Második fejezet
Újra a Roxfortban
A nagyterembe lépve az ilyenkor szokásos díszítés tárult a szemük elé. A fejük felett, a mennyezeten a kinti ég mása tündökölt ezer csillag fényében. A teremben több száz gyertya világított, az árnyak vidáman táncoltak az öt hosszú asztal, a Griffendél, Mardekár, Hugrabug, Hollóhát, valamint a tanárok asztala körül, mely a többire merÅlegesen állt az iskola címerével díszített zászló alatt. Minden ház asztala felett saját lobogója lengedezett. A falak közt a roxfortos diákok vidám zsibaja zengett.
A szomszédos szobából, a falon át néhány kísértet úszott be a terembe. Kísérteties fénybe vonva a terem egy részét. A Griffendél kísértete, Sir Nicholas de Mimsy Porpington, vagy ahogy a diákok hívták félig levágott nyaka miatt, Félig Fejnélküli Nick Harry mellett foglalt helyet, s közben véletlenül átment a fiún, s így Harry egy pillanat alatt megértette, mit érezhet egy kÅkorszak óta gleccserben fagyoskodó mamut.
- Szép esténk van –mondta a szellem csevegve. – Remélem idén is jó lesz a griffendéles utánpótlás, nem örülnék neki, ha elvesztenénk a pontversenyt.
- Mi sem –mondta Ron, és fölényes vigyorral a mardekárosok asztala felé tekintett.
- Engem a kviddicskupa jobban aggaszt –jegyezte meg Harry. – Wood volt a csapatkapitány, de Å már két éve végzett. Ráadásul Fred, George, Katie, Angelina és Alicia is végzÅsök.
- Tehát jövÅre már csak te maradsz az eredeti csapatból, Harry –vonta le a következtetést Hermione. – Talán az elsÅsök közt lesznek olyanok, akikkel jövÅre már kiállhattok.
- Igen, de ÅrzÅre már idén is szükségünk van, és én senkit nem ismerek, aki betölthetné Wood helyét.
Ron és Nick sóhajtott, majd bólogattak...
Ekkor az egyik oldalajtón belépett a nagyterembe egy magas, fekete hajú, szigorú arcú, bordó taláros boszorkán, McGalagony professzor, a Roxfort igazgatóhelyettese és átváltoztatástan tanára, kezében egy háromlábú székkel és egy elnyűtt fejfedÅvel, akivel Harry már találkozott: az iskolai Teszlek Süveg volt az, a kalap, amely beosztotta az elsÅéveseket a Roxfort négy házába. Mögötte az elsÅévesek lépdeltek megszeppenten, de kíváncsian csillogó szemekkel. A sort egy feketehajú fiú nyitotta, félÅsen vonult a tanári asztal elé. A végét, kicsit lemaradva, magabiztosan lépdelÅ, szÅke lány zárta. Szép vonású sarca kicsit sápadt volt ugyan, de nem látszott rajta félelem, mintha elÅre tudná, hova osztja a Süveg...
Ahogy Harry végigtekintett a tanári asztal elÅtt sorakozó gólyák során a homlokához kapott, fájdalom nyilallt a sebhelyébe, azonban, úgy ahogy jött, el is múlt. Kíváncsisága, hogy kik kerülnek házukba, nem hagyta, hogy tovább foglalkozzon a pillanatnyi fájdalommal.
Miután a Teszlek Süveg eldalolta versét, melyben felsorolta az egyes házak diákjainak fÅbb tulajdonságait, McGalagony professzor egyenként kihívott mindenkit.
- Abbey, Antony!
A fekete hajú fiú leült a székre, és fejébe húzta a Süveget.
- MARDEKÁR! –kiáltotta a Süveg.
A Mardekár asztalnál tapsvihar fogadta a szinte futva érkezÅ fiút.
- Barclay, Betty!
Egy szÅke copfos kislány ült le a székre.
- HOLLÓHÁT!
Most a hollóhátasok tapsoltak, s Betty Barclay mosolygósan ült le új társai közé.
- Brown, Goffrey!
- A öcsém! –mondta Levender Brown, és kersztbe tett ujjal szurkolt a fiúnak.
- GRIFFENDÉL! –kiáltotta a Süveg.
A griffendélesek éljenezve köszöntötték az ifjabb Brownt házukban.
- O'Brian, Cecile!
- HUGRABUG!
A Hugrabug asztalánál volt a leghangosabb a taps.
- Duke, William!
- MARDEKÁR!
- Gibbsy, Eleanor!
- HOLLÓHÁT!
- Home, Christopher!
- GRIFFENDÉL!
- Lander, Louis!
- HUGRABUG!
A beosztási Ceremónia folytatódott. Merclew, Patty is a hugrabugosok közé ülhetett, Schilly, Scott a Griffendélbe került, Worten, Marc személyével a Hollóhát gazdagodott, Zlait, Zetty a Mardekár asztalához ülhetett le.
- Fontos elmondanom, hogy a következÅ diák, betegsége miatt, eddig nem a Roxfortban tanult. –mondta McGalagony, mikor már csak a szÅke lány ált a tanári asztal elÅtt. - Az elsÅ két év vizsgáit a nyáron letette, idén tehát harmadikos lesz.
Harry, Ron és Hermione összenézett, s a teremben mindenki csodálkozva figyelte a szÅke hajú lányt, aki gyanakvó tekintettel vizsgálta a süveget... A diákok életében még nem fordult elÅ soha, hogy valaki ne a Roxfort falai közt tanuljon harmadéves koráig. McGalagony folytatta.
- Malfoy, Anabell.
Harry, Hermione és Ron rögtön Malfoy felé fordultak, és csodálkozva látták, hogy a fiú nem lepÅdött meg a névazonosságon, sÅt, kifejezetten unott arcot vágott... A lány közben ugyanolyan magabiztosan, mint ahogy Malfoy négy éve tette, odament a székhez és fejére tette a süveget.
- MARDEKÁR! –kiáltotta az elnyűtt fejfedÅ, mikor karimája még szinte hozzá sem ért az szÅke fürtökhöz.
Minden szem rá szegezÅdött, a Mardekár asztalához ment, fekete roxforti talárja suhogott mögötte, és leült Malfoy mellé.
Dumbledore felállt, éjkék, ezüsttel hímzett talárján, Åsz szakállán és félhold alakú szemüvegén megcsillant a gyertyák táncoló fénye. Égkék szeme vidáman csillogott, ahogy végigtekintett diákjain, jelezve, szólni kíván.
- Eljött egy újabb év kezdete –szólalt meg, miután elült a zsivaj -, de nem akarom az éhes társaságot egy öregember szavaival untatni, ezért csak két szavam van a társasághoz: Jó étvágyat!
Az asztalokon varázsütésre jelent meg a sok-sok étel. A vacsora ugyanúgy ízlett Harrynek, mint az ezelÅtti években. Az este folyamán vidám beszélgetésbe keveredett két barátjával és a bentlakó kísértettel. Mikor már eltűntek az asztalokról a desszert maradványai is, Dumbledore újra szólásra emelkedett.
- Szeretném közölni az elsÅs diákokkal, néhány felsÅbb évessel is –itt jelentÅségteljesen a Weasley ikrekre nézett, akik igyekezték felvenni legártatlanabb arcukat -, hogy a Tiltott rengetegbe tilos kirándulásokat tenni. Az idei tanévben iskola területén néhány auror fog szolgálatot betölteni, de igyekeznek majd észrevétlenek maradni, hogy ne zavarják a tanítást. Sajnálattal kell közölnöm, hogy idén a felsÅbb évesek sem mehetnek le a közeli Roxmorts faluba.
Az iskola diákjai egy emberként felmordultak.
- Miért? –fakadt ki egy hugrabugos lány.
Többen is susmusoltak efféle kérdéseket.
- Mert nem lenne biztonságos. Az elÅzÅ évi eseményeket figyelembe véve, remélem, megértitek ezt az óvintézkedést.
Újra csend lett a teremben, de nem csak a Dumbledore iránti tisztelet jeleként. A hugrabugosok lehajtották fejüket. Így tett a többi diák is, kivéve egy-két mardekárost. Harrynek is eszébe jutott mi történt. Cedric Diggory halála volt a szomorúság oka. A fiúnak az volt a bűne, hogy keresztezte Voldemort útját, ahogy annak idején Harry is, de Å nem volt ilyen szerencsés, a Trimágus Tusa, a három mágusiskola versenyének utolsó próbáján meggyilkolták.
- Szörnyű esemény, de megtörtént, nem lehet rajta változtatni –folytatta Dumbledore, szomorú-ünnepélyes hangon. Majd hosszú csend után újra megszólalt. –Van még egy jóval vidámabb bejelenteni valóm. Az idei Sötét Varázslatok Kivédése tanárotok Bill Weasley lesz.
Harry és barátai eddig nem is pillantottak a tanárok felé, de most látták hogy a kis Flitwick professzor mellet ott ül Bill, Ron bátyja.
- Hát ezért jött haza! Még nekem sem mondták el! –mérgelÅdött Ron. – Még hogy hiányzik neki az alma mater, inkább a katedra...
- Kíváncsi vagyok, hogy fog tanítani –mondta Hermione, bár látszott rajta, szívesen elmagyarázná Ronnak az „alma mater" jelentését.
- Kivette a fülbevalót a fülébÅl –hívta fel barátai figyelmét Harry a változásra.
- Végre –tette hozzá elismerÅen Hermione.
Harry látva Malfoy arcát egy kicsit tartott tÅle, hogy, ahogy egyik tanár iránt sem, Bill iránt sem fog kellÅ tiszteletet tanúsítani.
- Prefektusok! –szólalt meg újra Dumbledore. –Kergessétek a házatok tanulóit ágyba!
Hermione felállt és fülig elpirult.
- Hermione, csak nem te is... –kezdte Ron arcán gyanakvó arckifejezéssel.
- Prefektus vagy? –fejezte be helyette Harry.
- Hát... igen...–mondta a lány, miközben a színváltó tintát is megszégyenítÅ gyorsasággal váltott arca pirosba.
Harrynek és Ronnak a csodálkozástól elakadt a szavuk, tátott szájjal vonultak fel a lány mögött lépdelve a Griffendél toronyba, bár Hermione tanulmányi eredményét nézve, cseppet sem volt meglepÅ, hogy megkapta ezt a tisztséget, (a lányt ismerve, az végképp nem, hogy örömmel elfogadta). Hermione a Kövér Dáma elé állt.
- Tearózsa! –mondta, és a kép felcsapódott.
Elindultak a hálótermek felé, Harryék szobájának ajtaján kis tábla hirdette: Ötödévesek. Harry bezuhant a puha baldachinos ágyba, és azonnal mély álomba merült.
Harryék másnap reggel a nagyteremben reggeliztek, mikor McGalagony kiosztotta az ötödévesek órarendjeit.
- Az elsÅ óránk Legendás lények gondozása –olvasta Hermione. –Jaj, ne! Megint a Mardekárral!
- Viszont utána Sötét Varázslatok Kivédése –mondta Ron egy falat pirítóssal a szájában.
- A Mardekárral! –folytatta sötéten Harry.
- És Malfoyjal –tette hozzá Ron.
- Remélem, nem rontja el Bill óráját –aggodalmaskodott Hermione.
- Ha közbe mer szólni én... –mondta Ron, de nem tudta befejezni a mondatot, mert valaki közbeszólt.
- Te? –mondta egy eddig ismeretlen hang. –Mit csinálsz?
Malfoy állt felettük, mellette a hang tulajdonosa, az a lány, akit tegnap osztottak be harmadévesként, mögöttük Crak és Monstro, Malfoy fogdmegjei. A lány jóval kisebb volt a három fiúnál, nem csoda, hogy Harry elÅzÅ este elsÅévesnek vélte, bár arca nem volt olyan kislányos, mint messzirÅl látszott.
Harry a Beosztási Ceremónia eseményit idézte fel, mikor homlokába újra belehasított a fájdalom, de szinte rögtön el is múlt, jóformán észre sem vette.
- Ki ez a lány? –kérdezte Ron.
- A... húgom –válaszolt Malfoy kissé késve, és a lány arcára nézett. –Egyébként, semmi közöd hozzá.
Harry most már felismerte a lányon Malfoy vonásait. Tegnap azt hitte, azért sápadt, mert fél, de most láthatta, ez a normális arcszíne. A haja talán valamivel világosabb volt, mint bátyjának, szinte fehérnek tetszett, tarkóján feszes kontyba csavarodott, egyetlen tincs azonban szemébe lógott. Szürke, csillogó szemeivel kíváncsian nézegette Harryt, mintha vigyázott volna, nehogy megpillantsa a fiú sebhelyét, s ez még jobban zavarta Harryt, mintha a lány nagy kíváncsisággal fürkészné a homlokát.
- Neked testvéred lenne? –Hermione gyanakvó pillantást vetett a fiúra.
A lány ezzel kimondta a kérdést, amit mindhárman szívesen feltettek volna, Harry is, mivel Malfoyról eddig úgy tudták egyke, nincs testvére, és amúgy is elég nehéz volt elképzelni a dolgot...
- Miért ne lehetne testvére? –sziszegte Anabell.
- Csak mert... –motyogta Hermione.
- Ha neked nincs testvéred, biztos, hogy nem sokat veszt a világ –jegyezte meg a lány egyértelműen Hermione mugli származására utalva.
Harry és Ron azonnal felpattantak, de Bimba professzor közbelépett.
- Mi folyik itt? –kérdezte, miközben Harry és Malfoy között jártatta, tekintetét.
- Csak beszélgetünk –felelte tettetett nyugalommal Anabell Malfoy, és tekintete egy pillanatra megállt Bimba professzor sárfoltos talárján.
A gyógynövénytan tanár úgy nézett a lányra, mintha csak most vette volna észre.
- Malfoy kisasszony, magának igazán nem kellene hirtelenkednie! –mondta a gyógynövénytan tanár szemrehányóan. –Amilyen beteg volt!
- Elnézést kérek tanárnÅ, többet nem fordul elÅ –mondta a lány álszenten, behízelgÅ mosollyal, bár Harrynek ez inkább vicsorgásnak tűnt.
- Induljanak az óráikra! Menjenek!
Így kénytelenek voltak elindulni a vadÅrlak felé. Harry még hallotta, ahogy Draco és Anabell mondanak valamit Bimba professzorra, majd a lány a gyógynövényházak felé indult. Ekkor megjelent Hagrid, karjában dobozokkal, és ez elvonta figyelmét.
- Hagrid, ezek csak nem... Szúrcsókok? –kérdezte Ron, de aggodalma alaptalannak bizonyult.
A ládákból apró kutyakölyköknek kinézÅ csöpp lények kerültek elÅ, már ha a szivárvány minden színében pompázó állatokat kutyának lehet nevezni.
- Gondoltam, a tavalyi veszélyesebb feladatotok után, örültök nekik. Pompás Szirvmányoknak hívják Åket, de Csiklandász Szirvmányoknak is. Ez lesz az idei feladatotok. Mindenki kap egyet, a nyakörvére ráírjátok a neveteket.
Hagrid kiosztotta a kis Szirvmányokat. Harrynek egy zöld-kék csíkosat, Ronnak mélykék-sárga foltosat, Harmionénak pedig egy mályva-világoskék kockásat adott. A három gyerek megelégedéssel nyugtázta, hogy Malfoy egy hupilila példányt kapott. Ezt természetesen nem hagyta szó nélkül.
- EzektÅl egy bányarém is elmenekülne, annyira csúnyák! –méltatlankodott.
Hermione gyorsan válaszolt, mielÅtt Hagrid zavarba jött volna.
- Aranyosak, igaz, nem mind olyan szép, mint amilyen csinos görény voltál, Malfoy... –jegyezte meg mosolyogva, bár furcsán csillogó szemmel.
A griffendélesekbÅl, és jó néhány mardekárosból is, egyszerre tört ki a nevetés. Még Crak is elnevette magát, de Malfoyra nézve gyorsan abbahagyta, és igyekezett mogorva arckifejezést erÅltetni magára.
- Jól van, na! –csitította az osztályt Hagrid, nem akarta hogy esetleg valamelyik kedvencén Malfoy apja megbosszulja a dolgot, de azért szakálla elé tette kezét elrejtve egy mosolyt.
- Szóval az idén –folytatta Hagrid, mikor az osztály elcsendesült-, attól függÅen kaptok jegyet az éves munkátokra, hogy hány szín lelhetÅ fel a Szirvmányotokon. Ezek a kis állatok nem lesznek sokkal nagyobbak. Egy jól gondozott példányon viszont a szivárvány minden színe, és annak árnyalata megtalálható. Viszont, ha megharagszik rátok az állat, ne engedjétek magatokhoz közel, mert akár halálra is csiklandozhat!
Malfoy természetesen megint elemében volt.
- Ez aztán a komoly veszély! Vigyázat! Halálra fog csiklandozni! Fuss, amíg tudsz! –mondta.
A mardekárosokból kitört a nevetés.
- Vonj le pontot a Mardekártól! –súgta Harry Hagrid fülébe.
- De...
- Hagrid! Malfoy soha nem fog békén hagyni! –suttogta mérgesen Hermione.
Hagrid nyelt egyet.
- Khm... Tíz pont a Mardekártól, Malfoy! –mondta végül.
A mardekárosok abbahagyták a vihorászást. Hagrid még soha nem vont le pontot egyetlen háztól sem, még a futóférgek halálra etetésekor sem, és most szégyenszemre a Mardekár az elsÅ. Most a griffendéleseken lett volna a nevetés sora, de Åk inkább visszafojtották. Malfoy olyan arcot vágott, hogy még Hagrid is elfordult, hogy elrejtse vigyorát. Az óra kellemesen telt, kiderült ugyanis, a kis állatokról, nem kell etetni, csupán elég simogatni, szeretgetni Åket. Az óra végén mindenki sajnálta, hogy nem játszhattak tovább az ugrándozó kis Szirvmányokkal. Harry nagy csodálkozására, még Malfoy is megkedvelte az apró lényeket. SÅt, a hupilila kis Szirváncs kezdett átmenni rózsaszínbe...
„-Bárcsak szemléltetésként halálra csiklandozná a szirvmánya!" –gondolta Harry.
A sötét varázslatok kivédése óra volt soron. Bill nem késett, beengedte az osztályt a terembe, és a katedrára lépett. Harryék az elsÅ padban ültek, hogy ne mulasszanak el egy pillanatot sem újdonsült tanáruk órájából. Bill rendezkedett egy keveset a teremben, majd belekezdett a bevezetÅjébe:
- Köszöntök mindenkit az új tanév kezdetén. Bill Weasley vagyok, és ebben az évben én fogom oktatni a sötét varázslatok kivédését. Úgy tudom, sokat tanultak a sötét lényekrÅl, és tavaly az átkokkal foglalkoztak, és átvettétek a FÅbenjáró átkokat is. Ebben az évben, szintén az átkokkal foglalkozunk majd. Rendben. Akkor talán kezdjük ismétléssel. Ki tudná felsorolni a FÅbenjáró átkokat.
A kezek egyszerre lendültek a magasba.
- Herm... öhm... Granger kisasszony?
- Az Imperius-átkot, a Cruciátus-átkot, és az Adava Kedavra átkot összefoglaló néven FÅbenjáró átkoknak nevezzük –mondta fel Hermione a könyv szövegét.
- Öt pont a Griffendélnek! –mondta Bill. –Mi is az az Imperius átok? Rendben, legyen, ki is, Malfoy!
- Én? –Bill bólintott – Az a teljes kiszolgáltatottság átka.
- Öt pont a Mardekárnak! Hogy lehet ellene védekezni? Longbottom úrfi?
- Nagyon erÅs akarattal –felelt bizonytalanul Neville.
- A válasz öt pontot ér.
Az óra végén mindenki arról beszélt milyen jó volt az óra. Malfoynak persze muszáj volt kritizálnia valamit, s így most Bill haja, amely még mindig egy copfban végzÅdött, megkapta a magáét.
Ebédnél megnézték az óra rendeket, reggel nem sikerült az egészet megtekinteni.
- Délután Átváltoztatástan, remek, aztán, jaj ne, Bájitaltan, a Mardekárral! –olvasta fel Harry a hétfÅi oszlopot. Úgy tűnik egész nap össze vagyunk zárva Malfoyjal!
- Nekem holnap Számmisztika az elsÅ, gondolom nektek Jóslástan –következtetett Hermione. - Le kellene adnotok, hogy tanulhassatok valami értelmeset! –tette hozzá a két fiú grimaszait látva.
- Ebéd után Gyom- és Gyógynövénytan, a Hugrabuggal –mondta Ron vidítás képen.
- Aztán Mágiatörténelem! Ha Binns megint felolvassa a koboldlázadásos jegyzeteit... –jegyezte meg Harry.
- Másnap reggel, Bájitaltannal kezdjük a napot –folytatta Hermione.
- Utána van még egy Legendás Lények Gondozása –toldotta meg Ron.
- Délután dupla Sötét varázslatok kivédése. Tavaly csak kettÅ volt! –mondta Harry.
- Csütörtök reggel dupla Bűbájtan –közölte Hermione.
- Délután csak egy Mágiatörténelem van. Szuper! –ujjongott Ron. –Viszont éjfélkor asztronómia.
- Péntek: dupla Bájitaltan, délután Átváltoztatástan –olvasta Harry.
Harry fölnézett az órarendbÅl, és látta, ahogy Anabell és Draco Malfoy kivonulnak a terembÅl, de Crak és Monstro nem megy velük.
- Mindjárt jövök –mondta Harry barátainak és a két testvér után szaladt. Követte Åket: bementek egy üres terembe, de félig nyitva hagyták az ajtót. Harry közelebb lopózott. Anabell hangját hallotta, ami ezúttal izgatottan csengett és nagyon gyorsan beszélt.
- Draco, Pitonnal valami nem stimmel, lehet hogy sejt valamit? –kérdezte.
- Nem hiszem, de szerintem is történt vele valami, nem tudom mi, de nem úgy viselkedik, ahogy eddig –válaszolt Malfoy fojtott hangon.
Harry belesett a terembe. A katedránál ott állt Malfoy, félig háttal neki, szemben pedig Anabell. Csörömpölést hallott a folyosó végérÅl, fájdalom nyilallt a sebhelyébe, csak egy pillanatra ugyan, de elég volt ahhoz, hogy halkan felkiáltson. A testvérek azonnal felé fordultak, de ekkor Harry már a folyosón szaladt, és lemenekült a nagyterembe.
Ebéd után a három barát kedvtelenül sorakozott fel Piton pinceterme elÅtt. Malfoy néha feléjük nézett.
„- Talán sejt valamit? –gondolta Harry. –Nem láthattak meg! Legalábbis remélem"
Piton megérkezett. Harryék, mint minden évben, az egyik leghátsó padot szúrták ki. ElÅvették a fekete kötéses tankönyvet, amin dísztelen felirat hirdette: Bájital és méregkészítés. Piton elkezdte az órát.
- Nyissák ki a könyveiket az ötödik oldalon, a Kalapkúra bájitalnál, és lássanak hozzá! –mondta Piton, ha lehet, még a szokásosnál is barátságtalanabbul.
Mindkét osztály hozzálátott az ital elkészítéséhez. Mikor már az üstökbe dobálták a hozzávalókat, a professzor járkálni kezdett a padsorok közt.
- Longbottom! Nem látta hogy csak egy mérÅkanál girgáncfű kell bele?
Harry már készült hogy Å következik, azonban a professzor megállt az elÅtte felállított üstnél.
- Malfoy! Ez zöld! Egy ormányclevél elég bele –szidta le Malfoyt, az egész osztály csodálkozására: még soha nem dorgálta meg.
De a professzor Harryék padjához ért, megált.
- Apróbbra vágja a marambék ágakat, Weasley! –mondta, majd tovább ment.
Senki nem értette, Piton miért változott meg, de Harry azt kezdte érteni, mirÅl beszélgetett a két Malfoy.
Aznap este a klubhelyiségben üldögéltek, Hermione az egyik ajánlott olvasmányt olvasgatta, kevés sikerrel, mert újra meg újra bekapcsolódott a két fiú beszélgetésébe.
- Valahogy úgy érzem, jobban járnánk, ha Bill maradna a tanárunk jövÅre is, nem tudom miért... –mondta Hermione.
- Szerintem nem fogja elvállalni –mondta Ron.
- Ha Dumbledore megkéri rá, lehet, hogy mégis vállalja –reménykedett Harry.
- Nem hiszem –Ron lemondóan megcsóválta fejét. – Remélem nem kapunk még egy aurort, tavaly elég volt...
- Nem tudjátok, ki jelentkezett a kviddicsválogatásra? –váltott hírtelen témát Harry.
Nem szeretett az elÅzÅ évi eseményekrÅl beszélni... Azóta is kísértették a júniusi események, még ha nem is beszéltek róla. Álmában több százszor lejátszódtak már elÅtte Cedric Diggory halálának körülményei. Hibásnak érezte magát, hiába bizonygatta önmagának, nem tehetett volna semmit. S amikor errÅl gondolkozott egy-egy álmatlan éjszaka alkalmával, mindig eszébe jutott, Trelawney ezt is megjósolta, bár a jóslástan tanárnÅ Harry halálának jeleként értelmezte a Roxfort felett röpködÅ dögkeselyűt...
- Biztosan találtok valakit, aki jó ÅrzÅ lesz! –nyugtatta Harryt Hermione.
- Engem igazából nem az aggaszt, hogy ki lesz az ÅrzÅnk, hanem a csapatkapitány személye! –mondta Harry.
- Biztos, hogy te leszel! –mondta Ron.
- Én nem akarok kapitány lenni –Harry teljesen Åszintén beszélt.
- Ugyan, nem kell letagadnod, biztosan szeretnél lenni. Mond meg! –Ron láthatóan nem hitt benne, hogy van valaki, aki nem ugrana ki a bÅrébÅl, ha a csapatkapitány lehetne.
- Ron, én nem akarok!
Harrynek kezdett terhessé válni a beszélgetés, s azt sem akarta, hogy barátjával megint összevesszenek, így sietve elbúcsúzott Rontól és Hermionétól, és felment a hálóterembe, Ron úgy fél óra múlva követte.
- Még hogy én féltékeny... – motyogta a fiú a pizsamájának. – Dehogy vagyok... Hermione mindent félreért... Még hogy én...
Harry úgy döntött, jobb, ha úgy tesz, mintha aludna, és nem hallaná barátját.
29