70. fejezet: Éjjeli játék

Raven a szünet alatt természetesen sokat levelezett a bátyjával, megírta neki azt is, hogy Draco végre megnyílt egy kicsit Kecske Tónival kapcsolatban. Ő persze ennek nagyon örült.

Szilveszterkor a Roxfortban a tanárok és diákok az éjfélt mindig a nagyteremben ünnepelték. Így volt ez most is, de nem tartott sokáig, csak gyors köszöntések vajsörrel, aztán el is indultak lefeküdni. Igaz, Raven és Draco nem nagyon voltak fáradtak, de ők is befeküdtek ideiglenes ágyukba a klubhelyiségben. Szokásos elalvás előtti beszélgetésükben beállt egy szünet, kisvártatva pedig Raven szólalt meg újra.

- Draco.

- Hm?

- Te álmos vagy?

- Nem. Te?

- Még kevésbé, mint a többi nap ilyenkor. Pedig az se volt sok. Vissza kéne állítani az alvási ritmusomat, holnapután kezdődik a tanítás.

- Ne is mondd… mindenesetre - ült fel a fiú egy újabb rövid szünet után - játsszunk valamit, az hátha jobban lefáraszt.

- Rendben. Mit akarsz játszani? Van itt egy pár társas a szekrényben. Szeretsz sakkozni?

- Én izgalmasabbra gondoltam.

- Mint például?

- Játszottál már felelsz vagy merszet?

Erre Raven is felült.

- Az nem túl középosztálybeli? – nézett a fiúra egy enyhe „hülye vagy" tekintettel.

- A klasszikusokkal semmi baj nincs. Vagy beijedtél?

- Dehogy - vágta rá a lány egy másodpercnyi akadás után. Draco kitakarózott és leült a kanapéja lábához, és ő is követte a példáját vele szemben.

- Kezdem én. Válassz.

- Miért vigyorogsz ennyire?

- Most én kérdezek.

- Eh… felelek.

- Tetszik neked most valaki?

Raven egy elég szúrós pillantással nézett most Draco szemeibe, de ő állta ezt.

- Igen - bólintott határozottan a lány. - Válassz most te.

- Merek.

- Jellemző. Hadd gondolkozzam akkor… - dőlt hátra.

- Ne kímélj.

- Hidd el, hogy tudnék olyat mondani, amire azt mondanád, nem teszed meg.

- Olyat kell, amit most rögtön meg tudok tenni, és aminek rögtön van is eredménye.

- Jó, várj egy kicsit.

Draco szakadatlanul őt bámulta, ez pedig nem kicsit zavarta a gondolkodásban. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a fiúra nézett, és azonnal kimondta, ami eszébe jutott, magát is meglepve azzal, hogy egy másodpercet sem gondolkozott rajta:

- Csókolj meg.

Draco szemében csak egy pillanatig látszott döbbenet, aztán rávágta:

- Jó.

És a következő pillanatban Raven elé hajolt, a két kezével a lány mellett támaszkodva, és nagyon közelről nézett a szemébe, amitől a másik kicsit hátrahőkölt hirtelen. Ekkor már lefutott az ő fejében, hogy talán nem kellett volna… legalábbis nem ilyen határozottan.

- Én sem vagyok… túl középosztálybeli? - kérdezte, miután összeszedte magát és állta a szemkontaktust.

- Csak nem beijedtél?

- Dehogy. Én kértem. Csak nem számítottam rá, hogy… így reagálsz.

Hosszúnak tűnő másodpercek következtek, míg egymást nézve ültek nagyon közel, és az arcukat elöntötte a pír.

- N-na?

- Mhm...

Talán tényleg nagy hülyeség volt, de nagyon szeretném… és vele…

Aztán Draco nagyon lassan, de megindult, és megcsókolta Ravent. Utána mégegyszer, és újra. A lánynak kissé tudatvesztést okozott, ahogy érezte Draco ajkait az övéin. Majd, csak egy kicsit, visszacsókolt. És az jobb volt, mint gondolta. Aztán a fiú eltávolodott. Raven érzékeit szinte teljesen eltompította, hogy Draco ennyire közel van hozzá, hogy őt nézi a szürke szemeivel, és hogy érezte az illatát. A fiú épp ugyanezen gondolkozott, és egyszerre indultak meg egymás felé. Aztán ahogy újra összeértek az ajkaik, Draco szorosan átkarolta Raven derekát, ő pedig Draco nyakát. Raven érezte, hogy a fiú remeg kicsit, akárcsak ő, de ahogy egyre jobban belejöttek, ez elmúlt. Innentől még hosszú út vezetett addig, hogy visszafeküdjenek a kanapéjukra.

Akkor éjjel Raven és Draco már túl fáradtak voltak ahhoz, hogy végiggondolják, mégis hogy történt ez ilyen gyorsan és egyáltalán mi történt. Mindenesetre amikor felébredtek, elsőként az jutott eszükbe, nem álmodták-e. Igaz, Draco ebben még nem volt teljesen biztos, mikor felkeltek, hogy elinduljanak öltözni, de nem is nagyon érdekelte, szóval egyszerűen csak magához húzta a lányt és megcsókolta. Elég nehezen is jutottak le a nagyteremig. Kelletlenül váltak el egymástól, hogy felöltözzenek és lemenjenek reggelizni, ahol egyébként úgy viselkedtek, mint eddig is. Aztán a nagyteremből kilépve egymáshoz fordultak.

- Nekem most el kell mennem – mondta Draco. – Ebédnél találkozzunk.

- Jó, de… biztos… ne menjek veled?

- Én… - Draco szünetet tartott, keresve a szavakat, aztán folytatta. – Egyedül akarok bizonyítani. Hadd csináljam egyedül. Jól haladok.

Raven, aki jól ráérzett az ilyenekre, most olyan őszintének látta végre a fiút, mint még soha.

- Jó.

Draco gyors csókot adott a lánynak, és elsietett a lépcsőn felfelé. Ahogy Raven vissza készült térni a klubhelyiségbe, megpillantotta a nagyterem ajtajában Dumbledore-t, és nagyon zavarba jött.

- Nagyon finom volt az újévi reggeli – mondta, valahogy kitörni próbálva a kínos csendből. Az igazgató elmosolyodott, és Raven felé indult.

- Magam is úgy gondolom. Különösen az a mézes sütemény. Az egyik kedvencem már gyerekkorom óta.

Ahogy mellé ért, a lány vállára tette a kezét, és ezt suttogta a fülébe:

- Ne hagyd, hogy elvesszen.

És folytatta útját a bejárati ajtó felé. Raven utána fordult, mire az igazgató is így tett. A lány határozottan bólintott. Dumbledore ismét elmosolyodott, és kilépett a hóborította udvarra. Ez a csodálatos ember fél év múlva meghal… Dracóval mi más után megyünk… megteszem, amit tudok.

A lány visszatért a mardekárosok klubhelyiségébe, ott pedig leült melegedni a kandalló elé. Őrlődött, mert Dracóval még csak nem is egy oldalon állnak, a közeljövőben egész biztosan fény derül majd erre mindenki előtt, és mégsem tudta ezt előtérbe helyezni, ha a fiú ajkaira és a szoros ölelésére gondolt. Mivel most úgysem tehetett semmit, megengedte magának, hogy kiélvezze, ahogy visszaemlékszik a csókjaikra. És akkor tudatosult benne igazán, hogy mi történt.

Már néhány hónapja ott volt valahol az agya hátuljában ez a gondolat, ez a vágy, hogy Draco és ő… minden (elég jogos) érv ellenére, akkor is akarta… és megtörtént. Az éjjel így visszaemlékezve olyan volt, mint egy gyorsított felvétel. Nem tudta elképzelni, hogyan kérhetett olyat, hogy csókolja meg. Nem tudta elképzelni, hogy lehet, hogy Draco valóban akarta ezt ugyanúgy. Miközben fülig vörösödött a szégyentől, ahogy arról a „csókolj meg"-ről próbálta elterelni a figyelmét, végül arra jutott, hogy a végeredményért megérte. És most már nem tudta emlékeztetni sem magát arra, hogy ezt nagyon nem kéne. Raven racionális gondolkodása ismét felmondta a szolgálatot, vigyorogva futott fel a bagolyházba, hogy küldjön egy boldog új évet-üzenetet Severusnak és Pitonnak, aztán próbált olvasni, de nem járt sikerrel.

Természetesen Draco sem tudott most teljes mértékben a feladatára koncentrálni. Hirtelen a tétjét is elfeledte, alig várta, hogy ebédidő legyen.

A nagyteremben később találkoztak, és addigra nagyjából összeszedték magukat. Nem vehetett észre senki semmit, de csak attól, hogy egymás mellett ültek, vibrált az egész testük. És sehogy sem tudtak ellenállni az érzésnek, ami elfogta őket, mikor néhányszor ugyanarra nyúltak, és egymáshoz értek. Aztán egymás mellett sétálva elindultak vissza a klubhelyiségbe. Mikor becsukódott mögöttük a bejárat, Draco hirtelen hátulról elkapta Raven derekát.

- Megvagy! – A másik kezével a lány térde alá nyúlt és felkapta.

- Jól haladtál? – kérdezte Raven, miközben a karját Draco nyaka köré fonta.

- Jól, de most beszéljünk másról. Vagy inkább ne beszéljünk – vigyorodott el, és kis lendületet is belevéve letette Ravent egy kanapéra fekve, ő pedig azonnal rá is vetette magát és megcsókolta. Közben a karjait a lány háta alá csúsztatta, még közelebb préselve magához őt.

- Amúgy… - szólt Raven két csók között – te ezelőtt… csókolóztál már?

- Nem – válaszolta Draco.

- Ahhoz képest nagyon jól csinálod…

- Na és te? – nézett Draco Raven szemébe, amitől a pulzusa, ha lehet, még jobban az egekbe szökött.

- Csak veled – vigyorgott Raven.

- Te is nagyon jó vagy – hajolt Draco a lány nyakához, hogy most ott csókolgassa. – Ne szakítsuk ezt meg…

Raven lehunyta a szemét, és csak élvezte az érintéseket.

- Akarsz helyet cserélni? – kérdezte kicsit később.

- Jó – bólintott Draco, viszont ahogy megmozdult, lecsúszott a lába a kanapéról, amit követett az egész teste – egy hatalmas koppanással a földön kötött ki, jajgatva.

- Jól vagy? – nevetett fel Raven, miközben mellé térdelt és megsimogatta a szenvedő fiú arcát. – De szerencsétlen vagy, hallod.

- Nagyon vicces – húzta el a száját Draco. – Ez tényleg fájt.

- Persze, mint a hippogriff meg az első kviddicsmeccsed. Ne hívjam Madam Pomfreyt?

- Hagyd abba, Raven, inkább gyere.

Sokáig feküdtek így csókolózva a klubhelyiség padlóján, vacsora után a prefektusi fürdőbe mentek ketten, pizsamákból és fehérneműkből rögtönözve fürdőruhát, ahol visítva kergetőztek a vízben és azon kívül is, mint két kisgyerek, de nagyon élvezték. Nem csak Raven, Draco is meglepődött néha az egész hirtelenségén, de egyáltalán nem bánta. Ahogy azt sem, hogy Kecske Tóni újfent ismét nem látogatja. Feltehetőleg a kecske elégedetten somolygott a kis házában. Draco pedig nem tudta megunni, hogy azzal a bizonyos „csókolj meg"-gel bosszantsa Ravent, de a lánynak is megvoltak a saját visszavágásai a szituációval kapcsolatban, úgyhogy a szokásos csipkelődések így sem maradtak el, hogy tulajdonképpen már egy párt alkottak, mint az aztán kimondásra is került.