Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.


Edevis tükre

Közeledett a Karácsony. December közepe táján, egyetlen éjszaka alatt fél méter hó hullott le a Roxfort-ra. A tavon vastagra hízott a jég és a Weasley ikreket megbüntették amiért varázsvezérlésű hógolyókat uszítottak Mógus professzor turbánjára, aki borzasztóan ideges lett emiatt. Azt a néhány postabaglyot amelynek sikerült átverekednie magát a hóförgetegen, Hagridnak kellett kórházi ápolásban részesítenie, hogy újra fel tudjanak szállni.

A diákok már alig várták a téli szünetet. A Griffendél klubhelyiségében és a nagyteremben mindig ropogott a tűz, de a huzatos folyosókon dermesztő hideg volt és fagyos szél csapkodta az osztálytermek ablakait. A legrémesebbek Pitonnak a pincében tartott órái voltak, ott mindig látszott a lehelet, a nebulók igyekeztek minél közelebb húzódni a forró üstökhöz.

- Nem igazság, hogy nekem itt kell töltenem a Karácsonyt! - Mondta Dryna Malfoy az egyik bájitalórán. – Most itt kell töltenem az ünnepeket a többi nyavajás vesztessel, akik itt maradnak, mert a családjuk látni sem akarja őket! JOBB VAGYOK NÁLATOK!

Szavait elsősorban Harriet-nek címezte. Arissa és Naomi gúnyosan nevettek. Harriet, aki épp porított oroszlánhalgerincet méricskélt, ügyet sem vetett rájuk.

Amióta megütköztek a trollal, Dryna mintha visszavett volna a viselkedéséből, de a kviddicsmeccs óta Dryna a tőle megszokott pimasz és gusztustalan énje visszatért és újra azon volt, hogy gyötörje Harriet-et és Ronniet. A Mardekár vereségétől és a ténytől, hogy Harriet-et elsős létére bevették a csapatba, feldühödve elkezdte azt a viccet terjeszteni, hogy Harriet után egy széles szájú levelibéka lesz a Griffendél fogójátékosa. Ezen azonban senki nem nevetett, mert mindenki csodálattal emlékezett vissza Harriet fantasztikus helytállására a megvadult seprűn. Ezek után Dryna, jobb híján kénytelen volt a családja miatt gúnyolni Harriet-et.

Való igaz, Harriet tényleg nem akarta a Privet Drive-on tölteni a Karácsonyt. Egy héttel korábban McGalagony professzor listába szedte azoknak a nevét, akik az iskolában kívántak maradni az ünnepekre. Harriet gondolkodás nélkül feliratkozott. Cseppet sem volt szomorú, sőt, biztos volt benne, hogy ez lesz élete legszebb Karácsonya. Ronnie és a nővérei sem mehettek haza, mert a szüleik Romániába készültek, hogy meglátogassák a sárkánykutató Charlie-t.

Mindenki meglepetésére, Dryna, aki folyton azzal hencegett, milyen csodálatos Karácsonya lesz, az utolsó pillanatban iratkozott fel az iskolában maradók listájára és azóta egy szót sem szólt Harriet-hez vagy Ronniehoz.

Mikor bűbájóra után feljöttek a pincéből, a folyosón egy hatalmas fenyőfa torlaszolta el az útjukat. A fa aljából két jókora láb lógott ki és hangos szuszogás árulkodott róla, hogy Hagrid áll a dolog mögött.

- Szia Hagrid, ne segítsünk? - Szólt Ronnie, fejét az ágak közé dugva.

- Kösz, Ronnie, elboldogulok vele.

- Nem zavar, hogy mások közlekedni szeretnének?! - hangzott fel mögöttük Dryna hangja. - Egy kis mellékesre utazol, Weasley? Szeretnél te is vadőr lenni, ha végzel? Hagrid kunyhója biztos kész palotának tűnik a családi putritokhoz képest. – Dryna most különösen gonosz volt Ronniehoz és hangosan nevetett.

Ronnie egy ugrással Dryna előtt termett, de ekkor feltűnt a lépcsőn Piton.

- WEASLEY!

Ronnie elengedte Dryna talárját.

- Nem ő kezdte, Piton professzor - Dugta ki Hagrid a fejét a fenyőfa mögül. - Malfoy sértegette a családját!

- Megértem, Hagrid, de a Roxfort-ban akkor is tilos verekedni - Felelte mézesmázosan Piton.

- Öt pontot levonok a Griffendéltől és még örülhet, hogy ennyivel megúszta, Weasley! Gyerünk, menjenek a dolgukra!

Dryna, Arissa és Naomi átcsörtettek a fenyő ágain, tűlevelekkel szórva tele a folyosót.

- Ezt még nagyon megbánja! - sziszegte fog csikorgatva Ronnie. - Kerüljön csak a kezeim közé...

- Mindkettőt utálom. - Szólt sötéten Harriet. – Malfoy-t is és Pitont is.

- Ugyan már, lányok, - Csitította őket Hagrid. - mindjárt itt a Karácsony. Gyertek, nézzétek meg a nagytermet. Ilyet nem láttok minden nap.

Így hát a három jó barát követte Hagridot és fáját a nagyterembe, ahol McGalagony és Flitwick professzor a karácsonyi díszek elhelyezésével foglalatoskodtak.

- Ah, Hagrid, látom, meghoztad az utolsó fát is, légy szíves, állítsd oda a sarokba.

A terem valóban csodálatosan festett. A falakon körben magyal és fagyöngyfüzérek lógtak, és szerte a teremben nem kevesebb, mint tizenkét óriási fenyőfa állt. Volt, amelyik csak úgy szikrázott a sok parányi jégcsaptól, másokon gyertyák százai égtek.

- Hány nap van még hátra a téli szünetig? - Kérdezte Hagrid.

- Csak egy. - Felelte Herman. - Erről jut eszembe Harriet, Ronnie, már csak fél óránk van vacsoráig. Siessünk a könyvtárba.

- Tényleg, igazad van. - Helyeselt Ronnie, le sem véve szemét Flitwick professzorról, aki pálcáját az ágak mentén végig húzva aranygömböket varázsolt az új fára.

- A könyvtárba? - Kérdezte csodálkozva Hagrid a teremből kifelé menet. - Egy nappal a szünet előtt? Ilyen stréberek vagytok?

- Áh, nem tanulni megyünk. - Felelte vidoran Harriet. - Azután a Nicolas Flamel után nyomozunk, akit a múltkor említettél.

- Micsoda?! - Rémüldözött Hagrid. - Hallgassatok ide, megmondtam, hogy ne ártsátok bele magatokat! Nem tartozik rátok, hogy mit őriz az a kutya!

- Mi csak azt szeretnénk tudni, hogy kicsoda Nicolas Flamel. - Tárta szét a karját Herman.

- Ha magadtól elárulnád, megspórolnád nekünk a fáradságot. - Tette hozzá Harriet. - Könyvek százain rágtuk már át magunkat, de egyikben sem találtunk róla semmit. Igazán segíthetnél egy kicsit, biztosan tudom, hogy valahol már olvastam a nevét.

- Belőlem egy szót se húztok ki! - Makacsolta meg magát Hagrid.

- Akkor bizony folytatnunk kell a nyomozást. - Vonta meg a vállát Ronnie. Azzal a három jó barát faképnél hagyta a zsémbelődő Hagrid-ot és elsietett a könyvtár felé.

Mióta Hagrid kikotyogta nekik Flamel nevét, valóban a könyveket bújták. Ez volt az egyetlen nyom, amit követhettek, ha ki akarták deríteni, mit akar ellopni Piton. A baj az volt, hogy nem tudták, hol kezdjék a kutatást, hiszen fogalmuk sem volt róla, hogy milyen területen tevékenykedett Flamel. Nem volt benne a Huszadik század legnagyobb mágusaiban, se a Kortárs varázslók nagy könyvében, de még a Korunk nagy mágiai vívmányaiban és a Varázslás modern kori fejlődésében sem említették a nevét. Az egész könyvtárat pedig nem nézhették át, hiszen az több ezer polcot, könyvek tízezreit jelentette.

Herman összeállított egy listát azokból a témákból és kötetekből, amelyeket végig akart nézni, Ronnie pedig elindult a polcok között és találomra kiválasztott könyveket lapozott fel. Harriet az "engedélyes" kötetek szekciója felé vette útját. Volt egy olyan érzése, hogy ott könnyebben megtalálnák, amit keresnek. A gyűjtemény zárolt részéből azonban csak azok vehettek ki egy-egy könyvet, akik külön tanári engedéllyel rendelkeztek és Harriet tudta, hogy ilyet úgysem kapna. Az "engedélyes" könyvek sötét varázslatokról és fekete mágiáról szóltak. Ilyesmit a Roxfortban nem tanítottak, ezért ezeket a könyveket csak azok a felsőbb évesek olvashatták, akik haladó szinten foglalkoztak a sötét varázslatok kivédésével.

- Mit keresel, lányom?

- Semmit.

Madame Cvikker, a könyvtárosnő tollseprűjével megfenyegette Harriet-et.

- Akkor kívül tágasabb! Menj már, mire vársz?

Harriet kisomfordált a könyvtárból s közben átkozta a buta fejét, hogy nem sikerült valami hihető mesét kiötlenie.

Ronnie-val és Hermannal már korábban megbeszélték, hogy jobb lesz, ha nem kérik ki Madame Cvikker tanácsát. Biztosak voltak benne, hogy a könyvtárosnő tudna segíteni nekik, de nem kockáztathatták, hogy Piton megtudja, miben sántikálnak.

Harriet a könyvtár előtt, a folyosón várt barátaira. Nem nagyon hitt benne, hogy Ronnie és Herman épp aznap találnak valami érdemlegeset, hiszen már két hete nyomoztak eredménytelenül. Igaz, nem is volt túl sok idejük a dologgal foglalkozni, csak az órák közötti szünetekben jutottak el a könyvtárba. Arra lett volna szükségük, hogy jó néhány órára magukénak tudhassák az egész könyvtárat, Madame Cvikker nélkül.

Öt perccel később Ronnie és Herman is kijöttek és csalódottan csóválták a fejüket. A három barát elindult vacsorázni.

- Ugye, folytatjátok a kutatást, amíg én távol leszek? - Kérdezte Herman. - Küldjetek egy baglyot, ha találtok valamit.

- Te pedig kérdezd meg a szüleidet, hogy tudják-e, kicsoda Flamel - Szólt Ronnie. - Ők biztos nem árulnak el minket.

- Biztos nem, mivel sajna, mindketten muglik, közönséges fogorvosok. - Felelte Herman.

A téli szünet első napjaiban Ronnie és Harriet túl jól érezték magukat ahhoz, hogy Flamellel foglalkozzanak. Az övék volt az egész hálószoba és a klubhelyiségben sem volt akkora a tömeg, mint egyébként. Akkor terpeszkedhettek el a kandalló melletti kényelmes karosszékekben, amikor csak akartak. Ültek is ott eleget, megettek mindent, amit csak fel tudtak tűzni a villás végű nyársra, kenyeret, pogácsát, mályvacukrot és közben körmönfont terveket kovácsoltak Dryna kitúrására az iskolából. Ezek a tervek jórészt nem voltak megvalósíthatók, de igen szórakoztató volt kiagyalni őket.

Különös, Dryna egyáltalán nem zavarta őket, egész szünetben nem lehetett látni. Ronnie biztos volt benne, most, hogy a barátnői nem voltak mellette, nincs akkora szája és nem mer kikezdeni másokkal egyedül, ugyanis, Arissa, Naomi és majdnem az összes Mardekáros hazament, Dryna egyedül maradt.

Ronnie tanítgatni kezdte Harriet-et a varázslók sakkjára. A játék nagyjából olyan volt, mint a muglik sakkja, azzal a különbséggel, hogy ebben a játékosok élő figurákat használtak s így igazi hadvezérnek érezhették magukat. Ronnie készlete régi és viharvert volt. Minden tulajdonát a család más tagjaitól örökölte, így a sakk-készletet is, ez éppenséggel a nagyapjáé volt. Régi figurákkal játszani azonban egyáltalán nem volt hátrány, sőt, Ronnie jól ismerte mindegyiket, így könnyedén elérte, hogy azt tegyék, amit akar.

Harriet a Seamus-től kölcsönkapott sakkharcosokat használta s azok meglehetősen bizalmatlanok voltak vele szemben. Látták, hogy kezdő játékossal van dolguk, ezért folyton kétes értékű tanácsokkal traktálták őt, "Ne küldj oda, nem látod, hogy ott van a huszárja? Küldd inkább őt, érte nem kár!"


Elérkezett a Szenteste. Lefekvéskor Harriet a másnapi lakomára és vidámságra gondolt, ajándékokra egyáltalán nem számított. Annál nagyobb volt a meglepetése, mikor reggel egész kis kupacnyi csomagot pillantott meg az ágya lábánál.

- Boldog karácsonyt. - Szólt ásítva Ronnie.

Harriet gyorsan kikászálódott az ágyból és belebújt a köntösébe.

- Neked is boldog karácsonyt. - Felelte. - Nézd! Ajándékokat kaptam!

- Miért, mire számítottál, kiütésekre? - Kuncogott Ronnie és rápislogott saját, Harriet-énél jóval nagyobb ajándékkupacára. Harriet kezébe vette a legfelső csomagot. Az ajándék vastag barna papírba volt csavarva, amin girbegurba betűkkel ez állt, „Harriet-nek Hagrid-tól." A papírból egy durván faragott furulya került elő, nyilván Hagrid keze munkája. Harriet kipróbálta a hangszert, kicsit olyan volt a hangja, mint a bagolyhuhogás.

A következő csomag egészen kicsi volt. Egy levél rejtőzött benne.

„Megkaptuk üzenetedet és mellékelten küldjük az ajándékodat.

Vernon bácsi és Petunia néni.

Ui.: Próbáld ne egyszerre elkölteni az egészet, ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha!"

A papírlap hátuljára celluxszal egy ötven pennys érmét ragasztottak.

- Milyen jó fejek. - Csóválta a fejét Harriet. Ronnie teljesen tűzbe jött a pénzdarab láttán. – Az életben először adtak pénz nekem.

- Nahát! - lelkendezett. - Milyen furcsa! Náluk ilyen a pénz?

- Megtarthatod. - Nevetett Harriet és folytatta a csomagok számbavételét. - Ez tehát Hagrid-tól... az a nagybátyámtól... De kitől lehet a többi?

- Hogy azt kitől kaptad, azt hiszem, tudom... - Mondta kissé elpirulva Ronnie és egy meghatározhatatlan formájú csomagra mutatott. - Édesanyámtól. Mondtam neki, hogy te nem fogsz ajándékokat kapni, erre ő... jaj, neee... és kötött neked egy Weasley-pulcsit.

- Egy mit? - Harriet kibontotta a csomagot. Egy vastag, kötött, smaragdzöld pulcsit és egy doboz házi karamellt talált benne, a mellkasán egy nagy sárga H betűvel, a nyaka belsejébe pedig „Harriet Potter" volt hímezve.

- Anya minden évben köt nekünk egy pulóvert - Magyarázta Ronnie, miközben kicsomagolta a sajátját. - és nekem mindig gesztenyebarnát csinál. – Mutatta és egy nagy sárga R betű volt a közepén.

- Ez nagyon kedves tőle. - Harriet megkóstolta a karamellát és nagyon finomnak találta. – Illik hozzád.

A következő csomagban is édesség volt, egy nagy doboz csokibéka, Herman ajándéka. Az utolsó csomag következett. Harriet a kezébe vette, nagyon könnyű volt és bontogatni kezdte.

Az ajándék kicsusszant a papírból és ezüstös szürke, fénylő redőkben a padlóra hullott.

Ronnie szeme elkerekedett. Kiesett a kezéből a nagy doboz minden ízű drazsé, amit Hermantól kapott.

- Még sosem láttam ilyet, de hallottam róla. – Szólt, suttogóra fogva a hangját. - Ha tényleg az, aminek tűnik... Ez igazi ritkaság és nagyon értékes.

- Miért, mi ez?

Harriet felemelte a földről a fényes, ezüstös anyagot. Egészen különös tapintása volt, mintha vízből szőtték volna.

- Ez egy láthatatlanná tevő köpönyeg. - Jelentette ki Ronnie, mélységes tisztelettel a hangjában. - Igen, egészen biztosan az. Próbáld csak fel. - Harriet a vállára kanyarította a köpönyeget. Ronnie felkiáltott ámulatában. - Tényleg az! Nézz le a lábadra!

Harriet engedelmeskedett és az üres padlót látta maga alatt. Egy ugrással a tükör előtt termett és farkasszemet nézett saját elárvult, lebegő fejével. Nyaktól lefelé semmi sem látszott belőle.

Mikor pedig a fejére is ráhúzta a köpenyt, tükörképe szőrén-szálán eltűnt.

- Egy levél! - Szólt izgatottan Ronnie. - Kiesett belőle egy levél! - Harriet letette a köpönyeget és megvizsgálta a levelet. A kézírás nem tűnt ismerősnek. Hosszúkás, szépen hurkolt betűkkel a következő szavak álltak a papíron:

„Apád halála előtt rám bízta ezt a köpönyeget. Úgy vélem, eljött az ideje, hogy visszaadjam.

Használd belátásod szerint. Nagyon boldog karácsonyt kívánok."

Aláírás nem volt. Harriet a levélre meredt, Ronniet viszont csak a köpönyeg érdekelte.

- Mindenemet odaadnám, ha kaphatnék egy ilyet! - Szólt fejcsóválva. - Tényleg mindenemet! Neked meg mi bajod?

- Semmi. - Felelte Harriet, elgondolkodva. - Nagyon furcsán érezte magát.

„Ki küldhette ezt köpenyt? Vajon tényleg az édesapámé volt valaha?"

Töprengéséből a zár kattanása zökkentette ki. Az ajtó kitárult és a Weasley ikrek rontottak be a szobába. Harriet gyorsan eldugta a köpönyeget. Egyelőre senkinek nem akarta megmutatni.

- Boldog karácsonyt! – Köszöntek, tökéletes szinkronban.

- Nocsak! Harriet is kapott egy Weasley-pulcsit!

Frida és Georgie kék, kötött pulcsiban feszítettek. Fridáét nagy sárga F betű, Georgie-ét pedig egy G díszítette.

- Harriet-é szebb, mint a miénk. - Állapította meg Frida, kezébe véve Harriet pulóverét. - Anyánk ez egyszer ki akart tenni magáért. Biztos azért, mert nem vagy családtag.

- Ronnie, te miért nem veszed fel a tiédet? - Fordult a húgához Georgie. - Bújj csak bele! Jó puha és meleg.

- Utálom a barnát! - Morogta kelletlenül Ronnie, de azért felhúzta a mellényt.

- Mi ez a ricsaj? - kérdezte egy rosszalló hang.

Priscilla Weasley dugta be a fejét az ajtón. Valószínűleg ő is épp az ajándékok bontogatásával volt elfoglalva, hiszen egy pulóvert tartott a karjára terítve. Frida nyomban elvette tőle.

- P mint prefi! Pattanj bele, Priscy, mi is felvettük a magunkét! Képzeld, Harriet is kapott egyet!

- Ne... ne, nem akarom! - Ellenkezett Priscy, de az ikrek már húzták is a fejére a pulcsit még a szemüvegét is lelökték.

- És ma nem fogsz a prefektusokkal ücsörögni! - Tette hozzá Georgie. - A karácsony családi ünnep!

Az ikrek, miután harcképtelenné tették Priscy-t a saját pulóverével, néhány jól irányzott medvepuszival kiterelték őt a szobából.


Harriet még sosem vett részt ehhez fogható karácsonyi lakomán. Asztalra került vagy száz kövér sült pulyka, sült és főtt krumpli-hegyekkel körítve, chipolata kolbászok tepsiszám, levesestálak teli vajas borsóval, finom, sűrű szószok, tengernyi áfonyamártás és az asztalokon szinte méterenként nagy halomban álltak a máguspukkantók. Ezek a csodálatos játékok sokkal izgalmasabbak voltak, mint azok az ócska, műanyag csecsebecséket meg papírcsákókat rejtő mugli pukkantós bonbonok, amiket Dursley-ék szoktak venni. Harriet felpukkantott egyet Fridával. A bonbon akkorát szólt, mint egy ágyú és sűrű kék füstbe burkolta mindkettőjüket, a belsejéből pedig kiugrott egy kapitánysapka és egy csomó élő fehér egér. A fő asztalnál ülő Dumbledore csúcsos varázslósüvegét virágos kalapra cserélte és harsányan kacagott egy tréfán, amit Flitwick professzor olvasott fel neki.

A pulykát lángoló karácsonyi puding követte. Priscy-nek kis híján beletört a foga, mikor ráharapott a szeletében megbúvó ezüst sarlóra. Hagrid nyakló nélkül vedelte a bort s feje szemlátomást egyre vörösebb lett. Végül úgy elhatalmasodott rajta a vidámság, hogy arcon csókolta McGalagony professzort, aki, Harriet ámulatára csak kuncogott és fülig elpirult fekete cilindere alatt.

Mikor Harriet a vacsora végeztével felállt az asztaltól, alig fért el a két kezében a pukkanókból szerzett rengeteg ajándék.

Nyert egy csomag kiszúrhatatlan, világító léggömböt, egy bibircsóknövesztő készletet és egy vadonatúj varázslósakkot hogy csak a legjobbakat említsük. A fehér egerek sajnos szanaszét futottak és Harriet gyanította, hogy időközben Mrs Norris gyomrában végezték karácsonyi lakoma gyanánt.


Délután Harriet és a Weasley lányok fergeteges hógolyócsatát vívtak a kastély udvarán. Alkonyatkor dideregve, fáradtan és csuromvizesen vonultak fel a Griffendél klubhelyiségébe. Letelepedtek a kandalló előtti karosszékekbe melegedni és ekkor Harriet-nek végre alkalma nyílt felavatni vadonatúj sakk-készletét, ennek során látványos vereséget szenvedett Ronnietól. Gyanította, hogy nem vesztett volna olyan csúfosan, ha Priscy nem akart volna minduntalan segíteni neki.

Szó se róla, páratlanul vidám karácsony volt, Harriet öröme mégsem volt felhőtlen. Egész nap ott motoszkált a fejében valami, de csak lefekvés után volt ideje elgondolkodni rajta: nem hagyta nyugodni a láthatatlanná tevő köpönyeg és titokzatos feladója.

Ronnie, akit csupán a gyomrában terpeszkedő pulyka és sütemény foglalkoztatott, gyorsan behúzta baldachinos ágya függönyét és egy perc múlva már az igazak álmát aludta. Harriet a matrac széléhez mászott és elővette az ágy alól a köpönyeget.

„Az édesapám... a köpeny az édesapámé volt." A selyemnél is simább, légiesen könnyű szövet lágyan siklott az ujjai között. „Használd belátásod szerint!", ez állt a levélben.

Úgy érezte, rögvest ki kell próbálnia. Felkelt az ágyból, és beburkolózott a köpönyegbe.

Rögtön lenézett a lábára. Csak a padlóra vetődő holdfényt látta. Nagyon furcsa érzés volt.

„Használd belátásod szerint..." Egy gondolat hasított az agyába. „Hiszen ebben a köpenyben nyitva áll előttem az egész iskola!" Határtalan izgalom lett úrrá rajta, ahogy ott állt a sötét, néma szobában. Ebben bárhová mehet, bárhová és Frics sose fogja megtudni.

Ronnie nyögött egyet álmában. „Felébresszem?", gondolkodott. Valami azt súgta, ne. Ez az apja köpönyege, most az egyszer, az első alkalommal, egyedül akarta használni.

Kiosont a hálószobából, lement a csigalépcsőn, majd átvágott a klubhelyiségen és a portré mögötti lyukon át kimászott a folyosóra.

- Ki jár itt? - sipította a Kövér Dáma. Harriet nem válaszolt. Sebes léptekkel elindult a folyosón.

„Hova menjek?" Az izgalomtól zakatoló szívvel megállt és összeszedte gondolatait. „A tiltott könyvek!", Most addig bújhatja őket, amíg csak akarja, ameddig ki nem derül valamelyikből, hogy kicsoda Nicolas Flamel. Arcába húzta a láthatatlanná tevő köpönyeget és folytatta útját.

A könyvtárban ijesztő sötétség honolt. Harriet meggyújtott egy lámpást és a magasba emelte. Úgy tűnt, mintha a lámpa a levegőben lebegne, Harriet érezte ugyan, hogy a kezében tartja, mégis megborzongott a látványtól.

A tiltott könyvek a könyvtár túlsó végében álló polcokon pihentek. Harriet óvatosan átlépte a zárolt részt a többi polctól elválasztó kordont és lámpája fényénél nézegetni kezdte a köteteket.

A címektől nem lett sokkal okosabb. A könyvgerincek málladozó, megfakult arany feliratai Harriet számára ismeretlen nyelveken íródtak. Jó néhány kötetnek nem is állt cím a gerincén s az egyik könyvön sötét folt éktelenkedett, talán vér. Harriet-nek libabőrös lett a háta. Talán csak képzelődött, de hallani vélte, hogy a polcokon a könyvek halkan sugdolóznak mintha éreznék, hogy betolakodó jár köztük.

Valahol el kellett kezdeni. Óvatosan letette a földre a lámpát, és mustrálni kezdte a legalsó polcot. Egy nagyalakú, fekete-ezüst köteten akadt meg a szeme. Nagy nehezen kihúzta a súlyos könyvet a helyéről, és a térdén egyensúlyozva kinyitotta.

Abban a minutumban velőtrázó sikítás hasított a könyvtár csendjébe. A könyv sikoltozott. Harriet gyorsan becsukta, de hiába, a dobhártyaszaggatóan éles hang nem akart elcsitulni. Harriet rémülten hátra hőkölt s közben feldöntötte a lámpát, amely azonnal kialudt. A folyosóról már hallatszott is a közeledő léptek zaja, Harriet gyorsan visszadugta a sikító könyvet a helyére és futásnak eredt. Az ajtóban találkozott össze Friccsel, a gondnok tágra nyílt, fakó szemeivel átnézett rajta.

Harriet átbújt Frics felemelt karja alatt és hanyatt-homlok elmenekült. Füle még mindig csengett a könyv sikításától.

Egy megtermett lovagi páncélzat elé érve hirtelen megtorpant. A nagy rohanásban nem is figyelt oda, hogy merre megy. Talán a sötétség tette, de nem tudott rájönni, hogy hol van. Emlékezett ugyan egy hasonló páncélra, de azt a konyha közelében látta, vagyis öt emelettel lejjebb.

- Professzor asszony, arra kért, hogy nyomban jelentsem, ha éjszaka járkál valaki az épületben! Nos, valaki járt a könyvtárban, a tiltott könyvek között.

Harriet érezte, hogy elsápad. Akárhova is vetődött, Frics bizonyosan tudott egy rövidebb utat, mert halk, kenetteljes hangja egyre közelebbről csengett. Harriet nagy rémületére Piton felelt a gondnoknak:

- A tiltott könyvek között? No, majd mindjárt elkapjuk, még nem járhat messze.

Harriet lába a földbe gyökerezett, mikor Frics és Piton befordultak a sarkon. Pitonék természetesen nem láthatták őt, de a folyosó meglehetősen szűk volt, ha közelebb jönnek, egyenesen belé ütköztek volna. A köpönyeg csupán láthatatlanná tette őt, testetlenné nem.

Lábujjhegyen hátrálni kezdett és bal oldalt megpillantott egy résnyire nyitott ajtót. Lélegzetét visszafojtva beosont a nyíláson, anélkül, hogy az ajtót megmozdította volna. Pitonék szerencsére semmit nem vettek észre, meg sem álltak, mikor elhaladtak az ajtó előtt. Harriet most már fellélegzett, de nem mozdult, amíg a lépések zaja el nem halt a távolban.

„Ez meleg helyzet volt, nagyon meleg." Beletelt még néhány másodpercbe, mire összeszedte magát annyira, hogy körül nézzen, hova is került.

A helyiség használaton kívüli osztályteremnek tűnt. A félhomályban kirajzolódtak a falakhoz tolt asztalok és székek sziluettjei, meg egy felfordított papírkosáré. Az ajtóval szemközt viszont egy olyan tárgy állt, ami cseppet sem illett egy osztály falai közé, úgy tűnt, mintha csak azért rakták volna oda, hogy máshol ne legyen útban. Ez az oda nem illő tárgy egy mennyezetig érő, díszes arany keretbe foglalt, pompás tükör volt. A keret felső ívén bevésett felirat állt, "Edevis amen ahze erkyt docr amen."

Most, hogy Frics és Piton már messze jártak, Harriet lassan megnyugodott. Kedve támadt még egyszer elgyönyörködni saját láthatatlanságában, odalépett hát a tükör elé.

A szájára kellett szorítania a kezét, hogy fel ne kiáltson rémületében. Ekkorát még akkor sem dobbant a szíve, mikor a könyv sikítani kezdett, a tükörben ugyanis nemcsak, hogy megpillantotta önmagát, de egy egész csoportnyi más embert is látott, akik mind ott álltak mögötte.

Pedig a helyiségben egy lélek sem volt. Harriet az izgalomtól zihálva lassan újra a tükör felé fordult. Látta a saját képét, amint ott áll rémült arccal, falfehéren és még vagy tíz másik emberét. Megint hátrasandított a válla fölött, most sem volt mögötte senki.

„Vagy talán mindannyian láthatatlanok? Lehet, hogy a szoba tele van láthatatlan emberekkel és a tükör trükkje az, hogy megmutat mindenkit, láthatókat és láthatatlanokat egyaránt?", gondolkodott.

Ismét belenézett a tükörbe. Közvetlenül a tükörképe mögül egy mosolygós arcú nő integetett neki. Fél kézzel hátra nyúlt, de keze a semmiben kotorászott. Ha a nő valóban ott állt volna mögötte, elérte volna, hiszen tükörképeik egészen közel voltak egymáshoz. De nem, azok az emberek csak a tükörben léteztek.

A nő nagyon csinos volt, szép, sötétvörös hajával és a szeme, „A szeme épp olyan, mint az enyém.", gondolta Harriet és közelebb lépett a tükörhöz. Világoszöld és ugyanolyan vágású, ekkor azonban észrevette, hogy a nő sír. Mosolygott, de közben könnyezett. A mellette álló magas, vékony, fekete hajú férfi vigasztalóan átkarolta. A férfi szemüveget viselt és rakoncátlanul állt a fekete, gubancos haja, a tarkóján kimondottan borzas volt, csakúgy, mint Harriet-nek.

A lány most már olyan közel állt a tükörhöz, hogy orra kis híján hozzáért saját képéhez.

- Anya? - Suttogta. - Apa?

A nő és a férfi csak nézték és mosolyogtak rá. Harriet pillantása most a többi alakra vándorolt. További zöld szempárok, még több, az övéhez hasonló formájú orr, sőt egy kicsi öregasszonynak még a térde is olyan bütykös volt, mint neki. Szemtől szemben állt a családjával, életében először.

Potterék mosolyogva integettek neki, tenyerét az üveglapra szorítva, a vágyakozástól tágra nyílt szemmel meredt rájuk, mintha abban reménykedne, hogy beléphet a tükörbe és a karjába zárhatja őket. Megfoghatatlan, szívszorító érzés lett úrrá rajta, az örömé, melybe mélységes mély szomorúság vegyült.

Maga sem tudta, mennyi ideig állt ott. A tükörképek nem homályosultak el és ő csak nézte és nézte őket, míg végül egy távoli zaj magához nem térítette révületéből. Nem maradhatott örökké a tükör előtt, meg kellett keresnie a Griffendél toronyba vezető utat.

- Visszajövök. - Suttogta búcsúzva édesanyja arcába nézve, azzal kisietett a sötét osztályteremből.


- Igazán felébreszthettél volna! - Duzzogott Ronnie.

- Majd ma este eljössz velem. Úgyis meg akarom mutatni neked a családomat.

- Nagyon kíváncsi vagyok a szüleidre.

- És én is szeretném megnézni a te családodat. Megmutathatod az összes Weasley-t, a nővéreidet, meg mindenkit.

- Őket bármikor láthatod. - Vonta meg a vállát Ronnie. - Majd nyáron eljössz hozzánk vendégségbe. Különben is, lehet, hogy a tükör csak azokat mutatja, akik már meghaltak. Csak az a kár, hogy nem találtál semmit Flamel-ről. Miért nem eszel?

Harriet-nek nem volt étvágya. Csak arra tudott gondolni, hogy látta a szüleit és hogy este is meglátogatja majd őket. Flamel szinte teljesen kiment a fejéből. Már egyáltalán nem tartotta olyan fontosnak az egész ügyet. Kit érdekel, hogy mit őriz a háromfejű kutya és mit számít, hogy Piton ellopja-e vagy sem.

- Jól vagy? - Kérdezte Ronnie. - Olyan furcsa arcot vágsz.

Harriet csak egy dologtól félt, hogy nem talál vissza az osztályterembe, ahol a tükör áll. Mivel aznap este ketten bújtak meg a köpönyeg alatt, sokkal lassabban haladtak. Harriet megpróbálta felidézni az útvonalat, amelyen előző este a könyvtárból menekült. Már egy órája rótták a sötét folyosókat, de a teremnek nyomát se találták.

- Fázom! - Panaszkodott Ronnie. - Adjuk fel, és menjünk lefeküdni.

- Nem! - Sziszegte Harriet. - Tudom, hogy itt van valahol. - Egy ízben szembejött velük egy pók karú és pók lábú boszorkány kísértete, de rajta kívül senkivel nem találkoztak. Ronnie már épp panaszolni kezdte, hogy jéggé dermedtek a lábujjai, amikor Harriet megpillantotta a lovagi páncélt.

- Itt van! Ez az!

Kitárták a terem ajtaját. Harriet ledobta a válláról a köpönyeget és a tükörhöz szaladt. Ott voltak mind. Az édesanyja és az édesapja boldog mosollyal fogadták.

- Látod? - suttogta Harriet.

- Nem látok semmit.

- Nézd! Hiszen ott vannak! Az összes rokonaim!

- Én csak téged látlak.

- Nézz bele rendesen. Állj ide a helyemre.

Harriet félrehúzódott, de attól fogva, hogy Ronnie a tükör elé állt, már nem látta a családját, csak Ronniet, a foltozott hálóingjében. Ronnie viszont csillogó szemmel bámulta tükörképét.

- Nézd milyennek mutat! - Lelkendezett.

- Látod a családodat magad körül?

- Nem... Egyedül vagyok. De nem úgy nézek ki, mint most. Idősebbnek és csinosabbnak tűnök... és iskola első vagyok!

- Micsoda?

- Olyan jelvényem van, amilyen Milly-nek volt... és a kezemben tartom a házkupát meg a kviddicskupát... Csapatkapitány is vagyok! - Ronnie reménykedve nézett a barátjára.

- Mit gondolsz, lehet, hogy a tükör a jövőt mutatja?

- Nem hinném, hiszen a rokonaim mind meghaltak. Hadd nézzem csak...

- Engedj még egy kicsit...Te már eleget nézegethetted magad!

- Mi érdekes van abban, hogy a kviddicskupát markolászod? Hadd nézzem meg a szüleimet!

- Ne lökdöss!

A vitának a folyosóról behallatszó zaj vetett véget. A lányok most döbbentek csak rá, milyen hangosan beszéltek.

- Gyorsan!

Alighogy beburkolóztak a köpönyegbe, egy világító szempárjelent meg az ajtóban, Mrs Norris. Ronnie és Harriet mozdulatlanná dermedtek és mindkettőjük fejében ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg, "Vajon macskákkal szemben is működik a köpönyeg?" Néhány, óráknak tűnő másodperc múltán Mrs Norris megfordult és elballagott.

- Nem maradhatunk itt tovább. Lehet, hogy idehívja Fricset. Lefogadom, hogy hallott minket. Tűnjünk el innen! - Azzal Ronnie kivonszolta Harriet-et a teremből.


A hó másnap reggelre sem olvadt el.

- Sakkozzunk! - Javasolta Ronnie.

- Nincs kedvem.

- Akkor látogassuk meg Hagrid-ot.

- Én most nem megyek... De te menj nyugodtan.

- Tudom, hogy mi jár a fejedben, Harriet. Az a tükör. Ne menj vissza ma éjjel.

- Miért ne?

- Nem tudom... Csak valahogy nem tűnik jó ötletnek. Különben is, már épp eleget játszottál a tűzzel. Frics, Piton és Mrs Norris egész éjjel az épületben cirkálnak. Tudom, hogy nem látnak téged, de mi van, ha beléjük ütközöl? Vagy leversz valamit?

- Tisztára úgy beszélsz, mint Herman.

- Komolyan mondom, Harriet, ne menj vissza.

Harriet-nek azonban eltökélt szándéka volt, hogy aznap is felkeresi a tükröt és erről Ronnie sehogy se tudta volna lebeszélni.

A terve, hogy a vacsora után, késő este, miután Ronnie és mindenki más elaludt, kioson a klub helységből és visszamegy a tükörhöz. Vacsora alatt nem beszélt senkihez sem, Karácsony harmadik napja volt és holnaptól, megszűnik a Karácsonyi hangulat, de a szünet még tartani fog.


A vacsora közben meglátott valakit, akire a legkevésbé számított és teljesen megfeledkezett az ittlétéről. Dryna Malfoy volt az, de mintha csak az árnyéka lett volna önmagának. Este volt már, de ő még mindig a fehér hálóingjében volt, a világosszőke haja rendetlenül össze volt kócolva, a szemei beesettek voltak és vörösek és az arcán mély szomorúság ült.

Harriet nem tudta nem észrevenni Dryna keserűségét, ahogy leült egyedül az egyik asztalhoz, szedett magának némi pudingot, amit bánatában kezdett el magába tömni.

Harriet nagyon tudni akarta, hogy a mindig büszke és nagyképű Dryna mi miatt omlott össze. Szerencsére, kéznél volt a láthatatlanná tévő köpenye, így közel osonhatott hozzá, anélkül, hogy gyanút fogna.

Mire Harriet visszatért a láthatatlanná tévő köpenyében, Dryna már egy tucatnyi adag pudinggal végzett és szomorúan olvasott egy levelet. Egyértelműen, az volt a bánatának a forrása. Letette az asztalra, de rá tette a kezét, hogy senki se olvashassa el, még csak véletlenül se.

Harriet egy pohár vizet látott egy másik asztalon, amit valaki otthagyott és magához vette. Észrevétlenül letette Dryna mellé, amit a lány kissé furcsának tartott ugyan, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget neki, biztos csak az egyik szellem játszik.

Harriet kilöttyintette a vizet, egyenesen Dryna ölébe, amitől a lány úgy reagált, mintha egy macskára öntötte volna. Idegesen felpattant, a levél rá ragadt a karjára, de hamar leesett róla és berepült az asztal alá. Harriet gyorsan elvette a levelet, miközben Dryna szitkozódva szárította magát.

Harriet a köpeny alá rejtette a levelet, kiment a nagyteremből és a Griffendél klub helysége felé véve az irányt, olvasni kezdte a levelet.

„Dryna, megdöbbenve értesültem, hogy csupán a harmadik helyezést érte el a tanulmányi átlagod. Ez borzasztóan nagy csalódás a számunkra és szégyent hoztál ránk a Minisztériumban azzal, hogy a lusta, nemtörődöm magatartásoddal elhanyagoltad a tanulmányaidat.

Tudod jól, hogy milyen következményekkel jár, ha lazsálsz és nem tanulsz eleget. Elfelejtheted, hogy ma itthon töltöd a Karácsonyt. Remélem, az, hogy a téli szünetet az iskolában töltöd ráébreszt arra, hogy jobb, ha komolyan veszed a tanulmányaidat. Ha év végéig nem javítasz az átlagodon, elbúcsúzhatsz a Nimbusz kétezresedről és attól is, hogy jövőre a kviddics csapatba kerülj.

Boldog Karácsonyt.

Édesapád"

Harriet felérve a klub helységbe, eltette a láthatatlanná tévő köpenyt és a levélen elmélkedett.

„Szegény Dryna, az apja megtiltotta, hogy hazamenjen az ünnepekre.", Kicsit sajnálni kezdte a lányt. Emlékezett, Dryna mennyit áradozott, hogy milyen nagyszerű lesz, ha hazamegy majd Karácsonyra. Az is az eszébe jutott, hogy alig egy nappal a szünet előtt írta fel magát a maradók listájára, ami arra engedte következtetni, hogy Dryna egy nappal Karácsony előtt kapta ezt a levelet.

Harriet a köpeny nélkül visszament a nagyterembe, ahol Dryna teljesen kétségbeesve mászott négykézláb a földön, egyértelműen a levelet keresve. Lenyelve a gombócot a torkán, odament hozzá.

- Hé, Malfoy… - Szólt oda bátortalanul.

- Tűnj a fenébe, Potter! – Próbálta lerázni, de Harriet nem adta fel.

- Ezt keresed? – Megmutatta neki a levelet, amit nagy erőkkel keresett.

- Hogy került hozzád?! – Idegesen kitépte a kezéből a levelét és dühösen meredt rá.

- Az nem számít… csak annyit akarok mondani, hogy sajnálom…

- Elolvastad?! – Kérdezte sértődött hangon.

- Igen, de…

- Azt javaslom, azonnal felejtsd el, Potter, vagy nagyon megkeserülöd!

- Hallgass meg, Malfoy!

- Hallgassalak meg?! Azok után, hogy tönkretetted a Karácsonyomat?! Miattad nem mehettem haza és nem kaptam ajándékot! – Harriet-nek egyre nagyobb nehézséget okozott együttérzést mutatni Dryna felé. Eszébe jutott a tükör, Ronniet is teljesen jó kedvre derítette.

- Ha mutatok valamit, ami felvidít, megígéred, hogy egy kicsit kedvesebb leszel?!

- Kedves?! Veled?! – Ezzel távozni is akart és a vállával meglökte Harriet-et. - Inkább mennék át a Hugrabugba!

- Legalább próbáld meg! – Harriet nem adta fel. – Mit veszíthetsz?! – Dryna megállt és visszafordult.

- Mit akarsz mutatni?

- Ma este legyél a könyvtárnál és elviszlek egy helyre, ahol olyat látsz, amit elképzelni sem tudnál. – Dryna gyanakodva összehúzta a szürke szemeit.

- Honnan tudjam, hogy nem megtréfálni akarsz?

- Szavamat adom, hogy nem foglak.

- Nekem semmit nem ér a szavad.

- Te el akartál jönni a párbajra a trófea terembe. – Dryna megdöbbenve hallgatta. – Frics elkapott téged és Naomi-t.

- Honnan…

- Ott voltam a trófeateremben és figyeltem. Nem akartál felültetni, pedig Ronnie és Herman biztosak voltak benne, hogy ezt tetted. Én sem akarlak. – Harriet hallgatott, miután látta, hogy Dryna elgondolkodik az ajánlaton. – Szóval, eljössz?

- Jó. – Motyogta. – Elmegyek, de ha ez egy hülye tréfa, esküszöm, hogy megbánod. – Harriet elmosolyodott.

- Köszönöm. – Mielőtt elment volna, még visszafordult. – És csinálj valamit a hajaddal, mert rémesen nézel ki.

Mielőtt Dryna bármit is válaszolhatott volna, Harriet már el is slisszolt és villámgyorsan szedte a lépcsőket.


Kicsit furcsa lesz Dryna-val menni erre a kalandra, de Harriet reménykedett benne, hogy a tükör segíthetne elásni a csatabárdot. Este felé elővette a láthatatlanná tévő köpenyét, de mielőtt felvehette volna, megtorpant. „Talán nem kellene Dryna tudtára adni, hogy van egy ilyenem. Haladjunk szép sorjában.".

Harriet a köpenye nélkül, a pizsamájában vágott neki az éjszakai folyosóknak, a könyvtár felé vette az irányt. Az éjszakában meglátta Dryna világosszőke haját, amin megcsillant a hold fénye.

- Rám vártál? – Harriet megszólította, mire Dryna, aki még mindig a hálóingjében volt, de sokkal szebb volt, mint a nagyteremben, kifésülte a haját és egy kicsit kialudta magát.

- Már azt hittem, el se jössz. – Vetette oda hidegen.

- Egy kicsit problémás volt a… - Harriet gyorsan befogta a száját, nehogy elkotyogja a láthatatlanná tévő köpenyét. – mindegy. - Dryna gyanakodva felvonta a szemöldökét és csípőre tette az egyik kezét. Harriet észrevette, hogy magával hozta a varázspálcáját.

- Szóval, mit akarsz mutatni? – Kérdezte, miközben a pálcáját szorongatta, felkészülve, hogy védekezzen, arra az esetre, ha netán Weasley előugrana egy átokkal.

- Kövess! – Utasította és elindult afelé a terem felé, ahol a tükör van.

Ez alkalommal viszonylag gyorsan megtalálta a helyes utat. Sebesen lépkedett, Dryna a nyomába volt és tudta, hogy ezzel veszélyesen nagy zajt csapnak, de nem találkoztak össze senkivel.

Az édesanyja és az édesapja megint sugárzó arccal fogadják majd, az egyik nagyapja is vidáman bólogat majd, amikor meglátja őt. Harriet vissza fog mosolyogni rájuk, de nem is tudta, vajon magáért siet-e ennyire, vagy Dryna miatt.

- Tessék! – Beérve az üres terembe, ahol a tükör ugyanott volt, mint eddig.

- Egy tükör? – Dryna megrázta a fejét.

- Ez nem egy közönséges tükör! – Megragadta Dryna karját és közelebb húzta a tükörhöz. – Mit látsz?!

- Magunkat. – Válaszolt Dryna. – Ez az a nagy dolog, Potter?

- Jobban nézz bele! – Hátulról tolni kezdte a tükör felé, ami már tényleg nem tetszett Dryna-nak.

- Hé, azért csak… - Mielőtt tovább szitkozódhatott volna, a tekintete egy pillanatra találkozott a tükörrel és meglátott benne valamit, amire nagyon nem számított. – Apa?! – Riadtan maga mögé nézett, de miután tudomásul vette, hogy Harriet-en kívül senki sincs itt, ismét a tükörbe nézett. – Ez… mit… - Ismét körbenézett és zavartan vette tudomásul, hogy még mindig nincs itt senki.

- Mit vagy kit látsz? – Érdeklődött Harriet.

- Az… apámat. - Dryna egyre közelebb ment a tükörhöz, ugyanúgy, mint Harriet két nappal ezelőtt. – De… valami más.

- Más? Hogyan?

- Én… - Dryna-nak a szíve is megszakadt amikor látta, de nem a bánattól, hanem az örömtől folyni kezdtek a könnyei és őszintébben mosolygott, mint eddig valaha. – Ő… átölel engem… mosolyog rám… és… büszke… Én rám. – Dryna mindkét kezével tapogatni kezdte a tükröt, hátha bemehet és helyet cserélhet a tükörben látott önmagával.

- Te is látod a rokonaidat? – Kérdezte Harriet.

- Igen! – Dryna kicsit jobban szétnézett a tükörben. – Itt van az anyám is! Ugyanolyan büszke, mint az apám! A teljes rokonságom! Engem ünnepelnek! Én vagyok a középpontban! Szeretnek engem! – Dryna már a tükörhöz nyomta az arcát.

- Jól van… egy kicsit vegyél vissza. – Harriet kezdett megijedni Dryna-tól. – Akkor… megbocsájtod, hogy elolvastam a leveled? – Dryna végre kivette a képét a tükörből és morcosan, bár már nem olyan mérgesen nézett Harriet-re.

- Jó, - Sóhajtott egyet. – megbocsájtok. Ez a tükör tényleg elképesztő. – Visszafordult, hogy tovább nézze, nézze és csak nézze magát.

- Na, én is hagyj nézzem! – Harriet megpróbálta kitolni Dryna-t, de ő hevesen ellenállt.

- Egy fenét!

- Én találtam és én hoztalak ide! - Meglökte Dryna-t. - Most én jövök! – A két lány már majdnem össze-verekedett, amikor együtt nekimentek a tükörnek és az majdnem eldőlt.

- NE! – Sikoltottak egyszerre és elkapták a két oldalánál és felállították. Megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy nem esett semmi baja.

- Ez közel volt. – Harriet fellélegzett.

- Igen. – Dryna is.

- Mi lenne, ha megegyeznénk. – Ajánlotta Harriet. – Én nézem magamat egy percig, utána cserélünk és te is nézheted magad egy percig.

- Jól van. – A két lány kezet fogott és Harriet letelepedett a tükör elé. Dryna mögé ült, a hátát Harriet-ének vetette és fejben számolni kezdett.

Harriet ismét olyan boldog volt, láthatta a szüleit, az édesapját és az édesanyját, akik le se tagadhatták volna, hogy az ő gyermekük.

- 60! – Dryna elérte fejben az egy percet. – Csere! – Harriet engedelmeskedett és ezúttal Dryna ült a tükör előtt, miközben Harriet az ő hátának támaszkodott és számolt. – Potter, szerinted, mit akar a tükör mondani nekünk?

- Hm?

- Ez egy varázstükör, aminek valami jelentése van. Szerinted, mi az?

- Nem tudom. Én csak örülök, hogy láthatom a szüleimet.

- A te szüleid meghaltak. Az enyémek élnek. Talán csak a rokonainkat mutatja.

- Talán… - Harriet emlékezett, Ronnie nem a családját látta, hanem önmagát, osztályelsőként, kviddicsbajnokként, de nem akart ezen töprengeni. – Csere! – Cseréltek, csak a szüleit akarta. Csak velük akart lenni. Csak ő velük akart együtt lenni.

- Csere! – Cseréltek. Most már senki nem akadályozhatta meg, hogy hajnalig itt maradjanak a családjaik körében. Senki és semmi.

Hacsak...

- Hát eljöttetek, Harriet, Dryna?

A két lány úgy érezte, mintha jeges vizet zúdítottak volna a nyakukba. Azonnal felpattantak és döbbenten látták, hogy a fal mellett, az egyik asztalon maga Dumbledore professzor üldögél. Mikor bejöttek, körül sem néztek, egyenesen a tükörhöz jöttek, bizonyára azért nem vették észre az igazgatót. Dryna is, teljesen a tükörre koncentrált, semmi sem járt a fejében, csak az, amit a tükörben látott.

- Nem láttuk, hogy itt van, igazgató úr. – Szólalt meg Harriet.

- Mi ez a tükör?! – Dryna inkább magabiztosan választ követelt.

- Úgy tűnik, amit láttatok, szűk látóvá tett titeket. - Ingatta a fejét Dumbledore. Harriet és Dryna kissé megkönnyebbültek, mikor látta, hogy a professzor mosolyog. Dumbledore lekászálódott az asztalról és letelepedett a lányok mellé a padlóra, Harriet leült mellé, a jobbjára, de Dryna mereven hátrébb állt.

- Ha jól látom, mint előttetek oly sokan, ti is felfedeztétek a nagy élményt, melyet Edevis tükre nyújt.

- Nem tudtam, hogy így hívják, uram. – Szólt Harriet.

- Mégis, miféle fejtörő ez?! – Kérdezte Dryna, ő még mindig mereven állt, egy kis távolságot tartva Dumbledore-tól.

- Roppant egyszerű, Dryna. Nem ülnél le te is? – Invitálta és Dryna belátva, hogy nem kell tartania, leült Dumbledore baljára. - Arra biztosan rájöttetek már, hogy miben áll a csodája?

- Hát... hogy... megmutatja a családunkat. – Találgatott Harriet.

- Ronnie barátodnak pedig őt magát mutatta meg mint iskolaelsőt. – Felelte Dumbledore.

- Honnan tudja...? – Kérdezte Harriet döbbenten.

- Nekem nem kell különleges trükk ahhoz, hogy észrevétlenné váljak. - Mosolygott jóindulatúan Dumbledore, nem fedve fel Dryna előtt a láthatatlanná tévő köpenyt. - Nos, ki tudjátok találni, mit mutat meg nekünk Edevis tükre?

Harriet megrázta a fejét.

- A sorsunkat! – Gondolta Dryna.

- Hadd segítsek. A világ legboldogabb embere úgy használhatná Edevis tükrét, mint egy közönséges tükröt, vagyis, ha belenézne, pontosan olyannak látná magát, amilyen. Dereng már?

Harriet és Dryna gondolkoztak egy percig, majd egyszerre vágták rá:

- Azt mutatja, amit akarunk!

- Igen is, meg nem is. - Felelte halk-szelíden Dumbledore. - Nem mutat se többet, se mást, mint szívünk legmélyének leghőbb vágyát. Te, Harriet, aki sosem találkoztál a családoddal, ott látod magad a körükben. Dryna, te, akitől a családja oly sokat vár el, csak arra vágysz, hogy büszkék legyenek rád. Rhonda Weasley, akinek a nővéreinek az árnyékában telt az élete, úgy látja magát, mint a legdicsőbbet valamennyi testvére közül. Ez a tükör azonban nem teszi bölccsé az embert, nem tárja fel az igazságot. Sokan sorvadtak el előtte, mert megbabonázta őket a látvány és megannyi ember őrült bele, hogy nem tudta, valóságos-e, vagy akár csak lehetséges-e, amit a tükörben lát. – Megsimogatta mindkét lány feje búbját. - A tükör holnap új helyre kerül és arra kérlek mindkettőtöket, ne induljatok a keresésére. Ha úgy adódik, hogy viszontlátjátok, most már tudni fogjátok, mire számítsatok. Rossz úton jár, aki álmokból épít várat és közben elfelejt élni. Ezt jól véssétek az eszedbe. És most, ha rám hallgattok, visszamentek az ágyatokba és kialusszátok magatokat.

Harriet és Dryna felállt.

- Professzor úr... – Harriet még megállt. - kérdezhetek valamit?

- Persze, már meg is tetted. - Nevetett Dumbledore. - De most az egyszer kérdezhetsz még egyet.

- A professzor úr mit lát, ha belenéz a tükörbe?

- Én? Én azt látom, hogy ott állok egy pár vastag gyapjúzoknival a kezemben. – Harriet és Dryna értetlenül pislogott. - Az embernek soha nem lehet elég zoknija - Magyarázta Dumbledore. - Megint elmúlt egy karácsony és megint nem kaptam egyetlen zoknit se. Nekem mindig mindenki csak könyveket ajándékoz.

A két lány csak zavartan nyugtázta Dumbledore válaszát, majd elindultak visszafelé.

- Te mit gondolsz, Dryna? – Kérdezte Harriet, - Dumbledore tényleg zoknikra vágyik? – Harriet remélte, hogy most már kibékülhetnek.

- Nem nagyon érdekel. – Vonta meg a vállát, de egy kicsit reménykedve megenyhült. – Szerinted… visszajöhetünk még?

- Dumbledore megkért, hogy ne tegyük. – Dryna csak mogorván nézett vissza Harriet-re.

- És? Én látni akarom… Azt akarom, hogy az apám úgy nézzen rám!

- Emlékezz Dumbledore szavaira! Csak elsorvadnál a tükör előtt! Nekem is nehéz elfogadni, én is látni akarom még a szüleimet, de nem tespedhetünk életünk végéig egy tükör előtt, semmit sem csinálva!

Dryna csak elgondolkodott, ki nem állhatta Harriet-et, de be kellett látnia, hogy igazat mond. Az igazi apja egyáltalán nem lenne rá büszke, ha naphosszat egy tükör előtt ücsörögne.

- Apám szerint, Dumbledore csak egy szenilis vén bolond! – Tette keresztbe a karjait. Ez a megjegyzése eltört valamit Harriet-ben.

- Hogyan?! – Harriet megtorpant és dühösen meredt Dryna-ra.

- Nála nagyobb szégyent senki nem hozott erre az iskolára és remélem, hamar leváltják. – Mosolyogva rótta az utakat.

- Dumbledore igenis jó igazgató! – Dryna látva, hogy mennyire bosszantja Harriet-et, ha Dumbledore-t sértegeti, tovább szívta.

- Egy megvezetett bolond, aki csak szégyent hoz a varázsló névre azzal, hogy hozzád hasonló félvéreket és Granger-hez hasonló sárvérűeket enged az iskolába. – Ennyi elég volt, Harriet teljes erejével neki ment Dryna-nak és fellökte.

- És én még kedves akartam lenni veled! – Ezzel otthagyta és visszament a Griffendél klub helységbe.

Dryna dühösen felállt és a Mardekár klub helysége felé vette az irányt. Egy dolgot igenis megmutatott neki Edevis tükre. Hogy mindent meg kell tennie, hogy az, amit látott valósággá váljon, keményen kell dolgoznia és megszabadulnia Pottertől.

Csak sokkal később, mikor már újra az ágyában feküdt, akkor merült fel Harriet-ben a gyanú, hogy Dumbledore válasza esetleg nem teljesen fedte az igazságot. Ugyanakkor, be kellett imernia, miközben lesöpörte Makesz-t a párnájáról, öreg tanárának feltett kérdése meglehetősen indiszkrét volt.

Ami Dryna-t illeti, vele megint ugyanott tartanak. Kimondhatatlanul gyűlölik egymást és továbbra is megmaradnak riválisoknak, de mindketten megfogadták, hogy erről a kiruccanásról, senkinek sem beszélnek.


Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett jelöld be a kedvenceid közé és követésre, valamint, ne felejts el kritikát írni.