7. Fejezet

Feltámadás

Seréna egy délutánját éppen Hagrid társaságában töltötte, aki beszámolt neki minden egyes részletrõl, amit csak a lány az utóbbi pár évrõl tudni akart. Már besötétedett, amikor elbúcsúzott és visszaindult a kastélyba.

A hó szinte megvilágította az utat a hatalmas tölgyfa ajtókig, valahogy mégis sötétnek tûnt minden. Mintha a szokásos rejtélyes fények, amik máskor derengéssel vonták körül a kastélyt egyszerre eltûntek volna.

-Valami baj van, talán már megint feltörték az egyik védõzárat. –gondolta mérgesen.

Némán sétált az épület irányába, erõsen figyelt a körülötte lévõ legapróbb zajokra is. A fúriafûz közelében járt már, mikor susogást hallott maga mögött. Villámgyorsan megpördült és pálcát rántott. Ugyanaz a csuklyás alak állt elõtte, mint tegnap este az erdõben. Néhány másodpercig csak némán figyelte aztán támadott.

-Stupor! -kiáltotta bele a sötétségbe a férfi.

Seréna gyorsan reagált: -Stimula! -vágta rá. A két bûbáj egymás erejét kioltva tûnt el fél úton kettõjük között.

A fekete alak felnevetett. Seréna egyszerre felismerte a férfit, a döbbenet erõt vett rajta.

-Gabriel? -kérdezte hangosan.

-Ejnye ilyen könnyen elárultam volna magamat? Milyen bájos kis tanárnõ vált belõled, a múltad ellenére. -mondta cinikus éllel a hangjában a férfi.

-A múltamnak vége Gab, de te… mond csak miért tûntél el? Hogyan oldottad fel a hopp-zárat és miért?- sorjázta a kérdéseket a lány.

-Lassan a testel kis méregkeverõ, a tanárnõ úgy látom újabban nagyon kíváncsi lett. -gúnyolódott sötéten Gabriel.

Szó nélkül újra a lányra támadt, egyre gyorsabban szórták egymásra az átkokat. Gabriel nem bírt el a lánnyal, most az volt a feladata hogy végezzen az árulókkal, de még ezt sem tudta teljesíteni, ezért dühösen próbálta áttörni Seréna védekezését. Az a két átok, ami ellen Seréna gyengén védekezett a Crucatius és Imperius volt, a kiszolgáltatottság átkának most nem vette volna hasznát támadója, ezért egyre csak próbálta legyengíteni ellenfelét, hogy kimondhassa a végsõ, kínzó átkot. Már úgy tûnt sikerült felülkerekednie, Seréna már veszélyesen a fúriafûz közelébe hátrált.

-Crucio!- kiáltotta el magát Gab. Ezzel egy idõben egy védõvarázs is repült a lány felé, aki addigra a fúriafûz törzsétõl alig két méterre állt. A két átok megintcsak megsemmisítette egymást. Mindketten a varázs forrásának irányába néztek. Perselus Piton sétált a párbaj felé.

-Nocsak, igazán praktikus, két legyet egy csapásra. Két semmirekellõ, akik elárulták a Sötét Urat. Mindketten ide menekültetek, gyáva férgek…

-Úgy látom a szád még mindig ugyanolyan nagy, mint régen Flynn. -mondta gúnyos éllel a hangjában Piton.

-Petrificus Totalus! -mondta hirtelen Serénára szegezve a pálcáját Gab. A lány megdermedt. Piton nem oldotta fel, nem volt rá ideje, Flynn támadt és minden erejét felhasználta. Piton meglepõ ügyességgel védett és viszonozta a támadást.

A fúriafûz a küzdelem zajára felébred álmából, ágait ide-oda csapkodta életveszélyesen, az átkok elõl egyre hátráló Piton felé. Az egyik súlyos ág pont eltalálta a férfit és az ütéstõl hanyatt esett. Megpróbált felállni, de már késõ volt, féltérdre tápászkodva nézett körül. A pálcája messzire repült és esélye sem volt újra megszerezni. Seréna végig nézte a jelenetet és kétségbeesetten próbált valamit tenni a férfiért „Ne, õt ne!" -hangzott a fejében a kiáltás.

-Noshát az áruló, Perselus Piton, ezennel kihúzva a listáról.- mondta nevetve Flynn. -Adava Kedavra! -kiáltotta.

-Neee! -ordította Seréna. A sóbálványátok egyszerre semmivé foszlott, és Seréna egyenesen a halálos átok elé vetette magát. A célzás pontos volt. Az átok éppen a lányt találta el, aki holtan zuhant Perselus karjai közé. A férfi elõször fel sem fogta mi történt.

-Nem, ez nem lehet! -formálta ajkaival a szavakat.

-A fenébe, butuska kislány. Hát nem feláldozta érted az életét… ezek szerint a két áruló egymásra talált. Elrontottam volna a kis románcotokat?- mondta beteges vigyorral Flynn.

-Mi az hogy „mindkét áruló"? Honnan ismered te 't?- suttogta Piton. Serénát még mindig a karjaiban tartotta. Szinte eszét vesztette amint ránézett a lány sápadt, élettelen arcára. „… a múltad ellenére… kis méregkeverõ… feláldozta érted az életét… a kis románcotokat…"-ismételte Piton, nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy elveszítette a lányt. Fájdalmasan hasított bele a felismerés, hogy Seréna esetleg szerette õt, õt, aki mindig rideg és lenézõ volt vele. „Azok a buta pletykák a múltból a diákok részérõl, az a csók az évnyitó estéjén, és most… most ez"- nem merte elhinni, bármilyen nagy volt is a kísértés, hogy ez a nõ önmagáért képes szeretni. A gondolkodásból Flynn zökkentette ki.

-Nem akartam még megölni, jobb lett volna eljátszadozni vele, mint macska az egérrel. Ez a butuska úgy látszik ragaszkodott az elsõbbséghez… vagy hozzád. Akkorhát a tiéd a második hely. -nevetett sötét gúnnyal. Felemelte a pálcáját, hogy kimondja a második halálos átkot, de ebben a pillanatban durván eltalálta a fûz egyik nagyobb ága. Az ütés ereje három métert repítette. Szitkozódva próbált meg felállni.

Piton még mindig kétségbe volt esve Seréna miatt, de erõt vett rajta a bosszúvágy. Gyengéden lefektette a fûbe a lányt és rátámadt Flynnra. Hihetetlenül dühös volt és már semmit nem akart, csak megölni ezt a szerencsétlent.

Flynn már lábra állni is alig tudott, de Piton továbbra is támadott, nem is próbálta magát visszafogni. Flynn botladozva állt körülbelül 5 méterre. Piton célzott.

-Magadhoz tértél Perselus?- mondta haragosan. -Legközelebb végzek veled!- kiáltotta és mielõtt a közben felé küldött átok célba ért volna hoppanált. Ekkor már a fúriafûz is nyugodtabban lengette ágait.

Piton csalódottan kifújta a levegõt. Csak most volt ideje megemészteni mi is történt. Az ütéstõl még mindig kába volt egy kicsit, lekûzdötte szédülését és botladozva odament, ahol Serénát hagyta. Megállt elõtte és térdre esett a tarkójába nyilalló fájdalomtól.

Üllõ helyzetbe emelte a lányt. Szívbemarkolóan fájt neki a látvány. Seréna arca sápadtan tükrözte vissza a hó derengését, szeme csukva volt, egészében olyan békésnek tûnt.

-Mi az ördögöt csináltál kislány?- suttogta Piton. Egy könnycsepp gördült végig az arcán. Ölbe vette Serénát és el akart indulni a kastély felé, azonban ahogy felállt megtántorodott és nekiesett a fa törzsének.

Különös dolog történt. A fa kérge mintha anyagtalanná vált volna, és Piton a lánnyal a karjában eltûnt a fúriafûzben.

A férfinak fogalma sem volt róla hová kerültek. Olyan volt az egész, mint a víz alatt, minden csendes volt, csupán kettejüket érzékelte ebbõl a világból, vagy nem is tudta pontosan minek is nevezze. Hirtelen két szó csendült fel a fejében: „Sinceritas Sentio!"

-Ez meg mit jelentsen… õszinte? -kérdezte magában. Érezte, hogy valami furcsa fehér derengés veszi körül õket. Magához ölelte Serénát, furcsán érezte magát, képes lett volna ebben a pillanatban bármit megadni, azért hogy a lány éljen. Átkarolta a derekát és megbûvölve nézte az arcát, akkor még nem értette, de egyszerre elöntötte a forróság lehunyta a szemét és gyengéden beleharapott a lány hideg ajkaiba és megcsókolta.

A derengés egyszerre felerõsödött a lány körül, viszont Perselus egyre gyengébbnek érezte magát. Nem tudta mi történik és ez borzalommal töltötte el. Hirtelen érezte, hogy Seréna ajkai megmozdulnak, és bizonytalanul viszonozzák a csókot, néhány pillanat múlva érezte a lány remegõ kezét az arcán. Felnyitotta a szemeit, pár centire elszakadt az ajkától.

„Perselus!"- sóhajtott Seréna és remegve a férfira nézett. Piton nem tudott felelni. Nem, ahhoz most túlságosan zavarodott volt, szörnyen gyengének érezte magát. Pár pillanatig vágyakozón néztek egymás szemébe, majd szenvedélyesen egymásnak estek. Pár percig csak ölelték és simogatták egymást.

Seréna hirtelen észbekapott és ellökte magától a férfit.

-Nem… nem, megint itt tartunk, ezúttal nem fog rám kábító átkot dobálni vagy sértegetni! -kiabált Pitonnal és pálcát rántott, majd rászegezte.

Abban a pillanatban mindketten az iskola mellett körülbelül száz méterre találták magukat. Seréna még mindig felemelt pálcával állt a férfi elõtt, ám meglepetésére az nem vette elõ sajátját, nem is tudta volna. Piton csupán elmosolyodott, majd összeesett. Seréna odarohant és gyengéden felsegítette.

-Mit akart csinálni, csak nem megátkozni? -kérdezte Piton csalódott gúnnyal a hangjában, nem tudta mi történt pontosan az elõbb. Végtelenül örült, hogy Seréna él, de az egész olyan képtelenség volt. „Hogy lehetséges ez, hogyan maradt mégis életben?"- kérdezte, de a kérdést nem merte kimondani, egyszerûen örült, még ha a lány ellenséges is vele.

Seréna zavarba jött, nem tudta mit jelentsen a férfi viselkedése. Onnan kezdve, hogy Flynn eltalálta nem emlékezett semmire. Nem értette, hogy maradt életben, hiszen egy halálos átok találta el. A gondolatok úgy cikáztak a fejében, hogy az szinte már fájt.

-Mi történt? -kérdezte halkan.

-Én sem tudom pontosan. -válaszolta a férfi, pedig halvány sejtelme volt arról mi lehetett. Eléggé olvasott volt ebben a témában és eszébe jutott egy régi könyv, amelyben éppen egy ilyen esetrõl olvasott: „csak egy dolog van ami szinte egy-két alkalommal, de hatásos a halálos átkok ellen, azonban ez csak akkor lehetséges ha igazán mély és õszinte a másik iránti érzésünk…és ez a tiszta igaz szerelem varázslata." A tudat, hogy nem közömbös a lány a számára legalább akkora félelemmel töltötte el mint Seréna lehetséges halála, megborzongott.

-Valami baj van Perselus? -aggódott Seréna, látta hogy a férfi a segítségével is nehezen tud lábra állni.

-Nem, semmi -felelte Piton. -Menjünk be. -mondta és elindult. Seréna szorosan átkarolta és igyekezett minél jobban segíteni neki. Piton minden egyes lépésnél egyre szaggatottabban vette a levegõt. Seréna megállt egy pillanatra.

-Ne menjek föl Poppyért?- kérdezte halkan, aggódásánál csak a férfi kimerültsége volt nagyobb.

-Nem jobb, ha nem verjük fel ezért az egész kastélyt, csak a szobámig kell eljutnom. -válaszolt Piton makacsul.

-Ahogy akarod. Bár nem értek egyet ezzel a döntéssel.- egyezett bele a lány.

Lefelé a lépcsõn Piton úgy érezte erejének végére ért, összecsuklott és néhány lépcsõfokot zuhant lefelé.

-Perselus! -sikoltott fel Seréna ijedten és egy lépéssel a férfi mellett termett. Piton arra eszmélt, hogy Seréna ölében tér magához a lépcsõ közelében.

-Jól vagy? -Seréna szemében apró könnyek csillantak. -Ne haragudj. Csak azt éreztem, hogy csúszol lefelé, és nem tudlak megtartani... -szabadkozott.

-Semmi baj, csak nagyon elfáradtam. -felelte Piton.

-Fel tudsz állni?

-Igen, azt hiszem. -Seréna lassan felsegítette Pitont, aki egy pillanatra újra megszédült és a nõ karjaiba tántorodott. A lány szorosan tartotta, nehogy elessen. Amikor a férfi magához tért, a szoros fogásból ölelés vált. Piton zavartan átkarolta Serénát, majd az ölelkezés simogatássá fokozódott. Ajkaik lassan megtalálták a másikét és egy viharos csókban egyesültek.

Piton mosolyogva nézett a lány szemébe, mostmár értette mi is volt az, ami abban a pillanatban történt, amikor hirtelen feltámadt. A saját erejébõl adott át neki, az az érzés, amelyet akkor élt át, bármit megadott volna, azért hogy Serénát életben lássa. Erre a mágiára csakis egy olyan erõs varázslény közelében volt lehetõség, mint a fúriafûz.

Egyetlen szó nélkül mentek tovább Piton szobája felé. Egyikük sem várt folytatást, mégis zavarban voltak, mert láthatóan, a közömbösség megszûnt létezni közöttük. Mikor elértek az ajtóig Seréna, tudta ugyan, hogy nem éppen a legalkalmasabb idõpont, hogy kérdõre vonja a férfit, de úgy érezte ennél jobb alkalma nem lesz, erõt vett rajta a dühös feszültség.

-Beszélhetnénk? -tette fel egyszerûen a kérdést.

-Persze… jöjjön be. -mondta zavarodottan Piton. Tudta hogy ezt nem kellett volna mondania, de már késõ volt. Minden esetre eltökélt célja volt mindent határozottan tagadni, nem mintha teljesen tisztában lett volna azzal a mindennel.

Seréna belépett a szobába, és megállt a helyiség közepén, várakozó tekintettel fürkészte a férfit, nem tudta mit is mondjon pontosan. Végül úgy döntött megkockáztatja a lényeget.

-Foglaljon helyet Miss. Water. - mondta kissé unottan és formálisan Piton. Seréna bizonytalanul leült.

-Mondja, tulajdonképpen miért kábított el Perselus, akkor este?- kérdezte mohón. 'szinte választ várt, mert õ maga sem tudta már hogy mit érez pontosan, hihetetlenül csalódottnak érezte magát ezzel kapcsolatban.

-Hogy mit csináltam Miss. Water?- kérdezte talán kissé túl értetlenül is, fenn akarta tartani a látszatot, habár azok után, ami az elõbb történt…

-Mi történt, amikor… nos meghaltam, vagy nem is tudom, hiszen egy halálos átkot küldött Gabriel?- legyintett majd tért át ijedten a nõ egy másik kérdésre, „talán mégis álom volt?" -már semmiben sem volt biztos.

-Elnézést, ha megsérteném kisasszony, de nem hinném, hogy pont most kéne ezt megbeszélnünk, sõt ilyen értelmetlen kérdéseket kár is feltennie, hiszen én sem tudok többet, mint maga. Ha jól értem viszont, akkor ön ismerte azt az alakot, szép kis társaságba keveredett, látom ugyanolyan bajkeverõ maradt, mint diákkorában. -mondta Piton, ez a mostani kijelentése eszébe jutatta, amikor még a lány munkájára tett megjegyzéseket, és büntetõ feladatokat adott neki, amiért néha kapott egy két köszönõ megjegyzést.

-Maga pedig igazán lehetne egy kicsit kevésbé arogáns Perselus! Nincs joga ilyen kritikát mondani ellenem, nem megszeppent diáklányként állok itt, felnõttem, és fogalma sincs mennyit változtam, fogalma sincs… ki vagyok!- zúdította minden haragját egyszerre a férfira. Nem értette miért lennének értelmetlenek a kérdései. Egy halálfaló méltóságával védte magát és ez az énje sokszor okozott már neki kellemetlenséget. Csak hallgatott és egyenlõre nem tudott megszólalni. Piton megunta a várakozást.

-Nos Miss. Water hová lett az a híresen nagy szemtelensége? Úgy gondolom jobb lenne ezt a beszélgetést most befejezni. -mondta valamivel higgadtabban Piton.

Seréna úgy állt mintha arcul csapták volna. Nem tudta mit válaszoljon. Csak nem mondja a szemébe ennek a cinikus alaknak, hogy… szereti.

-Válaszoljon a kérdésemre, kérem!- mondta kétségbeesetten, de még mindig feldúltan.

-Melyikre azok közül, amiket eddig a fejemhez vágott? -kérdezte az ismerõs cinizmussal a hangjában. –És még ön mondja, hogy felnõtt. Amit maga itt lemûvel az mindennek mondható, csak felnõtt viselkedésnek nem! Kérem, menjen innen, ha csak az volt a célja, hogy tönkretegye az estémet ezzel a kis „közjátékkal"!- azzal hátat fordított a döbbent nõnek és leült, jelezve, hogy nem kíván több idõt ezzel a vitával eltölteni.

Seréna hihetetlenül feldúlt volt, egyszerûen nem bírt az indulataival és a vágyaival, mostmár tisztában volt vele, szerette Perselust, de a férfi büszke közömbössége iszonyatos fájdalmat okozott neki. Ahogy ott ült elõtte azzal a furcsa fénnyel a szemében, az a porig alázó modor, amit mindenki iránt tanúsít…

Seréna odament a férfi elé, és az egyik kezét a falba vágta közvetlenül Piton feje mellé. A férfi felhúzta a szemöldökét és kérdõn nézett a lányra.

-Mi a fenét képzel magáról?- mondta halkan, de annál indulatosabban Seréna.

-Miért maga mit képzel rólam Miss. Water? -mondta száját félmosolyra húzva Piton a leggúnyosabb hangnemben, amit valaha Seréna hallott.

-Maga a legérzéketlenebb és leglenézõbb ember, akivel valaha is találkoztam.- mondta minden kertelés nélkül.

-Igen Miss. Water ilyen vagyok. És miért foglalkoztatja ez magát annyira?- kérdezte türelmetlenül Piton, érezte fölényét és szokásához híven zavarba akarta hozni vitapartnerét.

Seréna egyszerûen nem volt képes válaszolni. Elege volt az egészbõl, nem akart tovább hadakozni, vágyott a férfi társaságára, de nem ilyen áron. Érezte, hogy nem bírja már tovább, megõrül, ha nem teheti azt amire vágyik. „Miért foglalkoztat? Hogy miért foglalkoztat? …szeretlek te idióta!" hajtogatta magában. Megragadta mindkét kezével a férfi arcát és vadul megcsókolta.

Piton elõször fel sem fogta mi történt. Már azon az estén az erdõben is ilyen furcsán érzett, ahogy akkor most is elbûvölte a lány szenvedélyessége. Rá kellett jönnie, hogy túlságosan is jólesik neki ennek a szemtelen kis boszorkánynak a jelenléte. Minél tovább csókolta annál jobban szeretett volna vele lenni.

Néhány perc múltán Seréna ráébred, hogy nincs visszaút, de nem bánta, Perselussal akarta tölteni ezt az estét, soha nem érzett ennyi bizonyosságot.