A metrón
Annie Brown a metró felé sietett, és éppen hogy csak elérte a szerelvényt. Lehuppant az egyetlen üres helyre a sor szélén, és arcát belefúrta a vastag sálba, amit a nyakára kötött. Mappáját az ölére fektette, és zsepiért nyúlt – ebből a magfázásból már elege volt. Lehúzta a kesztyűjét hogy beletúrhasson a szsebébe, ahol cetlik, használt zsepik és aprók mellett megtalálta amit keresett: az utolsó tiszta zsebkendőt. Hálásan fújta bele az orrát, és visszasüllyesztette a zsebébe a kezével együtt. A mai napján gondolkodott, az elrontott dolgozaton, és azon, hogy holnap akármi lesz, beteget jelent, otthon marad és kialussza magát, mert már alig lát a náthától. Például ennek a hapsinak itt előtte fura dolog lóg ki a nadrágjából hátul. Biztos rosszul látja, de mintha egy farok lenne. Hogy vehet fel ilyen hülye jelmezt valaki, mikor halloween rég elmúlt?
A férfi barna nadrágján végigfuttatva tekintetét látta, hogy mezítláb van, vagy legalábbis valami fura cipőt hord. Vannak ilyen őrültek, akik így öltöznek, elvégre ez New York, az önkifejezés hazája. A napokban olyan metálosokat látott, akik levágtak a fülükből, hát ezen a pasin itt már nem fog csodálkozni. És ez a kék farok… Itt himbálózik az orra előtt, csoda hogy eddig nem vette észre. A végénél elvékonyodik és hegyes a legvége. Érdekes mindenesetre. Olyan élethű… Feljebb nézett, és meghökkent. A férfi egész arca kék volt, még a haja is, és mintha finom szőr borítaná. A férfi láthatóan nem törődött vele, hogy megbámulja valaki. Ki lehet? Egy szuperhősfilm bemutatójára beöltözött fanatikus rajongó? De a ruhája rendes, utcai viseletnek tűnik… Mikor észrevette, hogy Annie figyeli, zavarbaejtő pillantást vetett a lányra. Ezek a sárga szemek még éjjel is eszébe jutottak félálomban. Mintha azt mondta volna: Mit bámulsz? Hagyjál békén, van elég bajom enélkül is. Ez nem egy fanatikus rajongó. De nem, az nem lehet. Ez biztos nem igaz, nem lehet, hogy így néz ki valójában! De mégis…
A következő megállóban a férfi leszállt. Furcsán lépdelt, mintha a lábujjain járt volna, kicsit görnyedt tartással, mégis harmonikus mozgással a farkát himbálva maga mögött. Az emberek utána néztek, rosszallóan, de a következő megálló előtt már el is felejtették. Sok csodabogár jár a városban, egy újabbra kár szót vesztegetni.
Annie viszont nem tudta elfelejteni. Fogta a mappát, kinyitotta, elővett egy apró, puha ceruzát és rajzolni kezdett, a többi fura jelenség mellé téve őt gondolatban, ami megesett vele élete folyamán.
Ende