1. rész: Az első cigaretta

-Örülök, hogy eljöttél megint. – köszöntötte Harryt a Grimmauld tér 12.-es számú házának ajtajában egykori tanára. Tőle szokatlan módon nem jött el fiatal varázslóért, pedig több oka is lett volna rá.

-Szia, Remus! Annyira örülök, hogy újra láthatlak! – ugrott a nyakába Harry. Szinte alig tudta leszedni magáról. Habár érthető is volt.

-Erre most nincs időnk, menjünk befelé, mielőtt bárki meglátna minket! – szólta meg őket Harry egyik kísérője – Tudjátok: Éberség!

-Ugyan már, Alastor, Fidelius-bűbáj hatása alatt vagyunk, ki tudná egyáltalán, hogy létezik ez a hely?

-Mondjuk mi. – fejezte ki magát ironikusan Harry háta mögött a másik kísérő, Tonks.

-Pontosan, ezért emiatt nem kell aggódnod. – tette hozzá Remus.

-Túl keveset láttatok, fiaim, túl keveset! – kezdte panaszáradatát az ex-auror - Az én helyemben befognátok a csőrötöket! Nem egy elvetemült gyilkossal kellett szembeszállnom és azoknak csak egy része volt halálfaló, akiket én láttam! Nézzétek csak ez a falábat! – kocogtatta meg, miközben varázsszemeit körbeforgatta, nehogy bárkinek is eközben jusson eszébe megtámadni – Tudjátok...

-Igen, tudjuk! – szólalt meg egyszerre Tonks és Remus, mintha csak egy házaspár lenne.

Ám Mordon folytatta tovább monológját.

Idegességében Tonks haja lenőtt derékig és vérvörösre váltott át. A szeme szintén hasonló színt vett fel, a fogai és a körmei pedig kicsit élesebbek lettek. Már annyira unta ezt a sztorit, - amit mellesleg ezerszer hallott, ha nem többször - hogy legszívesebben elevenen szétmarcangolta volna az öreget. S ez, úgy látszik, a külalakjára is kihatott.

-Nyugi, Nymphadora, nyugi. – próbálta csitítgatni a volt Sötét Varázslatok Kivédése-tanár a felettébb ideges hölgyet, miközben egyik vállán nyugtatta le bal kezét, csak úgy biztonságból. Ám keresztneve említésével nem lett jobb a helyzet, sőt, rosszabb. Egyszer csak azt vette észre, hogy két kar telepedik a nyakára és két vérben forgó szem néz az övéibe. Valahogy emlékeztette másik önmagára, habár azt sosem ismerhette meg.

-Már te is kezded?! – hörögte kérlelhetetlenül.

-Kérlek... nyugodj le... így szörnyen nézel ki – nyögte Remus – szó szoros... értelmében. – tette hozzá.

Szerencsére ezekre a szavakra hamar ráunt, mivel eléggé érzékenyen reagált külalakjának milyenségére. Azonnal abbahagyta, s egy pillanat alatt felvette „természetes" külalakját.

Harry szinte fogta a hasát a nevetéstől az események alatt. Az idősebb varázslók sértődött képet vágtak hozzá és bevonultak a házba, a lehető legnagyobb csendességben, nehogy felébresszék a házban függő festményeket, legfőképpen Mrs. Blacket.

-Menj be az ebédlőbe, Harry, Dumbledore már vár rád. – súgta Harry fülébe Remus – Egy jó hírt akar közölni veled. – majd rákacsintott.

Végre, valami jó hír a nyáron, gondolta. Eddig csak összejátszottak a feje fölött. Igaz, önfeledten nézte apja egykori barátjának és a többi rendtagnak a gyerekes civakodását, de valami mégis hiányzott: Sirius. Nem hitte egyáltalán, hogy ezután képes lesz bárki is úgy igazából felvidítani - tartósabban is.

Így vonult be az ebédlőbe, ahol már várták.

-Dumbledore professzor... - tört ki belőle azonnal, amikor betette a lábát. Annyi kérdése volt, hogy azt most nem tudta megszámolni.

-Gondolom, kérdéseid lennének, de előtte hadd beszéljek én. – kezdte Dumbledore.

A szokásos szöveg, gondolta Harry. Az igazgató olyan képet vágott, mintha ezt nagyon is hallotta volna, de nem érdekelte volna az egész. Folytatta:

-El'ször is el szeretném mondani azt, amit már úgy nagyjából tudsz. Változások lesznek a varázslóvilágban, Harry. De nem csak olyanok, amire gondolsz. Cornelius Caramelt leváltják a posztjáról. A helyére jelenleg 2 esélyest emlegetnek: Alastor Mordont és Arthur Weasleyt.

Harry szemei kigúvadtak a megdöbbenéstől. Szinte leesett az álla a hallottakon. Eszébe jutottak Ron szavai: „Előbb lesz az apám Mágiaügyi Miniszter, mint hogy megnyerjük a kviddicskupát." Úgy látszik, jóslata bevált, pedig még Trelawney is több tehetséggel rendelkezett nála.

-Igen, Ron apja is a jelöltek között szerepel. Úgy látom, meglep a hír, senki sem gondolta volna közülünk. Weasleyék holnap jönnek megünnepelni, de ez még korántsem biztos. Alastort a keménykezűsége miatt tartják befutónak, Arthurt pedig azért, mert befogadóbb és enyhítéseket várnak tőle. Mindkét oldallal sokan szimpatizálnak. S mint tudjuk, félhivatalosan van egy harmadik is, Voldemort személyében, de mivel nem szándékunk elfogadni ennek a létezését, ezért inkább titokban maradnak, természetesen a maguk módján. Egy előnyünk megvan: mindkét jelölt a Főnix Rendjének tagja. – itt megállt egy pillanatra, egy kicsit kortyolt az elé készített citrompor-italból, majd folytatta:

-Másrészről, mint sejthető volt, a dementorok többsége kikerült pártfogásunkból, ennek ellenére az Azkaban még továbbra is működik, csak ezúttal aurorokkal és sárkányokkal őrizve, megtoldva a maradék őrökkel, akik csak azért maradtak ott, hogy továbbra is a rabokat szipolyozzák. De sajnos nincs más megoldás arra, hogy őket is megtartsuk magunknak. Csak veszélyt zúdítanánk a nyakunkba azzal, ha hagynánk őket odébb állni, habár, ha úgy gondolják, megteszik maguktól is, mindenesetre igyekszünk megtenni a tőlünk telhetőt, hogy ez ne így legyen.

-Ez nem hangzott teljes mértékben bíztatóan. – jegyezte meg Harry, aki immáron beletörődött sorsába: mindenki őt akarja, élve vagy holtan, az mindegy. Nem tudja megérteni, minek feláldozni ennyi embert az ő biztonságáért.

-Van ám egy számodra nagyon jó hírem. – itt a fiú felkapta a fejét – Méghozzá az, hogy ez a ház mostantól hivatalosan is a te nevedre van írva.

Bármilyen más helyzetben örülni tudott volna ennek, de pontosan ismerte a körülményeket: valószínűleg Sirius akarta így. Keresztapja emlékétől csak búskomorabb lett.

-Tudja, professzor, tulajdonképpen most örülnöm kéne, ha nem lennék tisztában azzal, milyen áron jutottam ehhez. Sajnálom, de...

-Felejtsük el a múltat. Ő előbb-utóbb úgyis rád hagyományozta volna. Megértem a bánatod, a te helyedben én sem lennék jobb kedvű. De reménykedem, hogy ez változni fog. Az élők, tudod sokkal fontosabbak a holtaknál, mivel megadatik nekik az a kiváltság, hogy a világon legyenek. Sajnálom az esetet, nem a te hibádból történt. De itt most legfőképp te számítasz. Hidd el, nem szívesen mondom ezt. S egyébként is: holnap ünnepelni fogunk, mert kiderül, kit választanak. S akármelyikük is lesz az, a Rendnek – s legfőképpen neked - az csak jó lehet.

Harry a végére feladta azt a pillanatnyi gondolatot, hogy dühöngve kiforduljon a szobából, végig se hallgatva a professzort. Végülis, annál rosszabb már biztos nem lehet, mint keresztapja elvesztése, gondolta. Holnap Ronnal ünnepelni fognak és végre megbeszélik a szünidőt, amiről már rég ki akarta kérdezni, csak az óvatosság kedvéért bagolypostában nem igazán írták le a dolgot.

-Tessék Harry, citrompor. – kínálta Dumbledore legkedvesebb italával – Jót fog tenni, garantálom. Ezek a muglik vannak legalább olyan varázslatosak, mint mi vagyunk. – s mosolygott is hozzá.

A fiú visszamosolygott. Megitta, és tényleg jobban érezte magát egy kicsit, ám azt a fáradtságot, ami a nyár óta rátelepedett, nem bírta elvenni tőle, de az igazgató nem is igazán akarna ilyet, gondolta.

-Jó éjt, professzor. – ásította, el is felejtve az összes kérdést, ami érdekelte – Akkor reggel találkozunk.

Dumbledore biccentett. Ő ezt tudomásul vette és felgyalogolt a lépcsőn olyan csendesen, amennyire csak az erejéből futott. Mikor megtalálta a szobáját, - ahova a táskáját már rég felvitte valaki - még gyorsan lerakta a szemüvegét az ágya melletti kis polcra, végül saját magát az ágyra. A következő percben már mély álomba merült.

Másnap igen kipihenten ébredt. Kinyújtóztatta elzsibbadt tagjait, felvette a szemüvegét és elindult egy törülközővel a vállán zuhanyozni. A mai napját senki sem ronthatja el, gondolta jókedvűen magában.

Úgy saccolta, dél körül lehetett. Bement a fürdőszobába, kinyitotta a zuhanycsapokat és miután megfelelő hőmérsékletűnek találta, ledobta a ruháit. A szokásos rítusban lezuhanyzott. Mikor kész lett, kijött, a derekára csavarta a törülközőt és fogat mosott. Miután ezzel is végzett, a lehető legkócosabbra törölte egy kis kéztörülközővel a haját, amit a csapnál talált felakasztva. Gyorsan átnézte az arcát, nincs-e véletlenül rajta bármiféle pattanás, s miután nem talált egyet sem, kiment.

A papucsának nedves kaffogását szinte az egész folyosón tartózkodó társaság hallotta volna, ha épp ott tartózkodott volna bárki is rajta kívül. De mivel önmagával kellett megosztani eme kicsit sem kellemes hangot, nem zavartatta különösebben magát. Bement a szobájába és gyorsan magára kapott valami ruhát, amit a táskájában talált.

Végre, biztos jövője van, s e mellé biztos lakása, ráadásul Ronék sem fognak többet szegénysorsban élni. Ezek a gondolatok igencsak boldoggá tették, s ez meglátszott rajta. Szinte kiugrott volna a bőréből. Ha tegnap még nem is érezte ezt az átható boldogságot, ma már biztosan.

A lépcsőn nagy ütemben szedte a lábait és a konyhába is berohant. Mindenkivel tudatni akarta, hogy boldog.

Ám a konyhában nem éppen kellemes meglepetés fogadta:

Mindenki komor arcot vágott.

Ettől egy picit megzavarodott. Sok beesett arcú varázsló, akik vajsörrel, lángnyelv-whiskyvel a kezükben ültek. Mundungus éppen egy csempész-muglicigarettából vett ki egy szálat és gyújtott rá. Tonks szinte elöregedett egy pillanat alatt, Remus nézte a semmit, Dumbledore pedig lehorgasztotta a fejét.

-Mi... mi a baj? – dadogta – Talán Mr. We...Weasley nem nye...nyerte meg?

Remus adott rá végül feleletet némi habozás után:

-Mr. Weasley nem fog megnyerni egyetlen választást sem. – mondta búskomoran, s az aznapi Reggeli Prófétát csúsztatta az orra elé.

Ami látott, attól azonnal megborzongott. Ott látszott egy mozgófényképen az Odú. Lángokban. A ház teteje felett a Sötét Jegy lebegett a helyzet súlyosságát sugallva.

S a címlapon ez a felirat volt látható:

b Brutális gyilkosság: 8 halott, 1 súlyos sérült /b

-Ez nem lehet igaz... - Harry ekkor már egész testében remegett. Továbbolvasta, habár már az is nehezére esett, hogy bármelyik tagját megmozdítsa.

b Az egyik Mágiaügyi Miniszter-jelöltet, Arthur Weasleyt és családját éjjel érte a támadás, miközben vacsoráztak. Az ételükbe valaki mérget csepegtetett és rájuk gyújtotta a házat. A szerencsétlen esetet csak a náluk vendégeskedő egyik fia, Percival Weasley élte túl, aki éppen kint tartózkodott és szerencséjére nem evett a mérgezett ételből, viszont így is támadás érte, amelynek során végrehajtották rajta a Cruciatus-átkot, testi erőszakot alkalmaztak rajta, melytől zúzódásokat szenvedett és a lábánál fogva fellógatták egy fára, melytől... /b

Ennyi éppen elég is volt neki. Ökölbe szorultak a kezei és az asztalra csapott velük, melytől mindenki összerázkódott.

-Ez nem igaz! – fakadt ki – Egész egyszerűen nem hiszem el! Ébresszetek fel! Ugye, ezt csak álmodom?!

A Rendtagok nem mondtak semmit. Egész egyszerűen nem tudtak hozzászólni. Ők is pontosan tudták, hiszen látták a saját szemükkel, hogy a hír igaz.

-Légy erős, Harry... - próbálkozott Remus, de csak azt érte el vele, hogy a fiú szúrósabb szemekkel nezett rá és elrohant.

Csak rohant és rohant, ahogy a lába bírta. A szemei megteltek könnyel. A cseppek lefolytak az arcán. Menet közben gyorsan kikapta Mundungus kezéből a csempészcigarettás kartont és kiszáguldott a kertbe, hogy lenyugtassa magát egy padon. Leült és kapkodva kibányászott egyet a dobozból. Nem érdekelte a rendelet: a pálcájával apró lángot varázsolt.

S Harry Potter életében először rágyújtott...

(folyt. köv.)