Teltek múltak a napok. November párával, köddel s ázott, seszínű levelekkel lepte meg a tiszta egű, széljárta, vöröses-barna októberi tájat. Éjjel nappal zuhogott, sűrű esÅcseppek kopogtak az ablakokon, a tó kiáradt medrébÅl, s vize egyre közelebb kúszott a Tiltott Rengeteg fái felé. Az ég szürke felhÅkbe burkolózott, s kék színét csak nagy ritkán mutatta meg. A diákok hangulatára is rányomta bélyegét a szomorkás idÅ, délutánonként kedvtelenül üldögéltek a klubhelyiségben könyvek felett görnyedve, de azért némi színt vittek a délutánokba, a Mardekár elleni kviddicstalálkozó egyre távolibbnak tűnÅ eseményei. November közepének közeledtével a hÅmérséklet fagypont alá süllyedt, a tavon jégpáncél képzÅdött. Hermione macskája, Csámpás is megérezte a tél közeledtét: vörös bundáját télire váltotta, így ezekben a napokban Harry, Ron és Hermione talárja, minden igyekeztük ellenére jobban hasonlított vörös szÅrmebundára, mint fekete, iskolai talárra.
Egyik reggel Harry, Ron és Hermione együtt mentek le a nagyterembe. A márványlépcsÅ alján találkoztak a két Malfoyjal, velük volt Crak és Monstro, azonban nem szóltak meg semmit, pedig mindig kihasználták az alkalmat, ha valami bántót mondhatnak a három barátnak, fÅleg a fÅnix szobor esete óta. Ma azonban nem így történt, Harry azt is megjegyezte magában, mintha sápadtabbak lennének, mint máskor.
- Ezekkel mi történt? –kérdezte Hermione, aki valószínűleg szintén észrevette ezt.
- Lehet, hogy a kviddicsmeccs miatt vannak így kibukva –jegyezte meg Ron.
- Nem hiszem, máskor is megvertük a Mardekárt –vetette ellen Harry vigyorogva.
Bementek a nagyterembe és leültek a Griffendél asztalához.
Ron épp szóvá tette, hogy üdvözölné az esetlegesen kilátásba helyezhetÅ intézkedéseket Csámpás szÅrhullatás ellen, mivel már a reggelije is bundát viselt, mikor megérkeztek a postabaglyok. Ron kapott egy csomagot otthonról, Mrs Weasley ruhakefét küldött, Ron ujjongva üdvözölte a hölgy ötleteit. Agy postabagoly Hermione elé ejtette a Reggeli Próféta aznapi számát, amit a lány idén is megrendelt, biztos, ami biztos. Miután a lány megtisztította talárját a napilap zuhanása következtében talárjára fröccsenÅ áfonyalekvár foltokat, kezébe vette az újságot, és a címlapot tanulmányozta, majd hirtelen felkiáltott, elérve, hogy Harry eláztassa pirítósát egy csésze narancslével:
- Ezért!
- Tessék? –értetlenkedett Harry és Ron.
- Ezért vannak annyira csendben! Ezért nem szóltak meg semmit! Még hogy a kviddics meccs! Biztos tudták! Persze, hogy tudták, hogy ne tudták volna! –mondta a lány. –Olvasd! –Harry kezébe nyomta az újságot és a fiú hangosan felolvasta a cikket.
Razzia a Malfoy-kúriánA Mágiaügyi Minisztérium Muglitárgyakkal Való Visszaélési Ügyosztálya és a Tiltott Varázskellék Felügyeletének emberei, Arthur Weasley és Arabella Figg vezetésével, razziát tartottak a Malfoy-kúrián, az Oktatásügyi és Nyilvántartási miniszter, Lucius Malfoy otthonában.
A Minisztérium emberei a házkutatás során a szalon padlója alatt, egy rejtekajtó mögött titkos helyiségre bukkantak, melyben rengeteg fekete mágiához szükséges kelléket, valamint nagy mennyiségű évek óta betiltott mérget, és bájital hozzávalót találtak. „Hatalmas ez a ház, biztos vagyok benne, hogy több helyiség is van, melyrÅl máig nem szereztem tudomást, s ezek közé sorolom ezt is. Nem tudtam a létezésérÅl, s így semmi közöm a benne talált tárgyakhoz." –nyilatkozta lapunknak Mr Malfoy.
A miniszter tagadja a vádakat, bár ha ártatlanságát nem tudja bizonyítani, elvesztheti magas pozícióját a Minisztériumban.
A minisztériumi varázslók átkutatják a kúriát, esetleges további rejtett helyiségek után.
Ha bebizonyosodik Mr Malfoy bűnössége, valószínűleg újratárgyalják azt a tizennégy éve lefojtatott eljárást, melyben Lucius Malfoyt azzal vádolták, hogy Tudjukki kéme volt a sötét években. Akkor az Imperius-átokra hivatkozott, s végül felmentették. Az új bizonyíték megfordíthatja eljárás végeredményét. Mr Malfoy szabadlábon védekezhet.
- Remélem, lecsukják –mondta Harry.
- És Mrs Weasley mit írt? –kérdezte Hermione a Ron keféjéhez mellékelt levélre utalva, melyet a fiú még nem bontott fel.
- Gondolom ugyanezt –válaszolta Ron.
Feltépte, és átfutotta a levelet.
- Csak annyival több, hogy köszöni az információt, amit még másodikban derítettünk ki. Tudjátok, a SzáfűléfÅzettel. Meg persze, hogy Lucius Malfoy nem nagyon örült neki, hogy ennyire nyomoznak utána. Apa szerint már megszabadulhatott mindentÅl, ami kompormittálhatná.
- Nem kompormittál, hanem kompromittál! Azt jelenti, gyanúba kever –magyarázta Hermione.
- Persze, persze, tudtam én. És azt írja, már korábban is keresték, de csak most találták meg a csapóajtót, túl nagy volt a szalon.
- Te jó ég! Mekkora lehet az a terem, amiben három évig tart megtalálni egy ajtót? –szörnyülködött Hermione.
- Ha lecsukják, akkor talán kicsapják Malfoyt is! –álmodozott Harry.
- Persze, meg az összes Mardekárost, nem? –nevetett Hermione. –Szerintem, valahogy úgyis kimenti magát, mint mindig.
Harry a mardekáros asztal felé nézett. Anabell és Draco Malfoy az asztal végén ültek, és valami nagyon fontos dologról beszélgethettek, mert mind a ketten, fÅleg Anabell, olyan arcot vágtak, mintha életfogytiglani azkabani fogságra ítélték volna Åket. A lány hosszasan meredt maga elé, majd bólintott. Mindketten felálltak, Draco intett fogdmegeinek, hogy maradjanak, és sietve távoztak a terembÅl.
- Gyertek! –mondta barátainak Harry.
- Hova? –értetlenkedett Hermione.
- Malfoyék után –válaszolt a fiú magától értetÅdÅen, mikor már a márványlépcsÅn jártak.
Végigmentek rengeteg folyosón és lépcsÅn, szobor mögül páncél mögé bújtak, mert Anabell gyanakvóan minden fordulónál hátratekintett, de nem vette észre Åket, mindig sikerült elrejtÅzniük. Mint kiderül, a bagolyházba tartottak.
- Kérem a pergament –mondta Anabell, mire a fiú elÅkapart egy pergamenlapot és a lány kezébe adta.
Anabell elÅvett egy pennát, és egy pillanatig az üres lapra nézett.
- Te maradj kint, és figyelj, nem kockáztathatunk –suttogta.
- Minél hamarabb írd meg! –sürgette a lányt.
- Sietek –mondta Anabell, és belépett a bagolyházba.
Úgy vélték, nem lenne jó egyenesen összeütközni a két Malfoyjal, mikor visszaindulnak, így a három jó barát visszatért a Nagyterembe befejezni reggelijüket.
- Harry, állandóan Malfoyt figyeled, hogy mindig észreveszed, ha valamit csinálnak?
Harry nem válaszolt. Az utóbbi idÅben tényleg több baja volt a mardekáros fiúval, mint az elÅzÅ négy évben összesen, viszont nem Draco Malfoy volt az, akit tekintetével állandóan keresett...
- Tegnap vajon kinek írt Anabell Malfoy? –kérdezte Hermione másnap reggelinél.
A lány a tegnap reggeli eset óta a legváratlanabb pillanatokban tette fel ugyanezt a kérdést, amire mindig ugyanazt a választ kapta vagy Rontól, vagy HarrytÅl:
- Gondolom, az apjának.
- De mit? –tette fel a következÅ kérdést Hermione.
- Biztos valami ilyesmit: Kedves Apa! Kérlek, ne felejtsd el, hogy a konyhában is van egy rejtett helyiség a konyhapult alatt, amirÅl te nem tudsz. Üdvözlettel: Anabell. Utóirat: jut eszembe, a fürdÅszobában is! –viccelÅdött Harry.
- Persze, most meg azért nincsenek itt, mert elfelejtette megírni, hogy az étkezÅben is van egy másik titkos ajtó... –nevetett Hermione.
- Akár...
- Szerintem oka van annak, hogy most nincsenek itt –fordította komolyra a szót Hermione.
- Figyelitek, lassan többet foglalkozunk Malfoyjal, mint bárki, mással! –mondta Ron szörnyülködve.
- Mindig azzal foglalkozunk, akivel valami érdekes történik, meg persze, akinek lehet szurkolni, hogy kicsapják! –magyarázta Harry.
- Remélem ír valamit a Próféta. Nem akarom, hogy ezt most csak úgy megússza! –mondta Hermione.
Hamarosan szárnysuhogás hallatszott, és a következÅ pillanatban baglyok színes kavalkádja töltötte be a termet.
- Tudtam! –mondta Hermione.
Harry és Ron is az újság fölé hajoltak, és egymás kezébÅl kikapkodva olvasták az újabb cikket.
Mugli módszert alkalmazott a Mágiaügyi Minisztérium
A nagy vihart kavart a hír, hogy a Malfoy-kúrián betiltott bájital hozzávalókat, és mérgeket találtak egy rejtett teremben. A Minisztérium egy mugli módszerrel derítette ki, vajon Lucius Malfoy, Oktatásügyi és Nyílvántartási miniszter, a kúria tulajdonosa tudott-e a helyiségrÅl. „Ujjlenyomatot" vettek az ajtóról, és a terem tárgyairól, azonban Mr Malfoy kezének nyomát nem találták meg.
A vádat elejtették az illegális mérgek miatt, de a részletesebb házkutatás során találtak, egy jóval kisseb, ugyancsak rejtett helyiséget, ahol a Minisztérium emberei ráakadtak egy mugli örökbe-fogadási hivatalos iratra, melyen Mr Malfoy „lánya" Anabell Malfoy, eredeti nevén Anabell Giorgessa adatai szerepelnek. Mr Malfoy nem cáfolta meg a papír valódiságát, amivel újabb bajba sodorhatta volna magát, mert az okirat hamisítás a törvény majdnem olyan szigorúan bünteti, mint a tiltott bájitalokkal való visszaélést. Sem Mr Malfoyt, sem feleségét nem tudtuk megkérdezni arról, miért tüntették fel, az általuk alig fél éve örökbefogadott, mugli származású lányt saját gyermekükként, aki jelenleg a Roxfort Boszorkány- és VarázslóképzÅ Szakiskola harmadikos tanulója.
- Ha én ezt értem! –mondta Hermione.
- Ez azért nem semmi, Anabell Malfoy mugli származású! –ujjongott Ron.
- Malfoy helyében én sem jöttem volna reggelizni –mondta Harry. –Eddig mindenkit sárvérűnek nevezett, és most az Å húgáról –már ha ez így helyes- is kiderült, mugli származású.
- De miért fogadták örökbe? –kérdezte Hermione.
- Mindegy –vonta meg a vállát Ron, –legalább kiderült, nem egy nagyhatalmú feketemágus, csak egy mugli származású lány –mondta, miközben kezével egy bonyolult varázslat koreográfiáját utánozta.
- Ezt legalább tudjuk –nevetett Harry. –De akkor hogy hasonlíthat ennyire Malfoyra?
A teremben innen is, onnan is a cikk egy-egy részletét lehetett hallani. Valószínűleg a diákok egymásnak adták a megdöbbentÅ cikket tartalmazó Reggeli Prófétát. Egyszerre kínos csönd támadt a Nagyteremben. A három barát is felkapta a fejét. Az ajtón Draco Malfoy lépett be, oldalán Anabellel, mögöttük Crak és Monstro. A Mardekár asztalához vonultak és leültek, ügyet sem vetve rá, hogy a teremben minden diák Åket nézi.
Harry biztos volt benne, Anabell mellett senki nem fog úgy elmenni, hogy ne említse meg a származását, ahogy eddig Å is tette, vagy hogy ne idézzen neki a cikkbÅl. De Harrynek még élénken élt emlékezetében, mikor neki idézgettek a diákok, élükön Malfoyjal...
- Figyeljetek –mondta -, Malfoyék most kipróbálhatják, milyen, ha valakit folyton a származásával piszkálnak. De mi ne idézgessünk a cikkbÅl, mert akkor ugyanolyanok vagyunk, mint Åk.
Hermione bólintott, majd Ronra nézett.
- Jó rendben –mondta végül Ron is pillanatnyi csönd után.
Ígéret ide vagy oda, Harrynek nagy kísértést jelentett, hogy ne idézzen a számára igen szórakoztató cikkbÅl...
November vége volt. Az esÅ és a köd odébbállt, hogy átadja helyét az ismétlÅdÅ szélviharoknak. Az egyik legendás lények gondozása óra alkalmával tetÅt építettek a szirváncsok karámja fölé, mivel félÅ volt, hogy elfújja a szél az apró lényeket. McGalagony professzor megtiltotta Ronnak, hogy a levegÅben tartsák az edzéseket, mivel Alicia Spinnett eltörte a karját, miután az egyik edzés alkalmával a vendégszeretÅnek nem nevezhetÅ Fúriafűz ágai közé sodorta a szél. Bill áthelyezte óráit az egyik negyedik emeleti terembe, mivel a dolgozószobája melletti tanterem ablakai a Tiltott Rengetegre néztek, ahonnan idÅrÅl idÅre egy-egy vastagabb ágat is a kastély felé sodort a szél, s nem egyszer fordult elÅ, hogy óra közben ezek betörték a helyiség ablakait. De nem csak a sötét varázslatok kivédése teremben kellett gyakran megjavítani az ablakokat, az egész kastélyban így volt ez. Frics megtiltotta, hogy bárki ablakot nyisson az iskolában, azonban ez nem volt betartható, fÅleg, hogy Fred és George Weasley kötelességüknek érezték a gondnok bosszantását, így megtanultak egy bűbájt, mellyel ki lehet nyitni egy folyosó összes ablakát, de ezt abbahagyták, miután karjukat több helyen is elvágták a szétszóródó üvegszilánkok.
November utolsó szombatján Harry kora reggel ébredt. ElÅször fogalma sem volt róla, hol van, aztán rájött, hogy a rengeteg levegÅben szálló pergamen, penna, talárok, pulóverek, és Trevor, a varangy nem a szoba díszítésének része, csak az ablak már nem tudott ellenállni az ismétlÅdÅ, tomboló széllökéseknek. Kiugrott ágyából, és dacolva az erÅs szembeszéllel végül elérte az ablakot, Seamus és Ron ugyanígy tettek, s végül nagy nehezen bezárták az ablakot. Minden visszaesett a földre, amit a szél kapott fel. A szoba úgy nézett ki, mintha tornádú suhant volna végig rajta, ami majdnem igaz is volt. Ekkor azonban Harry észrevett egy vörös kis baglyot az egyik ágy lába mellett. Mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt, ahogy pihegett szegény. Harry felemelte, elhalóan huhogott egyet a kis postás, és lábát tartotta. Sirius írt.
Kedves Harry!Rengeteg
dolgom van, egy csomó mindent el kell intéznem, ne
haragudj, most nincs idÅm részletesen beszámolni
mindenrÅl, de ha találkozunk, ígérem elmondok
mindent, amit csak tudni akarsz, és amennyit tudhatsz.
Vigyázz
magadra, ne menj el a birtokról és ne csinálj
semmi butaságot!
Üdvözlettel:
Szipák
Harry úgy érezte, megint túlságosan aggódik érte keresztapja, pedig most semmi oka sincs, nem történtek különös dolgok az iskolában, a legnagyobb gondja az volt, hogy kibírja Piton óráit.
Harry a vizeskancsóhoz lépett, és töltött egy keveset egy pohárba, és a bagoly felé tartotta. A nehéz, és kimerítÅ úttól elcsigázott bagoly hálásan elfogadta a felkínált vizet. Harry és Ron a kis bagoly társaságában lementek a nagyterembe, s már ott találták Hermionét. A bagoly, miután közelrÅl megismerkedett némi sült szalonnával, köszönetet huhogva elbúcsúzott a címzettÅl, és hazaindult.
A bagoly távozása után hosszasan tanakodtak, mire használják a hétvégét, melyre csodálatos módon a tanárok alig adtak feladatot. Hermione természetesen így is tanulással szerette volna eltölteni a napot. Ronnak azonban egészen rendhagyó ötlete támadt...
- Harry, mi lenne, ha elÅvennéd a Láthatatlanná tévÅ Köpönyeget, és lemennénk, Roxmortsba... –kérdezte óvatosan.
Harry kérdÅn nézett Hermionére.
- Szó sem lehet róla! Harry, mi van, ha...?
- Vodemort biztos, hogy nem mászkál Roxmortsban!
- Ne mondd ki a nevet! –háborgott Ron.
- Harry, nem lehetsz ilyen felelÅtlen! És különben is, olyan hideg van, és fúj a szél is!
- Jó, jó, felejtsük el... Végül is igazad van.
- Mi lenne, ha lemennénk Hagridhoz? –vetette fel Hermione.
- Rendben –mondta kórusban a két fiú.
Reggeli után levándoroltak a vadÅrlakba, és kopogtattak az ajtón. Hagrid azonnal ajtót nyitott és betessékelte a gyerekeket. Körülnézett, mintha félne, hogy valaki meglátta a gyereket, majd nagy erÅfeszítés árán bezárta az ajtót.
- Hagrid, mi történt? –kérdezte Harry.
- Semmi, semmi, Harry –válaszolt az óriás, miközben behúzta a sötétítÅfüggönyöket az ablakokon.
Hagrid teát készített és megkínálta Harryéket valami süteménnyel, de Åk a kÅkemény habcsókkal való fogtörÅ találkozás óta inkább tartózkodtak Hagrid édességeitÅl.
Miközben beszélgettek, Hagrid többször is felállt, és kilesett az ablakon. S a helyzet furcsán ismerÅs volt Harrynek: a vadÅr akkor viselkedett utoljára így, mikor az Azkabanba vitték, természetesen ártatlanul.
- Hagrid, mi történt? –ismételte meg a kérdést Harry.
- Jobb az óvatosság, Harry!
- Az óvatosság? –kérdezte kórusban a három jóbarát.
- Úgy értem, kértek még egy kis teát?
- Hagrid! Mondd már, mi baj?
- Dumbledore attól tart, Tudjátokki készül valamire, mert semmi sem történt azóta, kivéve néhány rejtélyes eltűnést.
- Rejtélyes eltűnést? –kérdezett rá Harry. –Miféle eltűnést?
- A kutya fáját, megint elszóltam magam.
- Hagrid, miféle eltűnések?
- ErrÅl nem lenne szabad beszélnem. Karkarov, a Durmstrang igazgatója eltűnt, meg néhány tanár is abból az iskolából, meg aztán a Reggeli Próféta két újságíróját sem találják, de ezeket nem lehet egyértelműen Tudjukkinek tulajdonítani. De azért jobb vigyázni, fÅleg hogy Dumbledore elutazott a Minisztériumba...
- Dumbledore nincs az iskolában?! –kérdezte riadtan Hermione. –Harry, azonnal vissza kell mennünk a kastélyba!
- Rendben, gyertek, visszakísérlek titeket. Még csak az kéne, hogy elfújjon titeket ez a nagy szél!
Harry mindig úgy érezte, túlságosan aggódnak érte barátai valamint Hagrid, Sirius és Dumbledore is. De most eszébe jutottak a tavalyi események, és kezdte megérteni, hogy ez már nem játék. Voldemort él, és már nem csak kósza árnyék. Tudta, csak a szerencsének köszönheti életét.
Aznap keveset beszélt és korán elvonult a hálóterembe. ElÅvette a szüleirÅl készült képeket, és sokáig nézegette Åket. Úgy érezte, tartozik annyival szülei emlékének, hogy ne keresse a bajt, és ne szegje meg az Å érdekében alkotott szabályokat. Hiszen érte adták az életüket, hogy Å élhessen.
- „Miért pont én?" –tette fel a kérdést önmagának. –„Miért én? Miért nem Ron? Å úgy is mindig híres ember szeretett volna lenni! Miért én?"
Elképzelte, milyen szép lehetett volna az élete, ha Voldemort nem öli meg a szüleit. Akkor még ma is élnének, és várhatná az iskolai szüneteket, hogy hazamehessen!
- Milyen csodálatos lenne... –motyogta magának.
Elképzelte, hogy milyen boldog is lenne, de akkor betolakodott valami a fejébe... Voldemort... Lehet, hogy ha nem akarja megölni a szüleit, és Åt, akkor még ma is Voldemort rémuralma alatt sínylÅdne a varázslótársadalom.
- Így kellett lennie... –vigasztalta magát.
Úgy érezte, lehet, hogy neki jobb lenne, ha Voldemort azon a napon messze elkerülte volna Godric's Hollow-t, ahol a szüleivel élt, de abban is biztos volt, több százezer varázslónak és boszorkánynak lett jobb az élete azon a bizonyos napon. És az Å édesanyjának köszönhetik Voldemort bukását.
- Így kellet lennie...
- Minek kellett így lennie? –Ron lépett a szobába.
- Semmi –motyogta Harry, miközben felült az ágyában.
- Te sírtál?
- Dehogy –mondta Harry, miközben igyekezte észrevétlenül megtörölni szemeit: nem, sírt, Å nem, de mégis, olyan szép lett volna minden, s ahhoz képest, olyan borzalmasan alakultak a dolgok, egy könnycsepp csillant meg a szemében, de nem több.
- Aha, biztos –mondta Ron és lefeküdt az ágyára.
Harry igyekezett nem gondolni többet rá, miért pont Å?
- „Így kellett lennie..." –mondogatta magában, mikor eszébe jutott, hogy „bárcsak máshogy történt volna", és ilyenkor mindig felrémlett elÅtte az is, amit egyszer Dumbledore mondott neki: „Rossz úton jár az, aki álmokból épít világot."
Harry úgy döntött, nem menekül álmaiba, nem élhet abban az álomvilágban, melyben boldogan élhetne a szüleivel.
Az álomvilágba való menekülés már csak azért sem lett volna tanácsos, mivel visszatértek ismétlÅdÅ rémálmai. Mindig ugyanazt álmodta. Rengetegszer végignézte már, ahogy a Sötét Nagyúr megöli a szüleit. De mindig egyre többet látott. Álmaiban már Féregfark is szerepelt, mikor elárulta Voldemortnak a szüleit, majd látta, ahogy édesapja feltartóztatja a feketemágust, aztán, ahogy az édesanyja védi Åt, aztán újra az anyukáját, ahogy élettelenül zuhan a földre, hallotta a hideg, sátáni kacajt, s látta azt a zöld villanást. Ekkor mindig felébredt, s sebhelye mindig borzalmasan fájt.
Az álmokban az volt a legszörnyűbb, hogy mindig kellemesen kezdÅdött, általában a szülei szerepeltek benne, s aztán hirtelen változtak meg a képek. Minden alkalommal váratlanul érte Åt Voldemort támadása.
A tanárok egyre több házi feladatot adtak, és a két fiú immáron megértette, miért szereti Hermione a számmisztikát: Vektor professzor órája unalmas volt, és rengeteget kellet tanulni rá. Hála a hosszú, bár földön töltött edzéseknek és a rengeteg házi feladatnak, Harrynek kevesebbszer kellett átélnie borzalmas emlékeit de rémálmaitól nem szabadulhatott meg teljesen.
Újra és újra elgondolkozott, mit tehet épp Voldemort? Talán épp tervet készít az Å meggyilkolására. Sebhelye is egyre többször fájdult meg, néha csak egy-egy pillanatra, de néha hosszú percekig. S ilyenkor mindig eszébe jutott, hogy az átokheg akkor sajog, ha Voldemort a közelében van, vagy ha izzó gyűlöletet érez iránta, így még barátainak sem minden esetben vallotta be, ha homlokába belehasított a fájdalom: biztos volt benne, hogy Voldemort nem mer az iskola közelébe jönni, s mivel Ron bátyja volt az egyetlen új tanár, ezért attól sem kellett tartania, hogy Vodemort kéme a Roxfortban van...
52