A napok, hetek múlásával, Judit, aki orosz szokás szerint elkezdte nevét "Judita" alakban használni, egyre inkább okosodott, megtanulta kiismerni magát az erőműben, és szókincse is szépen gyarapodott. Szép lassan a tanreaktorból is szóba álltak vele a srácok, így velük is tudott már beszélgetni, ő is kevésbé volt már bizalmatlan velük szemben, lassan olvadt a jég, ahogy látta, hogy itt Pripjatyban sem harapja le senki a fejét, itt is ugyanolyan emberek élnek, mint otthon.

Immár megtanulta a fontosabb szabályokat: Az üzem területén csak munkaruhában szabad tartózkodni, műszak vagy tanítás végén kötelező zuhanyzás, az ajtókilincsekhez nem nyúlunk, könyökkel lökjük be az ajtót, a tanreaktor területén, és az üzemben egyaránt tilos enni - inni- dohányozni, de az üzembe ők be sem léphetnek képzett személy felügyelete nélkül.

Már tudta, mi az a jó doziméter, meg egyáltalán, kezdett tisztában lenni a sugárzásmérő műszerek kinézetével és funkciójával, és ami szintén fontos, immár megtanulta, hogy laborruha és laborruha között mekkora különbségek vannak. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőműben is megvoltak az "egyenruhák", akár a katonaságnál, ahol minden fajta egyenruha más szakaszt jelent, és az azon lévő rangjelzések helyzete és száma adja meg az illető beosztását, és a hierarchiában elfoglalt pozícióját. A katonai rangokhoz hasonlóan itt is megvoltak a fokozatok, melynek természetesen a legalján a gyakornok helyezkedett el, az egyszeri tanonc. Nekik semmiféle pecsét nem volt sem a ruhán, sem a sapkán, és karszalag sem járt nekik. Akinek karszalagja van, az dolgozó, nem csak egy tanonc, vagy üzemlátogatásra hozott ember, akire hirtelen rádobnak egy fehér köpenyt az utcai ruhájára, ugyanis senki sem járkálhat az üzem területén laborköpeny nélkül. A laborköpenyen, vagy a sapkán van egy pecsét a dolgozóknál, s még az sem mindegy, az hol helyezkedik el, és milyen színű. Kék, piros és fekete pecsét lehet, a köpeny elején, vállán, vagy a lapockájánál hátul. Mivel Judita nem látott olyan jól, hogy kisilabizálja a pecsétre írottakat, így a pozíciót jegyezte meg, ahol a felirat van, innen tudta, melyik mérnök melyik egységben dolgozik.

A mérnökök ugyanúgy fehér nadrágban és köpenyben sétafikáltak, mint a tanoncok, viszont a "tisztek" (főmérnökök) sokszor fekete nadrágban voltak, néha fehérben, attól függ, hogy csak az irodában dolgozott- e aznap az illető, vagy az üzemben is aktívan kellett mászkálnia. Innen egyből lehetett tudni, ki a magas rangú. Aki bejöhet fekete nadrágban, az főnök, valamint ezeknek általában nyakkendőjük is volt, esetleg más mintájú ing a köpeny alatt, nem a szokványos fehér.

Tisztában volt már a rangokat betöltő személyek kilétével is.

Az igazgató Viktor Petrovics Brjuhanov elvtárs, göndör barna hajú, magas, szemüveges, riadt tekintetű, folyton siet, és gyakran elejti a nála lévő papírokat, valamint néha nem ismeri meg a dolgozókat. Egyfolytában dohányzik, és idegességében dadogni szokott. Olykor a feleségével "Valentyinácskával" értekezik telefonon, amin jókat lehet röhögni, mert keresi az izét, amit otthon hagyott az izén, az izéhez kellene. Borzasztó szétszórtnak és idegesnek tűnik az esetek nagy részében, de jóindulatú látszólag.

Nyikolaj Maximovics Fomin, a főmérnök. Ez vizsgáztatta őket. Kopasz, szemüveges, olyan feje van, mint Hókuszpóknak a Hupikék Törpikékből, a dolgozókkal flegma, a nőkkel csöpögősen álkedves, széles mű bájvigyorral. Sokat flörtöl bizonyos titkárnőkkel, egyébként ez is folyton siet, és rosszkedvű, de pökhendin fennhordja az orrát, hogy az ember szaros tollal nem érné el. Ha köszönnek neki, nem szokta fogadni, csak annak, akit érdemesnek tart rá. Egész lényéből süt a rangkórság, és a pozíciójából adódó nagyképű lekezelés.

Anatolij Andrejevics Szitnyikov, az egyes- kettes blokk helyettes főmérnöke. "Minek nekünk erőművezetés, mikor itt van nekünk a Szitnyikov?" hallotta már párszor ezt a mondatot a folyosón jártában- keltében. Nos, ő hatalmas meglepetés volt, amikor Lenya elmagyarázta, ki ő, mert a kinézete alapján maximum huszonöt évesnek nézte, ő volt az a fickó, aki első nap útbaigazította. Erre kiderül, hogy vezető mérnök, és az idősebbik lánya egyidős vele. Hát gondolta a fene, hogy negyven év felett van az elvtárs. Kedves, mosolygós ember, ő is sietni szokott, de egy- egy kedves szava vagy mondata mindig van a csapathoz, és a legjobb, hogy nemcsak a sajátjához. Ő az egyetlen a vezérkari gárdából, aki még a tanreaktorosokkal is szóba áll. Állítólag szorgalmas, de kicsit túl engedékeny és atyáskodó, azonban a végsőkig hajtja magát a jó eredményekért, sokat olvas és sokat dohányzik. Szavajárása: "Kérlek- kérlek egy percre..."

És... végül, de nem utolsósorban, kétségkívül a legmarkánsabb egyéniség a vezérkarban, akiről mindenki félelemmel vegyes tisztelettel nyilatkozik: Anatolij Sztyepanovics Gyatlov. A mindenkinél egy fejjel magasabb, jellegzetes magas homlokú és bozontos ősz hajú és szemöldökű, sportos testfelépítésű elvtárs a hármas és négyes energiablokkok vezetéséért felelős. Szokott ugyan ordítani, de nem mindig van erre szüksége, egy szúrós tekintettel is megfagyasztja a levegőt, hogy egy pisszenés sem hallatszik. Judita megfigyelte, mit jelent a "Gyatlov- jelenség" nevű hadművelet. Sokszor, ha a folyosón meglátták az emberek az elvtársat közeledni (nem is igen kellett meglátni, mert a lépteit már messziről hallani lehetett általában, ahogy a munkás bakancsa a padlóburkolaton csattogott), mindenki irányt váltott, és inkább kerültek egy darabon, de nemigen akartak vele összefutni. Az elvtársat soha nem lehetett cigaretta nélkül látni. Mindig füstfelhő lengte körül, és az emberek azt mondták, két- két és fél csomag cigarettát tüntet el naponta, és valószínűleg még zuhanyzás és alvás közben is dohányzik. Állítólag nagy koponya az öreg, sokat tud, de nem érdemes felidegesíteni, mert rettenet színpadias temperamentuma van, és csúnyán tud káromkodni. Hát azt vettem észre a múltkor...

Vele még nem beszélt a lány, okosabbnak látta megfogadni Lenya tanácsát, és az első időkben ő is kerülte a fejest.

Hanem, ember tervez, Isten végez, mint a mondás tartja, és nem tarthatott sokáig a rejtőzködő életmód.

Pár nap telt el, mióta Judit először látta a Gyatlov nevű embert, és mióta Lenya elmagyarázta neki, ki is ő pontosan, valamint azóta csak keresztül robogni látta néhányszor a folyosón, egy füstfelhő közepette, mint a gőzmozdonyt, magában el is nevezte Anatolij Lokomotivnak, de ezt a megjegyzést senkivel se osztotta meg, Lenyával sem.

Nem tudta teljesen elfelejteni a fickót, hiába mondták neki a fiúk, hogy ne foglalkozzon vele, időről időre eszébe jutott. Hogy lehet ennyire felidegesíteni magát valakinek, mit csinált a Szása, hogy ezt kapta érte? Akkor is épp Gyatlovon gondolkodott, amikor a tanreaktor felé sétált be egy reggel.

És mit ad Lenin.

Ott volt megint. A magas, ősz hajú bajszos, akitől a fiúk szabályosan rettegtek, és őt is óva intették sokszor, nehogy egy rossz lélegzetvételt találjon venni a közelében, és minél nagyobb kussban igyekezzen gyorsan elhaladni mellette, ott dohányzott már megint a vezérlő előtti folyosón. Munkaruhában volt, nyilvánvalóan szolgálatban. Lenya felvilágosította, hogy sokszor fogja látni Gyatlovot, mert körülbelül itt él az öreg. Sokat túlórázik, és imádja itt szivatni a jónépet, noha van családja.

Lenya azt mondta, ne nagyon találjon neki még köszönni se, ne vonja magára a figura figyelmét, ha nem muszáj, mert az ilyen mazsola gyakornokokat eszik reggelire. Sőt. A gyakornokok mellé fogyaszt két-három kismérnököt is, étvágyától és aznapi hangulatától függően, és nekem elhiheted, nagyon nem szokott jó kedve lenni.

Nagyon jól tudta, hogy alacsony státusza, fiatalkora és az erőmű nagyjából 90 százalékától eltérő neme miatt ő egy senki lehet nagyjából errefelé, főleg, ha a főmérnök helyettes elvtárs megtudja, hogy ő valószínűleg büntetésből került ide, nem fog vele kesztyűs kézzel bánni. Lenya sok mindent mesélt már, és ha annak csak a fele igaz, már komoly szarban van a haza. Meg hát Szásával is hogy üvöltött pár napja ez a fickó...

A feladat adott: el kell menni Gyatlov mellett, addig nem állhat a folyosó végén, míg az be nem fejezi a bagózást, dehát annyira nem lehet udvariatlan, hogy ne köszönjön egy vezető mérnöknek, és az úriember nem tűnt ezúttal túl veszélyesnek, Lenya horror sztorijai és a pár nappal ezelőtti dührohama emléke ellenére sem. Most nyugodtnak tűnt a férfi, ahogy fújta a füstöt, és hátát a falnak támasztva állt a folyosón. Mintha valami foglalkoztatta volna. Elgondolkozó tekintettel nézett a semmibe maga elé.

Úgy döntött hát, gyorsabbra veszi a lépteit, de nem túl sokkal, egy jó andante tempó megfelelő lesz, és a tőle megszokott kedves mosollyal üdvözli a fejest. A mosoly nem volt megjátszott, ő sokat mosolygott, hacsak nem rémítette meg, vagy szomorította el valami feltűnően, és gyermekien magas hangján vidáman odaköszönt a férfinak:

- Szép jó reggelt, Gyatlov elvtárs!

Büszke volt, hogy már legalább rendesen tud köszönni, ez is valami.

Az erőmű vezérkarának tagja, fejét felemelve, visszazökkenve a valóságba végigmérte a mellette elhaladó fiatal lányt, vetve rá egy félig kérdő tekintetet. Sapkajelzés nincs, karszalag nincs, gallérpecsét sincs, akkor ez nem kezdő mérnöklány a blokkjaiból. De akkor mit akar?

- Mi van? Mit akarsz? - kérdezte hidegen és türelmetlenül, várva, hogy ez a gyerek kinyögje végre, mi a fenét akar tőle reggel korán. Ezek mindig akarnak valamit, dohányozni sem lehet tőlük, sőt, néha már hugyozni sem.

Mélybariton. Állapította meg Judit. Most, hogy nem üvölt, kellemesebb csengésű. Kissé el lett már bagózva, de talán a Kalinkába jó lenne basszusnak. Vajon meddig tudná kiénekelni a skálát? Középső cé alatti G? Vagy menne a kis f is? Lelassított, mert tudta, hogy nem szabad úgy továbbhaladni, hogy nem válaszolt, ezt a gondolkodást még folytathatja később is. Felnézett az elvtársra, és ugyanazzal a mosollyal válaszolt, mint az előbb.

- Semmi se nem én akarok, csak köszöntem, jó reggelt.

- Jó reggelt. - vonta meg a vállát Gyatlov, gyanakvóan vizsgálgatva szürkéskék szemével a lány arcvonásait, mintha azt akarná kiolvasni a fejéből, tényleg nincsen - e valami rejtett hátsó szándéka ezzel a kedveskedéssel. De nem látott rajta semmi különöset, azon kívül, hogy vigyorog, mint a vadalma, dehát fiatalság, bolondság, ugye. Hanem ami zavarta, az a lány akcentusa, meg a pocsék nyelvtana.

- Hogy ragozol te? Hülye vagy?

- Nem... magyar. Tiszteletvel vele.

- Ja úgy. - bólintott Gyatlov. - Magyarországon nem tanultok oroszul, vagy mi a nyavalya? Botrányos a nyelvtanod.

- Tessék? - kérdezett vissza Judit, ilyen hosszú mondatot nem mindig értett elsőre.

- Semmi. - mordult rá a főnök. - Hol dolgozol? - Szegezte neki a kérdést, csak hogy biztosan tudja, nem - e azért vigyorog ez itt, hogy ő megdicsérje vagy valamilyen ellenszolgáltatást várna a jó reggeltért, mint mindenki. Ki a fene beszél hozzám úgy, hogy nem akar semmit?

- Tanreaktor. Gyakornok, jelentem tisztelettel vele. - Hadarta Judit egy szuszra, ahogy Lenya tanította oroszul.

- Jó. - Bólintott Gyatlov, majd megbizonyosodva, hogy ez nem előléptetést vagy egyéb javakat akar kicsikarni, elbocsátó mozdulattal intett a "gyerek" felé. - Menjél, menjél.

- Igenis. - Judit megfordult és elindult, de még hallotta a rekedtesre bagózott hangot a háta mögött felcsendülni:

- Vegyél egy orosz tankönyvet, mert ide ez kevés lesz.

Kevés is volt, sajnos. Hiába haladt feltűnően jó tempóban, még mindig lassú volt ahhoz képest, ahol tartania kellett volna, főleg fizikából. Komoly szüksége volt továbbra is Leonyid Fjodorovics odaadó segítségére, de emellett olyan jó lett volna még valami hozzáértő embertől megkérdezni néhány dolgot. Ez a fizika ugyanis olyan volt, hogy ha az ember megtanult valamit, menten két- három másik kérdést vetett fel az adott gondolatmenet, és volt, hogy ez a kérdéskör nem ért rá addig, míg barátját újra látta, és kérdéseinek nagy részét el is felejtette.

Morozov nem volt vevő a kérdésekre.

Nála be kellett fogni az embernek a száját, és leírni az összefüggéseket, amiket felírt, óra közben síri csend kell legyen, senki nem szólhat közbe mert belezavarjuk az elvtársat a gondolatmenetébe, és ez mérhetetlenül idegesíti a tanreaktorvezető elvtársat.

Judita mégis megpróbált egy párszor közbekérdezni, de ennek nem lett jó vége.

- Elegem van már a pocsék ragozásodból, meg abból, hogy sose értesz semmit!

Kelt ki magából Morozov a tanreaktor előtti folyosón, a megszeppent magyar gyerekre mutatva.

-Kit kérdezzek, ha nem elvtárst?

-Nekem ugyan mindegy! - dörrent rá Morozov. - Takarodj és vissza ne gyere míg én azt nem mondtam! NEM LEHET TŐLED DOLGOZNI!

-Igenis elvtárs.

Az ajtó becsapódott, Judit pedig szomorúan kullogott arrébb.

-Csertov kárász. - dünnyögte Judit, a tanreaktor felé visszanézve. Sóhajtott. Hát így biztos hogy még inkább le fog maradni, ha már ki is zavarásszák.

A sarokban volt valaki, aki végignézte az előbbit, a kibaszott kárász mormogásra pedig felkapta a fejét.

- Na, káromkodni már tudsz, kis magyar, he?

- Jézus. - rezzent össze a lány, a férfi felé fordulva, akit eddig nem vett észre. Jó pár méterre állt egy ablak mellett, és természetesen megint dohányzott.

- Nem. Gyatlov elvtárs vagyok. Gyere ide.

- Nem zavarja a jelenlevésem az elvtársat a nikotin felvételben?

- Nem. Miket tudsz már te, ki tanít ilyenekre?

- Senki.

- Magadtól jár már így a kis bagólesőd he? Ja... Kell? - nyújtotta a gyerek felé a dobozt.

- Köszönöm, aktívan én nem dohányozom. Csak passzívba szokok a Lenya mellett.

- Na akkor dohányozz passzívan mellettem is, ÉS mondd el, mit nem akart neked megmagyarázni Morozov elvtárs.

- Azt, hogy mi az a Cserenkov effektus.

- Cserenkov effektus? Aztán miért érdekel ez téged? Ha jól tudom, ezt még nem kellene tudnotok.

- Csak érdekel, mert minden engemet. Csak Morozov elvtárst ideges lesz énmiatt mert sokt túl dolgok kérdezek én őtőle is.

- Hm. Na jól van akkor figyelj ide.

Gyatlov beszívta a füstöt, majd hatalmas füstkarikát fújva a levegőbe, elkezdte magyarázni a gyereknek a Cserenkov effektus mibenlétét. Szokatlanul türelmes volt, ahogy felvázolta a fizikai jelenséget, és a kiegészitő kérdésekre is válaszolt, tényszerűen.

- Ha valami nem értek, kérdezhetek Gyatlov elvtárst?

- Kérdezhetsz. - bólintott Gyatlov, miközben elrakta a cigarettáját meg az öngyújtót. - Persze, ha ráérek veled foglalkozni.

- Most is?

- Most is. De gyorsan kérdezd, mert mennem kell vissza dolgozni.

- Grafit el tud égni?

- Nem. Legalábbis nem akkora hőn, ami itt keletkezhet.

- Grafit az az ami ceruzába levés?

- Nem pontosan, mert a ceruzákban nagyon kevés grafit van keverékben, ez meg, amit mi használunk színtiszta grafit.

- De vezeti az elektromos áramt.

- Persze, ráadásul nagyon jól.

- Tudom, mert dugtam ceruzát konnektorba.

- Jó hülye vagy.

- Nem most. Régen.

- Sejtettem. - vont vállat Gyatlov. - Mertem remélni. Na, akarsz még valamit?

- Akarok. Kell maghasadáshoz gravitáció?

- Hogyne kéne, azon alapszik.

- Akkor hogy van az űrben a maghasadás csillagokban? Ott nincs gravitáció.

- Gravitáció van a magban, levegő nincs.

- Akkor levegő nem kell hozzá?

- Te, mire kell ez neked?

- Azon gondolkodtam lehet - e atomos erőművet csinálni űrben benne.

- Te előbb rendesen beszélni tanulj meg, aztán gondolkozz ilyeneken.

- Igyekszem. - hajtotta le a lány a fejét. - Lenya tanít meg van könyv is.

- Jól van. - Enyhült meg Gyatlov. - Egész jól haladsz különben. Figyelj a kisdobosokra, azok majd kiokositanak.

- Azt teszek. És még egy kérdéset azért lehet utolsó?

- Lehet. - bólintott Anatolij Sztyepanovics.

- Űrszputnyik azért levés hogy majd atomos erőmű legyen űrben? Mert ha emberek felmennek kell nekik elektromos áram.

- Micsoda ötleteid vannak te gyerek. - nevette el magát önkéntelenül a főmérnök elvtárs. - Nem olvasol te túl sok tudományos fantasztikus szart? Hát ez még nincs az ötéves tervben. De sose lehet tudni. Én mindenesetre azt hiszem, nem akarnék felmenni az űrbe, jó itt nekem lent is. Na szevasz, mentem.

- Köszönöm...

Gyatlov egy kurta bólintással hagyta ott a lányt, aki nagy boldogan rohant ezt elmesélni barátjának. Gyatlov mégsem harapta le a fejét!

- Lenya! Lenya! Lenyalenyalenyaaaaaa! - Judit majd' orra esett, próbálván beérni Toptunovot a folyosón.

- Mi van Csibe? - fordult hátra a srác, bevárva a szeles kis majdnem kortársat, aki azon igyekezett, hogy ne köpje ki a tüdejét, részint az előbb beszívott dohányfüst, részben a futás miatt.

- Tudom! Tudom! Vedd tudomásul, hogy már félig mérnök levés nekem, ha még száz évig hallgatok Gyatlovot elvtárst!

- Mit hordasz össze, dózist kaptál? Annak ez a jele, hogy zavart vagy, és kapkodod a levegőt. - horkant fel Toptunov, közelebb hajolva. - Nézz a szemembe!

- Gyatlov elmondta, mi az a Cserenkov effektus. - bökte ki büszkén Judit. - Elszívtunk volt egy cigit együtt. Illetve ő szívta volt aktívba, én meg passzívba. Meg a tudást magamban bele. Nem vagyok én teljesen hülye, Lenya, mert értem! Érted? Pedig van oroszul mint minden erre.

- Mondtam, hogy ne cseszegesd Gyatlovot, mert kinyír.

- Nem cseszegettem, csak alázatosan kérdeztem megfele, hogy zavarja- e a jelenlevésem a nikotin felvételben.

- Hülye vagy?

- Nem, komolyan ezt kérdeztem.

- És erre ő?

- Nevetett.

- Biztos, hogy Gyatlovról beszélsz, és nem kevered össze Szásával? Gyatlov nem szokott nevetni. Főleg nem szokott mazsoláknak magyarázni fizikai jelenségekről.

- De magyaráz. Szása magas szemüveg bajuszos, sötét haj van neki. Gyatlov magas, ősz, bajuszos van neki kék szem nagyon szép.

- Nem figyeltem még a szeme színét. - húzta el a száját Lenya.

- Kedves. - vonta meg a vállát Judita. - Kínált engem cigi is. Csak én köszöntem meg nem, mert nem dohányozom.

- Á, ne hidd, nem kínált az téged cigivel.

- De mert nyújtott doboz nekem vegyek cigi.

- Régi trükk. - vont vállat Lenya. - Az egész erőművel eljátssza, minden újonccal, akivel beszél. Kérdezi, kell - e cigi és nyújtja, ha igent mondasz, és akarnál venni, elrántja, hogy akkor vegyél, ha kell, árulják.

Judita elnevette magát.

- Vicces.

- Szerintem inkább bunkó. - morgott Lenya.- De akárhogy is, azt ajánlom, vigyázz Gyatlovval, mert a legkisebb hibát sem tűri és egy rohadék.

- Kedvesnek tűnt.

- Neked baszki, mindenki kedvesnek tűnik aki nem közeledik feléd kalasnyikovval.

- Ebben levés neked igaz.

- Persze hogy igazam van. Ha sokat cseszegeted vagy elrontasz valamit, Gyatlov felír. Van egy kis notesze, amibe felírja a renitensek nevét aztán kiosztja az írásbeli megrovást ha három strigulát behúz a neved után. Gestapós módszer. Biztos Hitlerjugendes volt.

- Inkább de a Gyatlov írjon fel mint sírköves ember.

- Hát baszki te hülye vagy. - nevette el magát Lenya, és Judita vállára csapott. - Gyere velem inkább, bemutatlak egy jelesebb társaságnak, tőlünk kérdezhetsz, amit akarsz, ráadásul nem vagyunk öreg rigolyás mogorva főmérnökök.

- Kiket?

- A legjobb barátaimat. - mosolygott Lenya. - Már rég be kellett volna mutatnom őket neked. Gyere, most tiszta a levegő, mert te az előbb arra láttad Gyatlovot, így valószínűleg az irodájában fogja rontani a levegőt. - Magyarázta a fiatal mérnök, majd intett, hogy kövesse. - Pont mindenki dolgozik, most jó.

Marha hosszú folyosón mentek végig, majd Leonyid lefékezett, de kicsit a lány elé tartotta a karját.

-Várjál, benézek.

Toptunov valóban bekukucskált az ajtón, majd bólintott.

-Héééé fiúk! Szása? - szólt be Lenya az ajtón.

-Dohányzóban. - hangzott a felelet.

-Gyere. - fordult hátra Lenya. - Gyere, tiszta a levegő.

-Kit hozol? - fordult hátra Igor, amint meghallotta Leopold cica bátorítását. - Tudod, hogy nem cimbizhetünk melóban senkivel... hoppá...

Ez a hoppá felkiáltás annak szólt, hogy Igor meglátta a vezérlőbe Lenya mögött beóvakodó Juditát, aki kicsit megilletődve közelített, de mosolygott.

-Hello. - szólalt meg a lány kicsit bizonytalanul.

-Nini... - lépett közelebb egy másik srác is. - Kit látnak szemeim, egy női hölgy! Nocsak- nocsak, belátta hát a vezetőség, hogy nekünk is kell mérnöknő, ha már a hármasba beraktak egyet?

-Én nem mérnök. - szeppent meg Judita.

-Nem? Hát?

-Gyakornok...

-Na nem baj, majd akkor én kitanítalak. Borisz Sztoljarcsuk vagyok. - nyújtotta a kezét az idegen fiú, de nagyon kedvesnek tűnt, így Judita bátrabban viszonozta a kézfogást és bemutatkozott, elmondva szülőhelyét is.

-Ja, ő az a kiscsaj, akiről beszéltél. - fordult Igor Lenyához.

-Igen, ő. Nagyon aranyos, és kéne neki kicsit segíteni, fiúk. Én is korrepetálom, de tudjátok, több szem többet lát.

-Hogyne! - bólintott szolgálatkészen Sztoljarcsuk - Na és van barátod?

-Borisz ne csajozz már állandóan. - szólt rá Lenya.

-Mondja ezt a csajozógép.

-Most nem erről van szó. - vigyorgott Lenyus. - Segítetek, vagy nem?

-Hát hogyne! - kapcsolódott be Igor is. - A nevem Igor Kirschenbaum, és...

-És lekésted, mert ő meg már papucs, és együtt él két nővel. - nevetett Borisz.

-Egy nővel élek te majom, mert nem vagyok bigámista.

-De két nővel élsz, hát az Annácska az neked mi? Krokodil?

-Borisz, te teljesen hülye vagy. - nevette el magát Igor. - Igen, van egy óvodás kislányom, ez az észlény arra célozgat.

-Látod, pedig még fiatal. Ez vár mindenkire. Az iskolában vagy, aztán arra eszmélsz, hogy pelenkáért küld a feleséged a boltba. Ne nősülj meg, Lenya...

-Nem szándékszom, egyelőre. - vont vállat Toptunov.

-Nos, bármi gond van, tőlünk nyugodtan kérdezhetsz bármit, egyet se félj. - magyarázta Sztoljarcsuk Juditának.

-Én kérdezném te csinálsz itt mit?

-Szivattyúkat működtetem.

-Igaz is, Gyatlov üzeni, kapcsold feljebb. - szólt oda Igor. - Előbb telefonált.

-Kapja be. Jól van...

-Csinálhatok én? - kérdezte Judita halkan. - Légyszi, nem mondok el senkinek.

-Hm. Lenya, nézed, jön - e Szása?

-Mhm! Persze, csináljátok csak.

-Oké, szóval ezt a kapcsolót itt, ezt kell megtekerni egy fordulattal felfelé.

-Szuper, megvan.

Judita most először csinált valami hasznosat, és hiába volt csak egy kapcsoló, amit megtekert, mégis úgy érezte, hogy végre célja van annak, hogy itt van. Talán a fiúk segítenek, hogy ne legyen ennyire hülye, olyan kedvesnek tűnnek. Jól elnevetgéltek, beszélgettek a srácokkal egy darabig, már kezdte magát komfortosan érezni a vezérlőben, ügyet sem vetve rá, hogy nem lehetne itt.

A beszélgetést azonban hirtelen riadó szakította meg.

-Bassza meg, Gyatlov erre jön! - Lenya, aki néha ki - kinézett a folyosóra, most rémülten rontott be.

-Megyek el akkor.- ugrott fel a lány.

-Arra már nincs idő, szembe fogtok találkozni, és azt ne akard, mert felír a noteszbe...

-Akkor lesz mi?

-Bújj el... ide. Guggolj le és hátrálj be amennyire csak tudsz.

Lenya és Borisz elé állt, ahogy ő egy irányítópult alatt lapított.

-Maradj csendben kihozunk, ahogy lehet. - súgta le neki Lenya.

Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és ismerős katonás léptekkel csattogott befelé a főnök.

-Felvetted a fordulatszámot?

-Igenis, elvtárs. - válaszolt Borisz.

-És mit keresel ott? Nem az a helyed.

-Csak ellenőriztem valamit.

-Jó, húzzál a helyedre. Akimov?

-Dohányzik.

-Hem. - Ez a morgás- dünnyögés, mint Judita később megtudta, Gyatlovnál az "igen" vagy "jól van" mondatokat helyettesítette elég gyakran. Az öreg körbevizslatott az irányítóban, mintha keresne valamit, majd leült az íróasztalhoz.

-A fenébe ez itt marad. - mormogta Igor Lenyának.

-Nem baj, így sem lát oda le. - súgta vissza Lenya, majd megbökte Judita vállát.

A lány értett a gesztusból, lassan óvatosan kimászott, és az íróasztalhoz mászott, lehajolva, vigyázva, hogy Gyatlov ne vehesse észre. Lélegzetvisszafojtva itt várta, hogy valaki kiengedje. Gyatlov írt valamit, látszólag nem figyelt senkire, Igor elérkezettnek látta az alkalmat.

-Gyatlov elvtárs, kinyitnám az ajtót, kicsit meleg van itt.

-Mhm. - bólintott az öreg, rá sem pillantva Igorra, és nem nézett az ajtó felé.

Judita amilyen gyorsan csak tudott az óvatosság mellett, az immár nyitott vezérlő ajtón kisurrant a vezérlőből, és áldotta a sorsot, hogy Gyatlov semmit nem vett észre ebből.

Ettől a naptól kezdve Judita nemcsak Lenyával, hanem a többi "kisdobossal" is tartotta a kapcsolatot, ahogy Gyatlov emlegette a négyes blokk fiatal mérnökeit. A fiúk úgy tanítgatták, mintha valami fiatalabb tesójuk lenne, kedvesek és segítőkészek voltak.

Ennek köszönhetően sokkal jobban haladt, mint annak előtte.

Nagyjából február eleje volt.

Morozov egy reggel besomfordált Gyatlov irodájába egy halomnyi dolgozattal a hóna alatt, és elképedt - alázatos pofával meghajolt.

- Ezek mik? - bökött Gyatlov a papirok felé, amikor Morozov épp köszönni akart volna.

- A Tanreaktorosok zárthelyijei, Gyatlov elvtárs kérem.

- És? Mi dolgom nekem ezzel? Javítsa ki őket.

- Már megtörtént kérem.

- Akkor mi a bánatot akar? Ossza ki őket nekik.

- Már megtörtént az is kérem, és visszaszedtem.

- Hát akkor lezárt ügy. Írja be a jegyeket, és hagyjon engem békén vele, nem vagyok rá kíváncsi.

- De nem tudom, mert van egy gondom...

- Mindent a szájába kell rágni magának, Morozov elvtárs? Nem gyerek maga, nem foghatom folyton a kezét. Oldja meg.

- De ezt Önnel meg kell beszélnem, Gyatlov elvtárs, kérem!

- Mondja Fominnak.

- Nem érdekli.

- Engem se túlzottan.

- De kérem, ez egy nagyon fura dolog.

- Na mondja hát, mi a gondja? De röviden, mert sok a dolgom.

- Ez itt.

Morozov kivett a stócból egy papírt és letette Gyatlov elé az asztalra. Ránézésre közönséges dolgozat volt ez is, mint a többi, kicsit sok üres hellyel, egy elégséges osztályozással, de a különös első ránézésre az volt, hogy csupa nyomtatott betűvel íródott.

- Melyiké ez? - hökkent meg Gyatlov elvtárs. - Hogy ir ez? Ez mind újságból való betű, az iskolában nem ilyet tanulnak.

- A magyar lány. De nem ez a furcsa. Olvassa el.

- Hát még mit nem, mondja el, hogy mit írt, nincs nekem erre...

Gyatlov szeme megakadt egy soron a hátoldalon, majd elhallgatott. Tovább olvasott. Mi a lófasz ez?

- Hol járnak az anyaggal, Morozov elvtárs?

- Ott még nem. Azt jövőre fogjuk tanulni.

Nem is az volt a fura, hogy a gyerek belekombinált az értekezésbe egy olyan anyagrészt, amit még nem kellene tudnia, hanem az, hogy az egyszerűbb alapkérdésekre pedig vagy hibásan, hiányosan, vagy egyáltalán nem tudott válaszolni. Nem volt látszólag tisztában a maghasadás mibenlétével, sót, az atommag felépitésével sem, de a jóval bonyolultabb reaktorműködéssel, Cserenkov-effektussal, vagy hang/ fénysebesség viszonyával igen. A Cserenkov- effektust emlékezett, hogy elmagyarázta neki egyszer régebben, de az csak egy alkalom volt... erre komolyabban rá kell feküdni, hogy így leirhassa.

- Hívja csak ide ezt a kölköt. - szólalt meg Gyatlov halkan.

Judit félve lépett be Morozov mellett a Gyatlov irodájába. Lenya ecsetelte neki, milyen az, amikor "Gyatlov hivat", és most már őt is... mit szeretne tőle az elvtárs...? Vele is ordítani fog, mint Szásával?

- Jó napot kívánok Gyat... főmérnök helyettes elvtárs. - köszönt halkan, várva, mi lesz.

- Gyere ide. - intette oda Gyatlov visszaköszönés nélkül, és a kezébe nyomott egy papírt. - Olvasd el ezt.

Nem értette a dolgot, de azért elvette a lapot, és meredten nézte.

- Hangosan. - szólt rá az öreg.

Hát ha tudná, de ezen olyan betűk vannak, amiket az életben nem látott még.

Beharapta az ajkát, majd félve attól, mi lesz, ha ő most bevallja, hogy ő aztán ezeknek a betűknek még hírét se hallotta, megpróbálta legalább azokat kiválogatni, amiket ismert, és azok alapján szövegkörnyezetből következtetni, amit lehet. Ja betű sok van például, de mi ez a kis m? Ilyen betű nincs is tudtával.

- Na mi lesz? - sürgette az elvtárs. - Azt mondtam, olvasd fel hangosan, ami oda van írva.

- Milyen nyelven tetszett írni az elvtársnak? - kérdezte halkan a lány.

- Milyen nyelven írtam volna? Oroszul, természetesen.

- Én így nem tudok olvasni. - vallotta be Judit, lesz ami lesz most már.

- Sejtettem. - bólintott Anatolij Gyatlov. - Nem ismered a folyóírást?

- Hát az hogy lehet? - hördült fel Morozov.- A Szovjetunió polgára nem tud olvasni?

- Nyomtatottan tudok. - hunyta be a szemét a lány, rosszat sejtve.

- Akkor mondd meg Lenyuszkádnak, gyakoroltassa veled az írott betűket. - bökte oda foghegyről Gyatlov.

- Igenis. Elmehetek?

- Nem. - mordult rá a főmérnök. - Morozov elvtárs, megtenné, hogy kimegy egy kicsit?

- De...?

- Máshogy fogalmazok, nem kérdést tettem fel az imént, s nem vártam rá választ. - Gyatlov keményebben, katonásabban kezdett hangsúlyozni, ami nem volt jó jel. Akik régebben ismerték, azok már tudták, hogy ez az ordítva káromkodás előtti utolsó lépcsőfok, s csak Gyatlov aznapi hangulatán múlik, mikor lép fel a lépcsősor tetejére: két órával, vagy két másodperccel ezután.

Morozov nem szerette volna megtudni, milyen hangulatban van aznap Gyatlov, igy gyorsan elhagyta az irodát.

- Na. - most, hogy ketten maradtak, a főmérnök helyettes felállt, és párszor körbesétálta a gyereket, nézegetve őt, majd a kezében lévő dolgozat papírt. - Mondd csak el nekem, mi az a neutron?

- Az... az egy izé. - harapta be az ajkát a lány.

- Ennél szakszerűbben. - mordult rá Gyatlov.

- Atomfizikai elem. - nyelt egyet Judit.

- Ez olyan válasz, mint amikor az ember azt kérdezi a feleségétől, hogy mit főzöl, Izám, az meg rávágja, hogy nyerset. Igaznak igaz, de előrébb nem lettünk vele. Egzakt tudomány az atomfizika, kis virágom, Én meg a pontos válaszokat szeretem. Na?

- Az atommagban van.

- Tovább.

- Tovább mi?

- Félinformációkat csepegtetsz. - hajolt közel Gyatlov a lány arcához, hogy vizsgálhathassa az arckifejezését. - Most nem tudom, hogy szórakozol velem, vagy...?

- Nem mernék szórakozni az elvtárssal...

- Aha. - bólintott Gyatlov. - Tehát nem tudod?

- Nem...

- Szóval...?

- Nem emlékszem már rá, mert régen volt, amikor tanultuk.

- Régen? Hány éves is vagy, te pelenkagyáros?

- 21 leszek.

- Mikor?

- Két hét múlva.

- Értem. Nos, akkor ezt valószínűleg tavalyelőtt tanultad utóljára, először pedig kilenc éve. Én 25 éve foglalkozom atomenergiával, és még emlékszem ezekre, pedig nem tegnap tanultam. Nos? Hogy vagyunk akkor ezzel?

- Szarul állunk, Gyatlov elvt... - szaladt ki a száján, de nem folytatta, behúzta a nyakát.

- Értem. De ha nem tudod, mi az a neutron, akkor honnan tudod, hogyan keletkezik az elektromos energia az erőműben? Mert azt tudod, leírtad.

- Betanultam.

- Honnan?

- Egy könyvben olvastam, kibaszott hosszú volt.

- Mikor olvastad te azt?

- Egy hete.

- Mikor irtátok ezt a szart?

- Tegnap.

- Egyre kevésbé értem, hogy mi a frász van veled, lássunk világosan. Tehát te azt állítod, hogy a fizika óvodás anyagára valami csoda folytán már nem emlékszel, de olvastál valami könyvet egy hete, amit még ma is vissza tudsz fújni?

- Igen, de fogalmam sincs, mit írok. - tört rá Juditra az őszinteségi roham.

- Sokkos vagy? Vagy lázas? - Gyatlov a gyerek homlokára tette a kezét, most ért hozzá először. Furcsa, mindenki fél tőle, kicsit ő maga is, de olyan jó meleg a keze, meg olyan bátorító valahogy az érintése.

- Gyatlov elvtárs, én nem... nem vagyok jó fizikából. Nagyon nem.

- Azt valahogy észrevettem. - vette el Gyatlov a kezét. - Nincs lázad, úgy érzem. Na, mit akarsz nekem elmondani, hm?

- Én... nem mondhatom meg. - harapta be az ajkát a gyerek ijedten. - Megtanulom az elejét is, csak... igyekszem... esk...

- Csend. Na jó. Nem tudom, miért vagy ilyen titokzatos, de egyet mondhatok: nem tudom, hogy kaptál fizikai ösztöndíjat, most nem tudom, a magyar fizika oktatásról legyen meg a véleményem, ha te ott jónak számítasz, vagy miről, de egy biztos: ide ez kevés lesz hosszú távon, Szedd össze magad, ezzel a tudással nem lehet energiaiparban dolgozni. Ha nem megy, kérj segítséget a kisdobos csapattól, vagy akár tőlem is, mit bánom én. De javulást akarok látni rövid időn belül. Értem?

- Értettem, főmérnök helyettes elvtárs!

- Végeztem. Mehetsz tanulni, rád fér.

- Igenis. Most be leszek lesz írva nevem a könyvbe Gyatlov elvtárs? - Judita csak nem állhatta meg, hogy elszontyolodva meg ne kérdezze ezt.

- Milyen könyvbe? - hökkent meg a helyettes főmérnök, visszafordulva az íróasztaltól.

- Amibe bele tetszik írni elvtársnak, hogy ki érdemli büntetés.

- Te arról honnan tudsz, te gyerek?

- A Leny... Toptunov elvtárs mondta énnekem.

- Mondd meg a Toptunov elvtársnak, hogy foglalkozzon a saját dolgával, ne azzal, hogy én mit írok hova. Helyes?

- Igenis. Elnézést kérek.

- Nem a te hibád. - vont vállat Gyatlov. - Na, hogy megnyugodj, te nem vagy a beosztottam, így veled nincs dolgom, tehát nem fogom beírni a neved sehova. Főleg nem, mert folyton el is felejtem, mert idegen neved van. Nem leszel beírva és megfenyítve sem. De szedd össze magad, azt ajánlom, mert repülsz a tanreaktorból, ha ennyire nem tudsz semmit.

- Igenis, Gyatlov elvtárs.

- Jól van. Na menj a dolgodra mert nem érek rá.

Néhány nappal később, amikor már a fiúk gyorstalpalóval megtanították az alapokra, Judita már magától is oda mert menni Gyatlovhoz. Megállt a háta mögött, majd megszólalt.

- Elnézést kérek, Gyatlov elvtárs, de kérdezhetek valamit?

- Mi van, megtanultál igét ragozni? - kérdezte Gyatlov, ahogy cigarettára gyújtott. - Tudod- e már, mi az a neutron?

- Tudom. - bólintott magabiztosan a kis szemüveges, és felmondta az egész fizika leckét, amit a hatodikos fizika tankönyvből ásott elő, kiegészitve Lenya Igor és Borisz nukleáris mérnöki jegyzeteivel, így ott tartott, ahol neki jelenleg kellene.

- Na igy mindjárt más a leányzó fekvése. - szívott nagyot Gyatlov a cigarettából. - Jól van, kérdezhetsz, amiért ilyen jól felzárkóztál.

- Mit kell csinálni egy főmérnök helyettesnek egy atomerőműben?

- Höjj már a helyemre pályázol, vagy mi?

- Nem, csak érdekel.

- Ja, vagy úgy. Nekem az a dolgom, hogy ellenőrizzem az óvodásokat meg a barmokat, meg a kibaszott kárászokat.

- Mint én?

- Nem. Téged Morozov elvtárs kell, hogy ellenőrizzen elsősorban, elegek nekem az óvodások, a bölcsődésekkel már hadd ne én bajlódjak.

- Szása Korol azt mondta, pisisek vagyunk. Az elvtárs legalább bölcsődést mond.

- Na pont a közveszélyes munkakerülő pofázik. Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Ő csak ne pisisezzen, mert pár éve még őt is tisztába kellett rakni. Épp kiszabadult a MEPHIből azt azt hiszi, a seggéből süt a nap. Lenyácskájával együtt. Ezek meg vannak róla győződve, hogy azért megy még a reaktor, mert ők elég káposztát meg babot zabálnak, és finggal hajtják. Meh. Na mindegy.

Gyatlov nem igazán akart tovább szóba elegyedni a gyerekkel, ha értelmesebb kérdése nem volt, így otthagyta.

Teltek- múltak a napok, és a kölyök állandóan visszajött, mint a bumeráng.

Egyszerűen nem fért Gyatlov fejébe, miért van a nyomában ez a kölök, ha teheti, miért áll oda, amikor dohányzik, amikor köztudottan nem bagózik a kiscsaj, söt, hallotta már, ahogy Toptunovot próbálja rávenni tört oroszsággal, hogy ugyan tenné már le a cigit. Akkor mit cigarettaszünetezik pont vele, akit ki nem állhat a fél erőmű? Mondjuk ő sem szereti az erőmű nagy részét, csak elviseli a 80 százalék jelenlétét, de lehet van az 90 is. Most is itt somfordál a kis magyar, már várta, hogy felbukkanjon mögötte, nem kellett csalódnia, megjelenik, minden nap, mint a Pravda. Vigyorog. Mi a bánatot tud ez mindig vigyorogni? Főleg hogy lófaszt sem ért az atomenergiához, Morozovtól hallja a panaszáradatot erre a kölyökre, illetve újabban hol szidja, hol dicséri, azon a barom Morozovon sem lehet elmenni.

- Szép jó napot Gyatlov elvtárs! - mindig milyen kedves vidám hangsúllyal köszön... nincs ennek gondja?

- Szevasz. - fordult hátra Gyatlov. - Hallgatlak.

- Nem akarok, hogy Gyatlov elvtárs azt gondolja, hogy én... szóval nem akarok zavarni. - vallotta be a gyerek csendesen. - Csak olyan jó az elvtárs mellette közel lenni.

- Mi? - hajolt közelebb Gyatlov döbbenten, mert nem hitt a fülének. Lehet süketül már igy 50 felett...? Vagy csak azt vélte hallani, amit néha hallani szeretne?

Tudta, hogy ha kedvesebb lenne, talán szeretnék őt a kismérnökök, meg a kölkek se félnének tőle ennyire. Iza is ezzel nyúzta. Tisztában volt vele, hogy nem szeretik, hanem félik. Bryuhanov tisztelte a szaktudása miatt, ezt is tudta. A kis mérnökök szakmailag hallgattak rá, másként viszont a pokolba kívánták. Nagyon jól tudta, hogy ha nem lenne ekkora tudása, már kifúrták volna, vagy megfojtották volna egy kanál vízben. Azt is tudta, hogy azon imádkoznak a hármasban meg a négyesben, hogy ő maradna otthon pár napot betegen, hogy kicsit fellélegezhessenek. Gyatlov nem volt hülye sem, meg vak sem. Látta a mérnököket rekord gyorsasággal irányt váltani a folyosón, ha látták szembe jönni. És látta, hogy kihúznak a teakonyhából, ha ő belép. De leszarta. Nem akarta soha, hogy őt itt mindenki szeresse. Nem szeretni kell, hanem együtt dolgozni vele. Senki nem lépett még ki azért, mert nem birta őt elviselni, s ez tökéletesen elég volt Gyatlovnak. Néha azonban... szóval ha valaki kedves akart lenni vele, akkor az azért tette, mert akart valamit. Ezért utálta, ha kedvesek vele, mert az sosem Anatolij Gyatlovnak, mint embernek szólt, hanem a helyettes főmérnök elvtársnak szánták seggnyalásnak, mindenfajta őszinte érzelem nélkül. Bájcsevej, kínos nyalizás, átlátszó kis érdeklődések hogyléte felől... Mindennél jobban utálta. Ennek a gyereknek viszont nem lenne haszna a seggnyalásból. Morozov a reaktor vezető, de utána nem koslat a gyerek. Igaz, ő felülírhatja indokolt esetben Morozov döntéseit, de egyrészt nem szoktak gyereknapot tartani, másrészt ő nem akar foglalkozni a tanreaktorral, és ezt mindenki tudta. Száz százalék, hogy már a mazsolákat is beavatták ebbe a titokba. Tehát tudhatja a kicsilány, hogy nála aztán semmi esélye jobb jegyet kapni, vagy előrébb lépni, különben is gyűlölte a protekciót, s ezt is tudta róla minden teremtett lélek az erőműben. Az új kis picsa a hármasban, az is megpróbált volna segget nyalni, meg de jól néz ki az elvtárs, nyíltan rámászni, mikor az apja lehetne annak a Ludmillának, vagy hogy a faszba hívják. Nem érdemes jónak lenni és közel engedni senkit, kihasználják az embert, leszarják majd ha érdekük lesz, lenyalják, aztán ismét leszarják. Néha szerette volna, ha azért kedves vele valaki, mert őt szereti. Szitnyikovon és Csugunovon kívül ilyen ember nemigen van itt. Ezek szerint ez a kiskölyök szereti őt? Hisz alig ismeri. De ennek olyan ártatlan kis pofája van. Ez nem mosolyog olyan kacéran, mint a kisribanc, aki rámászott már a fél hármasra, a négyesben meg csak az nem dugta még meg, aki nem akarta, és a nem akarók tábora talán csak Akimovból meg Kirschembaumból állt.

- Én szeretek a Gyatlov elvtárs közelében lenni, ha nem baj. - ismételte meg a lány. - Hogy talán nem akarok semmi. Az baj? Mármint akkor zavarok, ha nem akarok semmi? És akkor el tetszik zavarni menjek máshova?

- Hát ha annyira szeretsz mellettem állni, éntőlem álljál. - vont vállat Gyatlov. - Nem zavar.

- És beszélhetek is?

- Azt mondtad nem akarsz semmit, akkor mit akarsz beszélni?

- Márhogy atomfizikailag nem akarok semmit de másról lehet beszélni?

- Mi másról akarsz te velem beszélni? - itt kicsit gyanakodni kezdett Gyatlov, munkán kívül mi dolga lehet vele a gyereknek?

- Gyatlov elvtárs szereti Puskin? Lenyának akartam beszélni versekről de nem szereti ő Puskint.

- Puskint? Szeretem. - bólintott Gyatlov. - Bár Jeszenyint még sokkal jobban.

- Jeszenyin? - kérdezett vissza a lány. - Őt nem ismer én.

- Öreg hiba. - fújta a füstöt Gyatlov, mint egy gyárkémény. - Hát figyelj ide:

"Nem siratlak, nem idézlek, múltam,

szirmok füstjét ontó alma-ág.

Hervadás aranyködébe fúltan

tünedezik már az ifjuság.

Lassúbb lett szívemnek lódulása,

csípi dér, belémar a hideg.

Mezítlábas nagy csatangolásra

nem hívnak már nyírfaligetek.

Kóbor lelkem! Lángod már csak félve

olvasztgatja szóra ajkamat.

Hová lettél, kedvem frissessége,

szemem fénye, érzés-áradat?

Vágyaimat fukarabbul mérem;

álmodtalak volna, életem?

Mintha lovon szálltam volna fényben,

piros lovon tavasz-reggelen.

Csupa árnyak vagyunk a világon,

hull a juhar réz-szín levele.

Mégis mindörökre áldva áldom,

hogy virultunk s meghalunk bele."

Rekedtes, szétbagózott hangja ellenére szépen hangzott, ha verset szavalt, mert jól hangsúlyozott és tartotta a ritmust. Még így is jó volt hallgatni, hogy nem értett belőle valami sokat.

- Szép. - bólintott álmodozva a gyerek.

- Na és ez?

"Ne bántsd, ami elmult, mint az álom

s ne hánytorgasd azt, ami meg most van:

az életnek annyi veresége,

fáradtsága, szenvedése rajtam."

-Ez is szép. Csak szomorú.

-Az.

-Van még?

-Még? - hümmögött Gyatlov. - Van.

"Ki vagyok? Csak álmodom, tünődöm,

szemem kékjét homály itta fel.

Mellékesen élek itt a földön,

épp csak úgy... együtt a többivel."

Gyatlov ezzel kicsit jobban megnyílt, mint akart, így megköszörülte a torkát és félrenézett.

-De nem tartok itt neked versmondó délutánt, olvass magadnak, ha kíváncsi vagy.

-Szép. Elvtársnak is kék szeme van. Az is szép.

-Igen? - Gyatlov bosszús lett egy pillanatra mert furcsállta, hogy a kölyök dicsérgeti a szeme színét, ez csak akarhat valamit... De nem. Gyermeki mosoly, kicsit álmodozó mélybarna szempár szegeződött rá. Mint annak idején kislánya, Olga, olyan arccal nézi őt.

-Ilyeneket írt a Jenyisz... Jeszenyin?

- A Jenyiszej egy folyó, de időben javitottad. - nevette el magát Gyatlov. - Igen. - Fura, gondolta Anatolij. Itt idézgeti Jeszenyint ennek a taknyosnak, az meg őszintén mondja, hogy tetszik neki? Megint mosolyog, ráadásul olyan teli vigyorral.

- Szép. - ismételte mosolyogva a gyerek. - Jeszenyin. - elgondolkodva mormolta maga elé.

Gyatlov is mosolygott, bár nem szándékosan.

-Na nekem mennem kell. - nyomta el a mérnök úr a cigarettát, s átváltott szokásos faarcára.

- Köszönöm.

- Mit köszönsz? - lepődött meg Gyatlov, és lefékezett, épp indulván.

-Hogy elvtárs nem zavar el fenébe bele mint Morozov. Pedig Morozov nem is helyettes főmérnök. Gyatlov elvtárs kedvesb.

-Na hát ezzel Lenyád biztosan nem ért egyet. - vont vállat a fejes. - De azért köszönöm.

A gyerek kezet nyújtott. Gyatlov értetlenül nézte egy kicsit, majd végül röviden de határozottan, katonásan csak viszonozta a kézfogást.

-Jó legyél nekem, és dolgozz szépen.

-Igyekszem. Tovább szép napot Gyatlov elvtársnak.

A gyerek látszólag boldogan távozott, visszafelé hogy alávesse magát Morozov türelmetlenkedésének és hajcsárkodásának.

-Neked is. - dünnyögte Anatolij maga elé, mikor a gyerek eltűnt a folyosó végén.

-Te Tolya!

Szitnyikov lassított, meghallva öreg barátja közeledését mögötte a folyosón.

-Mi az Tolya, mi történt?

-Te druszám, Jeszenyint idézgettem a magyar tanreaktoros lánynak.

-Jól tetted. - bólintott Szitnyikov. - Legalább valami kulturális is kijött a szádon, ez ritkaság az erőmű területén belül. Pedig kívüle micsoda kultúrlény vagy te, a fene se érti az itteni parlagi pofád, Sztyepanics.

-Mész te a picsába! - horkant fel Gyatlov.

-Nem oda megyek, mérési eredményeket viszek tulajdonképpen neked.

-Na hogy még az is. Na jó tedd be a budiba. Ha ráérek, akkor majd rendeltetésszerűen használom őket.

-Hogy is volt ez a Jeszenyinnel meg a kultúrával Tolya?

-Veled nem lehet értelmesen beszélni Kistolya, hülye vagy.

-De csak mert a példaképemre hasonlítok.

-Hülye a példaképed is.

-De az te vagy.

-Meg aki rá tanított a marhaságra is egy hülye.

-Az is te vagy!

Gyatlov legyintett, majd fiatalabb kollégája vállára tette a kezét.

-Megbolondítanak ezek a kölykök, te. Műszak után iszunk egy sört?

-Ihatunk éppen, legalább hátha nekem is mondasz közben valami szellemi értéket.