A kócos, szakadt vörös varázsló, nagy szokásához híven ott gubbasztott a sarokban. Éppen egy gyertyával próbálkozott meg rágyújtani következõ csempészcigarettájára, ezzel is kifejezve ellenszenvét a tengerészek iránt. Egy picit slukkolt belõle, hogy meggyulladjon. Mikor a dohányt tartalmazó vége elkezdett vörösen izzani, elégedetten kezdett el pöfékelni.
Amióta az a szerencsétlen gyilkosság történt, valahogy még jobban kedve támadt pusztítani tüdejét és ez nagy szó volt, mert eddig sem foglalkozott különösebben már eddig is eléggé összeszûkült légzõszervével. Hirtelen megüresedett benne valami. Többet nem piszkálja az a némber Molly az üzletei miatt és Arthurra se küldhet rontást, mikor az óvatlanul megfordul. Nincs több bosszankodás miattuk.
De akik különösen hiányoztak neki: az ikrek. Velük lehetett a legjobban üzletelni és õk legalább láttak benne valamit azon kívül, hogy egy hóbortos senkiházi alak. „Hiányoznak a kis bugrisok" - gondolta és még jobban beleszívott.
Miután kivégezte a szálat, idegességében a szabad földön nyomta el, amiért senki sem szólt rá. Tudta, hogy csak egyvalaki lenne, aki zavartatná magát érte, de õ már nem fogja megróni viselkedése miatt. Valahogy ez még jobban hiányérzettel töltötte el.
Érdeklõdõen figyelte Remus ásítását. Nymphadora az asztalra döntötte a fejét és meg sem moccant. A lángnyelv-whisky mennyiségét, amit az aurorhölgy elfogyasztott, még becsülni sem tudta, aki éppen annak a hatása alatt állt.
Alastor nem volt egyáltalán megelégedve nemrégiben megszerzett címével, pedig sok minden múlt rajta. Egy egész ország mágusvilága várta tõle, mit cselekszik. Az ex-auror mereven ült, arcával semmi érzelmet nem tükrözve.
Az igazi szemében mégis volt valami - megmagyarázhatatlan. Már sok mindent látott, több száz ember halálát nézte már végig, családok szétszakadását, kiirtását élte meg, mégis, valahogy ez most hirtelen érte. ' sem tudta, miért. Már az elején ragaszkodott ahhoz, hogy Weasleyék már a családfõ jelölésének elsõ napján jöjjenek át a Grimmauld térre, mert ott biztonságosabb. De nem tették, arra hivatkozva, hogy képesek megvédeni magukat. Nem tudták.
Harryt napok óta senki sem látta kimozdulni a szobájából. A fiú mindig artikulálatlan káromkodásokkal utasította vissza az ajánlatot, hogy csak egy pillanatra benézzen bárki is a lakhelyére. Elkezdtek hihetetlenül aggódni érte. Féltették a fiú egészségét. Ráadásul valahogy el kellett tussolniuk, hogy szünidõben varázsolt és azt is kiskorúak számára tiltott tevékenységre használta. Remélték, hogy ez csak egy hóbort a részérõl és hamar megnyugszik.
Hirtelen lassú, vánszorgó lépteket kezdtek el hallani a lépcsõ felõl. A fiú eléggé erõtlenül mozdult elõre. A szemeiben a karikák olyan méretûre nõttek ez idõ alatt, mintha csak odaégették volna õket. Már távolról bûzlött a bagószagtól. A karján néhány vágásnyom látszott.
Lassanként elérte az ebédlõasztalt. Az elsõ vajsörös korsót, amit meglátott, felkapta és mohón elkezdte kortyolni. Gyorsan végzett vele. Erõtlenül dobta vissza a kezével együtt, amivel megkockáztatta annak lehetõségét, hogy ezer darabra törjön, ami szerencsére nem történt meg.
Az elsõ székre, ami útbaesett, ledõlt. Arcával végighevert az asztalon. Szemüvege eléggé megviselt állapotban volt, akárcsak az arca, amin hirtelen megszaporodtak a pattanások. Mintha egy idõs, sok problémával megáldott férfi nézett volna vissza egy tinédzser arcával.
Remus azonnal cselekedett. Rögtön Harry karja után kapott, hogy megnézze jobban a sebeket. A fiú hagyta magát. Úgy látszott, az öngyilkossági kísérlet csak próbálkozás volt a részérõl, ennek ellenére az ex-professzoron mégis határozottan kijöttek rajta a védelmezõi ösztönök.
-Merlinre, Harry, mit csináltál magaddal?! – aggodalmaskodott – Elpusztítod itt magad nekünk! Mi lesz velünk, ha meghalsz?!
Úgy érezte, hogy ezen körülmények között az utolsó mondat volt a lehetõ legnagyobb hiba részérõl, de ezzel már elkésett.
Minden pillanatok alatt történt. Harry jobb keze ökölbe szorult, ' maga pillanatok alatt elvörösödött, felkelt a székérõl és egy hatalmasat ütött a férfi orrára, ami egy nagy reccsenést kísérõen eltört és elkezdett ömleni belõle a vér.
-Veletek, mi?! – ordította Harry paprikavörös fejjel – Rohadt egoisták! Csak azért számít nektek a mocskos életem, hogy Voldemort – itt többen összerezzentek – nehogy kinyírjon titeket?! Hát akkor dögöljetek meg!
Fenyegetõen hárított el minden közeledést, ami feléje irányult. Testét elárasztotta a düh. Szemei vérben forogtak. Fogait elkezdte csikorgatni.
Elõbb-utóbb mindenki feladta a próbálkozást, inkább azzal voltak elfoglalva, hogyan hozzák rendbe a beteget. Dedalus Diggle, aki éppen akkor futott be, egy kötözést varázsolt arra a maradékra, ami valaha egy orr lehetett, de az ütésnek hála, csak egy vérzõ csonk maradt belõle.
-Háládlad gölög! – kelt ki magából a sértett - miközben több ember fogta oldalról, nehogy elessen - akit igencsak felhergelt a fiú viselkedése vele szemben – Bedj a bradszba! Ez bár dúlzás!
-Az a túlzás, amit ti megtesztek értem! – ordított Harry - Még magatokat is feláldozzátok az én... „szent" életemért! Ez nem hõstett, hanem ostobaság! Menjetek ti a francba a rohadt küldetésetekkel együtt!
Azzal felrohant a lépcsõn. Még az sem érdekelte, hogy ezzel fölkeltette Mrs. Blacket és a többi felettébb idegesítõ festményt, akik rögtön rázendítetek az egész kúrián. Beszáguldott egyenesen a fürdõszobába, hogy lemossa a karjára csordult vért.
Miközben a karját a víz alá tartotta, a tükörben önmagát nézte. Önutálat hatalmasodott el rajta. Gyorsan megmosta az arcát is, de ezt az érzést már nem tudta visszatartani. Gyorsan a vécékagyló fölé hajolt és belehányt.
Egy ideig forgott körülötte a világ. Az, hogy napok óta nem evett, teljesen legyengítette. Elkezdett erõteljesen zihálni. Igencsak kellemetlenül érezte magát.
Lassan feltápászkodott. Egész testében remegett. Elszédelgett a mosdókagyló felé. Megnyitotta a csapot és kiöblítette a száját. Egy nagyot köpött. Még egyszer öblített és még egyszer köpött egyet. Majd olyan mohón kezdte el kortyolni a csapvizet, mint csecsemõ az életadó anyatejet.
Egyre inkább kezdte felfogni, hogy hiányzik valami az életébõl. Megüresedett a lelkében egy hely. Kínozta ez az érzés, be akarta tölteni újra.
De nem csak Weasley-ék hiánya miatt érzett így. Azt még ez idõ alatt sem sikerült felfognia. Úgy érezte, ha sürgõsen nem gyújt rá, összeomlik a világ. De az összes szálat elszívta a kartonból azalatt a 3 nap alatt, miközben a szobájában tartózkodott, minek hatására a helyiség állt a füstben és visszataszító szagot árasztott, hála a szellõztetés hiányának. Hedvig meg is sértõdött és az elsõ pár órában elköltözött onnan.
Csak egyetlen gyógyszert ismert: Mundungus.
center /center
-Nos... Remus... - tetette a zavarodottat Harry – Szeretnék tõled bocsánatot kérni a múltkori miatt... hülye voltam és ideges... napok óta nem ettem... meg minden...
A volt professzor láthatóan meg volt hökkenve. Nem számított a fiútól erre, miután ezt tette vele, ráadásul bizonyos szinten, úgy érezte, igaza is van a fiúnak.
-Begbozsádok. Dulajdongébben az én 'ibám izs. Dénleg 'ülyeség vold a rézemrõl ezd mondani.
-Én viszont elintéztem egy idõre az orrodat. Nem kellett volna emiatt ennyire felkapnom a vizet.
-El van nézve. – legyintett könnyedén - Pidon majd údis rendbe'ozza.
-Tudod, valójában tartózkodom attól, hogy bántsalak, de akkor igazából nem is voltam magamnál. Legközelebb megpróbálok tartózkodni az ilyen viselkedéstõl.
-Le van dudva. – mondta Remus és odanyújtotta kezét Harrynek – Bége rá!
A fiú elfogadta és – ha zavartan is – kezet rázott a férfival.
-Tényleg... - kérdezte volna, de ekkor meglátta a sarokban szundikáló férfit – Mindegy.
Megvonta a vállát és elsétált Mundungusig. Amikor odaért, leguggolt és vállon bökte.
-Elnézést... - suttogta. A férfi hirtelen fölkapta a fejét, amitõl Harry összerezzent – Beszélhetnénk négyszemközt?
Kidörzsölte a szemébõl az álmosságot. Roppant fáradtnak érezte magát és egyáltalán nem értett semmit. Fogalma sem volt, miért keresik.
-Hátte, kölök, mit akarsz? – kérdezte, s alig tudott elnyomni egy ásítást, ami végül szabad utat tört magának.
-Szeretnék négyszemközt beszélni veled. – válaszolta Harry.
-Aham. – morogta.
-Nagyon fontos lenne, kérlek.
A férfi megerõltette magát és feltápászkodott. Kinyújtóztatta elernyedt tagjait.
-Gyere velem a kertbe. – kérte Harry a férfit. Nem tudott mit tenni, követte. „Fenébe is, ilyen messze? Pláne, hogy ez életében az elsõ szava hozzám."
Mikor kiértek, Harry leültette Mundungust egy padra. Majd beszélni kezdett:
-Van még cigarettád?
-Mevan, kölök?! – az arcára döbbenet íródott le – Ha Dumbledore eztet megtudja, leszedi a fejemet! He?!
Az arca meg sem rezdült a szavak hallatán. Tudta, hogy a férfi most megpróbálja komoly arcát mutatni, kevés sikerrel, persze.
-Nem fogja senki se megtudni. – válaszolta Harry – Úgy teszek, mintha csak egyszerû hóbort lett volna a részemrõl. És van rá pénzem.
Mint varázsszó, ami rögtön felnyitja a szemét, hatolt a fülébe az a szó: „pénz". Nem hagyhatta ki azt az alkalmat, hogy a fiú, aki túlélte, ügyfelévé váljon.
-Mér' nem ezzel kezdted?! – válaszolt, az arcára rá volt írva a megkönnyebbülés – Miféle kõl? Erõs vagy gyenge bagó?! Nem lesz az olyan gyors menet és tartozol a múltkori lenyúlásod miatt.
-A legerõsebbet. De mindent a maga idejében, Mundungus. Gazdag emberré teszlek, ha hozol nekem 1 kartonnal rendszeresen. És minden kettõnk közt marad.
-1 galleonnal és 12 sarlóval leszöl szegényebb, plusz ennyi a múltkoriért. – mondta olyan könnyedséggel, mintha azt kellett volna megmondania, hány éves múlt.
Harry kotorászott a zsebében és átnyújtotta a varázslónak a pénzösszeget. Majd kezet rázott vele.
-Akkor az üzletet megkötöttük. – mosolygott Harry hálásan.
-Meg, hát. – morogta. Benyúlt a kabátzsebébe és átnyújtott egy vörös színû kartont, amire valamilyen idegen nyelven ráírták, hogy „A dohányzás káros az egészségre." Mivel Harry nem értette, nem is foglalkozott vele. Csak kinyitotta és elégedetten állapította meg, hogy mind a helyén van és tökéletesek. Mosolygott. Úgy érezte, a férfival egy életre kölcsönösen lekötelezték egymást.
(folyt. köv.)