Hieit minden tiltakozása ellenére csak vitte a lába.
„Mi a fene történik velem? Nem akarok oda menni!"- de csak ment és még azt sem tudta, hogy hová. Egy idő után egy városszéli raktárépülethez ért. A tűzdémon még akarata utolsó szikráival körbenézett, hogy láthassa, hol van. Már besötétedett, de a fiú biztos volt benne, hogy még sosem járt itt azelőtt. Megpróbált ellenállni és visszafordulni, de az ismeretlen erő újból erősebbnek bizonyult nála.
Belépett az épületbe. Odabent sötétség honolt. A raktárépületben csak a szokásos dolgok voltak: dobozok, targoncák és egyéb emelőszerkezetek. De Hiei úgy ment az erőnek hála, ami irányítása alá vonta, hogy ha valaki látta, azt hihette volna, hogy már vagy ezerszer járt itt. Pedig valójában fogalma sem volt hová megy és miért, de azt tudta, hogy ha megtalálja azt, aki ezért a felelős, az biztos, hogy nem fogja megúszni szárazon. Egy laza mozdulattal arrébb rúgta az egyik dobozt, majd erőteljesen rátaposott a földre. Ekkor egy titkos csapóajtó tárult fel. Lement a lépcsőn. Odalent sötétség fogadta, mindössze néhány fáklya jelezte az utat. Egy ideig egy hosszabb folyosószakaszon vezetett az útja, majd néhány percnyi gyaloglás után a folyosó kiszélesedett és egy nagy terembe torkollott. Itt nem mindennapos látvány tárult tűzdémonunk szeme elé: a jelenleg az emberi világban tartózkodó összes szörny ott volt. Hirtelen azt vette észre, hogy újra ő irányítja a testét. De ekkor egy energiamező burkolta be a terem bejáratát, megakadályozva ezzel azt, hogy bárki az idecsődítettek közül távozni szándékozzon. Ekkor a terem szemben lévő pódiumán egy fekete csuklyás alak jelent meg, az arcát eltakarta, őt, pedig egy csúnya, nyomott orrú, malacképű követte. Ekkor a csuklyás megszólalt:
- Szörnyek! Figyeljetek rám!
- Ki a franc vagy te? És azonnal mondd meg, mi a fene volt ez az egész, ami ma velem történt? - kiáltott közbe az egyik szörny.
- Ja, magyarázatot akarunk! Mit tettél velünk? - kiáltott közbe egy másik.
- Igen! Magyarázatot akarunk! - egyre többen kezdtek zúgolódni.
- Nyugalom, szörnyek! - állította le őket a csuklyás. - Mindent a maga idejében! A kérdéseitekre hamarosan választ fogtok kapni! De előbb kezdjük az elején. Mint látjátok, a titkos búvóhelyünkön vagytok, ami e naptól fogva a tiétek is. Ugyanis mától az én szolgálatomban álltok mind!
- És mit ajánlasz ezért cserébe? - a szörnyeket még nem sikerült meggyőzni.
- Várjatok, még nem mondtam végig! - szakította félbe a csuklyás az elégedetlenkedőket.
- Világuralomra akarok törni, veletek az oldalamon! Gondoljatok csak bele, ti lehetnétek a világ urai! Azt csinálhatnátok, amit csak akartok! Öldökölhetnétek egész nap! Valamint számos vonzó halandó van, akiket mind megkaphattok!
- Ez tetszik! - mondta az egyik, rendkívül rusnya szörny gonoszul.
- Nekem is! - egyre többen csatlakoztak hozzá. De Hieit nem sikerült meggyőzni és ennek hangot is adott:
- Nekem ehhez semmi kedvem!
- Hogy mondtad? - kapta fel a fejét a nyomott képű, aki eddig nem szólalt meg. - Ellentmondasz a főnöknek? - de a főnöke megállította:
- Hagyd abba, Raidon! - aztán a tűzdémonhoz intézte szavait. - Szóval nem akarsz a világ ura lenni? Nem akarsz gyilkolni és élvezni a halandó nőket?
- Nem, semmi kedvem! - vágta rá ingerülten a tűzdémon.
- Végül is, ez teljesen mindegy - a csuklyás nem vesztette el a hidegvérét. - Mindnyájan nekem fogtok dolgozni, akár akartok, akár nem!
- Igen? - Hiei hangja egyre dühösebb lett. - És mégis hogyan? Ki vagy te egyáltalán?
- A nevem Ryuu - jött a felelet.
- Ryuu? - mindenki ledöbbent, a tűzdémonnal egyetemben:
„Ryuu, a nagy és híres ninja, aki szörnyeket gyilkolt és a túlvilágiakkal szövetkezve önként védelmezte az embereket? Ő lenne az?"
- Igen, Ryuu. Látjátok, mivé lettem. Árnyéka vagyok csupán egykori önmagamnak. És mindezt miért? Mert azokat az ostoba halandókat védtem, akiktől soha még egy köszönömöt sem kaptam! Most pedig eljött a leszámolás ideje! Most majd megértik, hogy milyen fontos is voltam én! De már késő lesz! És ti segítetek engem! És nem érdekel, hogy akarjátok-e, vagy sem! Kiszabadítom belőletek az elemi ösztönöket, és sokkal erősebbek lesztek, valamint pontosan azt fogjátok tenni, amit én elvárok tőletek! Gyilkoltok és káoszt keltetek! Ezt, pedig ennek a segítségével fogom elérni! - és előrántott a köpenye alól egy kicsi, vörös követ. - Ezzel a kővel végre beköszönthetnek a vörös éjszakák! - a feje fölé emelte a követ. - Vörös, szent zafír, lépj működésbe! - ekkor a kőből fény csapott ki, beburkolva minden jelenlévőt. A vakító fényben Hiei sem látott semmit. Érezte, hogy ismét megszédül. A földre rogyott és elvesztette az eszméletét. Néhány perc múlva újra felállt. De szemeiben eszelős, gonosz fény villant. Már nem volt a maga ura. Az elemi ösztönei úrrá lettek rajta, éppúgy, mint a többi szörnyön.
