A vendégek, a diákok és a döntnökök a félkör alakúra épített nézõtéren helyezkedtek el.
Ragyogott az ég és az erõs éltetõ fény fiatalos energiákkal töltötte fel a szíveket. A divatos talárok és napernyõk színkavalkádja, az izgatott zsivaj, a csillogó szemek utánozhatatlan hangulatot teremtettek. Kacagó nõk és lányok fûzték karjaikat komoly férjeik és még komolyabb fiaik karjába. Idõsebb tanárok és rokonok kis csoportokban állva tárgyalták a bajnokok esélyeit. Három nyelv szavai keveredtek össze és alkottak bájos-bábeli zûrzavart. Vasárnapi talárjukba öltöztetett lurkók szaladgáltak a küzdõtéren, kivont játékpálcáikkal ártalmatlan átkokat kiáltva egymásra.
Madame Marchbanks mosolyogva nézett urára:
- Na, akkor kipróbálod?
- Ki, ki add hát ide! - válaszolta a férfi, de arcán jól látszódott, hogy gondolatai máshol kalandoznak - hogy is hívják akkor ezt a szerkezetet?
- Omniszkóp a neve. Itt kell belekukucskálni, látod?
- Ühm. És most? Az mire jó, hogy látom azt, amit nélküle is láthatok?
- Ha most iderakod az ujjad... igen, oda, akkor a készülék megõrzi magában azt, amit rajta keresztül látsz.
- Hogyhogy megõrzi?
- Ha utána így végigsímitod a tenyereddel és belenézel, nem azt látod, ami éppen van, hanem azt, ami korábban volt. Próbáld ki!
Marchbanks megütõdve nézett egy pillanatig feleségére de aztán megint a szeméhez emelte az omniszkópot.
- Ohó! Valóban!
- És ez még semmi, drágám - csicseregte az asszony - ha itt rákoppintasz megnézheted megint a felvételt, de most már lassabban.
Marchbanks percekig elfelejtette minden gondját, úgy lekötötte az ötletes kis tárgy. Többször is kipróbálta, forgatta, csodálta, majd óvatosan visszaadta feleségének:
- Tessék Griselda, ez tényleg nagyszerû! Most azonban sajnos más dolgom is van... sietek.
- Mi az Mortimer? Megtudhatnám én is? - az asszon hangja hirtelen élessé és követelõvé vált - Amióta megérkeztem hallgatsz és feszült vagy. Egyetlen kérdésemre sem válaszoltál tisztességesen... most viszont szeretném végre megtudni, hogy mi a gondod! - szeme szinte szikrázott.
Mr. Marchbanks feleségét ismerve tudta, hogy nem halogathatja tovább a magyarázatot.
- Griselda! - válaszolta idegesen - nem tudok most mindent elmesélni. Legyen elég annyi, hogy a bajnokunk valószínûleg nagy veszélyben van.
- Albus!
- Igen. És a legnagyobb baj az, hogy nem tudjuk, hogy mi a veszély természete. A francia szervezõknek sikerült a legnagyobb titokban elõkészíteni az utolsó feladatot. Képtelenek voltunk bármit is megtudni. Csak annyit sejtünk, hogy valami nagy disznóság van a dologban. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy minden eshetõségre felkészülve vigyázunk, amíg vége nem lesz a versenynek. Ezen dolgozom már napok óta. Ezért..., de íme, meg is érkeztek Blackék. Beszélnem kell velük.
Ahogy Mme Marchbanks magára maradt, hirtelen valami kellemetlen nyugtalanság fogta el. Egy gyenge, de állhatatos szúró érzés a dereka táján a gerince mellett, mely nem akart elmúlni. Férje magatartása, és a Tusa hagyományairól alkotott véleménye azt sugallták neki, hogy valami rosszra kell felkészülnie. A mosoly eltûnt az arcáról és a korábban olyan szépnek és gondtalannak tûnõ emberforgatag most ellenszenvessé és céltalanná vált szemében.
Egyre csak a fiú magabiztosságtól és nyíltságtól csillogó nézése lebegett a szemei elõtt. Régrõl ismerte már Albust és elviselhetetlennek találta a gondolatot, hogy valami baja eshet.
Türelmetlenül felpattant a helyérõl lábujjhegyre állva próbálta felfedezni, hogy férje éppen merre jár. Blackéket már meg is pillantotta, de Marchbanks már nem volt velük. Szemei kutatva pásztázták végig a nézõteret és végre felfedezte õt a Dumbledore család páholyánál, amikor - nem is egészen váratlanul - egy varázslattal felerõsített hang vonta el a figyelmét.
- Tisztelt varázslók és boszorkányok! - Monsieur Spong, a Beauxbaton igazgatója beszélt - Eljött hát a nagy pillanat! Elérkeztünk a Trimágus Tusa utolsó napjához, és elérkeztünk az utolsó feladathoz is.
Nehéz lesz, nagyon nehéz! - morogta rekedten, de azért jól hallhatóan. Sötét kis mosoly suhant át az arcán - Kérem, hogy a bajnokok fáradjanak be a porondra! Szeretném kihirdetni az utolsó feladatot.
A három fiatalember egyszerre lépett a kör alakú küzdõtérre.
- Surgul Sztyepanovics Medvezsonok, a Durmstrang bajnoka! - kiáltotta most az igazgató - kérem lépjen elõre!
Az orosz fiú kilépett és meghajolt. Szemével félénken kereste Kirill Petrovicsot, aki néhány méterrel odébb állt és szigorú pillantásával forszírozta, miközben a közönség udvariasan tapsolt.
- Albus Percival Dumbledore, a Roxfortból!
Hármójuk közül a legfiatalabb és termetre is a legkisebb volt. Ahogy elõrelépett heves taps fogadta. Az varázslók egymás felé fordultak és elismerõ megjegyzéseket tettek rá.
Amikor elõrelépett, Mme Marchbanks szíve összeszorult aggodalmában. Kicsinek és gyanútlannak látszódott. Míg a két nagyobb fiú már elõhúzta pálcáját, õ még mindig üres kézzel állt ott és szüleit kereste a szemével a nézõtéren.
- És hadd mutassam be iskolánk versenyzõjét, Pierre Paulist!
A helybéliek egy emberként ugrottak fel. Szûnni nem akaró tapsvihar tört ki, melyet bíztató bekiáltások tettek még nyomatékosabbá. A francia fiú fejét büszkén felemelve úgy fogadta az ovációt, mint aki már sokszor részesült hasonló ünneplésben. Meglehet, úgy is volt.
Végre lecsillapult a közönség elsõ örömriadalma és Monsieur Spong folytathatta.
- Tisztelt közönség és tisztelt versenyzõk. Mint tudják, a három bajnok kísérõi, és a zsûri többi tagja is, úgy döntött, hogy ezen a harmadik próbán mind a három jelölt tiszta lappal indul. Egyikük sincsen elõnyben a másikkal szemben.
Ezért is dönthettünk úgy, hogy az utolsó feladat valami olyasmi lesz, amit egyszerre, egy idõben csak egyikük tudja végrehajtani. Aki ezt a bizonyos dolgot elsõként teszi meg - az lesz a Trimágus Tusa gyõztese!
A közönség lélegzetvisszafojtva figyelt.
Monsieur Spong lehalkította a hangját, hogy sejtelmesebb legyen a folytatás. Szerencsére a csend is olyan mély lett az arénában, hogy senki sem vesztett el egy árva hangot sem az elhangzottakból.
- Aki, két kezével megragadván, felemeli a Tûz Serlegét a feje fölé, az lesz a gyõztes. De a Serleget meg kell ehhez szerezni. A Serleg pedig biztos helyen van. Nagyon biztos helyen - még halkabbra fogta a hangját, hogy most már tényleg alig-alig lehetett kivenni, hogy mit suttog. Mr. Marchbanks ingerülten legyintett ennyi hatásvadászat láttán.
- A tûz a tûzhöz, serleg a serleghez illik... ...a Tûz Serlegét egy méltó méretû serlegbe helyeztük el, amelyben tûzforró vas rotyog... ott úszik a tetején a trófea, amit meg kell szereznetek... tûz a tûzben, serleg a serlegben - rikkantotta megszállottan - a serleg megszerzéséhez bármilyen eszközt szabad használni, kivéve az "invito"-t.
Hirtelen elkiáltotta magát:
- Felkészültek uraim?
A nézõtéren egy kisfiú aprót sikkantott, egy bakfislány pedig elájult az ijedtségtõl. Majd a csend tapinthatóvá vált.
Mr. Marchbanks éppen Dumbledore-ral szemben állt a nézõtéren. A fiúk már bent a porondon helyezkedtek el, amely mintegy ötven lépés átmérõjû körként úgy volt kialakítva mint egy mugli cirkusz arénája. De semmiféle serlegnek, vagy egyéb edénynek nyomát sem lehetett látni.
Marchbanks agyában mint egy fénykép úgy rögzült ez a pillanat. Az orosz és a francia bajnok visszafojtott izgalommal vártak valamire, de nem féltek, mintha tudták volna, hogy mire számítsanak, csak abban nem voltak biztosak, hogy mikor jön az, aminek jönni kell. Eközben Dumbeldore teste is megfeszült; szemében higgadtság és kíváncsiság csillogott: homlokát összeráncolva forgatta fejét, kutatva nézett minden irányba és kezével ösztönösen a pálcáját kereste...
Akkor Monsieur Spong elõre lépett, kezeit a magasba emelte, hogy kövér kezérõl visszacsúszott a talár, és bonyolult mozdulatot tett:
Appono ferrum ignemque - kiáltotta. Pálcájából legyezõ alakú narancssárga fénysugár tört elõ éles szisszenõ hang kíséretében és a porond közönségtõl távolabbi részén megjelent egy óriási, füstölgõ, gõzölgõ üst.
A varázslók és boszorkányok egy emberként hököltek hátra a látványtól, és az iszonyú forróságtól, ami az edénybõl sugárzott.
Az üst négy ember magas is megvolt és remegett, táncolt, ahogy a benne bugyborékoló vas pöfögve nagyokat pukkant.
Mr. Marchbanks még azt is látta, ahogy felesége a szeméhez emeli az omniszkópot, de a következõ pillanatban olyasmi történt, ami mindenki figyelmét magára vonta és örökre megmaradt az emlékezetekben, ellenállva a leghatóbb exmemoriam átkoknak is...
Surgul Sztyepanovics és Pierre Paulis pontosan ugyanegy pillanatban elkiáltotta a maga varázsigéjét, mire az üst - mily lehetetlen látvány! - szökkent egyet és feldõlt. Nem jobbra, nem balra, hanem egyenesen a bajnokok irányába. A folyékony fém egyetlen szempillantás alatt szétfröccsent a porondon és égetõ gõze mindent beterített.
Rémült férfiak - a leghatalmasabb varázslók -, kik máskor oly merészen szálltak szembe bármily veszedelemmel, most kisfiúkként álltak remegve, megfelejtkezve mindenrõl. Az asszonyok elsápadtak vagy elpirultak és elkerekedett szemekkel, felindultságtól remegõ tagokkal bámultak az arénába, hol lávaként fortyogott a vas, maga alá temetve a három bajnokot. Ember, de még varázsló sem hallott olyan vészterhes, pokoli csendet, mint amilyen ott a Beauxbaton kertjében volt akkor.
Valaki észvesztõen felzokogott. Leírhatatlan zûrzavar tört ki.
Ki hõhûtõ bûbályjal próbálkozott, ki siccus-szal próbálta eltûntetni a pokol levesét, ki pedig egészen a tócsa széléig rohant, hogy puszta kezével szabadítsa ki, akit még lehet, de õt is visszariasztotta az embertelen hõ. A legtöbben csak átkozódtak, fejüket fogva, magukba roskadva ültek egy-egy széken, vagy fel és alá rohangálva jajgattak.
Egyszer csak egy céltudatos alak vált ki a zilált tömegbõl.
Mr. Marchbanks nagyokat szökelve, székrõl székre, sorról sorra ugrálva rohant felesége felé.
- Griselda! Griselda! - kiáltotta messzirõl - hozd ide gyorsan azt a kép elkapót.
De Mme Marchbanks máskor oly figyelmes arcát most egy semmibe bámuló tekintet torzította el. Ernyedten ült székében, ölébe eresztett keze már nem is tartotta az omniszkópot. Még egy pillanat és lecsúszik és ezer darabra törik az értékes szerkezet. Marchbanks még éppen idejében érkezett, hogy elkapja.
Idegesen, gyorsan a szeme elé kapta és.
- Ezer mérges galóca! Hogyan kell ezt visszaparancsolni! Aha. Igen! - ahogy belepillantott a nézõkébe és újra és újra lejátszotta magának az elmúlt percek borzalmas történéseit, sápadt arcába lassan visszatért az élet. Fejét felszegte úgy mormogta maga elé:
- Hát jól láttam. - majd egy hatalmasat kiáltott.
- Mr. Dumbledore! Wilhelm! Aberforth! - jöjjenek ide gyorsan.
A két megszólított varázsló, kik mint ketrecbe zárt párducok kerülgették a lassan megdermedõ, de még mindig elviselhetetlenül forró fémtavat, most felhagytak reménytelen tevékenységükkel és Marchbanks felé lépkedtek komoran.
Mindketten valóságos óriások voltak. Még Locust Slainál is magasabbak, bár jóval erõsebb felépítésûek. Az idõsebb - Wilhelm Dumbledore, Albus apja -, hûvös pillantású, kék szemével majd felnyársalta Marchbanks-ot.
- Mondjad Mortimer - szólt szintelen hangon - úgy érzem, hogy valami fontosat akarsz közölni velünk.
- Ezt nézd meg!
- Mi ez? - kérdezte Aberforth.
- Egy omniszkóp. Várj, majd beállítom.
Kezét elhúzta a kis szerkezet elõtt és a nézõkét a két férfi felé fordította.
- Most azt látjátok, ami történt, de sokkal lassabban.
- Mit nézzek? - recsegte Wilhelm Dumbledore - nekem nincsen erre... SZENT MUNGÓ! - kiáltotta. Láttad ezt fiam? Láttad mit...? - Hirtelen Aberforth felé fordult, és mozdulataiba egy pillanat alatt visszatért az élet.
- Gyorsan! Gyertek mind utánam! - kiáltotta. Torka felé fordította pálcáját és megismételte:
- Mindenki jöjjön utánam! - hangja végigdübörgött a környéken - Hûtsük le a fémet elõször, és aztán közösen életet fogunk keresni.
Ahogy egy határozott akaratnak engedelmeskedhettek, mely újra célt adott erõfeszítéseiknek, mindannyian egy emberként vették körül a tavat és egy emberként szegezték pálcáikat a sárgán fénylõ, kavargó pocsolyára. Három nyelven hangzottak el egyszerre a különbözõ hûtõ és dermesztõ bûbájok, újra és újra, szakadatlanul.
Néhány perc múlva a vas fokozatosan lehûlt, egyre közelebb tudtak állni a széléhez és egyre hatásosabban tudták alkalmazni tudományukat.
Végre az idõsebb Dumbledore lehajolt és megérintette a megfeketedett, keménnyé fagyott tócsát, mely most inkább úgy nézett ki, mint egy hatalmas lepény, amelyet az alvilág valamelyik rosszindulatú szörnye hagyott hátra.
Akkor kivált hét boszorkány a többiek közül és körbeállták a porondot. Pálcáikat egy közös pontra a kör közepére, de egy kicsit a fejük fölé irányították. Egyikük felkiáltott:
- Vitam!
Majd mind a heten egyszerre:
- Vitam!. A hét pálca pedig megmozdult, mintha függetlenítették volna magukat gazdáiktól és egyszerre egy pontra mutattak, a boszorkányok körén kívül, egy az aréna fala melletti helyre. Abban a szempillantásban apró lángocska gyulladt meg ott, egy arasznyira a föld felett, a levegõben.
A körben álló emberek között néhányan örömkiáltásba törtek ki.
- Valamelyikük él!
Akkor a hét bûbájos megismételte a varázslatot, de a pálcák ez alkalommal mozdulatlanok maradtak és lángocska sem gyulladt. A bûbáj második ismétlésekor sem.
- Ez a te fiad lesz, Dumbledore? - kérdezte egy szenvtelen hang valahonnan hátulról.
- Igen Slai. - válaszolta Wilhelm halkan- úgy láttuk legalábbis azon a szerkezeten.
- Ne vesztegessük az idõt - szólt közbe Marchbanks - lássunk neki a kiszabadításnak. Javaslom, hogy apró pattintó ráolvasásokkal szabadítsuk meg szépen lassan a testeket a rájuk fagyott vastól.
Ezek után órákon át csak a röpködõ varázsigék hallatszódtak, elvegyülve a szikrázva lepattanó vasdarabok pengõ hangjával.
Hol volt akkor már a reggeli idill?
A vidámságot komorság, az izgatottságot pedig bosszúvágy váltotta fel.
Még rá sem leltek a három diákra, még be sem fejezték ezt a gyászos munkát, de a három iskola igazgatója úgy összeveszett a felelõsség ügyében, hogy egyenként, egymás ellen, vérrel pecsételt fogadalmat tettek, mely szerint életükben, de legalább száz évig a Trimágus Tusára növendékeiket el nem engedik.
Estére megtalálták a három testet.
Pierre Paulist és Surgul Sztyepanovicsot eltemették.
Albus Dumbledore-t egy mágikus burok védelmezte meg, melyet ösztönösen igézett maga köré, mikor a veszedelem nyilvánvalóvá vált. Ilyen varázslatról addig nem hallott senki. Sem eme eset elõtt, sem utána. Egyedülálló maradt a varázsvilág történetében, és bekerült a legkomolyabb könyvekbe. Albusnak egészen picire össze kellett kuporodnia, hogy elférjen nagyhatalmú gömbjében. Minden tagja elgémberedett, és fájt, mire apjának sikerült kibûvölnie õt a burokból. Mégis, amikor rogyadozó lábakkal kikászálódott, az elsõ dolga az volt, hogy elõhúzza talárja alól a Tûz Serlegét és két kézzel megragadván büszkén a magasba emelje. Senki sem örült, senki sem volt igazán boldog ezen a tragédia terhelte napon.
Csak egy dolog volt biztos: minden idõk egyik legnagyobb hatalmú mágusa kinõtt a gyermekkorból és helyet követelt magának a varázslók világában.