Halo, elérkezett a folytatás. Kellemes olvasást kívánok.

A Teszlek Süveg

A kapu nyomban kinyílt. Az érkezőket egy magas, fekete-őszes hajú, smaragdzöld taláros, idősebb boszorkány fogadta. Szigorú arca láttán Harriet rögvest levonta a következtetést, hogy nem tanácsos ujjat húzni vele.

- Elsőévesek, McGalagony professzor. – Mutatta be Hagrid.

- Köszönöm, Hagrid. Innentől átveszem. – Válaszolt, mire Hagrid csak meghajolt és sarkon fordulva, magukra hagyta a leendő diákokat.

A professzor szélesre tárta a kapuszárnyakat. Az előcsarnok olyan nagy volt, hogy Dursley-ék háza simán elfért volna benne. A kopár kőfalak a Gringotts-beliekhez hasonló fáklyákkal világították meg. A mennyezet olyan magasan volt, hogy nem is látszott a táncoló fényben, viszont jól kivehető volt a szemközti márvány lépcsősor, amely a felsőbb szintekre vezetett.

A diákok McGalagony professzor nyomában átvágtak a kőpadlós csarnokon. A terem jobb oldalán nyíló ajtó mögül Harriet hangok százait hallotta kiszűrődni, „Biztos a felsőbb évesek is megérkeztek.", gondolta magában. McGalagony nem oda, hanem egy kisebb szobához vezette őket. A diákok csak szűkösen fértek el a helyiségben és kissé megilletődve pislogtak körül.

- Köszöntök mindenkit a Roxfort-ban. - Kezdte McGalagony. – Hamarosan megkezdődik az évnyitó bankett, de mielőtt elfoglalják a helyüket a nagyteremben, beosztjuk magukat az egyes házakba. A beosztás igen fontos ceremónia, mivel a Roxfort-ban töltött évek alatt gyakorlatilag, a ház lesz a családjuk. Az órákon a többi ház tanulójával fognak részt venni, de mindegyik háznak külön klubhelysége és hálótermei vannak, ahol a szabadidejüket tölthetik. A Roxfort-ban 4 ház van összesen, a Griffendél, a Hugrabug, a Hollóhát és a Mardekár. Mindegyik háznak megvan a maga dicső történetet, alapítója és mindegyikből számos kiváló boszorkány és varázsló került ki. Amíg a Roxfort-ban tanulnak, a sikereikkel a házuknak szerezhetnek dicsőség pontokat, kiváló teljesítménnyel, szorgalommal és extra feladatok vállalásával. A kihágásokért, szabálysértésért és tiszteletlen viselkedésért pontlevonás jár, ami az egész házat érinti. Az év végén, amelyik ház a legtöbb ponttal rendelkezik, elnyeri a ház kupát, ami igen nagy megtiszteltetés. Remélem, mindannyian a házuk dicsőségére válnak majd. A beosztási ceremóniára néhány perc múlva kerül sor, az egész iskola jelenlétében. Azt ajánlom, kicsit szedjék össze magukat. Ha készen állnak a fogadásukra, visszajövök. – Fejezte be. – Kérem, csendben várakozzanak. – Azzal távozott a helységből.

Harriet nyelt egyet.

- Mégis, hogy osztanak be minket? – Fordult Ronnie-hoz.

- Valamilyen próbát kell kiállnunk. Frida azt mondta, nagyon fájdalmas, de biztos vagyok benne, hogy csak viccelt.

„Miféle próbát?!", idegeskedett Harriet. „Az egész iskola előtt?! Még csak varázsolni sem tudok! Mi a fenét akarnak majd tőlem?!", nem gondolta volna, hogy ilyesmivel fogják őt várni. Körülnézett, de látta, a többiek is éppolyan idegesek, mint ő. Senkinek nem volt kedve beszélgetni, kivéve Herman Granger-t, aki suttogva hadart valamit a varázsigékről.

Harriet igyekezett nem odafigyelni a fiúra, és azon kapta magát, hogy még nem izgult ennyire az életben, még akkor sem, amikor alá kellett íratnia Dursley-ékkel az intőt, amit azért kapott, mert kékké változtatta az egyik tanár parókáját.

A szemét egy pillanatra sem vette le az ajtóról, bármelyik pillanatban visszajöhet McGalagony professzor, hogy a végzet karjaiba taszítsa őt és a többieket. Ekkor olyasmi történt, amitől ijedtében felugrott a levegőbe. A háta mögött a többi diák is felsikoltott.

- Mi a…

Harriet-nek még a lélegzete is elakadt és ezzel nem volt egyedül. A hátsó falon át vagy 20 kísértet libegett be a szobába. A szürkésfehér, félig átlátszó lények beszélgetésbe mélyedve úsztat át a szobán, jószerivel, ügyet se vetve a fiatalokra. Úgy tűnt, vitatkoznak valamiről. Egyikük egy köpcös szerzetesnek tűnő kísértet szólt a társaihoz:

- Azt mondom, borítsunk fátylat a múltra. Adjunk neki még egy esélyt.

- Ugyan már, kedves Fráter, hány esélyt adjunk még Hóborcnak? Szégyent hoz valamennyiünkre, ráadásul még csak nem is tisztességes kísértet… Ejnye, ti meg mit kerestek itt?

A beszélő, fodorgalléros, harisnyás kísértet csak ekkor vette észre a diákokat. Senki nem válaszolt neki.

- Elsősök! Pufók Fráter vagyok! – A köpcös szerzetes bemutatkozott. – A beosztásra vártok? – Néhányan mosolyogtak. – Remélem, találkozunk a Hugrabugban! Én is odajártam.

- Indulhatunk! – Szólalt meg McGalagony szigorú hangja. – kezdődik a beosztás. – A kísértetek távoztak a falakon át. – Egyes oszlopba fejlődni! Jöjjenek utánam!

Harriet már úgy érezte, mintha mindkét lába ólomból lenne, de azért tovább vánszorgott a sorba, egy világosszőke fiú és Ronnie közé. A diákok elhagyták a kis szobát, átvágtak a bejárati csarnokon és egy kétszárnyú ajtón át bevonultak a nagyterembe.

Harriet álmában sem látott még ehhez foghatóan különös és káprázatos helyiséget. A termet több ezer gyertya világította meg, melyek a levegőben lebegtek, 4 hosszú asztal felett. Az asztalokat csillogó aranytányérokkal és serlegekkel terítették, s már ott ültek mellettük a felsőbb évesek. A terem végében egy ötödik asztal állt, a többire merőlegesen ott foglalt helyet a tanári kar. McGalagony professzor ez utóbbi felé vezette a diákokat, s úgy sorakoztatta fel őket, hogy a tanároknak hátat fordítva, leendő diáktársaikkal szemben álljanak.

A diákok felé forduló arcok százai halovány lámpáknak tűntek a gyertyák reszkető fényében. Elszórtan, ezüstös ködként felsejlett egy-egy kísértet. Hogy elkerülje a felsőbb évesek mustráló tekintetét, Harriet a mennyezetre nézett. A magasban csillagokkal pöttyözött, bársonyos, fekete eget pillantott meg.

- Elvarázsolták, hogy úgy nézzen ki mint az égbolt. – Suttogta Herman. – A Roxfort történetében olvastam. – Nehéz volt elhinni, hogy csak a plafont látják és nem az igazi eget.

Mikor Harriet levetette a szemét a tekintetéről, McGalagony professzor épp egy támla nélküli, négylábú széket állított a diákok sora elé, s a székre egy hegyes varázslósüveget helyezett. A süveg rémesen elnyűtt és piszkos volt. Petunia néni biztos nem engedte volna a házba.

„Talán nyulat kell előhúzni belőle…?", töprengett Harriet. Mindenki a süveget bámulja. Néhány másodpercig néma csönd volt, de utána a süveg megmozdult. Karimája közelében az egyik szakadés kinyílt, mint egy száj és dalra fakadt:

Kalapok közt keresgélve, talán találsz szebbet,

De nem hordott még a fején a föld nálam eszesebbet!

Én vagyok a Teszlek Süveg. A híres? Naná!

Én látom, mit senki más: mit rejt a fejed.

Próbálj fel, és menten mondom, hol a helyed.

Ha vakmerő vagy hős lelkű, házad a Griffendél.

Oda kerül ki semmitől sem fél.

Hugrabugnak népe nyájas, békés és igazságos.

Oda mész, ha türelmes vagy és jámbor, ez világos.

A bölcs öreg Hollóhátban éles elmék várnak,

kiknek a tanulás kaland, oda azok járnak.

Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, ne tekints másra:

A Mardekár való neked, ott lelhetsz sok társra.

Hát vegyél fel és ne remegj! Forog ez az agy!

Bár nincsen mancsom, nálam mégis jó kezekben vagy!

Mikor a süveg befejezte az éneklést, tapsvihar tört ki a teremben. A fejfedő meghajolt mind a 4 asztal felé, majd felhagyott a mocorgással.

- Szóval, csak fel kell vennünk azt a süveget? – Suttogta Ronnie. – Én megfojtom Fridát! Azzal ijesztgetett, hogy meg kell küzdenünk egy trollal.

Harriet csak elmosolyodott, egy süveget biztos könnyebb felvenni mint varázsolni. Most már csak az zavarta, hogy mindenki szeme láttára kell túlesnie ezen. Ez a kalap túl sokat kér tőle. Nem érezte magát se bátornak, se azt hogy éles eszű lenne, se semmit ami a dalban leírt tulajdonságokat említette. „Vajon van olyan ház, ahova az ideges, enyhe émelygéssel küszködőket veszik fel?"

McGalagony most ismét a diákok felé lépett, kezében egy hosszú pergamentekerccsel.

- Akit szólítok, jöjjön ki, üljön le a székre, hogy a fejére tehessem a süveget, ami eldönti hova kerüljön. – Magyarázta. – Abott, Hanna! – Egy szőke, copfos, rózsaszín arcú lány botorkált ki a tömegből.

Felrakta a süveget, ami kicsit a szemébe csúszott.

- Hugrabug! – Kiáltotta a süveg.

A jobb oldali asztalnál ülők üdvrivalgással és tapssal fogadták a döntést és Pufók Fráter kedvesen integetett a kislánynak.

- Bones, Susan!

- Hugrabug! – A süveg ismét kiáltotta és Susan követte Hannát.

- Boot Terry!

- Hollóhát!

Ezúttal a második asztalnál tapsoltak. A hollóhátiak közül többen felálltak és kezet fogtak újdonsült társukkal. Brocklehurst, Mandy is a Hollóhátba került, de Brown, Lavender személyével a Griffendél lett gazdagabb, így a bal szélső asztalnál tört ki éljenzés. Harriet látta, hogy Ronnie ikernővérei vadul ujjonganak.

A következő, Bulstrode, Millicent volt és a Mardekárba került. Harriet számára a mardekárosok első ránézésre elég ellenszenvesnek tűntek, de talán csak mert annyi rosszat hallott erről a házról. Most már a szó szoros értelmében kezdett rosszul lenni. A régi iskolájában, amikor csapatot kellett választani, mindig ő kelt el utolsóként, de nem azért mert ügyetlen lett volna, hanem mert senki nem mert ujjat húzni Dudley-val és a bandájával.

- Finch-Fletchley, Justin!

- Hugrabug!

Harriet-nek feltűnt, hogy egyeseknél a süveg kapásból kiáltotta a kiválasztott ház nevét, másoknál azért gondolkodott egy darabig. Finnigan, Saemus, a Harriet előtt álló világosszőke fiú például egy egész percig ült, mire a süveg a Griffendélbe küldte volna.

- Granger, Herman!

Herman büszkén ült a székre és hagyta, hogy McGalagony a fejére tegye a süveget.

- Griffendél! – Kiáltotta a süveg, mire Ronnie felnyögött. Harriet-nek ekkor szörnyű gondolata támadt, „Mi lesz, ha engem sehova se osztanak be?!", ettől félt, hogy a süveg nem tudja egyik házba se beosztani. McGalagony leveszi a fejéről a süveget és hazaküldik.

Neville Longbottom, a varangyát elvesztő, duci fiú hasra esett a szék felé menet. A süveg egy darabig tanakodott, de mikor meghallotta, hogy a Griffendélbe osztották be, olyan izgatottan pattant fel, hogy még a süveget is elfelejtette levenni.

Dryna Malfoy a nevét hallva kivonult a székhez és magabiztosan leült. A süveg hozzá se ért a fejéhez, de már tudta:

- Mardekár!

Malfoy önelégült mosollyal csatlakozott a barátnőihez, Arissa-hoz és Naomi-hoz, akik szintén a Mardekárba kerültek. Már csak néhányan maradtak, Moon, Nott, Parkinson, egy ikerpár, Patil és megint Patil, Perks, Sally-Anne és végre:

- Potter, Harriet!

Mikor Harriet kilépett a sorból, megannyi apró, sziszegő lángnyelvként szerte a teremben felcsapott a sustorgás.

- Pottert mondott?

- Ez az a Harriet Potter?

Harriet még egy utolsó pillantást vetett a zsúfolt teremre, ahol mindenki a nyakát nyújtogatta, hogy jobban lássa őt. Észre sem vette, amikor leült és a fejére tették a süveget és elsötétült előtte a világ.

- Hm, - Gondolkodott a süveg. – nehéz ügy. Nagyon nehéz. van bátorsága, rendesen, észből sincs híján, tehetsége is akad rendesen és egy nagy adag… bizonyítási vágy. Érdekes. Hova tegyelek?

Harriet idegesen belemarkolt a szék széleibe és suttogva könyörgött a süvegnek:

- Csak ne a Mardekárba.

- Ne a Mardekárba?! – Kérdezte a süveg, meglepett hangon. – Pedig ott sokra vihetnéd. Az alapok már ott is vannak a fejedben és a Mardekárban segítenének kibontakoztatni a képességeid és elérni a célod. Nem akarod? Jó, ha tényleg ezt akarod akkor… Griffendél!

Az utolsó szót hallva, a Griffendélesek hatalmas tapsviharba kezdtek és Harriet fellélegezve vette le a süveget és ment oda az asztalához. Örült, hogy nem a Mardekárba került. A Griffendélesek hatalmas örömmel fogadták. Priscy, a prefektus felállt és lelkesen kezet rázott a megkönnyebbült lánnyal, a Weasley ikrek kórusban skandálták, „Nálunk van Potter! Nálunk van Potter!". Harriet a sok kedves és barátságos arcon túl nézve, a Mardekárosok asztalára, ahol látta, hogy Malfoy dühösen őt méregeti és rázta a fejét. Harriet ügyet sem vetett rá, de miután el ült az örömujjongás és a beosztás folytatódott, jobban szemügyre vette a tanári asztalt.

A hozzá közelebb eső végében nem is egy tanár, hanem Hagrid ült. Tekintetük találkozott és Hagrid elismerő nézéssel gratulált neki. Az asztal közepén súlyos aranyszékében ott ült maga Albus Dumbledore is. Harriet egyből felismerte őt a csokibékában talált képről. Dumbledore ezüstősz hajának csillogása versenyre kelt a kísértetek földöntúli fényével.

Harriet megpillantotta Mógus professzort is, akivel még a Foltozott Üstben találkoztak. A prof igencsak furán festett a nagy, bíborszínű turbánjában.

- Griffendél! – A süveg végzett az utolsó beosztással is, Ronnie, akárcsak a nővérei, ő is a Griffendélbe került.

- Szép volt Ronnie, gratulálok! – Szólt rá Harriet, majd a baljáról Priscy és a két ikernővére is.

McGalagony eltette a Teszlek Süveget és összecsavarta a pergamenjét.

Harriet végignézett az üres tányérokon és eszébe jutott, mennyire éhes. Mintha évek teltek volna el a tökös derelyék óta. Dumbledore felállt és kitárt karokkal, sugárzó arccal nézett végig a diákokon, mintha elképzelni sem tudna nagyobb örömöt, hogy így együtt látja őket.

- Isten hozott benneteket! Szívből köszöntök mindenkit az új tanév kezdetén itt, a Roxfort-ban. Mielőtt kezdetét veszi a lakoma, szeretnék néhány szót szólni. Íme: Filkó! Pityer! Varkocs! Dzsúzli!... Köszönöm.

Azzal Dumbledore leült. A hallgatóság megtapsolta. Harriet nem tudta, nevessen-e.

- Egy kicsit… bolond? – Kérdezte bizonytalanul Priscy-t.

- Bolond?! – Vonta fel a szemöldökét a lány. – Ő egy igazi zseni! A világ legeslegjobb varázslója! Habár egy kicsit… tényleg az. Egyél krumplit.

- Harriet-nek leesett az álla. Az eddig üres tányérokon most halomban állt a sok étel. Még sosem látott ennyi finomságot. Volt ott marhasült, sült csirke, sertés és bárányszelet, hirtelensült kolbász, angolszalonna, főtt és sült krumpli, hasábburgonya, Yorkshire puding, zöldborsó, sárgarépa, finom mártás, ketchup és mentolos humbug.

Harriet-et gyakran éheztették Dursley-ék, volt hogy napokig nem tudott egy falatot sem enni és amikor nagy ritkán megengedték neki, hogy együtt egyen vele, Dudley gondolkodás nélkül magába tömte, amit odavetettek elé, még a rosszullétet is vállalva. Harriet nem volt rest megpakolni a tányérját, legalább akkora adag ételt szedett magának mint a feje és elkezdte enni.

- Guszta mi? – Jegyezte meg a fodorgalléros kísértet, kissé szomorúan sóvárogva.

- Ön nem…

- Majd 400 éve egy falatot sem ettem, - Panaszkodott. – nincs rá szükségem, de azért hiányzik. Jut eszembe, be se mutatkoztam! Ser Nicholas de Mimsy-Porpington vagyok, szolgálatára, kisasszony. Én vagyok a Griffendél-torony bentlakó szelleme.

- Tudom ki vagy! – Szólt közbe Ronnie. – A nővéreim meséltek rólad! Félig Fej Nélküli Nick!

- Lekötelezne, ha Ser Nicholas de Mimsy… - Kezdte sértődötten, de a világosszőke Seamus Finnigan a szavába vágott.

- Félig Fej Nélküli? Hogy lehet valaki félig fej nélküli?

- Hát így. – Felelte a szellem, azzal megfogta a bal fülét és rántott rajta egyet. Erre az egész feje kilibbent a helyéről és a vállára dőlt, mintha egy csuklópánt tartaná a nyakához. „Valaki megpróbálhatta lefejezni, de elég rossz munkát végzett.", gondolta Harriet, miközben nézte az átlátszó csonkot teli szájjal.

- Figyeljetek, új Griffendélesek, - Magyarázta, miután visszatette a fejét a helyére. – segítenetek kell, hogy idén megnyerjük végre a házkupát. Zsinórban 6-szor maradtunk hoppon, még nem volt rá példa, hogy a Griffendél ilyen sok alkalommal ne nyerje meg a házkupát. Az elmúlt 6 évben mindig a Mardekár győzött. A Véres Báró, aki a Mardekár szelleme már szóba sem áll velünk, úgy fenn hordja az orrát.

Harriet a Mardekár asztala felé nézett ismét és látta, a diákok felett ott lebegett egy borzalmas kísértet. Kifejezéstelen arcából üveges szemek meredtek a semmibe, a köpenyét pedig vérfoltok szennyezték. A szomszédja épp Malfoy volt, aki eléggé undorodott a látványától.

- Hogyan lett véres a ruhája? – Kérdezte Seamus.

- Sose kérdeztem. – Felelte diszkréten Ser Nick.

Harriet csak csendben hallgatta, miközben élete legelső és legjobb lakomáját tartotta, körülötte mindenki csodálkozott, hogy milyen kicsike, de mégis, milyen sokat bírt enni.

Miután végeztek a főételekkel, a maradékok nyomtalanul eltűntek és megjelentek a desszertek. Rengeteg fagylalt, almás pite, melaszos torta, csokoládés és lekváros fánkok, eper, gyümölcszselé, rizspuding.

Harriet, miközben a tortát kóstolgatta, a családjaikra terelődött a szó.

- Én amolyan félvér vagyok. – Felelte Seamus. – Az apám mugli, de anya boszorkány, amit apám csak az esküvőjük után árult el. Képzelhetitek, mennyire megdöbbent.

A többiek nevettek.

- És te, Neville? – Érdeklődött Ronnie

- Engem a nagyanyám nevelt fel, aki boszorkány, - Fogott bele Neville. – de a család sokáig azt hitte, mugli leszek. Algie nagybácsikám mindent megtett, hogy kicsikarjon belőlem egy kis varázslatot, egyszer lelökött a blackpool-i mólóról, majdnem vízbe fulladtam, de hiába, 8 éves koromban nem mutattam semmi biztatót. Egyszer átjött hozzánk teázni és a lábamnál fogva kilógatott az emeleti ablakon. Enid nagynénim odament hozzá és megkínálta egy kis sült habbal, mire Algie bácsi elengedett, véletlenül. Én végig pattogtam a kerten és kigurultam az utcára. Mindenki nagyon boldog volt, nagyi még sírva is fakadt. Láttad volna az arcukat, amikor megkaptam a levelemet, hogy felvettek ide, féltek, hogy nincs bennem elég varázs a Roxfort-hoz. Algie bácsi annyira büszke volt rám, hogy egy varangyot is vett nekem, Trevor-t.

Harriet balján Priscy Weasley és Herman a tanórákról beszélgettek.

- Remélem, hamar elkezdődnek az órák, még annyi mindent meg kell tanulnom; különben engem a legjobban az átváltoztatás érdekel, azt mondják, nagyon nehéz valamiből valami mást csinálni, de az elején csak apró feladatokat fogunk kapni, például gyufából tűt kell csinálni, meg ilyesmi...

Harriet, akinek lassan melege lett kicsit talán túl sokat is evett, mert a hasa kidudorodott, elkezdett egy kicsit fájni, mintha szét akarna pukkanni és el is álmosodott, még egyszer a fő asztal felé fordult. Hagrid épp jó nagyot húzott a serlegéből. McGalagony professzor Dumbledore-ral társalgott, az abszurd turbános Mógus pedig egy teljesen feketébe öltözött, holtsápadt, fekete hajú boszorkánnyal beszélgetett, fekete rúzsa, fekete szemfestékje és még a körmei is feketére voltak festve.

A dolog egy pillanat műve volt. A feketébe öltözött tanárnő Mógus turbánja mellett egyenesen Harriet szemébe nézett, s azon nyomban éles, szúró fájdalom hasított a Harriet homlokát átszelő villámsebhelybe.

- Au! - Harriet a fejére szorította a kezét.

- Mi a baj? - kérdezte Priscy.

- Semmi...semmi…

A fájdalom, ahogy jött, olyan hirtelen el is múlt. Sokkal nehezebb volt elfelejteni az üzenetet, amit a feketébe öltözött tanárnő pillantása hordozott. Az üzenetet, hogy cseppet sem kedveli Harriet-et.

- Ki az a tanár, akivel Mógus professzor beszélget? - fordult Priscy-hez Harriet.

- Á, szóval már ismered Mógust. Nem csoda, hogy olyan nyugtalan, az Piton professzor. Bájitalkeverést tanít, de csak kényszerből. Mindenki tudja, hogy Mógus tantárgyára fáj a foga. Ha valaki, Piton jól ismeri a fekete mágiát.

Harriet egy ideig figyelte Pitont, de a tanárnő nem nézett rá többé.

Végül a desszertek is eltűntek az asztalról, és Dumbledore professzor ismét szólásra emelkedett. A teremben csend lett.

- Most, hogy bőségesen ettünk-ittunk, volna még néhány megjegyzésem a félévre vonatkozóan. Elsősorban az elsőéveseknek mondom, hogy az iskola melletti erdő tiltott terület, kivétel nélkül minden tanuló számára. Örülnék, ha ezt egyes felsőbb évesek is az eszükbe vésnék.

E mondatnál Dumbledore tekintete a Weasley ikrekre vándorolt.

- Frics úr, a gondnok megkért, hogy emlékeztessem a tanulókat: az órák közötti szünetben ne varázsoljanak a folyosókon.

- A kviddics-válogatásra a második héten kerül sor. Aki szeretne a háza csapatában játszani, jelentkezzen Madam Hoochnál. És végül egy utolsó közlemény: ebben az évben a harmadik emeleti folyosó jobb kéz felőli szakaszára tilos a belépés mind azok számára, akik nem óhajtanak kínok kínjai között távozni az élők sorából.

Harriet felnevetett, de csak kevesen követték a példáját.

- Ezt nem komolyan mondta, ugye? - morogta oda Priscy-nek.

- De, minden bizonnyal - felelte homlokát ráncolva a lány. - Különös, ha valahonnan kitilt minket, általában megindokolja, hogy miért teszi. Az erdő például tele van veszélyes fenevadakkal, ezt mindenki tudja. Legalább nekünk, prefektusoknak mondhatott volna valamit.

- És most, mielőtt nyugalomra térünk, énekeljük el az iskola indulóját!

Dumbledore ezt már derűsen kiáltotta, de Harriet észrevette, hogy a többi tanárnak az arcára fagyott a mosoly. Dumbledore apró mozdulatot tett varázspálcájával, mintha csak egy legyet akarna elhessegetni róla, mire a pálca végéből hosszú arany szalag suhant ki. A szalag az asztalok fölé emelkedett, és kígyózva szavakká formálódott.

- Mindenki válasszon magának szólamot - vezényelt Dumbledore. - Egy-két-há, és! Az egész iskola zengeni kezdte a dalt:

Roxfort, Roxfort, oxi-foxi Roxfort, Tanítónk te légy!

Mert fejünkben zűr van, s nagy-nagy űr, Meg pókok s néhány légy.

Tudjuk jól, hogy itt lehet A balgából is bölcs.

Kedélyünk víg, de elménk oly híg, Hát észt fejünkbe tölts!

Hegyezkedik a sok fül, És könyvben túr sok orr;

Csak mondd, hogy "Rajt!", s mi magolunk majd, Míg agyunk fel nem forr.

Mindenki más és más tempóban énekelt, így egymás után értek a dal végére. Utolsónak a Weasley ikrek maradtak, akik egy lassú temetési induló ritmusára daloltak. Dumbledore varázspálcájával vezényelte nekik az utolsó sorokat, s mikor végre elhallgattak, ő tapsolt a leghangosabban.

- Áh, a zene... - szólt a szemét törölgetve. - Varázslatosabb bármely mágiánál. És most, ágyba. Bakaügetés!

A griffendéles gólyák Priscy nyomában átvágtak a zsibongó sokaságon, elhagyták a nagy- termet, és felmentek a márványlépcsőn. Harriet-nek újból ólmosodni kezdett a lába, de most csak a jóllakottságtól és a kimerültségtől.

Nagyon álmos volt; még azon se lepődött meg, hogy a folyosók falán lógó arcképek összesúgnak, és az elhaladó gólyákra mutogatnak; sőt azon se, hogy Priscy többek között egy titkos toló- ajtón és egy drapéria mögé rejtett ajtón át vezeti őket. Az ásítozó gólyáknak még rengeteg lépcsőt

kellett megmászniuk, pedig már alig vonszolták magukat. Harriet már épp eltűnődött, hogy vajon meddig mennek még, amikor a csapat váratlanul megtorpant.

Az orruk előtt egy köteg sétapálca lebegett a levegőben. Mikor Priscy közelebb lépett a pálcákhoz, azok egyenként felé röppentek.

- Ez Hóborc, a kopogószellem - súgta Priscy a gólyáknak, majd felemelte a hangját. - Mutasd magad, Hóborc! - Válaszul sajátos zaj hallatszott, ahhoz hasonló, mint amikor kiengedik a levegőt egy luftballonból. - Azt akarod, hogy megmondjalak a Véres Bárónak? - Pukkanás hallatszott, és egy emberke tűnt fel a semmiből. A széles szájú, huncut, fekete szemű lény törökülésben lebegett a diákok orra előtt, és a sétapálcákat markolászta.

- Áóóóóóh! - búgta, és gonoszul felkacagott. - Kopasz elsősök! Ez lesz ám a jó móka! Azzal a csapat felé lendült. Mindenki ösztönösen behúzta a nyakát.

- Sipirc innen, Hóborc, különben szólok a Bárónak! - dörrent rá Priscy. - Nem viccelek! - Hóborc nyelvet öltött rájuk, és köddé vált, de a sétapálcákat azért még Neville fejére pottyantotta. Tudni lehetett, merre jár, mert a nyomában megzörrentek a falon lógó címerpajzsok. - Vigyázzatok Hóborccal! - Figyelmeztette Priscy az elsősöket, mikor tovább indultak. - Csak a Véres Báró tudja megzabolázni, még ránk, prefektusokra se hallgat. Itt is volnánk.

A folyosót lezáró falon egy rózsaszín selyemruhás, roppant kövér dáma portréja függött.

- Jelszó? - kérdezte a hölgy.

- Caput draconis - felelte Priscy, mire a kép előre lendült, és mögötte a falon kerek nyílás tűnt fel. A diákok egymás után bemásztak rajta - a dundi Neville-nek bakot kellett tartaniuk, és a Griffendél klubhelyiségében találták magukat. Az otthonos hangulatú, kerek helyiség tele volt puha fotelekkel.

Priscy a lányokat az egyik ajtón át felküldte hálószobáikba. A fiúkat egy másik ajtón terelte be. Egy csigalépcső tetejére érve, nyilván az egyik toronyban, végre rábukkantak nyoszolyáikra: négy, mélyvörös függönyű, baldachinos ágyra. Utazóládáik már ott várták őket. Olyan fáradtak voltak, hogy beszélgetni sem volt kedvük - gyorsan pizsamába bújtak, és bezuhantak az ágyba.

- Jó volt a kaja, mi? - motyogta Ronnie a függönyön át. - Hé, Makesz, tűnés innen! Ez rágja a lepedőmet!

Harriet meg akarta kérdezni Ronniet, hogy kóstolta-e a melaszos tortát, de még ki se nyitotta a száját, már el is aludt. Lehet, hogy egy kicsit túl sokat evett, mert nagyon furcsa álmot látott. Álmában Mógus professzor turbánja volt a fején. A fejdísz váltig győzködte őt, hogy jelentkezzen a Mardekárba, mert a sorsát nem kerülheti el. Ő makacsul újra és újra azt felelte, hogy nem akar mardekáros lenni, mire a turbán egyre nehezebb lett. Megpróbálta levenni a fejéről, de nem sikerült. Ekkor megjelent Dryna arca, kárörvendően nevetve nézte Harriet küszködését, majd az arc átalakult Pitonévá, s a nevetés is hideg, éles kacajba csapott át. Ezután zöld fény villant, és Harriet csuromvizesen, remegve felriadt.

Átfordult a másik oldalára, és újra elaludt. Másnap reggel pedig már nem is emlékezett az álomra.

Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett jelöld be a kedvenceid közé és követésre, valamint, ne felejts el kritikát írni.