A tanreaktorosoknak nincsen éjszakai műszakja, mint a mérnököknek. Ők nappali tagozatos tanrend szerint látogatják az erőművet, és akkor és csak akkor mozdulnak ki a tanreaktorból, mikor arra utasítást kaptak, egyebekben bent ülnek, és arra figyelnek, amit Borisz Ivanovics Morozov magyaráz nekik teljes odaadással, és elég türelmetlenül. Általában. Aztán kimozdulhatnak még óraközi szünetre, vagy enni. Slussz passz.
Morozov elvtársnak azonban feltett szándéka volt, hogy ő képzi ki a legjobb gárdát itt Csernobilban, s ezért változatos megszorításokat és büntetéseket talált ki a fegyelmezésre és az ösztökélésre. Morozov úgy tartotta, hogy az ostor hajtja a lovat, s minél jobban odacsap, annál jobban igyekeznek majd a lusta dögök megfelelni az elvárásoknak, mert itt Csernobilban elvárások vannak, kérem, méghozzá nem is kicsik. Majd ő megmutatja Gyatlovnak, hogy ő aztán remek kis mérnököket képez itt. Gyatlov is kénytelen lesz tisztelni őt, és elismerni kiválóságát az az arrogáns pökhendi senkiházi. Mit van olyan nagyra magával, ha jól hirlik, valami hadirokkant alkoholista volt az apja. Mire vág fel? Köszönni se igen akar neki, de majd most meglátja. Fomin szintén. Az is ki se int a Volgából, ő nem is létezik, pedig Morozov dédelgetett álma volt egyszer helyettes főmérnöki poziciót szerezni itt, legalább. Kihalásos alapon mehet a dolog valószínűleg, Gyatlov addig fog itt arrogánskodni, mig világ a világ, aztán egyszer majd csak nyugdíjba megy. Azt kell kivárni, akkor hátha a helyére nevezik ki. 25 éve dolgozik atomokkal... 25... 30 év után mehet nyugdíjba, remélem, megy is, hülye paraszt. Majd ő megmutatja ezeknek, hogy ő is tud olyan jó csapatot felzárkóztatni! Lesz ő olyan helyettes főmérnök is, ha nem sokkal jobb!
A büntetések általában az iskolában megszokottak voltak, kizavarás, sarokba állitás, többiek előtt megszégyenités, orditozás, "megmondalakgyatlovnak" "megmondalakfominnak" fenyegetőzés, de volt egy, amit a különösen rossz eredményt elért diákoknál alkalmazott, és ő javító nevelő munka néven emlegette. Ez nem volt más, mint az általa kiválasztott tanreaktorosnak végig kellett dolgoznia egy éjszakai műszakot az erőműben. Erről a büntetési módról nem sokan tudtak, és nem is volt egészen legális, ugyanis a gyerekek nem számítottak dolgozónak, tanulók voltak, és nem értettek semmihez, s felügyelet nélkül nem is volt joguk semmit csinálni. Ennek ellenére Morozov rendszeresítette a büntetési formát. Gyatlov elvtárs, ha tudott volna erről, azonnal beszüntette volna ennek a felelőtlen gondolatnak még az írmagját is, de mivel fogalma sem volt róla, mi zajlik, mert Morozov mindig a Gyatlovéval ellentétes éjszakai műszakba osztotta a palántát, soha nem tűnt fel, igy a javító-nevelő munka folyhatott a medrében, és Morozov zavartalanul tanithatta arra az ifjúságot, hol lakik a Jó Lenin.
Egészen addig az éjszakás műszakig, amig véletlenül minden meg nem változott, amikor pont Juditot osztotta be Morozov éjszakára, pocsék eredményei miatt. Malenykij rabot jót fog tenni neked, hátha megjön tőle az eszed.
Semmiféle utasítást vagy eligazítást nem kapott arra nézvést, hogy mit kell csinálni, egyszerűen azt mondta neki Morozov, jelenjen meg az erőműben március másodikán este tizkor, és keresse meg Jakusek elvtársat, az majd elmondja, mi a dolga.
Éjjel szinte senki nem volt az erőmű azon részein, ahol ő járni szokott, kicsit félelmetes volt az üres folyosókon bolyongani, miután átöltözött ebbe a pékruhába. Legalább a suliba kellett volna inkább bemenni, ne ide az üzembe, ez félelmetes.
Egy nyitott ajtóból fény szűrődött ki, így óvatosan odasomfordált, bekukucskált. Egy nagydarab kopasz férfi hátradőlve ült egy asztalnál, lábait felpakolva az asztalra, cigarettázott és rádiót hallgatott. Közben akkorákat köpött, mint egy nagy termetű láma.
- Mi kéne? - dörrent a lányra, mikor észrevette.
- Jakusek elvtárst keresek... elnézést.
- Itt vagyok, mit akarsz?
- Morozov elvt...
- Ja, Morozov. Büntetésbe vagy?
- Igen.
- Akkor nesze, itt egy sugárzási napló meg egy kisdozi, húzzál a hármasba sugárzást nézni.
- Biztos, hogy a hármasba?
- Mivan?
- Hát mert nekem oda nem szabad bemenni, mert én csak...
- Fogd má be, mer nem hallom a rádiót, kis hülye! Húzzál a hármasba megmondtam!
- Az irányító szobába vagy a hova...?
- Oda e csak menjé má!
Judit jobbnak látta nem ingerelni tovább a vadállományt, fogta a kisdozit meg a naplót, és elindult a hármas irányítója felé. Normál esetben itt a dozimetrikusok, a mérnökök meg a műszakvezető mászkál, meg persze Gyatlov, mert az ő fennhatósága alá tartozott a hármas és a négyes blokk. Most Gyatlov nem éjszakás, ő otthon van. A hármasban nem nagyon ismert senkit, volt ott egy lány mérnök, Lilja, meg valami nyomi orrú Anatolij, de ő Lenyával Igorral meg Borisszal beszélgetett sokat a négyesből. Legalább a négyesbe küldte volna Morozov meg Bunkócska elvtárs... akkor legalább lehetne az ottaniakkal spanolni, talán Bornyák éjszakás most. Igoréknál beteg a kicsi, most meg elkapta Igor is, ő hazament tegnap, most meg betegszabin van, Lenya meg nappalos volt, most szokatják nappali munkarendhez is, éjszaka meg reaktort irányítani szokott. De Borisz is rendes, vele is jókat lehet hülyülni, meg tud németből becsempészni cuccokat, és vannak német kütyüjei, amikkel mindig menőzik, a múltkor mutatott manager kalkulátort ami még zenél is, meg tud gyököt vonni, és telefonregiszternek is lehet használni. Tizenkét vagy huszonnégy dallamos is van, olyat kéne venni. Majd beszélni kéne vele, mennyiért tudna egy olyat hozni. Na nem baj, ha hármas, akkor hármas, hátha ott is vannak jó arcok.
Gyanúsan kihalt volt ez a folyosó is, sehol egy lélek, pedig nappal csak úgy nyüzsögnek itt. Már komolyan örült volna egy teli torokból vörös fejjel ordibáló Gyatlovnak, legalább lenne itt valami élet. Bántóan hangosan kopogott a kövön a munkavédelmi bakancsa, és a sötétebb, kihaltabb környezet előhozta rejtett félelmeit a sugárzással kapcsolatban. A könyv, amit Hirosimáról olvasott, részletesen leírta mi lesz az emberrel, ha nagy dózisú sugárzás éri. Ha behunyta a szemét, most szénné égett holttesteket, meg hirtelen vért hányó embereket látott maga körül, ami nem hatott szívderítőleg az amúgy is kényelmetlen lelkiállapotára. Na nem baj, próbálta elhessegetni magától a gondolatot, majd megigazította a fején a sapkát az ajtóban. Nem baj, mérjünk sugárzást, nem lesz semmi baj. Itt amúgy sem szabad sugározni semminek, rövid kör lesz, de mit fog csinálni még 8 órán keresztül? De kéne kicsit igyekezni, mert elbolyongta az időt... már fél egy is elmúlt, Morozov ki fogja belezni, ha nem végez hatra azzal, ami még hátravan, mert biztos hátravan még valami. De ha ezzel végzett, vajon vissza kell menni a Jakusekhez? Jaj ne már, nem akarom az ordibálós lámát. Milyen állatok dolgoznak itt basszus?
Bekopogott a csukott vezérlőajtón, nem tudta, kell - e, de biztos, ami biztos. Mikor nem jött válasz egy ideig, óvatosan félve benyomta az ajtót. Nyitva volt, simán be tudott menni.
- Dobre vécser tovarisi! - köszönt udvariasan jó estét az éjszakai műszaknak... a nagy semminek. Az irányitószoba ugyanis teljesen üres volt, egy teremtett lélek sem volt bent rajta kívül. Az meg hogy lehet, tudomása szerint itt mindig kell lennie valakinek... vagy éjjel nem fontos, mert megy ez magától is? Nem értett a reaktorokhoz. Hát lehet, hogy jól van ez így, fene se tudja, nem nyúlunk semmihez, ledoziméterezzük itt a mindent, aztán megyünk kifelé.
Bántóan hangosan zúgtak a gépek a csendben, időnként pittyegett meg csipogott valami, és az egyik gépnek olyan hangja volt mint az áruházban a hűtőnek, amiből a lehűtött sört szokták kiszedni. Körbejárt a paneleken, közel tartotta mindenhez, persze siri kuss, mint ahogy azt kell, meg nullás érték. Atomerőműben nulla a sugárzás, nullára redukálták a sugárzás védelemmel, így is kell azt, semmi gond ezzel, mindjárt kész, gyerünk az asztalhoz. Itt szokott ülni a vezérpék, mivel ez a hármas, így ez gondolom a Gyatlov helye.
Hanem az íróasztalnál hirtelen recsegett az a kis szar.
Ez azt jelenti, hogy az irányító szobában sugárzik valami. Kurvára nem szabadna itt semminek sugározni, ennyivel már ő is tisztában volt, pedig alig tudott valamit általában. Közelítette kicsit az asztalhoz, akkor még inkább jelzett.
Na ne, hát ő itt egyedül van, fiatal, gyámoltalan és nem szakmabeli, nem fogja szétcseszetni magát a sugárzással, ezt különben is jelenteni kell, de ki a fenének, mikor nincs itt senki, még az a gyökér Morozov sem? Kinek jelentse, vagy egyáltalán szabad neki itt maradni...? Lehet, hogy azért nincs itt senki, mert már meghaltak? Vagy kimenekítették őket? Van valami gyengélkedő is, lehet ott vannak? Lehet, hogy időközben történt itt valami gebasz, és... ő pont belesétált?
Nem tudott logikusan gondolkodni, megrémült, tanácstalan volt, és nem tudta, mit kéne tennie, igy biztos, ami biztos, kirohant, hogy ne érje a sugárzás, majd ijedten végigrohant a folyosón, valami életjelet keresve.
Belefutott egy fehérköpenyesbe, aki oldalról sétált visszafelé, illetve sétált volna, ha Judit szó szerint le nem dönti a lábáról.
- Hé, nem tudsz vigyázni te marha?
Már annyira megijedt Judit, hogy oroszul is elfelejtett hirtelen, magyarul dadogta, hogy sugárzás, sugárzás.
- Tessék? - kérdezte a mérnők. - Mit akarsz?
-Mérés... sugárzás... - kapkodta össze ijedten a szavakat oroszul. Radiatszja, nem érted...? Gyere már és segíts!
- Sugárzást mértél? Hol?
- Hármas.
- Mennyit?
- Nem tudom.
- Hát mérd meg megint!
- Én... nem merem... - itt már majdnem sírt, ijedten pislogott az irányítószoba felé. - Sok. Recseg az a szar.
- Jó de hol a dozi?
- Nem tud... ott hagytam...
Beugrott neki, hogy lecsapta a dozit az asztalra, mielőtt kirohant volna.
- Hozd ki.
- Dehogy hozom!
- Akkor le vagy szarva. - morgott rá a srác, majd ott hagyta a lányt a folyosón.
- Te is te bunkó! - kiáltott utána Judit, de nem hatotta meg a fehérköpenyest, ment tovább. - Kibaszott aranyhal vagy! - eresztett meg a gyerek a mérnököcske után egy gyatlovi dörgedelmet is, de az se használt.
Most mi legyen? Itt csupa retkes tirpák dolgozik éjjel? Hol a Gyatlov, Gyatlov ké...ne... Gyatlov! Hát persze, Gyatlov!
Március harmadikán éjjel egy óra tizenöt perckor Izabella Gyatlova telefoncsörgésre ébredt. Először nem akart törődni vele, de a hívó kitartóan csengette a készüléket, nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
- Tosha... Tolecska!
Iza megbökdöste Tolya vállát, hogy felébressze, bár biztosra vette, hogy már ébren van ő is, csak alvást színlel. Biztos volt benne, hogy a férjét keresik, őt nem hívta volna senki az óvodából ilyenkor, ez kizárólag Anatolijnak szólhat az erőműből. Akkor meg már egyszerűbb, ha Tolya veszi fel a telefont eleve, és nem neki kell a kedves férjurának rimánkodni, hogy ugyan fáradna már oda telefonálni.
- Mi a fasz van? - dörrent rá az asszonyra Gyatlov, majd megfordult. - Hagyjál a picsába aludni.
- Tosha, telefon.
- Leszarom. Abbahagyta.
Iza sóhajtott, majd lefeküdt. Két másodperc múlva a telefon ismét megcsörrent, majd kitartóan csörgött is, ismét.
- Tosha vedd fel, ez nem fogja abbahagyni.
- Vedd fel te!
- Nem engem keresnek.
- Vedd. Fel. Te!
- Te jó Lenin... na jó, megyek.
- Mondd meg, hogy alszom, ÉS hogy menjenek a büdös retkes picsába! Libasorban!
Iza odament a telefonhoz, majd felvette a kagylót.
- Tessék, Gyatlov lakás. - sóhajtott fáradtan a feleség. - Igen, itthon van a férjem. Alszik, kérem, éjszaka van. Kivel besz... nyugodjon meg, kérem. Sürgős... Jól van, szólok neki. Tosha! Tolecska gyere már ide, drágám!
- Dögöljetek meg ahányan vagytok, kibaszott barmok. - Gyatlov kifejezve jókívánságait a telefonálónak, és ecsetelve hogy az kivel létesitsen szexuális kapcsolatot milyen pozícióban és naponta hányszor, kikászálódott az ágyból, és belebokszolt a párnájába.
Kicsattogott nagy mérgesen, kikapva Iza kezéből a kagylót, és a füléhez téve nem túl barátságosan beleszólt
- Ki a jó franc vagy? Mit akarsz hajnalban?
A vonal túloldalán csend volt, megijedt a telefonáló, bár persze, hajnal van, nem is gondolta, hogy Gyatlov örülni fog, ha felébresztik, de azért ez mégis váratlanul érte.
- Szórakozz a jó kurva nénikéddel, szóljál bele!
- Tosha, te hülye vagy? - hördült fel Iza mögötte tipegve. - Ne beszélj már ilyen csúnyán.
- Elnézést kérek... Gyatlov elvtárs kérem, ne tegye le... segítsen... félek.
- Ki az? - Lepődött meg Gyatlov, mert a telefonnál valamelyik kreténre számított, de ez nem mérnök volt. női hang volt, fiatal lányhang, nagyon ijedt, sírós.
- Judit Varga, Tanreaktor. - hadarta pánikban a telefonáló. - A magyar gyerek a zenetanonc Jeszenyines...
- Te vagy az? Az erőműben vagy?
- Igen, Gyatlov elvtárs és baj van...
- Mi a picsát keresel te ott ilyenkor? Nyolcra jársz, nem?
- Dolgozom...
- Hogy dolgoznál, te nem dolgozhatsz!
- Nem tudom. Félek. Nagyon félek.
- Mi történt? - Gyatlov megpróbálta előkeresni a legmegértőbb hangját ilyenkor hajnalban, mégiscsak egy szegény rémült kiskölyökről van szó, aki nem is szakmabeli, vele nem lehet állat módjára ordibálni mint egy mérnökkel.
- Sugárzást mértem...
- Sugárzást mindenhol lehet mérni, a mértékét mondd.
- Azt nem tudom...
- És ezért ébresztettél fel az éjszaka közepén? - Gyatlov hangja fagyosabbra váltott. Jó-jó, hogy nem hozzáértő, de azért a lófasznak is legyen már vége! Épp azon gondolkodott, hogy lecsapja azt a kurva telefont és visszafekszik.
- Bocsánat, de én úgy félek...
- Jól van. - Anatolij ismét a kedvesebbik hangját vette elő, ha nehezére is esett, hallván, mennyire fél a gyerek, ezt jobb azért komolyan venni. - Mondd el, hol mérted a sugárzást.
- Hármasban irányitóban.
- Biztos, hogy ott?
- Igen.
- Az nem lehet.
- De a dozi... recseg hármasban irányítóban... az sugárzás.
- Az az, igen. A fene egye meg. Akkor mérd meg még egyszer, és mondd meg, hogy mennyi. Várok.
- Nem merek megint bemenni...
- Akkor kérd meg az úgy sem értem, mit kerestél a hármas irányítójában.
- De nincs ott senki.
- Hogyan? - hördült fel a helyettes főmérnök. - Már hogy a picsába ne lenne, ott kell lennie az összes kreténnek. Öten vannak.
- Nincsen egy ember se bent.
- És a műszakvezető az hol a kurva anyjában van akkor?
- Nem tudom, de ott nincs.
- Te hol vagy?
- Az erőmű előtt a fülkében.
- Még az épületből is kiszaladtál? - ezen már muszáj volt elmosolyodni, szegény kis bolond, hogy megijedt ez.
- Ki mert én nem merek ott maradni egyedül.
- Jól van. Figyelj ide: maradj ott, mindjárt ott leszek, és utánanézek ennek. Jól van?
- Igenis. Köszönöm...
- Na csak maradj ott.
Gyatlov megcsóválta a fejét, ahogy letette a telefont.
- Iza! Nye, majd jövök, elbasztak valamit a kibaszott erőműben, ne várj meg, szivem, aludj nyugodtan.
- Jól van, Tolecskám, de vigyázz magadra. Tudod, hogy aggódom, amikor...
- Lófasz se történt valószínűleg, de jobb az óvatosság, mindig mondom. - magyarázta Gyatlov öltözés közben. Nyomott egy csókot felesége arcára, majd elindult, hogy rendet csináljon a kibaszott birkaólban.
Beérve az udvarra már messziről szaladt felé a gyerek, világított a sötétben a fehér munkaruhája, és segélykérően széttárta a karját.
- Csókolom, elnézést zavarásért éjszaka de...
- Csend. Tudom. Nincs baj. Járjunk csak utána, ez igy tarthatatlan. Gyere. Na, várd meg szépen, amig munkaruhát veszek, két perc. Ne félj, megnézem, mi van.
Öt perc múlva már egy munkaruhába öltözött Gyatlovval együtt haladtak a hármas felé, és a helyettes főmérnök, mint jó őrmesterhez illik, berúgta az ajtót. Még mindig senki nem volt a vezérlőben.
- Hol vagytok, kurvapecérek? - bődült el jó mély rekedtes hangján a folyosó közepén, miután sarkon fordult az ajtóban. - Gyertek ide, baszni vagytok? Majd adok én nektek a budiban kefélni! Közveszélyes munkakerülő utolsó gazemberek! Hol a picsában esz a fene, majd... megkereslek én... Anatolij! Anatolij, baszom a füled! Leolvad a tetves reaktor!
- Nem hiszem el, itt van Gyat... jó estét, Gyatlov elvt..
Az imént emlegetett Anatolij sétált ki a mosdóból, de nem volt lehetősége csevegni, mert Gyatlov elvtárs megragadta rajta a laborköpenyt, az ajtóhoz húzta a srácot, majd szó szerint fenéken rúgta, hogy a fiú meg se állt a panelig.
- Odatakarodsz a helyedre! Hol a többi faszlengető?
- Nem tudom...
- Akkor sem tudod, hülyegyerek, ha odamegyek, és szétrúgom a redves seggedet?
- A teakonyhában kávéznak.
- Na, milyen hamar megjavult a memóriád Tolik, hogy egy galamb a fejedre tojik! És gombold be a sliccedet, baszd meg!
- Akartam meg... izélni csak közbejött az elvt...
- Ugatsz?
- Nem...
- Azért.
Gyatlov épp indult volna a teakonyhába, amikor is Lilját látta kijönni a vécéről, gyanúsan Anatolij után, és nagyon igazgatta magán a ruhát.
- Szép jó estét, Gyatlov elvt...
- Mit csináltál te is a klotyón, elvtársnő? He? Mi van itt? Mi van itt? Szerelemtánc a budiban? Egymás kényeztetése szeretgetése elvtársi üdvözlettel a retyón? Mi?
- Én nem tudom, miről beszél az elvtá...
- Baszásról beszélek, elvtársnő, meg a közveszélyes munkakerülésről.
Lilja kicsit megbotránkozott volna, ha lett volna ideje rá, mielőtt Gyatlov erélyesen felszólította őt is, hogy addig húzza be a belét az irányítóba magától, mig olyat nem tesz, amit eddig még nem tett, vagyis, hogy egy nőt berúgjon a kontroll szobába. Ezt a kis mérnöknő érthető módon nem szerette volna megvárni, így kénytelen - kelletlen bevonult ő is.
- Műszak közepén vakartatja a sunáját, nem hiszem el.
Gyatlov elvtárs elindult, hogy előkerítse a maradék három mákvirágot is, nem is kellett csalódnia, mert tényleg kávézgattak, sőt, valami kekszet zabáltak mellé nagy egyetértésben.
- Jó étvágyat, kispajtások! A fene a kis picsátok! Nem takarodtok vissza dolgozni de most mindjárt?!
- Gyatlov! - hördült fel Vaszilij, de sok ideje nem volt szörnyűlködni, mert az öreg szibériai elkapta a sapka alól kikandikáló fülecskéjét, s legott jól megcsavarta.
- Azt tudom, hogy engem hogy hívnak! Csak azt nem tudom, te mi a rákot keresel itt munkaidőben háromnegyed órán keresztül? Ne zabálj, te dagadt valagú idióta, hanem indulj visszafelé, vagy letépem a füledet, te akasztani való!
Ilyen szives kérésre a többiek már maguktól is elszaladtak visszafelé a hármasba, nem kellett nekik kétszer mondani az utasítást. Vaszilij is sietett vissza, amint Gyatlov eleresztette a fülét.
Gyatlov lendületes katonatiszti járásával szintén visszament a lányhoz, aki döbbenten nézte a rendteremtési akciót. Már értette, az ordibáláson kívül mi félnivaló van Gyatlov elvtárstól, hát ez rugdos meg fület cibál. Na jól nézünk ki, ha ő is kap valami finomat.
- Na, ez kész, a keserves kurvaeget. - jelentette ki a fejes. - Most pedig beszélgessünk, mit keresel itt a hármasban, hol mértél te sugárzást? És ki utasított téged arra, hogy itt kóricálj éjszaka?
- Morozov elvtárs, büntetésből.
- Micsoda? - hitetlenkedett a főmérnök.
Mit volt mit nem tenni, Judit elmesélte Morozov módszereit. Nincs mese, Gyatlovnak muszáj elmondani. A főnök úr tajtékzott a dühtől, ezt hallván.
- Azt akarod nekem mondani, hogy teljesen tapasztalatlan pelenkagyárosokat küld Morozov az éjjeles műszakba RENDSZERESEN?
- Igen, Gyatlov elvtárs.
- Na majd... megkapja tőlem a magáét, ez az idióta, hát ebből baj is lehetett volna, ja, hol a kurvák picsájába mérted azt a nyamvadék sugárzást a vezérlőben, hol az a rohadvány doziméter...? Á itt van az asztalon, pofátokat befogjátok, ne mutogass, Vászja, mert olyat baszok a kezedre, hogy ha szaros lesz is, be fogod kapni! Kurvára nincs hangulatom hozzátok most már! Na... te sem nyúlsz hozzá, majd én.
A műszer valóban kimutatott minimális mértékű sugárzást az egyik fióknál.
- Mi a lófasz van a fiókban...? Ti tettétek bele, mi? Kreténkedünk, partizánkodunk?
- Nem, Gyatlov elvtárs, mi nem nyúlhatunk a fiókhoz.
- Elvileg innen se mehetnétek ki! - dörrent rájuk a főnök. - És szartatok bele.
Eközben kihúzta az ominózus fiókot, majd meglepve megszólalt. - Á... nem hiszem el. Gyere csak ide!
Gyatlov oda intette a kis tanreaktorost maga mellé, aki az előbbiek után nehezen szánta rá magát, hogy közel menjen az elvtárshoz, mert még ő is kap két egyformát, aztán csodálkozhat, hogy nincs szerencséje. Gyatlov észrevette a hezitálást, így megpróbált kicsit kedvesebb hangot megütni ismét.
- Gyere ide, ne félj, nem bántalak. Mutatni akarok valamit.
Muszáj odamenni, gondolta Judit, így odaballagott.
- Na nézd csak. Ezt mérte be a doziméter.
Gyatlov egy fél doboznyi piros Sztolicsnie cigarettát szedett elő a fiókból.
- Csak ez... ? - suttogta hitetlenkedve a gyerek.
- Igen. Itthagytam a cigarettám. Csodálkoztam is, hogy hova lett. Egyszer hagyok cigit a fiókban, egyből kiszúrod. Éber vagy, annyi biztos.
- Ezt a kis hülyét, hát mennyit sugározhatott az...? Ezért baszogatni engem meg berángatni Gyatlovot...
Judita a hang irányába nézett, a bunkó fehérköpenyes volt, akibe ő belefutott.
- Szóval te tudtál róla, hogy mért valamit? - támadt neki Gyatlov. - Esetleg, ha lettél volna szíves zabálás és dupla segged triplára növelése helyett ugyanezt megtenni, akkor nem kellett volna nekem bejönni hajnalban, te közveszélyes munkakerülő kibaszott suttyó!
- Háthát... azt hittem...
- Hinni a templomban kell, te szerencsétlen húgyagyú, de ott is csak titokban, a párt előtt letagadni! Pofádat alapállásba! Dolgoztok reggelig idióták, reggel hazamentek a büdös picsába, fizetéskor 25 százalék levonás, írásbeli megrovással, még egy ilyen, és repültök mind, és gondoskodom róla, hogy nem mentek innen dolgozni se Kurszkba, se Ignalinába, se Leningradba, se Novo Voronyezsbe, maximum az apátok munkakerülő egész nap lengetett faszára, megértettétek?
- Meg. - dadogták a mérnökök.
- Azért. Én megyek haza aludni, már amennyit még tudok. Kibaszott aranyhalak, hogy... hagyjuk. Te meg menj haza. - mutatott a lányra, aki megszeppenve állt az íróasztal mellett.
Gyatlov nagy dérrel dúrral elhagyta a vezérlőt a megszeppenten pislogó mérnököket magukra hagyva, a lány pedig zavartan utána loholt.
- De Morozov...
- Azt is úgy le fogom baszni reggel, hogy összeszarja magát. - zárta rövidre a témát Gyatlov. - Menj haza. Aludj, amennyit még tudsz. Vagy... tudod mit...? A mai napodat leigazolom, nem kell bejönnöd, pihenj. Na eredj.
- Tényleg...?
- Igen, igen, csak menj már.
- Köszönöm, Gyatlov elvt...
- Jó-jó, ne hálálkodj itt nekem.
- Gyatlov elvtárs...
- Tessék. - fordult vissza a fejes nagy sóhajjal.
- Bocsánatot kérek hogy felébresztettem.
- Helyesen tetted. Ha nem teszed, nem derül ki, mi van itt.
- Akkor nem csináltam rosszat,
- Ellenkezőleg. Na, menj haza. Hajnali... háromnegyed három, a francba is.
- Harmadika van...
- Eegen. -Gyatlov unottan mordult fel, s már indult volna átöltözni, hogy hazamehessen még egy kicsit.
- Isten éltesse! - mosolygott a lány.
- Hogyan? - kapta fel a fejét Anatolij.
- Isten éltesse sokáig. Születésnapja van, vagy nem?
- Ööö... de... De igen. Köszönöm. - Gyatlov elmosolyodott, valami elégedetten szomorkás módon. - Honnan tudod? - gondolkodott el hirtelen.
- Mindenki tudja.
Mindenki? Mégse szokta felköszönteni senki, az erőműből, csak Szitnyikov meg Csugunov, a két legjobb haverja. Meg néha, 5 évben egyszer Bruhanovnak is eszébe jut, de az olyan hülye, hogy még a saját születésnapját is elfelejti. Volt már rá példa, nem is egyszer. Gyatlov senkinek se fontos, mert nem szeretik... Most ez a kislány meg milyen kedvesen... felköszöntötte... Nem, Gyatlov, nem szabad sírni... hogy fog az kinézni, uralkodj magadon.
-Én... Köszönöm, hogy... Eszedbe jutottam.
Fura. A nagy magabiztos pökhendi Gyatlov egész meghatódott. Látszik rajta. Judit rámosolygott, majd fura dolog történt. A főmérnök lehajolt, és adott a lánynak egy rövid arcra puszit, majd megfordult, hogy elmenjen átöltözni. Zavart volt és meghatódott, ne lássák így az emberek.
- Menj csak haza mára. Morozovot elintézem. Szervusz.
- Csókolom. - mosolygott Judit, és ő is elindult, hogy civilbe öltözzön és visszamenjen a kollégiumba.
Boldog volt.
Gyatlov megpuszilta... azt se hitte volna, hogy Gyatlov bárkit megpuszilna valaha. Olyan jó volt!
Kevésbé volt jó a március harmadika reggel Morozov elvtársnak, ugyanis Gyatlov már akkor hívatta, amikor beért az erőműbe, sőt, még be sem ért, már kereste. Az egyik kismérnök közölte vele mikor megérkezett, hogy Gyatlov sürgősen hívatja.
Hát amilyen sietve csak tudott, Gyatlov irodája felé vette az irányt, de megbánta a döntését, ugyanis nem tette zsebre, amit ott kapott. Több mérnök a csukott iroda ajtón át is hallotta, hogy Gyatlov úgy üvölt Morozovval, hogy a folyosóra is kihallatszott. A tanreaktorosokhoz is eljutott a hír, hogy Gyatlov elvtárs a hőn utált Morozovval ordibál, ebből már csak nem lehetett kimaradni, szaladtak a folyosóra hallgatózni, megállva az ajtó előtt.
-Fogja be a pofáját, amikor én beszélek maga barom!
Ez volt az első mondat, amire odaértek, s erre már nagy derültség is támadt. Nagyon nem kellett hallgatózni az ajtónál, ezt simán hallották szerintük még a pripjatyi vidámparkban is. Valószínűleg Gyatlov hangjára még az óriáskerék is lefékezett.
-Gyatlov elvtárs kérem, fékezze magát, mert nem tűröm ezt a parlagi stílust. - Morozov felvette a bátrabbik pofáját, biztos rajta volt a magabiztosságot sugárzó alsógatyája, hogy be mert szólni a nagyobbik kisfőnöknek, azonban kevés volt ő így is, mint árvaházban a szülői értekezlet, mert le lett hurrogva rögvest.
-Ha nem tetszik a parlagi stílusom, lehet pakolni ÉS menni egy szibériai kutatólaborba, ahol nem nagyon lesz kinek elviselni a stílusát, maximum a medvéknek, amíg egy nagy kupac medveszar nem lesz magából!
- De Gyatlov elvtárs, már megkértem, hogy ne beszéljen így! Nem otthon van.
- Valóban nem. Kedves családom körében nincsenek ekkora idióták, így ott nem is kell ezt a hangot használnom!
- Na de...
- Fogja be! Mondom, hogy kibaszom innen Szibériába, ha sokat ugrál mint az elektromos bolhák! Azt hiszi, üres fenyegetőzés? Hát nem az! A rendszeres felelőtlen veszélyeztetésért máris megtehetném! És még egy ilyen akció, amin rajtakapom, ÉS Leninre, megteszem!
-Gyatlov elvtárs, akármit is mondott a kis magyar, nem igaz.
-Ha nem igaz, honnan tudja, hogy ő mondta? Én ugyanis nem mondtam magának egy rohadt szóval se, hogy én ezt kitől tudom! Freudi elszólás?
- Hát...
- Kuss legyen! Ha megtudom, hogy bárkit megbüntet vagy megszívat a tanreaktorosok közül azért mert megrovásban részesült, úgy kibaszom innen, mint macskát szarni! Megértette?
- Ezt... úgy értsem, hogy ki leszek rúgva, ha fegyelmezek?
- Maga ilyen hülye, vagy teszi a kis lepkefingnyi agyát nekem? Azt mondtam, ha megtudom, hogy emiatt a beszélgetésünk miatti frusztrációját levezette a taknyosokon! Azoknak is vannak ám jogaik!
- Gyatlov elvtárs, ezt pont Ön mondja? Hát mesélhetnének az akcióiról, hogy mit enged meg magának a beosztottaival szemben, és már szóltak is emiatt a pártból magának, ha jól tu...
- Mi van? Hogy merészel visszapofázni! Kettőnk közül ki teremtett veszélyes helyzetet, maga vagy én?
- Belátom, hogy nem voltam elég körülte...
- Hogy mit? Mit... pofám leszakad komolyan, hát olyan felelőtlen, hogy én ilyet még a kurvaéletbe nem láttam, pelenkásokat küld éjszakai műszakba? EGYEDÜL? Felügyelet nélkül? Akik még nem is dolgozhatnának hivatalosan, ÉS felügyelet nélkül be sem tehetnék a lábukat az üzemi területre? És ha teszem azt, eszetlen kölyköcske vagánykodni szeretne, ÉS megy a kibaszott irányítóba kapcsolókat tekergetni, ÉS ezzel leolvasztja a kibaszott kurva reaktort, akkor maga mit csinál, mossa a retkes kezeit?
- Tudtommal nem történt ilyesmi.
- De történhetett volna, és nem magán múlott, hogy nem történt, úgyhogy ne pofázzon vissza, azt ajánlom, hanem rohadtul húzza be a nyakát a seggébe, és takarodjon, amíg szépen beszélek!
- Jelenteni fogom az igazgatóságon, egyenesen Bruhanov elvtársnak, hogy beszél velem, panaszt fogok...
- Tegyen! Rajta! Menjen most mindjárt! Csak akkor kénytelen leszek én is jelentést tenni, miből indult a vita. Mert én még most is azt szerettem volna, hogy bár iszonyat nagy ökörséget csinált, ez az ügy maradjon kettőnk között, és maga megússza egy szóbeli megrovással, ha szépen kér, és megígéri, hogy ilyen nem fordul elő többet. - Gyatlov nem ordított most, inkább keserűen csengett a hangja, csalódott volt. - De ha az elvtárs mindenképp az igazgatóságig vinné az ügyet, ám tegye, nem tartom vissza.
- Ó... - Morozov átváltott csöpögős seggnyalós hangnemre. - Jaj, Gyatlov elvtárs, én nem gondoltam, hogy... elnézést kérek, és természetesen... soha többé, és Ön igazán nagylelkű...
- Na kifelé.
- De ugye nem szól emiatt a kis nézeteltérés miatt Bryukhanov elvtársnak, kérem...?
- Nem. - a fejes hangjában hallani lehetett az undort.
- Ó köszönöm alázattal, Gyatlov elvtárs, és kérem, bocsásson meg, ha megbán...
- Kifelé.
- Igenis. - Morozov nyakát behúzva meghajolt, majd elindult. - Ön jó elvtárs. Köszönöm.
- Mondom kifelé.
Kifelé, mielőtt elokádom magam tőled, te csúszó mászó tetű. Még egy Fomin, nem elég ide egy. Ahogy Morozov kilépett Gyatlov irodájából, szembetalálta magát a tanreaktorosokkal, akik az utolsó pillanatban húzódtak hátrébb az ajtótól. Hát hallották. Ezek után hogy várhatna tőlük tiszteletet? Szürkészöld szeme rettentő mértékű megalázottságot és haragot tükrözött, majd szó nélkül elrohant a kölykök mellett.
- Ti mit kerestek itt? - kérdezte Gyatlov szigorúan. - Nincs dolgotok?
- Morozov elvtársat vártuk, kérem. - válaszolt természetes ártatlan hangsúllyal Jevgenyij.
- Ott van. - Mutatott Gyatlov a távolodó férfi felé. - Mehettek utána, vagy megrovást kaptok munkakerülésért.
Az engedelmesen elinduló ifjúság körében a helyettes főmérnök felfedezte a kislánykát. Hát ez meg mit keres bent?
- Hé te! Te magyar! Gyere csak ide!
- Igenis Gyatlov elvtárs.
- Nem mondtam, hogy nem kell bejönnöd?
- Úgy döntöttem, jobb, ha bejövök és tanulok, Gyatlov elvtárs, nem állok a legjobban.
- Hát ez dicséretes. - bólintott az öreg. - Jól van. Nem vagy fáradt?
- Nem, Gyatlov elvtárs.
- Jól van. Mehetsz.
- Köszönöm. Isten éltesse még egyszer! Meg még sokszor!
Hát ez a kölyök valahogy mindig tudja, mit kell mondani, hogy ő jobban érezze magát, fogalma sincs, hogy csinálja. Egy biztos: valahogy más lett itt a légkör, mióta ez a lány is itt van. Sok a gond és baj, meg a pofátlan paraszt persze, de mintha ő kárpótolná. Megvakarta a tarkóját zavartan, majd visszament az irodájába. Szerencsések ennek a kölöknek a szülei, biztos jó gyerek lehet otthon is. Vajon Ványával mi van? Vajon felhívja ma az apját, hogy felköszöntse? Mi a picsa van Moszkvában a telefonnal? Egy hónapja beszéltek utoljára.
De nehéz így a gyerekek nélkül... olyan üres meg szürke lett minden.
Ez a gyerek legalább az erőműben hoz egy kis színt az életébe.
Kis idő múlva egy emeleti ablakból egy atom jeles pezsgősüveg csapódott a járdához. Tartalma szanaszét folyt a kövezeten, szilánkjai messzire repültek. Csak a szalag, amivel át volt kötve, maradt épen, a kártyát, ami rá volt kötve, eláztatta a kifolyó pezsgő. "Boldog születésnapot Gyatlov elvtárs - B. Morozov"
Egy át nem adott születésnapi ajándék szomorú véget ért.