Szerzői rizsa: Úgy rémlik, hogy főztem. Vagy sütöttem? Mindegy, a konyhában voltam és mintha egy bögre tea is készülőben lett volna, amikor ez a ficötlet kipattant. Én meg azt mondtam, hogy elég volt a szenvedésből, egy egypercest igenis kiszenvedek így… pár hónap hallgatás után. Szóval egyperces. Ne keressétek benne életetek értelmét. Meg mást se.

Fotó

– Szia, bocsi, ne haragudj!

Erzsi csak azért nézett fel a telefonjából, mert a kommersz kéregetés-kezdés angolul érkezett. Aztán nagyon örült, hogy felnézett, mert egy olyan fickó szólította le, akinek a kedvéért már ránézésre is nagyon sok mindent hajlandó lett volna megcsinálni. Kihúzta magát és félrebillentett fejjel mosolygott.

– Mit tehetek érted?

A barna hajú férfi fél kézzel végigszántotta a hullámos fürtjeit – Erzsi majdnem megkérte, hogy tegye meg még egyszer, hát basszus –, és konkrétan felragyogott.

– Oké, ez furának tűnhet, de megtennéd, hogy fotózkodsz velem egyet?

Erzsi nem értette, de nevetett és már dobta is le a táskáját, hogy vállalható legyen ennek az ismeretlen formának a fotóján. Aztán meglátta a fotóst és majdnem a szívéhez kapott.

Az egy dolog, hogy a Legszexibb Férfi Valaha leszólítja, de hogy merészel olyan társaságban létezni, aki méltó vetélytársa lenne a címre? Csak azért nem kaphatja meg Fotósfiú a címet, mert ő nem mosolygott olyan szépen, mint Csinifiú.

– Persze, hova álljak?

– Ide, hogy a bazilika látszódjon a háttérben.

Erzsi megállt, Csinifiú pedig úgy feszített mellette, mint kiskakas a szemétdombon. Majdnem, mint Gilbert. Mögöttük a Szent István Bazilika lépcsőjén Közép-Európa összes turistája igyekezett bejutni az épületbe.

– Toni, karold át a vállát, vagy valami – szólt oda nekik Fotósfiú.

Csinifiú bocsánatkérő kutyaszemekkel fordult felé.

– Ha nem haragszol…

– Csak nyugodtan. Amúgy mire kell a fotó?

Fotósfiú kezében egy komolynak tűnő gép volt. Ha tényleg jó fotó készül róla, akkor örülne neki, ha használhatná profilképnek egy ideig, mielőtt telerakják az arcával az összes impotencia-kezelő csodaszer reklámját. Csinifiú egyébként is túl jó pasi, Gilbertet meg fogja ütni a guta, ha tudomást szerez a létezéséről.

– Oh hát anyukámnak lesz! Mindig olyan furcsa emojikat küld, amikor Romanóval fotózkodunk.

Ah, fájdalom. A jó pasik tényleg egymással járnak.

– Nem tudja…? – puhatolózott.

– Dehogynem! – nevetett fel. – Csak anyukám szerint túl fiatal vagyok még az elköteleződéshez! Meggyőződése, hogy „ki kell tombolnom magam", mielőtt megállapodok, különben negyven évesen otthagyom a páromat. Ami hülyeség. Hát hogy hathatnám el az én kis paradicsomomat?

– Most kell az a fotó vagy nem? – kiáltott oda nekik Romano.

Erzsi tudta, hogy hallotta. És már azt is tudta, miért kapta a kis paradicsom becenevet. Elkapta Tonit, az oldalához simult és elképzelte, hogy Gilbert áll mellette. Érezte, hogy Toni jobb keze félénk bizonytalansággal a derekára csúszik.

Romano villámsebességgel kattintott vagy hatot. És már ott is volt mellettük, hogy megmutassa a képeket. Sanda pillantást vetett Erzsire a szeme sarkából. A nőnek komoly energiáiba került, hogy ne röhögje arcon.

– Tudok néhány jó kocsmát, ha keresnétek esti programot – hunyorgott rájuk. – Jó zene, jó társaság.

– Oh, tényleg? – Toni nagyon lelkesnek tűnt.

Romano már nem annyira, Erzsinek viszont kellett ez a két hapsi egy estére.

– Szeretném látni, ahogy a pasim meghal a féltékenységtől. Kérlek.

Romano felhorkant, de a szája sarka felfelé görbült. Hah, Erzsi még mindig tudja, hogyan kell embereket bepalizni.

Este kiderült, hogy tudtán kívül saját magát palizta be, mert Gilbert és Toni egymás nyakába borultak. Romano a tenyerébe temette az arcát, majd megkérdezte Erzsitől, hogy van-e kedve lelépni, mert ő innentől kezdve nem hajlandó közösséget vállalni ezzel a kettővel.

Vége