Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.

- Hogy értitek azt, hogy a Vezér eltűnt?! – Mira dühösen kérdezte Potema-tól és Cephourus-tól a tanácsdimenzióban.

- Azt mondta, elmegy valahová és nemsokára visszajön. – Felelte Potema.

- Már egy ideje nem jött vissza. – Tette hozzá Cephourus.

A Szervezet emberei ismét a tanácsdimenzióban gyűltek össze, fehér kísértetekként, de a Vezérük, aki minden tárgyalásnál elsőként jelent meg, már hosszú ideje nem jelentkezett.

A Szervezet Vezére eltűnt.

A többiek összenéztek és elgondolkodtak, mi legyen.

- Gyertek Magas-Hrothgar-ba, szükségünk lehet a segítségetekre. – Leila válaszolt. – Az egyetlen módja, hogy megállítsuk Alduin-t, ha Marshal megtanul egy bizonyos Kiáltást.

- Rendben, - Bólintott Potema. – ott találkozunk.

A Szervezet emberei eltűntek és a lelkük visszatért a testükbe.

- Szóval? – Kérdezte Marshal, mert neki és Gramb-nak nem volt meg a gyűrűje, így Delphine-el kellett várniuk.

- A vezérünk eltűnt és nem tudják merre van. – Válaszolt Leila.

- Ez elég szokatlan. – Gramb sem örült a hírnek.

- De ez nem jelenti, hogy nem kell engedelmeskednünk. – Folytatta Leila.

- Mire gondolsz? – Érdeklődött Mira.

- Arra, hogy mielőtt elindultunk volna a Karth-csúcsra, szólt, hogy Mercer bajba keveredett amiért Karliah visszatért. Mira és Liz, ti menjetek a Hófátyol szentélybe és segítsetek neki. Sellin és Junal, ti Hajnalcsillagba mentek, mert a vezérünk valamilyen zavart érzett. Gramb, Marshal, Wynns és én tovább megyünk Magas-Hrothgar-ba, ott találkozunk Potema-val és Cephourus-al.

- Akkor, - Mira megvonta a vállát. – legyen így. Gyere, Liz! – Liz leszállt Leila lováról és fel szállt Mira mögé és együtt elmentek kelet felé.

- Sok sikert. – Junal és Sellin is elhagyták a csapatot, majd észak felé vágtattak.

- Indulás! – Leila és a többiek, Marshal, Gramb és Wynns Magas-Hrothgar felé vették az irányt.

Negyedik alkalom. Már negyedik alkalommal történt meg, hogy Joross túlélte a Szervezet támadását. Egy újabb hőstettnek fogják gondolni, hogy negyedszerre is túlélte a sötét renddel való találkozást. Szó sem volt hőstettről, szimplán szerencséről és kegyelemről és persze arról, hogy Elenwen előre kitervelt mindent.

Amint a Nagykövetre gondolt, kipattantak a szemei és Ilya-t látta maga felett, ahogy a varázserejével gyógyítja.

- Már azt hittem, nem fogsz magadhoz térni. – Válaszolta, aggodalommal a hangjában.

- Csak… - Köhögött egyet. – nem… aggódtál?

- Egy frászt! – Tiltakozott Ilya, eléggé hevesen. – Csak nem nézne ki jól, ha egyedül én maradtam volna életben!

- Szóval, - Joross eddig is sejtette. – senki se élte túl, csak mi. – Most végignézett, hogy hol is vannak. Még mindig Nyugatvégen, de egy folyó mellett vert tábort Ilya, az Ellenállók táborából zsákmányolt felszerelésekkel.

- Nem értem, mi történt! – Idegeskedett Ilya. – A létszámunk egyenlő volt és a katonáink is megfelelően képzettek voltak, valamint, a meglepetés ereje is a mi oldalunkon állt és csak az egyiküket tudtuk megölni! Mi történt, Joross?!

- Az, hogy Elenwen előre kitervelte ezt az egészet.

- Miről beszélsz?

- Tudta, hogy a Szervezet összes embere itt lesz és azt is, hogy mit keresnek. Ő nem azt akarta, hogy szerezzük meg a Szervezet előtt, hanem a Szervezetben megbúvó kémjeink egyike, átadja a szükséges információt.

- Tessék?!

- Elenwen a halálba küldte valamennyiünket, hogy a kémünk a Szervezetben, lévő kémünk úgy közölhesse velem ezt az információt, hogy ne fogjanak gyanút.

- Mit tudtunk meg?

- Fogalmam sincs, mit jelent. Csak annyit, hogy „Egy Kiáltás. Magas-Hrothgar.". – Ilya értetlenül nézte a társát. – Talán Elenwen tudni fogja.

- Ajánlom is!

Joross fájdalmasan, de feltápászkodott, majd a megmaradt lovak egyikére fel szállt, Ilya egy másikra és vissza felé indulta a Nagykövetség felé. A maradék lovak, amik a katonáiké voltak, itt hagyták és nagy valószínűséggel, a helyi Ellenállók vagy útonállók fogják megszerezni.

Rossz érzést hagyott mindkettőjükben a hadifelszerelés hátra hagyása.

Thrys eléggé unatkozott ez idő alatt, nem hagyhatta el a követséget, csak a gyakorlótérre mehetett ki, vagy a kertbe, de állandóan figyelték, nem mehetett sehova kíséret nélkül. Az itteni őrök sokkal éberebbek voltak mint otthon, nem tudta kicselezni őket és sehogy sem tudott kilopakodni a szabadba. Fogolyként érezte magát.

Már napok teltek el, hogy Thrys végzett azzal a sárkánnyal és elszívta a lelkét, ezzel bemutatva, mitől is olyan nagy szám egy sárkányszülött. Sanan fő mágus vért vett tőle és megvizsgálta, valamint, az összes Kiáltását is be kellett mutatnia a gyakorlótéren.

Tudja jól, ő a kulcs a sárkányok és Alduin legyőzéséhez, de fogalma sem volt, hol kezdhetné. Joross elment ugyan a Karth-csúcsra, ahol találnak valamit, ami a hasznukra válhatna, de ezenkívül semmi ötlete sem volt, mint türelmesen várnia, amíg a nagybátyja visszatér azzal a valamivel, amit ott találnak.

Égkoszorú Nagyköveteként, Elenwen-nek elég kevés szabadideje van, hiszen nem csak a sárkányok, a Szervezet és a Viharköpenyes felkelés köti le az idejét, de a mindennapi, ügyes-bajos dolgokkal is foglalkoznia kell.

Példának okáért, kereskedelmi, területi és rendbontási viták elsimítását, amiket hivatalosan a Birodalom dolga lenne megoldania, de a helyi nemesek tisztában vannak a Thalmor befolyásával, így felkeresik Elenwen-t, hogy tegyen igazságot.

Így volt ez ma is. Elenwen-t egy nord nemes asszony kereste fel, közepes magasságú volt, hosszú, barna haja, amit elegánsan egy kontyba fogott, több ékszert és egy vörös és arany színű ruhát viselt, ami egyértelművé tette a Birodalom iránti elkötelezettségét. A 40-es éveiben lehetett.

- Én hiszek a Birodalomban, - A hangjában érezni lehetett a gyászt és a fájdalmat. - a fiaimat is arra neveltem, hogy higgyenek benne, hogy ne hozzanak szégyent az őseinkre. Sokat köszönhet a családom a Birodalomnak. Vagyont szereztünk és nemesi rangot, hála a császárnak. A legidősebb fiam, 17 éves és barátkozott egy másik fiúval, Ser Patrick-el, egy lovaggal, aki egy cyrodiil-i volt, aki 3 évvel idősebb volt nála. Gyakran lovagoltak, kardoztak és vadásztak együtt, néha még este is. Nem aggódtam emiatt. Pár hete, elment ismét Ser Patrick-el és egy másik barátjával, aki szintén nem egy északi fiú volt mulatni. Bort ittak és amikor már kellően részegek voltak, Ser Patrick és a barátja elkapott egy lányt az utcán, akivel megpróbáltak… nem túl lovagiasan bánni. Letépték a ruháját, megpofozták és elrángatták egy sikátorba. A fiam, részegsége ellenére megőrizte a becsületét és a lány védelmére kelt, mire azok ketten, akik idősebbek, nagyobbak és erősebbek voltak nála, összeverték. Ha az őrök nem léptek volna közbe időben, meg is ölték volna, de így is, a fél szemére örökre megvakult, egy bordája eltört és élete végéig sánta marad. Egész éjjel zokogtam az ágya mellett… - Erre nem bírta tovább és zokogni kezdett. Elenwen jelzett Merion-nak, mire a férfi egy kendőt adott a nőnek, amibe a könnyeit törölhette. – Köszönöm. – A nő, miután összeszedte magát folytatta. – Nem hagytam annyiban. Elmentem a Jarl-hoz, Igmund-hoz, hogy vádat emeljek a két fiú ellen. Igmund börtönbüntetésre ítélte őket a Cidhna bányában, de még aznap meggondolta magát, miután Ser Patrick apja lefizette a Jarl-t. – Ökölbe szorította a kezét. – Vihogva és büntetlenül sétáltak el mellettem, szabadon! Csak álltam, szájtátva, mint valami féleszű… tehetetlenül… gyengén… Nem fogadtam el, hogy a Jarl csak úgy hagyta őket elmenni, de hajthatatlan volt és figyelmeztetett, ha ismét ilyesmivel vádolom meg azt a kettőt, akkor annak következményei lesznek. Akkor azt mondtam magamban, „Ennek még nincs vége. Ha a Birodalom nem, akkor majd a Thalmor igazságot tesz.".

Elenwen csendben, rezzenéstelen arccal hallgatta végig az asszony történetét, nem árulva el, hogy mennyire érez együtt vele, vagy hogy egyáltalán érdekli-e.

- Miért hozzám jöttél? – Kérdezte végül, továbbra sem árulva el semmit sem, hogy mit is gondol valójában. – Miért nem mentél Magányvárába, hogy Elisif-nek, Égkoszorú királynőjének sírd el a panaszod?

- Mert… - A nőnek megnyúlt a szája, kitágultak a szemei és hirtelen szippantotta be a levegőt, ami annak a jele, hogy elfelejtette az előre begyakorolt hazugságot és kutakodott az emlékezetében a pontos történet után. – nem akartam, hogy Igmund tudomást szerezzen erről.

- Nem szeretem, ha hazudnak nekem. – Elenwen nyitott könyvként olvasott a nőben, amitől ő úgy érezte, hogy az altmer nő olvas a gondolataiban. – Részvétem, ami a fiaddal történt, de ha ostobának néznek engem, az nagyon felbosszant. – A nő állta Elenwen nézését, de továbbra sem akarta felfedni az igazságot.

- Kérjen akármit tőlem, Lady Elenwen, de tegye meg amire kérem. – Próbált erősnek tűnni.

- Még nem mondtad, hogy mit is akarsz pontosan.

- Ser Patrick és annak a másik fiúnak… - Egy pillanatra megakadt. - a fejét. – Elenwen egy darabig hallgatott, mire megszólalt.

- És miért tenném meg?

- Könyörgöm! – Elvesztette a fejét, az asztalra csapott és újra folyni kezdtek a könnyei. - Kérjen akármit, úrnőm, megkapja! Csak tegye meg, amit kértem!

- Te magad mondtad, mennyire elkötelezett vagy a Birodalom mellett, de most elfordult tőled. A legtöbb nord ilyenkor Ulfric zászlója alatt kérne igazságot, nem a Thalmor-tól.

- Én… - A nő ismét füllentett, de ez nem volt teljes hazugság. - nem akartam, hogy emiatt lázadónak titulálják a családom.

- Megértem, de ez még mindig nem a teljes igazság.

- Úrnőm, én… - Be se fejezhette, mert Elenwen a szavába vágott.

- Eddig jól ment a családod sora, a háború ellenére is. A családod ezüst bányájának köszönhetően nem kellett éheznetek, vannak őreitek és a nagyobb csapások elkerültek titeket. Mi szükséged van a Thalmor segítségére? Ahelyett, hogy ahhoz a királynőhöz mennél, akire felesküdtél, nekem könyörögsz, hogy öljem meg azt a két suhancot, mert nem lettek megbüntetve. Még mindig nem mondtad el a teljes igazságot, kegyed talán megveti az elfeket és fajtám miatt nem őszinte velem?

- Nem, úrnőm! – Felcsattant a nő. - Egyáltalán nem! Én… - Belátta, hogy nem érdemes tovább hazudnia, mert Elenwen simán átlátott rajta. – Elisif úrnő ő…

- Félsz, hogy nem merne ellenszegül Jarl Igmund számára, mert ő biztosítja Égkoszorú ezüstjének a 80%-át. – Ettől már megijedt és tényleg arra gondolt, hogy Elenwen olvas a gondolataiban. – Úrnőzöd Elisif-et és nem felségezed, ami valljuk be, elég tiszteletlenség egy a Birodalomhoz elkötelezett kisnemestől. Nem bízol benne és nem érzed úgy, hogy méltó lenne a férje trónjára.

- Ez… - Csak tátogni tudott. - hogyan…

- Az nem számít, honnan tudom, a lényeg, hogy ez az igazság.

- Jól van, most már tudja. – A hangja reszketett. - Én csak igazságot akarok a fiamnak. Megteszi amire kértem?

- Amit te kérsz tőlem, nem igazság. A fiad nem halt meg.

- Akkor szenvedjenek. Érezzék azt a fájdalmat, amit a fiam elszenvedett. Csak mondjon egy árat.

Elenwen hallgatott, csendben felállt a székéből és egyenesen a nő elé lépett, hogy a kék szemébe nézhessen.

- Corina, megmondanád, mit vétettem, amiért ennyire tiszteletlen vagy velem? Azt akarod, hogy gyilkoljak, amiért pénzt ajánlsz nekem. Egy mocskos és véres kezű orgyilkosnak tartasz, aki a betevő falatjáért kényszerül vért ontani. Ez elég sértő lehet bárkire. Ha a barátságodat ajánlottad volna, biztosítottalak volna, hogy az a két semmirekellő garantáltan megkapja a büntetését. Ugyanis, ha az én barátomnak ellensége támad, akkor az ugyanúgy az én ellenségem is és ugyanúgy félhetnek tőle, mint én tőlem. – Kinyújtotta a kesztyűs kezét, hogy megcsókolja a tisztelet jeléül.

- Legyen… legyél a barátom… – Letérdelt és megcsókolta a kezét. – Elenwen.

- Helyes. – Elenwen most először mosolyodott el a beszélgetés alatt. – Egyet se félj, ha igaz és őszinte barátom vagy, aki megosztja velem az ezüstbányája havi bevételének a felét és viszonoz egy szívességet a jövőben, az a kettő még a hét végéig megkapja ami jár nekik. Erre a szavamat adom.

- Köszönöm, Elenwen. – Corina átölelte Elenwen-t, aki mosolyogva viszonozta a gesztust, majd elhagyta Elenwen irodáját.

A Nagykövet visszaült a székébe és a homlokát dörzsölve fordult Merion-hoz.

- Gyril-t küldd erre a feladatra. Ő tapasztalt és nem fog túl lőni a célon. Nem vagyunk hentesek, akármit is gondoljon ez a némber. – A hangjából egyértelmű volt, hogy nem kedvelte Corina-t. - Ki a következő? – Merion egy listát nézett, amin egy tucatnyi nemes neve volt látható, zöme már ki volt pipálva.

- Lord Colanrick, Sziklaföldről, Jehanna kormányzója. Meg kell jegyeznem, egyre több kisnemes kér szívességet a Thalmor-tól.

- Ahogy annak lennie is kell. – Elenwen felkészült a fogadására. – Küldjék be.

A két aranypáncélos katona kinyitotta az iroda ajtaját, hogy beengedjenek egy köpcös, kopaszodó breton férfit.

- Lady Elenwen, - Meghajolt. – megtiszteltetés.

- Üdvözlöm Égkoszorúban, Lord Colanrick. Mi járatban van erre.

- Hűha, - Megvakarta a fejét, mint aki zavarban van és idegesen mosolygott. – nem is tudom, hogyan mondjam el… de szívességet szeretnék öntől kérni.

- Csak nyugodtan, Lord Colanrick. – Elenwen megnyugtatóan mosolygott rá. – Biztos jó oka van rá, amiért nem Sziklaföld királyától kér szívességet.

- Ami azt illeti, egy bizonyos lovag, Ser Caron, Evermore kormányzójának a fia, akinek a családja kivette a részét a Nagy Háborúban… - Kicsit kínosan érezte magát.

- Csak nyugodtan, - Biztatta Elenwen. – én nem érzek bosszúvágyat amiatt, ami a háborúban történt. Ha segíthetek valamiben, csak nyugodtan.

- Hát… - Kissé még mindig kínosnak ítélte a helyzetet, de folytatta. – az van, hogy Ser Caron-t besorozták a seregbe és jövő héten ide fogják rendelni, Égkoszorúba, hogy harcoljon a Viharköpenyesek ellen.

- És miért érdekel téged, egy másik család fia?

- Azért mert… - Colanrick egy kissé idegesen habogni kezdett. – ő és a lányom… úgy volt, hogy egybekelnek. Szeretik egymást és a családjaink így egyesülhetnének.

- Szóval, szeretné, ha Ser Caron Sziklaföldön maradhatna, hogy feleségül vegye a lányod.

- Lady Elenwen, - Megkönnyebbülten felsóhajtott. - ön mindent megért! – Megcsókolta az elé nyújtott kezét.

- Azt hiszem, írhatok egy levelet, Peldalf Nagykövetnek, aki biztosan rá tudja venni Sziklaföld királyát, hogy Caron felmentést kaphasson.

- Nagyon hálás lennék érte, Lady Elenwen! Ha ezt megteszik, mindenben segítem a Thalmor munkáját Jehanna-ban!

- Ez minden, amit kérek.

Lord Colanrick elégedetten hagyta el az irodát. Elenwen felállt, hogy egy kicsit nyújtózhasson.

- Még ma elküldjük azt a levelet. – Biztosította Merion.

- Úgy legyen. – Elenwen el is várta. – Ki a következő?

- Biralf herceg, Sziklaföld királyának első szülött fia.

- Hm, - Elenwen most meglepődött. – mit akarhat tőlem Sziklaföld örököse?

- Pedalf Nagykövet azt üzente, hogy valami baj történt az örökösödéssel.

- És ő nem tudta megoldani?

- Elég egyértelmű, hogy Sziklaföld királya sosem kedvelte a Thalmor-t, ellenben a fiával nagyon is jól összebarátkozott.

- Hát, nem tudunk meg többet, ha csak találgatunk. Engedjétek be!

Az ajtón egy fiatal breton férfi lépett be, elegáns páncélban, karddal az oldalán és egy vörös, aranyszegélyes köpennyel a hátán, de a szeme vörös volt, egyértelműen sírt nemrég.

- Elenwen úrnő, ön az egyetlen reményem. – A hangja rekedtes volt.

- Biralf herceg, minek köszönhetjük, hogy ilyen nagy utat tett meg? – Üdvözölte Elenwen.

- Az… - Próbálta visszatartani a sírást. – örökségem. Apám kitagadott az örökségből és az öcsémet nevezte meg örököséül.

- Mégis miért?

- Apám sosem kedvelte a Domíniumot… - Hadarta, továbbra is a könnyeivel küszködve. - és a Thalmor-t. Pedalf Nagykövettel is komoly összetűzésbe keveredtek, de amikor bejelentettem, hogy feleségül veszem a Nagykövet lányát, az volt az utolsó csepp. Árulónak, hitszegőnek és sok mindennek nevezett, végül kitagadott és az öcsém, aki szintén gyűlöli a Thalmor-t, lesz a király apánk halála után. Ez nem igazság! Én jobb király lennék, mint az öcsém! A nép szeret engem, én is szeretem és ismerem őket, sok szövetségesem van, akik támogatnának, teljesen biztos vagyok benne, hogy méltő királya lennék Sziklaföldnek! Pedalf Nagykövet semmit sem tehetett és remélte, ön tud segíteni.

- Szóval te is és Pedalf Nagykövet is a lekötelezettek lennétek?

- Ha elintézi, hogy visszakapjam az örökségem, Sziklaföld csatlakozna a Domíniumhoz és ez mind az ön érdeme lenne.

- Ne aggódj, a legjobb emberem fog közben járni és tolmácsolni az ajánlatomat.

- Nem tudom, Lady Elenwen, apám nagyon makacs ezen a téren.

- Az én ajánlatomat nem fogja visszautasítani. Ezt garantálom. – Elenwen reménnyel töltötte el Biralf herceget.

- Nagyon köszönöm, Lady Elenwen!

- Oh és Biralf, egy kicsit szedd össze magad és viselkedj férfihoz méltó módon.

- Tessék?

- Úgy pityeregtél, mint egy kislány, akitől elvették a kedvenc babáját. – Elenwen szigorúan nézett rá. – Ha királyként is így viselkedsz majd, az a gyengeség jele és könnyen kihasználnak. Azt javaslom, embereld meg magad és növessz tököket. Egy nyápic királyt senki sem tisztel.

- Igyekezni fogok, Lady Elenwen. – Azzal meghajolt és elhagyta az irodát.

Elenwen vett egy mély levegőt, megdörzsölte az arcát, kissé már kimerült volt a sok tárgyalástól. Vágyakozott egy kis pihenés és egy korty ital iránt, de még nem értek a lista végére.

- Ki a következő?

- Már csak egy valaki van, - Merion a listát bámulta, amin egy név kivételével, mind ki volt pipálva. – Ser Laren megérkezett és csak a szolgálatait akarja felajánlani és a felkent testőrök esküjét elmondani. – Elenwen lehunyta a szemeit egy percre és vett egy mély levegőt.

- Küldjék be.

Az ajtón ezúttal egy megtermett, zöld és sárga üvegpáncélos altmer férfi jött be, hátán egy hatalmas üvegpallossal, nagy feje volt, a vastag nyakán egy zöld varázspecsét volt, ami nagyon elütött a sárga bőrétől, hosszú szőke haja és zöld szemei voltak, amik egyértelműen el voltak gondolkodva, mintha azon elmélkedne, mit kellene mondania.

Elenwen kinyújtotta a kezét a lovagnak, hogy megcsókolja, de az inkább letérdelt és belekezdett az esküjébe.

- Lady Elenwen, én, Ser… - Amint felnézett és rájött, hogy elfelejtette megcsókolni az úrnője kezét, idegesen felpattant és gyorsan javította a hibáját. – Elnézést. – Ismét letérdelt és elölről kezdte az esküt. – Ser Elenwen, én, Lady Laren… - Az idegességtől összezavarodott és elkeverte az előneveket. Megrázta a fejét és harmadszor is belekezdett. – Lady Elenwen, én, Ser Laren felesküszöm, - Úgy mondta, mint egy betanult szöveget, de teljes odaadással és hűséggel. - hogy az életem árán is védelmezlek, engedelmeskedem minden parancsodnak, végzek minden ellenségeddel és örök hűséget esküszöm, hogy őrzöm titkaidat, megtestesítem a haragodat és bosszút állok minden sérelemért, ha úgy kívánod.

- Köszönöm, Ser Laren, - Elenwen intett a nagydarab férfinak, hogy felállhat. – nagyra értékelem és azt is, hogy képes voltál végre megtanulni az eskü teljes szövegét.

- Úrnőm, - Alázatosan meghajolt. – ha óhajt valamit, ne hezitáljon kérni. Teljesítem minden parancsát.

- Tudom, Ser Laren, de szerintem mára nem lesz rá szükség. Holnaptól állj készenlétbe, mert egy fontos küldetésem lesz a számodra.

- Ahogy kívánja, Lady Elenwen. Most elmegyek, nem zavarom önt tovább, mert tudom, hogy nagyon elfoglalt. – Meghajolt és elhagyta az irodát.

- A felkent lovagok elméje még mindig nem az igazi? – Elenwen csak megrázta a fejét, miután az együgyű, de garantáltan hűséges lovag elhagyta a helységet.

- Nem, de a harci teljesítményük és a hűségük megkérdőjelezhetetlen. – Biztosította Merion. – Biztos vagyok benne, hogy méltó ellenfele lesz a Szervezet emberei számára.

A felkent Thalmor lovagok a Domínium legerősebb harcosai, beavatásukkor egy varázspecsétet helyeznek rájuk, ami abszolút hűséget biztosít számukra és megitatnak velük egy különleges főzetet, amitől a fizikai erejük és gyorsaságuk megsokszorozódik, de ennek eredményeképpen, együgyűek lesznek és komoly memória zavar lép fel náluk, amitől egy eskü megjegyzése és elmondása is különösen nehéz feladat a számukra. Azonban, minden parancsot, akár a legvéresebb és legkönyörtelenebb parancs esetén, gondolkodás nélkül engedelmesek az adott személyhez. Ser Laren esetében, Elenwen-hez.

- Akkor, végeztünk? – Elenwen, miután felállt a székéből kellemesen nyugtázta, hogy nem kell több panaszt és kérelmet meghallgatnia a mai napon.

- Igen, Laren volt az utolsó.

- Akkor végre, ránézhetek arra a sunyi mágusra, mit sikerült kiderítenie Beathrys hercegnő erejéről. – Miután jelzett, Merion töltött egy kupa sárga bort az úrnőjének. – Valami hír, Joross-ról és Ilya-ról?

- A felderítőink látták őket az idefelé vezető úton, azt mondják, egy órán belül elérik a Nagykövetséget.

- Kiváló. – Elenwen kortyolt egyet az italából.

- Ha szabad megkérdeznem, nem volt felelőtlenség, ilyen kevés kísérettel elküldeni Joross-t és Ilya-t? Mégis csak az egész Szervezetről beszélünk, összegyűlve.

- Az lett volna, ha valóban végezni akartam volna velük. Joross és Ilya kíséretének csak egy feladata volt, hogy információt szerezzene.

- Értem, a Szervezetben lévő kémek, elárulták nekik, a titkot, hogyan lehet legyőzni Alduin-t, anélkül, hogy gyanút fogtak volna. – Elenwen büszkén mosolygott a hadnagyra. – Ők azt hiszik, mi nem tudjuk és emiatt elbízzák magukat. A két árulóval, egy nagyobb csapattal, akik között ott lesz Ser Laren is, könnyen lecsaphatunk rájuk, ezzel komoly vérveszteséget okozva nekik.

- Nem is beszélve a gyűrűikről. Egyedül a Szervezet vezére sem lesz képes kiheverni. – Elenwen felállt és elhagyta az irodát.

- Le vagyok nyűgözve öntől, úrnőm.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.