nőt. Mivel a legalsó "odúig" fel bírtam ágaskodni, a mélyedésben megkapaszkodva felhúztam magam, viszont olyannyira nem volt fogás az öreg fa törzsén, én pedig az alpinista famászást akkoriban még hírből sem ismertem, hogy végül be kellett lássam, nem fogok még csak a fa negyedéig sem fel jutni, nem hogy a tetejére!

Felsóhajtottam, majd végül beletörődőn visszaültem a földre, hátamat pedig a fa törzsének nyomtam. Pislogni próbáltam, hisz addig mindig egy szempillantás műve volt, hogy egyik világból a másikba jussak, és hát én mindent megtettem, de csak ugyanott voltam!

Sóhajtoztam, de hiába, aztán Angie-re gondoltam, aki még korábban ott röpdösött, most viszont sehol sem volt. Nem tudtam merre lehet, de hiába kiáltottam a nevét, nem jött elő sehonnan. Csak ezután kezdtem jobban szemügyre venni, a szakadékon túl húzódó kaptárfalat. Ekkor eszembe jutott, hogyan ugrott át az egyik sejtbe Excella! Mivel hasztalannak láttam továbbra is ott ácsorogni, gondoltam: "próba cseresznye"…

Felálltam, még utoljára szemügyre vettem a jócskán eltávolodott méhrajt, azután vettem egy mély levegőt, és futásnak iramodtam!

Hogy jó vagy rossz ötlet volt, azt már akkor nem volt időm felmérni. Ugrottam, és a legjobbakban bízva előre nyújtottam karjaim, aztán láss csodát, egy erősebb széllökést éreztem a hátam mögül, utána valami a derekam köré fonódott, és már nem zuhantam tovább! Ott csüngtem a fekete semmibe révedve, míg nem végül bármi is ragadott meg, felemelt, egyenest vissza a biztonságos földdarabra, amin a fa állt. Mikor leoldódott derekamról az a fa tapintású indaszerű dolog, felnéztem, és láttam, ahogy a fa egyik ága visszaemelkedik, és körbe fonja Excellát.

- A francba… - hagyta el a számat a legelső szavakba formált gondolat, mikor rádöbbentem, hogy a fa, amit nézek, valójában egy meggyfa. Egy gyümölcsfa, vagy ahogy a románok mondják: pomifer!

Az ágakból kinyúló hajtások voltak, amik egyszer-egyszer mozogtak. Ezek fonták körbe Excellát, és egy ilyen kapott el engem is a levegőben!