Halo, elérkezett a folytatás. Kellemes olvasást kívánok.
Éjféli párbaj
Harriet nem hitte, hogy lesz ember, akit még Dudley-nál is jobban fog utálni, mindaddig, míg meg nem ismerte Dryna Malfoy-t, a lány egyre mélyebbre ásta el magát Harriet listáján. A Griffendéles elsősök, ahogy Harriet-et tartották a házuk büszkeségének, addig a Mardekáros elsősöknek inkább Dryna volt a krémje. Egy napon azonban megdöbbentő hirdetményt találtak a klubhelyiségben. Csütörtökön megkezdődnek a repülésórák, szólt az értesítés s azokra a Griffendél és a Mardekár elsősei közül jelentkeztek a legtöbben.
- Jellemző. - jegyezte meg sötéten Harriet. - Pont az hiányzott, hogy Malfoy előtt csináljak bohócot magamból egy seprűnyélen. - A repülés minden másnál jobban izgatta.
- De miért lennél ügyetlenebb, mint más kezdő? - nyugtatgatta Ronnie. - Igaz, Malfoy folyton dicsekszik vele, hogy milyen jól kviddicsezik, de szerintem csak a szája jár. Különben is, a Sötét varázslatok kivédésén simán legyőzted!
- Csak a szerencsén múlott! – Emlékeztette Harriet. – Csak egy fél centivel lőttem tovább a ládát!
- Az is számít! – Biztosította Ronnie.
Dryna valóban nagyon sokat beszélt a repülésről. Fennhangon panaszkodott, amiért elsősöket nem vettek be a ház kviddics csapatába és mindenkit hosszú, öntömjénező anekdotákkal traktált, amelyek többnyire azzal végződtek, hogy egyszer, repülés közben, hajszál híján feldarabolta őt egy mugli helikopter. Egyébként nem csak neki voltak ilyen történetei. Seamus Finnigan is azt bizonygatta, hogy kiskölyök korától fogva seprűnyélen száguldozott a határban, sőt Ronnie is azt mesélte, hogy majdnem karambolozott egy sárkányrepülővel, mikor megkapta Charlie régi seprűjét. A máguscsaládból származó diákok folyton a kviddicsről beszéltek. Ronnie-nak volt is egy nagy vitája a szobatársukkal, Dean Thomasszal a fociról. Ronnie el sem tudta képzelni, hogy mi érdekes lehet egy olyan sportban, amit egyetlen labdával játszanak és amiben még repülni sem szabad. Harriet egyszer rajtakapta Ronniet, amint Deannek a West Ham futballcsapatát ábrázoló poszterén a játékosok képét bökdöste, hogy mozgásra bírja őket.
Neville még soha életében nem repült, mert nagyanyja a közelébe se engedte a seprűnyélnek. Harriet titkon egyetértett a nagymamával, Neville-nek még akkor sem esett nehezére balesetet szenvednie, ha mindkét lábával a földön állt.
Herman Granger majdnem ugyanannyira izgult a repülés miatt, mint Neville. Ezt a tudományt nem lehetett könyvből megtanulni, bár szó se róla, Herman megpróbá ütörtökön a reggelinél mindenkit halálra untatott a repülési fortélyokkal, amelyeket egy könyvtári könyvből, A kviddics évszázadaiból merített. Neville volt az egyetlen, akiben figyelmes hallgatóra talált, a fiú ugyanis hálás volt mindenfajta seprűn maradási tippért. Mindenki más megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor Herman előadását félbeszakította a postabaglyok érkezése.
Harriet Hagrid múltkori üzenetén kívül még egyetlen levelet sem kapott s ez Dryna figyelmét sem kerülte el. Az ő fülesbaglya ugyanis egyre-másra hozta neki otthonról az édességekkel, smink készletekkel és szép ruhákkal teli csomagokat, melyeket nagy dicsekedve mindig az asztalnál bontott ki.
Ezen a napon egy gyöngybagoly kicsiny csomagot hozott Neville-nek, a nagyanyjától. A fiú izgatottan kinyitotta, és felmutatta tartalmát, egy nagyobbfajta játékgolyó méretű üveggömböt, amely mintha fehér füsttel lett volna tele.
- Ez egy Ne felejts gömb - magyarázta. - Nagyi tudja, hogy kicsit feledékeny vagyok... Ez a golyó figyelmeztet rá, ha valami kimegy a fejemből. Látjátok? Csak meg kell markolni, és ha piros lesz, akkor... Oh...
Neville elszontyolodott, mert a gömb hirtelen skarlátszínbe fordult. Lázasan töprengett, hogy vajon mit felejthetett el, de ekkor odalépett hozzá Dryna Malfoy és kikapta a fiú kezéből a ne feledd gömböt.
Harriet és Ronnie felpattantak. Még örültek is, hogy végre megverekedhetnek Dryna-val, de McGalagony professzor, aki mindig megérezte a bajt, egy szempillantás alatt ott termett.
- Mi folyik itt?
- Malfoy elvette a ne feledd gömbömet, tanárnő! - Dryna savanyú képet vágott és letette a golyót.
- Csak megnéztem. – Negédesen mosolygott és csatlósaival együtt, Arissa-val és Naomi-val eloldalgott.
Délután három óra harminc perckor Harriet és Ronnie a többi griffendéles elsőssel együtt lerobogott a kastély lépcsőjén és át sietett a parkon, hogy időben érkezzen első repülésórájára. Derűs nap volt, a lejtőn, amelyen haladtak, enyhe szellő fodrozta a fűszálakat. Sík, pázsitos rész felé tartottak, amely épp szemközt terült el a sötéten suhogó tiltott rengeteggel.
A Mardekárosok már ott voltak s a földön húsz seprű feküdt, szép rendezett sorokban. Harriet-nek eszébe jutott, hogy Frida és Georgie szidták az iskolai seprűket, azt mondták, egyik-másik balra húz vagy rángatni kezd, ha túl magasra repülnek vele.
Megérkezett a repülésoktatójuk, Madame Hooch. A tanárnőnek rövid, szürke haja volt és sárga szeme, mint egy sólyomnak.
- Mire vártok? - mordult rá a diákokra. - Mindenki válasszon egy seprűt és álljon mellé! Gyerünk, mozgás! - Harriet lesandított a seprűjére. Az ütött-kopott szerszám végéből csálé, törött vesszők álltak ki, olyan volt, mint valami borzas fej. - Nyújtsátok ki a kezeteket a seprű fölé - harsogta Madame Hooch - és mondjátok, hogy "fel"!
- Fel! - kiáltották a nebulók.
Harriet-nek elsőre beleugrott a seprű a kezébe, de ezzel nem sokan voltak így. Herman Granger seprűje csak a másik oldalára gurult, Neville-é pedig meg se mozdult. Dryna-nak második próbálkozásra termett csak a kezébe a seprű és ismét csak bosszankodott, amiért Harriet egy orrhosszal már megint megelőzte.
„Talán a seprűk is megérzik a gazdájuk félelmét, akárcsak a lovak.", gondolta Harriet. Neville remegő hangjából nem volt nehéz kitalálni, hogy szívesebben maradna a földön, így a seprűje is a földön maradt.
Madame Hooch ezután elmagyarázta, hogyan kell biztonságosan megülni a seprűt. Fel és alá járkált a sorok között és mindenkinek megmutatta a helyes kéztartást. Harriet és Ronnie őszinte kárörömére a tanárnő közölte Dryna-val, hogy évek óta rosszul fogja a seprűnyelet, ami csak só volt a lány sebébe.
- Figyelem, sípszóra mindenki erőteljesen rugaszkodjon el a földtől! - parancsolta Madame Hooch. - Fogjátok erősen a seprűt, emelkedjetek fel egy-két méter magasba, azután enyhén előre dőlve szálljatok le szépen. Sípszóra, három, kettő...
Neville annyira félt a kudarctól, hogy izgalmában elrugaszkodott, mielőtt még Madame Hooch a szájához emelhette volna a sípot.
- Gyere le, fiam! - kiáltott utána a tanárnő, de Neville úgy röppent felfelé, mint a kilőtt pezsgős dugó. Négy méter... hat méter. Harriet látta a rémületet szegény fiú arcán. Neville elakadt lélegzettel, holtra váltan bámult le az egyre távolodó föld felé, azután oldalt lecsúszott a seprűnyélről, és...
Egy puffanás, egy tompa reccsenés és Neville hason fekve nyöszörgött a fűben. A seprű elvesztette a lendületét, lustán sodródni kezdett a tiltott rengeteg felé s végül eltűnt a szem elől. Madame Hooch éppoly sápadt volt, mint a pórul járt Neville.
- Eltört a csuklója. - motyogta a sebesült fölé hajolva. – Gyere, fiam. Jól van, állj fel szépen. - Most a többiekhez fordult. - Elkísérem őt a gyengélkedőre! Amíg vissza nem jövök, senki ne nyúljon a seprűjéhez. Aki repülni merészel, az a Roxfort-ból is repülni fog, mielőtt még annyit mondhatna, "kviddics"! Gyere, kisfiam.
Azzal átkarolta a könnyáztatta arcú Neville-t. A fiú törött csuklóját markolva elbicegett a tanárnő oldalán.
Alighogy hallótávolságon kívül értek, Dryna harsányan felkacagott.
- Láttátok azt a bamba képét?
A többi Mardekáros is nevetni kezdett.
- Dugulj be, Malfoy! - csattant fel Parvati Patil.
- Áh, kiállsz a kis Longbottom mellett? - szólt bele Pansy Parkinson, egy másik, szigorú arcú mardekáros lány. - Nem is tudtam, hogy így rajongsz a hájas bőgőmasinákért, Parvati!
- Nocsak! - Dryna pár lépéssel odébb felkapott valamit a fűből. - Itt az a vacak, amit a nagymamája küldött Longbottom-nak.
A magasba emelte a ne feledd gömböt, s az megcsillant a napfényben.
- Add ide, Malfoy… - szólt halkan Harriet.
A többiek nyomban elhallgattak és figyelték a jelenetet. Dryna elvigyorodott.
- Itt hagyom valahol, ahol Longbottom könnyen megtalálja. Mondjuk... egy fán.
- Add ide! - kiáltott rá Harriet, ezúttal magabiztosabban, de Dryna egy szempillantás alatt felpattant a seprűjére és fel szállt a magasba. Nem hazudott, tényleg ügyesen bánt a seprűnyéllel. Egy tölgyfa koronája mellett lebegve lekiáltott Harriet-nek:
- Gyere és vedd el, ha mered, Potter!
Harriet nem gondolkodott, csak megmarkolta a seprűjét.
- Ne! - Figyelmeztette Herman. - Madame Hooch megtiltotta! Meg fognak büntetni minket miattad!
Harriet azonban nem törődött vele. Lába közé kapta a seprűt, elrugaszkodott a talajtól és már suhant is a magasba. Haja, fekete talárja és a szoknyája lobogott a szélben s ő bódult örömmel döbbent rá, hogy végre talált valamit, amit tanulás nélkül is tud, „Hiszen repülni nagyon könnyű, és milyen csodálatos!". Kissé felhúzta a seprűnyelet, hogy még magasabbra emelkedjen, a többi lány odalent rémüldözve sikongatott, kivéve Ronniet, aki elismerően ujjongott.
Egy éles kanyarral Dryna elé kormányozta a seprűt és lefékezett. Dryna döbbent arcot vágott.
- Add ide, - szólt Harriet - különben lelöklek arról a seprűről!
- Igazán? - Dryna vigyorogni próbált, de csak egy félős-savanyú fintorra futotta neki.
Harriet ösztönösen tudta, mit kell tennie. Előre dőlt, két kézzel megmarkolta a seprűnyelet és mint a dárda, kilőtt ellenfele felé. Dryna-nak épphogy csak sikerült kitérnie az útjából. Harriet hirtelen fordulatot tett és biztos kézzel megállította a seprűt. Odalent néhányan tapsoltak.
- Most nincs itt Arissa és Naomi, hogy megvédjenek téged! - Szólt Harriet. Úgy tűnt, Dryna ezen megsértődött.
- Ki mondta, hogy ők védenek meg engem?! – Kérdezte felháborodott hangon, de ismét kitért Harriet támadása elől, ezúttal magabiztosabban. - Hát akkor kapd el, ha tudod! - Kiáltotta, azzal feldobta a ne feledd gömböt a magasba és eliszkolt lefelé.
Harriet mintha lassítva nézte volna, ahogy a gömb emelkedik, majd egy pillanatra megáll, s végül zuhanni kezd a föld felé. Előrehajolt, a seprűnyelet lefelé szegezte és egy szempillantás múlva már zuhanórepülésben suhant a gömb után. A szél süvöltésébe a többiek rémült kiáltozása vegyült. Harriet kinyújtotta a kezét, és az utolsó pillanatban, alig fél méterrel a föld fölött elkapta a golyót. Gyorsan lefékezte a seprűt és kezében a ne feledd gömbbel elegánsan landolt a füvön.
Dryna egy pillanatra ledöbbent Harriet gyorsaságán és a tényen, hogy elkapta a gömböt mielőtt az földet ért volna.
„Talán ő is… Nem! Kizárt, hogy olyan jó legyen, mint én!", Dryna csak dühösen megrázta a fejét, miközben leszállt.
- HARRIET POTTER!
Harriet diadalérzete gyorsabban röppent el, mint ahogy ő maga repült az imént. McGalagony professzor rohant a csoport felé.
- Soha... amióta itt tanítok, soha... - McGalagony professzor hápogott a döbbenettől. Szemüvege vészjóslóan villogott. - Hogy merészelt... Kitörhette volna a nyakát...
- Nem ő kezdte, tanárnő.
- Hallgasson, Patil kisasszony!
- Dehát Malfoy...
- Nem érdekel, Ms. Weasley. Potter, azonnal velem jön! - Harriet némán engedelmeskedett. Ahogy elindult a kastély felé csörtető McGalagony nyomában, még látta Dryna, Arissa és Naomi diadalittas arcát.
"El fognak tanácsolni, ebben biztos vagyok!", Szeretett volna mondani valamit védekezésképpen, de egy hang se jött ki a torkán.
McGalagony sietős léptekkel haladt előtte, egy pillantásra se méltatva őt, s neki szinte futnia kellett, ha lépést akart tartani. Ezt aztán jól megcsinálta még két hetet sem töltött az iskolában, s máris szedheti a sátorfáját.
„Mit szólnak majd Dursley-ék, ha megint becsöngetek hozzájuk?"
Felmentek a főkapuhoz vezető lépcsősoron, majd a bejárati csarnok márványlépcsőjén is, de McGalagony még mindig hallgatott. Sorban tárta ki az ajtókat, hosszú folyosókon masírozott végig, nyomában a csüggedő Harriet-el.
„Talán Dumbledore-hoz visz?", Harriet-nek eszébe jutott Hagrid, „Őt is eltanácsolták, de megengedték neki, hogy vadőrként az iskolánál maradjon! Lehet, hogy belőlem meg vadőrsegédet csinálnak?" Összerándult a gyomra a gondolatra, hogy majd ha Ronnie és a többiek varázslóvizsgát tesznek, ő szégyenszemre Hagrid cókmókját fogja cipelni.
McGalagony professzor végül megállt egy osztályterem előtt. Kinyitotta az ajtót és bedugta rajta a fejét.
- Elnézést, Flitwick professzor. Kölcsönadná nekem Woodot néhány percre?
„Woodot?! Talán egy furkósbotot hívnak így?! McGalagony azzal fog elnáspángolni?!", Harriet előre aggódott a feneke miatt.
Kiderült azonban, hogy Wood nem büntetés-végrehajtási eszköz, hanem egy tagbaszakadt, Harriet-től 5-ször nagyobb ötödéves fiú, aki maga sem érti, mit akarhat tőle McGalagony az óra közepén.
- Jöjjenek! - Intett a professzor asszony. Wood kérdő pillantást vetett Harriet-re. Most már hárman rótták a folyosót. - Erre! - McGalagony egy másik osztályterembe vezette őket, ahol épp nem volt senki, csak Hóborc. A kopogószellem azzal ütötte el az idejét, hogy csúnya szavakat firkált a táblára. - Kifelé, Hóborc! - mordult rá McGalagony, mire a szellem egy bádogdobozba hajította a krétát és szitkozódva távozott. A professzor asszony becsapta mögötte az ajtót, majd a két diákhoz fordult. - Potter, bemutatom Oliver Woodot. Wood, találtam magának egy fogót. - Wood arca nyomban felderült.
- Komolyan mondja, tanárnő?!
- A legkomolyabban - felelte McGalagony. - Ez a lány istenáldotta tehetség! Ilyet még soha életemben nem láttam! Most ült először seprűnyélen, Potter? - Harriet némán bólintott. Egy szót sem értett az egészből, de gyanította, hogy mégsem fogják kirúgni és ettől némileg erőre kaptak ingatag, vézna kis lábai. - Tizenöt méteres zuhanás után elkapta azt a micsodát - mesélte McGalagony Woodnak - és megúszta egyetlen karcolás nélkül. Ilyenre még Charlotte Weasley se volt képes.
Wood olyan arcot vágott, mintha hirtelen az összes álma valóra vált volna.
- Láttál már kviddics meccset, Potter? - kérdezte izgatottan.
- Wood a Griffendél csapatának a kapitánya - magyarázta McGalagony.
- Az alkata is épp megfelelő. - Wood körüljárta és alaposan szemügyre vette Harriet-et, amit a lány kissé kellemetlennek tartott. - Könnyű, kicsi, fürge... Kellene neki egy rendes seprű, mondjuk egy Nimbusz Kétezres vagy egy Jólsep-R Hetes.
- Beszélek Dumbledore professzorral. Ha beleegyezik, kivételesen feloldjuk az elsőéves szabályt. A tavalyinál feltétlenül jobb csapatot kell kiállítanunk. Az utolsó meccsen a Mardekár lesöpört minket a pályáról... Hetekig nem mertem Penelope Piton szeme elé kerülni.
McGalagony szúrós tekintettel nézett Harriet-re a szemüvege fölött.
- Csak a legjobbakat halljam magáról, Potter. Eddzen szorgalmasan, különben meggondolom magam a büntetését illetően. - Azután egyszerre elmosolyodott.
- Az apád büszke lenne rád. – mondta Oliver. - Ő maga is remek kviddicsjátékos volt.
- Ezt nem mondod komolyan?!
Vacsoránál ültek s Harriet épp befejezte beszámolóját a legújabb fejleményekről. Ronnienak egy falat bélszín volt a szájában, de teljesen megfeledkezett róla.
- Fogó leszel?! - hüledezett. - De hát elsőévesek nem is... Te lennél a legfiatalabb játékos az elmúlt...
- Száz évben. - bólintott Harriet és borsót lapátolt a szájába. A délután izgalmas eseményeitől alaposan megéhezett. - Wood is ezt mondta. Ronniet annyira megdöbbentette a hír, hogy csak ült és tátogott, mint egy hal. - A jövő héten kezdem az edzéseket - folytatta Harriet. - De erről senkinek egy szót se. Wood titokban akarja tartani.
Frida és Georgie Weasley léptek a terembe. Mikor meglátták Harriet-et, nyomban odasiettek hozzá.
- Gratulálok - szólt fojtott hangon Georgie. - Wood mesélte a nagy újságot. Mi is benne vagyunk a csapatban. Terelők vagyunk.
- Ebben az évben megnyerjük a kviddics-kupát, az tuti-dugó! - esküdözött Frida. - Azóta nem győztünk, hogy Charlie elment, de az idei csapat fantasztikus lesz. Nagyon jó lehetsz, Harriet! Wood majdnem cigánykereket hányt örömében, amikor rólad mesélt.
- Most mennünk kell. – Válaszolt Georgie. - Lee Jordan azt mondja, talált egy titkos alagutat, ami kivezet az iskolából.
- Lefogadom, hogy a Simaszájú Gergely szobra mögötti átjáró az. Azt mi már az első héten megtaláltuk. Sziasztok!
Alighogy Frida és Georgie elmentek, megjelent néhány kevésbé szívesen látott vendég, Dryna lépett oda hozzájuk, Arissa és Naomi kíséretében.
- Jó étvágyat az utolsó vacsorádhoz, Potter. – Vetette oda Dryna, gonoszul és büszkén vigyorogva. - Mikor megy a vonatod?
- Milyen bátor vagy most, hogy leszálltunk és a kis barátnőid is veled vannak. - felelte Harriet higgadtan. Arissa és Naomi nem örültek a "kis" jelzőnek, de mivel a fő asztalnál ott ültek a tanárok, pillanatnyilag nem tehettek többet, mint hogy csúnyán néztek.
- Bármikor kiállok ellened egyedül is! - Vágott vissza Dryna, bátran kiállva, Harriet követte a példáját, felállt Ronnie mellől, Dryna elé állt és egyáltalán nem zavarta a tény, hogy a szőke lány egy fejjel magasabb volt nála. - Akár már ma este. Varázsló-párbaj! Csak pálca, semmi verés. – Dryna gonoszul elmosolyodott, remélve, hogy ráijeszt Harriet-re. - Na mi van? Sose hallottál még varázsló-párbajról?
- Hogyne hallott volna! - Pattant fel Ronnie, védelmezőn állva Harriet mellé. - Én vagyok a segédje! Ki lesz a tied?! - Dryna végig mérte Arissa-t és Naomi-t.
- Naomi. - Felelte. - Éjfélkor megfelel? A trófeateremben találkozunk, az mindig nyitva van. - Mikor Dryna-ék odébb álltak, Harriet Ronniehoz fordult:
- Mi az a varázslópárbaj? – Kérdezte unott és bosszantott hangon. - És mit jelent az, hogy te vagy a segédem? – Ronnie kissé megdöbbent, de eszébe jutott, hogy Harriet muglik között nevelkedett és tényleg nem tudhat semmit sem a varázslópárbajról.
- Hát… a segéd arra való, hogy folytassa a küzdelmet, ha te meghalsz - felelte csevegő hangon Ronnie, és nekilátott, hogy elfogyassza vacsorája kihűlt maradékát. Harriet döbbent arcát látva azonban gyorsan hozzátette: - Persze meghalni csak igazi varázslók szoktak, igazi párbajokban. Mi meg Malfoy és a barátnői legfeljebb Flipendo-t tudunk szórni. Nincs még elég varázserőnk ahhoz, hogy komoly kárt tegyünk egymásban. Egyébként is, szerintem arra számított, hogy nem fogadod el a kihívást.
- És mi lesz, ha suhintok a varázspálcámmal és nem történik semmi?
- Akkor dobd el és tépj ki valamennyit a hajából. - javasolta Ronnie.
- Elnézést... - A két lány fölnézett. Herman Granger állt mellettük.
- Már vacsorázni se hagyják az embert... - mérgelődött Ronnie.
Herman eleresztette a füle mellett a megjegyzést és Harriet-hez fordult.
- Véletlenül hallottam a beszélgetéseteket Malfoy-jal.
- Még hogy véletlenül… - morogta Ronnie.
- ...és szerintem ne csavarogjatok éjszaka az iskolában, mert tilos. Gondoljatok arra, hogy hány pontot veszít a Griffendél, ha elkapnak. Márpedig el fognak kapni. Ne legyetek ilyen önzők!
- Te pedig ne szólj bele abba, amihez semmi közöd! - felelte Harriet.
- A viszontlátásra! - tette hozzá Ronnie.
Harriet kellemesebb esti programot is el tudott volna képzelni magának. Csak feküdt az ágyában és hallgatta, ahogy a többi lány is álomba szenderült. Előtte, egész este Ronnie kétes értékű tanácsait hallgatta.
- Ha átkot szór rád, inkább ugorj félre, mert elfelejtettem, hogyan kell hárítani. - Efféle bölcsességekre tellett barátnőjétől.
Jó esélyük volt rá, hogy Frics vagy Mrs. Norris lefüleli őket s Harriet úgy érezte, a tűzzel játszana, ha aznap másodszor is megszegné az iskola szabályzatát. Ugyanakkor minduntalan Dryna pimaszul vigyorgó arca rémlett fel előtte a szoba sötétjében.
„Most itt van a lehetőség, hogy legyőzzem Malfoy-t! Ezt nem hagyhatom ki!"
- Fél tizenkettő van. - szólalt meg végre Ronnie. - Indulnunk kell.
A két lány pizsamában, Harriet egy vörös alvó pólóban és fekete rövid nadrágban és mezítláb, Ronnie egy barna, több helyen megvarrott, egybe-részes hálóingben, amit egyértelműen örökölt, szintén mezítláb volt. Magukhoz vették varázspálcáikat és kiosontak a toronyszobából. Lementek a csigalépcsőn és beléptek a Griffendél klubhelyiségébe. A kandallóban még izzott néhány zsarátnok, fényük púpos, fekete árnyékokká változtatta a karosszékeket. Már majdnem elérték a portré lyukat, amikor egy hang szólt hozzájuk az egyik szék felől.
- Nem hittem volna, hogy képes vagy erre, Harriet. - Lámpa gyulladt s pislákoló fénye megvilágította a beszélőt, Herman Granger volt az. A fiú kék alvós pólót és fekete, hosszú nadrágot viselt és igencsak mérges arcot vágott.
- Mit keresel itt!? - sziszegte Ronnie. - Azonnal menj vissza aludni!
- Örülj, hogy nem szóltam a nővérednek, Priscy-nek! - vágott vissza Herman. - Ő prefektus, tőle megkapnátok a magatokét!
Harriet fel sem bírta fogni, hogy lehet valaki ilyen minden lében kanál.
- Menjünk. - bökte meg Ronniet, azzal gyorsan félretolta a Kövér Dáma portréját és kimászott a lyukon.
Herman azonban nem adta fel ilyen könnyen. Követte Ronniet a portré lyukon át s közben egyfolytában sziszegett, mint egy mérges menyét.
- Ti nem törődtök a Griffendéllel! Ti csak magatokkal törődtök! Nem akarom, hogy a Mardekár kapja meg a ház-kupát! Elvesztitek az összes pontot, amit McGalagony professzortól kaptam, amiért tudtam, mik azok az oda-vissza varázsigék!
- Tűnj már el! – Bosszankodott Ronnie.
- Jól van, de holnap, amikor majd a vonaton ültök, jusson eszetekbe, hogy én figyelmeztettelek titeket! Ti...ti...
Nem derült ki, hogy minek tartja őket Herman. A fiú sarkon fordult, hogy visszamásszon a klubhelyiségbe, de egy üres vászonnal találta szembe magát. A Kövér Dáma látogatóba ment valahová, így Herman egyelőre nem térhetett vissza a Griffendél-toronyba.
- Most mit csináljak?! - Nyafogott.
- Az a te gondod - vonta meg a vállát Ronnie. - Nekünk mennünk kell, különben elkésünk. - Még a folyosó végéig sem érték el, mikor Herman utolérte őket.
- Veletek megyek - jelentette ki.
- Kizárt dolog! – Ellenkezett Ronnie.
- Talán azt hiszitek, ott fogok ácsorogni, amíg Frics meg nem talál? Inkább kapjon el veletek együtt, akkor majd megmondom, hogy én csak vissza akartalak tartani titeket!
- Neked aztán van bőr a képeden! - csattant fel Ronnie.
- Fogjátok be a szátokat! - szólt rájuk Harriet. - Hallgassátok csak! - Halk szuszogás hallatszott.
- Mrs Norris? - Suttogta Ronnie, és hunyorogva kémlelte a sötétséget.
Kiderült, hogy nem Mrs Norris az, hanem Neville. A fiú összegömbölyödve feküdt a padlón és mélyen aludt, de nyomban felriadt, amikor a közelébe értek.
- Hála istennek, hogy rám találtatok! Elfelejtettem az új jelszót. Már azt hittem, soha nem jutok el az ágyamig!
- Ne olyan hangosan, Neville. A jelszó "disznó-orr", de most nem sokra mész vele, mert a Kövér Dáma elcsavargott.
- Hogy van a karod? - kérdezte Harriet.
- Jól - mutatta Neville. - Madame Pomfrey egy perc alatt rendbe hozta.
- Remek. Figyelj, Neville, nekünk most mennünk kell, de majd visszajövünk...
- Ne hagyjatok itt! - tápászkodott fel Neville. - Nem akarok itt maradni egyedül. Már kétszer járt erre a Véres Báró! - Ronnie az órájára nézett, majd dühös pillantást vetett Neville-re és Hermanra.
- Ha valamelyikőtök miatt elkapnak minket, megtanulom Mógus mumusátkát és rajtatok fogom kipróbálni! - Herman már nyitotta a száját, talán azért, hogy elmagyarázza Ronnienak a mumusátok használatát, de Harriet lepisszegte és intett a fejével, hogy induljanak tovább. Homályos folyosókon haladtak, melyek falára ezüst csíkokat festett a magas ablakokon át beszűrődő holdfény. Harriet minden saroknál felkészült rá, hogy Fricsbe vagy Mrs Norris-ba ütköznek, de egyelőre szerencséjük volt. Felosontak egy lépcsőn a harmadik emeletre, és a trófeaterem felé vették az irányt.
Dryna és Naomi még nem voltak ott. A kristályüveg tárolók itt-ott megcsillantak a holdfényben az ezüst és arany kupák, pajzsok, plakettek és szobrok körvonalai sejlettek fel bennük. A szökevények végig araszoltak a fal mentén, tekintetüket a terem két végében nyíló ajtókra szegezték. Harriet elővette a varázspálcáját, felkészülve Dryna meglepetésszerű támadására. Teltek-múltak a percek.
- Késik. - suttogta Ronnie. - Lehet, hogy beijedt.
Ekkor zaj hallatszott a szomszédos helyiség felől. Mind a négyen összerezzentek. Harriet felemelte a pálcáját, de ekkor egy hang ütötte meg a fülüket s aki beszélt.
- Eresszen el! – Dryna volt az, a fehér hálóköntösében, ahogy próbált kiszabadulni Frics szorításából.
- Még mit nem! - Frics nem eresztette a lányt, Naomi csak leszegett fejjel követte őket. - Szimatolj körül, cicuskám, a többi valamelyik sarokban ólálkodhatnak.
- Az apám erről biztosan hallani fog és… - Harriet nem hallgatta végig Dryna nyavajgását.
Frics sem vett tudomást a lány panaszáradatáról, csak Mrs Norris-hoz beszélt, tovább rángatta Dryna-t és Naomi is követte őket, akiket elkapott. Harriet intett társainak, hogy kövessék, azzal eliszkolt a terem másik vége felé. Alighogy a sereghajtó Neville is kisurrant az ajtón, Frics és a két Mardekáros lány belépett a trófeaterembe.
- Itt vannak valahol. - hallatszott a gondnok hangja. - Biztosan elbújtak.
- Vagy beijedtek. – Dryna egyetlen vigasza, hogy Harriet talán nem mert kiállni ellene.
- Vagy meghallottak és elfutottak. – Tette hozzá Naomi, amitől Dryna csak ideges lett.
- Erre gyertek! - Harriet már suttogni sem mert, csak szájával formálta a szavakat. Hosszú csarnokba kerültek, ami tele volt lovagi páncélokkal, s hallották, hogy Frics egyre közeledik az aj- tóhoz.
Sietve elindultak a páncélok között, de Neville egyszer csak felvisított. Futni kezdett, de elbotlott és estében elkapta Ronnie derekát. Ennek az lett az eredménye, hogy mind a ketten nekizuhantak az egyik páncélnak.
A karambol akkora csörömpöléssel járt, hogy akár a kastély összes lakója is felébredhetett volna rá.
- Futás! - kiáltotta Harriet és mind a négyen hanyatt-homlok rohanni kezdtek a teremben. Hátra sem néztek, hogy Frics követi-e őket. A teremből kiérve egy folyosón találták magukat, s az egy másik folyosóba torkollott. Harriet vezette a csapatot, hogy merre, azt maga sem tudta. Az egyik falikárpit mögött titkos átjáróra bukkantak. Végig szaladtak rajta és a bűbájtanteremnél bukkantak ki. Arról mindannyian tudták, hogy nagyon messze van a trófeateremtől.
- Azt hiszem, leráztuk őket - zihálta Harriet, és homlokát törölgetve nekidőlt a hideg kőfalnak. Neville a térdére támaszkodva hörgött és lihegett.
- Megmondtam... Én megmondtam - zihálta Herman és kezét a futástól szúró oldalára szorította.
- Vissza kell mennünk a Griffendél-toronyba, - szólt Ronnie - amilyen gyorsan csak lehet!
- Malfoy átvert téged! - állapította meg Herman. - Ezt te is tudod, ugye? Esze ágában se volt elmenni a találkozóra. Frics viszont tudta, hogy valaki a trófeaterembe készül. Biztos Malfoy-tól kapta a tippet.
- Nem, - Harriet tudta, a fiú téved. - Malfoy és Naomi ott volt Friccsel és elég dühösnek tűntek. Egyértelműen, elkapta őket, miközben idejöttek. El akart jönni. Gyerünk!
Ha azt hitték, túl vannak a nehezén, tévedtek. Alig néhány lépés után kilincs kattant és valami kirepült az osztályteremből, ami mellett elmentek.
Hóborc volt az. A szökevények láttán kéjesen felsikkantott.
- Fogd be a szád, Hóborc... nagyon kérlek. Ki fognak rúgni minket miattad.
Hóborc heherészett egy sort.
- Éjfélkor sétafikálunk, elsőskéim? Ejnye-bejnye. Elkapják a frakkocskátokat.
- Ha nem árulsz el minket, nem kapnak el.
- Ugye, tudjátok, hogy szólnom kellene Fricsnek? - szenteskedett Hóborc, de szemében csintalan fény villant. - Persze a saját érdeketekben.
- Eredj az útból!
Ronnie elvesztette a türelmét, és a szellem felé suhintott. Ezzel nagy hibát követett el.
- MÁSZKÁLÓ DIÁKOK! - rikoltott fel Hóborc. - MÁSZKÁLÓ DIÁKOK A BŰBÁJTANTEREMNÉL!
A szökevények átbújtak a lebegő szellem alatt, és menekülőre fogták a dolgot. A folyosó azonban zsákutcának bizonyult, az ajtó, amibe ütköztek, zárva volt.
- Na tessék! - dühöngött Ronnie, miközben mind a négyen a kilincset rángatták. - Most már esélyünk sincsen!
Szapora lépéseket hallottak, Frics futva közeledett, Hóborc kiáltásait követve.
- Álljatok félre! - csattant fel türelmetlenül Herman. Elvette Harriet varázspálcáját, megérintette vele a zárt és ezt suttogta:
- Alohomora!
A zár kattant egyet, és az ajtó kitárult. A szökevények beiszkoltak rajta, és halkan behúzták maguk mögött. Azután nekiszorították a fülüket, és hallgatóztak.
- Merre mentek, Hóborc? - hallatszott Frics hangja. - Ki vele, gyorsan!
- Mondd, hogy "légyszíves".
- Ne húzd az időt, nyögd már ki, merre mentek!
- Nem mondok semmit, ha nem mondod, hogy "légyszíves" - kényeskedett a szellem.
- Rendben: légyszíves.
- SEMMI! Hahaha! Azt mondtam, nem mondok "semmi"-t, ha nem mondod, hogy "légyszíves"! Hahahaha! - Hóborc suhogva elhúzta a csíkot, faképnél hagyva a szitkozódó Fricset.
- Azt hiszi, ez az ajtó zárva van - suttogta Harriet. - Ezt megúsztuk... Szállj le rólam, Neville!
- Neville ugyanis már vagy egy perce húzogatta Harriet pizsamájának az ujját. - Mit akarsz!?
Harriet megfordult és azonnal látta, mit akar Neville. Az volt az érzése, hogy az ajtón át egy lidérces álomba sétáltak bele. Nem egy teremben voltak, ahogy először hitte, hanem egy folyosón, a harmadik emeleti tiltott folyosón. És most már azt is tudták, hogy miért tiltották ki őket onnan.
Egy borzalmas kutya nézett farkasszemet velük. A szörnyeteg akkora nagy volt, hogy teljesen kitöltötte a padló és a plafon közti helyet. Nem is egy, hanem három feje volt, három pár vérben forgó szemmel, három lengő cimpájú orral és három gőzölgő pofával, melyekből nyáltól csöpögő, nagy, sárga agyarak villantak ki.
A szörnyeb mozdulatlanul állt, és hat szemével rájuk meredt. Harriet tisztában volt vele, hogy csak azért élnek még, mert a bestiát meglepte hirtelen felbukkanásuk. Ha azonban magához tér meglepetéséből, beváltja, amit mennydörgő morgása ígér.
Harriet a kilincs után nyúlt Frics és a halál közül inkább Fricset választotta.
Ahogy kihátráltak a lezárt folyosóról, kis híján átestek a küszöbön. Harriet gyorsan becsapta maguk mögött az ajtót, azután csatlakozott társaihoz. Nem is szaladtak, hanem szinte repültek a folyosón. Frics addigra már valószínűleg máshol kereste őket, mert nem futottak a karjaiba, bár pillanatnyilag az se zavarta volna őket. Csak egyet akartak, minél messzebb kerülni a szörnyetegtől. Addig rohantak, amíg visszaértek a Kövér Dáma portréjához a hetedik emeletre.
- Hát ti meg hol jártatok? - kérdezte csodálkozva a Dáma, rendetlenül lógó pizsamájuk és verejték lepte, kipirult arcuk láttán.
- Nem érdekes... - zihálta Harriet. - Disznóorr, disznóorr! - A portré utat engedett. A szökevények átmásztak a lyukon és remegő tagokkal lerogytak a klubhelyiség karosszékeibe.
Jó ideig egyikük sem szólt semmit. Neville egyenesen úgy festett, mint aki soha életében nem fog többé megszólalni.
- Hogy juthat valakinek az eszébe, hogy egy ilyen szörnyet tartson egy iskolában?! - szólalt meg végül Ronnie. - Pont az ilyen bestiáknak találták ki a kutyaiskolákat!
Herman is kilihegte magát, és újra volt ereje pörölni velük.
- Ti nem láttok a szemetektől? - csattant fel. - Meg se néztétek, hogy mi van a bestia alatt?
- Gondolom, padló - Tippelt Harriet. - Nem a lábát néztem, hanem a három fejét.
- Igen! - Tette hozzá Ronnie. - Ha nem vetted volna észre, három is volt neki!
- Nem a padlóra gondolok. A kutya egy csapóajtón állt. Világos, hogy őriz valamit. - Herman felállt, és lesújtó pillantást vetett a lányokra.
- Remélem, elégedettek vagytok magatokkal. Meghalhattunk volna, vagy, ami még rosszabb, kicsaphattak volna minket. És most, ha nem veszitek zokon, lefekszem.
Azzal faképnél hagyta őket. Ronnie tátott szájjal bámult utána.
- Nem vesszük zokon - mondta.
- Úgy csinál, mintha mi kértük volna, hogy jöjjön velünk!
Harriet-nek azonban nem Herman utolsó mondata ütött szöget a fejébe, hanem egy korábbi. „A kutya őrzött valamit... Hogy is mondta Hagrid? Ha biztonságba akarsz helyezni valamit, a Gringottsnál jobb helyet nem találsz, bár Roxfort talán még jobb."
Harriet most már sejtette, hol lehet a hétszáztizenhármas széfből kimentett piszkos kis csomag.
Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett jelöld be a kedvenceid közé és követésre, valamint, ne felejts el kritikát írni.
