Wenn ein Herz einsam…
ill.
Mikor egy szív magányos…(Kinek melyik tetszik J )
(Írta:Silver)
1. Fejezet
Egy régi barát
Gyönyörû nyári nap virradt, a hatalmas kastély falain rózsaszínben táncoltak a kelõ nap sugarai. A kastély melletti tó tükre békésen fodrozódott és lágy harmat csillogott a zöld füvön. A tiltott rengeteg fáinak méltóságteljes sokasága békésen terült el a tó mellett, szinte védelmet nyújtva az iskolának. Sötét lakóinak nagyobb része ilyenkor a sûrû rengetegbe húzódva várta az éjjeli homályt. A Roxfort falait látszólag ez a rejtélyes nyugalom uralta, azonban az itt élõ tanárok és a diákok legtöbbje tudta: ez a nyugalom csak a látszat, és csupán a kezdete egy talán minden eddiginél nehezebb és talán az utolsó „tanévnek".
A rengeteg szélén hirtelen ijedten röppent fel néhány madár. Egy különös alak tûnt fel a komor fák árnyékában. Tett néhány lépést az iskola irányába, majd megállt. A hajnali fény derengve világította meg alakját. Egy különös nõ volt, fekete talárt viselt, hullámos, sötétbarna haja a válláig ért és néhány tincs rakoncátlanul lógott fiatalos arcába, sötéten csillogó szemeivel a kastélyt figyelte és halkan ennyit suttogott:
-Hazaértem–mosolyodott el -Újra itthon vagyok-mondta és csillogó szeme sugárzott a viszontlátás örömétõl. Kezében egy kis csomagot tartott, lenézett a barna papírba kötözött kicsiny levélre és vett egy mély levegõt –Már csak fel kell támadnom.- suttogta magának. Mosolyogva megfordult és hóbagollyá változva eltûnt a Tiltott Rengeteg fái között.
Roxfort lakói ez alatt lassan felébredtek. Még egy hét volt a tanév kezdetéig. Néhány diák már most megérkezett, és élvezte szabadságának még hátralevõ kicsiny, békés részét. A tanárok a tanévi anyag utolsó részleteinek kidolgozásán munkálkodtak.
McGalagony professzor az elsõsök utazását próbálta megszervezni, hogy a gólyák és a felsõbbévesek biztonságban megérkezzenek. Felmerült ugyan: most hogy Voldemort visszatért, be kellene szüntetni a tanítást, de errõl mind a Mágiaügyi Minisztérium, mind a szülõk hallani sem akartak. Így az õ feladata volt felügyelni, hogy az utazást különösen nagy elõvigyázatossággal bonyolítsák le.
Dumbledore, irodájának mélyén ülve merült bele gondolataiba. Egy emlék rémlett fel szemei elõtt. Egy látszólag békés fiúé, aki magányosan ült egy könyvvel a kezében, a roxforti tó partján és a betûk közé menekülve próbálta haragját csitítani. – Tom, mi történt veled? – sóhajtott.
Ekkor kopogtak az ajtón, az igazgató kizökkent gondolataiból. Kinyílt az ajtó, és belépett egy magas, méltóságteljes férfi. Éjfekete talárt viselt, amely hevesen lobogva követte minden mozdulatát, fekete haja sápadt fényt kölcsönzött arcának, szinte teljesen fekete szemei pedig érdeklõdve figyelték az igazgatót.
-Gyere csak be Perselus – mosolygott félhold alakú szemüvege mögül a férfire. Tudta miért van most itt a bájitaltanár. Piton néhány nappal ezelõtt érkezett meg Londonból. Régen a halálfalók közé tartozott, azonban még idejében elhagyta a Sötét Urat, mielõtt túl késõ lett volna. Még mindig maradtak azonban kapcsolatai, fõleg London környékén, s mivel a halálfalók titokban újra visszatértek Urukhoz, szükség volt némi információra. Ennek ellenére az igazgató biztosan tudta, hogy a férfi most a még mindig üres Sötét Varázslatok Kivédése tanári állás iránt akar érdeklõdni, Pitonnak, ugyanis még mindig elszánt célja volt megszerezni ezt a tantárgyat, és szívbõl gyûlölt minden „új tanárt", aki az útjába állt.
-Jól sejtettük – mondta higgadtan Piton – csaknem mindegyikük visszatért Voldemorthoz, Chapple, Savage és Flynn eltûntek, õk elszántan elfordultak a sötét oldaltól, nem számítok rá, hogy valaha is viszont látjuk õket, túl sokakat juttattak már Azkabanba. – mondta kissé elgondolkozva.
-Reméltem, hogy sértetlenül visszatérsz Perselus, nem örültem, hogy csak úgy eltûntél egyik napról a másikra, egy szûkszavú levélkét magad után hagyva, miszerint Londonba mentél „információgyûjtés" céljából.
-Elnézést Albus, hirtelen kellett mennem, nem kelthettem feltûnést. – közölte hidegen. – A Roxfort Express útját sikerült biztosítanunk?
-Igen, emiatt nem kell aggódnunk, biztosra veszem, hogy Minerva mindent megtesz, azért hogy a gólyák sértetlenül érkezzenek a beosztási ceremóniára. – közölte Dumbledore, és aggódva vette tudomásul, hogy csupán egyetlen hét áll elõttük a tanév kezdetéig és még csak jelöltje sem volt az új állásra.
-És a Sötét Varázslatok Kivédése? Van már új tanárunk? – kérdezte várakozva Piton, és rögtön elárulta, hogy miért is van most itt.
Dumbledore kénytelen volt igazat adni a bájitaltan tanárnak, arra a döntésre jutott, hogy felajánlja Pitonnak az állást, bár nem tartotta jó ötletnek, hogy sötét varázslatokkal engedje foglalkozni.
-Perselus… – de nem tudta befejezni a mondatot, mert ebben a pillanatban egy hófehér bagoly repült be a nyitott ablakon keresztül és egyenesen az igazgatói szék támlájára telepedett, kicsiny csomagját Dumbledore ölébe ejtette és átszállt Piton székének karjára.
Mindketten meglepõdtek a madár hirtelen megjelenésén. Dumbledore felvette a csomagot, amely egy barna papírba tekert, rövid írást tartalmazott. Kibontotta és olvasni kezdte:
-Ez a kézírás… nem lehet… - mondta halkan.
Voldemort visszatért Albus, a Roxfort és Harry veszélyben vannak. Talán ideje nekem is feltámadnom. Csupán felelj hangosan, szüksége van rám az otthonomnak?
Az utolsó mondatot már hangosan olvasta, ekkor a levélbõl egy ezüstszínû falevél hullott ki, Dumbledore felvette és hirtelen furcsa kifejezés jelent meg arcán, ránézett a levél kézbesítõjére majd ennyit mondott:
-Igen, jobban mint valaha. – hangzott a nyugodt felelet és mintha egy halvány, reménykedõ mosoly futott volna végig az igazgató arcán.
-Szívbõl reméltem, hogy ez lesz a válaszod Albus. – hangzott egy bársonyos nõi hang. Piton meglepõdve felnézett, a madár helyén most egy gyönyörû nõ állt, kezét a karfán nyugtatva. Meglepetésében felállt helyérõl és egy lépést hátrált.
-Nyugalom Perselus – intett az igazgató, és a nõhöz fordult. –Seréna? Ez hogy lehetséges, te meghaltál…
-Igen, részben. – mondta, -De most itt vagyok, és élek. Majd mindenrõl beszámolok, de elõbb elmondaná valaki, hogy mi folyik itt a Roxfortban? – mosolygott a nõ.
Dumbledore mosolyogva odament hozzá és megölelte. Nagyon megdöbbentette a nõ felbukkanása, ugyanakkor egy igazán jó ötlete is fogant.
-Még ráérünk elmondani, a legjobb lenne, ha itt maradnál a kastélyban, még nem találtunk új tanárt a Sötét Varázsaltok Kivédése tantárgyunkhoz. Célszerûnek tartanám, ha a diákok elõtt, mint tanár lennél jelen. – mondta és Pitonhoz fordult.
Piton, aki eddig némán figyelte a jelenetet, most kérdõn nézett Dumbledore felé. Végigmérte a nõt és cseppet sem tetszett neki, hogy megjelenéséhez milyen következmények járulnak.
-Elnézést Perselus, engedd meg hogy bemutassam neked, egyik legtehetségesebb egykori diákunkat, talán még emlékszel rá, Seréna Water.
-Piton professzor, nagyon örülök, hogy viszontlátom. – mondta kihívóan Seréna és kezet nyújtott Piton felé. Nagyon jól emlékezett rá milyen volt Hollóhátas diákként Piton óráit végig szenvedni. Be kellett vallania magának, hogy akárcsak akkor, most is meglehetõsen vonzódott a férfihez. Emlékezett mennyire zavart volt ettõl az érzéstõl, mindenki gyûlölködve beszélt a bájitaltanárról, és éppen ezért nem is mondta el soha senkinek. Most, hogy visszajött, immár felnõttként butaságnak gondolta az egészet.
-„kizárt dolognak tartom"- gondolta Piton gúnyosan. -Üdvözlöm újra Roxfortban Miss. Water.- mondta kimérten Piton. „Nem lehet igaz, hogy pont õmiatta nem kapom meg a Sötét Varázslatok Kivédését!" dühöngött magában. Emlékeiben egy szemüveges, félénk, Hollóhátas lány jelent meg, aki olykor-olykor egészen jól dolgozott az óráin, de valahányszor rászólt a lány mindig eltört valamit.
Seréna késett tanuló volt, vagyis késõn fedezték fel a képességei, így három évvel késõbb került a Roxfort tanulói közé, mint kellett volna, de így is kitûnõ boszorkány vált belõle.
Piton szeme szikrázott az elfojtott dühtõl, „hogy merészeli ez idedugni a képét, ki lett az a tehetségtelen kis vakarcs?"- tombolt magában.
Seréna észrevette ezt az ellenszenvet és örült, hogy végre visszavághat a férfinak, mint felnõtt, és mint tanár, azon kívül, elhalászta Piton orra elõl, annyira várt állását, ez hihetetlenül elégedetté tette, de bántotta is, hogy a jelenléte ilyen haragot vált ki a férfiból.
-Rendben, maradok, mint tanárnõ Albus, de figyelmeztetlek hogy a tanítás nem egészen az én mûfajom.- mondta nevetve.
-Ne aggódj emiatt, biztosra veszem, hogy a tanítás nem lesz számodra nehéz feladat. Nos akkor szólok a házimanóknak, hogy keressenek neked egy szobát, egy hét múlva kezdõdik a tanév, addig sok dolgunk lesz. Most pihenj, és holnap elmesélsz szépen mindent amit nem tudok, ugyanis 5 éve eltûntél. Azt a hír kaptam, hogy Voldemortnak sikerült megöletnie, örülök hogy nem volt igaz... -mondta boldogan az igazgató.
-Akkor én nem zavarok tovább, visszamegyek a laborban, ha szükség van rám, ott leszek. –szólt közbe Piton, és kiviharzott az irodából. Seréna elgondolkozva nézett utána.
Az új tanárnõ a bájitaltantermek közelében kapott egy szobát, Piton lakhelyétõl néhány ajtónyira. Serénát nagyon zavarba hozta ez a közelség, de nem tette szóvá. A szoba egyszerû berendezésû volt, de nagyon otthonos. Az egyik fal közepén egy nagy kandalló állt, elõtte egy kényelmes fotel terpeszkedett, a sarokban egy könyvespolc magasodott, rajta az alapvetõ mágikus könyvekkel. A szoba másik végében egy íróasztal volt, mellette egy másik helyiségbe nyilló ajtó, azon túl egy hálószoba egy kellemes franciaággyal, mellette pedig egy fésülködõasztal. A hálóhoz tartozott még egy fürdõszoba. Seréna igazán otthonosnak vélte lakhelyét és örömmel vette tudomásul, hogy most saját hálószobája lesz, és nem kell megosztania azt évfolyamtársaival.
Csodálatos érzés volt újra ebben a kastélyban lenni. Késõbb Seréna nem bírt aludni, bárhogy szerette volna nem jött álom a szemére, ezért inkább leült az íróasztalhoz és a tanterven kezdett dolgozni, amit Albus adott neki sebtében. Késõ éjfél felé járt, mire elbóbiskolt, ennek ellenére, mikor reggel felkelt úgy érezte, évek óta nem aludt még ilyen jól.