Negyedik fejezet
A bagolyházban
A hatodéves griffendélesek és mardekárosok már felsorakoztak Gloom professzor tanterme elÅtt, mikor a három jó barát odaért. Hamarosan a tanárnÅ is befutott és beengedte a diákokat a terembe.
Zöld talárt viselt, fekete haja kontyba csavarodott tarkóján, nyakában fekete, bÅréhez tapadó nyaklánc volt, mely két egymás felé forduló kígyót formázott. Harry a professzor szigorú tekintetét látva nem egy gyenge kezű, engedékeny tanárnÅt képzelt el. A nÅ hideg szépségében magasodott diákjai fölé, magasan ívelÅ, szénfekete szemöldöke alól szigorúan csillogó, zöld szemeivel nézte a bevonuló növendékeket.
Miután mindenki elfoglalta a helyét az asztalok mellett, a professzor megvárta, míg csend lett, és belekezdett az órába:
- Mint már tudják –a professzor halkan, szinte suttogva beszélt, bár így is mindenki hallhatta szavait, melyek tisztán, fenyegetÅen csengtek a terem falai közt –, Selma Gloom professzor vagyok. Bármily fiatalnak is tűnök, tizenkilenc éve végeztem a Durmstrang Mágusintézetben. A következÅ évben, és talán tovább is, én fogom tanítani magukat a sötét varázslatok kivédésére.
- Nem lesz az olyan hosszú idÅ... –súgta Ron Harrynek.
- Ne gondolják, hogy nem hallok! –Gloom professzor jelentÅségteljesen Ronra nézett. –HajszínébÅl és szeplÅibÅl ítélve az egyik Weasley-csemetéhez lehet szerencsém –tette hozzá megevetÅ fintorral.
- Az elÅdje is csak egy Weasley-csemete volt –motyogta Ron sértÅdötten.
Gloom összehúzta szemeit, s gúnyos mosollyal csak annyit mondott:
- Meglátjuk.
Harry, bár próbált nem odanézni, szeme sarkából is látta, ahogy barátja fülig elvörösödött. Elfordította tekintetét. Észrevette, hogy Pansy Parkinson közel hajol a mellette ülÅ mardekáros lányhoz.
- Ahhoz képest, hogy még nem is tanított, egész ügyes! –olvasta le Harry a lány szájáról a szavakat.
Gloom odasétált a Pansy padjához és felemelte az egyik könyvét, közben bal kezével hófehér pálcájával játszadozott.
- Nos, talán nem említettem, de az iskola elvégzése után ott is tanítottam, Parkinson! –mondta és visszadobta a fekete borítású könyvet az asztalra. –Akkor talán folytassuk az órát egy rövid névsorolvasással!
A professzor sorra felolvasta a griffendéles és mardekáros neveket, s néha-néha felpillantott a pergamenbÅl, bár legtöbbször csak átfutó pillantást vetett a név tulajdonosára.
- Granger!
Hermione magabiztosan, mosolygósan felnyújtotta a kezét, amire a professzor olyan mélységesen megvetÅ és lenézÅ pillantással válaszolt, hogy a lány ijedten visszakapta azt.
A tanárnÅ az egyik név elÅtt megállt kicsit, nyelt egyet, majd kimondta:
- Longbottom!
Neville reszketve tette fel a kezét. Gloom vonásai megkeményedtek, lehunyta szemét, nyelt egyet, majd folytatta.
- Malfoy!
Gloom szemével végigmérte a tejfölszÅke fiút, pislogott, majd folytatta.
- Potter!
A tanárnÅ szeme kíváncsian felcsillant és fürkészÅ tekintetével az osztályt pásztázta. Harry lassan felnyújtotta a kezét. Gloom hunyorított, ajkába harapott, majd újra a pergamenre nézett.
Harry nem tudta eldönteni, ez mit jelenthet. Ötlete sem volt, mit gondol róla a tanárnÅ, mert arca semmilyen érzelemrÅl nem árulkodott. Ez Harryt nagyon zavarta, jobban örült volna annak is, ha a tanárnÅ utálja.
- Már tanultak a sötét lényekrÅl, az átkokról, és sok-sok ellenátkot is tanultak, de nem ismerik azt, amitÅl védekeznek –kezdte fejcsóválva, miután összecsavarta és letette a névsort. – Persze az órákon csak megismerkednek majd a fekete mágiával, használni nem fogják, egyelÅre. MielÅtt azonban elkezdenénk, lenne egy kérdésem önökhöz, pontosabban Seamus Finniganhez: Kérem, engem is tájékoztasson, hogy rögtön az elsÅ óráról, vagy csak a másodikról kellene „sírva kirohannom", mert errÅl még nem rendelkezem bÅvebb információkkal.
A diákok nevettek, de a tanárnÅre nézve rögtön abbahagyták. Fekete szemöldökeit magasra felhúzta, fejét kicsit hátrabillentve nézett a fiúra. Seamus elvörösödve meredt maga elé az asztalra.
- Finnigan büntetÅfeladatot kap –jegyezte meg keményen. – Jelentkezzen az óra után! Kezdjék el kijegyzetelni a Sötét ErÅk – Ismerjük meg ellenfelünket elsÅ fejezetét! Mindaddig csak a könyvet jegyzetelik majd az óráimon, amíg meg nem tanulnak viselkedni! Ha kell egész évben! Mire várnak még? Kezdjenek hozzá! És jó szórakozást...
A következÅ percekben izgatott lapozás, keresgélés zaja töltötte be a termet, majd csak a pennák percegése törte meg a csendet.
Gloom professzor írt valamit egy fekete borítású könyvecskébe, néha feltekintett és ellenÅrizte az osztályt, majd visszatért munkájához. Az óra vége elÅtt öt perccel felállt, és feladta a házi feladatot. Miközben a diákok a rengeteg feladat miatt háborogtak, Seamus Finnigan lemondóan lépett a tanári asztalhoz. Harry és barátai már a Nagyteremben ebédjüket fogyasztották, mikor a fiú megérkezett.
- Öt pergamen! Öt pergamen a FÅbenjáró Átkokról! –mondta a fiú és könyveit lecsapva leült Dean Thomas mellé.
- Még Piton sem adott soha ennyi büntetÅfeladatot! –mondta sötéten Harry. –Pedig neki van benne gyakorlata!
- Nem is hallhatta, amit mondok! –mondta Ron. –Nem hittem volna, hogy lesz még egy tanár, akit legalább annyira utálok, mint Pitont!
- De Piton legalább nem gondolatolvasó! –fűzte tovább Harry.
- Ugyan fiúk! Csak mert nem olyan gyengekezű, mint ahogy ti gondoltátok, még nem lenne rossz tanár, de ahogy a diákjaival bánik... Ha Gemeni is ilyen lesz... Bele sem merek gondolni!
- Hát attól nem lesz kedves, ha tÅle is majdnem elkésünk! Induljunk, mert még azon kapjuk magunkat, hogy mi is több oldalas esszéket írunk valamirÅl, mondjuk az 1792-es Koboldlázadásról! –mondta borzongva Harry.
- Jaj, ne is mondd! –mondta Ron, és sietve felkapta könyveit.
A nagyteremben már alig volt néhány tanuló, mindenki elindult az órájára, mikor a három jó barát kilépett ajtaján, s átvágva az elÅcsarnokon elindult Gemeni professzor tanterme felé. A második emeleten járva hangos vihogást és kacarászást hallottak. Harry hátrafordult, és úgy érezte, mintha jeges vizet zúdítottak volna rá: Hóborc bukfencezett át rajta.
- Lám, lám! Csúnya, rosszcsont diákok a folyosón!
A kopogószellem idegesítÅen vihogott, s közben körbetáncolta hármójukat.
- Menj innen, Hóborc! El fogunk késni! –kiabálta Hermione a szellemnek, de az csak nevetett rajta. –Nem hallod? Menj innen! Én prefektus vagyok! Menj innen, vagy szólok a Véres Bárónak!
Erre a szellem megborzongott, és eltűnt egy poros lovagi páncélban.
- Kíváncsi vagyok –kezdte Harry, miközben tovább lépkedtek a folyosó hideg kövén -, miért fél ennyire Hóborc a Bárótól.
- Lehet, hogy a talárján az Hóborc vére... Senki sem tudja, hogy halt meg... –játszott el a gondolattal Ron.
Befordultak az átjáró végén arra a folyosóra, ahol a mágiatörténet terem volt. A folyosón azonban nem voltak diákok, csak lépteik hangját visszhangozták a falak. Odaszaladtak a teremhez, Hermione bekopogott és benyitott. Gemeni professzor az asztalon ült, hosszú, fekete talárja lelógott a földig, kezében könyvet és pennát tartott. Sötét haja alól halványzöld szemei kíváncsian villantak a késÅkre.
Hermione megállt az ajtóban, és ujjait szégyenlÅsen tördelve belekezdett a magyarázkodásba.
- Öhm... Professzor úr... Elnézést kérünk... Hóborc feltartott minket... és...
- Ugyan, hagyd csak! Az a fÅ, hogy itt vagytok, még semmi lényegesrÅl nem maradtatok le, de azért legközelebb induljatok kicsit hamarabb, hogy még Hóborc se akadályozhasson meg abban titeket, hogy idÅben érkezetek az órámra... Gyerünk! Gyerünk! Üljetek le! Ti vagytok Hermione Granger, Harry Potter és Ronald Weasley, ha nem tévedek.
- Igen –válaszolt Hermione tisztelettudóan mindhármuk helyett, majd helyet foglaltak az egyik asztalnál.
- Hogy azok is csatlakozhassanak hozzánk –folytatta óráját Gemeni professzor -, akik késve érkeztek, a Roxfort alapításáról volt szó. Beszélgetésünkben addig jutottunk, hogy iskolánkat körülbelül ezer éve alapította a kor négy legnagyobb mágusa: Hollóhát Hedvig, Hugrabug Helga, Griffendél Godrik és Mardekár Malazár.
(Hermione látszólag nagyon mérges volt, hogy ennyi remek pontszerzési lehetÅségrÅl maradt le.)
- Akkor legelÅször is foglalkozzunk kicsit részletesebben Hollóhát Hedvig életével. Kérem, jegyzeteljék le a fontosabb eseményeket! Lássunk is hozzá! Nos, ki tudja, hol élt Hollóhát? Granger kisasszony!
- A Loch Ness tó partján.
- Pontosan. Hollóhát 950. körül született a Loch Ness tó mellet, erre különbözÅ írásos dokumentációkból következtethetünk. Életében a Loch Ness-i szörnyet tanulmányozta, amitÅl a mugli emberek már akkor is rettegtek, így nem igen akadályozták munkáját.
- Ki tudja, ez után mi történt? Granger kisasszony?
- Hollóhát összebarátkozott a tó „szörnyével".
- Pontosan. A negyvenes éveiben járó Hollóhátnak sikerült összebarátkoznia Nessivel, így ki tudta deríteni, hogy egy félénk Kelpi riogatja a Skót-felföld varázstalan lakóit. Felfedezésének köszönhetÅen találkozott Griffendél Godrikkal, s késÅbb Mardekárral és Hugrabuggal is, akikkel közös elhatározásból azt a szent célt tűzték ki maguk elé, hogy megalapítják a Roxfortot.
- Könnyű kérdés: kikben látta a legnagyobb lehetÅségeket Hollóhát?
Harry magán is meglepÅdött, hogy felnyújtotta kezét.
- Akiket értelmesnek... mármint értelmesebbnek talált –javította ki gyorsan saját magát: ez úgy hangzott volna, mintha a többi házba, a Griffendélbe is a gyenge elméjűeket válogatnák, (bár a fiú szerint ez a Mardekárra igaz lett volna).
- Pontosan. Hollóhát azokat a mágustanoncokat gyűjtötte maga köré, akiket kifejezetten eszesnek vélt. Évekig tanította a diákokat a kis faházban, amibÅl a Roxfort kinÅtte magát, s melynek alapjaira késÅbb a kastélyt építették, de ez már egy másik történet.
Gemeni professzor az asztalon álló homokórára pillantott.
- Ó, hogy repül az idÅ! A következÅ órákon részletesebben is foglalkozunk Hollóháttal és életútjával, majd Griffendél Godrik következik... Nem, nem, inkább Hugrabug Helga, nem szeretném, ha lankadna a figyelem, hiszen számotokra gondolom Griffendél a legérdekesebb. Addig is foglaljátok össze, amit a mai órán tanultunk!
- Ez százszor jobb volt, mint Binns órái! –mondta Hermione, mikor már Flitwick tanterme elÅtt álldogáltak.
MegkezdÅdött a bűbájtan óra. Az apró Flitwick professzor szokásos könyvrakásán állva névsorolvasást tartott.
- Finnigan, Seamus!
- Itt vagyok!
- Granger, Hermione!
- Jelen!
És így tovább, egészen az L betűig, mikor is:
- Longbottom, Neville! Longbottom! Longbottom! Griffendélesek, hol van Neville Longbottom?
Senki nem tudott választ adni a kérdésre, még a mindig precíz és pontos Hermione sem, (bár ez az információ nyilvánvalóan nem szerepelhetett hÅn szeretett könyveiben).
- Mikor láttátok utoljára? Az elÅzÅ órán még ott volt?
- Mágiatörténeten még velünk volt! –mondta készségesen Harry.
- Az elÅcsarnokban elszökött a varangya, az öreg Trevor! –mondta Dean lelkesen. – Lehet, hogy még mindig keresi!
- Én nem keresném! –súgta Ron Harrynek.
- Az lehetetlen! Már húsz perce itt kellene lennie –vetette el Dean Thomas ötletét Flitwick.
Kopogtattak az ajtón és benyitott Gloom professzor.
- Elnézést, professzor úr, kérem, jöjjön velem. Neville Longbottomot valaki bezárta a seprűtárolóba és az ellenÅrzÅ bűbáj miatt nem vagyok biztos benne, hogy a fiúnak nem esne baja, ha erÅszakosabb varázslattal próbálkoznék –a professzor elfordult, talán egy mosolyt rejtett el ezzel, mindenesetre látszott rajta, nagyon szórakoztatja az eset.
- Azonnal. Gyerekek, sajnos ma elmarad az óránk emiatt a baleset miatt, de semmi baj, majd pénteken bepótoljuk a lemaradást! Addig is olvasgassátok a könyvet, nem fog ártani! Pénteken találkozunk.
Flitwick és Gloom sietve távoztak, ami elég komikus látványt nyújtott: Flitwick jóval alacsonyabb volt a nagy átlagnál, s a magasnak mondható Gloom derekáig sem ért.
- Szegény Neville! –mondta Hermione, miközben a folyosón léptettek. –Ki zárhatta be?
- Nekem van egy ötletem... –szólt sötéten Harry.
- Kire tippelsz? –érdeklÅdött Hermione.
- Hermione, hány olyan embert ismersz, akinek az szórakozás, ha szegény Nevillet bezárja a seprűtárolóba? –kapcsolódott be a beszélgetésbe Ron.
- Malfoy –mondta magától értetÅdÅen Hermione. –Szappanbuborék!
A Kövér Dáma portréja felcsapódott, utat engedve a három griffendélesnek. A Griffendél klubhelyiségében nagy volt a nyüzsgés, mindenki ott volt, aki épp nem valamelyik óráján tartózkodott. Szinte minden asztal körül, minden pamlagon, a kandalló párkányán, mindenhol diákok ültek. Harry még életében nem látott ilyet: az összes kéz könyvet markolt. Egy-két diák felállt, a hirdetÅtáblához lépett, majd sietve visszaült tanulni. Harry és barátai is elolvasták a kitűzött pergament.
A Diákok Figyelmébe!
Ahogy az évnyitón megtudták, mivel nem tudjuk biztosítani az összes diák biztonságát Roxmortsban, ezért nem mehetnek le mindannyian a varázslófaluba, csak ötven diák. A legjobb tanulmányi eredményt elérÅ diákok juthatnak le a faluba, tehát azok, akik a legtöbb ponttal gazdagítják házukat október 30-ig. A kirándulás Hallowe'en napján lesz.
Kérem azokat a diákokat, akik esélyesnek tartják magukat bekerülni az elsÅ ötven közé, idÅben kérjenek engedélyt szüleiktÅl, gyámjaiktól!
Minerva McGalagony
Mb. igazgató
- Én úgysem jutok le! –mondta lemondóan Ron.
- Ha nem tanulsz, akkor nem –válaszolt csípÅsen Hermione. –Engedélyt kellene kérni, ha lemehetnénk, akkor ne ez akadályozza meg, azon kívül Siriusnak jobb minél elÅbb írni, ki tudja, hol van épp?
Harry bólintott, elÅhúzott egy üres pergament, tintát, pennát, és hozzáfogott a levél megírásához.
Kedves Szipák!
Itt minden rendben, bár az új Sötét Varázslatok Kivédése tanár még Pitonnál is rosszabb.
Hallowe'enkor az addig ötven legjobb tanulmányi eredményt elérÅ diák lemehet Roxmortsba tanári felügyelettel. Szeretnék én is lemenni, de ehhez szükségem van az engedélyedre.
Remélem jól, vagy és hamarosan látjuk egymást!
Üdvözlettel:
Harry
Ui.: Üdvözlöm CsikócsÅrt!ï
- Kész! –Harry végigolvasta művét. – Megírtátok?
- Én meg, még Ginnyt megkérdezem, elküldte e már az övét... Hermione? Hermione!
A lány távolba révedÅ tekintettel bámult ki az ablakon.
- Hermione! Hermione merre jársz?
- Öhm, tessék? Bocsánat, nem figyeltem.
- Hermione, jól érzed magad? –kérdezte Ron.
- Igen, persze, csak kicsit elkalandoztam. Mit kérdeztetek?
- Hogy megírtad-e már a levelet a szüleidnek? –ismételte a kérdést Harry.
A fiú a pergamenre tekintett, amit a lány a kezében tartott. A papír üres volt.
- Holnap megírom. Fáradt vagyok, azt hiszem, lefekszem! Jó éjt! –mondta és felszaladt a lányok hálószobáihoz vezetÅ lépcsÅn.
- Mi lett vele? –kérdezte Ron.
Harry csak vállat vont.
- Ginny, írtál már anyáéknak? –kiabált át Ron a klubhelyiségen.
Ginny felállt és odament a két fiúhoz.
- Még nem, és te elküldted?
- Nem, ha ideadod, felviszem a bagolyházba, egy bagoly hazaviheti mindkettÅt.
- Oké –mondta a lány, és egy nyitott pergamenborítékot nyújtott bátyjának.
Ron bele tette a saját levelét.
- Most vigyük fel a bagolyházba? –fordult Harryhez.
- Minél hamarabb, annál jobb!
A két fiú hosszú, sötétségbe burkolózó folyosókon, gyéren világított csigalépcsÅkön és rejtekajtókon át eljutott a kastély legmagasabb pontján elhelyezkedÅ bagolyházba. Amint beléptek a sötét helyiségbe, ezer és ezer sárgán világító szempár tapadt rájuk. A hatalmas ablakokon keresztül látszott az ég, melyen halványan világítottak a csillagok. Telihold volt, de a sárga korongot felhÅ takarta. Harry a sötétben is látta a hosszú rudakon üldögélÅ baglyokat. Szárnysuhogás hallatszott, majd Hedvig kedvesen belecsípett a vállába.
- Szervusz! –suttogta Harry és végigsimított baglya puha tollain.
- Pulipinty! –hívta madarát Ron, mire a lelkes kis postás olyan lendülettel ugrott le az egyik rúdról, hogy nem tudott megállni gazdája elÅtt, arcon csapva Åt.
- Puli!
Amint Ronnak is sikerült rákötnie a küldeményt az izgága kis postás lábára, Hedvig és Pulipinty azonnal szárnyra kapott és eltűnt a sötét éjszakában.
Nyikorgás, majd ajtócsapódás hallatszott, mely Harryt az unokaöccse, Dudley Dursley horrorfilmjeibÅl kiszűrÅdÅ hangokra emlékeztette.
- Weasley, Potter... –hallatszott egy vészjósló, suttogó, rideg, fagyos hang a sötétbÅl.
- Ááááh! –ordított Ron és Harry egyszerre.
- Lumos! –hangja fenyegetÅen visszhangzott a nedves falak közt.
Harryt elvakította a világosság. Kezét a szeme elé tartotta, és egy magas nÅalakot pillantott meg.
- A két jómadár! Semmibe veszik a kijárási tilalmat?
Az alak messzebb tartotta tÅlük pálcáját, és Harry végre felismerte, nem egy horrorfilmbÅl szökött gyilkos volt, csak Gloom professzor, bár a két fiúnak Å is épp elég nagy fenyegetést jelentett, hiszen a tilosban jártak, ahogy arra a professzor is volt olyan kedves, és felhívta figyelmüket.
- Ez bizony még rengeteg pontjába kerülhet a Griffendélnek! Ha már ilyen bátrak... –nevetett, de hangjában nem volt semmi örömteli, majd folytatta. –Mit keresnek itt?
- Öhm... Engedélyt kellett kérnem a szüleimtÅl –mondta Ron.
- Éjfélkor? Jobb idÅpontot nyílván nem talált. És Potter?
- Nekem is.
- Ha nem tévedek, a mugli rokonai már harmadikos korában sem adták meg az engedélyt, hogy lemehessen Roxmortsba. Ráadásul az a fehér bagoly egész nyáron a Roxfortban volt, nem tartja a muglikkal a kapcsolatot. Kinek írt?
- Hát... öhm... Úgy gondoltam, megpróbálom, hátha mégis megadják az engedélyt... –Harry úgy érezte, a tanárnÅ tudja, hogy hazudik.
Gloom professzor felhúzta amúgy is magasan futó szemöldökét.
- Visszakísérem magukat a klubhelyiségükbe, mielÅtt még valaki más is megtalálja magukat... Indulás!
Harry és Ron abban reménykedve, hogy a professzor talán nem von le több száz pontot a súlyos kihágásért, sietve elindultak a kijárat felé.
- Potter! –a tanárnÅ fehér fénnyel világító pálcájának fénye egy vízszerű anyagból szÅtt köpenyre esett. –Ezt ne hagyja itt.
Harry odaugrott a Láthatatlanná TévÅ Köpönyeg mellé és talárja alá rejtette.
A kastély feszült, szinte várakozásteljes csöndbe burkolózott. Ahogy végighaladtak a kihalt folyosókon nem hallottak mást, csak Gloom professzor cipÅinek ütemes kopogását.
Mikor végre megérkeztek a Kövér Dámához, a professzor megszólalt.
- Most megúszták, de természetesen, ha legközelebb kihágáson kapom magukat, nem fog érdekelni, mily nemes szándék vezérelte magukat tettük végrehajtásakor. A Griffendél bizony sok-sok pontot fog veszteni miatta! Ehhez tartsák magukat! És Potter! Ne keresse a bajt...
Gloom úgy nézett Harryre, mintha a fiú valamilyen veszélyes kaszkadÅrmutatványt akarna végrehajtani, mely legnagyobb valószínűség szerint az életébe kerül. Azonban a tanárnÅ szemében ott csillogott valami különös fény, Harry nem tudta eldönteni, mit jelenthet. Biztos volt benne, hogy a professzor valóban aggódik az életéért, mégis, valami mást is látott a zöld szempárban, amit nem tudott értelmezni. Harry óvatosan bólintott. Gloom hátravetette fekete haját és elviharzott. Mikor elült lépteinek zaja, és talárja suhogása, Harry és Ron a Kövér Dáma rosszalló pillantásaival kísértetve beléptek a Griffendél-toronyba.
A klubhelyiség már szinte teljesen kiürült, csak néhány végzÅs tanuló ült itt-ott a karosszékekben könyvei fölé görnyedve. Valahol egy óra tizenkettÅt ütött. Mivel már Hermione sem volt ott, Harry és Ron felmentek a hálóterembe.
Harry lefeküdt az ágyára. FelidézÅdött benne a megérthetetlen pillantás. Hamarosan feladta a próbálkozást, hogy megértse a különös csillogást. S ahogy megszabadult a gondolattól, már aludt is, mit sem törÅdve a nyugtalanító eseményekkel, amik aznap a mágusvilágban történtek, s amikrÅl Å mit sem tudott...
38