Tizennegyedik fejezet
Miss O'DonellHétfÅn reggel, mikor Harry és barátai a nagyterembe indultak, tanúi voltak annak, hogy a hatalmas tölgyfaajtón belép McGalagony professzor, oldalán egy fiatal boszorkánnyal. Vörös haját két copfba fonta, kék szeme izgatottan csillogott, mikor körülnézett az elÅcsarnokban. Hosszú, barna köpenyt viselt világoskék talárja felett.
- Üdvözlöm a Roxfortban –szólt McGalagony professzor. –Kérem, kövessen, a diákok már bizonyára izgatottan várják az új tanárukat.
Harry, Ron és Hermione egymásra néztek, majd bementek a nagyterembe a két tanár után, és sietve leültek a griffendélesek közé, a tanári asztalhoz legközelebb esÅ helyre. Közben McGalagony megállt az asztal elÅtt, és jelezte, hogy szólni kíván.
- Szeretném bemutatni önöknek –kezdte, mikor csend lett a teremben. -, az új legendás lények gondozása tanárukat, Miss Debra O'Donellt. Az év végéig, s reményeink szerint tovább is, Å fogja oktatni ezt a tantárgyat.
Miss O'Donell mosolyogva sorban kezet fogott az összes tanárral, valamint Hagriddal is, majd leült Gloom professzor mellé, és a szünetbÅl hátralevÅ idÅben vele beszélgetett.
- Miért vannak ezek ennyire összemelegedve? –kérdezte Ron, aki valószínűleg észrevette ugyanezt.
- Cssst! –Hermione az ajkára szorította ujjait, és fejével a tanári asztal felé bökött.
- Nem mondod komolyan, hogy... –Ron segélykérÅen Harryre nézett, aki azonban szintén a fülét hegyezte, hogy elcsípjen néhány szót.
-... a múltkor még minisztériumi boszorkány voltál, elÅtte pedig eladó az Aranytalár Varázsdivatban, azelÅtt pedig... –susogta Gloom.
- Tudom, tudom... oh, mindig rosszat akarok mondani...
- Akkor inkább ne mondj semmit... De az tény, hogy más a talárjait váltogatja úgy, mint te a szakmádat.
- Azért te sem panaszkodhatsz! ÚjságírónÅ vagy auror... hát...
- Változnak az idÅk...
- Na de auror? Azt a boszorkányt, akit én ismertem anno jó pár éve, rá nem lehetett volna venni, hogy felcsapjon aurornak!
- Változnak a körülmények is... Miért, belÅled kinézte volna bárki is, hogy tanár nénit fogsz játszani?
- Hát nem, de azért a te, hogy is mondjam, átváltozásod azért meglepÅbb volt!
- Azért majd vigyázz a griffendélesekkel, fÅleg a hatodévesekkel! Tudod, Harry Potter és társai... A következÅ két órám velük lesz, meg a Mardekárral... Valószínűleg megint hosszú perceket tölthetek azzal, hogy megmagyarázom a beszélgetésünket... A Potter-fiúnak úgy tűnik az a hobbija, hogy bárkivel beszélgetek, hallgatózik... Úgyhogy lehet, hogy jobb, ha azt is elmondom, hogy osztálytársak voltunk, azért ismerjük egymást, mert még messzemenÅ következtetéseket von le...
Harry érezte, ahogy a fülig elpirul. Gloom és O'Donell feléjük fordultak. Hermione és Ron is mereven bámulták az asztalt, akárcsak Å. Nem tudták állni sem új professzoruk fürkészÅ pillantását, sem Gloom professzor tekintetét, (Harry azzal magyarázta meg magának, hogy a tanár belelát a gondolataiba...) Próbáltak felkészülni rá, hogy lehet, hogy Gloom a következÅ pillanatban leordítja Åket, de a tanárnÅ csak nevetett, elköszönt volt iskolatársától és kiment a terembÅl. Persze Åk sem akarták tovább állni Miss O'Donell kék szemének átható pillantásait, így felkapták táskáikat, és elindultak a sötét varázslatok kivédése terem felé.
Másnap délután a griffendélesek és mardekárosok a csepergÅ esÅben fokozott kíváncsisággal indultak el a Tiltott Rengeteg felé.
- Üdvözlök mindenkit az elsÅ közös óránkon –kezdte az ezüstösen csillogó, égkék talárban feszítÅ Miss O'Donell, mikor mindenki megérkezett.
A tanárnÅ teljes ellentéte volt Hagridnak, kívülrÅl legalábbis biztosan. Karcsú, magas, törékeny alakja jól látszott még a vastag, sötétkék köpenyen át is, melyet kék talárjára vett fel. A csuklya alól kilógott egyenes, fényes, vörös haja. És természetesen szakálla sem volt, ezt rögtön észre lehetett venni rajta.
- Hagridtól értesültem róla, mi mindent tanultak eddig, és Åszintén szólva, kezdem kicsit úgy érezni, hogy a legizgalmasabb lényeket már vették, de azért ne aggódjanak, nálam sem fognak unatkozni, de azért én jobban fogok vigyázni, hogy lehetÅleg túl is éljék a találkozást az egyes lényekkel –a tanárnÅ széles mosollyal nézett egy pillanatig diákjaira, majd folytatta. –Mai óránkat kedves vacogó hatodévesek az egyik elsÅ emeleti teremben tartjuk, dolgozószobám szomszédságában. Kérem, kövessenek!
A professzor, nyomában a diákokkal, felment az emeletre, kinyitott egy ajtót, és beterelte a tanulókat.
- Nos, gondolom, mindannyian szeretik a kviddicset... –kezdte, miközben egy letakart kalitkát helyezett az asztalra. – Mint talán tudják, a játékban eredetileg a legkisebb labda, az aranycikesz helyett egy madarat használtak, nem meglepÅ, hogy errÅl a fajról kapta a labda a nevét. Az aranycikesz teste tökéletesen gömbölyű, csÅre hosszú, és vékony, szeme piros, ékkÅszerű. Körbeforgó szárnyizületének köszönhetÅen hihetetlenül gyorsan képes irányt változtatni. Tolla és szeme igen értékes, ezért a mágusok a kihalás szélére sodorták a fajt. Szerencsére a Minisztérium felismerte a veszélyt, és különbözÅ rendeleteket hozott a madár védelmére, ezek közt a legfontosabb az volt, hogy betiltották a kviddicsben való használatát. Egyébként nincsenek nagy igényei, de nem szereti a nagy hideget.
Miss O'Donell csillogó kék szemeivel kinézett az ablakon. Odakint az esÅ idÅközben havazásra váltott. Apró kis pihék hullottak az ablakra, s rögtön el is olvadtak a meleg felülethez érve.
- Lássuk! –szólt a professzor újból magára vonva a diákok figyelmét, azzal lerántotta a leplet a kalitkáról, amiben ott körözött a kis madár. – Akkor egy tiszteletkört hagy lássunk a madárkától.
Kinyitotta a kalitkát, és az aranycikesz már el is tűnt a szemük elÅl, még Harry sem tudta szemével követni, olyan gyors volt.
- Ezért tartottak hetekig régen a kviddicsmeccsek –mondta Miss O'Donell. – A labda valamivel lassabban cikázik, ráadásul a mostanában használatossal már nem is lehet ilyet csinálni: Invito!
A kis madárnak csak a szárnya látszott ki a professzor kezébÅl.
- Akkor talán írjuk is le, hogy maradjon belÅle valami! Pennát, pergament elÅ! Egy-kettÅ, mindenki!
- Nem is volt olyan rossz –jegyezte meg Harry óra után.
- Szerintem sem. Hagrid óráján soha nem írtuk le rendesen. És neked hogy tetszett, Ron? Ron? Már megint hova lett?
- Fogalmam sincs...
Már a majdnem megérkeztek Vektor professzor számmisztika terme elé, mikor a fiú utolérte Åket.
- Ott hagytam a könyvemet –magyarázta.
- Mit gondolsz O'Donell professzorról? –kérdezte újra Hermione.
- Hát, Hagrid jobb volt, de azért nem rossz... Csinosabb, mint Hagrid!
- Bolond –nevetett Hermione.
- Miért? Végül is igaza van –lépett barátja védelmére Harry egy széles vigyorral.
- Még nem volt olyan tanárunk, aki ennyit mosolygott volna, de mégis olyan furcsa... Mintha nem lenne Åszinte –Hermione arcáról eltűnt a mosoly.
- Ugyan, Hermione, kedves próbált lenni, ettÅl még nincs vele semmi baj...
- Akkor is, Harry...
- Mindegy, Hermione mindig talál valami kivetni valót, ha egy tanárról van szó, kivéve persze Vektor professzort, mert Å olyan szabályos!
- Vektor professzor nagyon is jó tanár! –háborgott a lány.
- Akkor menj feleségül hozzá! Biztos rád is szívesen ragaszt egy fecnit! –Ron döntÅ érvnek tekintette, hogy a rendszerszeretÅ professzor mindent különbözÅ színű, de egyforma méretű mappákba rendezett, s az is fontos jelentéssel bírt számára, milyen színű címke van a mappán.
- Csak utánatok –mondta Harry és elÅreengedte barátait, ennyivel is késÅbb léphetett be a professzor már-már idegesítÅen szabályos termébe.
87