Néhány nappal később Leonyid Toptunov épp cigiszünetre igyekezett, hogy picit lazítson. Polivoda, a hármas blokk műszakvezetője köszönt neki a folyosón, majd hirtelen valaki elég csúnyán köhögött, picit távolabb, de hallotta is nemsokára, ki volt az.
- Lenya! Lenyusz! Várjál! Képzeld, újságolni való van nekem! - ismét köhögés, a lány elég rekedten beszélt, de látszólag nem volt más baja.
-Na mi az, szivecske? - mosolygott Lenya, ahogy hátrafordult a közeledő kis barátnőjét üdvözölni. Judita izgatott arca kipirult, és fülig érő vigyorral közeledett a sráchoz. - Tán csak nem jelest kaptál a zárthelyire tegnap?
- Á. - rázta meg a fejét kissé letörten. - De megvan a kettes! - Ennek úgy örült ismét, mintha most nyerte volna meg a lottó ötöst.
-Görbüljön, elvtársnő, görbüljön, az a lényeg. - bólogatott Toptunov, miközben előhalászta a cigarettáját. - Nem zavar ugye?
-Nem, nyugodtan bagózkodjál.
-Köszi. - gyújtott rá Lenyus. - Na és mit akartál mondani?
-Jaj Lenyácska, én olyan boldog vagyok. Képzeld... Gyatlovnál voltam.
-Ez neked öröm? - húzta a száját Leonyid Fjodorovics. - Az irodájában?
-Nem, az otthonában.
-Micsoda?
-Meghívott vasárnap ebédre.
-Tényleg? - ámult el Lenya.
-Tudom, hogy te nem szereted, és ne haragudj, de én úgy örülök...
-Hallod, akkor te tényleg szimpatikus lehetsz neki. - ámuldozott a rekatorirányító mérnök úr. - Senkit nem hívott még az erőműből ebédelni, pláne nem vasárnap. Főleg úgy, hogy szombaton éjjeles volt.
-Tessék? - hökkent meg most a lány. - Éjszakás?
-Igen, vasárnap hajnalban még minket csesztetett a négyesben.
-Te jó Lenin, akkor ő vasárnap hajnalban ment haza
-Igen, reggel.
-Hát akkor aludt ő mikor?
-Gyatlov mint az ördög, soha nem alszik.
-Jaj ne csináld, Lenyuska, én őt szeretem. De ugye nem haragszol?
-Hát már miért haragudnék? Az hogy szeret a Gyatlov semmit nem jelent abból a szempontból hogy én is nagyon bírlak. Téged nem lehet nem szeretni, te proton. Tényleg, baszki, Protonnak foglak hívni.
-Oka miért?
-Hogy miért? Hát nem tanítottam neked, te? A proton mindig pozitív.
-Tényleg. - nevetett Judita, majd köhögni kezdett a nevetés miatt is.
-Na látod. te is az vagy. - állapította meg Lenya komolyan. - Még az ilyen vén barom is bír téged.
-Nem olyan, mint itt. Tényleg nem olyan.
-Nekem elég, ha itt ilyen. Mindenesetre örülök neked.
-Köszi. - mosolygott Judita. - Mi újság veled? - ismét köhögött.
-Semmi különös, dolgozok- csajozok, mint mindig. Hallod, te marha csúnyán köhögsz. Orvos látott már?
-Aha... pár napja van ez csak.
-De minek jössz be? Kaptál gyógyszert?
-Igen.
-Szerintem menj haza, pihenj.
-Nem mehetek mert sok lesz hiányzás. A múltkorit nem fogad el FagyiBorisz.
-Amikor a ládát hoztad, arról beszélsz?
-Igen. Hiányoz nem én azóta.
-Miért nem fogadta el?
-Mert nem. Én ment el utasítás ellenére, ő nem kért én menjek láda után.
-Kapja be, hülye paraszt! Ez még nagyobb fasz mint Gyatlov. Te, nem igazolta le az a seggfej Gyatlov se, ha már így bír téged?
-Nekem mond azt hogy igazolja.
-Na várjál, ennek csak utána fogok járni.
-Beszélsz te Gyatlovval? Majd én kérdezem meg, úgyis akartam vele beszélni.
-Nem, hagyjad. Egyszer nekem is edzenem kell vele a kommunikációs készségemet, te menj csak a tanműhelybe, baba. Megoldjuk.
-De aranyos vagy te, Leonyid Fjodorovics. - simogatta meg Judita Lenya karját.
-Te mindig kihozod az emberből a legjobbat, még egy iilyen Gyatlovból is.
Judita látogatása Gyatlovéknál azonban nem aratott ennyire osztatlan sikert a tanreaktorosok körében.
- Hallom, ott ettél a Nagypofájú Elvtársnál. - Húzta el a száját gúnyosan a tanreaktoros kolléga, Szergej, amint éppen átöltöztek. Szergej fültanúja volt a Lenyával folytatott beszélgetésének, és már épp elég szemétségnek tartotta, hogy ez a kiscsaj nyal a mérnököknek, de hogy most még az egyik főmuftival is jópofizik, csak hogy ne buktassák meg, az azért már több a soknál.
- Igenis, Gyatlovéknál voltam. - Húzta ki magát Judit büszkén.
- Nagy dicsőség. - prüszkölt Andrej megvetően. - Parasztéknál ettél.
- Nem parasztok, vond vissza.
- Nem vonom. Paraszt elvtárs és elvtársné pfejj.
- Izabella nénit ne bántsátok. - utasította rendre Jevgenyij két haverját. - Ő egy aranyos óvónéni, unokatesóm kisfia hozzájuk jár, meg barátnőm öccse is. Nagyon kedves néni, imádja a gyerekeket.
- Annyira kedves nem lehet, ha kibírja egy lakásban Ganyé elvtárssal. Amilyen a mosdó, olyan kell legyen a törölköző is.
- Zsák a foltját.
- Ne tartsatok már itt közbeszédes reggelt. - morgott Judit. - Nem igaz.
- Az közmondás, te nagyon hülye.
- Szarom le.
- Na látszik, mire tanít Gyatlov.
- Iza néni akkor is az egyik legnormálisabb óvónéni az Arany Kiskakasban - vágott vissza Jevgenyij. - Pjotr Potovszkinak a kisfiát a puszta kedvességével szelídítette meg, egy kis bajkeverő hisztigép volt, taknyában fürdött, most meg egy kisangyal.
- Lófaszt.
- Nem kell elhinni, kérdezd meg Pjotrt. Ott dolgozik a Szivárványban.
- Mikor volt ez a jeles sátoros ünnep, hogy ott voltál? - gúnyolódott tovább Szergej.
- Vasárnap.
- Akkor nem vót benne patkányméreg, az már hatott volna.
- Hagyd már te abbafele.
- Ne beszéljetek már így vele. - horkant fel Igor. - Mégiscsak visszahozott egy ládát a múltkor.
- Nagy cucc! És akkor mi van? Ezért hiszi azt, hogy mindent megtehet, meg nyalja Gyatlov seggét, hátha nem vágják ki.
- Leszarom, ha kivágnak. - felelt Judita. - Én szeretem Gyatlovot. Nem azért beszél én vele mert akarok jobb jegy.
- Huuuuuuuuu ne a vén kujon, milyen fiatal barátnője van.
- Na ezt vond vissza.
- Nem vonom.
- Pedig de fogod.
- Mert mi lesz? Szaladsz és megmondasz Főköcsög elvtársnak?
- Nem. - rázta meg a fejét Judit egy hatalmas pofont kiosztva Szergejnek, hogy az nekiesett háttal az öltözőpadnak. - Ez lesz. ÉS jól jegyezzétek meg: Ha valaki még egyszer bántani meri szüleimet, akár szóban, akár máshogy, olyat kaptok, fészket raktok! Vegyétek tudomásul, hogy Gyatlov elvtársnak a kisujjában több van, mint neked a fejedben, Szergej, és egyébként se köcsög, mert te az vagy az. Zongorista vagyok. A kisujjammal tud én labdát pattogtatni. Pofázzál még.
- Mi folyik itt? - lépett be Morozov, hallván a rendbontást.
- Vér. - Szergej egy zsebkendőt nyomkodott az orrához.
- Ki vert meg?
- Ő. - mutatott Szergej árulkodva a nála egy jó fejjel alacsonyabb lányra.
- Ha ő meg tudott verni, akkor meg is érdemled. - morogta oda megvetően FagyiBorisz. - Fejezzétek be és gyertek órára, mert kezdü kimehetsz a mosdóba rendbehozni magad, te meg ne verekedj, mert én is elkezdek verekedni.
A tanreaktor megszeppenve- morogva szedelőzködni kezdett.
Szergejnek persze, nem tetszett, hogy így viszonyultak ahhoz, hogy a becsületébe gázoltak, sőt az a bunkó Jevgenyij meg a paraszt Alekszej, meg a még parasztabb Igor még jól ki is röhögte. Na, majd kaptok ti, de előbb az kap, aki így megalázta, ráadásul köcsög Gyatlov kis kedvence, hogy rohadna meg. Mindjárt nem lesz ekkora a pofád kis törleszkedő görény!
- Nyald ki Gyatlov seggét! - rántotta meg az előtte elhaladó lány laborköpenyét Jevgenyij, és azzal a lendülettel nekilőkte a lányt a falnak, majd belerúgott, de tovább nem tudta folytatni, mert a sodrából még inkább kihozott Judita hirtelen úgy könyökölte gyomorszájon, hogy a srácnak könnybe lábadt a szeme, és meggörnyedt. Morozov már épp nyitotta az ajtót, amikor is hátrafordult a további zajra.
- Nem mondom, hogy csend legyen? Hát ez meg...?
Sajnos Morozov már csak a gyomorszájon könyökölést látta a verekedésből, mely mozzanat teljesen kihozta a sodrából.
-Na majd adok én neked te összeférhetetlen kis takony!Na, ha nem tudsz társaságban viselkedni, akkor itt gondolkodj el, hogy miért nem! És ha csak egy szót is mersz erről szólni Gyatlovnak, megnézheted magad!
Elhagyatott kis pincehelyiség volt, minden tiszta gépolaj, gazdátlanul hevertek a selejtes alkatrészek szanaszét a padlón. Itt még nem járt, nem is volt szabad erre jönniük, és nem volt benne biztos, hogy visszatalálna a tanműhelyhez egyedül, csak remélte, hogy értejön Morozov, ha letelik a büntetése. Morozov szinte a fülénél fogva cibálta ide, anélkül, hogy meghallgatta volna, mi történt. Itt nem volt egy darab fűtőtest sem, hideg volt, és egy árva villanykörte lógott a plafonról, de nem működött, valószínűleg az is rég kiégett, akár Morozov és a házassága. Nappal lévén, magasan a feje felett a kis pinceablakokon szűrődött be valamicske fény, hogy ne legyen teljesen sötét.
Amint magára hagyták, Judita csak leült a sarokba, és várt.
Már nem érezte a kezét- lábát, teljesen elgémberedve a fal és a padló jeges érintésétől, vacogva nézett maga elé, nem is tudja, mennyi idő elteltével, nem volt már kedve gondolkodni sem, mindössze túlélni akart, és majd közelebb kerülni Tolya bácsihoz, hogy a karjai közt sírjon egy jót. Már csak ennyit akart.
-Mit akarsz, Toptunov? - morgott Anatolij Gyatlov, amint meglátta, hogy Lenya közelít felé.
-Elnézést kérek, de Morozov elvtárs miatt keresem Önt. - A fiú szokatlanul érettnek tetszett, komolynak, nem hülyéskedett, pedig jól eltanulta Szása Koroltól a marhaságot, Gyatlov ezért is haragudott a fiatalemberre általában. Jó eszű gyerek lenne ez, de az a kretén haverja teljesen elrontja.
-Nocsak. Mi dolgod neked Morozovval?
-Nekem semmi, de meglátásom szerint egy kicsit el kellene beszélgetnie vele Gyatlov elvtárs.
-Miből gondolod?
-Felülírja az Ön döntéseit.
-Mégpedig? Melyiket?
-Azt, hogy Ön leigazolta Juditának a múltkori hiányzását, Morozov elvtárs azonban nem hajlandó igazolni, és most Judita emiatt nem hiányozhat többet.
-Szarja össze magát Morozov. - vont vállat a helyettes főmérnök. - Nem szeretnék most ezért a két napért harcolni azzal az idiótával, akkor ne hiányozzon többet. Egyébként is tanulni van itt, nem kell kivenni az összes szabadságát. Különben is mit üzenget? Jöjjön ide, ha akar valamit, már evett nálam, tudhatja, hogy nem harapom le a fejét, de ezt a mondd meg Gyatlovnak- dolgot ezt fejezzétek be, helyes?
-Félreérti, Gyatlov elvtárs, nem ő kérte, hogy mondjam meg, én ajánlottam fel.
-Jól van, elmondtad, mehetsz. Vagy van még valami?
Lenya látta, hogy Gyatlovnak nincs épp jó kedve, de még normálisan lehet vele beszélni. Nem akarta azonban túlfeszíteni a húrt, így azt mondta, nincs más. Valószínűleg Juti cicus kihordja lábon azt a megfázást, és akkor nem kell emiatt idegesíteni Gyatlovot. A főnök bólintott és intett, hogy menjen el, Lenya pedig szót fogadott.
Azonban amikor Igorral kint cigarettáztak a folyosón, és a tanműhely diákjai kimasíroztak előttük, Leonyid Fjodorovics észrevette, hogy kis barátja nincs köztük.
-Lépést tarts! - utasította Borisz Morozov a műhelygyakorlatra igyekvő csapatot katonásan.
-Elnézést Morozov elvárs, hol van a Varga- gyerek? - kiáltott a menet után Lenya.
-Semmi közöd hozzá. Törődj a magad dolgával.
-Kérem tisztelettel, velem így nem lehet beszélni. - lépett elé Toptunov elvtárs fia. - Tudja Ön, hogy ki az én apám? Elvárom, hogy feleljen, ha én tisztelettel kérdezek Öntől valamit.
-Büntetésben van. - morogta Morozov. - És felesleges nekem az apáddal jönni, mindenki tudja, hogy azért vagy itt, mert Gagarin tologatott babakocsiban.
-Már elnézést. - szakította félbe a diskurzust egy erős dohányos orgánum. - Maga csak ne főlényeskedjen az én alkalmazottaimmal, majd fölényeskedek velük én maga helyett is, helyes? ÉS tájékoztatásul közlöm, hogy Toptunov nem azért van itt. Mint ahogy nyilván maga sem azért van itt, mert szombatonként együtt kártyázik Frolisevvel.
A fejes nem várta meg, hogy erre mit hápog válaszul a diákjai által hirtelen kiröhögött Morozov, sarkon fordult, és továbbállt. Morozov olyan vörös lett, mint a cékla, és további magyarázat nélkül fújtatva haladt el Lenya mellett.
-Levitte a pincébe. - súgta oda Lenyának Andrej.
-Kösz. - bólintott Toptunov, majd elindult lefelé.
Az ajtó kinyílt, de neki nem volt ereje már odamenni, csak gubbasztott a sarokban, ha akar valamit Morozov, jöjjön ide. Vagy menjen a fenébe.
-Hé, cica, itt vagy? Ó, baszki, hogy nézel ki szegénykém. Gyere. Nagyon féltél?
Felemelte a fejét, és Lenya aggódó arcát látta maga előtt, de a háta mögött kukucskált Igor is.
-Leopold cica... - suttogta Judita. - Hol van... Apa...?
-Apa? - fordult Kirschenbaum értetlenül Toptunovhoz.
-Hagyjad, biztos kimerült szegény.
-Apácskámat... akarom...
-De Magyarországon van. - hajolt le hozzá Igor.
-Nem. - sóhajtott a lány halkan. - Itt van.
-Hol?
-Itt.
-Gyere, megfagysz itt. - Lenya segített neki felállni, majd Igor segítségével felvitték, a mosdóban pedig megpróbálták kimosdatni a kezét és az arcát a műszerolajból.
-Le kell cserélni a köpenyed. - mondta Lenya. - Hozok neked tisztát, jó?
-Te Lenya, ez a szar nem jön le. Csórókám, lekopik, vagy mi lesz?
-Mit bandáztok a budin munka he... te meg hol a picsába kented így össze magad?
-Apácska! - csillant fel a lány szeme, a közveszélyes, csoportosan mosdóra járó munkakerülőket lefülelni akaró rekordsebességgel berontó Gyatlov láttán.
Az öreg meglepetten elhallgatott, egy ideig döbbenten nézett maga elé, és a két fiú is csendben figyelt, ugyan mi lesz ebből. Szegényke, hogy lehet így lemenni az agyáról, hogy Apának szólítja Gyatlovot? Ezek szerint a pincében is róla beszélt? Anatolij Sztyepanovics nyerte leghamarabb vissza a lélekjelenlétét, és hűvös nyugalommal hajolt előre, a lány homlokára téve a kezét. Nem érezte lázasnak, inkább hideg volt, és a keze is, akár a jég. Ezt Toptunov is észrevette, így elment egy kicsit, hogy valami meleg ruhát hozzon. Nem reagált szóban az öreg arra a felvetésre, hogy most ő Apácska - e, avagy sem, megsértődni mindenesetre valószínúleg nem sértődött meg rajta, ugyanis ezt sem jelezte. Egy darabig csak szórakozottan tett- vett a gyerek körül, mintha meg sem hallotta volna, mit mondtak neki. Begombolta a köpeny felső gombját a lányon, megigazította rajta a sapkát, valamint megpaskolta a vállát.
-Gyatlov elvtárs, hány sorral kell lemosni ezt az olajat? Nem jön le. - Igor aggodalmaskodó hangja térítette észre a főmérnök helyettes elvtársat.
-Ez vízzel nem is fog. - zökkent vissza Gyatlov a valóságba. - Látszik, hogy ti csak ilyen kis agyasok vagytok, életetekben nem dolgoztatok még egy keserveset, hogy a munka nyomot hagyjon a kezeteken. - morgott Anatolja atyuska, szinte rutinból. - Mindjárt jövök, addig maradjatok itt, ÉS vigyázzatok rá, aztán húzzatok vissza dolgozni, majd én átveszem a gondoskodást. - Gyatlov valóban elment, Igor viszont maradt, bátorítóan simogatva a vállát, és próbálva még azért menteni a menthetőt, mosogatta még picit a kezét. Lenya is visszajött, Judita hátára terítve saját pulcsiját.
-Hé Lenya! - kapcsolódott be a jelenetbe egy új résztvevő. - Hallod normális vagy, öreg, hát ne terítsd már azt rá... hát az egy eredeti ADIDAS! Össze fogja retkelni a kis hülye.
-Hagyd már Szása. - rázta a fejét Lenya. - Leszarom, ha koszos lesz.
-Korol, te mit osztod itt a nemlétező eszedet? - dörrent rájuk Gyatlov, ismét megérkezvén. - Ha nem hugyozni jöttél, akkor azt ajánlom húzzál dolgozni, ha egyáltalán ismerős neked ennek a szónak a jelentése.
Korol egy vállrándítással elhagyta a mosdót, Gyatlov viszont visszajött, és megint lehajolt a fiatal lányhoz, aki kicsi már kezdte jobban érezni magát. Az öreg valami tubust hozott, aminek nagy szakértelemmel le is tekerte a kupakját.
-Na, tartsd a kezed.
Valami szemcsés állagú zöld krémet nyomott a fejes a tenyerébe.
-Na, dörzsöld, mintha kezet mosnál.
-Ez mi? - kérdezte a lány kicsit gyanakodva. - Zöld miért? Van benne mi?
-Na, dörzsöld szépen, kéztisztító. Nem lesz tőle bajod. Ez lehozza a retket a kezedről, ami nem jön le. Gépolaj, szénpor, ilyesmi. Na gyerünk-gyerünk. Ez az, jó kislány. Várj, leveszem a szemüveged, maradj nyugton. Az arcodról majd én leszedem, mert nem akarom, hogy véletlen bedörzsöld ezt a szart a szemedbe. Na így ni. Mikor a bába fürdetett, nem voltál ilyen szép tiszta. Máskor ne retkezd magad így össze. Na ti meg mehettek, köszönjük szépen az asszisztálást, a pulcsidat majd leadom a mosásba Toptunov, így már ne vedd fel. Na szevasztok, mert ha még öt perc múlva is itt látlak titeket a budin, felírlak a noteszba.
A két fiú kelletlenül elindult, de Igor még visszaszólt az ajtóból
-Tessék rá vigyázni jó? Nagyon.
-Hogyne vigyáznék, én minden szarosra vigyázok, rátok is többek közt.
Ahogy a fiúk elmentek, Gyatlov kicsit gondterhelten méregette a gyakornok palántát, majd megcsóválta bosszúsan a fejét.
-Hol a picsába tekeregtél? Na már most azt gondolom, tudod, hogy ahol így össze tudod magad koszolni, ott nektek nincs keresnivalótok, tehát ez azt jelenti, hogy már megint partizánkodtál nekem, he?
-Nem tudtam nem szabad lenni ott.
-Hol?
-A pincében sok olajos izé van.
-Mit kerestél te a pincében?
Csend. Nem mert válaszolni, mert Morozov meg fogja tudni, hogy elárulta. Nem akarta tudni, milyen az, amikor megnézheti magát.
-Ejnye, mi ez a makacskodás, te gyerek? Na, gyere, barátságosabb helyre viszlek innét, akkor hátha beszédesebb leszel.
Hála Leninnek, Szása Korolnak már híre-hamva nem volt a folyosón, ez megnyugtatta Juditát valamelyest. Hogy mit barátkozik vele Lenyus? Bár ő mindenkivel jóban van. Gyatlov bevitte a lányt a teakonyhába, ahol nekilátott teát főzni, rövidesen oda is tett elé egy jó forró bögrével. Kellemesen meleg volt, Judita először csak a kezét melengette rajta.
-Na gyerekem, akkor hogy volt ez azzal a gépolajjal?
-Ne tessék már itt KGB kérdezgetni.
-Nana, de nagy pofád lett már neked is.- mordult rá Gyatlov. - Nem vallatlak te majom! Nem lesz bajod, HA megmondod az igazat.
-Én... voltam kíváncsi mi van ott lent.
-Ki vitt le?
-Senki.
-Az ajtót hogy nyitottad ki?
-Nyitva volt.
-Nem lehetett nyitva.
-De nyitva volt.
-ÉS ha nyitva volt, ahogy állítod, miért nem jöttél ki?
-Féltem büntetés lesz.
-MIÉRT HAZUDSZ? - csapott Gyatlov az asztalra ököllel hirtelen dühében. - Vedd tudomásul, hogy a hazugságot tartom a legnagyobb emberi bűncselekménynek! Nekem te ne Apácskázzál, amikor úgy hazudsz, mintha könyvből olvasnád! NE HAZUDJ TE MAJOM! Ilyen hülyének nézel?
-Nem... - Judita rémülten nézett az öregre. Most választania kell a között, hogy Morozov ki tudja, mit csinál vele, vagy Gyatlov megharagszik rá egy életre...
-Akkor? - fújtatott az öreg a dühtől, és még egyszer az asztalra ütött Judita előtt, aki ösztönösen behúzta a nyakát, és arca elé emelte a kezét, ez a mozdulat azonban kicsit lecsillapította Anatolij Sztyepanovicsot.
Nem kérdezett többet, csak figyelte a gyereket, aki szemmel láthatóan védekezett. Ez már nem az első eset, hogy a lány azt hitte, hogy meg akarja ütni. Ha egy gyerek ennyire ezt feltételezi, és ettől retteg, biztos, hogy bántják otthon. Nem akarta természetesen tettlegességig vinni a kihallgatást, kicsit elszégyellte magát. Ez a lány nem jókedvéből hazudik, valami gond van.
-No... jól van, ne félj, nem bántalak. - ez már békülékenyebb hang volt, Gyatlov leült vele szemben. - Na jó, ne beszélj, csak mondj igent vagy nemet jó?
-Én... félek...
-Nem hagyom, hogy bántsanak. - ez olyan megnyugtatóan hangzott, hogy Judita ösztönösen Gyatlov keze után nyúlt, segélykérően. A főnök értett a gesztusból, bátorítólag megfogta a rémült gyakornok kezét, és kicsit megpaskolta. - Nem hagyom. Semmi bajod nem lesz, de tudnom kell, mi folyik itt. Tanműhelyes hülyegyerekek? Azok szívatnak?
-Nem.
-Korol?
-Nem.
-Hm... Morozov?
Nem mert hangosan igent mondani, csak bólintott.
Halkan, nagy szüneteket tartva elmondta Gyatlovnak az egészet, aki nagyokat sóhajtott közben.
-Toptunov azt állítja, hogy nem akarja igazolni a hiányzást. Igaz ez?
-Igen.
-Na és még egy kérdés: miért verekszel? Hm? Ezt nem tolerálom ám én sem.
-Ha megmondom... tetszik megharagudni?
-Nem. Nem haragszom, amíg őszinte vagy velem.
-Bántotta Szergej az én apukámat.
-De hát nem is ismeri. Mit mondott rá?
-Nem ismétlem. Csak... hogy bántotta szóban... meg az Iza nénit is.
-Na és mi köze a feleségemnek az apád... hoz...
Megint csend lett hirtelen, most esett le Gyatlovnak a kétkopejkás.
-Ja hogy te rólam beszélsz?
-Igen. - ez nem olyan halk igen volt, határozottabb. - Az én szüleimet nem bántja senki.
Gyatlov ismét nem reagált sem pozitív, sem negatív értelemben látszólag arra a felvetésre, hogy a lány apjaként hivatkozik rá, most már a szemébe is, valamint hogy tanműhelyes társai előtt az ő védelmében verekszik. Mégsem tűnt azonban közönyösnek, annak ellenére, hogy nem lehetett szemmel látható érzelem nyomait felfedezni szándékos pókerarcán, szemében mégis felfedezhető volt valami, amit nem tudott irányítani. Zavarodottság, értetlenség, hála keveréke csillant meg a tekintetében, néhány másodpercre, majd ismét a gyerek egészségi állapota feletti rutinos aggódás vette át ezt a lelkiállapotot. Kitapogatta a pulzusát karóráján számolva a másodperceket, és ismét a lázát ellenőrizte.
-Nincs lázam. - mondta Judita komolyan. - Én nem félrebeszélés.
-Nem gondoltam, hogy félrebeszélsz. - válaszolt higgadtan a főnök. - Azonban nem gondolom, hogy valóban olyan jó üzlet lenne a gyerekemnek lenni.
-Miért?
-Mert még mindegyik rosszul járt vele.
-Miért?
-Miért- miért... ! Csak. - morgott az öreg, majd felhajtott egy csésze kávét, részint a fáradtság csillapítására, részint, hogy ne kelljen beszélni, majd egy határozott mozdulattal letette a csészét. - Na, nekem mennem kell. Menj haza ÉS pihenj.
-De én...
-Rád fér. - ez megint kedvesebb hang volt. - Az aranyhalak közül válassz valakit, aki hazakísér, azt ideküldöm neked, addig öltözz civilbe. De aztán mondd meg a lovagodnak, hogy igyekezzen vissza mert munka van. Értem?
-Igenis, Gyatlov elvtárs.
-Jó. - az öreg elfintorodott a Gyatlov elvtárs megszólításra, na mi van, ennyi volt a nagy szerelem? - Ki legyen?
-Lehetnek Boriszék?
-Mi ez a többes szám?
-Lenya, Igor és Bor...
-Hát mit gondolsz te, mit kell neked díszkíséret hazamenni? Egy nem elég? Ha mindet elengedem, vissza nem jönnek már ma. EGY nevet kérek.
-Akkor csak Lenya.
-Na. Jól van, akkor Toptunov rövidesen itt lesz. Szevasz.
-Csókolom.
Így viszont még nem kszönt neki, most mi a fene van? Apácska és viszontlátásra de Gyatlov elvtárs és Csókolom?
-Így nőnek köszönj. - Válaszolt az öreg. - Vagy lehetőleg már azoknak se, nem vagy te gyerek.
Fél órával később már Lenya mellett baktatott hazafelé a kollégiumba, aki átkarolta a vállát, és aggódva méregette.
-Jól vagy?
-Igen.
-Jaj de jó, hallod, megijesztettél, azt hittem, magas lázad van.
-Miért?
-Hát ha Apának hívod Gyatlovot...
-Szeretem. De nem örült neki.
-Á, hagyjad. Nem örül az semminek.
-De sokszor meg olyan, mintha örülne.
-Hangulatember. - vont vállat Lenya. - Ezt nem bírjuk benne a fiúkkal. Egyik percben úgy segít neked, mintha a fia lennél, rá fél órára meg olyan fejjel vizslat, mintha sose bírta volna a képed, és ezt utáljuk Igorral és Borisszal, hogy sosem tudod, hányadán állsz vele. Ő ilyen, nem lehet vele mit kezdeni.
-Úgy tűnt, mintha nagyon szeretne. Olyan jó volt neki mondani, hogy Apácska.
-Hát mondd nekem, engem nem zavar. - mosolygott Lenya.
-Te de inkább vagy bátyám. Fiatal vagy apámnak.
-Az se rossz. - bólintott a fiú.
-Mindig akartam legyen fiú tesóm.
-Én is akartam kishúgot, de egyke vagyok.
-Én is. Te meg mindig megvédesz engem. Koroltól is pedig őt is szereted.
-Korol nem rossz gyerek csak néha rájön a dili.
-De engem mindig piszkál.
-Nem akar rosszat csak van egy hülye humora. Nem akar ő téged bántani, de majd szólok neki, hogy vegyen már visszább. Tényleg túlzásba viszi a bunkózást, de nem rossz arc alapjáraton. Ne félj tőle.
-Akkor nem félek, ha te mondod.
-Nem kell félned. Senki nem fog bántani téged, mert beverem az arcát, pedig nem szoktam verekedni.
-Ez nyugtat meg. Te is mondod, hogy nem bánthat senki. Meg de Gyatlov is.
-Akkor nem lesz baj. - mosolygott Lenya. - Csak pihend ki magad. Nagyon átfáztál, igyál valami jó forrót, aztán feküdj le. Ne törődj semmivel. Ha szükséged van valamire, akkor meg csak telefonálj nekem, jó?
-Köszi. Annyira aranyos vagy.
-Mire való a bátyád, hm?
Egy homlokára adott puszival vált el tőle a fiú, aztán ő lassan felment a szobájába, valóban elhagyta az ereje, és erősödött a köhögés is.
Két nap telt el időközben.
Judita nem érezte valami jól magát a legutóbbi büntetés óta, de kibírható volt. Kicsit fázott, sokkal jobban köhögött, szédelgett, de talpon tudott lenni. Aznap reggel eddigi tünetei mellé még a torka is eléggé megfájdult, gondolta, biztos még jobban megfázott lent a pincében, végülis kit érdekel? Sok meleg citromos tea, szopogatós mentolos tabletta a torkának, és minden rendben lesz. Meg aztán van még abból a gyógyszerből, amit felírt a doki, azt még beszedi és kész.
A Tanműhely innentől műhelygyakorlatokat is tartott, ami abból állt, hogy Morozov szigorú felügyelete mellett lemehettek az üzembe (pofád befogod, nem nyúlsz semmihez) és nézhették, ahogy a többiek dolgoznak. Ruhatárukat innentől kiegészítette a munkavédelmi sisak, amit mindig ilyenkor kellett feltenni. Ez jól védte a fejüket, viszont alig lehet benne hallani valamit, főleg, hogy körülöttük is zaj volt. Valamint egyes srácok jó poénnak tartották a sisakok teherbírását próbára tenni, így előszeretettel csapkodták azokat falhoz, ablakpárkányhoz, vagy valami széthagyott szerszámmal csapkodták egymás fejét, amíg Szása Juvcsenko vagy Hodemcsuk rájuk nem szólt érte, akkor kicsit megszeppentek, de folytatták az attrakciót egy idő után, melynek az lett a következménye, hogy a hídról jól kieresztette láncdohányos hangját a kisfőnök.
-Hol van már megint a kretén laborvezetőtök, hogy rogyjon rátok a csillagos ég?! Fejezzétek be mert lemegyek, az anyátok Úristenit most már!
Judita hálás volt Apácskának, hogy lekiabált, ugyanis kezdte unni, hogy a háta mögött véletlenszerűen valamihez odacsapott sisakoktól mindig megijed.
Morozov elvtárs érthető módon azonban nem volt túlzottan boldog attól a ténytől, hogy Gyatlov mr megint mindenki előtt beszélt róla olyan stílusban, ahogy más a kutyáját nem illetné, így aztán szokása szerint mérhetetlenül ingerülten terelte vissza a tanoncait a Tanreaktorba.
A gond ott folytatódott, hogy Juditánál az üzem és a Tanműhely közötti hőmérséklet- különbség köhögési rohamot váltott ki, nem bírta abbahagyni, hiába akarta. Morozov elvtárs azonban éppen elkezdte volna magyarázni az üzemben látottak mikéntjét, és egyúttal jól leteremteni a bandát a sisakokkal való gyermeteg bánásmód miatt, így aztán nem örült neki, hogy zavarják a koncentrálásban.
-Te már megint nem bírsz magaddal? - szinte egy ugrással termett a lány előtt, és rácsapott előtte az asztalra. - Te... te... te kolonc a nyakamon, mióta ide kerültél, nincs egy perc nyugalom sem! Mit keresel te itt egyáltalán? Takarodj innen te, tudod, mit kaptam tegnapelőtt Gyatlovtól miattad? Úgy beszélt velem, mint egy rakás szarral, te fel tudod ezt fogni?
A tanoncok néhányan felröhögtek, emlékezvén a délutáni raportra, amit volt szerencséjük ismét a folyosóról végighallgatni, amikor is a főmérnökhelyettes szerint Morozov elvtárs minden volt, csak tekintetes úr nem.
-Fogjátok be! - fordult arra Morozov. - Marha vicces, mondhatom! Tudjátok, mi még a vicces! Sarokba az összes amelyik röhög!
-Morozov elvtárs kérem, annyi sarok nincs a teremben. - szólalt meg segítő szándékkal Jevgenyij, ezt azonban Morozov gúnyolódásnak vette, így utánuk küldte az eminenst is, amin Jevgenyij megsértődött, és jelentőségteljes lesújtó pillantást vetett oktatójukra, miközben a sarokba ment a többiekkel.
-Sajnálom. - zihálta a lány kimerülten. - Nem fordul elő többet.
-Nagyon helyes. - Morozov ismét rácsapott az asztalra, fújtatott a dühtől.
-Hazamehet én... összeszedni engemet?
-Hát hogyne! - csattant rá Morozov gúnyosan. - Szóval erre ment ki az egész köhécselés mi? Hogy hazaküldjelek? Na abból nem eszel te kis szerencsétlen! Tudd meg, hogy belőlem nem csinálsz hülyét, hiába édelegsz Gyatlovnak, itt ÉN vagyok a főnök, és ha én azt mondom, hogy nem mész, mert különben az egész féléved a szemétben landol, akkor nem mész! Érthető voltam te kis szarkeverő dologtalan taknyos?
-Hagyja már szegényt! - kiabált be hirtelen Andrej. - Csóró kiscsaj nagyon keményen tanul.
-Így igaz. - helyeselt Igor is, barátja oltalma alatt. - Folyton tanul.
-Titeket ki a fene kérdezett? - bökött feléjük Morozov elvtárs.
-Engedelmével. - tromfolt rájuk Jevgenyij a sarokból. - Engedtessék meg azt mondanom, hogy valóban keményen dolgozik, és most tényleg betegnek tűnik.
-Téged sem kérdeztelek! - Tajtékzott Fagyiborisz, szinte a haját tépve az idegtől. - Takarodj ki de haza ne merj menni, mert megkeserülöd! Megértetted? És ha megint bepanaszolsz Gyatlovnak...
-Tanúsítani fogom, hogy Ön hogy beszél vele. - vágta oda fagyosan Jevgenyij, aki nehezen viselte a másodszori rendreutást is.
Morozov elvtárs nem reagált Jevgenyij újabb közbeszólására, mert olyat talált volna válaszolni, hogy ledől az óriáskerék, helyette szimplán kivonszolta az elég gyenge Juditát a teremből, majd kilökte az ajtón.
Sírni kezdett. Már mindegy volt, ki látja és ki nem, már az se érdekelte, ha Szása Korol jön ide mindjárt kigúnyolni, nem bírta már a feszültséget, hogy mindig mindenért ő a hibás, és Morozov folyton őt használja lábtörlőnek január óta. Tehetetlenségében a padlót ütötte ököllel, miközben a földön ült. Hisztizek? Na és? Nő vagyok, jogom van hozzá! Elegem volt!
-Héhé, mi történt? - valaki lehajolt hozzá. - Jól vagy? Mi a baj?
Akimov. Nemigen találkozott még szemtől szembe Akimovval, tudta, hogy Lenyáék közvetlen főnöke, és a folyosón többször mentek már el egymás mellett, Lenya "az egyetlen jófej főnök"ként emlegette, de mindig akkor vitték be a srácok az irányítóba, mikor ő pont nem volt bent, vagy nem volt műszakban, mivel elég szigorú volt munkafegyelem tekintetében Szása, nem engedte volna meg, hogy egy gyakornok ott lábatlankodjék.
-Én... én... - hüppögött a lány, majd hirtelen felcsillant a szeme. - Apácska... Apácskát... akarom...
-Kit? - Akimov aggódva- szánakozva segítette fel a földről, leporolgatta, majd ellenőrizte minden oldalról. - Mi történt veled? Te vagy az a kislány, akit Lenyácska hazakísért a minap?
-Igen. - halk szipogás.
-Rosszul vagy?
-Igen... de Apácskát... legyen szíves...
-Jól van, ki az?
-Gyatl... Gyat... - nem tudta befejezni a mondatot, nemes egyszerűséggel beleájult Szása Akimov karjaiba, aki az utolsó pillanatban kapta el.