Lemondás a jogokról: A történet Kurinoone The Darkness Within című munkájának fordítása, aki engedélyt adott nekem a magyar verzió publikálására. Kurinoone kijelenti, hogy semmilyen joga nincs a Harry Potter felett és benne minden felismerhető J. K. Rowling-hoz tartozik. Emellett a történetet egy másik fanfic inspirálta, ez Project Dark Overlord műve: A Shattered Prophecy.


23. fejezet – Az első iskolanap

A diáktömeg a nagyterem felé sietett, örömmel szabadulva meg a kinti hideg éjszakától. A legtöbbjük boldogan csevegett, a nyári szünet alatt történteket ecsetelték és beavatták egymást a legfrissebb hírekbe.

Három tanuló azonban ahelyett, hogy a többiekkel együtt a nagyterembe ment volna, bezárkózott az első emeleten egy hideg mosdóba, egészen pontosan Hisztis Mirtill mosdójába. Épp egy nagy beszélgetés közepén jártak, a téma pedig - kihasználva az elhagyatott mosdó biztosította védelmet - a Sötét Herceg volt.

- Tehát minden, amit az újságokban írtak a Sötét Hercegről és arról, hogy börtönben van, hazugság? – kérdezte Hermione.

Ron bólintott.

- Dumbledore professzor meggyőzte a minisztert, hogy tussolják el.

- Hogy ez a mutatvány mégis hogy sikerült neki, azt nem tudjuk – tette hozzá Ginny.

Hermione elgondolkodva csüggesztette le a fejét. Az idevezető vonatúton már beavatták az elmúlt pár hét történéseibe, és hogy mit tervezett Dumbledore a Sötét Herceggel, de nem tudták rendesen megbeszélni; nem, amíg Damien is ott volt.

- Nem tudom elhinni, hogy Dumbledore professzor képes ezt tenni – lehelte Hermione. Hangjából kivehető volt, mekkorát csalódott az oly nagyra becsült igazgatójukban, amiért hazudott és fedezéket nyújtott egy Sötét Herceg kaliberű gyilkosnak.

- Hát én sem! – értett egyet Ginny. – A Roxfortba nem valók olyanok, mint ő.

Hermione szemlátomást teljes ellentmondásba keveredett.

- Tudom, hogy hinnem kéne Dumbledore professzorban – kezdte -, és hiszek is, de nem értem, mégis mit remél, mit nyerünk ezzel?

- Mondtuk már, át akarja állítani őt – ismételte el Ginny, és gúnyolódó hangsúlyozásából egyértelmű volt, mit gondol az ötletről.

- Azért, hogy a Sötét Herceg magától elmondjon mindent, amit Tudjukkiről tud – folytatta Ron. – És úgy néz ki, sok mindent tud!

Hermione elgondolkodva rázta meg a fejét.

- Biztos van egy terve – mondta. – Hiszen Dumbledore professzorról beszélünk, mindenki tudja, hogy hóbortos, de ugyanakkor zseniális! Fogadok, hogy többet tud annál, mint amit elmond – jelentette ki. – Egész biztosan van egy jól átgondolt terve és ennek része a Roxfort is.

- Vagy ez, vagy végleg elvesztette az eszét – lehelte Ginny.

Hermione nem szállt vitába az állítással, bár úgy tűnt, mintha szeretett volna.

- Na jó, vissza kéne mennünk a nagyterembe – mondta Ron az ajtó felé indulva. – Ne feledd, Hermione, erről egy szót se senkinek – emlékeztette.

Hermione csúnyán nézett rá.

- Most komolyan, Ronald! – méltatlankodott. – Nem vagyok idióta!

Ron kicsit zavarba jött, de makacsul tartotta a farkasszemet.

- Ha Dumbledore professzor megtudja, hogy szóltunk neked a Sötét Hercegről, kicsapnak minket – mondta.

- Igen, tudom! – csattant fel Hermione. – Nem kell folyton emlékeztetned rá – ingerülten nézett a vörös hajú fiúra, majd Ginny felé fordult. – Nem fognak rájönni, hogy tudom, kicsoda. Ne aggódjatok – tette hozzá a végén sokkal gyengédebben.

Ron biccentett felé, aztán kinyitotta az ajtót, és elindultak a nagyterem felé.

xxx

Damien a Griffendél asztalánál ült, és a nyakát nyújtogatva figyelte az ajtót. Szemével az érkező diákok tömegét pásztázta, egyetlen arcot keresve.

- Sehol se látom – motyogta. – Már itt kéne lennie. – Felállt, hogy jobban körülnézhessen.

- Lehet, hogy Dumbledore professzor meggondolta magát – szólalt meg mellette Ron reménykedve. – Lehet, hogy rájött, hogynem is olyan jó ötlet őt a Roxfortba hozni.

Damien csalódottan nézett rá.

- Gondolod? - kérdezte aggódva.

Ron megvonta a vállát.

- Megtörténhet – mondta, magában kívánva, hogy így legyen.

Az ajtó újból kinyílt és Minerva McGalagony lépett be a terembe egy nagy csapat ijedt, ideges elsőévessel a nyomában. A látványra a maradék beszélgetés is elhalt, és mindenki helyet foglalt, hogy végignézze a beosztási ceremóniát. Damien is feladta, hogy kiszúrja Harryt a tömegben, és kedvetlenül leült.

A beosztás elkezdődött, az első néhány tizenegy éves pedig a Hollóhátba került. Már majdnem véget ért a ceremónia, amikor az ajtó újból kinyílt, és James halkan besurrant. Damien megfordult a nyíló ajtó hangját hallva, és elkapta az apja pillantását. Legszívesebben felkelt volna, hogy odamenjen és megkérdezze, hol van Harry, de tudta, hogy nem szakíthatja félbe a beosztást. Intett az apjának, és kérdőleg felvonta a szemöldökét. James csak megrázta a fejét, és az ajkához emelte az ujját, jelezve, hogy maradjon csendben. Damien szemöldöke ingerülten szaladt ráncba. A fiú vetett még egy csúnya pillantást Jamesre mielőtt elfordult volna.

Miután az utolsó tanulót is beosztották, Dumbledore felállt, és felemelte az egyik kezét. A nagyterem azonnal elcsendesült, minden szempár az ősz hajú varázslóra szegeződött, akinek a görbe orrán félhold alakú szemüveg ült.

- Üdvözlök mindenkit a Roxfortban – kezdte Dumbledore szokásos meleg mosolyával. – Új tanév, új tanulók – pillantott kedvesen a négy különböző asztalnál ülő elsőévesekre. – Volna pár bejelentenivalóm még a lakoma kezdete előtt. Amint azt a legtöbbetek valószínűleg már észrevette, ma este vendégeink vannak –Dumbledore a nagyterem vége felé intett, mire mindenki megfordult, és az ajtó előtt sorakozó varázslókra nézett. – Biztos vagyok benne, hogy többségetek hallott a Mágiaügyi Minisztériumot ért támadásról, ami néhány hete történt – folytatta Dumbledore. – Ennek fényében, a Minisztérium úgy határozott, átnézeti az iskola biztonsági rendszerét, és ahol szükség lesz rá, megerősítik a védelmet. Az elkövetkezendő pár hónap során ezeket az aurorokat láthatjátok majd az iskolában különböző ellenőrzéseket végezni a védelmi varázslatokon. Kérlek, tartózkodjatok a félbeszakításuktól, mivel a munkájuk alapvető fontosságú az iskola, és ami ennél is fontosabb, a diákok biztonsága érdekében.

Damien gyors pillantást váltott Ronnal. Tudták, hogy nem a biztonsági rendszer miatt voltak itt az aurorok. Azért jöttek, hogy szemmel tartsák Harryt. Néhányuk még csak nem is auror volt, hanem a Rend tagja. Csak James, Kingsley, Sturgis és Rémszem Mordon dolgozott a Minisztériumnak. A többiek a Rendből érkeztek, de persze a többi diák ezt nem tudta.

- …végül pedig következzen az est legfontosabb pontja – itt Dumbledore egy pillanatra megállt -, falatozzatok!

Az asztalok egyszerre roskadásig teltek a rengeteg fajta és féle étellel, mire a diákok örömkiáltásban törtek ki. Dumbledore elnevette magát és helyet foglalt a főasztalnál. A Rend tagjai is hátramentek a terem végében felállított kis asztalhoz, hogy megvacsorázzanak. Damien tekintete megakadt az apján. Épp azon morfondírozott, miért nem volt itt a bátyja, hogy velük egyen, mikor Ron a fülébe suttogott.

- Damy, feltűnt, ki hiányzik?

Damien a barátja felé fordult, majd pillantása továbbsiklott a tanári asztalra. Meglátta az üres széket.

- Hol van Piton? – kérdezte meglepetten.

xxx

Harry a csap alá tartotta a két kezét, megvárta, míg összegyűlik benne a hideg víz, és az arcába fröcskölte. A víz hűsítette égő sebét, de csak egy pillanatig tartott, a fájdalom szinte azon nyomban visszatért. Harry újra és újra megismételte a folyamatot, megmosta az arcát, és próbált annyi vizet juttatni a homlokára, amennyit csak tudott. A sebhelye merőn égett és pulzált, erre ébredt kevesebb mint fél óra alvás után. Azóta ki sem jött a fürdőszobából, próbált kezdeni vele valamit, de mindhiába.

Harry belekapaszkodott a mosdókagylóba, hogy megtámogassa magát. Arcát elzsibbasztotta a hideg, sebhelye mégis lángolt. Kíváncsi volt, vajon mi dühítette fel az apját. Azzal a gondolattal szórakoztatta magát, hogy talán most tudta meg, hol tartják fogva. A Roxfortban volt, és Dumbledore örökké figyelmes pillantása kísérte minden lépését – ez épp elég dühöt kelthetett az apjában ahhoz, hogy ilyen fájdalmakat kelljen kiállnia. Inkább elterelte a gondolatait. Hogy jöhetett volna rá az apja a hollétére? Valószínűleg valami más bőszítette fel.

Harry kinyitotta a szemét, mikor a réz ismerős illata ütötte meg az orrát. Nézte a tükörképét, még mindig vízcseppek peregtek az arcán, de megjelent mellettük egy vastag, karmazsinvörös csík is, ami az egyik orrlyukából szivárgott.

- Remek – morogta Harry, és a papírzsebkendőért nyúlt.

Megtörölte az orrát, és letisztogatta a vért. A sebhelyébe még egyszer belenyilallt a fájdalom, de aztán lassacskán múlni elkezdett. Harry megkönnyebbülten felsóhajtott. Majd' egy óráig tartott, de végre véget ért.

Harry még pár maréknyi vizet az arcába fröcskölt, hogy eltüntesse az orrvérzés nyomait. Szemügyre vette a tükörképét, hogy megbizonyosodjon arról, egy csepp vér sem maradt rajta. Minden igyekezete ellenére az orrvérzés kisebb pánikot keltett benne. Egyszer már előfordult korábban, mikor a minisztériumi szökése közben csapdába ejtették és a főhadiszállásra szállították. Az volt az első alkalom, hogy a sebhelyében érzett fájdalom miatt eleredt az orra vére. Hátra simította a haját, hogy megnézze a mérgesvörös heget a homlokán. Tudta, hogy az orrvérzéseknek köze van a sebhelyhez, csak nem értette, miért történik.

xxx

Ron épp készült felkelni az asztaltól, mikor valaki a vállához ért. Megperdült, és háza fejének szigorú pillantásával találkozott. McGalagony professzor kurtán biccentett neki.

- Mr. Weasley, egy szóra, ha kérhetem.

Ron azon nyomban felállt, nem igazán értette, miért akar beszélni vele a házvezető, hiszen épphogy csak visszatértek a Roxfortba.

A többi diák már elindult az ajtó felé, hogy felkeressék a hálókörletüket és lefeküdjenek. Senki nem figyelt Ronra, még Hermione, Ginny és Damien sem.

McGalagony professzor félrevonta Ront, majd halkan beszélni kezdett.

- Mr. Weasley, úgy értesültem róla, tudatában van egy igen érzékeny információnak – mondta.

Ron bólintott.

- Igen, McGalagony professzor.

- Mivel tisztában van a szituációval, és megérti annak súlyosságát, Mr. Potter a maga hálókörletébe lett beosztva.

Először Ron azt hitte, hogy a professzor Damienről beszél. Elvégre ő volt az egyetlen „Mr. Potter", akit ismert, ő és persze James Potter. Aztán rájött, kire is utalt McGalagony, és úgy elsápadt, mint a kastély kísértetei.

- De… de, ő… - dadogott Ron. – Professzor! Ő nem lehet… a szobámban!

- Valamelyikben lennie kell – szakította félbe McGalagony -, és az igazgató úr úgy gondolta, mivel Ön tisztában van a múltjával, jó hatással lenne rá, ha a maga szobájában helyeznék el.

Ron tiltakozásképp rázni kezdte a fejét, de a boszorkány egyetlen pillantása elég volt ahhoz, hogy félúton elszálljon az ereje.

- Nem fog arra kérni, hogy… beszéljek vele, ugye? – kérdezte.

McGalagony kihúzta magát.

- Sosem mondanám meg senkinek, hogy kivel barátkozzon, Mr. Weasley – állította. – Ugyanakkor gorombának tűnne, ha levegőnek nézné a szobatársát, aki egyben egy griffendéles diák – tette hozzá. – Kérem ne feledje, ha bármi problémája akadna, vagy úgy érzi, meg kell osztania valamit, amit látott vagy hallott, bármikor felkereshet engem vagy Dumbledore professzort.

- Azt akarja… hogy kémkedjek utána? – kérdezte Ron meghökkenve.

McGalagony vetett egy pillantást az ajtóra, ahol a Rend tagjai álltak őrt.

- Van már elég kémünk – mondta halkan -, nem gondolja, Mr. Weasley?

xxx

Harrynek épphogy sikerült megint elhelyezkedni az ágyában, mikor meghallotta nyílni az ajtót. Mozdulatlanná dermedt, és fülelni kezdett. Lépések hallatszottak a szobában, a lépteket pedig fáradt, álmos hangok kísérték.

- Állva el tudnék aludni – állította az egyikük.

- Átérzem – szólt egy másik hang erős ír akcentussal.

Harry tovább hallgatta a fiúk beszélgetését, ahogy azok bentebb sétáltak a szobába.

- Hé, az meg ki?

Habár el volt húzva a függöny az ágy körül, Harry szinte érezte a rá szegeződő tekinteteket. Eléggé bosszantotta.

- Szólt neked bárki is új szobatársról? – kérdezte az ír fiú.

- Nem – felelte a másik. – Hogyhogy már ágyban van? – kérdezte.

- Új diák – mondta halkan egy harmadik hang. – Nemrég költözött haza külföldről.

- Honnan tudod? – kérdezte az egyik fiú.

- Én… McGalagony professzor említette nekem.

- Te meg nem is mondod nekünk, Ron? – kérte számon az ír fiú.

- Nem tudtam, hogy… itt lesz… már most – vágott vissza Ron gyengén.

- Hova valósi? – kérdezte a másik fiú.

- Nem tudom – felelte Ron, és hallatszott a hangján, hogy szeretné már, ha véget érne ez a beszélgetés.

- Tudod a nevét? – kérdezte az ír.

Egy pillanatnyi szünetet követően Ron válaszolt.

- Harry Potter.

Harry keze ökölbe szorult. Nem vagyok kibaszott Potter! gondolta mérgesen.

- Potter? – kérdezett vissza az ír. – Rokona Damien Potternek?

- A bátyja – mondta halkan Ron.

- Azta! Nem is tudtam, hogy van bátyja – szólalt meg a másik fiú.

- Miért élt külföldön, mikor a családja többi része itt van? – érdeklődött az ír.

- Nem tudom, Seamus! – csattant fel Ron. – Talán kérdezd inkább őt!

- Jól van, nem kell kiabálni, csak kérdeztem – válaszolt Seamus.

- Kíváncsi vagyok, miért nem volt ott a lakomán – mondta lassan a másik fiú. – Elég fura, nem?

- Aha, tényleg különös – értett egyet az ír fiú.

- Lehet, hogy ott volt a lakomán – mondta Ron. – Talán csak nem vettétek észre.

- Egy új gyereket a Griffendélben? – horkantott a másik. – Naná, hogy észrevettük volna!

- Ránézek gyorsan, csak hogy emlékszem-e rá az asztaltól – mondta Seamus.

- Én is – csatlakozott a másik.

Harrynek elege lett. Felült az ágyban, a matracra térdelt, és széthúzta a függönyöket. A három fiú meglepetten ugrott egyet. Az egyikük, Harry feltételezése szerint az ír srác, Seamus volt hozzá a legközelebb.

- Ó… Öhh, szia! – üdvözölte Seamus gyorsan. – Bocs, ha felébresztettünk.

Harry nem felelt, de tekintetével végigmérte a fiút, majd továbbhaladt a másik kettőre. Egy sötétbőrű fiú állt Seamus mögött, és kedvesen nézett rá. A vele szemben lévő ágy előtt közvetlenül pedig egy vörös hajú srác bámult rá döbbenten. Harry kikövetkeztette, hogy ő volt Ron, Ron Weasley.

- Én Seamus Finnigan vagyok – nyújtotta a kezét az ír.

Harry lepillantott a felkínált kézre.

- Én meg fáradt – mondta.

Seamus tétovázott, majd lassan leengedte a kezét.

- Igaz, bocs, hogy felébresztettünk – szabadkozott ügyetlenül.

Harry nem szólt semmit, csak felnyúlt, hogy visszahúzza a függönyt, mikor az ajtó hirtelen kinyílt, és újabb fiú lépett be rajta. Neville megtorpant az ajtóban, mikor meglátta az ötödik embert a hálókörletükben. Szeme végigsiklott az ágyon, és a rajta ülő fiún állapodott meg. Neville meleg barna tekintete találkozott Harry döbbent zöld szemével.

- Szia, te biztos Harry Potter vagy – sétált Neville mosolyogva az ágyhoz. – Dumbledore professzor mondta, hogy új vagy a Roxfortban – Neville Seamushöz hasonlóan kinyújtotta a kezét. – Én Neville Longbottom vagyok.

Harry az ő kezét sem fogadta el. Bámulta a fiú arcát és a meleg barna szempárt. Annyira hasonlított a szeme az anyjáéra. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna, Harry összezárta a függönyt, elszeparálva magát a másik négy fiútól. Szíve hevesen lüktetett a mellkasában. Behunyta a szemét, és némán elátkozta magában Dumbledore-t. Az a manipulatív öreg bolond egy szobába tette Neville Longbottommal, holott pontosan tudta, mit tett Neville szüleivel.

Harry erőt vett magán, és újból lefeküdt, de túl mérges volt ahhoz, hogy elaludjon. Csak Dumbledore-ra tudott gondolni, az öreg varázslónak volt képe játszadozni vele. Értette már, hogy miért kényszerítette Dumbledore a Griffendélbe, és miért tette épp ebbe a hálókörletbe. Azért volt az egész, hogy együtt maradjon Neville Longbottommal. Dumbledore azt akarta, hogy bűntudata támadjon amiatt, amit Frank és Alice Longbottommal tett. Harry ökölbe szorította mindkét kezét, és dühében a fogát csikorgatta. Gondja lesz rá, hogy Dumbledore megfizessen ezért. Nem fogja hagyni, hogy az a bolond öregember megússza.

xxx

Harry nem aludt aznap éjjel, túlságosan felkavarták a történtek. Feküdt az ágyban, bámulta a plafont és azon gondolkozott, hogyan tudna visszavágni Dumbledore-nak, amiért belekeverte ebbe az egészbe. Idővel a fiúk felébredtek, lépések hallatszottak körülötte a szobában, ahogy készülődtek az első iskolai napra.

Harry mozdulatlanul feküdt tovább és azzal a gondolattal szórakoztatta magát, hogy egész nap itt marad, és nem megy be az órákra. Mégis mit tehet Dumbledore? Kirángatja az ágyból? Akármilyen csábító is lett volna ellenszegülni, Harry tudta, hogy nem bírna ágyban maradni. Nem az a típus volt, aki képes egész nap heverészni. Már most érezte a késztetést, hogy felkeljen és kimásszon az ágyból.

Harry felült, és széttolta a függönyöket. A többi fiú épp öltözködött. Amennyire csak tudta, figyelmen kívül hagyta őket, odahúzta maga elé a ládáját, és kelletlenül előhalászta a roxforti egyenruhát, amit Lily vett neki. Vágott egy grimaszt a vörös és arany nyakkendőre, majd bevágta a láda tetejét és felállt.

Ahogy megfordult, szemtől szembe került egy vörös hajú fiúval. Az már a múlt éjjel kiderült számára, hogy ő volt Ron Weasley. Eszébe jutott, amit Dumbledore mondott neki, hogy Ron, a húga és az ikerbátyjai voltak az egyetlen diákok, akik tisztában voltak a valós személyazonosságával.

Harry önelégülten mosolygott, látva a kényelmetlenséget a fiú arcán. Egyértelmű volt, hogy nem akar most itt lenni. Úgy tűnt, mint aki épp összegyűjti a bátorságát, aztán vonakodva Harry szemébe nézett, és kinyújtotta felé a kezét.

- Ronald Weasley – mutatkozott be.

Harry tudomást sem vett a felé nyújtott kézről, így Ronnak le kellett engednie. Zavarában a füle tövéig vörösödött.

- Nézd, ha a múlt éjjel miatt vagy ideges, akkor sajnálom. Nem kellett volna utánad settenkednünk – folytatta Ron. – Csak kíváncsiak voltunk rád, ennyi – próbálta megmagyarázni.

Harry közelebb lépett, és halkan odasúgta neki.

- Tudod, hogy a kíváncsiságba bele lehet halni, ugye?

Ron elsápadt a szavaktól, és Harryre meredt. Kék szeme haragtól fénylett, de Ron kordában tartotta a híres Weasley-temperamentumot. Egyszerűen megfordult, és elsétált.

Harry hátat fordított Ron távolodó alakjának, és a fürdőszoba felé vette az irányt, hogy megmosakodjon és átöltözzön. Gyorsan levetette a pizsamát, és kelletlenül magára húzta az iskolai egyenruhát. Vetett egy pillantást magára a tükörben.

- Úgy nézek ki, mint egy idióta! – állapította meg, majd tett egy kísérletet, hogy megzabolázza kócos haját, de hiába. – Nem viselkednél, csak most az egyszer? – kérdezte a rendetlen, makacs fürtöktől, miközben igyekezett elrendezni őket. Mintegy válaszul a kérdésére, az előbb lesimított tincs visszarúgta magát az eredeti pozíciójába. – Remek – sziszegte Harry.

Nem elég, hogy mindenki az új gyereket bámulja majd, még hülyén is fog kinézni.

Harry epekedve gondolt a fekete talárjára, a sárkánybőr csizmájára és a fegyverzetére, de amire mindennél jobban vágyott, az az ezüst maszkja volt. Borzasztóan hiányzott neki. Évek óta maszkot hordott idegenek társaságában, és szörnyen sebezhetőnek érezte magát nélküle.

Harry lassan elindult az ajtó felé. Essünk túl rajta, gondolta magában. Lement a lépcsőn a klubhelyiségbe. Boldogan vette tudomásul, hogy szinte teljesen üres volt. Úgy tűnt, a legtöbben már lementek reggelizni. Harry elindult kifelé a klubhelyiségből, azon gondolkodott, mit tartogathat számára a nap. Ahogy kimászott a portrélyukon, James Potter mosolygó arcával találta szembe magát. Szemlátomást rá várt.

xxx

- Jó reggelt, Harry! – üdvözölte James vidáman.

Csak egy csúnya pillantást kapott válaszképp.

James végignézett az iskolai uniformisba bújtatott Harryn, és igen gyengén tudta palástolni imádatát. Akarata ellenére is elmosolyodott a hollófekete hajú fiú új kinézetén.

- Nagyon jól festesz az iskolai egyenruhában – dicsérte meg. – Azt kell mondanom, szinte már normális tinédzsernek látszol.

Harry mormogott valamit az orra alatt, és a lépcső felé sétált. James követte.

- Miért követsz, Potter? – kérdezte Harry vehemensen.

- Én vagyok az őröd, emlékszel? – kérdezett vissza James pimaszul, de jóakarattal.

- Nem lesz gyanús a diákoknak, hogy mindig velem vagy? – kérdezte mérgesen Harry.

- Egyáltalán nem – felelte James. – Tudják, hogy nemrég tértél vissza a családodhoz. Úgy lesznek vele, hogy szimplán annyi időt akarok veled tölteni, amennyit csak tudok. – Harry résnyire szűkült szemmel nézett Jamesre, és felgyorsította lépteit, de a férfi hamar felvette az iramot. – Szóval milyen volt az első éjszakád? – próbált James beszélgetést kezdeményezni. – Jól aludtál?

- Te talán tudnál, miközben négy másik fiú horkol a szobádban? – kérdezte Harry bosszúsan.

James elkuncogta magát.

- Beletelik egy kis időbe, míg megszokja az ember – ismerte el. – Pár éjszaka és fel sem fog tűnni.

Harry felhorkant.

- Azt kétlem!

Elérte a lépcső alját, és észrevette a Főnix Rendje szétszóródott tagjait. Ketten az ajtó mellett állomásoztak, két másik egy sarokban, három egy sorban a folyosó bal oldalán, négy pedig hasonlóan a jobb szárnyon. Mivel kihagyta az előző esti lakomát, Harrynek fogalma sem volt, mit mondott Dumbledore a diákoknak, miért vannak itt az iskolában, de tudta, hogy hazugság volt. Odapillantott a bejárati ajtónál állókra és valóban, fel-le mozgatták sárga fénnyel világító pálcáikat az ajtó előtt, kereszteket írtak le vele. Harry rájött, hogy azt tettetik, a védelmet ellenőrzik.

- A nagyterem erre van – James elindult, hogy mutassa az utat, de Harry gúnyosan vigyorogva elé lépett.

- Tudom az utat – állította, és előre ment.

- Tényleg? – kérdezte James felhúzott szemöldökkel. – Honnan tudod az utat a nagyterembe, ha még sosem voltál ott? – tette fel a kérdést.

Harry megfordult, és ingerült pillantást vetett rá. A diákok egyenletesen áramló tömegére mutatott, akik mind a nagyterembe tartottak reggelizni.

- Azt terveztem, hogy követem a többieket – felelte Harry. – Nem auror vagy? Az ember azt hinné, legalább egy ilyen egyszerű dolgot össze tudsz rakni.

James érezte, ahogy arca lángra gyúl a sértéstől, de nem szólt semmit.

- Harry, várj! – szólt James, mikor a fiú a nagyterem felé fordult. – Előbb adnom kell neked valamit.

James elővett a zsebéből egy pálcát és átnyújtotta Harrynek.

Harry nyugtalanul vette szemügyre a pálcát, és azon gondolkodott, vajon miért ad az ellensége fegyvert a kezébe, de azért érte nyúlt. Nem hagyja veszni a lehetőséget, hogy pálcához jusson. Viszont mikor megérintette, összeszaladt a szemöldöke. Ez nem az ő pálcája volt, ezt már első pillantásra is látta, de valami nem stimmelt vele. Kérdő tekintettel fordult James felé.

- A pálcát csak egyszerű varázslatokra lehet használni, leginkább az órákra van. Minden, a tárgyakhoz szükséges varázsigét enged megidézni, de azon kívül nem sokra leszel képes vele.

- Megbuheráltátok a pálcát? – kérdezte Harry, és ujjai ökölbe szorultak a fadarab körül.

- Igen, meg – felelte James egyszerűen. – Bizonyára megérted, hogy miért – tette hozzá.

Harry sötét pillantást vetett rá, és dühében megremegett egy kicsit.

- Hol az én pálcám? – kérdezte.

- A Minisztériumban – válaszolt James. – Amíg be nem bizonyítod, hogy rád bízhatjuk, ezzel kell beérned.

- Ezzel? – sziszegett Harry, és felemelte a pálcát. – Egy gyerekpálcával?

- Ahogy mondtam, ez átmeneti – vigasztalta James. – Mutasd meg, hogy bízhatunk benned és visszaszerezheted a pálcád.

Harry durván zsebre vágta a fadarabot.

- Vissza is fogom – mondta halkan. – Csak várjátok ki!

xxx

A nagyterem zsongott az élettől. A négy asztal egész hosszában ültek az éhes diákok, és boldogan falatoztak az ízletes reggeliből. Teli szájjal falták a szalonnát és a tojást, a zabkását, vagy épp a palacsintát, és mindenhol ugyanaz volt a téma: a Sötét Herceg letartóztatása.

- Azt hallottam, hogy több mint egy tucat aurorral elbánt, mielőtt elfogták – mondta Cormac McLaggen. – Nem semmi csata volt.

- A bátyám és a nagybátyám a Minisztériumban dolgoznak – mesélte Ashley Kentford. – Mindketten bent voltak aznap, mikor megtámadták a Minisztériumot és tűz ütött ki. Kis híján megölték őket – mondta könnyek között.

- El se tudom hinni, hogy megtámadták a Mágiaügyi Minisztériumot – mondta Parvati a fejét rázva.

- Én azt nem tudom elhinni, hogy ez történt, és mi nem is tudtunk róla! – nyavalygott Colin Creevey, és az öccse, Dennis Creevey egyetértően bólogatott. – Ennyi! Előfizetek a Reggeli Prófétára!

Hermione ennek hallatán akaratlanul is a Creevey testvérek felé fordította a fejét. Jó pár mugliszületésű nem tudott arról, ami nemrégiben a varázslóvilágban történt, így nem kis döbbenetet okozott nekik a hír, miszerint Voldemort nagyúrnak volt egy fia. A titokzatos fiút, akit csak a Sötét Hercegként emlegettek, elfogta a Minisztérium, és bebörtönözte. Azok a mugliszületésűek, akikhez járt a Reggeli Próféta, mint hozzá is, mostanra már mindent elolvastak róla. Hermione a tanári asztalnál ülő igazgatóra pillantott, és felébredt benne a kíváncsiság, vajon miért kockáztatott ennyit a varázsló, csak hogy egy második esélyt adjon a Sötét Hercegnek.

- Olvastatok azokról a minisztériumi hivatalnokokról, akiket meggyilkoltak és otthagytak Roxmortsban? – kérdezte Dean.

- Ó, igen, borzalmas – felelte Lavender.

- Azt állítják, hogy maga Tudjukki ölte meg őket – mondta Dean, hangja pedig elhalkult a Sötét Nagyúr említésekor. – Azért kínozták meg őket, hogy információhoz jussanak, és mikor nem tudták megadni neki, megölte őket.

- Tudni akarja, hol tartja a Minisztérium a fiát – tette hozzá Seamus. – Ezért gyilkol ennyit.

- Mind tudni akarjuk – jegyezte meg Cormac. – Mindenki találgat, hogy pontosan melyik börtönben lehet.

- Én nem akarom tudni – szólalt meg Lavender. – Boldoggá tesz a tudat, hogy rácsok mögött van, és hogy… - hirtelen megállt. – Az meg ki? – kérdezte az ajtó felé mutatva.

Ginny, aki Lavender mellett ült, megfordult, hogy lássa, kiről beszél. A fiú az ajtónál állt, kócos haja a szemébe hullott. A smaragdzöld szempár láttán Ginny levegőért kapott. Másra se volt képes, csak bámulta a fiút a gyönyörű zöld szempárral.

- Ki ő? – kérdezte újból Lavender. – Új diák?

- Biztosan, mert sose láttam még – felelte Ashley. – Cuki! – kuncogott.

- Az már biztos! – csatlakozott Parvati.

- Ő az új szobatársunk – tájékoztatta Seamus a lányokat. – Nem valami barátságos – tette hozzá.

De a lányok alig hallották meg, amit mondott. Épp az új fiút nézegették.

Ginny is őt nézte, a fiú szemügyre vette a nagytermet, tekintete végigsöpört az asztalokon, egy pillanatra sem időzve el a lányon. Ginny szíve gyorsabban dobogott, amikor a fiú bentebb lépett, de aztán habozva megállt, mint aki nem volt biztos valamiben. A lány csak bámulta őt és a szemét. Annyira ismerősnek tűnt. Izgalom söpört végig rajta. Az a szempár vonzotta őt, biztos volt benne, hogy látta már korábban, belenézett a szemébe, mikor a repüléstől a testének feszült, a fiú pedig védelmezően átkarolta, és azt kérdezte, jól van-e.

Mielőtt Ginnynek újabb gondolata támadhatott volna, James Potter tűnt fel a fiú mögött, a mozgó szája alapján beszélt hozzá. A zöld szemű fiú mérgesen fordult felé. Így, hogy ilyen közel álltak egymáshoz, Ginny látta a kísérteties hasonlóságot, és ez olyan gyorsan rántotta vissza a valóságba, hogy az már fájt. Most már tudta, ki ő. Damien és a bátyjai elmesélték, mennyire hasonlít James Potterre. Harry Potter állt előtte, más néven a Sötét Herceg.

Ginny undorodott magától. Hogy gondolhatta, hogy ez a fiú a megmentője? Tényleg olyan szinten megszállottá vált, hogy minden fiúról azt hiszi, akit csak meglát, hogy ő mentette meg? Megrázta a fejét, és gondolatban elátkozta magát. Újból a fiúra pillantott. Hát persze, hogy ismerős volt, hiszen annyira hasonlít James Potterre, és most, hogy tudta, ki ő, egyértelműen látszott, hogy a szeme szinte ugyanolyan, mint az anyjáé, Lily Potteré. Komolyan, Ginny, meg kell nézetned a fejedet valakivel! szidta magát.

xxx

Harry a nagyterem bejáratánál állt. A szíve kényelmetlenül megugrott, ahogy végignézett a többszáz gyereken, akik bent ültek, és boldogan ették a reggelijüket. Soha életében nem látott még ennyi gyereket. Hirtelen sokkal inkább a tudatában volt a kócos hajának és a kényelmetlen iskolai egyenruhának.

James odajött és megállt a fia mellett, próbálta megérteni, min mehet most keresztül Harry.

- Minden rendben, Harry? – kérdezte. Harry csak azért fordult meg, hogy ingerült pillantást vethessen rá. – Gyerünk, az ott a Griffendél asztala – intett James jobbra, az utolsó asztal felé.

Harry az asztalhoz indult, végig magán érezve az emberek tekintetét. Talált egy helyet, ami jó távolságra volt a többiektől és gyorsan leült. James otthagyta Harryt, és átment a tanári asztalhoz, hogy csatlakozzon az idegesnek látszó Lilyhez.

Harry szigorúan az előtte lévő üres tányéron tartotta a szemét. Érezte, hogy a körülötte lévő diákok őt bámulják. Harry azt kívánta, bár abbahagynák. A végletekig bosszantotta a dolog. Korgott a gyomra az éhségtől, úgyhogy elvett egy pirítóst és enni kezdett. A torka össze volt szorulva és kiszáradt. Nyíltan sose ismerte volna be, de idegessé tette, hogy ennyi gyerek vette körbe, pedig Harry nem vált egykönnyen idegessé. Gyakorló párbajozó volt, több halálfalóval is végzett már, hogy a minisztériumi aurorokkal és a Rend tagjaival való összetűzéseit ne is említsük, a küldetéseit meg pláne. Ezen összeütközések alkalmával egyszer sem volt ideges vagy bizonytalan. Itt, a gyerekek gyűrűjében mégis tűkön ült, és kényelmetlenül érezte magát. Tudta az okát, ismeretlen terepen volt. A halálfalókkal és az aurorokkal el tudott bánni, de fogalma sem volt, hogy kezeljen egy kisgyerekekkel és tinédzserekkel teli iskolát.

Valami megmozdult előtte, ami kirángatta Harryt a gondolataiból és arra késztette, hogy felnézzen. Damien épp az imént ült le vele szemben.

- Jó reggelt, Harry! – köszöntötte vidáman Damien.

Harry válaszképp felmordult.

- Szóval, mit gondolsz a Roxfortról? Elég király, nem? Várj csak, amíg meglátod az egészet, persze technikailag ez lehetetlen, már pusztán a mérete miatt is, de amiket látni fogsz, attól eldobod majd az agyad! Aztán ott a roxforti birtok is… - Damien megállt, mikor Harry ujját a halántékához szorította és masszírozni kezdte.

- Nincs más, akit bosszanthatnál? – kérdezte Harry fáradtan a fiatal fiútól.

- Harry, te új vagy itt. Valakinek be kell avatnia a roxforti dolgokba. És az miért ne lehetnék én? – replikázott Damien, és felvillantotta ragyogó mosolyát.

A négy ház feje elindult az asztalok mentén, hogy kiosszák az órarendeket. McGalagony egy pillanatra megállt Harry mellett, feszült pillantást vetett rá, majd átadta az órarendjét, és továbbsétált. Harry megfogta a pergament és a zsebébe gyömöszölte anélkül, hogy ránézett volna. Mi értelme volt? Úgyis Potter kíséri majd minden órájára, majd ő megjegyzi, mikor hova kell mennie.

Mikor a többi diák talpra kecmergett, készen arra, hogy részt vegyenek az első órán, ő is felállt. Feltűnt neki, hogy két kuncogó lány őt bámulja.

- Szia, én Parvati Patil vagyok.

- Szia, én meg Lavender Brown.

Harry felvonta a szemöldökét.

- Nem rémlik, hogy kérdeztem volna – felelte.

A két lány egymásra nézett és nevetni kezdtek, mintha a fiú épp most sütött volna el egy jó viccet.

Damien gyorsan közéjük ugrott, mielőtt Harry bármit is mondhatott volna.

- Parvati, Lavender, ő Harry Potter, a bátyám – mutatta be.

A két lány a szempilláját rebegtetve Harryre mosolygott.

- Nem is tudtam, hogy van egy bátyád, Damien – mondta Lavender, és bár Damienhez beszélt, végig Harryre nézett. – Hol voltál eddig? – kérdezte kuncogva.

Harry szólásra nyitotta a száját, de Damien gyorsan közbevágott.

- Külföldön, külföldön volt, Franciaországban – mondta. Aztán látva Harry tekintetét, hozzátette, – úgy egy évig, aztán átköltözött… Barcelonába, aztán… Olaszországba, aztán meg… öhm… Írországba.

A két lányt ez csak még jobban lenyűgözte.

- Azta, te mindenhol jártál! – olvadozott Parvati.

- Hogyhogy nem voltál ott tegnap a lakomán? – érdeklődött Lavender.

- Nem volt kedvem – mondta Harry keményen.

Egy csapat diák közelítette meg őket, hogy bemutatkozzanak Harrynek, félrelökve a két lányt. Harry még hallotta az izgatott suttogásukat.

- Cuki hang… gyönyörű szempár… olyan helyes!

Harry kizárta őket, nem volt ideje és türelme velük foglalkozni. Hülye lányok! sziszegett magában.

- Harry, ő itt Katie Bell, ő is hajtó a kviddics csapatban – vigyorgott Damien, és folytatta a bemutatókört – ő Cormac McLaggen, Colin és Dennis Creevey, ők pedig a barátaim, Ron Weasley és Hermione Granger – Harry önelégült mosolyt vetett Ronra, aki szemlátomást kínosan érezte magát – és ő pedig Gin… várjunk, hova lett Ginny? – forgolódott Damien.

- Rohannia kellett, az első órája Jóslástan a csillagvizsgáló toronyban – mondta halkan Hermione.

Damien kissé csalódottnak tűnt, de gyorsan túltette magát rajta.

- Majd találkozol vele ebédnél – mondta boldogan Harrynek.

- Kevésbé már nem is érdekelhe… – Harryt félbeszakította a mögötte feltűnő James, aki a vállára tette a kezét. – El fogtok késni az első órátokról – mosolygott a férfi a griffendéles csapatra.

A diákok elindultak az ajtó felé, hozzácsapódtak a kifelé tartó tömeghez.

Harry lerázta magáról a kezet, és nyíltan ellenséges pillantást vetett Jamesre. James figyelmeztetően nézett rá, de sok mást nem tudott tenni.

- Találkozunk ebédnél, Damy – biccentett a kisebbik fiának, jelezve, hogy induljon.

Damien bólintott, bár kissé csalódottnak tűnt. Boldogan Harryre mosolygott.

- Sok szerencsét! – kívánta neki és elrohant, hogy csatlakozzon a harmadévesekhez.

Harry a szemét forgatta. Mintha szüksége lenne szerencsére ahhoz, hogy beüljön… milyen órára is? Elővette az összegyűrt órarendet, és látta, hogy dupla Mágiatörténete lesz.

Remek, gondolta magában. Micsoda időpocsékolás!

xxx

A folyosók zsúfolásig teltek, elsőévestől a végzősig minden diák az órájára igyekezett, már amennyire a tömeg engedte. Harry is a folyosón sétált Jamesszel az oldalán. A fiú oldalra pillantott, és meglátta Sturgis Podmore-t, aki a lépcső közelében állt, és le sem vette róla a szemét. Nem kellett megfordulnia, hogy tudja, több rendtag is figyelte. Harry félrenézett, ki sem tudta fejezni a bosszúságot, amit érzett.

Még öt-hat lépést tehetett, mikor feltűnt előtte aggodalma tárgya. Draco Malfoy épp vele szemben sétált a folyosón. Még nem vette észre őt, mivel a mellette lévő két, elég ostobának tűnő fajankóhoz beszélt. Harry tudta, hogy ők a fiatalabb Crak és Monstro, Draco szárnysegédei.

A fiú tovább sétált, tekintete időről időre Dracora ugrott. Sturgist már elhagyta, de James pont mellette állt. Ha Draco arcára kiül a felismerés, és a férfi meglátja ezt, tudni fogja, hogy ismerik egymást, és megkapja a várva várt bizonyítékot arról, hogy Lucius Malfoy halálfaló.

Harry tovább sétált, némán rimánkodva, hogy a barátja ne jártassa tovább a száját és nézzen rá. Draco szemlátomást épp Monstrot szidta valamiért. Bosszúsnak és zaklatottnak tűnt, rácsattant egy szőke hajú lányra, aki az előbb odasietett hozzá. A lány fújt egyet és elsétált, Draco pedig mérges pillantást vetett rá. Sóhajtott egyet és félrenézett, szürke tekintetével a padlót fixírozta, majd felemelte a fejét és felnézett, egyenesen Harryre.

Harry látta kiülni a meglepetést Draco arcára. A szürke szempár összeszűkült, szája kissé szétnyílt és a szemöldöke összeszaladt. Harry nem kapta el a szemét, de megrázta a fejét, nagyon diszkréten, épp csak egy-egy centit mindkét oldalra. Zöld szeme figyelmeztetően megvillant. Harry éles pillantást vetett oldalra, csak a szemét mozgatva. Draco követte a pillantását, és meglátta James Potter aurort mellette sétálni. Draco tekintete újból Harryre szegeződött. Harry a szemével a másik oldalra nézett, közben egy icipicit megbillentve a fejét. Draco elnézett, amerre mutatta, és látta a lépcsőn álló Sturgis Podmore-t, amint Harry irányába néz.

Draco arckifejezése azonnal közönyössé vált, és nem nézett többet Harry felé. Beszélni kezdett Monstrohoz, utasításokat osztogatott neki. Harry is félrenézett. Ahogy a két fiú elhaladt egymás mellett, még a legkisebb jelét sem adták annak, hogy ismerik egymást.

Draco folytatta az útját az órájára, ahogy Harry is az övére, mindketten ellenállva a kísértésnek, hogy visszanézzenek.

xxx

Harry a nagyterembe indult ebédelni, közben agya még mindig a délelőttön járt. Túlesett élete első tantermi óráján. Korábban is kapott már órákat persze, Bellától, Luciustól, és az apjától. És azok mindig sokkal élvezetesebbek voltak. A szellem, aki Mágiatörténetet tanított, minden élvezetet kiszipolyozott a tanulásból. Harry majdnem elaludt rajta, bár ehhez az előző éjszakai nyughatatlan alvás is hozzájárulhatott némiképp.

Minden igyekezete ellenére, Harryt kínozta a honvágy. Bár beszélhetett volna Dracoval, de James sosem vesztette őt szem elől. Az eddigi órákon pedig vagy hollóhátasokkal vagy hugrabugosokkal volt.

Ahogy belépett a nagyterembe, Harry a Mardekár ház asztalára pillantott. Egyik széken sem látta Dracot. Mivel James most is a nyomában volt, Harry odasétált a Griffendél asztalához, és leült. Nem volt éhes, elhagyta az étvágya. Egy-két percig még az asztalnál ülve bámulta az ételt, aztán feladta. Nem bírta rávenni magát, hogy bármit is egyen. Meglátta, ahogy Damien, úgy az asztal közepe tájékán felállt a helyéről, és felé sietett. Harry felkelt és az ajtó felé indult, nem akart beszélni a fiatal és lelkes fiúval. Az ajtóhoz lépdelt, kinyitotta, és kilépett a folyosóra. Félig-meddig arra számított, hogy James ott lesz a nyomában, és azt követeli majd, hogy jöjjön vissza, de meglepő módon senki nem jött utána.

Harry sűrűn hátranézegetve sietett végig a folyosón, hogy megbizonyosodjon arról, senki sem követi. A folyosó elhagyatottnak tűnt. Nem figyelte, merre megy, túlságosan is arra koncentrált, hogy egy rendtag se kövesse, és ezzel sikerült belegyalogolnia valakibe. Harry reflexből előrenyúlt, és elkapta az illető csuklóját, megmentve ezzel az eséstől. Először csak azt hallotta, ahogy levegőért kap, majd meg is látta a vörös hajú lányt, aki úgy lihegett, mintha futott volna. Barna szeme először elkerekedett, majd gyorsan összeszűkült, ahogy meglátta őt. Erélyesen megrántotta a karját, Harry pedig elengedte.

Ginny csúnyán nézett rá, de szó nélkül továbbindult.

- Tudod, létezik ám az a szó, hogy köszönöm – mondta Harry.

Ginny egy ültő helyében megállt, és sötét pillantással visszafordult felé.

- Tessék?

- Megmentettelek – felelte Harry – az előbb, az eséstől – mondta, és nézte, ahogy a lány arcába visszatért némi szín. – Legalább megköszönhetnéd – mosolygott önelégülten.

Úgy tűnt, Ginny nem tudja eldönteni, hogy továbbmenjen anélkül, hogy beszélgetésbe elegyedne, vagy jól megmondja neki a magáét.

- Ha odafigyeltél volna, hogy merre mész, akkor nem jöttél volna nekem! – csattant fel Ginny.

- Te sem nézted, hogy merre mész – mutatott rá Harry.

Ginny undorodó pillantást vetett rá.

- Akkor is, neked sose köszönném meg! – sziszegte halkan.

Harry meglepettnek tűnt.

- Igazán, és miért nem? – kérdezte.

Ginny szeme hitetlenkedve kerekedett el.

- A fejemhez hajítottál egy kést! – sziszegte.

- A fejed fölé hajítottam egy kést – javította ki Harry. – Hidd el, van különbség.

Ginny felbőszülten tett felé egy lépést.

- Egy borzasztó ember vagy, aki más se tett, csak borzasztó dolgokat! – mondta a dühtől remegve. – Akkor sem hinnék neked, ha Veritaserumot vennél be!

Ezzel megfordult, és elindult. Harry hirtelen újból utánakiáltott.

- Tudod mit? – mondta, amitől Ginny megállt, és felé fordult. – Sajnálom.

Ginny meglepetten kérdezett vissza.

- Micsodát?

- Sajnálom, hogy nem céloztam tíz centivel lejjebb azt a kést.

Harry megfordult, és önelégülten elsétált, hátrahagyva a döbbent, feldühített Ginny Weasleyt.

xxx

Harry szabadsága nem tartott sokáig. Amint megszabadult Ginnytől, James utolérte, és visszacibálta a nagyterembe. Harrynek csak további öt percet kellett eltűrnie az ebédből, mielőtt mindenki elindult volna a délutáni órákra.

Harry, akinek a következő órája Átváltoztatástan volt, kedvetlenül sétált a terem felé Jamesszel az oldalán, aki boldogan fecsegett arról, milyen jól ment neki az Átváltoztatástan. Harry kizárta őt a fejéből. Egyszer csak szőke hajra lett figyelmes a felé közelítő tömegben. És valóban, Harry újból meglátta Dracot vele szemben sétálni. Harry elkezdte a padlót fixírozni, nem akart gyanút kelteni a kémkedő rendtagokban.

Hirtelen keményen nekiütközött egy test.

- Nézz az orrod elé! – vicsorogta Draco, arcán tökéletes mogorva kifejezést mímelve.

Harry visszamordult.

- Te jöttél nekem!

James azonnal mellette termett, és pár diák megállt a folyosón, hogy megnézze a két fiú veszekedését.

- Csak mert új vagy, még nem járkálhatsz itt úgy, mint egy kiskirály! – mondta Draco vontatottan.

- Elég legyen, Mr. Malfoy – James a fiú felé emelte a kezét, hogy elhallgattassa. – Kérem, menjen az órájára.

Draco gúnyos mosolyt vetett Jamesre, majd szürke szemével újból Harryre nézett. Egy utolsó haragos pillantással megfordult és elsétált, a szokásos mardekáros bandája pedig követte.

- Jól vagy? – kérdezte James aggódva Harryt.

Harry ingerült pillantást vetett rá.

- Menj már a francba! – sziszegte, és továbbsétált, James pedig kénytelen volt mögötte cammogni.

Mikor beült az órára, Harry a talárjába nyúlt, és előhúzta az üzenetet, amit Draco csúsztatott oda neki, mikor beleütközött. Az asztal rejtekében tartva a kezét, Harry széthajtotta a kis pergamendarabkát.

A könyvtárban nyolckor!

Harry összegyűrte a kis pergamendarabot, aztán a kezébe támasztotta a fejét. Diszkréten a szájába csúsztatta a darabkát. Lenyelte az üzenetet, épp, amikor az Átváltoztatástan professzor megérkezett, és elkezdte az órát.

xxx