Halo, elérkezett a folytatás, kellemes olvasást kívánok.


A háztájőrző

BUMM

Újabb dörömbölés.

- Ez egy ágyú?! – Motyogta rémülten Dudley. Recsegés hallatszott a hátuk mögül. Vernon bácsi jött a másik szobából.

A kezében egy vadászpuska volt és a falhoz lapult, mint egy katona. Szóval a puska volt abban a hosszú csomagban.

- Ki az?! – Kiabálta. – Figyelmeztetem, fegyverem van!

Egy darabig csend volt, de utána…

BUMM

Egy olyan erős ütés volt, hogy az ajtó kiesett a helyéről és fülsiketítő zörejjel zuhant a padlóra.

Az ajtó túloldaláról egy óriás termetű férfi állt. Arca alig látszódott a hosszú, fekete, csimbókos hajfürtjei és nagy, bozontos szakálla mögül, de a szeme, az jól kivehető volt, ami úgy csillogott a sok szőr alatt mint két, világító, fekete bogár.

Az óriásnak le kellett hajolnia, hogy beférjen az ajtón, de felegyenesedett és a feje majdnem elérte a mennyezetet.

- Elnézést, hogy csak így betörtem. – Bocsánatot kért, megragadta az ajtót és könnyedén visszaillesztette a helyére, tompítva a kinti vihar zaját. – Ha kaphatnék egy kis teát, azt nagyon megköszönném. Eléggé megfuttattatok. – Dudley elé lépett és felé tornyosult, a dagadt gyerek teljesen megrémült. – Mondd csak, Pocak Gyuszi, nem tudod, merre van Harriet Potter? – Dudley, mint egy malac, visítva rohant az anyja mögé.

- Itt vagyok! – A lány bátran előállt és az óriás elé lépett.

- Hát persze, hogy itt vagy! – Az óriás kedvesen mosolygott a kislányra és egy kis rés híján, összeillesztette a mutató és hüvelykujját, ami közé simán belefért volna a feje. – Ilyen pici voltál amikor utoljára láttalak, bár sokkal nagyobb nem lettél. – Harriet az óriás hatalmas kezét látva, arra gondolt, hogy simán bele tudott volna ülni a tenyerébe. – Anyádra ütöttél, a szemed éppoly gyönyörű, ugyanolyan kis bájos is vagy, bár a hajad, inkább az apádéra hasonlít. – Harriet kissé elmosolyodott és elpirult, bár a sötétben ezt nem nagyon lehetett látni.

- Uram, - Figyelmeztette Vernon, miközben az óriásra szegezte a puskát és fenyegetően közeledett. – követelem hogy hagyja el a házat! Ez erőszakos behatolás!

- Csukd be azt a csúf szilvafejedet, Dursley! – Az óriás kikapta a puskát Vernon bácsi kezéből és olyan könnyen csomót kötött rá, mintha gumiból lett volna, majd félredobta a használhatatlan fegyvert, amitől Vernon bácsi rémülten a sarokba kényszerült, bár az óriás ezután ügyet sem vetett rá.

Jut eszembe, Harriet, - Az óriás belenyúlt a fekete kabátja egyik belső zsebébe és egy kicsit össze nyomódott dobozt húzott elő. – Isten éltessen sokáig! Ezt neked sütöttem.

Harriet kíváncsian kinyitotta és egy jókora, már nem túl szép, ragacsos csokitorta volt benne, amire zöld cukormázzal volt ráírva, „Boldog Szülinapot, Harriet!"

- Köszönom. - A lány letette a kanapéra a dobozt és kíváncsian felnézve az óriásra, feltette az első kérdést a 100-ból, ami az eszébe jutott. – Ki vagy te?

- Oh, igen, - Szabadkozott az óriás. – be se mutatkoztam. A nevem, Rubeus Hagrid, a Roxfort Kulcs és Háztájőrzője. – Kinyújtotta a hatalmas kezét és két ujjával megfogva a lány pici kezét, hogy kezet rázhasson Harriet-el. – Na, mi lesz azzal a teával? – Összedörzsölte a tenyerét. – Persze, ha van valami erősebb is a háznál, akár koccinthatunk is!

- Még csak 11 vagyok! – Emlékeztette az óriást.

- Ja, persze, még kiskorú vagy. – Nevetett Hagrid, majd elővett egy esernyőt, aminek a hegyét háromszor megrázva, narancsszínű lángok csaptak elő a kandallóba, fényt és kellemes meleget varázsolva a kunyhóba. Harriet-et a meleg olyan kellemesen érte, mintha forró fürdőt vett volna.

Az óriás visszaült a rozoga kanapéra, ami majdnem összeszakadt alatta és elővett valamit a zsebéből. Egy réz vízforraló edényt, egy csomag kolbászt, egy nyársat, egy teáskannát, néhány csorba bögrét és egy borostyán sárga itallal teli palackot. Az utóbbit meghúzta, majd utána, hozzálátott a teafőzéshez. A viskót megtöltötte a kellemes meleg, a tea és a sülő kolbász illata. Amíg az óriás tevékenykedett, senki sem szólalt meg, de amikor lehúzta a nyársról a 6 megsült, kissé megpörkölődött kolbászt, Dudley mocorogni kezdett.

- Dudley, nehogy egyél bármiből amivel kínál! – Figyelmeztette az apja, szigorúan, attól tartva, valami drogot vagy mérget akar a fiával etetni.

- Megnyugtatlak, Dursley, nem szándékozom tovább hizlalni azt a pudingos-hordó kölyködet! – Szólt Hagrid és Harriet-nek adva a sült kolbászokat.

A lány, miután beleharapott az első kolbászba, úgy érezte, élete legízletesebb ételét fogyasztotta és a hasfájásán is segített, de továbbra is kíváncsian nézte az óriást. Mivel az nem készült további válasszal, inkább ő kérdezett.

- Bocsáss meg, - Kezdte félig teli szájjal. – de nem tudom, hogy ki is vagy pontosan. - Az óriás nagyot kortyolt a teából, mielőtt válaszolt volna.

- Szólíts csak Hagrid-nak, ahogy mindenki. Mint mondtam, én vagyok a vadőr a Roxfort-ban. Azt ugye tudod, hogy mi a Roxfort?

- Hát… - Harriet lenyelte a kolbászt. – nem. – Hagrid teljesen ledöbbent. – Sajnálom.

- Te sajnálod?! – Csattant fel Hagrid és dühösen Dursley-ékre meredt. – Nekik kéne sajnálniuk! Az egy dolog, hogy nem adják át a leveled, de hogy azt se tudod, hogy mi az a Roxfort, az túl megy egy bizonyos határon! Mit gondolsz, hol tanultak mindent a szüleid?!

- Mi mindent? – A lány értetlenül pislogott.

- Hogyhogy mi mindent?! – Mennydörögte Hagrid. – Várjunk egy kicsit, - Ismét Dursley-ékre nézett. – értsem úgy, hogy ez a lány… Ez a lány… semmit nem tud?! Semmit semmiről?! – Harriet kissé felháborodva, miután még egy kolbászt megevett, Hagrid elé meredt. Nem volt ő buta lány, az iskolában egész jók voltak a jegyei.

- Azért egy s mást tudok! Matekot, írást, meg mindent! – Hagrid csak megrázta a fejét.

- Én a mi világunkról beszélek! A te világodról! Az enyémről! A szüleidéről! – Harriet sértődöttsége azonnal előpárolgott és helyét a zavart kíváncsiság vette át.

- Miféle világról beszélsz? – Hagrid-nál betelt a pohár.

- DURSLEY! – Vernon bácsi falfehér lett, miután az óriás a nevét mennydörögte. – Azt azért ugye tudod, kik voltak a szüleid? Hiszen, híres emberek voltak! Ahogyan te is híres ember vagy odaát!

- Hogyhogy? – Harriet értetlensége és zavarodottsága egyre csak nőtt és érezte, olyan arcot vág, mint Dudley, amikor valami fejtörővel találja szembe magát. – Honnan veszed, hogy híresek voltak?

- Nem tudod?! – Hagrid tanácstalanul beletúrt a bozontos szakállába. – Azt se tudod, hogy mi vagy te?

- Elég! – Vernon bácsinak megjött a bátorsága. – Ennyit és ne tovább! Megtiltom, hogy bármit is elmondjon a lánynak!

- Nem mondtátok el neki?! – Vernon bácsi újonnan szerzett bátorsága hamar elillant, amint Hagrid dühösen ránézett. – Nem mondtátok el, mit írt Dumbledore a levelében?! Ott voltam, Dursley! Láttam, ahogy Dumbledore letette a levelet! Ennyi éven át titkoltátok előle?!

- Mit titkoltak előlem?! – Harriet egyre kíváncsibban kezdett toporzékolni, választ követelve.

- Hallgass! Megtiltom! – Kiabálta Vernon.

- Akkor dugd dézsába a fejed! – Legyintett Hagrid és a kíváncsi lány felé fordult. – Boszorkány vagy Harriet. – A viskóba néma csend lett és csak a tenger és a kinti vihar zaját lehetett hallani.

- Hogy… mi vagyok? – Kérdezte döbbenten Harriet.

- Hát boszorkány! Olyan mint a varázsló csak lányban. Akárcsak az édesanyád. Ha egy kicsit kikupálnak, nem is akármilyen. Akinek olyan szülei voltak mint neked, biztos sokra viszi. Na, ideje elolvasnod a leveledet. – Hagrid elővett egy ismerős levelet, amitől Vernon bácsi egy heteken át próbálta távolt tartani a családját.

Végre, Harriet megkaphatta:

H. Potter kisasszony részére, Tenger, Viskó a sziklán, padló."

Kivette a levelet és olvasni kezdte:

Roxfort, Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola, Igazgató: Albus Dumbledore, (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok, okleveles fő mágus, Legf. Befoly. Nagym., a Varázslók Nemzetközi Szövetség elnökhelyettese.)

Tisztelt Potter kisasszony!

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten elküldtük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját.

A tanév Szeptember 1-jén kezdődik. Legkésőbb Július 31-éig küldjön baglyot nekünk.

Tisztelettel: Minerva McGalagony igazgatóhelyettes."

Harriet fejében, mint egy csomag petárda, puffogtak a kérdések. Azt se tudta, melyik kérdését tegye fel először. A legegyszerűbbel kezdte:

- Hogy értik, hogy küldjek baglyot?

- Azt a füttyös fúriáját, de jó hogy kérdezed! – Hagrid homlokon csapta magát. A nagykabátja zsebéből elővett egy baglyot, egy igazi, élő, kissé borzas tollú baglyot, egy hosszú lúdtollat és egy tekercs pergament ás írni kezdett, amit Harriet fejjel lefelé is el tudta olvasni.

Kedves Dumbledore professzor úr!

Átadtam Harriet-nek a levelet. Holnap elviszem vásárolni. Az idő pocsék. Remélem, ön jól van.

Hagrid"

Hagrid összecsavarta a levelet, a bagoly csőrébe adta, majd az ajtóhoz lépett és kidobta a baglyot a viharba, majd visszasétált a kanapéhoz és leült, olyan közömbösen, mintha csak egy telefont intézett volna.

- Hol is tartottam? – Fordult vissza Hagrid, a száját tátó Harriet-hez.

Vernon bácsi, aki ismét megtalálta a bátorságát, belépett a tűz fényébe. Az arca még mindig hamuszürke volt, de ezúttal nem a félelemtől, hanem a dühtől és megragadta a lány karját.

- Harriet nem megy sehova! – Jelentette ki, mire Hagrid mordult egyet.

- Azt szeretném én látni, hogy egy magadfajta mugli az útjába áll.

- Egy micsoda? – Érdeklődött Harriet.

- Mugli. – Ismételte Hagrid. – Így hívjuk az ilyen mágiamentes, varázst nem ismerő embereket. Nagy peched volt hogy a világ legmegátalkodottabb muglijai között kellett felnőnöd.

- Amikor magunkhoz vettük, - Folytatta Vernon. – megfogadtuk, hogy véget vetünk ennek a badarságnak és kiírtjuk a fejéből! Még hogy boszorkány!

- Ti tudtátok?! – Hüledezett Harriet. – Tudtátok, hogy boszorkány vagyok?!

- Tudtuk! – Csattant fel Petunia. – Persze hogy tudtuk! – Folytatta, undorral és megvetéssel teli hangon. – Hogy is ne lennél, ha egyszer az én semmirekellő nővérem is az volt! A hajadon kívül, kiköpött olyan vagy mint ő! Ő is ugyanilyen levelet kapott, ő is elment abba az… „iskolába"! Aztán minden nyáron, amikor békákkal a zsebében jött haza és patkánnyá változtatta a teáscsészéket! Csak én láttam őt annak ami valójában volt! Szánalmas és bolond különcnek! A szüleink? Nem, ők nem! Mindig csak Lily volt a szemük fénye, egyenesen büszkék voltak rá, hogy boszorkány van a családban! – Csak annyi ideig tartott szünetet, hogy levegőt vegyen, majd ömlött belőle a szó és előtört belőle, mindaz, amit oly sok éven át elfojtott. A nővére iránti féltékenysége és megvetése. – Aztán összejött azzal a Potterrel! Összeházasodtak és megszült téged! Nem volt kétséges, hogy te is ugyanolyan különc abnormális leszel! Aztán őt és a férjét is felrobbantották, te meg itt maradtál a nyakunkon!

Harriet falfehér lett a döbbenettől és alig bírt megszólalni.

- Fel… robbantották? De… azt mondtátok,… autóbalesetben haltak meg.

- Autóbalesetben?! – Hagrid dühösen felpattan. – Nincs az az autóbaleset, ami árthatott volna Lily és James Potternek! Ez felháborító! Botrányos! Harriet Potternek nem mondták el a történetét, miközben a mi világunkban minden gyerek kívülről fújja!

- Miért?! Mi történt?! – Faggatta Harriet az óriást.

- Erre nem számítottam. – Hagrid mérge hamar elpárolgott és inkább nyugtalanság vette át a helyét. – Dumbledore megmondta, hogy nem lesz könnyű dolgom veled, de álmomba sem gondoltam volna, hogy ilyen keveset tudsz. Nos, Harriet, nem tudom, hogy pont tőlem kéne hallanod, de… valakitől muszáj. Nem mehetsz el a Roxfort-ba, anélkül hogy tudnád. Elmondom amit tudok, bár minden részletet azért én se tudok. – Leült a tűz elé és elkezdett mesélni. - Az úgy kezdődött, hogy volt egy ember, akit úgy hívtak hogy… hihetetlen hogy még őt sem ismered. A mi világunkban mindenki hallott róla.

- Kiről?

- Hát… ha nem muszáj, nem mondanám ki a nevét. Mindenki retteg tőle.

- De miért? Hiszen csak egy név.

- Goromba gorgók, Harriet, mindenki fél tőle! Még a neve szimpla kiejtése is fagyos rémületet okoz minden emberben az én világomban! Szóval, volt ez a rossz varázsló, aki nagyon rossz útra tért. A legeslegrosszabb. Úgy hívták hogy… - Hagrid idegesen fújtatott, nagyon nem akarta kiejteni a nevet.

- Esetleg írd le. – Javasolta Harriet.

- Leírni egyenesen törvényellenes! – Vett egy mély levegőt. – Na jó, kimondom! Voldemort.

- Voldemort? – Harriet felvonta a szemöldökét, miközben megismételte, de Hagrid rémülten figyelmeztette, hogy ne ismételje meg.

- Ki ne mond még egyszer! Ezt a varázslót csak Tudod Kinek hívjuk. Szóval, Tudod Ki, önmagában is elég rossz és veszélyes volt, de elkezdett szövetségeseket gyűjteni. Talált jó párat, volt akit kényszerített, de akadtak olyanok is, akik osztozni akartak a hatalmában, amiből volt neki, nem is kevés. Nagyon sötét idők jártak akkoriban, Harriet. Senki sem bízott senkiben, rettegve, nehogy véletlenül Tudod Ki emberei legyenek. Persze, sokan szembe szálltak vele, de ő nem ismert könyörületet és kegyetlenül eltett mindenkit láb alól. Az egyetlen biztonságos hely a Roxfort volt, mert Dumbledore volt az egyetlen, akitől Tudod Ki is tartott. Az iskolába nem merte betenni a lábát. Az édesanyád remek boszorkány volt, az édesapád meg olyan jó varázsló, hogy jobb se kell. A maguk idejében iskolaelsők voltak a Roxfort-ban. Rejtély, hogy Tudod Ki miért nem próbálta meg legalább elcsábítani őket. Talán belátta, hogy ők túl közel állnak Dumbledore-hoz és úgy sem hatna rájuk a Sötét Oldal csábítása. Hogy hogyan, azt nem tudom, de nem sokkal a születésed után, Tudod Ki megtalálta őket és… és… - Hagrid elővett egy zsebkendőt és törölgetni kezdte a könnyeket a szeméből. – Bocsánat… csak… ez olyan… szomorú. Ismertem a szüleidet… nem volt még két olyan jó ember a világon, de Tudod Ki ellen nekik sem volt esélye. Miután végzett velük… téged is megpróbált meggyilkolni, hogy tiszta munkát végezzen.

- Engem? – Harriet csodálkozva hallotta. – Engem is megtámadott?

- Igen és itt jön a rejtély, veled nem bírt el. Az a seb a homlokodon, az egyetlen nyoma Tudod Ki leghatalmasabb sötét varázstámadásának, bár az nem egy közönséges seb. Egy olyan seb, ami csak akkor keletkezik az emberen, ha egy nagyon erős, sötét, mágikus támadás éri. Ugyanaz az átok, amivel a szüleidet megölte és a házatokat is lerombolta, de rajtad valamiért nem fogott és senki sem tudja miért. Annyi hatalmas varázslót végzett ki, ugyanazzal az átokkal, méghozzá nem is akárkiket, McKinnonékat, Bone-ékat, Prewettéket, - Sorolta a mágusok nevét, amik semmit sem jelentettek Harriet számára. – te csak egy kisbaba voltál és túlélted. - Hagrid története fájdalmas emlékeket idézett Harriet-ben és ismét látta az a vakító zöld villanást, olyan tisztán, mint még soha és ezúttal egy éles, gonosz és hideg kacaj is kísérte. Hagrid szomorúan nézett a lányra. – Én mentettelek ki a ház romjai közül… - Idegesen ökölbe szorította a kezeit és ismét letörölte a rátörő könnyeket. - ha egy kicsit gyorsabb lettem volna… talán… tehettem volna valamit! Dumbledore kérésére, elhoztalak Dursley-ékhez…

- Egy fenét! – Vernon bácsi közbeszólt, amitől Harriet teljesen kizökkent. – Idefigyelj, lányom, - Kiabálta. – szó se róla, van benned egy kis gyári hiba, - Felpofozta a lányt, amitől a földre esett és egy lila folt lett a jobb szeme alatt. - de azt néhány pofonnal helyre lehet hozni! A szüleidet illeti, flúgosok voltak! Nem veszített sokat a világ a halálukkal! Maguknak keresték a bajt, amikor összeálltak azokkal a bűvészkedő gazemberekkel! Mindig is tudtam, nem lesznek hosszú életűek… - Hagrid nem bírta tovább és látva, hogy Vernon egy újabb pofont készül adni a lánynak, előhúzott egy viharvert esernyőt és úgy szegezte Vernon-nak, mintha kard lenne.

- Figyelmeztetlek, Dursley, - Hörögte. – ha még egyszer kezet mersz emelni erre a lányra, vagy egy rossz szót szólni róla, vagy a szüleiről és… - Hagrid megpróbálta nem elveszíteni a fejét és leeresztette az esernyőt, miután Vernon visszakozott. – Helyes. – Hagrid megnézte az arcát fájlaló Harriet-et, akin felfedezett több horzsolást, az ajkán egy gyógyulóban lévő heg volt, ami már több hetes volt és az oldalán, a bordái között egy lila folt, ahol Dudley egyszer megütötte. Mielőtt Hagrid elveszthette volna a fejét, Harriet kérdezett.

- És mi történt Vold… Tudod Kivel?

- Jó kérdés, mert eltűnt. Senki sem tudja, pontosan mi történt aznap, mert a teste sosem került elő, de nem mutatkozott azóta. Emiatt vagy híres odaát. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy meghalt, de Dumbledore szerint még él. Csak gyenge, erőt gyűjt és csak vár, hogy visszatérjen. Szerintem igaza van. Csak emberek halhatnak meg, de Dumbledore szerint, ő benne semmi emberi nem maradt. Egy dolog biztos, volt benned valami különleges, amivel még Tudod Ki sem tudott mihez kezdeni és kikészült. Te intézted el és ha nem is végleg, egy elképesztő csodát hajtottál végre. – Hagrid egyszerre szeretettel és tisztelettel nézett az apró lányra.

Harriet azonban, ahelyett, hogy büszkén kihúzta volna magát, kételkedve megrázta a fejét, amitől a hosszú, gubancos haja rázkódott. Bármennyire szerette volna elhinni, képtelen volt.

„Hogyan lehetnék boszorkány?", gondolta, kételkedve magában. „Ha valóban olyan nagy szám vagyok, aki még Voldemort-ot is legyőzte, miért nem tettem semmit sem Dursley-ék zsarnokoskodása ellen? Akik bezárva tartottak, éheztettek, inzultáltak és ütlegeltek? Miért nem változott Petunia néni varangyos békává, amikor egy villanyborotvával levágta a hajamat, hogy kopaszon menjek iskolába? Miért nem szállt el Vernon bácsi, ahányszor csak kezet emelt rám? Dudley miért nem változott malaccá, ahányszor csak ő és a barátai folyamatosan bántottak?"

- Hagrid, - Harriet szólt csendesen és tartva, hogy többé nem látja az óriást. – szerintem… itt valami tévedés van. – A lábujjaival idegesen körözött a viskó hideg padlóján és oldalra nézett. – Én nem lehetek boszorkány. – Hagrid erre felkacagott, mintha a lány egy jó viccet mondott volna.

- „Nem lehetsz boszorkány?!" Esetleg, nem történtek különös, megmagyarázhatatlan dolgok, amikor féltél, vagy mérges voltál?

Harriet a tűzbe bámult és elgondolkodott, „Jobban meggondolva, a furcsaságok, amik nagyon bosszantották Vernon bácsit és Petunia nénit, mindig akkor történtek, amikor vagy nagyon mérges voltam, vagy halálra rémültem. A hajam, egyetlen éjszaka alatt vissza nőtt és amikor Dudley a barátaival üldözött, eltűntem és a tetőn tértem magamhoz. Nem is beszélve, az óriáskígyóról, akivel jól elcsevegtem és jól rászabadítottam Dudley-ra."

A lány már bizakodva nézett Hagrid-ra és megértette.

- Na látod, még hogy Harriet Potter nem boszorkány?! Jó vicc! Meglátod, te leszel a leghíresebb diák a Roxfort-ban!

Vernon nem adta fel, bár már nem merte megragadni az unokahúgát, kezet emelni rá még kevésbé.

- Nem megmondtam, Harriet nem megy sehova! A Stonewall High-ba fog járni és örülni fog neki! Olvastam azt a levelet és mindenféle kacatot kérnek tőle! Varázskönyveket, pálcát meg… - Hagrid csak egy horkantással leteremtette Vernon-t.

- Túl nagy mugli vagy, hogy visszatartsd! El akarod tiltani az örökségétől, ami megilleti, Lily és James Potter lányát?! Elment az eszed! Ezt a lányt már születése óta számon-tartják! A világ legjobb Boszorkány és Varázsló képző iskolájába fog járni! Hét év múlva, rá se lehet ismerni és más, hozzá hasonló gyerekekkel fog barátkozni és a világ legnagyobb varázslója, Albus Dumbledore lesz a pártfogója!

- Egy fityinget sem fizetek, hogy az a vén bolond ócska bűvésztrükkökre tanítsa! – Ordította Vernon bácsi.

Hagrid-nál elszakadt a cérna, felkapta az esernyőt és ismét rászegezte.

- Soha, - Suttogta, fenyegetően, olyan dühösen, mint még soha. – ne merészeld a jelenlétemben sértegetni, Albus Dumbledore-t.

Egy suhintással Dudley-ra szegezte az esernyőt, egy lila fény jött ki a végéből, amitől Dudley a fenekét kezdte markolászni és malac módjára visítani kezdett, amint kitapintott egy kunkori malacfarkat. Harriet fuldokolva nevetett az unokafivére új testrészén. A szülei rémülten vitték a visítozó Dudley-t a szobájukba.

- Harriet, - Suttogta Hagrid a lánynak. – megtennéd, hogy erről nem beszélsz senkinek? Nekem nem igazán lenne szabad varázsolnom. Kivéve önvédelemből, amíg idejöttem és amíg nem kézbesítettem a leveledet. Részben, ezért is fogadtam el.

- Miért nem szabad?

- Hát… én is a Roxfort-ba jártam, de… harmadikos koromban kicsaptak, eltörték a pálcámat és megtiltottak bármilyen varázshasználatot. De Dumbledore megengedte, hogy maradjak vadőrnek. Dumbledore nagyon jó ember.

- Miért csaptak ki?

- Hát… - Hagrid kikerülte a kérdést és témát váltott. – későre jár és holnap rengeteg dolgunk lesz. Be kell mennünk a városba, megvenni az új könyveidet meg minden mást. – Levette a nagy, fekete kabátját és odadobta Harriet-nek. – Ezalatt nem fogsz fázni. Rá se ránts, ha kicsit mocorog, van benne néhány mókus.


Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett jelöld be a kedvenceid közé és követésre, valamint, ne felejts el kritikát írni.