Halo, elérkezett a folytatás ideje, kellemes olvasást kívánok.
Az Abszol út
Másnap reggel Harriet korán ébredt. Érezte, hogy világos van, de nem nyitotta ki a szemét.
„Csak egy álom volt.", bizonygatta magában. „Álmomban eljött hozzám egy Hagrid nevű óriás és azt mondta, boszorkány vagyok és varázsló iskolába fogok járni. Kinyitom a szemem és a gardróbban fogok ébredni. Pedig nagyon szép álom volt."
Amikor fel ébredt, döbbenve vette tudomásul, hogy még mindig Hagrid, nagy és nehéz kabátja alatt van, abban a viskóban, ahol elnyomta az álom. A vihar elvonult és ragyogóan sütött a nap. Hagrid is itt volt, a kanapén aludt és az ablakon egy bagoly kopogott a karmos lábával, csőrében egy újsággal.
Harriet feltápászkodott és boldogság öntötte el, mintha egy kellemes léggömb fújódott volna fel a mellkasában, teli örömmel, „Mégsem álom volt!". Odament az ablakhoz, kinyitotta, a bagoly berepült és Hagrid fejének dobta az újságot. Az óriás meg se moccant. A madár erre leereszkedett a padlóra és elkezdte kaparni Hagrid kabátját.
- Hé, hagyd! – Harriet próbálta elhessegetni a madarat, de az kitartóan karmolta és csipkedte a kabátot. – Hagrid… - Szólt a lány tanácstalanul. – itt egy bagoly és…
- Csak fizesd ki. – Ásította Hagrid.
- Mi?
- Fizetséget vár az újságért. Ott van a pénz, valamelyik zsebemben.
„Köszi, vagy 100 zseb van rajta!", Harriet idegesen kutakodni kezdett a hatalmas kabát megannyi zsebében, talált kulcsokat, puskagolyót, madzaggombolyagot, teás tasakokat, fogkefét, de végül talált egy nagy erszényt, tele különféle érmékkel.
- Adj neki 5 knútot. – Utasította Hagrid.
- És melyik knút? – Hagrid ismét elfelejtette, hogy Harriet semmit sem tud a varázsvilágról, köztük a pénznemet sem.
- A kicsi, barna, bronz.
Harriet kivett belőle öt apró bronzérmét és a madár lábára illesztett erszénybe dobta, ami ezután kirepült az ablakon.
Hagrid egy újabb ásítás keretében felállt és nyújtózott egyet.
- Ideje indulnunk, mert nagyon sok dolgunk van. El kell mennünk Londonba és megvennünk a cuccaidat.
Harriet csak hallgatta és csendben áttanulmányozta a többi érmét és eszébe jutott valami, amitől a jókedve, hamar elillant.
- Hagrid… - Idegesen kezdte, mire az óriás egy biccentéssel jelezte, hogy figyel. – nekem nincs pénzem. Vernon bácsi pedig tegnap egyértelműen leszögezte, hogy nem fog fizetni, hogy varázslatot tanuljak.
- Ugyan, emiatt ne fájjon a fejed. – Hagrid csak megvakarta és még jobban összeborzolta a lány amúgy is kócos haját. – Azt hiszed, a szüleid örökség nélkül hagytak?
- De a házuk nem elpusztult?
- Igen, de a pénzük javarészét és a kincseiket nem ott tárolták. A Gringotts-ban, az egyetlen varázslóbankban. Egyél egy kis sült kolbászt. – Ajánlotta a tegnapról megmaradt, hideg kolbászt. – Kell a reggeli, hidegen se rossz.
- A varázslóknak is vannak bankjaik?
- Csak egy, a Gringotts. Koboldok őrzik. – Harriet kitátotta a száját.
- Koboldok?! – Kérdezte teli szájjal.
- Igen, hidd el, bolond az, aki megpróbálja kirabolni a Gringotts bankot. Koboldokkal nagyon nem érdemes ujjat húzni, Harriet. Ha biztonságba akarsz helyezni valamit, a Gringotts-nál jobb helyet nem találsz. Jó is hogy oda megyünk, mert valamit ki kell vennem nekem is. Maga Dumbledore bízta rám. Roxfort-os ügy. – Büszkén kihúzta magát. – Gyakran bíz meg ilyen dolgokkal, hogy hozzak el neki ezt-azt, tudja hogy megbízhat bennem. – Harriet felvette a sátorként lógó, régi ruháit, amit az unokafivérétől kapott. – Na, felöltöztél? Indulhatunk? – A lány csak bólintott és izgatottan kiment a viskóból.
- Mivel jöttél ide? – Harriet csak azt a csónakot látta, amivel Dursley-ékkel együtt jött a sziklára.
- Repültem.
- Repültél?
- Igen, de visszafelé ezzel megyünk. Most, hogy meg vagy, már nem szabad varázsolnom. – Beültek a csónakba, de Harriet még mindig Hagrid-ra meredt és próbálta elképzelni, ahogy az óriás repül. – Oh, még evezni is kell? – Zsörtölődött Hagrid, mire elővette az esernyőjét, amivel malacfarkat varázsolt Dudley-nak. – Megtennéd, hogy erről is hallgatsz. – Suhintott egyet az esernyővel, mire a csónak magától megindult.
- Lakat a számon. – Mosolygott Harriet, de eszébe jutott valami az esernyőt nézve. – Hagrid, Dudley malacfarka… megfog maradni? - Kezdetben vicces volt, de már egy kicsit aggódott miatta.
- Oh dehogy, biztos vagyok benne, hogy már el is múlt. Csak egy kis tréfának szántam.
Amikor kiértek a partra, elindultak a város felé, ahol az emberek eléggé megbámulták Hagrid-ot és nem csak az óriás mérete miatt, hanem mert csodálkozva bámult közönséges, hétköznapi tárgyakat, parkolóórákat, jelzőlámpákat és persze, a kocsikat is megbámulta.
- Miket ki nem találnak a muglik!
- Igen, a mugliknak nem adatott meg a mágia luxusa. – Válaszolta Harriet, már úgy beszélve, mintha mindig is a mágia világában élt volna.
Felszálltak az első vonatra ami Londonba ment, ott leültek és vártak. Hagrid, aki nem nagyon értett a muglimanihoz, ahogy ő nevezte, adott mugli pénzt a lánynak és megkérte, hogy intézze ő a jegyeket.
Az utasok itt is meg-megbámulták Hagrid-ot, aki két ülőhelyet foglalt el egyszerre.
- Megvan még a leveled? – Kérdezte, miközben Harriet elővette a másik papírt ami a levél borítékában volt.
„Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola
Egyen az első évben a következő ruhadarabok szükségesek:
Három rendes, egyszerű munkatalár, (fekete)
Egyszerű, hegyes süveg, (fekete), mindennapi használatra
Egy pár munkavédelmi kesztyű, (sárkánybőr vagy hasonló)
Egy téli köpönyeg, (fekete, ezüstcsattal)
A tanuló minden ruhadarabján köteles feltüntetni a nevét!
Tankönyvek, minden tanulónak saját példánnyal kell rendelkeznie a következő művekből:
- Dabrak, Miranda: Varázslástan alapfokon
- Bircsók, Bathilda: A mágia története
- Goffrid, Adalbert: Modern varázsláselmélet
- Ripsropsky, Emeric: Az átváltoztatás kezdőknek
- Spora, Phyllida: Ezer bűvös fű és gomba
- Mixel, Arsenius: Ismerkedés a varázsitalokkal
- Salamander, Göthe: Legendás állatok és megfigyelésük
- Reskesh, Quentin: A sötét erők. Önvédelmi kalauz.
Egyéb felszerelési tárgyak:
1db varázspálca
1db üst (ón, II. méret)
1 készlet üveg vagy kristályfiola
1db teleszkóp
1db rézmérleg
Ezenkívül, minden diák magával hozhat egy háziállatot, (bagoly, macska, patkány béka, stb.), ami nem jelent fenyegetést másokra vagy azok tulajdonára.
A szülők szíveskedjenek tudomásul venni, hogy az elsőévesek nem használhatnak saját seprűt!"
- És ezt mind megkaphatjuk Londonban? – Töprengett Harriet, hangosan.
- Ha jó helyen keressük. – Felelte Hagrid.
Harriet még sosem járt Londonban. Bár úgy tűnt, Hagrid pontosan tudta, hova kell menni, nagyon nem szokott hozzá a muglik utazási módszereihez, mert leszálláskor egy kicsit beszorult a metró ajtajába és folyton panaszkodott, hogy milyen lassú a vonat az ülései pedig keskenyek.
- El sem tudom képzelni, hogy bírják a muglik varázslás nélkül! – Szólt fejcsóválva, miközben felfelé caplattak az elromlott mozgólépcsőn egy zsúfolt bevásárlóutca felé.
A méretének hála, Hagrid könnyen utat vágott magának és Harriet-nek a tömegben. Könyv, lemezboltok, gyorséttermek és mozik mellett haladtak el, de egyetlen olyan boltot sem lehetett látni, ahol a listán található tárgyakat be lehetne szerezni. Harriet ösztönösen megbízott Hagrid-ban és követte.
- Itt is volnánk! A Foltozott Üst. Nevezetes hely. – A Foltozott Üst egy piszkos kis kocsma volt a sikátorban, ahova senki nem tenné be a lábát és a járókelők egyetlen pillantásra sem méltatták.
- Öhm… Hagrid, - Harriet emlékeztette Hagrid-ot egy apró részletre. – még mindig 11 vagyok.
- Ugyan, Harriet, ez az egyik átjáró a varázsvilágba. – Hagrid csak betért a kocsmába, mire a lány követte.
Egyértelműen ismerték Hagrid-ot, mosolyogva integettek neki, a pultos hangosan köszönt neki, miközben egy poharat mosott el.
- Szelvusz Haglid! Jöhet a napi flöcc? – A pultos, bár kedvesnek tűnt, de foghíjas lévén, nem tudott rendesen beszélni.
- Most nem lehet Tom. Hivatalos ügyben vagyok. – A hatalmas kezével megpaskolta a lány vállát. – A kis Harriet Potternek segítek előkészülni az első iskolai évére.
- Szent ég…! – A foghíjas csapos Harriet-re nézett döbbenten kikerekedett szemekkel. – Halliet Pottel?! - A Foltozott Üstben néma csend lett úrrá és minden szempár arra az apró kislányra terelődött, aki teljesen zavarba jött az őt bámuló szemektől. – Isztenem… Halliet Pottel… Micoda megtiszteltetész! - Kirohanva a pult mögül, kezet rázott a lánnyal. – Iszten hozta újla közöttünk, Pottel kiszasszony! Iszten hozta!
Harriet nem tudta mit felelhetne, mert mindenki őt bámulta. A kocsmában egy tucatnyian tolongtak hogy kezet foghassanak a kislánnyal és köszönthessék. A lány teljesen kipirosodott a zavartól, hiszen nem is ismerte ezeket az embereket, de őt úgy kezelték, mint valami hírességet.
Az emberek között ott volt egy feltűnően zaklatott, sápadt, fiatalember, akinek az egyik szeme furcsán rángatózott, a jobb keze, amivel megrázta a lányét, remegett.
- Mógus professzor! – Hagrid megismerte. – Harriet, ő Mógus professzor, ő lesz az egyik tanárod a Roxfort-ban.
- Po-Potter, - Dadogta és idegesen megrázta a lány kezét, mindkét kezével. – e-e-el se tudom mondani, me-me-mennyire örülök, hogy megismerhettem.
- Mit fog tanítani nekem, professzor? – Kérdezte Harriet, megpróbálva elterelni magáról a szót.
- Sö-sötét varázslatok kivédését. De-de-de magának nincs mit tanítanom, ugye? – Mógus idegesen nevetgélt. – Me-megy beszerezni a fe-felszerelését? É-é-én is épp megyek megvenni egy új könyvet a vámpírokról. – Mintha a gondolat is megrémítette volna. Azzal el is ment a kocsmából.
A többi embernek esze ágában sem volt elmenni. Egy darabig képtelenség volt lerázni őket, de Hagrid szólt mindenkinek, hogy kevés az idejük és Harriet-nek sok a dolga. Sajnálkozva, bár elengedték, néhányan még utoljára megrázták a kezét, mintha valami áldást várnának tőle.
- Megmondtam! Híres vagy, lányom! Még Mógus is megremegett amikor meglátott, bár az nem nagy teljesítmény, mert ő mindig reszket.
- Mitől ilyen ideges?
- Ő mindig ilyen, szerencsétlen. Amúgy jó arc. Amíg rendesen tanulmányozott, addig minden rendben volt vele, de egy nap elment terepszemlére a Feketeerdőbe, ahol vámpírokkal és még egy vasorrú bábával is találkozott. Azóta teljesen megváltozott, reszket az idegenektől és a saját tantárgyától is. – Hagrid elkezdett kutakodni. – Na, hol az esernyőm?
„Vámpírok és Vasorrú bábák?", Harriet szinte beleszédült. Hagrid, miután kimentek a Foltozott Üstből, egy sikátorba értek, ahol nem volt semmi, csak néhány szemetes kuka és egy nagy téglafal.
- Hármat felfelé… kettőt keresztbe… - Motyogva, az ernyőjével számolva a téglákat. – Megvan! Állj kicsit hátrébb.
Az ernyő hegyével háromszor rákoppintott a falra és a tégla, amelyiket megütögette, megremegett, a közepe megrándult, majd apró lyuk jelent meg rajt, ami egyre csak nőtt, akkorára, hogy Hagrid is simán átférhetett volna rajta. Az átjáró egy kanyargós, macskaköves utcára vezetett.
- Isten hozott az Abszol úton. – Hagrid jót derült Harriet elképedésén. Mikor maguk mögött hagyták az átjárót, Harriet hátrapillantott a válla fölött és észrevette, hogy az átjáró bezárult, bár nem nagyon bánta.
Egy közeli bolt előtt egész halomnyi üst csillogott a napsütésben. Üstök, minden méretben, sárga vagy vörösréz, ón és ezüst üstök, voltak önkeverők és kompakt üstök is.
- Igen, egy ilyenre szükséged lesz, - Hagrid szólt. – de előtte, megyünk a pénzedért.
Harriet azt kívánta, bárcsak 10 szeme lenne, hogy a létező minden irányba nézhessen, mert majd kitekeredett a nyaka, annyi felé bámészkodott, mindenféle varázsszer, rúna, patika és egy seprű bolt előtt, ahol egy csomó gyerek gyűlt a kirakat előtt.
- Nézzétek! – Lelkesedett az egyik gyerek. – Az új Nimbusz 2000-es! A leggyorsabb seprű!
Harriet is szívesen odament volna, hogy megnézze, de követte Hagrid-ot, egy nagy, hófehér épület felé, ami kimagaslott, mint valami uralkodó a sok bolt között.
- Íme, a Gringotts. – Mutatott az épületre, Hagrid.
A fényes bronzkapu előtt, elegáns, vörös és arany egyenruhában, ott állt egy kobold, aki nem is reagált Harriet döbbent nézésére. A kobold még Harriet-nél is kisebb volt, kreol arcában ülő szeme okosan csillogott. Hegyes szakálla volt, feltűnően hosszú lába és ujjai voltak. Amikor elmentek előtte, illedelmesen meghajolt.
Belépve egy újabb ajtó volt, ez ezüstből készült és egy felirat volt rajta:
„Lépj be, vándor, de vigyázz:
Nem csak kincset rejt e ház,
Ha csak vinnél, de nem hozol,
Fejedre csak bajt halmozol.
Ki idegen kincset áhít,
Annak e hely csapdát állít.
Add fel tolvaj, ne légy dőre,
Varázslat e kincsek őre."
- Megmondtam, bolond, aki megpróbálja kirabolni a Gringotts-ot. – Csóválta a fejét Hagrid.
Az ezüstajtót a két őrző kobold kinyitotta előttük és ők is meghajoltak. Egy hatalmas, márványcsarnokba értek, ahol egy tucat hosszú pultot lehetett találni, mindegyik pult mögött, vagy 100 koboldot lehetett látni, ahogy hivatalos papírokat írtak, bélyegeztek, pecsételtek, érméket számoltak és mérlegekkel mérték a súlyukat, illetve nagyító lencsékkel közelről színes drágaköveket vizsgáltak. Hagrid az egyik pult elé állt, ahol az ott dolgozó kobold egy nagy, vaskos könyvbe írt valamit. A kobold érdektelenül, mint aki ideges, hogy megzavarták a munkájában, felnézett az óriásra, ügyet sem vetve Harriet-re.
- Jónapot, - Köszönt Hagrid kedvesen, de a kobold a nézésével csak sürgette, mint akit csak feltartanak. – azért jöttünk, mert Harriet Potter kisasszony szeretne pénzt kivenni. – A lány vállára tette a kezét, aki majdnem összeszakadt alatta.
- Értem. – A kobold, csak most véve észre a lányt, megvetően fordult felé. – Láthatnám Harriet Potter kisasszony kulcsát?
- Persze! – Hagrid elkezdett kotorászni a tucatnyi zsebe között. – Meg is van! – Egy apró, csillogó aranykulcsot halászott elő, amin Harriet csodálkozott, hogy nem veszett el. A kobold megvizsgálta.
- Jó, ez rendben van. – Mielőtt a kobold inthetett volna egy társának, Hagrid gyorsan megszólította.
- Lenne még valami! – Egy kissé gyűrött borÍtékot halászott elő egy másik zsebéből. – Ezt személyesen Dumbledore utasítására hoztam. – Hagrid óvatosan, suttogva folytatta, nehogy meghallja valaki más. – A tudja miről van szó? A 713-as széfről. – A kobold elolvasta a levelet, majd az apró, gomb szemei tágra nyíltak és visszanézett Hagrid-ra.
- Rendben. – Bólintott és visszaadta a papírt Hagrid-nak – Egy munkatársam elviszi magukat. Ampók!
Ampók, egy másik, fiatalabb kobold volt, aki a két jövevényt kísérve és a számtalan ajtók egyikén átvezette őket.
- Mi van a 713-as széfben? – Érdeklődött Harriet.
- Azt nem mondhatom meg, - felelte komolyan Hagrid. – szigorúan titkos, Roxfort-os ügy. Dumbledore kérte meg hogy hozzam el. Ha elmondanám bárkinek, lőttek az állásomnak.
Harriet megértően bólintott és inkább Ampók-ot követte. A kobold kitárta előttük az ajtót és Harriet meglepődve látta, hogy további termek helyett egy fáklyákkal megvilágított, lejtős folyosó várta őket. A szűk járat kövezett padlója keskeny nyomtávú sínpárt rejtett. Ampók füttyentett egyet, mire egy csille robogott oda hozzájuk. Mindhárman beültek, bár Hagrid-nak egy kicsit nehezére esett és a kocsi elindult velük.
Az út első szakasza kanyargós járatok labirintusán át vezetett. Harriet eleinte próbálta megjegyezni, de hamar feladta, a 20-ik kanyar után és csak élvezte az utat.
Végül megérkeztek, de Hagrid émelygett és hányinger kerülgette és a csille szélére kellett támaszkodnia, hogy ne essen el, úgy remegett a térde.
Ampók kinyitott egy, a folyosó falába süllyesztett, alacsony ajtót. Zöld füst gomolygott fel, s mikor eloszlott, lélegzetelállító látvány tárult a lány elé. Az ajtó mögötti üregben halmokban hevertek az aranypénzek, oszlopokban álltak az ezüstérmék és tonnaszámra csillogtak a kis bronz knútok.
- Ez mind a szüleidé volt, így most már a tiéd. – Szólt büszkén Hagrid.
„Mind az enyém?", Harriet csodálkozva és megbabonázva bámulta a kincshalmot. „Dursley-ék biztosan nem tudnak róla semmit sem, mert gondolkodás nélkül rátették volna a kezüket. Folyamatosan arra panaszkodnak, mennyibe kerül, hogy eltartsanak. Vajon mit gondolnának, hogy én, a nincstelen kis parazita, valójában ennyi pénz örököse vagyok?"
- Az arany a galleon, - Hagrid segített egy zsákba rakni valamennyi pénzt és magyarázni kezdte a Varázsvilág pénznemét. – egy galleon 17 ezüst sarlót ér, egy sarló pedig 29 knútot. Egyszerű. – Amint elég érmét rakott a zsákba, odaadta Harriet-nek. – Ennyi elég is lesz az évre, a többit itt megőrzik neked. – Visszafordult Ampók-hoz. – Mehetünk a 713-ashoz, de lehetőleg, egy kicsit lassabban.
- A sebesség nem állítható. – Felelte kurtán Ampók.
Egy másik széfhez érve, de az másmilyen volt, mint az előző, ahol Harriet örökségét őrizték.
- Álljanak hátrébb. – Szólt Ampók fontoskodva. Hosszú ujját finoman végig húzta az ajtón, mire az egyszerűen elolvadt. Harriet döbbenten megrázta a fejét. – Erre csak a Gringotts-i koboldok képesek. – Magyarázta büszkén, Ampók. – Ha egy idegen próbálkozna ezzel, az ajtó beszippantaná és nem tudna kijönni.
- És milyen gyakran ellenőrzik, van-e valaki odabent? – Érdeklődött Harriet.
- 10 évenként. – Válaszolta gonosz vigyorral a kobold.
Harriet biztos volt benne, hogy egy ilyen szigorúan őrzött széfben valami nagyon fontos dolgot rejt, szemkápráztató drágaköveket, ősi varázstekercseket, vagy ereklyéket, netalán egy igazi sárkánytojást. Amint az ajtó teljesen eltűnt, kíváncsian benézett, hogy jobban lássa a kincset, de csalódnia kellett, mert a széf, annak ellenére, mekkora volt, teljesen üresnek tűnt. Egy rongyos kis barna csomag volt benne, amit Hagrid gyorsan felkapott és el is tüntette valamelyik zsebében. Harriet-et fúrta a kíváncsiság, de okosabbnak találta, ha nem faggatózik.
- Erről senkinek se beszélj, Harriet, mert nagyon titkos. – Mondta Hagrid, a lehető legkomolyabb hangján.
Miután egy kisebb zsák kinccsel gazdagabban elhagyták a Gringotts-ot, Harriet azt se tudta, melyik bolttal kezdje. Azt se tudta, a varázsló pénz mennyi fontot érhet, de egy valamit tudott, „Most több pénzem van, mint amennyit valaha is magaménak tudhattam! Sőt, még Dudley-nál is!"
- Mit szólnál, ha az egyenruháddal kezdenéd? – Javasolta Hagrid. – Hogy jobban hasonlíts egy igazi boszorkányra. – Rámutatott Madame Malkin boltjára. – Én… bedobok egy kis szíverősítőt, az az ördög csille, megviselte az idegeimet. – Hagrid valóban rossz bőrben volt, egyértelműen, utálta a csillében utazni.
Harriet elképesztően boldog volt, hogy végre, új ruhákat vehet magának és nem Dudley és Petunia néni régi ruháit kell hordania. Madame Malkin egy talpig mályvaszínű ruhába öltözött, zömök és mosolygós boszorkány volt. Amint meglátta, hogy Harriet az üzletébe akar menni, látva, milyen rongyos, fiús ruhákat visel, azon volt, hogy elhajtsa, de amint a lány megrázta az érmékkel teli erszényét, máris hangulatot váltott és beinvitálta.
- A Roxfort-ba készülsz, kis drágám? – Kérdezte, de mielőtt Harriet válaszolhatott volna, - Nem te vagy az egyetlen. Épp most csinosítunk ki egy másik kisasszonyt.
A bolt túloldalán egy zsámolyon, sápadt, hegyes arcú lány állt, hosszú, világosszőke haját egy zöld, ezüstcsíkos hajpánttal fogta hátra. Egy fekete, csatos cipőt, fekete harisnyát, térdig érő fekete szoknyát, fehér blúzt, zöld és ezüst nyaksálat viselt. Egy másik boltos épp egy hosszú, fekete talárt adott a lányra és azon voltak, hogy megfelelő hosszúságúra tűzzék.
Harriet egy darabig figyelte a lányt, aki miközben oldalra fordult, látta, hogy szürke szemei vannak, amikkel épp őt nézik. Végeztek a talárja igazításával, mire megfordult és lobogott, akár egy zászló és leugrott a zsámolyról.
- Szia. – Köszönt a lány Harriet-nek, miközben végig mérte őt és elfintorodott az öltözékén. – A Roxfort-ba készülsz?
- Aha! – Harriet kissé kínosan érezte magát ezelőtt a csinos lány előtt, a rongyos ruháiban.
- Ezekben a rongyokban? Fogadásból?
- Nem… csak… ma tudtam meg, hogy egy komolyabb vagyon örököse vagyok és egész életemben nem volt sok ruhám. – A lány döbbenten hallgatta Harriet-et és miután kifizette a saját ruháit, visszafordult a szemüveges lányhoz.
- Akkor engedd meg, hogy segítsek bevásárolni. – Megragadta Harriet két vállát, majd a keze lecsúszott az ő kezére és húzni kezdte a ruhák és talárok tengerébe. – Egyébként, a nevem, Dryna Malfoy. Gondolom, hallottál már rólam és a családomról? – Kérdezte büszkén.
- Öhm… nem. – A lány egy pillanatra megtorpant. – Sajnálom.
- Csak nem muglik voltak a szüleid? – Kérdezte, egy kis gyanúval és undorral a hangjában és elengedte a kezét.
- Nem. Varázslók voltak, mindketten, de… meghaltak. – A lány arca megenyhült és együttérzővé vált. – Muglik között nevelkedtem.
- Oh, ez rettenetes. – Dryna kedvesen átölelte Harriet-et és Harriet érezte Dryna kellemes parfümjét. – Így megfosztani az örökségedtől. Nem tudom, hogy bírhattad ki?
- Megérte. – Harriet is mosolygott.
- Amúgy, hogy hívnak?
- Hát… Harriet Potter. – A lány szürke szemei teljesen kikerekedtek.
- A… az a… Harriet Potter… aki legyőzte… Tudod Kit? – Dryna egy fülig érő mosolyt eresztett a lányra.
- Igen. – Felelte Harriet, kissé zavarban.
- Akkor innen csak a legjobb kinézeteddel távozhatsz! – Dryna ismét megragadta Harriet karját és elutasítást nem tűrően, húzni kezdte.
A két lány elég sokáig elvolt a boltban és azon voltak, hogy Harriet ruhakészletét teljesen lecseréljék és feltöltsék. Kapott egy halom fekete és sötétszürke harisnyát, egy csomó zoknit, 3 fekete szoknyát, két tucat vadonatúj bugyit, pólókat, trikókat, blúzokat, pizsamákat és 4 pár új cipőt is. Mindent a saját méretében és kidobta Dudley sátorként lógó ruháit.
Egy-kettőre, Harriet egy igazi kis boszorkánynak nézett ki, Dryna és Madame Malkin segítségével.
- Neked is… - Harriet alig bírt megszólalni a sok próba közben, de mire a cipőit próbálta, leülhetett egy kicsit, hogy beszélgessen Dryna-val. – ez az első éved?
- Igen, - Dryna a nyaksálak között nézelődött. – egész biztosan, a sors hozott össze minket! Harriet Potter, a lány, aki túlélte és Dryna Malfoy, a Tisztavérű… Mi leszünk a Roxfort iskolaelsői! A Mardekár legjobbjai! Ugye, a Mardekárba kerülsz?
- Hát… - Harriet nem tudta, mit feleljen, fogalma sem volt, hogy mi az a Mardekár.
- Oh, persze, senki sem tudja, hogy melyik házba fog kerülni. – Legyintett Dryna. – De a családom összes tagja Mardekáros volt, ezenkívül, tiszta mágusvérvonalam van. Biztos vagyok benne, hogy a Mardekárba kerülök. Apám azt mondta, ha a Hugrabugba kerülök, haza se menjek. – Dryna kuncogott, de Harriet nem akart butának tűnni előtte, ezért csak mosolygott és bólogatott. – Sajnos első évesek nem jelentkezhetnek a házuk csapatába, de apa megígérte, hogy jövőre vesz nekem egy vadonatúj seprűt. Neked van seprűd?
- Hát… nincs. – Harriet-nek fogalma sem volt róla, mire való egy seprű, de egyértelműen, varázsereje van.
- Szereted a kviddicset? – Érdeklődött Dryna.
- I…gen. – Válaszolta Harriet, kissé idegesen, hiszen azt se tudta, mi az a kviddics, de ez a lány, volt benne valami különleges, ami miatt nem szeretett volna ostobának tűnni előtte.
- Én is és gyakran játszom! Hiába mondja apám, hogy az inkább a fiúknak való, én imádom! Kiváló fogó vagyok! Kicsi, de gyors! – Harriet bármit megadott volna, ha legalább a felét értené annak, amiről Dryna beszél. – Tökéletes! – Dryna egy a sajátjához hasonló, zöld nyaksállal jött oda hozzá. – Ez jól mutat majd rajtad! – Megkötötte Harriet-en és a tükör elé állva pózolva megnézték magukat. – Egyértelmű, hogy mi ketten legjobb barátnők leszünk.
- Igen… - Harriet nagyra értékelte Dryna segítségét, de a zöld nyaksál egyszerűen nem tetszett neki, nem az ő színe volt. – esetleg… - Elkezdte kibogozni a zöld nyaksálat, amit Dryna olyan gondosan kötött meg.
- Mi az?
- Lehetne egy másik színben? – Dryna csodálkozva vette vissza a sálat.
- Ugyan, a zöld nagyszerűen áll neked. – Próbálta visszaadni, de Harriet a fejét rázva elutasította.
- Nekem nem tetszik! – Harriet kitartott a véleménye mellett és maga választott egy másik sálat. Egy pirosat. – Szerintem, ez jobban mutat rajtam. Mit gondolsz? – Dryna kicsit sértettnek tűnt, amiért nem fogadta el az általa felkínált zöld sálat és egyértelmű volt, hogy nem tetszik neki a piros.
- Hát… ha neked ez tetszik? – Harriet megkötötte magának és mosolyogva nézte magát a tükörben.
- Ez ám! – Dryna, amint látta, hogy Harriet mennyire örül az új kinézetének, el szállt a haragja.
- Végülis, egy sáltól nem leszel Griffendéles. – Motyogta.
Az utolsó simítás, a talár volt, ugyanolyan, mint Dryna-é, egy szabványos, hosszú, fekete talár, amit minden diáknak hordania kell oktatás alatt. Összesen 3-at kapott és egyet, fekete bundabéléssel, télire.
Mire végeztek, Harriet úgy nézett ki, mintha mindig is a varázsvilágban élt volna.
- Csodálatosan nézünk ki. – Dryna maga mellé húzta Harriet-et a tükör elé és az egyik karjával átölelte, mintha évek óta ismernék egymást, úgy pózolt. – Mi leszünk nem csak a Roxfort iskolaelsői, de talán a világ legnagyobb boszorkái is.
Harriet nem volt benne biztos, de nem akarta elrontani Dryna örömét.
- Nem is értem, - Folytatta Dryna. – minek vesznek fel az iskolába jött-menteket? Ők nem csak sárvérűek, de nem is ismerik a szokásainkat. – A hangja megvető és gúnyos lett, ami már nem tetszett Harriet-nek. – Képzeld, olyanok is vannak közöttünk, akik csak a levelükből tudták meg, hogy a Roxfort egyáltalán létezik. Elég lenne csak a varázsló családból származókat felvenni. – Harriet egyszerűen ledöbbent Dryna szavaitól.
„Vajon… akkor is ilyen kedves lennél, ha megtudnád, hogy én is a levelemből tudtam meg a Roxfort lézetését?".
- Dryna… - Harriet bátortalanul szólította meg az új és talán legelső, vele egyidős barátját, hogy bevallja neki. – én is… - Dryna meg sem hallva Harriet szavait, kimutatott a bolton kívülre.
- Nézd már azt az óriás, szőrös fickót! – Hagrid-ra mutatott, gúnyolódva, aki kedvesen mosolygott Harriet-re, két jókora fagylaltot tartva a kezében, jelezve, hogy nem mehet be.
- Ő Hagrid. – Harriet azért örült, hogy végre, beszélhet valamiről a lánynak, amit ő is tud. – A Roxfort-ban dolgozik.
- Igen, - Mosolygott Dryna, gúnyosan és lenézően. – hallottam róla. Valami szolgaféle.
- Ő a vadőr! – Harriet, ha kedvelte Dryna-t, de amiket mondott, egyre ellenszenvesebbé tette, annyira, hogy kibújjon az öleléséből.
- Nem sokkal több. – Dryna csak öntelten becsukta a szemét és kitárta a karjait. – Azt mondják, félig-meddig vadember, egy kunyhóban él az iskola mellett és néha leissza magát. – Gonoszul kacagni kezdett. – Ha meg varázsolni próbál, az a vége, hogy felgyújtja saját magát!
- Szerintem, érti a dolgát! – Harriet, miközben sértődötten Hagrid védelmére kelt kifizette az új ruháit.
- Ő kísér téged? – Kérdezte meglepetten Dryna.
- Igen! Dumbledore személyesen bízta meg vele! – Próbálta jobb színben feltüntetni Hagrid-ot, de ez nem sikerült.
- Látod, Dumbledore szolgája. – Dryna még mindig öntelten mosolygott és kiment a boltból, a ruháit és cipőit tartalmazó ládát cipelve. – Találkozunk majd a vonaton. – Ezzel elbúcsúzott, kedvesen mosolyogva Harriet-re.
Harriet is kijött a boltból, egy jóval nagyobb és nehezebb ládát húzva maga után, amit Hagrid, felsegített egy kordéra, majd odaadta Harriet-nek az egyik fagyit. Harriet zavart nézést vetett a messze lévő Dryna-ra, aki egyértelműen a szüleivel találkozott valamivel arrébb.
- Mi a baj? – Hagrid egyértelműen észrevette, hogy zavarja valami.
- Semmi. – Felelte Harriet, még egy utolsó pillantást vetett Dryna-ra, aki a távolból, integetett neki, mielőtt végleg eltűnt.
- Máris találtál egy barátot?
- Olyasmi. – Harriet nem tudta, mit érezzen Dryna iránt, mert olyan kedves és segítőkész volt vele, hogy tényleg elhitte, ő lesz a legjobb barátja, de amiket Hagrid-ről és a nem varázsló származásúakról mondott, elgondolkodtatták.
- Örülök neki, amúgy csodálatosan nézel ki. – Megpaskolta a lány fejét.
Hagrid-al a nap hátralévő részét, a többi felszerelés beszerzésével töltötték, egy halom pergament, lúdtollat és tintát hozzá.
- Hagrid, mi az a kviddics? – Emlékezett, Dryna nagyon áradozott róla és örülne, ha kicsit többet megtudhatna róla.
- Mordizomadta, Harriet, mindig elfelejtem, milyen kis tudatlan vagy! Még a kviddicset sem ismered!
- Ne rontsd el jobban a kedvem.
Harriet beszámolt a Dryna-val való találkozásáról.
- … és azt mondta, hogy mugli családból származó gyerekeknek nem is szabadna…
- Te nem mugli családból származol! És Harriet, szerintem, távol kéne maradnod attól a lánytól.
- Miért?
- A családja, a Malfoy család, nem csak híresek arról, milyen büszkék a tiszta vérűségükre, vagy ahogy ők nevezik, aranyvérűségükre, de mindig lenézik a mugli származású varázslókat és jobbnak gondolják magukat. Szerintem, csak azért volt veled kedves, mert azt hitte, te is osztod a nézeteit.
- De én nem! – Csattant fel Harriet. - Pedig olyan kedves volt… és szép. – Csalódva lehajtotta a fejét, de eszébe jutott, hogy nem kapott választ az eredeti kérdésére. – Szóval, mi is az a kviddics?
- A kviddics a varázslók sportja. Mint a mugliknál a foci, mindenki szereti. Csak a levegőben játsszák, seprűnyélen repülve és 4 labdával. A szabályok kissé bonyolultak.
- Értem és mi az a Mardekár és a Hugrabug?
- Iskolai házak. Összesen 4 ház van.
- Esetleg, bekerülhetek a Mardekárba? – Hagrid ezen teljesen megdöbbent.
- Ne akarj a Mardekárba kerülni! Amiatt a lány miatt, ugye? Harriet, az összes gonosz varázsló a Mardekárba járt! Tudod Ki is!
- Vol… Tudod Ki is a Roxfort-ba járt?
- Sok-sok éve, de igen.
Harriet könyveit a Czikornyai és Patza cég üzletében vették meg. A boltban mennyezetig értek a zsúfolásig megpakolt polcok. Voltak ott utcakő méretű, bőrkötetes művek, levélbélyeg nagyságúak, selyemkötésben, sajátos szimbólumokkal teli kötetek és néhány olyan könyv, amikben nem volt semmi. Némelyik kötet láttán még az olvasást hírből sem ismerő Dudley is majd kiugrott volna a bőréből.
Hagrid-nak úgy kellett elrángatnia Harriet-et Vindictus Viridián professzor művétől, amely a következő hangzatos nevet viselte, Átkok és ellen-átkok, avagy, Hogyan bűvöljük el barátainkat és hozzuk zavarba ellenségeinket a legújabb ártásokkal, úgymint hajhullasztás, lábcsuklás, nyelvcsomózás, stb.
- Csak egy kis tréfa átkot keresek Dudley számára.
- Elismerem, ez igencsak izgalmas ötlet, - Felelte Hagrid, kivéve a könyvet Harriet kezéből. – de a muglik világában csak kivételes esetekben szabad varázsolni. Egyébként sem tudnád rendesen végrehajtani. Előbb meg kell tanulnod rendesen varázsolni.
Hagrid azt sem engedte meg, hogy Harriet színarany üstöt vegyen magának, mert a levélben ónt írtak elő, viszont beszereztek egy varázsfőzetek hozzávalóinak mérésére alkalmas szép mérleget és egy összecsukható réz távcsövet. Ezután, ellátogattak a patikába, ami olyan izgalmas helynek bizonyult, hogy még az átható záptojás és rohadt káposzta szagot is érdemes volt elviselni. A padlón nyálkás anyagokkal teli hordók álltak, gyógyfüveket, szárított gyökereket és porokat tartalmazó edények sorakoztak a fal mentén, a mennyezetről pedig troll-csokrok, agyar-füzérek és karom-gubancok lógtak.
Amíg Hagrid és a patikárius összeállítottak egy gyűjteményt a legfontosabb varázsszer-alapanyagokból, addig Harriet egy ezüst unikornis szarvat vett szemügyre, ami 21 galleon volt.
Mikor végeztek a patikában, Hagrid ellenőrizte a listát.
- Na, már csak a varázspálca hiányzik. Jut eszembe, még szülinapi ajándékot se vettem neked. – Harriet érezte, hogy elpirul.
- Igazán nem kell… - „Megőrültél, ez életem legcsodálatosabb napja! Bőven elég születésnapi ajándéknak!".
- Tudom, de akkor is! Veszek neked egy állatot. Nem békát, olyat senki sem hord, évek óta nem divat és csak kiröhögnének. Nem macskát, mert arra allergiás vagyok. Megvan! Baglyot veszek! Azt minden gyerek szereti. Nagyon hasznos állat, hozza és viszi a leveleket, meg minden.
20 percet töltöttek a sötét Uklopsz Bagolyszalonból, ahol nagyon sok zizegést-suhogást hallottak és rengeteg fénylő szempárt láttak. Harriet egy jókora kalitkát cipelt, benne egy gyönyörű hóbagollyal. A madár a szárnya alá dugva a fejét aludt. Harriet a meghatottságtól akadozó nyelvvel hálálkodott és úgy dadogott, akárcsak Mógus professzor.
- Szóra sem érdemes. – Legyintett Hagrid. – Nem hinném, hogy Dursley-ék elhalmoztak volna ajándékokkal. Már csak Ollivander-hez kell beugranunk. Nála lehet a legjobb varázspálcákat kapni, márpedig, neked a legjobb kell.
"A varázspálca, az lesz a legizgalmasabb mind közül.", érezte Harriet.
Az utolsó üzlet szűk volt és szegényes. Az ajtó fölött hámló arany felirat hirdette, „Ollivander – Minőségi varázspálcák, alapítva: i. e. 382." A porlepte kirakatban kifakult bársonypárnán egyetlen pálca árválkodott.
Mikor beléptek, csengettyűszó hangzott fel valahol az üzlet végén. Hagrid leült a helységben található egyetlen bútordarabra, ami elbírta a súlyát. Harriet furcsamód úgy érezte, mintha valami szigorú könyvtárban volna, a rengeteg kérdést, ami hirtelen felötlött benne, magába fojtotta, s a mennyezetig érő oszlopokba tornyozva álltak a fal mentén. Különös bizsergést érzett a tarkóján. A boltban mintha még a por és a csönd is vibrált volna a titkos mágiától.
- Jó napot. – Szólalt meg egy lágy hang, amire Harriet összerezzent. Egy öregember állt előttük, nagy, sápadt fényű szemei holdként világítottak a bolt félhomályában.
- Jó napot. – Köszönt vissza Harriet.
- Hát eljött. – Vonta fel a szemöldökét az öreg. – Sejtettem, hogy hamarosan találkozunk… Harriet Potter. A szeme és az arca, kiköpött az édesanyjáé. Mintha csak tegnap lett volna, hogy az anyja eljött megvenni az első varázspálcáját. 10 és egynegyed hüvelyk hosszú, suhogós fűzpálca volt. Igézéshez és elbűvöléshez kiváló.
Ollivander közelebb lépett Harriet-hez, aki furcsának tartotta, hogy az öreg még csak nem is pislogott.
- Az édesapja ellenben a mahagónipálcát kedvelte. 11 hüvelyk hosszú, hajlékony… kicsit nagyobb teljesítményű, kimondottan átalakításhoz való. Igaz, azt mondtam, az apja azt kedvelte, de… tudjuk, hogy a pálca választja a varázslót és nem fordítva.
Ollivander olyan közel hajolt hozzá, hogy majdnem összeért az arcuk, de még mindig nem pislogott és Harriet láthatta a saját tükörképét a szemében.
- És ez az a hely ahol… - Megtapintotta a lány villám alakú sebhelyét. – Sajnos, azt a pálcát is én adtam el, amelyik ezt művelte önnel. 13 és fél hüvelyk. Tiszafa. Erős pálca, nagyon erős… és rossz kezekbe került. Ha előre tudtam volna, hogy így visszaélnek vele… - Csalódottan megrázta a fejét. - Na, de térjünk a lényegre, Potter kisasszony! – Egy mérőszalagot vett elő a zsebéből. – Melyik kezében tartja a pálcát? Nagyon fontos, hogy őszintén válaszoljon!
- Hát… jobbkezes vagyok. – Felelte Harriet, kissé félénken.
- Emelje fel a jobb karját! – Utasította és lemérte, milyen messze van Harriet válla az ujjaitól, csuklója a könyökétől, válla a földtől, térde a hónaljától és megmérte a feje kerületét is. Eközben, tovább magyarázott. – Jegyezze meg, Potter kisasszony, minden Ollivander varázspálca magját intenzív varázserővel bíró anyagok alkotják.. Erre a célra egyszarvú szőrét, főnix madár faroktollát és sárkány szívizom húrját használjuk. Nincs két egyforma Ollivander pálca, ahogy két egyszarvú, sárkány vagy főnix sincs. A varázsló tökéletes munkát természetesen csak a pálcájával végezhet.
Harriet egyszer csak azt vette észre, hogy a mérőszalag, mely épp a csípője szélességét mérte, önálló életre kelt és magától dolgozik, miközben Ollivander otthagyta, hogy a polcok között matasson.
- Elég lesz! – Szólt a boltos, mire a mérőszalag eleresztette Harriet-et. – Tessék, próbálja meg ezt. Bükkfa, sárkányszívhúrral, 9 hüvelyk. Elegáns, rugalmas darab. Fogja és lengesse.
Harriet átvette a pálcát és zavartan lóbálni kezdte, de Ollivander azonnal kivette a kezéből és egy másikat adott neki.
- Juhar-főnixtoll kombináció. 7 hüvelyk. Igen pattogós. Próbálja ki. – Harriet kipróbálta és semmi. – Nem! Tessék, ébenfa és egyszarvú szőr, nyolc és fél hüvelyk, olyan mint a rugó. Próbálja ki.
Harriet több tucatnyi pálcát próbált ki, de egyik sem csinált semmit, ő maga sem tudva, az öreg mire számít, minek kéne történnie. A pálcák már feltornyosultak a pulton, miután reménytelenül kipróbálta mindet.
- Nem könnyű kuncsaft maga, de nem kell megijedni, nem megy el innen, a megfelelő pálca nélkül. – Visszament a polcokhoz és megakadt a szeme az egyik dobozon. – Esetleg… Miért is ne? – Kivette a pálcát a dobozbók, sötét színű volt. – Magyal és főnixtoll, 11 hüvelyk, kellemesen rugalmas.
Mikor Harriet átvette a pálcát, egyszerre melegséget érzett az ujjaiban. A magasba emelte kezét és suhintott egyet, mire a pálca végéből vörös és arany szikrák szóródtak, amik kellemes fényt árasztottak a boltban.
- Különös… - Ollivander, ahelyett hogy örült volna, inkább elgondolkodott. – Roppant különös.
- Bocsánat, de mi olyan különös? – Érdeklődött Harriet. Ollivander sápadtan bámult Harriet-re.
- Tudja, Potter kisasszony, én emlékszem minden varázspálcára amit valaha is eladtam. Minden egyes darabra. Történetesen, az a főnixmadár, amelyiknek a faroktolla a maga pálcájában van, egy tollat adott, egyetlen egyet. Különös, hogy a sors éppen azt a pálcát szánta magának, amelyiknek a testvére… amelyiknek a testvére megsebezte a homlokát. – Harriet meglepve nyelt egyet. – Bizony. A 13 és fél hüvelykes tiszafa pálca, főnixtollal. Furcsa dolog ez. Ne feledje, a pálca választja a varázslót. Egész biztos vagyok benne, hogy magától nagy tetteket várhatunk, Potter kisasszony. Elvégre, Ő, akit nem nevezünk nevén, szintén nagy tetteket vitt véghez. Borzalmas és szörnyű, de nagy tetteket.
Harriet megborzongott. Nem volt benne különösen biztos, hogy kedveli-e Ollivander urat. Kifizetett 7 galleont a pálcáért és elhagyták a boltot.
Késő délután volt, a nap már alacsonyan járt, mikor Harriet és Hagrid elindultak hazafelé az Abszol úton. A falon átkelve visszatértek a Foltozott üstbe, amely addigra elnéptelenedett. Az utcán Harriet egy árva szót sem szólt, észre sem vette, hogy a metrón a többi utas csodálkozva bámulják őt, a talárját, a különös alakú csomagjait és persze a baglyát. Felmentek a mozgólépcsőn a Paddington pályaudvarra és Harriet csak akkor vette észre hol vannak, amikor Hagrid megveregette a vállát.
- Még ehetünk valamit, mielőtt indul a vonatod. – Hagrid vett két hamburgert és leültek falatozni. Harriet egyre csak meresztette a szemét. Valahogy, minden olyan különösnek tűnt. - Minden rendben, Harriet? Olyan… csendes vagy.
Harriet nem volt benne biztos, hogy megtudja fogalmazni az érzéseit. Sosem volt még ilyen csodálatos születésnapja, ez tény, de mégis…
- Mindenki különlegesnek tart. – Bökte ki végül. – Az a sok ember a Foltozott Üstben, Mógus Professzor, Ollivander úr és Dryna Malfoy is… pedig én… nem is értek a varázsláshoz. Hogyan várhatnak el tőlem az emberek nagy tetteket? Híres vagyok, de nem is emlékszem arra a dologra, ami híressé tett. Semmire sem emlékszem, amikor Vol… Tudod Kit legyőztem, se arra, amikor meghaltak a szüleim.
- Ne aggódj, Harriet, gyorsan belejössz majd. A Roxfort-ban az alapoktól fogják kezdeni az oktatást. Minden rendben lesz, csak viselkedj természetesen és légy önmagad. Tudom, nincs könnyű dolgod, kiválasztottnak lenni nehéz kereszt. De a Roxfort-ban jól fogod érezni magad. Én is szerettem ott tanulni… és szeretek ott élni.
Miután végeztek, Hagrid felsegítette Harriet-et a vonatra, amivel hazament Dursley-ékhez és egy kis papírdarabot adott neki.
- Tessék, a jegyed a roxfort-i járatra. Szeptember elseje, King's Cross pályaudvar, a jegyen minden rajta van amit tudni kell. Ha Dursley-ék rendetlenkednek, vagy nem akarnak elhozni, csak küldj egy levelet a baglyoddal. Tudja, hol talál. Most el kell váljanak az útjaink, mert Dumbledore nagyon várja a… - A mellényzsebéhez nyúlt, amiben az a kis barna csomag volt, amit a 713-as széfből vett ki. – Mármint… nagyon vár engem. Addig is, viszlát Harriet, még találkozunk.
A vonat nehézkes mozgásba lendült. Harriet nézni akarta Hagrid-ot, de mire pislogott volna, az óriás köddé vált.
Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett jelöld be a kedvenceid közé és követésre, valamint, ne felejts el kritikát írni.