Ötödik fejezet

Fehér Tollak

Úgy kezdÅ'dött az egész, mint a többi álom. A szikla, a lépcsÅ'sor, a szél, a zuhanás, és a fájdalmas landolás. Azonban Harry szemei elÅ'tt egy eddig nem látott jelenet bontakozott ki, melynek két szereplÅ'je volt: természetesen Corell Jonnes, és egy fekete taláros, fekete hajú, görbe orrú varázsló, aki jóval fiatalabbnak tűnt, mint ahogy ismerte, s akit Harry ritkán talált ilyen szimpatikusnak. Perselus Piton állt elÅ'tte.

Úgy tűnt valamin vitatkoznak.

- Csak nem új pártfogóra találtál? –kérdezte Piton gúnyosan.

- Ugyan miért érdekel az téged? –hallatszott fenyegetÅ'en a válasz.

Piton gúnyos mosollyal csak a fejét csóválta.

- Nevetséges, ahogy átvágsz mindenkit... De azt legalább tudod, hogy férkÅ'zhetsz bárkinek a közelébe... –mondta Piton szinte suttogva, majd hozzátett valamit, olyan halkan, hogy Harry nem érthette. Annyira azonban rájött, valami sértÅ't vágott a boszorkány fejéhez, mivel a Díva felemelte jobb kezét, s a fekete körmű kéz a magasba lendült, de Piton elkapta, mielÅ'tt lesújtott volna, megragadta a csuklójánál. Mindkettejük karjáról lecsúszott talárjuk ujja, s Piton karján láthatóvá vált a Sötét Jegy. Mindketten ránéztek a jelre, majd a Díva Piton arcát fürkészte, s végül nagy sokára Å' szólalt meg:

- Szóval túljátszod a szereped... –susogta, s kirántotta a férfi kezébÅ'l csuklóját.

- Nem értem, mirÅ'l beszélsz –Harry megfigyelte, hogy Piton elfordította pillantását.

- Ne tetesd magad hülyébbnek, Perselus, mint amennyire vagy... Nagyon jól tudod, mirÅ'l beszélek...

Ekkor azonban hirtelen valahol egészen máshol találta magát Harry. Egy sötét helyiségben volt, a Díva fekete köpenyének csuklyáját hátracsapva, a falnak dÅ'lve ott állt közvetlenül Harry mellett, úgy tűnt egész hosszú idÅ' eltelt azóta, bár ezt csak a nÅ' hajának hosszúságából tudta megállapítani. A fiú a sebhelyébe hasító fájdalomtól rögtön tudta, a Díva nincs egyedül...

- A kém túl jól játssza a szerepét –jegyezte meg szinte közömbösen. – FÅ'leg azt a részt, hogy Dumbledorehoz pártolt át...

Egy vörös szempár villant feléjük.

- Piton –hallatszott a fagyos, kegyetlen hang.

- Ki más –mondta, s sárga szeme megvillant.

- Tudod, mit kell tenned.

- Természetesen, de... ha Piton elmondta, akkor James Potter is megtudja elÅ'bb vagy utóbb...

- Az auror?

A Díva egy szó nélkül lassan bólintott. Harry kezével megkapaszkodott a jéghideg és nedves, göcsörtös falban.

- Egy aurort megölni viszont már kockázatosabb... És már a felesége sem tudja rábeszélni, hogy hagyjon békén téged...

- Lily Potter sem mindenható –helyeselt a Díva. – És nem is teljesen bolond...

Harry kezei ökölbe szorultak.

- Pláne, hogy olyan egyszerűen át lehet verni...

- Hiszékeny –szögezte le a Díva -, de van benne valami különös, nem olyan egyszerű hatni rá. Ráadásul bosszantóan gyanakvó, mióta megszületett a fiuk.

- Újabb Potter? Újabb auror...

- James PotterbÅ'l egy is elég. Így is több halálfalót juttatott már Azkabanba, mint az összes többi együtt véve –a Díva különös pillantást vetett a hang irányába.

- Az azért nem olyan sok, viszont elég ok rá, hogy ne legyen szükség rájuk... Egyikükre sem.

- Mindet nekem kell? –kérdezte a Díva kissé nyafogva, de teljesen tárgyilagosan, olyan hangsúllyal, mintha nem is emberi életekrÅ'l lenne szó.

- Te csak foglalkozz Pitonnal, ezt majd én elintézem...

Ez volt az egyetlen álom, ami után Harry hosszú órákig ült az ágyán, s csak bámult a sötétbe, nem tudta és nem akarta felfogni, amit látott, amit hallott. Nem akart tudni az egészrÅ'l. Eddig nem tudta, miért ölte meg Voldemort a szüleit, de soha nem gondolta volna, hogy tulajdonképpen a semmiért kellett meghalniuk. Az apja auror volt, nyílván a Díva után nyomozott, talán rá is tudta volna bizonyítani, de megakadályozták benne. Végül Corell Jonnes így is börtönbe került.

A szülei a semmiért haltak meg. A semmiért, de a Díva miatt... Å