Lemondás a jogokról: A történet Kurinoone The Darkness Within című munkájának fordítása, aki engedélyt adott nekem a magyar verzió publikálására. Kurinoone kijelenti, hogy semmilyen joga nincs a Harry Potter felett és benne minden felismerhető J. K. Rowling-hoz tartozik. Emellett a történetet egy másik fanfic inspirálta, ez Project Dark Overlord műve: A Shattered Prophecy.

Megjegyzés: Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget Kurinoone-nak, amiért megengedte, hogy én ültessem át magyar nyelvre ezt a számomra nagyon kedves történetet! Igyekszem legjobb tudásom szerint átadni és ezzel több emberrel is megismertetni.


Első fejezet – Az árulás

Már-már bizarr, hogy mennyire hasonlít Jamesre, gondolta Lily. Habár még csak egyéves volt, a fia, Harry szakasztott apja volt. A haja éppolyan zabolázatlan volt, mint Jamesé. Lily sokszor mondta a férjének, hogy csináljon valamit a hajával, de James ilyenkor csak felvillantotta ragyogó mosolyát, és beletúrt a hajába, ezzel csak még kócosabbá téve azt.

Legalább az én szememet örökölte, gondolta Lily hálásan, ahogy lenézett az ölében játszó gyerekre. Harry smaragdzöld szeme csak még imádnivalóbbá tette őt. A hollófekete hajú gyerek anyja ölében ült és boldogan rágcsálta játékait, közben pedig sűrűn pillantgatott az ajtó felé.

- Kit keresel, édesem? – gügyögte Lily, és szorosan magához ölelte fiát.

Pontosan tudta, hogy kit keresett Harry. Minden este ugyanez volt, hét óra körül Harry megérezte apja hazatértét a munkából. Természetesen egy átlagos egyéves nem lett volna képes meghatározni az időt, de Harry távolról sem volt átlagos. Ami azt illeti, a szülei sem voltak azok. Varázslócsalád voltak.

Mintegy végszóra, James megérkezett. Egy kissé csüggedtnek látszott, mikor a nappaliba sétált, de elég volt egy pillantást vetnie a családjára, mogyoróbarna szemei máris felvillantak és mosoly ragyogta be az arcát.

- Hogy van az én kisemberem? – kérdezte James, közben Lily felé indult és felvette Harryt, aki eszeveszetten gagyogott, hogy felkeltse apja figyelmét.

- James, hányszor mondjam még el? Ő még csak kisfiú – dorgálta meg Lily játékosan.

James csak megvonta a vállát és válaszolt.

- A kisfiú olyan… nem is tudom. Csak olyan furán hangzik, mintha leszidnám. Ő az én kisemberem – mondta és szeretetteljesen átölelte Harryt.

Lily rámosolygott a férjére. Véleménye szerint James csak nem akart túl apásan hangzani, hiszen még ő maga is csak huszonhárom éves volt.

Lily éppen a konyhába indult, hogy vacsorát készítsen, mikor a kopogás félbeszakította. James rögtön éberré vált. Csendesen átadta Harryt Lilynek és előhúzta a pálcáját. Az ajtóhoz ment és intett feleségének, hogy menjen át Harryvel a másik szobába. Lily bólintott és gyorsan az emeleti szoba felé vette az irányt. Általában Lily senkitől sem fogadott el parancsot, még Jamestől sem, de a nyomorult jóslat óta a dolgok radikálisan megváltoztak. Godric's Hollowba költöztek és csak pár személyesen válogatott ember tudta, hogy hol vannak. Lily egyik kezében a pálcáját, másikban még mindig Harryt tartva figyelmesen várt. Bárkit megátkozott volna, aki akár csak árnyékot mer vetni a fiára.

Hallotta, hogy James elsuttog egy bűbájt, ami megmutatja neki, hogy ki áll az ajtó másik oldalán. Az ajtó hirtelen kinyílt, Lily fülét pedig nevetés ütötte meg és egy hang, amit túlságosan is jól ismert. Kifújta a levegőt, amiről nem is tudta, hogy bent tartotta. Kiment a szobából és a földszint felé vette az útját. Nyilvánvaló volt, hogy a férje barátai, Sirius és Peter voltak a nappaliban. A roxforti éveik alatt Sirius akaratlanul is felbosszantotta Lilyt azzal, hogy mindig Jamessel lógott és mindenféle bajba keverte őt. Persze James sem volt épp ártatlan a dologban, de mióta Lily feleségül ment hozzá, jobban szerette Siriust okolni ezekért az esetekért. Peter mindig olyan csendes volt, hogy Lily fejében megfordult néha, miért is tartozott a Tekergők közé. Remus volt az egyetlen, akivel Lily értelmes beszélgetést tudott folytatni. Látta, hogy ő nem volt itt ma este, mire ráeszmélt, hogy valószínűleg a „szőrös kis problémájával" van elfoglalva, ahogy Sirius utalt a férfi vérfarkas-állapotára.

- Szólhattál volna, hogy beugrasz, Tapmancs – jegyezte meg Lily és átadta Harryt keresztapjának, aki lelkesen átvette és olyan szorosan ölelte meg a fiút, ahogy csak tudta.

- Hol abban a móka? – érdeklődött Sirius és szokásos ugatásszerű nevetésével jutalmazta Harryt.

Harry máris a karjait lóbálta és Sirius bohóckodásán kacagott. Lily szeretettel nézett fiára; az máris odáig volt keresztapjáért. Peter is Siriust és Harryt nézte és valami furcsa bűntudatféleség villant meg az arcán. Lily nem volt biztos benne, talán csak képzelte, de mintha már majdnem fájdalmat látott volna Peter szemében.

- Peter, jól vagy? – kérdezte és kezét a férfi vállára tette.

Peter gyorsan félrenézett és kényelmetlenül a másik lábára állt, közben elkerülve Lily tekintetét.

- Aha, én csak… csak hosszú napom volt… ez minden – válaszolta halkan.

- Ne is mondd – csatlakozott be James. – Ez a nap teljességgel borzalmas volt.

- Ó, mi történt? – kérdezte Sirius, aki hagyta Harrynek, hogy vállig érő sötét haját húzgálja.

- Ugyan, semmi, csak egyszerre ér támadás balról, jobbról és szemből, úgyhogy nem tudom, mennyit bírunk még el, mielőtt kitörne a káosz – felelte James.

James imádott auror lenni. Habár elismerte, hogy csak azért lett auror, mert Sirius ezt a szakmát választotta, hamar megszerette szerepét, mint a jó oldal harcosa.

Azonban, mióta a Harryről szóló prófécia megjelent, James egyre paranoiásabbá vált. Nem akarta, hogy a gyerekére ekkora felelősség háruljon. „Megmenteni a világot." Ez az ő feladata volt, nem Harryé. Úgyhogy James, önmagához híven, éjjel-nappal azon dolgozott, hogy megsemmisítse Voldemort erőit. Ez azonban egyre stresszesebbé vált, mivel úgy tűnt, Voldemort mindig egy lépéssel az aurorok előtt jár.

Sirius kicsit elcsüggedt legjobb barátja rosszkedvét látva. Sirius, Remus, James és Peter mind aurorok voltak, de James koncentrált leginkább a háborúra. Azt akarta, hogy vége legyen és elfelejthessék, hogy a fia normális életet élhessen.

Lily sóhajtott és elvette a játszó Harryt Siriustól, majd gyengéden ringatva felvitte az emeleti szobájába. Ott finoman berakta a rácsos ágyba és lesimította fia haját, egy újabb eredménytelen kísérletet téve arra, hogy az nagyjából rendezettnek látsszon.

- Most talán azt hiszed, hogy ez vicces, Harry, de higgy nekem, idősebb korodban egyáltalán nem találod majd szórakoztatónak, ha folyton meg kell igazítanod a hajad – mondta Lily a hollófekete hajú fiúnak, aki kacagott és megpróbálta megragadni anyja ujjait, mikor azok gyengéden átszántották a haját. Lily megfordult és otthagyta boldogan játszó fiát a kiságyban.

Éppen lefelé indult, amikor hirtelen émelyítő érzés tört rá és rájött, hogy valami gond van. Nem hallott semmit, ami rosszra utalt volna; pont a hangok hiánya volt gyanús. A három férfi halálos csöndben volt a nappaliban. Ez már önmagában is furcsa volt, tekintve, hogy Sirius is velük volt. Lily gyorsan elővette a pálcáját és mély levegőt vett. Amit a szobába belépve látott, hátralévő életére kísérteni fogja majd. A földön ott feküdt James, fejét egyre növekvő vértócsa vette körbe. Nem messze tőle egy törött üveg lángnyelv whiskey hevert. Sirius eszméletlenül feküdt a hátán.

- Ó, Istenem! James! James!

Lily a férjéhez sietett, teljesen megfeledkezve arról, hogy egy harmadik személy is volt a szobában. Ha Lily észrevette volna, hogy épp az ajtó mögött áll, talán meg tudta volna akadályozni a közelgő tragédiát. Ahogy Lily James felé rohant, Peter jelent meg a háta mögött és támadott, mielőtt még Lily elérte volna a férjét.

- Stupor!

Lily összeesett és elájult, mielőtt még földet ért volna. Peter remegve levegőt vett és körbenézett volt barátain, akik mind sérülten feküdtek a földön, miután elárulta őket a saját barátjuk. Próbálta lenyugtatni eszeveszetten kalapáló szívét. Biztos volt benne, hogy ha nem mondja ki előzetesen a Silencio varázsigét az ajtóra, akkor Lily előbb hallotta volna meg a mellkasában dübörgő szívét, mint a James és Sirius megtámadása közben összetörő üveg hangját.

Még egy bűntudatos pillantást vetett barátaira, aztán esetlenül elhagyta a nappalit és Harry szobája felé indult; egész úton azt ismételgette magában: Bocsáss meg, Harry… sajnálom, James… Sirius, úgy sajnálom.

Sose gondolta volna, hogy eljut idáig. Azt remélte, hogy James vagy Sirius vagy akár Lily megállítja majd. De sikerült eljutnia idáig, mivel egyikük sem számított semmiféle árulásra, főként nem egy ilyen támadásra és Harry elrablására. Nem akarta ezt tenni, de nem volt más választása.

Lassan kinyitotta az ajtót és meglátta a csendben alvó Harryt, aki a kitömött hippogriff játékát markolta. Peter lenézett az alvó gyerekre és szörnyű bűntudat hasított belé. A halálba viszi ezt a gyereket. Harry csak egyéves volt, csak egy kisbaba.

Peter visszagondolt arra, hogy mit érzett akkor, mikor megszületett Harry. Épp annyira örült Harry születésének, mint a többi Tekergő. De mikor a prófécia napvilágra került, minden megváltozott. Ennek a fiúnak az volt a végzete, hogy legyőzze a Sötét Nagyurat. De Peter tudta, hogy milyen hatalmas volt Voldemort nagyúr; senki sem állíthatta meg, senkinek sem volt esélye ellene. Voldemort nagyúr meg fogja nyerni a háborút, és mikor megteszi, Peternek nagyobb lesz a hatalma, mint amennyit most el tudna képzelni. A fiúnak mennie kellett. Meggyőzve magát, hogy csakis a saját túlélését biztosítja, gyengéden felemelte Harryt és kivitte a szobából. Lesietett és anélkül, hogy egy újabb pillantást vetett volna a földön fekvő három testre, Peter kinyitotta az ajtót és örökre elhagyta Godric's Hollowt.

xxx

Peter a ház köré vont védelmi övezet széléhez rohant és a Nagyúr búvóhelyére hoppanált. Nagyura már várta őt, mellette legbelsőbb körének két tagja állt. Peter remegő kezekkel a kőpadlóra helyezte Harryt, Voldemort lába elé. Harry meglepő módon még ekkor is mélyen aludt és meg se moccant. Peter gyorsan térdre ereszkedett, Voldemorthoz kúszott és megcsókolta talárjának szegélyét, majd remegő és halk hangon beszélni kezdett.

- Nagyúr, megtettem, amit kértél tőlem. Nagyúr, ez itt Harry.

Voldemort kegyetlen vörös tekintetét az alvó gyerek felé fordította és elégedetten elmosolyodott. Vonzó férfi volt, hosszú sötét hajjal és jóképű arccal. Az egyetlen dolog, ami megmutatta igazi szörnyeteg mivoltát, az az ördögi vörös szempár volt, ami úgy tűnt, mintha lángolna, akárki is nézett rá. Elszakította tekintetét Harryről és az előtte meghunyászkodó halálfaló kémre nézett.

- Állj fel, Peter, jól végezted a munkádat. Most az egyszer nem rontottad el és sikerült teljesítened a feladatodat – nézte, ahogy a szánalomra méltó férfi remegve felállt, kifejezte háláját és azt ismételgette, hogy milyen irgalmas is volt a Nagyúr.

– Elég! – sziszegte Voldemort, azonnal elnémítva Petert. – Bella, emeld fel a fiút, hadd nézzem meg közelebbről a porontyot!

Bella elsétált a néma Lucius mellett és felemelte Harryt a hideg kőről. Feltartotta a Sötét Nagyúr elé.

Voldemort részletesen szemügyre vette a gyereket. Alapjáraton undorodott a gyerekektől. Nem felejtette még el, hogyan csúfolták és gúnyolták ki őt abban a borzalmas árvaházban, ami immár a múltja volt. Ez a gyerek viszont úgy vonzotta, mint előtte még soha senki. Voldemort érezte a mágikus aurát, ami mintha a fiú körül lebegett volna. A fiú kivételes volt, ehhez kétség sem fért és ha Voldemort életben hagyta volna a gyereket, akkor a Potter-ivadék felnőve valószínűleg olyan hatalomra tett volna szert, ami versenyre kelhetett volna sajátjával.

- Micsoda pazarlás! – gondolta Voldemort.

Előhúzta a pálcáját és hallotta, hogy a jelenlévő három halálfaló beszívja a levegőt. Elmosolyodott magában. Élvezni fogja, ahogy elpusztítja az egyetlent, aki arra volt hivatott, hogy elhozza a bukását.

Pálcáját Harry fejére szegezte, épp amikor a gyerek kinyitotta smaragdzöld szemét és ártatlanul Voldemortra nézett. Elsuttogta a varázsigét és hirtelen vakító zöld fény töltötte be a szobát. Peter behunyta a szemét, mikor kimondták a varázslatot, de még így is érezte, amint a zöld fény áthatol csukott szemhéján.

Sajnálom, Harry – csak erre tudott gondolni, ahogy a vakító fény elhalványult és újból sötétségbe borított mindenkit.