Halo, elérkezett a folytatás. Kellemes olvasást kívánok.


Nicolas Flamel

Harriet megfogadta Dumbledore tanácsát, nem kereste többé Edevis tükrét s a téli szünet hátralevő részében a láthatatlanná tevő köpönyeg összehajtva pihent az utazóláda fenekén. Harriet szívesen elfelejtette volna, amit a tükörben látott, de ez már nem ment olyan könnyen. Egyre gyakrabban gyötörték lidérces álmok, újra és újra azt álmodta, hogy a szüleit elnyeli egy felvillanó zöld fény s közben valaki éles hangon kacag.

Dryna azóta visszatért a depresszióból és továbbra is elkezdte gyötörni Harriet-et és Ronniet. Harriet senkinek sem mondta el, hogy Karácsony utolsó éjszakáján ő és Dryna együtt mentek el a tükörhöz és Dryna sem mondott semmit sem. Csak annyit mondott Ronnie-nak, hogy lement a tükörhöz, de azt nem, hogy kivel.

- Látod? Dumbledore-nak igaza volt. Az a tükör a végén még az őrületbe kergetett volna téged. - Csóválta a fejét Ronnie, mikor Harriet elmesélte neki a rémálmát.

Herman, aki a szünet utolsó napján tért vissza, egészen más szemmel nézte a történteket. Két érzés viaskodott benne, egyfelől elborzadt, ha arra gondolt, hogy Harriet három egymást követő éjjel a tilosban járt "És ha Frics elkapott volna!?", másfelől csalódott volt, hogy Harriet nem derített fényt Nicolas Flamel kilétére.

Már szinte teljesen feladták a reményt, hogy találnak valami információt Flamel-ről, bár Harriet még mindig kitartott amellett, hogy valahol már olvasta a nevét. Miután megkezdődött a tanítás, megint az óraközi szünetekben jártak be tíz percekre a könyvtárba. Harriet-nek még társainál is kevesebb ideje volt, hiszen újra elkezdődtek a kviddics edzések is.

Wood a szokásosnál is keményebben megdolgoztatta csapatát. A hó elolvadt és véget nem érő esőzések kezdődtek, de a kapitány lelkesedését ez sem lohasztotta le. A Weasley ikreknek az volt a véleményük, hogy Wood fanatikus megszállott módjára viselkedik, de Harriet igazat adott a kapitánynak. Úgy állt a dolog, hogy ha megnyernék a következő, a Hugrabug elleni mérkőzésüket, hét év óta először sikerülne megelőzniük a Mardekárt a pontversenyben. Ráadásul Harriet úgy tapasztalta, hogy ritkábban vannak rémálmai, ha kviddicsezés után kimerülten bújik ágyba.

Egy vízben és sárban gazdag edzés során Woodot feldühítették a Weasley ikrek, akik gyakorlás helyett zuhanó bombázósdit játszottak és úgy tettek, mintha katapultálnának a seprűjükről.

- Hagyjátok abba a rendetlenkedést! - Kiáltott rájuk Wood. - Emiatt fogjuk elveszíteni a meccset! Piton minden alkalmat megragad majd, hogy lefaragja a pontjainkat! Ugyanis ő vezeti a meccset! - Ennek hallatán Georgie Weasley tényleg leesett a seprűjéről.

- Piton lesz a bíró?! - Hüledezett, sarat köpködve. - Mióta vezet ő kviddics meccseket? Különben is, biztos, hogy elfogult lesz velünk szemben, hiszen megelőzhetjük a Mardekárt! - A csapat többi tagja is leszállt Georgie mellé méltatlankodni.

- Nem én tehetek róla! - Tárta szét a karját Wood. - A mi dolgunk az, hogy tiszta, szép játékot játsszunk. Akkor nem köthet belénk.

"Ez eddig rendben is volna," gondolta Harriet, "de nekem még egy okom van rá, hogy ne akarjak Piton közelében kviddicsezni..."

Edzés után a többiek még együtt maradtak egy darabig, Harriet azonban rögtön visszasietett a Griffendél klubhelyiségébe. Ronnie és Herman éppen sakkoztak. A sakk volt az egyetlen dolog, amiben Herman néha veszített. Jó neki, vélte Ronnie és Harriet.

- Maradj csöndben egy kicsit. - Szólt Ronnie, mikor Harriet leült mellé. - Hadd koncentráljak... - Tekintete Harriet arcára tévedt. - Mi bajod? Borzalmasan nézel ki.

Harriet fojtott hangon beszámolt barátainak Piton hirtelen jött játékvezetői ambícióiról.

- Ne játssz! - Vágta rá gondolkodás nélkül Herman.

- Jelents beteget! - Mondta Ronnie.

- Színlelj lábtörést! - Javasolta Herman.

- Tényleg törd el a lábad! - Melegedett bele Ronnie.

- Nem tehetem! - Rázta a fejét Harriet. - Nincs tartalék fogónk! Ha kiszállok, a Griffendélnek le kell mondania a meccset!

Ebben a pillanatban Neville bukfencezett be a klubhelyiségbe. Hogy miként sikerült bemásznia a portré mögötti lyukon, az külön rejtély volt, mivel, amint azt Harriet-ék rögtön észrevették, a Lábbilincselő nevű átok ült rajta. Ezek szerint páros lábbal szökdelt fel a Griffendél-toronyba.

Mindenki dőlt a nevetéstől, kivéve Hermant, aki nyomban odaszaladt és elmondta az ellen átkot. Neville remegve feltápászkodott.

- Ki tette ezt veled? - Kérdezte Herman, miközben odavezette a fiút Harriet-hez és Ronnie-hoz.

- Malfoy. - Felelte remegő hangon Neville. - A könyvtár előtt találkoztam vele. Azt mondta, épp keres valakit, akin gyakorolhat.

- Jelentsd McGalagony professzornak! - Biztatta Herman. Neville a fejét rázta.

- Nem akarok még több bajt. - Motyogta.

- Nem hunyászkodhatsz meg! - Szólt Ronnie. - Malfoy amúgy is megszokta, hogy csak úgy átsétálhat az embereken, nem kell még jobban megkönnyíteni a dolgát! Öntelt liba!

- Nem érdemlem meg, hogy griffendéles legyek, mert nem vagyok elég bátor. Bár ezt nem szükséges közölnötök velem, Malfoy már megtette.

Harriet belekotort a zsebébe és előhalászott egy csokibékát, az utolsót abból a dobozból, amit Hermantól kapott karácsonyra. Odaadta a sírással küszködő Neville-nek.

- Te tucatnyi Malfoy-nál is többet érsz! - Jelentette ki bátorítóan. - A Teszlek Süveg Griffendélbe osztott be, nem? És hol van Malfoy? A tetves Mardekárban. - Neville szája erőtlen mosolyra húzódott. Kibontotta a csokibékát.

- Kösz, Harriet... Asszem, most lefekszem. Tessék, a kártya. Gyűjtöd, nem? - Mikor Neville elballagott, Harriet megnézte a Híres Varázslók kártyát.

- Megint Dumbledore. - Állapította meg. - Az ő képe volt a legelső, amit... - Egyszerre elakadt a lélegzete. Megfordította a kártyát és átfutotta a szöveget. Azután Ronniera és Hermanra nézett. - Megtaláltam! - Suttogta. - Megtaláltam Flamelt! Ugye, megmondtam, hogy láttam már valahol a nevét? Idefelé a vonaton olvastam! Tessék: "Dumbledore fedezte fel a sárkányvér tizenkét felhasználási módját és jelentősek a tudóstársával, Nicolas Flamel-el végzett alkímiai kutatásai is"!

Herman talpra szökkent. Utoljára akkor tűnt ilyen izgatottnak, amikor kijavítva visszakapták a legelső házi feladatukat.

- Ne menjetek sehova! - Parancsolta, és felrohant a hálószobákhoz vezető lépcsőn. Harriet-nek és Ronnie-nak jóformán arra se volt idejük, hogy elcsodálkozzanak, már vissza is tért, kezében egy hatalmas régi könyvvel.

- Eszembe se jutott, hogy ebben keressem! - Súgta izgatottan. - Néhány hete vettem ki a könyvtárból, hogy legyen nálam valami könnyű olvasmányom is.

- Könnyű...? - Morogta Ronnie.

Herman csendre intette és lapozgatni kezdte a könyvet. Végül megtalálta, amit keresett.

- Tudtam! Tudtam!

- Most már beszélhetünk? - Kérdezte mogorván Ronnie. Herman ügyet sem vetett rá.

- "Nicolas Flamel," - Olvasta drámai hangon. - "az egyetlen ember, aki el tudta készíteni a bölcsek kövét!" - A várt hatás elmaradt.

- A micsodát...? - Kérdezte Ronnie és Harriet kórusban.

- Jaj istenem lányok, milyen műveletlenek vagytok! Tessék, olvassátok el! - Azzal odatolta a lányok elé a nagy könyvet.

„Az alkímia ősi tudománya egy különleges képességekkel bíró anyagot, a legendás "bölcsek kövét" kutatja. A kő mindenfajta fémet vegytiszta arannyá változtat és általa nyerhető az életelixír nevű folyadék is, amely halhatatlanságot biztosít fogyasztójának.

Az évszázadok során számos helyről jelezték a bölcsek köve felbukkanását. A jelenleg fellelhető egyetlen kő Nicolas Flamel úr, a kiváló alkimista és operakedvelő birtokában van. Flamel, aki tavaly ünnepelte hatszázhatvanötödik születésnapját, visszavonultan él devoni házában feleségével, a hatszázötvennyolc esztendős Perenelle-lel."

- Értitek már? - Szólt izgatottan Herman, mikor Ronnie és Harriet végeztek az olvasással. - A kutya a Flamel-féle bölcsek kövét őrzi! Flamel biztosan megkérte a barátját, Dumbledore-t, hogy vigyázzon rá, mert megtudta, hogy valaki vadászik a kőre. Ezért kellett áthozni ide a Gringotts-ból!

- Egy kő, ami aranyat csinál és örök életet ad? - Csóválta a fejét Harriet. - Nem csoda, hogy Pitonnak fáj rá a foga! Bárki szívesen elfogadná.

- És az sem csoda, hogy nem találtuk Flamelt a Varázslás modern kori fejlődésében - Tette hozzá Ronnie. - Nem éppen modern kori a pasas, ha hatszázhatvanöt éves.

Harriet és Ronnie még a másnap délelőtti sötét varázslatok kivédése órán, a vérfarkasharapás kezelési módjainak kijegyzetelése közben is arról sustorogtak, hogy mi mindenre tudnák használni a bölcsek kövét. Ronnie kijelentette, hogy venne magának egy saját kviddics csapatot s erről Harriet-nek eszébe jutott Piton és a közelgő mérkőzés.

- Játszom a meccsen... - Közölte döntését barátaival. - Ha meghátrálnék, a mardekárosok azt hinnék, hogy megijedtem Pitontól. Majd én megmutatom nekik... Letörlöm a képükről a vigyort.

- Mi meg majd téged törlünk fel a pályáról. - Aggodalmaskodott Herman s most senki sem mondta, hogy alaptalanul...


Magabiztos elhatározás ide vagy oda, ahogy közeledett a mérkőzés, Harriet egyre jobban félt. Persze a csapat többi tagja sem volt éppenséggel nyugodt. Csodálatos volt arra gondolniuk, hogy hét év után végre megelőzhetik a Mardekárt, de ilyen elfogult játékvezető mellett aligha lehettek biztosak a dolgukban.

Talán csak a képzelete játszott Harriet-el, de az volt az érzése, hogy bárhová megy, mindenütt Pitonba botlik. Néha még az is megfordult a fejében, hogy a professzor követi őt és csak az alkalomra vár, hogy elkaphassa. Piton most már gyakorlatilag minden bájitalórán mindent megtett, hogy belé kössön.

"Rájött volna, hogy tudunkk a bölcsek kövéről? De hát kitől tudhatta meg?", Harriet-nek néha az a szörnyű érzése támadt, hogy Piton gondolatolvasó.


Másnap délután, mikor Ronnie és Herman az öltöző előtt sok sikert kívántak neki, Harriet érezte, hogy barátai aggódnak az életéért. Ez nem volt épp megnyugtató számára. Wood lelkesítő szónoklatát szinte nem is hallotta, gépiesen át öltözött a kviddicstalárba és előkészítette a Nimbusz Kétezrest.

Ronnie és Herman közben helyet foglaltak a lelátón. A mellettük ülő Neville nem értette, miért vágnak olyan komor és aggódó képet s az sem volt világos számára, hogy miért van náluk a varázspálcájuk. Arról pedig még Harriet se tudott, hogy Ronnie és Herman titokban gyakorolták a Lábbilincselő átkot s elhatározták, hogy használni is fogják, ha észreveszik, hogy Piton bántani akarja Harriet-et.

- Ne felejtsd el, locomotor mortis - Súgta Herman. Ronnie a talárja ujjába rejtette varázspálcáját.

- Tudom! - Sziszegte. - Ne piszkálj már! - Ezalatt az öltözőben Wood félrevonta Harriet-et.

- Nem akarlak idegesíteni, kicsi, de ezúttal tényleg fontos lenne, hogy gyorsan elkapd a cikeszt. Fejezd be a meccset, mielőtt még Piton túl nagy előnyhöz juttatja a Hugrabugot.

Frida Weasley kilesett az öltöző ajtaján.

- Itt van az egész iskola! - Újságolta. - Még Dumbledore is kijött megnézni minket! - Harriet szíve nagyot dobbant.

- Dumbledore?

Odaszaladt az ajtóhoz és ő is kinézett. Frida nem tévedett. Ilyen nagy, ezüstszürke szakálla csak egy embernek van.

Harriet hatalmasat sóhajtott a megkönnyebbüléstől. Most már biztonságban van. Kizárt dolog, hogy Piton Dumbledore jelenlétében bántani merje őt. Talán ezért is vágott Piton olyan dühös képet, mikor a csapatok kivonultak a pályára. Még a lelátón ülő Ronnie is észrevette.

- Még sosem láttam Pitont ilyen mérgesnek. - Fordult Hermanhoz. - Nézd, elkezdték!... Jaj! - Valaki beletérdelt a tarkójába. Dryna volt az.

- Bocs, Weasley, nem vettelek észre. - Dryna rávigyorgott Arissa-ra, aki egy zacskó pattogós cukorral tömte magát és Naomi-ra. - Kíváncsi vagyok, ma meddig bír Potter a seprűjén maradni. Ki akar fogadni? Nem fogadunk, Weasley?

Ronnie nem válaszolt. Piton épp büntetőt ítélt a Hugrabug javára, mert felé ütött egy gurkót Georgie Weasley. Herman összes ujját keresztbe téve sandított fel Harriet-re, aki úgy körözött a pálya fölött, mint az áldozatra leső héja.

- Tudjátok, hogyan válogatják össze a griffendélesek a csapatukat? - Szólalt meg fennhangon Dryna pár perccel később, amikor Piton minden ok nélkül újabb szabaddobást ítélt meg a Hugrabug-nak. - Azokat válogatják be, akiket sajnálnak, Pottert, akinek nincsenek szülei, Weasley-éket, akiknek nincs pénzük, csak Neville Longbottom hiányzik közülük, akinek nincs esze. – Vett egy cukrot Arissa-tól, megnyalta és Neville-hez vágta, amitől ráragadt. A két barátnője jót nevetett ezen.

Neville fülig pirult, undorodva lepöckölte magáról a cukrot és gyorsan összeszedte magát. Hátrafordult és farkasszemet nézett Dryna-val.

- Tucatnyi Malfoy-nál is többet érek. - Dadogta.

Dryna, Arissa és Naomi a hasukat fogták a nevetéstől. Ronnie még mindig nem merte levenni a szemét a meccsről, de azért megjegyezte:

- Ez a beszéd, Neville!

- Longbottom, - Dryna szinte már sajnálkozva húzta fel a szemöldökét. - ha az ész aranyból volna, te szegényebb lennél, mint Weasleyék, pedig az nagy szó.

Ronnie idegei már amúgy is pattanásig feszültek Harriet miatt, de nem bírta tovább hallgatni ennek az öntelt libának a gúnyolódását.

- Figyelmeztetlek, Malfoy, még egy szó, és...

- Ronnie! - Vágott a szavába Herman. - Harriet...!

- Mi...!? Hol...!?

Harriet váratlanul látványos zuhanórepülésbe kezdett. A közönség tapssal jutalmazta a mutatványt. Herman felállt és a szájába dugta keresztbe tett ujjait, úgy szorított a puskagolyó módjára száguldó Harriet-nek.

- Szerencséd van, Weasley - Élcelődött Dryna. - Potter talált neked valami aprópénzt a földön.

Ez már több volt a soknál. Dryna-nak megijedni se volt ideje, máris a földön találta magát, mellkasán Ronnieval. Neville, rövid habozás után, hátra mászott segíteni.

- Gyerünk, Harriet! - Kiáltotta Herman. Felugrott a padra, úgy meredt a barátjára, aki most egyenesen Piton felé suhant. Észre sem vette a pad alatt birkózó Ronniet és Dryna-t, se azt a puffogó-nyögdécselő gombócot, ami eredetileg Neville, Arissa és Naomi volt.

Ronnie egy erős jobb horgot irányított Dryna képébe, de Arissa gyorsan félrelökte a barátját, hogy ő kapja be az ütést helyette. Ettől a verekedés abbamaradt, Arissa sírt és a szemét fájlalta.

- Mit csináltál, Weasley?! – Dryna, miután tudatosult benne, hogy Arissa volt az, aki megvédte ettől az ütéstől, teljesen bedühödött.

- Jól vagy?! – Naomi felsegítette Arissa-t. – El kell vinnünk a gyengélkedőbe!

- Ezt visszakapjátok, Weasley, Longbottom! – Dryna figyelmeztette őket és segített Naomi-nak elkísérni Arissa-t.

Odafent a levegőben Piton megfordította seprűjét. Épp csak annyit látott, hogy elsuhan mellette valami piros, a következő pillanatban Harriet kijött a zuhanásból és diadalmasan a magasba lendítette karját. A cikesz ott volt a markában.

A közönség tombolt.

- Új rekord született! - Kommentálta Lee Jordan. - Senki nem emlékezett olyan kviddicsmeccsre, ahol a fogó ilyen gyorsan elkapta a cikeszt!

- Ronnie! Ronnie! Hova tűntél? Vége a meccsnek! Harriet megnyerte! Nyertünk! Vezet a Griffendél! - Herman az örömtől kiabálva táncolt a lelátó padján és átölelte az előtte ülő Saemus-t.


Harriet fél méterrel a föld fölött leugrott a seprűjéről. Még mindig azt hitte, hogy csak álmodik. Hát sikerült, a meccs alig öt percig tartott. A Griffendél-szurkolók betódultak a pályára. Piton is leszállt a földre, sápadtan, elfehéredett ajkát a fekete rúzsa sem tudta takarni és úgy meredt Harriet-re, de egy szót sem szólt.

Harriet egy kéz súlyát érezte a vállán s mikor hátrafordult, Dumbledore mosolygó arcát pillantotta meg.

- Gratulálok. - Szólt a professzor olyan halkan, hogy csak Harriet hallhatta. - Látom, sikerült túltenned magad azon a tükördolgon... Szorgalmas voltál... Ennek örülök.

Piton szinte kiköpött mérgében.


Egy órával később Harriet kilépett az öltözőből, hogy visszavigye a Nimbusz Kétezrest a seprűtárolóba. Talán még soha nem volt ennyire boldog. Úgy érezte, most végre tett valamit, amire büszke lehet, többé senki nem mondhatta rá, hogy csak a neve híres.

Soha nem érezte még ilyen édes illatúnak az alkonyi szellőt. Végig sétált a nedves füvön és felidézte magában az elmúlt egy óra boldog kavalkádját, a Griffendél szurkolók a vállukon hordozták körül őt, Ronnie és Herman ugráltak örömükben és messziről integettek neki. Ronnienak a vérző orra alatt is fülig ért a szája.

A seprűtárolóhoz érve Harriet megállt, a deszkaajtónak vetette a vállát és felnézett a Roxfort-ra. Az iskola ablakait vörösre festette a lenyugvó nap fénye. Vezet a Griffendél. Hát mégis sikerült...

„Megmutattam Pitonnak!"

Apropó Piton...

A kastély lépcsőjén csuklyás alak tűnt fel. Szemmel láthatóan kerülni akarta a feltűnést, lesietett a lépcsőn és szinte futva indult el a tiltott rengeteg irányába. A látvány egy csapásra kizökkentette Harriet-et boldog mélázásából. Észrevette, hogy a titokzatos alak kissé sántít. Piton...

Amíg a többi tanár és a diákok vacsoráznak, Piton titkos látogatást tesz az erdőben.

"Vajon miben sántikál?"

Harriet a lába közé kapta a Nimbusz Kétezrest és felröppent a magasba. Elsiklott az iskola fölött s csak akkor pillantotta meg újból a professzort, mikor az már épp elérte az erdő szélét.

Egy szempillantás múlva Piton eltűnt a rengetegben. Harriet nagy, lassú köröket írt le a fák koronái fölött és a lombokat fürkészte. Egyszer csak beszélgetés hangjai ütötték meg a fülét. Ereszkedni kezdett és leszállt egy toronymagas bükkfára.

Seprűjét szorosan magához ölelve addig mászott egy vastag ágon, míg alkalmas helyet nem talált a leskelődéshez. Piton nem volt egyedül. Egy homályba burkolózó tisztáson állt, Mógus társaságában. Harriet nem látta a turbános professzor arcát, de akadozó beszédéről felismerte őt. Mógus most még a szokásosnál is jobban dadogott. Harriet-nek hegyeznie kellett a fülét, ha el akart csípni egy-két mondatot.

- ...ne-nem tudom, mi-miért éppen itt akartál ta-találkozni velem, Penelope...

- Úgy gondoltam, jobb, ha ez köztünk marad. - Felelte hűvösen Piton. - A diákok előtt nem beszélhetünk a bölcsek kövéről.

Harriet a nyakát nyújtogatta. Mógus motyogott valamit, de Piton a szavába vágott.

- Rájöttél már, hogyan lehet kijátszani Hagrid bestiáját?

- De-dehát Penelope, én...

- Ne akarj magadra haragítani, Mógus! - Csattant fel Piton és még közelebb lépett a professzorhoz.

- Ne-ne-nem tudom, hogy mi-mire...

- Dehogynem, nagyon is jól tudod, hogy mire célzok! - Egy bagoly olyan hangosan huhogott fel, hogy Harriet kis híján leesett a fáról ijedtében. Mikor összeszedte magát, ezt hallotta:

- Vesd be a kis hókuszpókuszodat. Én tudok várni.

- De-de-de én nem...

- Hát jó! - Vágott a szavába Piton. - Hamarosan újra elbeszélgetünk. Addig fontold meg a dolgokat, és döntsd el, hogy kihez akarsz hűséges lenni.

Azzal Piton az arcába húzta csuklyáját és faképnél hagyta Mógus-t. A professzor csak állt a tisztáson és dermedten nézett a távozó Piton után.


- Te meg hol bujkáltál? - Sopánkodott Herman.

- Győztünk! Győztél! Győztünk! - ujjongott Ronnie és jól hátba csapkodta Harriet-et. - Arissa kapott tőlem egy csinos kis monoklit, Neville pedig egyedül kiállt Malfoy és Naomi ellen! Még nem tért magához, de Madame Pomfrey szerint gyorsan fel fog épülni. Most aztán megmutattuk a Mardekárnak! A klubban mindenki csak rád vár. Bulit csapunk, Frida és Georgie még sütit is loptak a konyháról!

- Az ünneplés ráér, - Zihálta Harriet. - de ezt most rögtön hallanotok kell. Keressünk egy üres termet...

Bezárkóztak egy olyan helyiségbe, ahol se ember, se Hóborc nem hallhatta őket, és Harriet részletesen beszámolt barátainak a történtekről.

- ...szóval tényleg a bölcsek kövéről van szó és Piton rá akarja kényszeríteni Mógus-t, hogy segítsen neki. Megkérdezte tőle, hogy tudja-e, hogyan lehet kijátszani Bolyhoskát és mondott valamit Mógus hókuszpókuszáról is. Valószínűleg nem csak Bolyhoska védi a követ, hanem egy csomó más varázslat is. Biztos Mógus is csinált valamilyen feketemágia-ellenes bűbájt, amit Pitonnak meg kell törnie...

- Ezek szerint a kő csak addig van biztonságban, amíg Mógus állja a sarat? - Kérdezte riadtan Herman.

- Ha Mógus beadja a derekát, Pitonnak könnyű dolga lesz... - Csóválta a fejét Ronnie.


Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett jelöld be a kedvenceid közé és követésre, valamint, ne felejts el kritikát írni.