Halo, elérkezett a folytatás, kellemes olvasást kívánok.

Utazás a kilenc és háromnegyedik vágánnyal

Túlzás volna azt állítani, hogy Harriet utolsó hónapja Dursley-ékkel kellemesen telt. Igaz, Dudley már annyira félt tőle, hogy ha meglátta, visítva kirohant a szobából. Petunia néni és Vernon bácsi sem zárták többet a gardróbba, nem parancsolgattak neki, nem ordibáltak vele, sőt, egyáltalán nem szóltak hozzá. Egyszerre rettegtek tőle, ezért inkább úgy tettek, mintha ott sem lenne. Ez már elviselhetőbb volt Harriet számára, bár egy idő után, nyomasztóvá vált.

Harriet ideje nagy részét a szobájában töltötte, a baglya társaságában. A madarat Hedvignek nevezte el, a Mágia történetében találkozott ezzel a névvel. Egyébként, minden tankönyvét figyelmesen átolvasta és a legtöbbet nagyon érdekesnek találta, éjszakánként, hosszan olvasott, az ágyon, csupasz lábbal heverészve, miközben Hedvig ki-be röpködött a nyitott ablakon át. Szerencse, hogy Petunia néni nem járkált többé a szobájába, mert Hedvig szorgalmasan gyűjtögette a döglött egereket. Harriet minden lefekvés előtt kipipált egy újabb napot a naptárban és egyre izgatottabban várta Szeptember 1-jét.

Augusztus 31-én elérkezettnek látta az időt, hogy megkérje Vernon bácsit, hogy vigyék ki másnap a King's Cross pályaudvarra. Lement a nappaliba, ahol Dursley-ék épp a TV-t nézték. Összeszedte a bátorságát, megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet, mire Dudley rémülten kirohant a nappaliból.

- Öhm… Vernon bácsi? – Kezdte a lány bátortalanul, mire Vernon csak egy morgással felelt. – Holnap ki kell mennem a pályaudvarra, hogy elutazhassam a Roxfort-ba.

- Furcsa, hogy vonattal kell menni a varázslóiskolába. – Gúnyosan vigyorgott. – Talán defektes az összes repülőszőnyeg? – Harriet csak megforgatta a zöld szemeit, remélve, hogy a nagybátyja beleegyezik. – Egyébként, hol van az az iskola?

- Nem tudom. – Eddig eszébe sem jutott. Elővette a Hagrid-tól kapott jegyet. – Csak annyit írt, hogy 11:00-kor indul, a kilenc és háromnegyedik vágányról.

- Hányas vágányról? – Vernon döbbenten kérdezte.

- Kilenc és háromnegyedikről.

- Ne beszélj zöldségeket! – Csattant fel Vernon. – Kilenc és háromnegyedik vágány nincs is!

- Ide van írva! – Mutatta a jegyet.

- Badarság! Tudod mit? Kiviszlek holnap a King's Cross-ra, csak azért, hogy lássam a döbbent képed.

Ha nem is úgy ahogy szerette volna, de legalább elérte a célját, Vernon bácsi kiviszi holnap az állomásra.

Harriet hajnali 5-kor felkelt és az izgalomtól visszaaludni sem bírt. Miután felkelt, a saját pizsamájában, egy halványzöld, ezüstcsíkos hálóingben, amit még Dryna választott neki, átvett egy fehér zoknit, sötétkék szoknyát és piros trikót, aranyszínű, vízszintes csíkokkal. Nem akart varázsló talárban menni, nehogy még több feltűnést keltsen.

Mindent alaposan összepakolt és többször is ellenőrizte, majd bezárta Hedviget a kalitkájába, majd izgatottan fel-alá járkált a szobájában és várta, hogy Dursley-ék is felkeljenek. Két órával később már Vernon bácsi kocsijában volt és el is indultak.

Az út csendben telt és nem szóltak egymáshoz. Fél 11-re ki is értek a pályaudvarra, de Harriet meglepetésére, Vernon bácsi egy szó nélkül kisegítette a csomagjait egy kulira.

„Micsoda előzékenység.", gondolta magában Harriet. Vernon bácsi azonban csak gonoszul vigyorgott.

- Nos, itt is volnánk, kislányom. 9-es és 10-es vágány. A tied valahol a kettő között kell hogy legyen, de sajnos, még nem építették meg. - Sajnos, Vernon-nak igaza volt. Az egyik vágány fölött egy nagy 9-es, a másik fölött egy nagy 10-es volt, a kettő között pedig semmilyen másik. – Hát, jó tanulást kívánok! Én itt várok, hogy lássam és a csalódott képedbe nevethessek miközben hazaviszlek!

Harriet nem válaszolt, csak dühösen grimaszolva sarkon fordult és otthagyta a még gonoszabbul vigyorgó nagybátyját. Ahogy fel-alá járkált a 10-es és a 9-es vágány között, a haragját az idegesség váltotta fel.

„Vernon bácsinak igaza van, itt nincs 9 és 3 negyed. Mi legyen? Talán kérdezzek meg valakit?", Harriet idegesen megkérdezett egy pályaudvari őrt.

- Elnézést, megtudná mondani, hol találom a 9 és 3 negyedik vágányt? – Az őr csak nevetett egyet és megrázta a fejét.

- Jó vicc. – Az őr csak elhajtotta. – Még hogy 9 és 3 negyedik vágány. – Azzal otthagyta az egyre idegesebb lányt.

„A fenébe, Hagrid! Elfelejtetted, már megint, hogy én semmit nem tudok a varázsvilágról!", 10:50 volt és Harriet egyre kétségbeesettebb lett, de eszébe jutott, talán nem csak ő az egyetlen, aki a Roxfort-ba meg. „Dryna, talán ha megtalálnám, segítene!". Harriet figyelni kezdett, hátha megtalálja a szőke lányt, de ekkor valami érdekesett hallott.

- … és minden tele van muglikkal!

„Muglikkal?!", Harriet azonnal a hang irányába fordult. Egy pufók asszonyságot látott, aki 4 lányának szónokolt. A lányoknak lángoló vörös hajuk volt és hasonló csomagjaik voltak, mint Harriet-nek és volt náluk két bagoly is.

Harriet, akár egy reménysugarat a viharos sötétségben, követni kezdte a vörös hajú családot. Mikor megálltak, Harriet is megállt, elég közel hozzájuk, hogy hallhassa, amit mondanak.

- Hányas vágányról is indul a vonat? – Kérdezte a lányok anyja.

- A 9 és 3 negyedikről! – Szólt egy kisfiú, akinek ugyanolyan vörös haja volt, mint a nővéreinek és az anyja kezét fogta. – Anya, én miért nem…

- Mert még kicsi vagy, Jerry és most hallgass! Priscy, menj te elsőként!

A legidősebb lány, ugyanolyan vörös haja volt, mint a húgainak és az öccsének, csak neki inkább göndör, mintsem egyenes, elindult a 9-es és 10-es közötti vágány falának, teljes sebességgel. Harriet pislogni se mert, annyira figyelte a vörös hajú lányt. Abban a pillanatban, amint a lány elérte a falat, egy csapat külföldi turista csörtetett elé, „A…", Harriet legszívesebben olyat káromkodott volna, miközben otthagyva a csomagjait, gyorsan átfurakodott a tömegen, de mire átjutott, a göndör, vörös hajú lány már sehol nem volt.

- Frida, te következel! – Adta az utasítás a pufók asszonyság.

- Nem én vagyok Frida, hanem Georgie! – Felelte a lány, mire Harriet észrevette, hogy a két lány teljesen egyforma, ugyanolyan hosszúságú vörös hajuk volt és az arcuk is teljesen egyforma volt, egyértelműen ikrek.

- És még te nevezed magad az anyánknak? – Kérdezte a másik lány.

- Jól van, akkor Georgie.

- Csak vicceltem, én vagyok Frida. – Mosolygott a lány, mire az ikertestvérével együtt elindultak, ugyanúgy, ahogy a göndör hajú nővérük korábban.

A két lány, teljes sebességgel nekiiramodtak a falnak és amint elérték, köddé váltak. Harriet döbbenten megrázta a fejét és nem értette. Inkább odament a pufók asszonyhoz, egy kis útmutatás reményében.

- Elnézést… - Szólította meg az asszonyt.

- Szervusz drágám. – Köszönt kedvesen.

- Megtudná mondani…

- Hogy kell átjutni az állomásra? Először utazol a Roxfort-ba?

- Igen.

- Semmi gond, Ronnie is most lesz elsős. – Az asszony a legfiatalabb lányra mutatott, aki, ha egyidős volt Harriet-el, sokkal idősebbnek látszott. Kissé magas, nagyobb termetű, mint ő, kissé nagy kezei, lába és hosszú orra volt. Családja tagjaihoz hasonlóan, szeplős arca, kék szeme, vörös haja, ami épp csak a nyakáig ért és kedvesen mosolygott Harriet-re. – Egyszerű, csak neki kell indulnod a 9-es és 10-es vágány közötti falnak, teljes sebességgel. – Harriet erre zavartan megrázta a fejét. – Tudom, elsőre kicsit ijesztő lehet, de nem kell aggódni, csak higgy benne, hogy sikerülni fog. Ronnie, mutasd meg neki. – A legkisebb lány már indult is és nővéreihez hasonlóan, mintha átment volna a tömör kőfalon. – Látod, nem nehéz.

- Na jó. – Harriet idegesen fújt egyet és a vörös hajú lányokhoz hasonlóan, ő is beállt és felkészült.

- Sok szerencsét. – A kisfiú még odaszólt neki.

Harriet összeszedte magát és elindult. Érezte a járókelő emberek nézését, ahogy furcsán bámulják a különös csomagjait, ami nagyon nem tetszett neki, eggyel több ok, miért is akart minél előbb felszállni a vonatra. A fal egyre csak közeledett, de elhatározta magát és nem volt visszaút. Amint elérte a falat, becsukta a szemét és várta a karambolt, de ez nem következett be, továbbra is haladt előre. Lelassított, majd megállt és kinyitotta a szemét. A zöld szemei csillogtak az örömtől, amint meglátta a magasban lévő táblát, amire nagy betűkkel ki volt írva, „Roxfort Express, 9 és 3 negyedik vágány".

Mozdonyfüst lebegett a peronon álldogálók feje fölött. Rengetegen mentek a mozdony felé, többségük egyidős volt Harriet-el és ugyanolyan csomagokkal mint ő maga.

Az első néhány mozdonyt máris megszállták a diákok. Volt aki kihajolt az ablakon és a szüleitől búcsúzott, mások ülőhelyért verekedtek. Harriet látta, hogy egy kere karcú, kissé duci fiút épp a nagyanyja kísért.

- Nagyi, megint elhagytam a varangyomat!

- Jaj, Neville, a sírba viszel! – Sóhajtott az idős hölgy.

Egy göndör hajú, sötét bőrű fiú körül egy kisebb tömeg gyűlt össze.

- Na, mutasd meg, Lee!

A fiú óvatosan, résnyire kinyitotta a doboz fedelét. A körülötte állók sikolyokkal és rémült kiáltásokkal nyugtázták, amikor a dobozban lévő valami kidugta a hosszú, szőrös lábait.

Harriet kitartóan furakodott a tömegben, mígnem a szerelvény vége felé talált egy üres fülkét. Először Hedviget tette be, majd a ládáit rakosgatta be, de amilyen kicsi volt, annyire kellett erőlködnie, hogy egyáltalán meg bírja emelni a súlyos ládákat. A felénél se tartott, mire izzadva és fújtatva meg kellett állnia pihenni.

- Segítsünk? – Az egyik vörös hajú ikerlány, Harriet meg nem mondta volna melyik, felajánlotta a segítségét.

- Légyszi… - Zihálta Harriet.

- Hé, Frida! Segíts! – Szólt a testvérének.

Az ikrek segítségével, akik jóval nagyobbak voltak, mint Harriet, egykettőre végeztek a pakolással.

- Köszi… - Hálálkodott Harriet, miközben hátra simította a szemébe lógó, izzadt fürtjeit.

- Az meg…! – Az egyik iker meglátta a villám alakú sebhelyét.

- Hű… - A másik iker is meglátta a heget. – te vagy…?

- Ő ám! – A másik iker biztos volt a dolgában.

- Tényleg te vagy az?

- Ki?

- Harriet Potter?! – Az ikrek tökéletes szinkronban kérdezték.

- Oh… - Harriet zavarba jött. – igen, én vagyok.

A két lány száját tátva meredt rájuk és érezte, hogy elvörösödik az arca és menten elájul. Szerencsére, egy idősebb női hang, a lányok anyja szólt rájuk.

- Frida! Georgie! Jöttök már?!

- Megyünk anya! – A lányok ismét egyszerre válaszoltak.

Az ikrek még egy utolsó pillantást vetettek Harriet-re, majd leugrottak a vonatról csomagtartójáról és felszálltak az utastérbe. Harriet végignézett a vörös hajú családon és hallotta, ahogy a peronon beszélgetnek. Az anya épp elővette egy zsebkendőt.

- Ronnie, koszos az orrod!

A legkisebb lány próbált menekülni az anyjától, de elkapta és törölni kezdte az orrát.

- Anya! Hagyj! – Addig izgett-mozgott, amíg ki nem szabadult.

- Ronniecinek piszkos az orrocskája?! – Piszkálta az egyik iker.

- Fogd be! – Kiabált a nővérére.

- Hol van Priscy? – Kérdezte az anyjuk.

- Ott jön.

A legidősebb lány szapora léptekkel közeledett. Ő már át is öltözött a bő, fekete, piros szegélyes Roxfort-os talárjába, melynek a mellkasán egy P betűt mintázó csillogó ezüst jelvény díszelgett.

- Nem maradhatok sokáig, anya. – Szólt Priscy. – Az első vagonban ülök, a többi prefektussal.

- Hű, te tényleg prefi vagy?! – Tettetett meglepettséggel csattant fel az egyik iker. – És nekünk miért nem mondtad?!

- Várjunk csak, - Gondolkodást színlelt a másik iker. – én úgy emlékszem, említette már. Egyszer…

- Kétszer…

- Percenként…

- Egész nyáron! – Fejezték be egyszerre.

- Pihenjen a szátok. – Szólt rájuk Priscy.

- Amúgy, Priscy miért kapott új talárt? – Kérdezte az egyik iker.

- Mert diák prefektus lett. – Felelte büszkén az anyjuk. – Jól van, drágám, jó tanulást kívánok. Majd küldj baglyot, ha megérkeztetek. – Egy csókot nyomot Priscy arcára, majd a két ikerlányhoz fordult. – Na idefigyeljetek, az idén viselkedjetek végre rendesen! Ha megint baglyot kapok azzal a hírrel, hogy felrobbantottatok valamit, nagyon megbánjátok! – A két ikerlánynak is adott egy-egy csókot az arcára. – És vigyázzatok Ronniera!

- Ne félj, anya, megvédjük a kis Ronniecimoncit. – Piszkálta az egyik iker.

- Fogd be! – Csattant fel a legkisebb lány, aki testmagasságban majdnem utolérte a nővéreit, de az anyja neki is adott egy csókot az arcára.

- Amúgy, anya, - Szólalt meg a másik iker. – tudod kivel találkoztunk a vonatnál? – Harriet gyorsan hátrahúzódott, nehogy rajtakapják amiért hallgatózik.

- Tudod ki volt az a kicsi, fekete hajú, szemüveges lány, aki ott volt, közel hozzánk az állomáson? – Folytatta az első iker.

- Ki?

- Harriet Potter! – Felelte a két lány, ismét szinkronban.

- Hű, anyu, - Most a kisfiú izgatott hangját lehetett hallani. – hagy menjek én is! Meg akarom nézni!

- Már láttad őt, Jerry! – Csitította az anyja. - Szegény kislány nem egy állatkerti látványosság, akit bámulni kell! Tényleg ő az, Frida, Georgie? Honnan tudjátok?

- Megkérdeztük és láttuk a sebhelyét. Tényleg olyan, mint egy villám.

- Akkor nem is csoda, hogy olyan magányos volt a kis drágám. Szegényke, olyan félénken és udvariasan kérdezte, hogyan kell bemenni a peronra. – Az asszony úgy elszontyolodott, mintha Harriet is a saját lánya lenne.

- Szerintetek, emlékszik rá, hogy néz ki Tudod Ki?

- Megtiltom hogy erről beszéljetek vele! – Csattant fel az anya. – Eszetekbe se jusson! Nem illik valakit ilyennel traktálni az első napján!

- Jól van na! – Az egyik iker megadón beleegyezett, mire a másik is egyetértett.

Sípszó hallatszott, a vonat másodperceken belül elindul.

- Felszállni, egy-kettő! – Sürgette a lányait az anya. Azok sorban felmásztak a vonatra és mindhárman kihajoltak, hogy integessenek az anyjuknak és a kisöccsüknek.

Miután Harriet is fel szállt, a vonat elindult és lassan suhanni kezdett. Harriet talált egy üres kabint, ahol épp nem ült senki sem és óvatosan, fészkelődve leült, majd kinézett az ablakon, bámulva a tájat, ami mellett a vonat gyorsan elsuhan.

A kupé ajtaja kinyílt és a vörös hajú nővérek legfiatalabbja lépett be rajta.

- Elnézést, leülhetek? – Kérdezte, a Harriet előtti ülésre nézve. – A nővéreim halálra idegesítenek és minden más fülke tele van.

- Persze. – Harriet csak biccentett egyet.

- Köszi. – A lány leült, lopva rápillantott Harriet-re, majd gyorsan kinézett az ablakon. – Amúgy, Rhonda Weasley vagyok, de mindenki Ronnienak hív.

- Hé, Ronnie! – Az ikrek visszatértek.

- Előre megyünk, mert az egyik elsősnek, Lee Jordannak van egy óriási tarantulája!

- Jó… - Motyogta Ronnie.

- Harriet, - Fordult felé az egyik iker. – még be se mutatkoztunk. Frida és Georgie Weasley vagyunk. Ő meg a húgunk, Ronnie. Majd még jövünk.

- Sziasztok. – Köszönt el Harriet és Ronnie. Azzal az ikrek becsukták a fülke ajtaját és odébb álltak.

- Akkor… te tényleg Harriet Potter vagy? – Ronnie nem bírta ki.

- Igen.

- Jól van, már azt hittem, Frida és Georgie csak ugratnak. És tényleg van egy olyan… tudod? – Harriet csak felemelte a homlokáról a haját, hogy megmutassa a sebhelyét. - Fú… - Ronnie alig bírt megszólalni, de inkább Harriet kérdezett.

- Neked minden családtagod varázsló? – Harriet éppolyan érdekesnek találta Ronniet mint Ronnie őt.

- Hát… azt hiszem, igen. – Bólintott a lány. – Úgy tudom, anyának van egy másod-unokatestvére, aki egy mugli könyvelő, de róla nem nagyon beszélünk.

- Akkor te máris értesz a varázsláshoz, ugye? – Kérdezte, „Nyilván, a Weasley család is azokhoz a régi varázsló családokhoz tartozik, amiről Dryna beszélt. Vajon, ő is olyan lenéző a mugli származású varázslókkal, mint ő?".

- Azt mondják, te muglik között nevelkedtél. Milyen emberek?

- Szörnyűek… De nem mindegyik! A nagynéném, a nagybátyám és az unokafivérem azok, de biztos vagyok benne, hogy nem minden mugli olyan, mint ők! Bárcsak nekem is lenne 3 varázsló nővérem.

- 5. – Javította ki Ronnie. – A családban én vagyok a 6-ik aki a Roxfort-ba jár. Jó sok mindent számon-kérhetnek rajtam. Milly és Charlie már végeztek, Milly iskolaelső volt, Charlie, vagyis, Charlotte, de mi Charlie-nak becézzük, ő volt a kviddiccsapat kapitánya. Most Priscilla, Priscy prefektus lett. Frida és Georgina, Georgie, nekik elég rossz a magatartásuk, de ne hagyd, hogy az éretlen viselkedésük megtévesszen, nagyon okosak, jók a jegyeik és a csínyjeiket mindenki nagyon imádja. Elvárják tőlem, hogy én is valami nagy szám legyek és valami nagyot tegyek le az asztalra. – Erre elcsüggedt. – Félek, akármit is érek el, nem dicsérnek meg, mert már a nővéreim learattak minden babért. Nem mellékesen, akinek 5 nővére van, az mindig mindent használtan kap. Milly régi talárját kaptam, Charlie régi varázspálcáját, Priscy régi patkányát, valamint Frida és Georgie régi bugyijait. – Az utolsó résznél, Ronnie egy kissé elvörösödött és gyorsan a szája elé kapta a kezét, hogy talán nem kellett volna ennyi mindent elárulnia. Harriet viccesnek tartotta.

- Ha ez megnyugtat, addig én is a nagynéném régi bugyijait hordtam, amíg meg nem tudtam, hogy boszorkány vagyok. – Ronnie egy kicsit megkönnyebbült, hogy Harriet nem találja furcsának és belenyúlva a szoknyája zsebébe, előhalászott egy öreg, kövér és szürke patkányt, ami békésen szunyókált.

- A neve Makesz. Folyton csak eszik, alszik és nem csinál semmit. Priscy kapott egy új baglyot, mert prefektus lett, de apának már nem volt több pén… Én örökölhettem meg Makesz-t. – Ronnie megint elvörösödött és csendben átkozta magát, amiért nem tudja befogni a száját.

Harriet, hogy ismét megnyugtassa Ronniet, beszélt a saját életéről, hogy pár hónapja, egy fillérje sem volt, hogy Dudley, régi ruháit kellett hordania, amik úgy álltak rajta, mint a cirkuszi sátor és soha nem kapott semmilyen születésnapi ajándékot azelőtt.

- És semmit sem tudtam sem a szüleimről, sem Voldemortról. – Ronnienak rémülten tágra nyíltak a szemei. – Mi az?

- Kimondtad Tudod Ki nevét! – Hebegte Ronnie. – Nem hittem, hogy te…

- Nem azért mondtam ki mert annyira bátor lennék, vagy annak akarnék tűnni, - Szabadkozott Harriet. – hanem mert folyton elfelejtem, hogy nem szabad. Érted, miről beszélek? Nagyon sokat kell még tanulnom… Tudod, - Zavartan, lehorgasztott fejjel, a cipőit nézte. – félek, én leszek a legbutább az osztályban.

- Nem biztos. Sokan jönnek mugli családból és ők is nagyon gyorsan tanulnak.

Miközben beszélgettek, a vonat kiért Londonból. Most már tágas mezők között haladtak el. Harriet és Ronnie egy ideig szótlanul nézték a legelésző tehéncsordákat és juhnyájakat.

Fél egy környékén, egy hangos zörgés-csörömpölés hangzott fel a folyosón és a fülke ajtajában egy mosolygós, gödröcskés arcú nő jelent meg.

- Adhatok valamit a büfékocsiról, kedveskéim? – Kérdezte, finoman a két lányra nézve.

Harriet-nek most jutott eszébe, hogy a nap fele már el is telt és még nem is reggelizett és egyből talpra zökkent. Ronnie kissé elpirult és szólt, hogy ő hozott otthonról szendvicset.

Amikor Dursley-éknél lakott, soha nem volt pénze édességre, így most elhatározta, hogy annyi Snickers, Kit-Kat, Milky Way és Mars szeletet vesz, amennyit csak elbír. Sajnos, a büfésnő egyiket sem árult és nem is tudta, miféle édességek lehetnek, amikről Harriet beszélt. A büfékocsin volt Bagoly Berti Minden-ízű Drazsé, Drubli legjobb fúvógumija, csokibéka, tökös derelye, kondéros keksz, varázspálca nyalóka és még sok minden más.

Harriet egyiket sem ismerte, de mivel volt pénze rendesen, éhes is volt és nem akart lemaradni semmi újdonságról, mindenből vett egy kicsit. Egy halom, ismeretlen, mindenféle édességgel gazdagabban, de 11 ezüst sarlóval és 7 knúttal szegényebben, vidáman leszórta a szerzeményeit maga mellé az ülésre.

- Éhes vagy? – Érdeklődött Ronnie, kissé meglepődve, hogy ez a pici lány vajon egyedül tervezi-e megenni mindet.

- Mint a farkas! – Felelte Harriet és azonnal a szájába tömött egy tökös derelyét. Ronnie kissé szégyenkezve elővette az anyja által készített szendvicseket, az egyiket kibontotta.

- Anya… mindig konzervhúst rak bele. Nem igazán szeretem… - Hebegte a vörös hajú lány, remélve, hogy elcserélheti valamelyik édes falatra.

- Vegyél nyugodtan! – Harriet ezt érzékelve, odanyújtott neki egy másik tökös derelyét. Azelőtt nem volt semmije, csodálatos volt az érzés, hogy végre, magának vehet valamit, amit szeretne, de még jobb érzés volt megosztani valaki mással. Ülni egy másik lánnyal, beszélgetni és édességet enni.

- Ez meg mi? – Harriet egy csomag csokibékás dobozt vizsgált. – Nem… igazi béka… ugye? – „Már meg se lepődnék."

- Dehogy, - Válaszolt Ronnie, teli szájjal. – csak elvarázsolt csoki, aminek békaformája van. Amúgy is, a mellé járó kép a fontos. Még hiányzik Agrippa.

- Micsoda?

- Ja, igen, te nem tudod. – Ronnie lenyelte a derelyét és folytatta. – Minden csokibékás dobozban van egy kártya, amit gyűjteni lehet. Híres varázslók és boszorkányok képeivel. Nekem már vagy 500 van odahaza, de hiányzik még Agrippa és Ptolemaiosz.

Harriet kicsomagolta a dobozt és megnézte a kártyát. A kép egy öreg, de korántsem megfáradt, félhold szemüveges férfit ábrázolt, akinek hosszú, görbe orra, ezüstös, ősz szakálla és haja volt, valamint egy varázspálcát tartva a kezében és bíbor talárja volt. A portré alatt „Albus Dumbledore" állt.

- Szóval ő Dumbledore! – Harriet már olyan sokszor hallotta Hagrid-ot Dumbledore-ról beszélni, de végre, ha egy kép formájában, de láthatja.

- Azt ne mondd, hogy még Dumbledore-ról se hallottál! – Ráncolta a homlokát. – Vehetek én is belőle? Hátha benne lesz Agrippa. – Harriet csak bólintott, miközben elolvasta a kártya hátulját.

„Albus Dumbledore sokak szerint korunk egyik legnagyobb varázslója. Jelenleg a Roxfort igazgatójaként működik. Legfontosabb tetteként tartják számon, hogy 1945-ben legyőzte Gellért Grindelwaldot, a sötét varázslót. Dumbledore fedezte fel a sárkányvér 12 felhasználási módját és jelentős tudóstársával, Nicolas Flamel-el végzett alkímiai kutatásai is. Dumbledore professzor hobbija a kamarazenélés és a kugli."

Harriet megfordította ismét a kártyát és döbbenten vette tudomásul, hogy Dumbledore képe eltűnt.

- Eltűnt a kép!

- Nem várhatod el tőle, hogy egész nap ott gubbasszon. – Ronnie vállat vont, miközben kinyitott egy újabb csokibékát. – Majd visszajön. – Miután megnézte a kártyát, csalódott sóhajtott egyet. – Már megint Morgana, már vagy 6-szor megvan. – Ronnienak eszébe jutott valami. – Tessék. – Átnyújtotta Harriet-nek a sötét boszorkány kártyáját. – Kezd el te is gyűjteni őket.

Harriet elvette és alaposan megnézte. Egy fiatal, éjfekete hajú, sápadt bőrű és kék szemű nő volt, teljesen fekete talárban és egy sötétlila, energia gömböt koncentrált a pálcájában.

„Morgana Pendragon", Olvasta Harriet a nevét.

„Morgana talán a történelem egyik legveszedelmesebb sötét boszorkája volt, aki nem csak számtalan merénylettel kísérelte megölni féltestvérét, Arthur Pendragon királyt, de a sötét mágia nagymestere, a Sötét Nővérek leghatalmasabbja és ezenkívül, Merlin örök riválisa volt. Legnagyobb és egyben legborzalmasabb tetteiként van számon-tartva, Merlin közvetlen és Arthur király közvetett meggyilkolása. Halála Merlinnek és a saját hatalomvágyának volt köszönhető. Halála után, Merlin megjelent a látomásában és kihívta egy varázslópárbajra, amit ugyan Morgana nyert meg, de teljesen kimerítette a varázserejét és nem volt képes fenntartani a fiatalos külsőjét, ami miatt legnagyobb támogatója, Mordred nem ismerte fel és az ő általa készített karddal végzett vele."

- Ez itt Merlin, ő csak 9-szer van meg. - Ronnie ismét csalódott amikor kinyitotta a következő csokibékát. – Peches napom van. – Odaadta a kártyát Harriet-nek, aki izgatottan vette szemügyre.

„Merlin/Emrys", egy másik, öregember volt, hosszú, ősz szakállal és hajjal, vörös és arany talárban, valamint egy barna, görbe bottal a kezében. A kép hirtelen megváltozott és egy fiatal, fekete hajú fiú jelent meg, egyszerű, barna és kék ruhákban, egy kedves mosollyal.

„Merlin, vagy ahogy akkoriban hívták, Emrys, a világtörténelem leghatalmasabb varázslójaként van számon-tartva és egyesek még a Varázslók Hercegének is hívják. Arthur király legfőbb bizalmasa és Morgana Pendragon legfőbb ellenlábasa volt. Legnagyobb tettei közé tartozik, Arthur király életének megmentése, számtalan alkalommal és megannyi hőstett, amik hatalmas jelentőséggel voltak a varázsvilágra. A mai napig nem élt olyan varázsló, aki akkora hatalommal bírt volna, mint Merlin, több ezer varázsige tudója volt, amik közül egy sem volt sötét, sárkányúr volt és a varázserejét mindig igyekezett jóra használni. Végtelen bölcsességével felvértezve igyekezett Arthur királyt a helyes úton tartani és oltalmazni az életét. Habár Merlint Morgana gyilkolta meg, ismeretlen módszerrel, de halála után, Merlin, szellemként képes volt elutazni Morgana egy látomásába, ahol kihívta egy varázspárbajra, amit elvesztett, de a célját elérte, mert Morgana-nak fel kellett élnie minden varázserejét, amitől elvesztette a fiatalos külsőjét és Mordred, aki nem ismerte fel, végzett vele. Így, bizonyos értelemben, Merlin nevetett utoljára."

Harriet még egy pár tucat kártyát talált, de már csak a neveket olvasta el, Woodcroft-i Hengistet, Alberic Grunnion-t, Kirkét, Paracelsust és még sok mást. Megunva a kártyákat és felbontott egy doboznyi Bagoly Berti Minden Ízű Drazsét.

- Azokkal csak óvatosan! – Figyelmeztette Ronnie. – Nem véletlenül hívják minden ízűnek. Tényleg mindenféle íz van benne. Vannak jók, csokis, mentás, karamellás, de van spenótos, májas és pacalos is. Georgie mondta, hogy egyszer talált egy kísértet ízűt. – Izgatottan mesélte.

- És honnan tudja, milyen íze van a kísértetnek? – Harriet kérdésére, Ronnie elgondolkodott és rájött, a nővére csak tréfálhatott. Ő is bekapott egyet, de kellemetlenül elfintorodott.

- Fúj! Kelkáposztás!

Egész izgalmas volt enni ezeket a drazsékat. Harriet kifogott egy pirítós ízűt, kókuszost, lekvárost, epreset, csokist, ananászost, narancsos és kakaós ízűt. Izgatottan és jóízűen kóstolgatta az érdekes és változatos ízeket.

Ronnie nem volt ilyen szerencsés, kifogott ő, szardíniás, fű, cédrus, szappan, szöcske, só és sár ízűt. Mindegyiknél undorodva és keseregve rágott, de az utolsó, egy gyanús szürke színű, amibe reszketve harapott bele, végleg elvette a kedvét, mert annak pont fekete bors íze volt. Ronnie majdnem elhányta magát és gyorsan ivott egy kis sütőtöklevet, hogy lemossa a sok borzalmas ízt.

- Nekem nem kell több! – Ronnie gyomra felfordult a sok rettenetes ízű drazsétól

- Ahogy érzed. – Harriet nevetve bekapott egy utolsót. – Hm, sárgadinnye.

- Szerencsés… - Mormogta Ronnie, látva, hogy Harriet csupa jóízűt fogott ki.

Harriet is eleget evett, a maradék nassolni valót eltette a táskájába és tovább nézett ki a vonaton. A kies mezők helyét erdők, sebes folyók és sötétzöld dombok vették át.

Egyszer csak kopogtak a fülke ajtaján és belépett az a duci, kerek arcú fiú, akit Harriet a peronon látott.

- Elnézést… - Kérdezte félénken és kissé idegesen. – nem láttatok egy varangyot? – A két lány megrázta a fejét, mire a fiú folytatta. – Elveszítettem… mindig megszökik.

- Majd előkerül. – Vigasztalta Harriet, bár nem nagyon érdekelte.

- Remélem… - Idegeskedett a fiú. – ha látnátok…

- Szólunk. – Ígérte Harriet és azzal a fiú elment.

- Nem tudom miért van így kiakadva? – Vonta meg a vállát Ronnie, kissé undorodva. – Ha nekem lenne egy varangyom, igyekeznék minél inkább megszabadulni tőle. – Mielőtt Harriet megszólhatta volna, Ronnie felemelte az egyik kezét, a másikkal pedig benyúlt a szoknyája zsebébe. – Persze, nekem egy szavam se lehet, mert itt van Makesz. – A patkányára mutatott, aki felébredve a szunyókálásából, egy halom édességet fel is falt, majd visszaaludt. – Tele etted magad, lustaság? Nem csinál semmit, csak eszik meg alszik. Az egyetlen különlegessége, hogy hiányzik az egyik ujja.

- Mi lett vele? – Érdeklődött Harriet.

- Nem tudom. – Vonta meg a vállát Ronnie. – Eredetileg Priscy-é volt, de azt mondta, ő is így kapta. – Ronnienak egy újabb ötlete támadt. – Megmutassam, hogy kell sárgává változtatni?

- Aha! – Harriet izgatott volt a lehetőségtől, hogy egy újabb varázslatot láthat és tágra nyílt szemekkel nézte Ronniet, ahogy a táskájában kutakodva elővette a régi, kopott varázspálcáját.

- Lassan az egyszarvú szőr is kilóg belőle. – Ronnie kissé elszégyellte magát, de Harriet izgatott nézése biztosította, hogy őt ez nem érdekli. Épp felemelte a pálcát, amikor a fülke ajtaja kinyílt és egy fiú jött be rajta. Rövid, jól fésült, barna haja volt, vadonatúj, Roxfort-os fekete talárt, fehér inget, fekete nadrágot és cipőt viselt. Kissé öntelt, sznob nézése volt és megszólította a két lányt.

- Elnézést, nem láttatok itt egy varangyot? – Kérdezte, akaratos és számon-kérő hangon. – Neville elvesztett egyet.

- Már mondtuk neki, hogy nem láttunk semmilyen békát! – Felelte Ronnie, kissé bosszankodva, hogy félbeszakították. A fiút nem a válasz érdekelte, csak Ronnie pálcája és egyből levonta a következtetés.

- Varázsolni készülsz? – A fiú éppoly izgatottan bámult, ahogy Harriet korábban. – Lássuk! – Keresztbe tette a karjait és öntelten várta ahogy a lány varázsoljon. Ronnie egy pillanatra zavartan nézett Harriet-re, de ő csak megvonta a vállát.

- Öhm… jó… - Ronnie megköszörülte a torkát. – Napfény, pitypang, kenderspárga, legyen ez a patkány sárga! – Némi sárga szikra jött ki a pálcából és Makeszon landolt. A patkány, azon kívül hogy dühös volt, amiért felébresztették, semmi sem történt vele, ugyanolyan szürke maradt.

- Ez egy igazi varázsige egyáltalán? – A fiú öntelten kérdezte. – Mert szerintem elég gyenge. – Nagyképűen és büszkén megvonta a vállát. – Én vagy egy tucat ráolvasást kipróbáltam és mind, kivétel nélkül működött. – Elővette a pálcáját és Harriet-re szegezte. – Oculus Reparo! – Egy másodpercbe sem telt, mire Harriet szemüvege megjavult és már szikszalagra sem volt szüksége, hogy egyben maradjon. A fiú büszkén, mint aki jól végezte a dolgát, eltette a pálcát. - A családomban senkinek sincs varázsereje, szóval, ahogy ti hívjátok, mugli szülők sarja vagyok. – Nagyon gyorsan beszélt, a két lány össze nézett és egyre gondoltak, „Ez a srác szokott levegőt venni?". – Meg is lepődtem, amikor megkaptam a felvételi levelemet a Roxfort-ba, hiszen az a legjobb varázsló és boszorkányképző. Meg is tanultam az összes kötelező olvasmányt, remélem, elég lesz. – Egy pillanatra megállt, de ugyanolyan gyorsan folytatta. – Majd elfelejtettem, én Herman Granger vagyok. Ti?

- Öhm… - Ronnie Harriet-re nézett, aki ugyanolyan zavart volt Herman villámgyors monológján, mint ő. – Rhonda Weasley, de szólíts Ronnienak.

- Én Harriet Potter.

- Komolyan?! – Csodálkozott Herman. – Hallottam ám rólad! Benne vagy a Modern Mágiatörténetben, a Feketemágia Felvirágzása és Bukásában és a XX-ik századi Mágiatörténet Címszavakban!

- Tényleg? – Harriet beleszédült a gyors szóáradatba.

- Talán nem tudtad? – Herman kissé meglepődött, de csak mondta a magáét. – Én biztos elolvasnék magamról mindent. Ti melyik házakban lesztek? – Váltott témát villámgyorsan. – Kérdezősködtem egy kicsit és szerintem a Griffendél a legjobb, hiszen Dumbledore is odajárt, de a Hollóhát se lenne rossz. Na, én megyek is, mert segítenem kell megkeresni Neville békáját. – Ismét egy gyors váltással elbúcsúzott, de még gyorsan visszafordult. – Amúgy, mindjárt megérkezünk, szerintem öltözzetek át a talárotokba.

Azzal otthagyta a két, még mindig zavartan pislogó lányt.

- Nekem mindegy hova, csak ne oda, ahova őt. – Szólalt meg végül Ronnie. – Georgie tanította ezt a hülye ráolvasást! – Idegesen visszatette a pálcáját a táskájába, majd elővette a talárját, ami ugyanolyan kopott volt, mint minden mása. Kopott, Harriet-éhez hasonló, fekete, csatos cipője, fehér zoknija, szürke szoknyája, amin egy varrás és két foltozás is volt, valamint a világos szürke blúza, ami eredetileg fehér volt és a feslett, piros nyaksála mind arra engedték következtetni Harriet-et, hogy a ruháit is örökölte.

- Georgie gyakran mesél vagy tanít kamu dolgokat? – A kísértet ízű drazsét és ezt az ócska ráolvasást számításba véve, Harriet tudta, hogy Georgie szeret tréfálni, vagy füllenteni.

- Igen.

- A nővéreid melyik házba járnak? – Harriet is elkezdett átöltözni, fekete csatos cipőt, fekete harisnyát, fekete szoknyát, hófehér blúzt, a piros nyaksálat és végül a fekete talárját öltötte magára.

- A Griffendélbe. – Felelte Ronnie, de az arcára megint komorság ült ki. – Mind az 5 nővérem, valamint anya és apa is odajártak. Nagyot néznének, ha máshová kerülnék. A Hollóhát nem hangzana rosszul, de ha a Mardekárba kerülnék…

- Odajárt Vol… Tudod Ki?

- Aha. – Bólintott Ronnie, elszontyolodva. Harriet megpróbálta elterelni a figyelmét a házakról.

- És mivel foglalkozik a két nővéred, akik már végeztek? – Nem csak felvidítani akarta, de érdekelte, mivel foglalkozhat egy diplomás boszorkány.

- Charlie Romániába ment sárkánykutatónak, Milly pedig a Gringotts-nak dolgozik, Egyiptomban. Hallottad, mi volt a Gringotts-nál? A Reggeli Próféta tele volt vele… bár azt a mugli rokonaid nem olvassák? Az a varázsló újság. A lényeg, hogy valaki megpróbált kirabolni egy nagyon szigorúan őrzött széfet.

- Tényleg? – Harriet csak megdöbbent, azok után, hogy Hagrid annyit fényezte a bankot és a saját szemével is láthatta, milyen szigorúan őrzik, alig hitte el. – Elkapták az illetőt?

- Nem. Ezért csaptak akkora hűhót. Nem sikerült elkapni a tettest. Apa szerint, csak egy nagyon erős sötét mágus vagy boszorkány lehetett, csak az járhatott túl a Gringotts-iak eszén. A legfurább, hogy semmit nem vitt el. Az ilyenektől mindenki megijed, mert feltételezik, hogy Tudod Ki áll a háttérben.

Harriet eltöprengett a híren. Egy ideje a félelem tüskéje szúrt belé, valahányszor Tudod Ki csak szóba került. Talán ez is szükséges velejárója volt belépésének a mágia világába, de azért jobb szerette volna Tudod Kit a nevén szólítani, „Voldemort. Mi olyan félelmetes? Csak egy név.".

- Melyik kviddics csapat a kedvenced? – Váltott témát Ronnie.

- Egyet se ismerek. – Vallotta be Harriet.

- Na ne! Most csak szívatsz?! – Ronnie teljesen ledöbbent. – Vagy csak nem kedveled? A legtöbb lány nem kedveli, szóval…

- Azt se tudom, mi az a kviddics! Hagrid mondta, hogy a levegőben játsszák, labdákkal, de nem sokat mondott ezenkívül.

- Pedig az a legjobb sport a világon! – Ronnie lelkesen beszélni kezdett a játékról, mire való a 4 labda és a 7 játékosnak mi a dolga. Mesélt neki híres meccsekről, amiket végig szurkolt a nővéreivel, seprűkről, amiket megvenne, ha lenne rá pénze. Épp a játékszabályok részletes elmagyarázásába kezdett, amikor ismét kinyílt a fülke ajtaja. Ezúttal nem a varangy-vesztett Neville volt az és nem is Herman volt az.

Három lány lépett be, de Harriet egyből megismerte a középsőt, a hosszú, világosszőke haját egy zöld, ezüst csíkokkal díszített hajpánttal fogta hátra, fekete talárban, fekete harisnyában, szoknyában, csatos cipőben, fehér blúzban és zöld nyaksálban. Dryna Malfoy volt az.

- Na végre, már mindenhol kerestelek ezen a vonaton! – Dryna rámosolygott Harriet-re.

- Tényleg ő az?! – Kérdezte az egyik lány, izgatottan mosolyogva, szeplős arca, kissé barnás bőre volt, a rövid barna haját két copfba fogta, de ő is ugyanolyan fekete talárt viselt, mint a többiek.

- Megmondtam! – Felelte büszkén Dryna, egy szó nélkül odalépett Harriet-hez és elsöpörte a haját a homlokáról, hogy megmutassa a két barátjának a sebhelyét. – Ő az és találkoztam vele az Abszol úton. Én segítettem feltölteni a ruhatárát. – Ronnieról szinte ügyet sem vetve, megragadta Harriet karját és húzni kezdte. – Gyere! – A két barátnőjéhez fordult, hogy bemutassa őket. - Ő Arissa, - A szeplős, copfos lány izgatottan integetett. – ő pedig Naomi. – A másik lány jóval magasabb és nyurga volt, rövid, sötétbarna, fiús frizurája volt, de nyugodtabb stílusban mosolygott Harriet-re. – Gyere velünk és estére már a Mardekárban leszünk, mind a 4-en! – Harriet kiszabadította a karját Dryna kezéből és Ronniera nézett.

- És mi a helyzet, ha a Griffendélbe akarok beállni? – Dryna erre zavartan, de vigyorogva megrázta a fejét, mintha csak egy viccet mondtak volna neki.

- Miért akarna bárki is a Griffendélbe menni, ha csatlakozhat a legjobb házhoz az iskolában? – Félig gúnyolódva, félig zavartan kérdezte.

- Nem te döntöd el, hogy hova csatlakozzon! – Ronnie védekezőn Harriet mellé állt. - Hagyd békén! – Dryna, mint aki csak most vette észre Ronniet, hirtelen megváltozott. Dühös nézéssel meredt a nála magasabb, vörös hajú lányra és egyértelmű volt, hogy mennyire megveti.

- Ha nem tudnád, az én nevem, Dryna Malfoy. – Vetette oda, a neve hallatán, Ronnie szemei összeszűköltek, mintha ismernék egymást. – Meg se kell kérdeznem a tiéd. – Öntelten végig mérte Ronniet és a kopott, feslett ruhatárát. – Vörös haj, szeplős arc, kopott, levetett ruhatár? Csak egy Weasley lehetsz. Apám szerint, a Weasley-knek több gyermekük van, mint pénzük. – Gúnyosan mosolygott és ismét megragadta Harriet-et. – Hamar rájössz, Potter, hogy a varázsló családok sem egyformák. Hallgass rám és ne barátkozz olyanokkal, akik nem érdemlik meg. Menjünk és szívesen adok pár tanácsot, ezzel kapcsolatban. – Azzal húzni kezdte, de meglepetésére, Harriet egy tapodtat sem mozdult. – Na… - Megdöbbenve nézett vissza, miután érezte, hogy Harriet erősen kihúzta a karját a fogásából.

- Köszönöm, - Kezdte hűvösen és dühösen Dryna szürke szemeibe nézett. – de magam is el tudom dönteni, ki érdemli meg. – Dryna állta a nézését és gyilkos tekintettel nézett vissza Harriet zöld szemeibe a szemüvegén keresztül.

A két lány borzasztóan nagyot csalódott egymásban, Harriet durcásan felbiggyesztette az ajkát, mire Dryna ökölbe szorította a kezeit, a körmei szinte belevágta a tenyerébe és érezte, hogy elvörösödik a haragtól.

- A helyedben vigyáznék, Potter. - Sziszegte, lassan, az egykori kedves énjének már nyoma sem volt. – Légy kicsit udvariasabb, mert olyan sorsra juthatsz, mint a szüleid. Ők se tudták, mi a jó nekik. Alaposan megbánod, ha arra a féleszű Hagrid-ra és a Weasley-féle söpredékekre pocsékolod az időd.

Ronnie nem bírta tovább, a feje éppolyan vörös lett, mint a haja.

- Ezt ismételd csak meg, hercegnő! – Csattant fel a vörös hajú lány.

- Talán verekedni akarsz, parasztlány? – Dryna most Ronnie kék szemeibe nézett és bár magasabb volt nála, nem rémült meg és nem bújt a két barátnője mögé, akik úgy álltak mellette, mintha a szolgái lennének.

- Csak ha nem tűntök el innen! – Harriet közbe szólt és alig érezte a saját hangját többnek, egér cincogásnál, nem hagyta, hogy kezet emeljenek a barátjára. 3-an voltak 2 ellen, mert Arissa és Naomi egyből elé léptek, hogy megvédjék Dryna-t.

- Még nincs kedvünk elmenni, igaz, lányok? Megéheztünk, - Dryna Harriet, édességekkel teli táskájára nézett. – nem hívnátok meg uzsonnára?

Arissa a Ronnieval szemközti ülésen lévő táskáért nyúlt, ami tele volt édességgel és azon volt, hogy elvegyen egy doboz csokibékát. Ronnie nem bírta elviselni, hogy Harriet, aki a hírneve ellenére megosztott vele egy halom édességet és kedves volt vele, főleg miután megtudta, milyen szegény is a családja, nem bírta elviselni a gondolatot, hogy csak úgy kirabolják ezek a nagyképű, öntelt libák. Azon volt, hogy megragadja Arissa-t, amikor rémülten felvisított.

- ÁÁÁÁRRRRRRRRGGGGGHHHHHH! PATKÁNY! – Makesz, aki azon volt, hogy ismét megdézsmálja Harriet édesség készletét, beleharapott a lány egyik ujjába, mire Arissa fülsiketítően ordítani kezdett és rémülten rázni kezdte a kezét, mire Makesz elengedte, de Ronnie szerencsére elkapta.

Arissa nekirohant Naomi-nak, fellökve őt és átgázolva rajta, sírva kirohant a fülkéből. Naomi vérző orral felállt és a barátnője után futott, magára hagyva Dryna-t.

- Ezt most megúsztátok, de még nagyon megbánjátok! – Dryna, miután magára maradt, ő is visszavonulót fújt és dühösen becsapta maga mögött.

Pár másodperccel később, ismét kinyílt az ajtó, de nem Dryna vagy a barátnői voltak azok, hanem Herman Granger.

- Mi folyik itt?! – Kérdezte a fiú, végig nézve a szétszóródott édességeken. Ronnie megvizsgálta Makeszt.

- Elvesztette az eszméletét! – Aggódva nézte, de alaposabban szemügyre vette az állatot. – Nem, csak elaludt. Micsoda lustaság, - Ronnie mosolyogva megrázta a fejét. – de megmentett minket. – Majd ismét Harriet-re nézett. – Malfoy azt mondta, találkoztatok?

- Igen, még az Abszol úton. – Emlékezett Harriet. – Olyan kedves volt, segített feltölteni a ruhakészletem és arról próbált meggyőzni, hogy én nekem is a Mardekárban lenne a helyem. – Ronnie ezen megdöbbent.

- Te? A Mardekárba? Kizárt!

- Megnyugodhatsz, - Biztosította Harriet. – ezután a kis közjáték után, eszem ágában sincs közéjük állni és többet biztos nem barátkozom Dryna Malfoy-al. Te honnan ismerted?

- Őt személyesen nem, de a családjáról már igen sokat hallottam. Az elsők között voltak, akik átálltak Tudod Ki oldalára és az elsők között voltak, akik oldalt váltottak, amikor Tudod Ki eltűnt. Azt állították, Tudod Ki megbabonázta őket, de apám szerint, csak hazudtak. Azt mondja, Malfoy apját nem kellett sokat győzködni, hogy álljon át a sötét oldalra. – Majd Hermanhoz fordult. – Te még mit akarsz?

- Csak feltűnt, hogy meg sem érkeztünk, de ti máris verekedtek és keresitek a bajt.

- Hé! – Csattant fel Ronnie. – Az az öntelt liba kereste a bajt és csak Makesz verekedett!

A vonat lassítani kezdett.

- 5 perc és ott vagyunk. – Szólt Herman. – a csomagokat hagyjátok a vonaton, majd felviszik őket a Roxfort-ba.

Harriet gyomra összeszűkült az izgalomtól és látta, Ronnie sápadt, szeplős arcát is. Összeszedték a földre szóródott édességeket és elindultak hogy csatlakozzanak a többiekhez. A vonat egyre lassabban haladt és végül megállt.

A diákok lökdösődve elindultak, hogy leszálljanak a vonatról és letódultak a keskeny peronra. Harriet kissé megborzongott az esti hidegben, de kisvártatva, hintázó fény jelent meg, nem messze tőlük. Egy ismerős alak tornyosult a diákok felé.

- Elsősök! Minden elsős ide hozzám! – Hagrid volt az. – Hogy ityeg, Harriet? - A gyerekek tömege csak döbbenten bámulták Hagrid-ot. – Gyertek utánam! Vannak még elsősök?! Vigyázzatok, hova léptek! Elsősök, utánam!

A gyerekek csúszkálva-botladozva követték Hagrid-ot egy szűk, lejtős ösvényen. Balra és jobbra koromsötét volt, Harriet biztosra vette, hogy egy erdőben járnak. Menet közben senki nem beszélgetett senkivel sem, csak Neville-t lehetett hallani, ahogy szipog, mert még mindig el volt veszve a békája.

- Mindjárt megláthatjátok a jó öreg Roxfort-ot! – Szólt hátra Hagrid. – Még egy utolsó kanyar.

A diáksereg ámuldozva felmorajlott. A szűk ösvény egy nagy fekete tónál ért véget. A tó túlsó partján szikla állt, s annak a csúcsán ott büszkélkedett egy hatalmas, száztornyú kastély. Ablakai csak úgy szikráztak a csillagok fényében.

- Egy csónakba négyen fértek be és nem több! – Utasította őket Hagrid és a tó partján lévő csónakflottára mutatott. Harriet és Ronnie Hermannal és Neville-el osztoztak egy csónakon. – Mindenki beszállt?! – Hagrid egymaga elfoglalt egy csónakot. – Helyes! Indulás!

A kis flotta azon nyomban, magától eltávolodott a parttól. A csónakokat mágia hajtotta és hangtalanul siklottak a tükörsima vízen. Senkinek nem volt kedve beszélni, a diákok mind némán bámulták a büszke kastélyt. Ahogy közeledtek a várhegyhez, az épület egyre hatalmasabbnak tűnt.

- Fejre vigyázz! – Rikkantotta Hagrid, mire a csónakok lassan elérték a sziklát, mindenki lehajtotta a fejét ás a ladikok szép sorban besiklottak egy, a sziklafalon tátongó nyílásba, amelyet sűrű, borostyánfüggöny takart el a tó felől érkezők szeme elől. A sötét barlang, amelyben útjukat folytatták, az irányból ítélve egyenesen a kastély alá vezetett. Végül partot értek egy földalatti kikötőben és a diákok kikecmeregtek a fövényre. Hagrid sorban ellenőrizte a csónakokat.

- Hékás, ez kinek a békája?! – Kurjantott az egyiknél.

- Trevor! – Neville kiáltott boldogan.

Hagrid lámpáját követve felkapaszkodtak egy sziklába vájt ösvényen, amely a kastély tőszomszédságában elterülő füves fennsíkra vezetett.

A csapat felment a bejárathoz vezető kőlépcsőkön és összesereglett a hatalmas tölgyfa kapu előtt.

- Mindenki megvan?! Megvan még a békád, kölyök?! – Hagrid felemelte a hatalmas öklét és háromszor megdöngette a kastély kapuját.

Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett jelöld be a kedvenceid közé és követésre, valamint, ne felejts el kritikát írni.