12. Fejezet

Emily

Seréna néhány nap alatt egészen sokat javult, követelte, hogy engedjék ki a gyengélkedõ fogságából, amit persze Madam Pomfrey nem igen díjazott, de tudomásul kellett vennie, hogy nem tudja visszatartani. Seréna ugyan elérte, hogy mostmár taníthasson, de még mindig naponta kétszer kellett ellátogatnia a javasasszonyhoz. Önfejûsége nem is volt kérdéses.

Annak ellenére, hogy kivételesen nem voltak haragban Perselussal nem igazán találkoztak, csupán háromszor, amibõl az egyik alkalom nem végzõdött valami fényesen, ugyanis az igazgatónak megint akkor kellett rájuk nyitnia, ezúttal a terem ajtaját, amikor éppen kedvesen veszekedtek valami bájital hozzávaló miatt. Hiába, meg kellett volna szokniuk egymás forrófejûségét. Seréna minden hibája ellenére még mindig nagyon szerette a férfit, de ez nem állította meg abban, hogy egyszer-egyszer még az osztályok elõtt is egy kiadósat vitázzanak. Persze nem vette komolyan egyik munkával kapcsolatos megjegyzését sem és ez így volt fordítva is, talán éppen ez volt a baj. Összességében azonban igazán jól alakultak a dolgok.

A Dumbledore által ígért aurorok kicsit késve éppen ezen a délutánon voltak várhatóak, úgy tûnt valami miatt nem tudtak, csak három nappal késõbb ideérni. Minden esetre Seréna már alig várta, hogy lássa barátnõjét. Emily Smith volt a legfõbb támasza amikor auror volt, együtt dolgoztak sokszor és igazán nagy sikerrel. A halálfalók többsége férfi volt, így ennek a két veszélyesen elbûvölõ nõnek könnyû dolga volt sokuk elfogásában. Ez a módszer a veszélyes mivoltától eltekintve igen szórakoztató volt, éppen illet mindkettõjükhöz, és õk ki is élvezték minden lehetõségét, amikor játszhattak egy ellenségükkel.

Seréna éppen múltjának ezen részén elmélkedett, lassan lépkedett le a lépcsõn. Emilyt már körülbelül három éve nem látta, amióta jobban kellett vigyáznia a kilétét fedõ álarcra. Rossz szokása volt lehajtott fejjel lépcsõt mászni, ennek pedig az lett a következménye, hogy ritkán ugyan, de ha még a gondolataiban is elmélyedt akkor nekiment, általában az elõle büszkeségbõl ki nem térõ tanároknak. Most sem történt másképp.

Ahogy az utolsó lépcsõfordulóhoz ért éppen Perselusba botlott bele, aki viszont csaknem visszaesett egy fél emeletet a meglepetéstõl, az õ szokása ellenben az volt, hogy ha a diákjaival veszekedett utána nem is akarta észre venni aki vele szemben jött. A Potter-Longbotton páros már megint kis híján romhalmazzá vágta a hatodikosok pincetermét, ami azzal végzõdött, hogy Piton szabadított rájuk egy jópár nyomdafestéket nem tûrõ szitkot és vérnyomását az egekig pumpálta idegességében.

-Bocsánat- mondta bosszúsan. Nem is vette észre elõször, hogy kibe ütközött.

-Semmi baj Perselus. -válaszolt kedvesen Seréna. -Mi történt már megint? -kérdezte látva a férfi rossz hangulatát. Piton csak most kapott észbe.

-Ha kimondom a kulcsszót biztosan tudod: Potter. -morgott.

-Sejtem. -nevetett a lány. -Ne vedd már olyan komolyan, igazán lehetnél egy kicsit elnézõbb velük, elvégre nem lehet mindenki mindenben tehetséges. -mondta szigorúan a tanárnõ.

-Ezt észrevettem… hagyjuk, nem veled akarok veszekedni. -mondta félmosolyra húzva a száját. Seréna kihívóan közel lépett a férfihoz és megsimogatta az arcát. Kifejezetten hiányzott neki a férfi, nem hangsúlyozta soha, de nehéz volt elviselnie, hogy alig találkoztak.

-Kár. -mondta nevetve Seréna és gyorsan megcsókolta a férfit, amint meghallották a lépcsõ aljából a diákokat rögtön elengedték egymást. Seréna még mindig mosolygott, zavara ellenére élvezte a helyzetet, nem lett volna ellenére, ha meglátják õket, de nem akarta, hogy Perselust kínosan érintse a dolog. -Bocsánat. -mondta vigyorogva. Piton erre kérdõn nézett rá.

-Nincs bocsánat. -mosolyodott el. Odalépett és sietve megcsókolta, mielõtt a lány válaszolhatott volna. A diákok szerencséjükre nem arra fordultak, úgyhogy nem vették észre õket, de Pitont nem is igazán zavarta volna. Pár percig csak álltak, egymást ölelve, aztán Seréna rájött, hogy nem kellene elkésnie, igazán nem volt kedve itt hagyni a férfit, de Albus küldött érte egy kis idõvel ezelõtt egy baglyot, hogy menjen az irodájába.

-Mennem kell. -mondta kelletlenül Seréna. -Albus hívott. -magyarázkodott.

-Rendben, mehetünk, nekem is szólt, hogy menjek. -mondta Piton. Elindultak a folyosón, a további úton nem beszéltek egymással, nem volt rá szükség. Seréna úgy érezte most valahogy minden tökéletes, félt, hogy pont most fog valami történni. „Vajon miért hívott bennünket Albus?" -gondolkozott.

Ahogy felértek a fõnix szoborhoz összetalálkoztak McGalagonnyal, aki éppen akkor nyitotta ki az ajtót. A jelszó ebben az évben is egy mágikus édesség volt: „mirelitegér". Seréna nagyot mosolygott a jelszó hallatán, ez volt a számára legvisszataszítóbb édesség, amit megkóstolt a Mézesfalásban.

Amikor benyitottak azonnal látták, hogy az igazgató nincs egyedül. Körülötte öt fekete köpenyes alak állt. Négy magas termetû varázsló és egy hozzájuk képest feltûnõen gyerekes kinézetû boszorkány.

-Seréna! -kiáltott fel a boszorkány és magáról megfeledkezve Seréna nyakába ugrott. A lány nagyon meglepõdött, de viszonozta az ölelést. Mikor végre kibontakozott, végignézett barátnõjén és fejcsóválva állapította meg:

-Te nem változtál semmit Emily! -nevetett.

-De régen nem szólított így senki. Te viszont attól is eltekintve, hogy nem a halottak, hanem élõk körében üdvözölhetlek igenis megváltoztál. -vigyorgott vissza. -Mégpedig a legrosszabb irányba, felnõttél, tanárnõ. -súgta oda mellékesen.

-Ne sértegess. -nevette el magát újra Seréna.

-Elnézést, hogy megszakítom ezt a családias csevegést, de most lényegesebb dologra kéne koncentrálnunk. -szólt oda az egyik varázsló, meglehetõsen cinikus volt a hangneme elsõre. Seréna odanézve, közelebb lépett.

-Mint mindig a munka… fõnök. -mosolygott a lány.

-David ha kérhetem, persze csak ha nem akarsz újra csatlakozni hozzánk, ezt a másik ifjú hölgyet nem lehet nélküled kordában tartani. -vigyorodott el, Emilyre szegezve még most is szigorú tekintetét. Emily megsemmisültem hajtotta le a fejét. Kicsit megsértõdött, hogy kedvenc fõnöke lehordja itt mindenki elõtt.

-Kössz fõnök. -mondta sértõdötten Emily.

-De még mindig õ a legszebb a csapatban, és ezt még mindig kitûnõen ki tudja használni. -próbálta halkan engesztelni. Emilynek ennyi elég is volt ahhoz, hogy újra vigyorogjon.

-David… eszem ágában sincsen újra „csatlakozni", de azért köszönöm, itt otthon vagyok. -mosolygott Albusra az utolsó néhány szónál.

-Kár… De most aztán tényleg térjünk a lényegre. -szólalt meg szigorúan David. -Van itt valami, amit nekünk kellett volna észrevennünk, de nem így történt, mint hallom. Az utóbbi pár napban a közelben élõ egy-két mugli faluban néztünk körül, reméltük, hogy senki nem vette észre azt a növényt. Egy esetet találtunk, de eltüntettük az emlékeit. Délután megyünk és elintézzük a veszélyt magát, tudnunk kell valamit, azon kívül amit még elmondott Albus. Persze azon kívül, hogy Seréna lesz olyan kedves és elmondja hol van. -mondta fõleg a csapatának szólóan, akik elkalandoztak kissé az igazgató szobájának berendezésein.

-Elmondom, de szerintem célszerûbb lenne, ha megmutatnám. -lelkesedett a feladatért Seréna. Emilyvel rögtön összemosolyogtak remélve, hogy alkalmuk nyílik egy kicsit együtt dolgozni.

-Azt nem engedhetem Seréna ne haragudj, nem mehetsz vissza az erdõbe még legalább a félév kezdetéig, efelõl nem nyitok vitát. -mondta Dumbledore szigorúan. Seréna megsemmisülten hajtott fejet, de azért még reménykedett.

-Norina biztosan meg tudja mutatni, elvégre Miss. Water eszméletlen volt amikor kijutottak, így nem is tudná Önöket visszavezetni. -szólalt meg Piton, aki eddig szótlanul szemlélte az eseményeket.

Seréna megfordult és csalódottan nézett a férfira. „Miss. Water?" -csengett vissza a megszólítás. Remélte, hogy csalódottsága nem látszik rajta, de nem igazán volt képes elrejteni, mennyire bántja, hogy a férfinek annyit azért nem jelent, hogy társaságban is képes legyen tegezni. Piton mintha ugyanarra gondolt volna, már késõ volt, hogy változtasson ezek elõtt az emberek elõtt, de amint kimondta egybõl meg is bánta.

-Elnézés. Bemutatom iskolánk bájital tanárát Perselus Piton. Igazad van, szerintem Norina is tökéletesen el fogja tudni vezetni Önöket. -mondta az igazgató. Az aurorok bólintottak, Emily pedig rámosolygott Pitonra, aki egy kissé zavarba jött a gesztustól. Seréna észrevette Emilyt és egy rosszalló pillantást vetett barátnõjére, amit az minden valószínûséggel nem vett észre, pedig a pillantás megdöbbentõen jól tükrözte az „el a kezekkel" üzenetet.

Emily valóban nem vette észre a mostmár gyilkos pillantást, amit Seréna feléje küldött. Ilyen gondolatai voltak, miközben a bájital tanárt bámulta, méghozzá elég szemtelenül feltûnõen: „Nem csodálom, hogy Seréna otthon érzi magát… egy ilyen szívdöglesztõ pasi társaságában. Vajon van valami közöttük?" -nevetett magában. Végül mégiscsak észrevette Serénát, és úgy döntött inkább nem kezd ki a férfival… csak miután megkérdezte barátnõjét.

-Rendben, mikor lenne jó a kisasszonynak? Késõ délután mindenképp indulnunk kellene. -kérdezte David. Seréna halkan felnevetett.

-A kisasszonynak bármikor jó, ugyanis az illetõ hölgy egy unikornis. Azt mondja, ha készen vannak neki bármikor jó. -felelte Seréna, miután meghallotta Norina hangját a fejében. -Emily és az összes auror csodálkozva nézett Serénára, azonban õt cseppet sem zavarta.

-Akkor… tehát ezt meg is beszéltük. -mondta feszülten David.

-Nem bánják gondolom, ha vendégül látjuk önöket egy idõre. Máris szólok az érdekükben a házimanóknál. Akkor tehát késõ délutánra összeszedik magukat, még valami, szeretném, ha Perselus is magukkal menne, én sajnos nem tudok, de õ majd tájékoztatni fog engem. -mondta végül Dumbledore.

-Köszönjük. -mondta Emily, mielõtt még fõnöke vissza tudta volna utasítani a vendéglátást. Viszont David olyan szigorúan nézett a lányra, hogy rögtön visszaállt a sorba a többiek közé. Hiába a csapatból Emily volt a leggyerekesebb elsõ látásra. Seréna és volt kollégái tudták csak milyen is tud lenni ez a nõ, ha harcra kerül a sor, ijesztõen nagy volt a különbség a mostani viselkedéséhez képest.

Az aurorok kivonultak az irodából. Seréna pedig kifelé menet elkapta Emilyt és mindketten, akár a gyerekek szöktek el feletteseik elõl. Perselusnak távozóban csak mosolyogva annyit súgott: -Késõbb találkozunk.

Piton nagyon kíváncsi lett volna, hogy ki ez a gyerekes nõ, aki ráadásul ilyen jól ismeri Serénát, hogy amint beléptek a nyakába ugrott. Észrevette milyen kihívóan méregette õt, nagyon szórakoztatta ez a kis fruska. Emily nagyon emlékeztette Serénára, látta azt is, hogy milyen volt Seréna tekintete, amikor észrevette azt a méregetõ pillantást. Jólesõen csiklandozta a tudat, hogy Seréna féltékeny, már egy pillantástól is…