A gyártósor emeletéről egy csúszdán értem le egy jóval sötétebb helyre. Ne kérdezzétek, mit keresett odafent egy csúszda, a katonagyáros biztosan meg tudná magyarázni, de én nem! Ahogy azt sem, hogy a csúszda alatt miért volt egy méretes lyuk, amin keresztül le lehetett esni a pincébe! Szerencsémre én túlrepültem ezen a hasadékon. Bár az igaz, hogy baromi nagy mázlim volt, mert mikor lenéztem a pincébe, nem mást láttam elviharzani a hülye nagy propellerével a feje helyén, mint azt a mutánst, aki a három kristályt begyűjtötte nekem. Szóval neki köszönhettem a nyakörvet! Ő lehetett a vájatszélesítésért felelős szakember, mert bizony fúrta az utat rendesen!

Nem szerettem volna ott tartózkodni, mikor a járatfúrása közepette beomlik feje fölött a felső rész, szóval villámgyorsan távoztam onnan! Egy vibráló neoncsövekkel megvilágított területre értem, ahol többek közt egy generátor is berregett, amiből huzalok vezettek a terem közepén álló fémasztalokhoz, amiken emberi testekhez hasonló formák voltak letakarva fehér lepellel. A középső asztal alatt egy tábla lógott, ezzel a felirattal: "TOVÁBBI UTASÍTÁSIG HŰTENDŐ!"

Ahogy közelebb léptem az asztalokhoz, az előérzetem beigazolódott! Emberi lábakat láttam kilógni az egyik lepel alól, a nagylábujjára pedig egy fémplatnin egy szám szerepelt: "11".

Egyre nyugtalanabb lettem, ahogy az asztalok körül mozogtam. Nem mertem egyről sem lehúzni a leplet. De mégis megemeltem mindegyiket annyira, hogy lássam a lábujjakra kötött sorszámot. Nem voltak sorrendbe téve, de engem csak a huszonötös sorszámú áldozat érdekelt. Végül balra, a legszélső asztalon ráakadtam arra a fémplatnira, amin ez a szám szerepelt. Sokáig csak álltam ott, kezemben tartva a leplet, ami alól tódult ki a hideg levegő.

A kezem remegett, és egy pillanatban egy erős fénysugár vetődött rám.

- Fel a kezekkel! - hallottam hátam mögül a parancsot, de továbbra is csak álltam, kezemben a lepel szélével.

- Nem mondom még egyszer, Larissa! - kiáltotta a hang, ami közben vészesen közelített. - Emeld fel a kezed, és ne mozdulj!

Kiegyenesítettem a jobb kezem, és a lepel suhogva hullt alá, közben a bal kezemet is lassan felemeltem. Behunytam a szemem, mindeközben vettem egy mély levegőt, azonban ahogy kieresztettem, a hangba hangos méhzúgás keveredett, Menten kinyitottam a szemem, mire szemben találtam magam egy seregnyi óriásméhhel, amik mindegyik felém repült!

- Na, ne! - üvöltöttem fel. - Ne most gyertek, egyen meg titeket a fene!

A fene, ha nem is, de nagy viháncolva elsuhant előttem egy fehér, fodros szoknya, és a méhek mind darabokban hulltak alá!

- Angie! - kiáltottam a fantomkisasszony után, aki tovább viháncolt, miközben a méhek fölött röpködve ünnepelte győzelmét.

Viszont ekkor valami olyasmi történt, amire egyáltalán nem számítottam. A faóriás, ami mint legtöbbször, most is a hátam mögött magasodott, kitárta lombjait, és lelökte a földre Excellát, majd keskeny, de annál mozgékonyabb nyúlványaival addig-addig ostorozta Angie-t, míg el nem találta, és miután egy jókorát ütött rajta, estében átszúrta a hátán! A szó szoros értelmében a földbe döngölte! Méhek jelentek meg mögötte, viszont a fa azokat sem kímélte! Iszonyú vérfürdőt rendezett! Még Angie-nél is mocskosabb munkát végezve! Mindenfelé szétszóródtak a méhek testrészei, mindeközben a fa jobbra-balra lengette a belsőségektől csöpögő ágait.

Én csak néztem, mekkora pusztítást végez a fa, azonban mint említettem, nem voltam egyedül, és bizony Excella nem tűrte szó nélkül! Átkozódni kezdett, a méhek keményebb testrészeivel dobálta meg a fát, aztán csodálkozott rajta, hogy az meglendítette ágait, és egy csapással mögém repítette! A hölgy ezután új célpontot talált. Kellett nekem felé fordulni… Menten talpra ugrott, és egy: "büdös kurva" csatakiáltással a torkomnak ugrott.

Folytogatni kezdett. Alig bírtam lecsavarni a kezeit a nyakamról, de ám ennyivel nem érte be. Mikor megpróbáltam ellépni tőle, egy akkorát rúgott belém, hogy hátra estem, neki a fának. Ismét a torkomnak ugrott, és épp csak egyet tudtam pislantani. Közben felemeltem a kezem, és ütöttem! Az arcára céloztam, de furcsa mód a sima bőr helyett, valami szőrös felületen ért célba az öklöm, és csakhamar egy igencsak férfias hangot kiadva magából, zúgott el előttem egy borostás arc.

Mondanom sem kell… immár nem a kiszáradt fa meg a harcias amazon közelében voltam, hanem bizony egy katonát sikerült orrba vágnom, aki az Alfa fedőnevet viselte!