Negyedik fejezet
Fény a sötétben
Másnap reggel a szokásosnál is hidegebb volt. A borult égen sötét felhÅk úsztak. A park füve nedves volt az éjszakai esÅzéstÅl, a levegÅ is nehéz volt, s nem mozdult, szinte fojtogatta Harryt. Úgy érezte, valami sötét telepedik lelkére, s hangulata épp oly borongóssá vált, mint az idÅ.
A hetedéves griffendélesek és mardekárosok a Tiltott Rengeteg fái mellett álltak Miss O'Donell, és valami különös oknál fogva Lady Ferisse társaságában.
- Nos, a mai órán egy igen különleges lénnyel ismerkedünk meg. A szárnyas lovak, azaz pegazusok egyik fajtájáról van szó, a thestralról. Egyesek szerint balszerencsét hoz, de nekünk épp ellenkezÅleg. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk ugyanis, hogy Aryan mindenhová magával viszi az Å Bright Shadowját. A thestral igen intelligens lény, és láthatatlanná tud válni, de mindenben követi gazdája utasításait. Aryan, kérlek.
Lady Ferisse a szájához emelt egy különös, faragott sípot. Megfújta. Nem hallhatta senki a hangot, amit kiadott, de mindannyian érezték. Néhány pillanattal késÅbb felbukkant egy hatalmas fekete lény a levegÅben. Nagyobb volt, mint egy hippogriff, szÅre ébenfekete volt, de patái és sörénye vörösen izzottak. Felnyerített, s a következÅ pillanatban négy pata dobbant Lady Ferisse mellett.
A thestral egész lényébÅl sugárzott az erÅ, a büszkeség, s valami különös felsÅbbrendűség, mely a varázsvilág minden élÅlénye fölé emelte Åt.
Körbeállták a hatalmas lényt. Az idÅnként két lábra ágaskodott, de Lady Ferisse egyetlen érintése elég volt ahhoz, hogy lecsillapodjon.
Néhány percig ámulva figyelték a csodálatos lényt, majd Lady Ferisse elengedte az állatot, az tett néhány lépést a nedves füvön, kitárta hatalmas, fekete szárnyait, s a levegÅbe emelkedett. A szárnycsapásai nyomán keletkezÅ légáramlat a földre taszította a közelben állókat.
Lady Ferisse magukra hagyta Åket, s az óra hátralevÅ részében Miss O'Donell tovább ecsetelte a thestral tulajdonságait.
Az óra végén kiderült, mindenkire nagy hatással volt a lény. Már csak azért is, mert búcsúzóul Miss O'Donell kijelentette:
- Ha valaki rosszul érezné magát, ami a thestral közelsége miatt elÅfordulhat, azonnal menjen fel a gyengélkedÅre!
Aztán néhány órával késÅbb, sötét varázslatok kivédésén érdekes dolog történt. Gloom professzor arról tartott rögtönzött elÅadást, hogy mit kellett volna leírniuk a zárkavarázsról írt dolgozataikban, s közben az asztalok közt járkált. Megállt Harry mellett, abba hagyta a magyarázatot és felemelte a könyvét, amelyen Harry kiegészítette a címet (Teljesen Haszontalan VédÅvarázslatok, avagy hogy tegyük ártalmatlanná önmagunkat-ra). FürkészÅ pillantást vetett Harryre, majd pálcájával finoman rákoppintott a feketébe kötött fedÅlapra, s azon Harry kusza, rajzolt betűi rendezÅdtek, végül az aranyszínű felirat egységes lett, s úgy tűnt, ez az eredeti címe a kötetnek. Gloom folytatta elÅadását, s lassan visszatette a könyvet Harry elé, s tovább indult az asztalok közt, ám alig jutott tovább, kopogtattak az ajtón, s benyitott Lady Ferisse.
Az a fölényes nyugalom, ami korábban áradt belÅle, úgy tűnt, teljesen semmivé foszlott. Ajkai remegtek, s arca ijedtségrÅl árulkodott. Gloom összeráncolt szemöldökkel lépett közelebb hozzá. Lady Ferisse kinyitotta száját, valamit mondani próbált, de végül hang nem jött ki a torkán, csak ijedten pislogott Gloom professzorra. A boszorkány összeráncolt szemöldökkel kutatta a tanárnÅ arcát, s végül úgy tűnt, megértette szavak nélkül is, amit Lady Ferisse közölni próbál. Végül Aryan remegÅ hangon csak annyit mondott:
- Siess!
Gloom nyelt egyet, majd az osztályhoz fordult:
- Az óra elmarad, majd holnap befejezzük –vette oda, s kezében a fekete kötéses könyvvel már el is tűnt a folyosón Lady Ferissevel.
Harry, Ron és Hermione értetlen pillantást váltottak.
- Mi volt ez? –kérdezte megrökönyödve Hermione még mindig a professzorok után nézve.
- Talán a thestral? –vette fel Ron.
Harry némán csak a fejét rázta.
Másnap a mugliismeret terem elÅtt újabb meglepetés érte Åket. McGalagony jelent meg.
- Sajnálom, de a mugliismeret tantárgy oktatása bizonytalan ideig szünetel. Elmehetnek.
- A végén nem tartanak meg egyetlen órát sem? –háborgott Hermione, miután már hármasban rótták a folyosókat.
- Én túlélem, de bárcsak Gloom ma sem tartaná meg! –álmodozott Ron.
- Ugyan. A sötét varázslatok kivédése az egyik legfontosabb tantárgy. Kár hogy pont Gloom tartja. Ráadásul, hallottátok Lady Ferissét! Mardekáros volt –mondta jelentÅségteljesen Hermione.
- Ahogy Ferisse és O'Donell is! –vette ellen Harry. –Ráadásul Mrs Figg volt a házvezetÅjük, tudod, mint nálunk Piton!
- Nem is Mardekár, hanem... Tényleg, nem is mondta, mi a házak neve, mindegy, majd holnap megkérdezzük, bár engem kiráz a hideg attól a nÅtÅl!
- Hermione... –motyogta Ron olyan hangsúllyal, mintha ez mindent megmagyarázna.
Azonban, mint kiderült, Lady Aryan Ferissének esze ágában sem volt tovább foglalkozni a Durmstranggal. De elÅbb még ott volt egy legendás lények gondozása óra.
- Hát rendben, a thestrallal való találkozás után belevethetjük magunkat a komolyabb anyagrészekbe.
O'Donell odalépett az elsÅ padhoz, s felcsapta Hermione könyvét. A lap tetején vastag betűs cím volt: Emberszerű lények, s alatta valamivel kisebb betűkkel: Szilézek.
Harry már hallotta ezt valahol... Elgondolkozott egy kicsit, s végül eszébe jutott: „Még ha sziléz lennék is, a Sötét Jegyet nem tudnám eltüntetni a karomról" –csengtek fülében Gloom professzor Pitonhoz intézett szavai.
- A szilézek. Nos igen –kezdte Miss O'Donell, s közben fel-alá sétált a katedra elÅtt, vörös haja meg-meglibbent mögötte. –KülsÅ ismertetÅ jelük csak egyetlen egy van: a szemszínük a hangulatuktól függÅen változik, de képesek változtatni is a színét akaratuk szerint, ám ezzel nem sokat élnek. Ha például félnek, a szemük acélkékben játszik, ha dühösek, fűzölden csillognak, ha fáradtak, akkor sötétszürkék. Persze ezt is el tudják rejteni, egy bizonyos követ kell viselniük, ez mindegyiknek más, s akkor az eredeti szemszínüket látjuk. Jóval fiatalabbnak látszanak, mint amilyen idÅsek valójában, általában fele annyinak tűnnek. Igen nagy varázserÅvel rendelkeznek, de pálcát nem használhatnak törvényesen, mivel az értelmes lény státuszt nem nyerték el, nem tudták megkérdezni Åket, hogy elfogadják-e, köszönhetÅen annak, hogy általában titkolják, hogy nem emberek, mint más emberszerű lények is. Nem bírják a közvetlen, erÅs napfényt, viszont elég veszélyes, hogy a szilézek, akárcsak a morphének, képesek pálca nélkül is varázsolni. Pontosan vissza tudnak emlékezni bármire. Igen hirtelen haragúak, de kegyelmet nem ismernek. Azonban szimpatikus tulajdonságuk, hogy értik a környezetükben levÅ tárgyak, fák, bokrok, állatok beszédét. Mindenesetre az azért elég meglepÅ, ha ismerünk valakit, és késÅbb kiderül róla, hogy sziléz...
Egy igen nehéz átváltoztatástan óra után végül (kis késéssel) elkezdÅdött a mágiatörténet óra is.
- Ezzel vegyék lezártnak a varázslóiskolák témáját –kezdte Lady Ferisse. – Kicsit elÅre ugrunk az idÅben, hogy megismerkedjenek mindazzal, ami esetleg a szüleikkel, nagyszüleikkel történt. Századunk eleje jórészt eseménytelenül telt, s bár tudásuk csekély, de mindannyian hallottak már történeteket, vagy még inkább rémtörténeteket egy olyan korszakról, mely nem is olyan rég ért véget, s most újra eljönni látszik. Maguk még nem éltek azokban az években, vagy még csak csecsemÅk voltak. Hogy mikor kezdÅdött, azt senki sem tudja, de hogy mikor ért véget –kis hatásszünetet tartott, majd folytatta-, azt mindenki –a tanárnÅ jelentÅségteljesen Harryre nézett. – Egyesek számára fájdalmas emlékek merülhetnek fel. A választás joga maguknál van: csak tudni akarnak errÅl az idÅszakról, vagy ismerni akarják. Döntsenek. De elöljáróban annyit, nagy esélyük van rá, hogy meg is éljék.
Harry oldalra pillantott, Hermione és Ron tanácstalanul ültek mellette, s úgy tűnt, a teremben mások sem tudják, mit vár tÅlük a tanárnÅ. Végül Harry halkan megszólalt:
- Ismerni akarom.
Erre végül a többiek is bólogattak.
- Rendben –mondta Lady Ferisse, s egy pillanatra arca s hangja is elkomorult. – Rendben –ismételte. – Én elmondok maguknak róla annyit, amennyit mondhatok, amennyire képes vagyok. Talán ijesztÅen hangzik, de a megismeréshez tudniuk kellene mit tett az a varázsló, akinek mindezt köszönhetjük.
Lady Ferisse rezzenéstelen tekintettel pásztázta az osztályt. Az arcokon látszott, többen máris megbánták a hirtelen döntést.
- De talán még várhatunk vele –mondta nagy sokára Lady Ferisse. Harrynek az a különös érzése támadt, hogy a tanárnÅ szándékosan játszik velük. – Egyszer szembe kell nézniük mindezzel. A szerencsésebbeknek csak az életével, a többinek Vele, magával is –tette hozzá azzal az émelyítÅ vigyorral. – Csak idÅ kérdése, mikor. Halogathatom, de nem lesz könnyebb.
(Harry megfigyelte, hogy egyes mardekárosokra, köztük Draco Malfoyra, nem volt olyan rossz hatással Voldemort emlegetése, mint a többiekre, de épp azon volt felháborodva, hogy a tanárnÅ olyan dolgokkal viccel, amikkel nem szabad.)
- Nos, tulajdonképpen nem is tudom, mivel kezdjem... Konkrét eseményekkel inkább nem... Van egy olyan érzésem, hogy nem viselnék jól... De akkor... Ki lenne az aki...
- Mondjuk, a Díva? –Harry kapva kapott a lehetÅségen.
Lady Ferisse, aki eddig az asztal elÅtt sétált a dobogón, szinte mozdulatlanságba dermedt. Lassan oldalra fordította fejét, Harryre nézett, szája tátva maradt a meglepetéstÅl, majd megrebegtette szempilláit.
- Tessék?
- Öhm, csak egy ötlet volt –visszakozott Harry. – Ha nem V... mármint...
A tanárnÅ összeráncolta homlokát, elkerekedett szemmel, s újra tátott szájjal figyelte a fiút, s Harry jobbnak látta hallgatni.
- Érdekes –mondta elgondolkozva, hosszan nézett Harryre, s szürke szemeiben már nem kíváncsiság, inkább aggodalom csillogott. – A Díva? Hát jó, felÅlem... De egy valamit elÅre megmondok: nem lesz kellemesebb azt sem hallgatni...
Harry figyelmét nem kerülte el, hogy a tanárnÅ pillantása róla Neville Longbottomra csúszott...
- Az egyetlen probléma az, hogy elvileg senki sem ismerhetné a Díva pontos kilétét, mivel aki megtudta, azt megölte. A lista így eléggé hosszú, s így csak pletyka az is, hogy egy, leszögezem, már halott újságírónÅ ellen felvetÅdött a vád, de bizonyítani nem tudták –Lady Ferisse arcán a korábbiaknál is szélesebb vigyor terült el, s Harry egyre inkább úgy érezte, hogy a professzor nem egészen normális... – Potter, miért van olyan érzésem, hogy meg tudja mondani nekem a boszorkány nevét? –mondta, s szürke szemei élénken csillogtak, (továbbra is vigyorgott). – Halljuk.
Harry egy picit tépÅdött, hogy kimondja-e, végül rászánta magát, s fájdalmas fintorral arcán kiejtette:
- Corell Jonnes.
- Pontosan –Lady Ferisse a terem végében álló falat nézte, s elgondolkozva folytatta. – Corell Jonnes. Félelmetes, hogy a hatalomvágy mire nem vesz rá egy embert... Oh bocsánat, embert! Mert hogy nem lett volna egy senki sem, ha csak egy egyszerű boszorkány lett volna, de Å morphén volt –mondta gúnyolódva, olyan hangnemmel, mintha a morphén legalább félistent, vagy valami hasonlót jelentene. – Bármikor megváltoztathatta az alakját, s a váltónevét csak Å és mestere tudta. De nem csak ezt a képességét lehet a születésének tulajdonítani... Különös, hogy Corell Jonnes még halála után is életek alakulásába szólhat bele, a magukéba is. A maguk ál-Mordonát például Corell Jonesszal ítélték el, a Longbottom házaspár megkínzásáért –Lady Ferisse Nevillere pillantott, s arca megrebbent. –És az anyám is miatta halt meg –mondta fájdalmasan, ajkába harapott, tekintete a távolba révedt, s a buta vigyor is eltűnt arcáról, inkább tűnt dühösnek, mint szomorúnak. – S a sors különös játéka folytán –folytatta aztán -, az elÅzÅ mágiatörténet tanáruk nem volt más, mint a Díva öccse. De a Díva halott. Ha nem halt volna meg az Azkabanban, már akkor sem lenne miért tartani tÅle: Å volt az elsÅszülött, s mint olyan magán viselte a morphének életének egyetlen átkát is: az elsÅ szülött gyermek pontosan harmincnyolcadik születésnapján meghal.
Ezek után kész megkönnyebbülés volt Piton pincetermében ülni a forrón gÅzölgÅ (mérget tartalmazó) üst felett. Harry nem igazán tudott napirendre térni az óra felett. Bár neki nem sok újat mondott Lady Ferisse, mégis megrázkódtató volt számára az elmúlt egy óra.
Tudta, hogy ifjabb Kuporral ítélték el a Dívát, de eszébe sem jutott belegondolni, hogy Neville is miatta vesztette el a szüleit.
- Longbottom! –hallatszott Piton émelyítÅen mézesmázos hangja. – Egy kezemen meg tudom számolni, hány bájitalt sikerül megközelítÅen jól megcsinálnia. Ideje lenne nulla fölé vinni az átlagot...
A mardekárosok harsány vihogással jutalmazták a megjegyzést, míg Neville megkövülten meredt maga elé, még mindig remegett a mágiatörténet óra óta.
- Mégis hogy lehet, hogy még véletlenül sem találja el soha az arányokat...
Neville ökölbe szorította kezeit s vészesen megremegett.
- Nem volt még diákom, aki ennyire kétbalkezes lett volna, részvétem a szüleinek...
Ez volt a végszó. Neville felborította üstjét, s a fortyogó fÅzet kiégette Piton talárját. Felkapta táskáját és kirohant a terembÅl.
- Szegény Neville –csóválta fejét Hermione az óra után, mikor már hallótávolságon kívül tudták Pitont. –Hogy lehet Piton ilyen szívtelen?
- Ugyan, nem tudhatta... Szerintem inkább Ferisse volt az –Harry sosem gondolta volna, hogy egyszer védeni fogja Pitont.
- Hát, azért elég durva, hogy Tudodkit is tanítani akarja...
- Remélem, végül letesz errÅl... De Harry, egy valamit nem értek. Miért pont a Díva? –kérdezte Hermione, s gesztenyebarna szemei kíváncsian felcsillantak.
- Hát, nem is tudom... –motyogta Harry. –Csak úgy.
Hermione összeráncolta a homlokát, s úgy fürkészte Harry arcát. A fiú inkább elfordult. Szótlanul baktattak egymás mellett a folyosókat róva. Végül Hermione szólalt meg, mikor már felértek a klubhelyiségbe.
- Lady Ferissében csak nekem furcsa valami?
- Talán az, hogy folyton pislog, ha valami nem tetszik neki –vetette fel Ron.
- Nem csak az, úgy az egész megjelenése... Egyébként, szerintem itt valami nagyon nem stimmel... Hallottátok, mit mondott nekem Gloom, és Ferisse is elég érdekes arcot vágott, mikor...
- Miért, mit mondott neked Gloom? –kérdezett vissza Ron.
- Hogy vannak olyan dolgok, amivel nem dicsekszik az ember –válaszolta meg Harry. –Egyébként, szerintem nem úgy gondolta, végül is, nem szép dolog ilyet mondani valakinek...
- Igen? És azt hogy magyarázod, hogy mindketten Malfoyjal szimpatizálnak?
Ron megvonta a vállát.
- Lehet, hogy az apja is Durmstrangos volt?
- Persze, közben Draco azt hangoztatja, hogy az összes felmenÅje mardekáros volt... –mondta sötéten Harry, s közben bemásztak a portrélyukon.
- És ha máshonnan ismerik? –Hermione karba fonta kezeit, és megállt egy pillanatra a karosszékek mellett.
- Úgy érted... Ugyan, Hermione, egy auror?! Gloom megvédeni akar, nem megölni! –fakadt ki Harry.
- Egyébként is láthattad, mennyire fújnak egymásra! –vetette közbe Ron.
- Na jó. Lehet, hogy Gloom pont azért nem szereti Ferissét, mert tud róla valamit...
- És Ferisse? Å meg azért nem kedveli Gloomot, mert tudja, hogy tudja róla? Hermione, lehet, hogy pihenned kellene kicsit... –csóválta fejét Ron.
- Ráadásul, nem hiszem, hogy Ferisse még halálfaló lenne az után, hogy az anyját a Díva ölte meg!
Harrynek eszébe jutott a fájdalmas tekintet, ahogy Lady Ferisse nézett.
- Különben is –toldotta meg. –Dumbledore soha nem engedné, hogy olyan tanár jöjjön a suliba, akirÅl csak felmerülhet, hogy Voldemort híve!
- Harry, könyörgöm, ne mondd már ki!
- Higgy, amit akarsz! –mondta Hermione, azzal felkapta könyvét és felszaladt a lányok hálószobái felé vezetÅ lépcsÅn.
Harry tehetetlen dühében felugrott, Csámpás fújva menekült az ölébÅl, s az ablakhoz lépett.
- Gloom nem lehet kém –gyÅzködte szinte saját magát. – Mógus is, meg... meg Mordon, mármint ifjabb Kupor is egy évig maradt, nem tovább, és Åk meg akartak ölni...
- Ahogy gondolod –motyogta Ron.
Harry látta az ablaküvegben, hogy barátja tétovázva áll mögötte, mintha még folytatni akarná, majd a fiú csak megrázta fejét, és Å is eltűnt a lépcsÅn.
Harry is felment, de nem sokáig bírt ott maradni. Azt mondta, ott felejtett valamit a klubhelyiségben, majd talárja alatt az édesapjától örökölt láthatatlanná tévÅ köpönyeggel kilépett a Kövér Dáma mögül.
Céltalanul rótta a sötét hallgatásba burkolózó folyosókat. Üresek voltak, s mélységesen csendesek. Egy lélek sem járt arra, s Harry árnyékként osont végig rajtuk. Élvezte, hogy egyedül van, nem kell senkivel beszélnie, semmivel sem foglalkoznia.
Azon gondolkozott, vajon milyen lesz az élet a Roxfort után. Abban nem hitt, hogy fényes és csillogó, s hogy minden álomszerűen szép lesz. Pláne, hogy pillanatnyilag álmai is elég borúsak és sötétek voltak, akár az ég odakint. Most még csak egy tizenhét éves fiú... JövÅ ilyenkor... felnÅtt. Fogalma sem volt, mit akar kezdeni az életével. Mit akar csinálni. Elképzelte, mi lenne, ha minden úgy alakulna, ahogy szeretné... És azt is, milyen, ha a legrosszabb lehetÅséget veszi figyelembe... egy biztos: soha nem ünnepelné meg a tizennyolcadik születésnapját. A legkülönösebb ebben az volt, hogy nem rémítette meg ez a lehetÅség, ugyanis nagyon valószínű volt...
Órák teltek el így, csendes merengésben, azonban valami megzavarta Harryt. ElÅször valami kékes csillogást pillantott meg messze tÅle, valahol a folyosó végén, de mikor már két kék pontot látott, rájött, a valami közeledik felé. A falhoz hátrált, s a kékség egyre közelebb ért, mikor is egy hideg, fenyegetÅ hang törte meg a folyosó csendjét:
- Aryan!
A fény acélkékre váltott. Az egyik közeli fáklyán zöldes láng lobbant, s a sötétbÅl kibontakozott Gloom professzor és Lady Ferisse sziluettje, akinek továbbra is világított a szeme. Gloom közelebb lépett hozzá, karcsú, sötét, magas alakja teljes ellentéte volt az alacsony Lady Ferisseének. Hosszú, fekete haja a derekát verte, míg Aryan rövid, a sötétszÅkétÅl a szinte fehérig minden árnyalatot felvonultató tincsei rakoncátlanul kunkorodtak mindenfelé.
- Milyen kellemes meglepetés ilyen késÅi órán... –susogta arcán mosollyal, de a szeme nem mosolygott, fenyegetÅ és rideg maradt, majd hirtelen hangnemet váltott, s hangja olyan keményen, és parancsolón csattant, hogy Harry összerezzent: –Mégis hol van a kÅ?
- A helyén...
- A helye a nyakadban van, hogy ne világíts a folyosókon, mint valami reflektor! –folytatta, s Harry hátán a hideg futkosott, megborzongott attól az erÅtÅl, mely a professzor lényébÅl sugárzott.
- Pont te mondod? Felesleges hordanom...
- Felesleges? Talán... Nem, nem vagy te olyan bátor...
- Gondolod? –Lady Ferisse közben oldalra fordította fejét, úgy nézett fel Gloomra, de tekintete egy pillanatra oldalra csúszott, s egyenesen oda nézett, ahol Harry állt, így a fiú úgy döntött, messzebb húzódik a fáklyától, nehogy észrevegyék, még mindig tartott Gloom hihetetlen képességeitÅl, még ha a tanárnÅ nem is láthatott át a köpenyen...
Azonban alig tett egy bizonytalan lépést Gloom és Lady Ferisse egyszerre fordultak felé, s egyszerre emelkedett magasba két pálca:
- Defacto!
Harry bármennyire is szeretett volna elfutni valahova nagyon messzire, nem tudott. Lábai, és egyáltalán semmilyen testrésze nem engedelmeskedtek. Ott állt szó szerint megkövülten, míg Gloom közelebb lépett, s egy határozott mozdulattal lerántotta róla a köpenyt.
- Potter! –csendült mindkettejük hangja.
Lady Ferisse szeme acélkékbÅl egy villanásnyi idÅ alatt vált fűzölddé, Gloom pedig összeszorította ajkait és remegett a dühtÅl, olyannyira, hogy Harry nem volt biztos benne, hogy nem emeli-e fel újra a pálcáját, és nem mond-e ki valamilyen más átkot is... Végül Gloom valóban intett pálcájával, de csak hogy Harry meg tudjon mozdulni.
- Mindig a legrosszabb helyen, a legrosszabbkor, ugyebár –Harryt kirázta a hideg, ahogy hallotta a fenyegetÅen susogó hangot.
Lady Ferisse úgy tűnt, nem tudja, mit szóljon a történtekhez, így hát maradt a szempilla rebegtetésnél.
- Majd én visszakísérem Pottert a klubhelyiségébe, és közben megbeszéljük az ezért a kihágásért megfelelÅ büntetést –Gloom szögletes mosolya olyan rémképeket ébresztett Harryben, hogy inkább ment volna Aryan Ferissével, akinek jellemét tökéletesen jellemezték a „kegyetlen" és a „kíméletlen" szavak.
Ellenkezni ugyan nem tudott, mivel Gloom megragadta karját, és elindult vele az egyik irányba. Végül azonban nem a klubhelyiségbe, hanem a dolgozószobájába vezette, megfogta mindkét vállát arra kényszerítve Harryt, hogy mélyen a szemébe nézzen.
- ErrÅl senkinek nem beszélünk, Potter. Értette? –kérdezte, s bár hangja valamivel lágyabb volt, mint ahogy Lady Ferissehez beszélt, Harryt még mindig kirázta tÅle a hideg.
Harry bólintott, majd óvatosan megkérdezte, miután Gloom elengedte Åt:
- Lady Ferisse... Å... Å sziléz?
- Igen. Egy valamit kérek, illetve, inkább kettÅt. ElÅször is, ne nyomozzon Aryan Ferisse után. Felesleges, nagyon jól tudja, hogy ellenÅrizték, megbízható. Másodszor pedig, bármit tudna róla meg, ne felejtse el, nem dönthet senkirÅl a származása alapján! Ezt jól jegyezze meg!
Harry értetlenül pislogott.
- A szilézek ugye nem tudnak átváltozni?
Gloom csak rövid szemforgatás után válaszolt:
- Potter, mégis, miért akarja bebizonyítani mindenkirÅl, hogy a Díva?
- Én nem... Illetve...
- Van valami, amit nem mond el... Nem mondta el a keresztapjának sem...
Harry megpróbálta állni a smaragdzöld szemek pillantását, de végül lesütötte szemét.
- Mondja el!
- Hát... én... én álmodtam valamit, ami úgy néz ki, a valóság, a Díváról...
- TESSÉK?!
Gloom arca hitetlenkedÅ fintorba torzult, mely egyszerre tükrözött rémületet és felháborodást.
- Csak nekem mondta ezt el? –kérdezte valamivel nyugodtabban.
Harry bólintott. Gloom kezeibe temette arcát, elfordult, odalépett az egyik növényéhez, s megcirógatta szirmait.
- Å Corell Jonnes. Å ölte meg Gemenit és az édesanyját. A saját édesanyját –mondta halkan Harry.
Gloom lassan visszafordult, vonásai megfeszültek, s csak nagy sokára válaszolt, s mintha nem is ugyanaz a boszorkány lett volna, aki rákiabált Lady Ferissere, fáradtnak és megtörtnek tűnt, olyannak, aki már csak azért él, mert nem tud változtatni.
- Veszélyes dolgokat tud. Ha rájön, hogy tudja a valódi kilétét, valószínű, tudni fogja, mit kell tennie... Nem hiszem, hogy érdekelné, hogy a mesterének kell átadnia magát! –mondta hangjában különös éllel. –Azt ajánlom vigyázzon magára Potter, és maradjon nyugton. Magának fÅleg nem lenne szabad ilyenkor egyedül kószálnia a folyosókon. Ki tudja, mi történhet...
- Professzor... Miért álmodtam róla?
Gloom sóhajtott, jobb kezével szokáshoz hűen átfogta a másik csuklóját, ahogy akkor szokta, mikor megfontolja a választ, majd szomorúan csillogó szemekkel nézett mélyen Harry szemeibe.
- A Sötét Nagyúrhoz köti valami a Dívát, ha nem is a Sötét Jegy, magát, Potter pedig a sebhelye, ha akarja, ha nem. S így közvetetten nem csak Voldemorttal, de a Dívával is kapcsolatban áll.
Borzalmas dolog volt, amit a tanárnÅ szavai jelentettek, de Harry valami egészen másra figyelt fel:
- Kimondta!
- Tessék? –kérdezte megütközve Gloom.
- Kimondta a nevet! A professzor kimondta Voldemort nevét!
- Maga is –válaszolt Gloom tartózkodóan. –Aki fél a névtÅl, fél a viselÅjétÅl is –tette hozzá, kezeit karba fonta, s kissé dacosan nézett Harryre.
- Kérdezhetek még valamit?
- Ha muszáj...
- Lady Ferisse miért mondta azt, hogy „pont a professzor mondja".
Gloom elkerekedett szemekkel nézett Harryre.
- Ha azt mondom, magánügy, megy a Levéltárba szétnézni még egyszer az aktáim között? Végül is mindegy... A helyzet az, hogy én sem vagyok teljesen ember...
Most Harryn volt a sor, hogy meglepÅdjön. ElÅször nem is akarta elhinni, de végül Gloom meggyÅzte. Hosszan lehunyta szemét, majd újra kinyitotta, s a smaragdzöld szemek immáron kékek voltak, majd még egyszer, s a fekete szemöldök alól gesztenyebarna szempár pislogott Harryre, végül újból smaragdzöld lett. „De akaratuk szerint is változtathatják a szemszínüket" –mondta a szilézekrÅl O'Donell.
Gloom nevetett.
- Most már végre elhiheti, tud mindent... Értheti, miért gyanúsít Piton, és miért nem kedvel Lady Ferisse. Most pedig jó éjszakát. A büntetÅfeladatát majd holnap megbeszéljük. A köpenyt pedig vegye fel... Ha Mrs Figg elkapja, ezért kicsapják. És Potter –szólt utána, mikor a fiú már kilépett az ajtón -, ne keresse a bajt!
- Nem fogom –válaszolt és nyelt egyet.
Másnap nem is emlékezett, hogy jutott el a Griffendél-toronyig, álmosan zuhant ágyába, de mielÅtt elaludt volna, eszébe jutott, mit mondott Miss O'Donell: Az azért elég meglepÅ, ha ismerünk valakit, és késÅbb kiderül róla, hogy sziléz... Most már pontosan értette, mire gondolt a tanárnÅ...
44