Két hét elteltével Kurama és Nessa kapcsolata egyre jobban elmélyült, melyben nem kis szerep jutott Keyko ravasz mesterkedéseinek, aki a háttérben kuncogott Botannal együtt. Szándéka, hogy összeboronálja őket, továbbra is lankadatlanul lángolt benne. Gyakran követte őket, mikor kettesben maradtak s közben dicsérte magát kemény munkájáért.

- De Keyko, nem kéne végre békén hagyni őket? – kérdezte Yusuke a lányt, akit kiszúrt az egyik fenyő mögött, amint leselkedett.

- Jaj Yusuke, te ehhez úgysem értesz! – legyintett hanyagul. – És maradj csöndben, mert lebukunk!

A fiú csak most vette észre, hogy a megfigyelés alatt tartott személyek hallótávolságon belül vannak. Gyorsan elbújt Keyko mellett, aki közben már egy még közelebbi tuját pécézett ki magának.

- Gyere Yusuke, menjünk közelebb!

- De Keyko, ha észre vesznek…

- Nem fognak – vágta rá a lány.

Mivel Yusuke sem tudott ellen állni a kukkolásnak, halkan átosontak egy másik fedezékbe. A két fiatal egy padon ült egy kávézó előtt és elmélyülten beszélgettek, közben észre sem vették lesi barátaikat. Keyko felrángatta Yusukét a terasz fölötti erkélyre a dísztuják közé, ahonnan remek kilátás nyílt a célszemélyekre. A fiú azonban túlságosan kihajolt, hogy hallgatózzon, így lába megcsúszott egy befagyott tócsán, ő pedig kizuhant rejtekéről, egyenesen a párocska mögötti hókupacba. Nessa és Kurama meglepetten ugrottak fel és rögtön szembe találták magukat a szitkozódó Yusukével, aki a kabátjából és a hajából szedegette ki a tűleveleket, valamint a havat.

- Áh hello skacok! Szép időnk van, mi? – vigyorgott álszenten, amint észrevette barátait.

- Csak nem kémkedtél? – gyanúsította Nessa, mire a fiú felöltötte legártatlanabb ábrázatát, hogy tagadja. De valószínűleg csak próbálta, ugyanis ez nem nagyon jött be neki. Kuramának már nagyon elege lett belőle. Nem igaz, hogy egy percet sem lehet tőle nyugodtan eltölteni. Ráadásul a közelmúltban elég sokat piszterkálta ostoba kérdéseivel és megjegyzéseivel. Már éppen készült lecsapni a pimasz kukkolót, mikor Keyko hajolt ki a korláton.

- Yusuke, ugye nem esett bajod? – kiabált le aggódva.

- Na de Keyko! – sápítozott Nessa. – Te is?

- Upsz! A csudába, lebuktam! – bújt meg ijedten a tujabokrok mögött.

- Gyere csak le onnan Keyko, míg jó kedvem van! – hívogatta Nessa.

- Oké, oké megadjuk magunkat, csak ne bántsatok! – emelte fel kezeit Yusuke.

- Erre majd még visszatérünk – vigyorodott el Nessa.

Ezen eset után Yusuke három napig nem mert a szemük elé kerülni, félvén a megtorlástól. Mikor feltűntek a színen, ő általában a legközelebbi személy háta mögé bújt. Kuwabara ki is nevette érte.

- Na mi van Urameshi? Beijedtél? – röhögött a fiú képébe.

- Te csak hallgass, Répafej! – vágott vissza dühösen.

- Mit mondtál te… - kezdte méregtől vörös fejjel, de befejezni már nem tudta, ugyanis valami furcsát vett észre barátján. A haragos arckifejezés helyét apránként átvette az a bamba ábrázat, amiről híressé vált barátai körében.

- Te meg mit csináltál a füleddel? Talán felgyújtottad? – kérdezte értetlenkedve. Yusuke elképedve forgatta szemeit, majd a fürdő felé vette az irányt. Kisvártatva egy vadállatias ordítás jelezte, hogy ő is felfedezte a hallókészülékéből szivárgó szürkés-fekete valamit.

- Mi a fene van a füleimmel? – rohant ki üvöltözve. Nessa és Kurama ezt látván nevetésben tört ki. A többiek szintén nem tudták visszatartani kitörő kacajukat látván a füstölgő fülű Yusukét.

- Ez a ti művetek? – dühöngött a fiú a fejére mutogatva Kuramához lépvén.

- Nyugi, Yusuke! – kezdte a rókadémon. – Nincs semmi komolyabb hatása. Egy ideig még füstölni fogsz, de más semmi.

- Hogyan csináltad ezt? – őrjöngött tovább.

- Ez egy nagyon ritka virág magja volt. Az a ludas – adta meg a magyarázatot Kurama.

- De hogyan…?

- A sütin keresztül – vette át a szót kuncogva Nessa.

- Amit a kezembe nyomtál?

- Pontyosan – vigyorgott gonoszkásan a lány.

- Mi az, hogy pontyosan? Ez az új divat? – csipkelődött Kazu.

- Nem. Ezt én találtam ki, Spóragy!

- Ne csúfolj már te is!

- Ez nem csúfolás.

- Kurama könyörgök, adj rá valami ellenszert, ez szörnyen csiklandoz és büdös is! – nézett kérlelően barátjára Yusuke.

- Még nem bűnhődtél eleget – csóválta a fejét a fiú.

- De hát miért büntettek? – esett kétségbe.

- Csak a múltkori leselkedés miatt.

- Na és Keyko? – hőbörgött Urameshi. – Ez az egész az ő ötlete volt!

- Neki te leszel ma a büntetés – magyarázta Nessa. – Egyébként ne árulkodj!

- Na jó inkább haza megyek mielőtt még több disznóságot műveltek velem. Hol az a retvás kabát?

- A helyén – mutatott a fogasra a kacagó Botan.

- Áh köszi. Aztán ne feledjétek a holnapi bulit! – kiabált vissza az ajtóból. – Mindenkinek kötelező a megjelenés!

Másnap délelőtt Nessa arra ébredt, hogy valami csiklandozza az orrát. Mikor kinyitott a szemét, egy gyönyörű feslő vörös rózsát pillantott meg maga előtt. Bársonyos szirmai a bőrét simogatták. Egy darabig álmélkodva nézte a gyönyörű növényt, majd megrázta magát, felkelt, felöltözött és lemenet a konyhába. Kuramát az asztalnál ülve találta, amint épp reggelizett.

- Jó reggelt Álomszuszék! – köszönt vidáman amint észrevette a lányt.

- Neked is! Ezt te csináltad? – mutatta fel a kivételes szépségű virágot.

- Igen.

- Köszönöm. Nagyon szép.

- Akkor méltó vetélytársra lelt benned – mosolygott a fiú. Nessa fülig elpirult a bók hallatán. Miközben ő megreggelizett, Kurama elindult a fürdőbe. Mikor a lány az utolsó falatot is lenyelte, ő is elindult fürdeni. Egész eddig nem volt ötlete, hova tegye a rózsát, majd gondolt egyet, egy csattal félig hátrafogta hosszú, fekete haját és beletűzte a növény szárát. Kilépve a mosdóból a szobája felé vette az irányt pakolni, de Kurama megállította.

- Nem lenne kedved eljönni a lakásfelavatóra? – kérdezte.

- Én nem is tudom – tétovázott a lány. – Nem hiszem, hogy oda való lennék.

- Ne butáskodj! Hisz mind barátok vagyunk.

- Jól van – egyezett bele végül. – De biztos?

- Olyan sületlenségeket tudsz beszélni ilyenkor – mosolygott a fiú. Nessa is elnevette magát, majd hirtelen elkomolyodott és gondolkodóba esett.

- Mi jár a fejedben? – kérdezte óvatosan Kurama.

- Csak lelkiismeret-furdalásom van, mert a lovamat magára hagytam. Most egyedül kell magáról gondoskodnia. Ennyi idő alatt alig látogattam. Míg te kedvesen gondoskodsz rólam, nekem alig jutott eszembe, pedig ő a leghűségesebb társam.

- Csak ennyi a problémád? Ezen könnyen segíthetünk.

- Hogyan?

- Te nem jártál még a kert mögött? – kérdezte megütközve.

- Nem. Az engedélyed nélkül ki sem lépek – nevetett a lány.

- Na gyere! – ragadta karon Kurama. A hatalmas ezüstfenyők és tuják mögött megbújva állt egy kisebb épület és egy elkerített terület néhány fával.

- Igazából ez a mostohaöcsémé – mutatott körbe a rókadémon. – Az egy istálló. Neki van néhány lova. Ha gondolod, itt elhelyezheted.

- Ezerszer is köszi – hálálkodott Nessa és a fiú nyakába ugrott. Kuramát egy kissé meglepte, majd ő is magához ölelte a sárkánylányt.

- Igazán semmiség – susogta a lány fülébe. – Gyere, lassan ideje indulni!

Azzal elindultak a nagy felavatóbulira.

Yusukéék háza gyönyörűen fel volt díszítve. Mikor beléptek, Keyko fogadta őket boldog mosollyal.

- Kerüljetek beljebb! – invitálta vendégeit. A többiek már ott voltak és javában beszélgettek.

- Ugye nem baj, hogy Nessát is elhoztam? – kérdezte színpadiasan Kurama.

- Két nyaklevest meg egy orrba verést érdemelnél! – kiáltott hátra Yusuke.

- Miért? – játszotta a sértődöttet a fiú.

- Mert zöldségeket beszélsz – érkezett a roppant bonyolult válasz. – Akkor lennétek bajban, ha nem jött volna.

- Jól van, na – húzta fel az orrát a rókadémon. Leültek a többiek közé, akik rögtön észrevették a virító virágot a lány csatjában.

- Hát ez a csodaszép rózsa honnan van a hajadban? – érdeklődött Botan.

- Nekem van egy tippem – vigyorgott Urameshi. – Kuramától van, igaz?

- Valóban, de ezen ne fantáziálj tovább! – nézett rá Nessa. – Ez csak egy egyszerű rózsa.

- Na persze – folytatta tovább a fiú.

- Vigyázz Yusuke, túlfeszíted a húrt! – figyelmeztette a sárkánylány. – Fogytán van a türelmem, és most rosszabbat kapsz, mint egy füstölgő fül!

- Jól van. Elkussoltam – adta meg magát Yusuke.

- Helyes. Most pedig kiszellőztetem a fejemből ezeket a sületlenségeket, amikkel teletömted. Ja, és persze elemzem az udvarodat is. Remélem, összesöpörted a nem létező kutyaszart.

Azzal felállt és kecsesen az ajtóhoz indult. Még a kabátját is elfelejtette felölteni, pedig odakinn csípős hideg honolt. Utólag persze eszébe jutott, de előbb minden áron körül akart nézni a kertben. A sötét égből hatalmas hópihék hulldogáltak alá. Az általuk fehérre meszelt föld világított a ház visszaverődő fényeitől. Nessának egyfolytában Kurama járt az eszében. Nem tudta, miért, de vonzódott hozzá. Szeretett vele lenni, érezni a törődését, a kedvességét, ami régóta nem adatott már meg neki. Fázósan sétált tovább a bokáig érő hóban. Hiába húzta össze magán pulóverét, továbbra is vacogott. Egyszer csak egy vastag kabátot érzett a vállán.

- Meg fogsz fázni így – hallotta a bársonyos hangot a háta mögül.

- Kurama. Hogyan lopóztál mögém, hogy észre sem vettem?

- Bizonyára a róka oldalam – mosolyodott el. Nessa megfordult és szembetalálta magát a démon igéző szemeivel. Szépvágású arcán megült egy hópihe. A lány mosolyogva pöckölte le.

- Nagyon idegesítenek Yusukéék? – kérdezte enyhe bűntudattal a hangjában.

- Nem. Csak annyira, amennyire kell. Tulajdonképpen még jól is jön, hogy levezethetem rajtuk a feszültségemet.

- De szólj, ha nem bírod őket! Istenem, ez az egész az én hibám! – rázta meg a fejét Kurama. – Én rángattalak ide.

- Most te vagy az, aki hülyeségeket beszél – nézett a szemébe ravaszul Nessa. – Én is megismertem őket, mégis eljöttem veled. Szerintem nagyon jókat lehet mulatni rajtuk.

- Tényleg így gondolod?

- Hát még szép – vágta rá. Összehúzta magán a kabátot és az égre pillantott.

- Hallod a természet hangját? – kérdezte titokzatos hangon. – Dalol nekünk.

- Dalol?

- Igen. De ne aggódj kis idő múlva te is hallani fogod már.

- Úgy érted, nem mindenki hallhatja?

- Igen. Csak avatott fülek – nézett vissza miközben kisimított arcából egy fekete tincset. – Viszont hamarosan mindannyian hallani fogjátok. Ki előbb, ki később. Amint eggyé tudtok vele válni.

- Ez valamilyen sárkánymágia? – mosolyodott el a fiú és közelebb hajolt Nessához.

- Talán igen, talán nem – somolygott a lány.

- Akkor én meg akarom ismerni minden csodáját – hajolt még közelebb a rókadémon, így arcuk csupán néhány centire volt egymástól.

Kurama belenézett az aranyként csillogó szemekbe, melyek teljesen elvarázsolták. Még ha akartak volna, akkor sem tudtak volna elszakadni a másik pillantásától. Pont, mint két héttel ezelőtt az erdőben, mikor először néztek farkasszemet. A furcsa izzás ismét jelen volt köztük, mint misztikus vonzerő. Egyre közeledtek egymáshoz, míg ajkaik csókban forrtak össze. De még ebben az idilli pillanatban sem lehettek egyedül, ugyanis Yusuke Nessát kereste, hogy bocsánatot kérjen a tapintatlanságokért, viszont amint meglátta őket egymás karjaiban, elmosolyodott és visszaosont a házba a friss hírekkel. Félreértés ne essék, nem rossz szándékkal. Ő is a többiekkel együtt örült, hogy végre összejöttek. Nessa és Kurama szerencsére mit sem tudott a közben már távolodó fiúról. Mikor az álombéli csóknak vége szakadt, egymást átölelve álltak a hóesésben, nem gondolva a kicsinyes problémákra. Valami azonban megmozdult a bokrok közt. Az oda nem illő zörgés nem kerülte el figyelmüket. Egy ideig némán, támadásra készen figyelték a zajforrást, majd a kérdéses növény mögül egy elcsigázottan mozgó lány lépett elő. Láthatóan nagyon hosszú utat tett meg rövid idő alatt, mert szapora légzését még ők is hallották.

- Ekler! – kiáltott fel Nessa és a nő mellé rohant, hogy támogassa.

- Ismered őt? – pillantott rá Kurama.

- Igen. Ő a nővérem.

- Bocsánat, hogy megzavartalak titeket – szólalt meg Ekler, mikor kicsit kifújta magát.

- Mit keresel itt? – kérdezte Nessa.

- Csak hozzád igyekeztem. De nem maradhatok sokáig. A nyomomban van egy bérgyilkos.

- Mi? Na de miért? – lepődött meg húga.

- Azt én sem tudom. Út közben támadt rám. Azóta menekülök előle.

Közben ismét megzörrent a bokor, most valamivel erőteljesebben.

- Ez biztos a támadóm. Tovább kell mennem.

- Kurama, kísérd be, kérlek! Én addig figyelem a terepet.

- De egyedül… - ellenkezett a fiú, azonban a sárkánylány beléfojtotta a szót.

- Ne félts engem! Menjetek!

Kurama és Ekler elindultak a ház felé. Amint eltűntek, a növényzetből előugrott a titokzatos támadó. Méregzöld haja tele volt gallyakkal és tüskékkel.

- Na végre előmásztál – fordult szembe vele Nessa. – Mit akarsz a nővéremtől?

A fejvadász nem válaszolt, hanem rögtön rátámadott a lányra.

- A medált! – bődült fel robosztus hangján. Nessa nem értette, mit akar a nyaklánccal, de mivel az őrzője ő volt, kötelessége megvédeni. Visszatámadott, azonban a bérgyilkos könnyedén kitért előle. Mivel puszta kézzel esélye sem volt a képzett harcos ellen, elővette titkos fegyverét, egy lángoló íjat. Kitérve a férfi támadásai elől a levegőbe ugrott, megfeszítette az ideget, és egy szemvillanásnyi idő alatt, leterítette ellenfelét. Mire Kurama visszaért Yusukéékkel a nyomában, már csak a támadó testéből kiálló három lángoló nyílvesszőt látták. A fejvadász teste semmivé vált, azonban ahelyett, hogy a gonosz aura vele együtt tűnt volna el, lassan elszivárgott.

- Teringettét! Egy alakváltó démon volt – szitkozódott Nessa.

- Az meg mi? – tette fel a roppant értelmes kérdést Kuwabara.

- Egy démonfajta, melynek hiába pusztítod el a testét, megvan a képessége, hogy újat keressen – magyarázta Kurama.

- Mi van a nővéremmel?

- Bent pihen – mutatott a ház felé Yusuke. Nessa besietett hozzá. Ekler a kanapén feküdt, de mikor észrevette testvérét, rögtön fölkelt.

- Kint nem mondhattam el az üldözőm miatt, de egy üzenetet hoztam neked – kezdte fáradtságtól remegő hangon. – Az Őssárkány azt mondta, le ne vedd a medált a nyakadból! És vésd eszedbe az írást rajta! Nagyon fontos!

A lány ereje elfogyott, és miután közvetítette az üzenetet, erőtlenül esett össze miközben visszahanyatlott az ágyra. Közben a többiek is beértek, hogy barátjuk köré gyűlve törjék fejüket a titokzatos eseten.

- Én ezt nem értem – fakadt ki Nessa. – Egész eddig nem történt semmi, most meg talányok ezreibe botlok.

- Ne aggódj, mi melletted állunk – karolta át a vállát Kurama.

- Igen és segítünk neked – helyeselt Yusuke.

- Akár az utolsó leheletünkig! – folytatta Kazu.

- Köszönöm srácok – nézett rájuk a lány. – De van egy olyan érzésem, ezzel egyedül kell szembenéznem.

- A mi segítségünkre mindig számíthatsz – szögezte le Urameshi.

- Akkor segítsetek a nővéremnek éjszakai szállást keresni!

- Nyugodtan itt maradhat – kezdte kedvesen Keyko. – Ne ébreszd fel! Nagyon elfáradhatott.

- Köszönöm – mondta halkan a sárkánylány.