Fordította: Enelen
Átolvasta: jinjang
9. fejezet – Kutatás
Magány, kegyetlen, órákig, talán napokig tartó magány. Harry nem tudta pontosan, mióta tart. Fázott és megpróbált összegömbölyödni, amennyire tudott, de még így is reszketett a fagyos hőmérséklettől.
Hideg volt kívül és belül. Rettenetesen hideg.
És egyszerűen túl sok volt egyszerre elviselni a cella magányát, sötétjét és hidegét. Hiányzott neki Piton, a beszélgetéseik, a közelsége. Szüksége volt azokra az úgynevezett pszichológiai tényezőkre, amik most hiányoztak. Úgy döntött, hogy szereti a pszichológiát. Ha attól lesz boldog, miért ne?
Hirtelen megnyikordult és kivágódott az ajtó.
Halálfalók. Az elmúlt néhány napban megszokottá vált a látványuk. Bemasíroztak az ajtón, a köpenyük lobogott a hátuk mögött, a maszkjaik villogtak a félhomályban. Harry akaratlanul is összerándult, ahogy megragadták a karjait, és felrántották a földről.
Már megint megverik.
Vagy valami rosszabb történik. Avery is köztük volt. Harry szája azonnal kiszáradt. Megpróbált nyelni egyet, de a nyelve a szájpadlásához tapadt, és érezte, hogy a rémület összeszorítja a torkát.
Halálra rémült, mire végül elérték a kínzókamrát.
Senki nem volt ott. Piton se. Harry becsapottnak érezte magát, és rettegni kezdett. Mi történhetett vele? Csak nem halt meg?
A pánik teljesen elöntötte, minden érzékszerve, minden gondolata, minden érzése egyetlen dologra összpontosult... Hirtelen leküzdhetetlen vágya támadt, hogy felsikoltson ettől a belső nyugtalanságtól. Avery elővette a borotvát.
Harry megmerevedett. Meg fog halni. Egyedül fog meghalni. Nem lesz senki, aki megnyugtassa, aki átölelje, aki törődjön vele. Piton biztosan meghalt. Egyedül, akárcsak ő. Biztosan tudta, hogy nem bírja ki. Nem, nem fogja úgy megalázni magát, hogy kegyelemért könyörögjön nekik, soha. De nem lesz képes csendben maradni, annyira erősen akart kiáltani, világgá üvölteni a fájdalmat, a félelmet.
Felsikoltott, ahogy a borotva a bőréhez ért.
Fájt. Rosszabb volt, mint a Cruciatus: a tehetetlenség és a kétségbeesés hozzátették a magukét a férfi munkájához. A legutóbbi, még mindig lüktető sebeket újra felnyitották. A borotva elviselhetetlenül forrónak tűnt, mintha lángok égetnék a hátát, az oldalát, a mellkasát, a nyakát, a lábait, mindent, mindenhol, ahogy a penge belevágott, lassú, pontos mozdulatokkal.
Avery levette a maszkját, mint ahogy már korábban is tette, és Harry láthatta a szemében a szigorúan kordában tartott őrület, a szadizmus csillogását, és ez még jobban megrémítette. Legutóbb Piton pillantása segített ellensúlyozni ezt a szadizmust, a valósághoz láncolni az érzékeit, de most tehetetlen volt: egyedül maradt, talán örökre.
Senki se tudta, hogy itt van.
Senki se segíthet rajta.
Vágások és lángok.
Ujjak, amik tovább szélesítik a vágásokat.
Hányinger. Azok az ujjak szinte megerőszakolták, ahogy a vágásokba túrtak. Nem, rosszabb volt ez, mint a nemi erőszak. Az ujjak a húsába hatoltak, és...
Sikoltott és sikoltott.
Nem fogja túlélni. Nem a fájdalmat. A rosszullétet. A tisztátalanságot, amelyet ezek a kezek jelentettek.
Nem, most már nem. Soha többé.
Nem volt képes állva maradni. A lábai remegtek és összecsuklottak alatta. Valaki hátba taszította, és ő térdre hullott a kibírhatatlan fájdalomtól. A földre támasztotta a tenyerét.
Valami nedveset és csúszósat érzett... a saját vérét. Minden véres volt alatta, körülötte, s maga is a saját vérében térdelt. De most, érezte, nem engedik, hogy meghaljon. Meg fogják gyógyítani, újra és újra, hogy érezhesse a saját nyomorúságát, hogy magára maradt, az ő kényükre-kedvükre.
– Lám, lám, Mr. Potter. Milyen csodálatos újra hallani a hangodat. Már majdnem elfelejtettem, milyen szépen tudsz sikítani. Biztosíthatlak róla, megfizethetetlen élmény. És ígérem, sok lehetőséged nyílik még a sírásra. Hogy boldoggá tegyél.
Harry nem tudott válaszolni. Elment a hangja. Felemelte a fejét, és olyan bátran, ahogy csak tudott, Voldemort szemébe nézett. Összekapcsolódott a pillantásuk.
Voldemort szemében csak hidegséget és gyűlöletet látott. Egy pillanatra Harry biztos volt benne, hogy látta már ezt a pillantást ezelőtt. Hidegség és gyűlölet... De... Voldemort esetében ezek jól ellenőrzött érzések voltak, amiket eszközként használhatott. Nem igazi érzések. Mint ahogy Voldemort maga se igazi. Csak egy élő tetem.
Harry összerándult: Voldemort gonoszsága annyira ember-alatti volt. Nem érzés, hanem egy jól kiszámított eszköz a valós cél: a mindenki feletti uralom és hatalom elérésére.
Nem. Nem mindenki feletti. Őfelette Voldemortnak nem lesz hatalma.
Soha.
Piton nem mert felpillantani. Reménytelenül próbált nem hallani, nem hallgatni. Harry minden sikolya kibírhatatlan kín volt, s biztosan tudta, hogy Avery az, a borotvával. Harry egyedül van azzal az elmebeteggel. Meg fogja ölni a fiút.
Úgy szeretett volna ott lenni! Tudta, hogy Harryt megnyugtatná a jelenléte, bár nem értette, miért.
Harry...
A fiú biztosan azt hiszi, hogy meghalt. El voltak választva, talán örökre. Soha többé nem láthatja Harry kisfiús arcát, nem ígérgethet neki hülyeségeket, soha többé nem beszélhet neki a szüleiről vagy az iskolában töltött idejéről. Soha többé nem hallhatja már Harry koraérett bölcsességre valló megjegyzéseit.
A boldog napok végetértek. Mindent elborított a sötétség.
Ahogy a fiú szívszaggató sikolyai elhalkultak, Piton kezdte mélyebben is megérteni az elmúlt napok pszichológiai jelentőségét. Amíg Harry ott volt vele, életében először nem volt egyedül. És életében először megértette, mit jelent megosztani valakivel az életét. Tartozni valakihez.
Még Quietus társaságában is mindig magányos volt, még a haverjaival is, még Albussal is... Valami mindig hiányzott, és nem bírt rájönni, hogy mi is az.
Eddig amikor egyedül volt, nem érezte a társak hiányát... vagy legalábbis csak ritkán, mikor az elmondhatatlan, rémisztő emlékek kísértették, és egyedül kellett szembenéznie velük... de most kezdett beleőrülni a magányba, Harry hiányába.
Jól el tudta képzelni Harry jelenlegi állapotát, öt órai kínzás után, a vágásokat, a vért, az eszméletlen, gyenge, összetört testet, amint egyedül fekszik valamelyik távoli cella padlóján...
Ha Harry itt lenne... Biztosan nem tudná meggyógyítani, de talán megoszthatnák a fájdalmat egymással.
Piton keserűen felnevetett. Ő, a volt halálfaló, egyike a legképzettebb varázslóknak, milyen gyenge és erőtlen lett!
A tenyerébe temette az arcát, és újra elgondolkozott azon, hogyan sikerült így megváltoznia az elmúlt napokban, hogy ő, Harry Potter kelletlen, de mégis esküdt védelmezője hirtelen egy rémült és aggódó szülő szerepében találta magát. Nyelt egyet. Furcsa. És mégis olyan... természetes.
Ráadásul be kellett vallania magának: ez a változás nem a közös sorsuk véletlen következménye. Igen, a sorsnak is szerepe volt egymás elfogadásában, ez tagadhatatlan, de Harry jellemvonásai és kedvessége is megtették a magukét.
Harry minden további nélkül elfogadta a bocsánatkérését. Őszintén megbocsátott mindenért, amit Piton valaha ellene elkövetett. Azután pedig már a kezdetektől aggódott érte, mikor meglátta tanára elesettségét. És soha nem kért magyarázatot Piton érzéseivel kapcsolatban, egyszerűen elfogadta őket, és a sajátjait kínálta cserébe. Soha nem tiltakozott semmi ellen.
Hogyan lehet a fiú ilyen érzékeny? Olyan fiatal még... és szinte teljes érzelmi sivatagban nőtt fel, gyűlölték, elutasították, semmibe vették... Érzéketlenné kellett volna válnia, vagy valami vinnyogó hülyegyerekké, aki vég nélkül panaszkodik nyomorúságos életére, siratva az elmulasztott lehetőségeket... Gyógyíthatatlan sérüléseket kellett volna szenvednie, lehetetlennek kellene lennie arra, hogy elfogadja és viszonozza a pozitív érzelmeket. És a fiú mégse lett ilyen. Ilyennek kellene lennie, de nem ilyen. Nem úgy, mint a Legnagyobb Rohadék, akinek a világgal szembeni gyilkosan forrongó gyűlöletét Harryéhoz erősen hasonlító gyerekkori élmények okozták.
Voldemort elvetette és megvetette a világot, és az egyetlen dolog, ami éltette, a bosszú és a gyűlölet volt.
Harry elfogadta a környezetét, törődött társaival, és az egyetlen, amire vágyott az volt, hogy ez kölcsönössé váljon. Kétségbeesetten akarta, hogy elfogadják.
Harry nem csak a helyzetüket fogadta el, de őt is, a bájitalos szörnyeteget. És ő, a megrögzött magányos farkas nem tehetett mást, mint hogy cserébe elfogadja a fiút.
Piton most már biztos volt benne, hogy ugyanígy történt volna akkor is, ha korábban adott volna Harrynek egy esélyt... Egy esélyt, amit mégsem adott meg. És most már túl késő volt a bánatra.
Piton mélyet sóhajtott, s megtette a harmadik esküjét a halálnak ebben a gödrében: ha valahogyan sikerülne megszökniük, mindent megad Harrynek, amit az megérdemel. Törődést. Vigasztalást. Otthont.
Családot.
Napok...
Kínzások...
Sikoltások...
Minden egy végtelen, nem létező cél felé tartó folyamatnak tűnt. Magányos folyamatnak. Mindig egyedül volt.
Egyedül, hogy hallgassa Harry sikoltásait, egyedül, hogy elviselje a fiú rendszeres, mindennapos kínzását.
Ez már nem lehet rosszabb, gondolta az első alkalommal. És mégis, minden alkalom rosszabb volt.
Végül eljött az a nap is, mikor őt rángatták ki a cellából, és vitték fel a földszinti kamrába. Ez azt jelentette, hogy Voldemort úgy döntött, Harryt egyedül kínozni már túlságosan unalmas. Pitont a táplálkozás teljes hiánya és a nyugtalan alvás olyan gyengévé tették, hogy nem tudta rendesen mozgatni a lábait, a halálfalók úgy vonszolták fel. A helyzet már magában olyan megalázó volt, hogy Piton legszívesebben ott helyben meghalt volna.
Ott a kamrában végre megkapta az első igazi, majdhogynem elviselhetetlen verését. Csak verést, semmi átkokat vagy főzeteket. Órákig tartott. Tíz halálfaló verte sorban egymás után, és mikor az utolsó végzett, az első újra kezdte. A ruháját letépték róla, csak a saját vére, a zúzódások és sebek takarták.
Egy idő után rájött, hogy nyöszörög. Aztán sírt. Aztán sikoltozott. De végül megint csak nyöszörögni tudott, rekedten, a saját vérében és hányadékában fetrengve.
Minden fájt. Nem tudott rendesen lélegezni. És mikor azt hitte, már semmi újat nem tudnak ellene kitalálni, akkor jött be Malfoy a szokásos kalapácsával.
Megmerevedett a félelemtől, ahogy a rohadékok közül kettő felemelte, és letérdeltette az asztal mellé. Képtelen volt tiltakozni. Csak dermedten nézte, ahogy a harmadik egy gyors varázslattal az asztalhoz erősítette a kezét. Pontosan tudta, mi következik most. KI következik most.
Korábban képtelen lett volna elhinni. Ez a férfi a barátja volt. A legjobb barátja. És most...
Soha nem okozott neki szándékosan fájdalmat, még azután se, hogy átállt a másik oldalra. Mindig vigyázott a fiára, amíg Draco az iskolába járt... Ellenére mindannak, ami eddig történt, barátok maradtak... Legalábbis ő azt hitte.
És most itt áll előtte tévedésének ékes bizonyítéka. Piton megrándult, és elfordította a szemét a férfi pillantása elől. Most személyesen is kipróbálhatja ezt a fájdalmat. Nem mintha nagyon vágyott volna erre a tapasztalatra.
Az első ütés teljesen váratlanul érte. A szemei befelé fordultak üregükben, és fémes ízt érzett a szájában. Vér. Elharapta a saját nyelvét. Rosszabb volt, mint gondolta volna. Még szerencse, hogy nem vizelte össze magát. És bár pár perce még biztos volt benne, hogy nem maradt ereje, hogy hangot adjon, mégis felsikoltott, és szorosan le kellett hunynia a szemeit, hogy a légzésre tudjon összpontosítani. Nem akarta látni a kezét. Soha többé.
Ahogy az első ujját összezúzta, Lucius engedélyezett neki egy kis szünetet.
– Mit szólsz ehhez a fajta fájdalomhoz? – kérdezte Voldemort megjátszott érdeklődéssel a hangjában. – Már attól tartottam, a te hangodat sem halljuk többé... De Lucius igazán mesterien ért ahhoz, hogy kinyittassa veled azt a nagyságos, konok szádat, kedves professzorom. Így legalább a fiatal Potter is hallhatja, hogy még élsz.
Ez a legutóbbi megjegyzés először azonnali megkönnyebbülést hozott a professzornak. Harry tudni fogja, hogy él! De néhány pillanattal később elvesztette a magabiztosságát. Ez az információ talán csökkenti a fájdalmát. Vagy éppen növeli? Felszisszent, ahogy a következő ütés lecsapott. Harry hallja, hogy sikoltozik, és tudja, hogy ő csendben szokta elszenvedni a kínzásokat. Mit fog most gondolni róla? A gyerek annyira együttérző...
Mire Lucius befejezte a munkálkodást a bal kezén, Piton elájult. A Sötét Nagyúr úgy döntött, hogy kedvenc „Stimula" bűbája helyett ez alkalommal inkább az ő egyik főzetét használja. A Vigilae főzetet. Rosszul áll a helyzet, gondolta Piton ahogy félig eszméletlenül hevert a földön. Arról már nem is beszélve, hogy a másik főzet, amit Voldemort leöntött a torkán, a Dolorem Facio volt. Egy pillanatra Piton meglepődött, hogy Voldemortnak eddig ez nem jutott eszébe. A Dolorem Facio és a Cruciatus közös használatával bárkit az őrületig lehetett kínozni... mint például Longbottomékat, akikkel éppen ez történt. A főzet úgy működött, hogy egyszerűen nem engedte a neuronok szétkapcsolódását, ami arra szolgált, hogy természetes úton védje az agyat az erős fizikai fájdalom okozta túlterheléstől azzal, hogy ájulást okoz, vagy elnémítja az idegrendszert.
Az egyik saját találmánya. Ő fejlesztette ki, mikor a Gyógyfőzet Kutató Intézetben dolgozott. Milyen ironikus!
Pontosan tudta, mi fog most történni.
Egy idő után már képtelen volt akár csak egy vékony, gyenge hangot is kiadni. A mágikus kötelek megoldódtak, és ő a földre zuhant. De eszméletén volt. Az átkozott Vigilae!
A következő pillanatban óvatos, kedves érintés érzett a vállán.
– Ta-tanár úr – mondta valaki mellette, és valami meleg hullott a bőrére. Harry könnye volt az.
Hallotta, hogy a halálfalók megparancsolják a fiúnak, hogy vigye őt vissza a cellájába. Gyengesége ellenére megpróbált felállni, a saját lábán menni. Nem volt egyszerű. De valahogy mégis sikerült.
A nagy, barna ajtó becsapódott mögöttük. MÖGÖTTÜK! Újra együtt voltak.
Ereje maradékával Piton a megszokott sarokba vonszolta magát, és a falnak támaszkodva leült. Harry tántorogva követte, miután felvette a földről a szánalmas köpenyt. Letérdelt előtte, majd a tőle kapott pulcsit levette és óvatosan a meztelen férfira húzta. Piton képtelen volt ellenkezni. Eszméleténél volt a főzet miatt, de nem igazán volt ébren. Nem akarta, hogy a fiú ezt csinálja, de képtelen volt tenni ellene.
Harry óvatosan áthúzta a pulóvert a fején. Aztán felemelte a kezét, hogy ráhúzza a ruha ujját, és ekkor vette észre az ujjait. Piton látta, hogy halálra sápad. De minden lelkierejét összeszedve, csak felhúzta a pulóvert a felismerhetetlenné vált végtagra olyan óvatosan, ahogy csak tudta. Aztán a másikra is, míg végül sikerült felöltöztetnie.
A pulóver véres volt, és hihetetlenül piszkos. De meleg is volt, érződött rajta az élő test melege... Harry testéé. Vagy a fiú törődése miatt érzett ilyen meleget?
Piton nem tudta, mikor kezdett Harry sírni. Amikor meglátta a kezeit? A testét? Vagy azt, hogy magánál van?
Harry felhúzta a férfi lábait a mellkasához (hogy jobban tartsa a meleget – motyogta zokogva) és óvatosan elrendezte maguk körül a köpenyt.
Még mindig sírt, amikor elhelyezkedett Piton oldalán, és átölelte a karjaival.
És csak sírt, hosszú-hosszú órákig. Piton szerette volna megsimogatni a haját, de félve a kezeiben érzett fájdalom újabb fellángolásától, inkább nem tette.
– Jól van, Harry – motyogta egy idő után. – Fejezd be. Nem kell sírnod.
– Nem kell? – válaszolt a fiú halkan. – Miért ne kellene? Jó okom van rá.
Erre nem volt mit válaszolni. Harrynek igaza volt.
– De van okunk örülni is – sóhajtotta. – Megint együtt vagyunk.
– Maga örül, hogy itt lehet? – a hallotta a fiú reménykedő hangját.
– Az isten szerelmére, Potter, hát nem mondtam már korábban is? Igen, örülök, hogy veled lehetek. Valójában átkozottul hosszú időnek tűnt, amit külön kellett töltenünk. – Egy kis dühöt is érzett, de a hangja túlságosan gyenge és rekedt volt, úgyhogy csak halk suttogásra futotta. A fiú karjai szorosabbra zárultak körülötte, és érezte, hogy elpárolog a mérge. – Ha még jól emlékszem, mondtam neked valamit a házamról, és arról, hogy velem lakhatsz, és nem gondoltam meg magam. Ez elég ahhoz, hogy megnyugodj?
Harry elvörösödött.
– Tudja tanár úr, mikor... mikor külön voltunk, eszembe jutott, hogy meg szeretném kérdezni, hogy ezt most komolyan mondta, vagy nem...
– Már rájöhettél volna, Potter, hogy én mindig komoly vagyok – próbálta kemény hangon mondani, de nem sikerült. Harry elnyomott egy félig-mosolyt.
– Az iskolában még azt hittem. De mióta együtt vagyunk, észrevettem néhány más tulajdonságát is, tanár úr.
– Mégpedig...?
– Hát... izé... – Harry nem tudta, hogyan válaszoljon. – Néha például viccel is...
– Néha. Igen. De fontos dologban soha nem szoktam viccelni. És a te vágyad egy rendes otthonra és családra éppen ilyen téma.
– Ez azt jelenti, hogy... ?
– Pontosan – bólintott. – De attól tartok, soha nem lesz lehetőségem, hogy bebizonyítsam.
– Az nem fontos – válaszolt Harry suttogásnál alig hangosabban. – Az, hogy maga elfogad, bőven elég. – Néhány perc múlva hozzátette. – Nem, nem egyszerűen elég. Minden.
Percy ideges volt. Nem akarta ezt csinálni, utálta ezt a szimatolást. Félt, hogy kollégái rátalálnak, amint a tiltott iratok között keresgél, és mérges volt, mert már két napja semmit se talált.
De lehet, hogy rossz helyen keresi őket. Arról az átkozott Rémálom Kúriáról akart megtudni valamit, de a rendes iratokban még csak említés se esett róla. Találnia kell valami más módot a probléma megközelítésére. Az apja azt mondta, hogy ez a kúria Tudjukki híveinek fontos találkahelye. Vagyis a halálfalók aktái között kellene keresnie. Ezeknél viszont erősen korlátozott a hozzáférési lehetőség. A legtöbbjük a Szigorúan Titkos részlegben volt.
A másik, talán valamivel legálisabb lehetőséget az auror akták jelentették. Ugyanannak az éremnek a másik oldala. Ugyanannak a játéknak a nem tiltott része.
Ötlete ragyogóan bevált. Miután előhúzott egy óriási AU (aurorok) jelölésű aktacsomót, és végrehajtotta rajta a Revelo bűbájt (Revelo Rémálom Kúria! – a bűbáj egy továbbfejlesztett verziója, amit ő maga talált fel, és nagyon büszke volt rá) látta, hogy az iratok maguktól lapozni kezdtek, és hirtelen egy akta hevert előtte az asztalon. Gyenge zöldes ragyogás vette körül.
Piton, Quietus Malazár – volt a tetejére írva.
Percy szemei kimeredtek. Piton auror volt? Ez valami vicc? Vagy az az átkozott módosított Revelo nem is olyan hatékony, mint hitte? Megvonta a vállát. Bármi legyen is az oka, át kell néznie ezt az iratot, és ha nem működik a bűbáj, találnia kell egy másik módszert.
PITON, Quietus Malazár – olvasta újra, és hirtelen rájött: ez nem a zsíros hajú bájitaltan professzor neve. Őt Perselusnak hívták, nem? Igen, határozottan Perselus volt a neve. De akkor ki ez a másik Piton?
Hirtelen jött kíváncsisággal kinyitotta az aktát. A szokásos, unalmas irat volt, de Percy már megszokta, hogy ilyeneket olvasson, és könnyen ki tudta szűrni a fontos részeket. Olvasni kezdett hát, és kikészített magának egy darab pergament és egy tollat, hogy jegyzeteljen, ha szükséges.
SzSz: 03960881010
Születés helye/ideje: 1960. 04. 02., Piton
Halál helye/ideje: 1979. 12. 02, Rémálom Kúria (holléte ismeretlen)
(Szóval meghalt...És milyen fiatalon... – gondolta Percy. Azon a helyen, amit ő keres. De az irat szerint a hely ismeretlen. – A rohadt életbe – De kíváncsisága nem hagyta nyugodni, tehát tovább olvasott.)
Apa neve: PITON, Perselus Malazár
Apa Sz.Sz: 03092856457
Apa születési helye/ideje: 1928. 11. 05., Piton
Apa halálozási helye/ideje: 1981. 11. 04., Piton
Anya neve:NOBLESTONE, Quirke Athena
Anya Sz.Sz. : 0493112539
Anya születési helye/ideje: 1931. 02. 02., Roxmorts
Anya halálozási helye/ideje: 1981. 11. 04., Piton
(Ugyanaz a halálozás ideje és helye, mint az apjáé. Érdekes. Emögött több van, mint egyszerű véletlen.)
Más családtag(ok):
Testvére: Piton, Perselus Nobilus
Testvér Sz.Sz.: 03958912111
Testvér születési helye/ideje: 1958. 01. 09., Piton
Tesvér halálozási helye/ideje: ((életben van))
(Szóval ez a pasi a zsíros hajú szemét testvére! És... Piton fiatalabb, mint a szüleim? Percy megdöbbent. Mindig is úgy gondolt a Bájitaltan professzorra, mint egy hitvány, öreg gazemberre. De az a 37 év nem is olyan sok!)
Házassági státusz: nőtlen
RBF: O, 100 (ig. sz. 14/1976)
RAVASZ: O, 100 (ig. sz. 14/1978)
AU: O, 99,3 (ig. sz. 2AU/1979)
(Ez lehetetlennek tűnt. Hiszen ő is csak 94-ot ért el az RBF-en és 94,1-ot a RAVASZ-on. Hogyan érhet el valaki ennyit? Percy irigységet érzett. Aztán eszébe jutott, hogy ez a fiú halott. Ő pedig él. NAGY különbség.)
Részletek:
1971 – Roxfort, RBVSz
1976 – RBF max. eredmény
1978 – RAVASZ max. eredmény
1978. 09. 01. – Minisztériumi hivatalos auror-tréning (AuT2245/IN/322/1978)
1979. 02. 01. – Auror kinevezés (1. osztályú) (Kin12/IN/310/1979)
1979. 03. 21. – Felmondott a Minisztériumnak (Felm24/IN/311/1979)
1979. 04. 01. – FR tevékenység gyanúja (lásd: FR112/IN/44/1979)
(FR? Hát az meg mi lehet? – csodálkozott el Percy, és lejegyezte az információt. Ezt a témát majd később átnézi.)
1979. 12. 02. – Meghalt (ig. sz. H-133342/3/1979)
Megjegyzések:
1. Az auror tréningre javasolta Harold Winston Potter (Sz.Sz.: 039203345129, AU 011)
(Micsoda meglepetés. Egy POTTER javasolt egy PITONT a Minisztérium AU képzésére? Mi van emögött az átkozott ügy mögött? Percy hülyének érezte magát... és ez az érzés annyira szokatlan volt a számára...)
2. Valószínűleg Voldemort ölte meg a Rémálom Kúriában (ismeretlen helyen), alapul: PITON, Perselus Nobilus tanúvallomása alapján, Sz.Sz: 03958912111, Veritaserum hatása alatt (főzte STOLL, Nicholas, Sz.Sz. 0393902354 BM ig. sz. BM10H/14/1971) (lásd: Tan/PITONPN/134/HF/12/1981; HF/76/1982; HF/97/1982)
(Percy nyelt egyet. Itt van hát a Rémálom Kúria. És néhány egyéb dolog is. A volt tanára minden kétséget kizáróan halálfaló volt. Itt a bizonyíték: a HF jelölésű akták. És ez azt jelenti, hogy az a szemét disznó ott volt, mikor a testvérét megölték, valószínűleg ő is a gyilkosai közé tartozik. Percynek kiszáradt a szája, és hirtelen nagyon ideges lett. A tolla gyorsan siklott a papíron, ahogy lemásolta a részleteket. Piton, a mindenki által gyűlölt mardekáros tanár tehát kétségtelenül egy átkozott halálfaló. Hogyan hagyhatta Dumbledore, hogy tanítson? Beszélnie kell a testvéreivel, mindhárom fiúval, és Ginnyvel is! Figyelmeztetnie kell őket! Később, nyugtatta le magát. Most dolga van. Tehát folytatta.)
3. A FR feltételezett aurorja. Nem vallott. (lásd: FR/PITONQM/IN)
(Már megint ez az FR!)
4. Feltételezett HF tevékenység a családban – megbízhatósága megkérdőjelezendő (lásd: HF/PITONPM/IN, HF/PITONPN/IN, HF/PITONQA/IN)
(Még jobban megdöbbent. – Micsoda egy csodálatos család. Három halálfaló és egy auror. Egy auror, aki otthagyta a minisztériumot ezért a gyanús FR dologért. Percy nem volt hülye. Ez az FR valami olyasmi lehetett, mint Voldemort rendje, valami tiltott dolog, és valószínűleg veszélyes – ennyi biztos volt abból, ahogy az irat említette.)
Csatolt iratok:
RBF, RAVASZ, AU igazolványok
Kivonat Piton, PN tanúvallomásából (Tan/PITONPN/134/HF/01/1982)
Quietus Piton halálának körülményeiről szóló jelentés
(Na végre, gondolta Percy. Most legalább valami érdekes jön...)
Piton: Apám azt akarta, hogy ő is Voldemort követője legyen.
Kérdezőbiztos: Mit gondolt ő az apja meggyőződéséről?
P: Néhányszor már megtagadta. Végül az apám úgy döntött, hogy fizikailag kényszeríti rá, és elvitte egyenesen Voldemort elé.
K: Mikor?
P: 1979. december 2-án.
K: Hova?
P: A Rémálom Kúriába.
K: Hol van ez a kúria?
(Jó kérdés. Ha szerencsém van, mindjárt megtudom.)
P: Nem tudom a pontos helyét. Azt hiszem, valahol Észak-Angliában vagy Skóciában lehet.
(Nincs szerencsém.)
K: Igen... És mi történt ott pontosan?
P: Öt óra hosszat kínozták fizikailag és átkokkal is. Nem adta fel az ellenállást. Végül Voldemort megkérdezte, hajlandó-e csatlakozni hozzá. Megtagadta. Ekkor Voldemort a Halálos Átkot küldte rá, és ő meghalt.
K: Ön is kínozta?
P: Az elején igen. Szerettem volna valami lehetőséget találni rá, hogy megmentsem. Időre volt szükségem. Az ötödik kör után rájöttem, hogy semmit se tehetek. Megtagadtam a további kínzását. Az apám néhányszor alávetett a Cruciatus-átoknak, de Voldemort megtiltotta, hogy megöljön...
Ó, milyen megható... A zsíros hajó rohadék meg akart menteni valakit! Hihetetlen! De... ezt a vallomást Veritaserum hatása alatt tette, ami azt jelenti... Hát... végülis a testvéréről volt szó... Percy megvonta a vállát.
A kutatás nem járt semmi látható eredménnyel. Talán majd holnap...
Percy felsóhajtott, és elkezdte visszarakosgatni a papírokat, mikor észrevett valamit mindjárt a „PITON, Quietus Malazár" akta mögött.
„PITON, Perselus Nobilus" felirattal.
Ha ezelőtt döbbenetet érzett, hát most teljesen megkövült. Az előző irat alapján a gazember halálfaló volt. Most meg megtalálja az aktáját az auroroké között! Mi folyik itt?
Hirtelen teljesen kiment a fejéből a Rémálom Kúria. Midenképpen el akarta olvasni ezt az aktát. Ahogy kinyújtotta a kezét, hirtelen észrevette a körülötte csillogó zöldes fényt. A bűbáj! Na, most talán majd többet is megtudhat!
Mohón nyitotta ki az aktát.
Sz.Sz.: 03958912111
Születés ideje/helye: 1958. 01. 09., Piton
Halál ideje/helye: -
Apa neve: PITON, Perselus Malazár
Apa Sz.Sz: 03092856457
Apa születési helye/ideje: 1928. 11. 05., Piton
Apa halál. helye/ideje: 1981. 11. 04., Piton
Anya neve:NOBLESTONE, Quirke Athena
Anya Sz.Sz. : 0493112539
Anya születési helye/ideje: 1931. 02. 02., Roxmorts
Anya halál. helye/ideje: 1981. 11. 04., Piton
Egyéb családtag(ok):
Testvére: PITON, Quietus Malazár
Testvér Sz.Sz.: 03960881010
Testvér születés ideje/helye: 1960. 04. 02., Piton
Testvér halál. ideje/helye: 1979. 12. 02., Rémálom Kúria (ismeretlen)
Házassági státusz: nőtlen
(Szóval senki se volt hajlandó feleségül menni a zsíros hajú, görbe orrú szemét disznóhoz! – vigyorodott el gonoszul Percy)
RBF: O, 95,2 (ig. sz. 22/1974)
RAVASZ: O, 94,6 (ig. sz. 21/1976)
BM: O, 100 (ig. sz. 1BM/1/1978)
(Ez a család idegesítően jó eredményeket ért el. – a professzor láthatólag nem volt olyan okos, mint a testvére, de még mindig jobbak voltak az eredményei, mint Percyé. Most még jobban gyűlölte.)
Részletek:
1969 – Roxfort, RBVSz
1974 – RBF – kiemelkedő eredmények
1975 – haladó bájitaltan tanulmányok a RBVSz-ban Agilus O'Peck vezetésével (Sz.Sz. 03913567344)
(O'Peck! Az anyja és apja sokat meséltek a régi bájitaltan professzorról, aki NEM a Mardekár házvezetője volt, sőt, még csak nem is volt mardekáros. Griffendéles volt... és elfogadta ezt az undorító mardekárost gyakornoknak? Hát, az élet ritkán logikus.)
1976 – RAVASZ, kiemelkedő eredmények
1976. 09. 01. – a Gyógyfőzet Kutató Intézet munkatársa
(Halált fal és gyógyfőzeteket kutat? Egyszerre? Ügyes!)
1977-1981 – feltételezett HF tevékenység (lásd: HF28103/IN/03/1977 és a csatolások)
(Mégiscsak HF volt, és nem AU.)
1978. 12. 01. – Bájitalok Mestere kinevezés (1. osztályú)
1978. 09. 01. – Bájitaltan Professzor kinevezés, RBVSz
1981. 12. 02. – Auror által elfogva (AU2301) a RBVSz-ban, hivatalos vallatást végezték: AU781, AU910 és AU1103 (felj. sz. HFT14/1981, HFT22/1981, HFT98/1981, HFT119/1981, HFT255/1981, HFT376/1981, HFT388/1981, HFT401/1981, HFT455/1981, HFT475/1981, HFT544/1981, HFT591/1981, HFT3/1982, HFT9/1982, HFT13/1982, HFT16/1982, HFT22/1982, HFT43/1982, HFT65/1982, HFT76/1982, HFT88/1982, HFT97/1982, HFT113/1982, HFT127/1982, HFT156/1982, HFT178/1982, HFT201/1982)
(Hány jelentés készült? Ez azt jelenti, hogy Pitont ennyiszer vallatták? Biztos mindent tagadott. De... Hiszen Veritaserummal vallatták, nem? Akkor... minek kellett akkor ennyiszer kikérdezni? Percy végül megvonta a vállát, és folytatta.
1982. 01. 29. – bizonyított HF tevékenység, átszállítva az Azkabanba (ít. sz. AZ/IN/39/HF/1982)
(Szóval csak véletlenül került ide ez az akta, az AU iratok közé. De legalább szerencsés véletlen volt – gondolkodott el Percy. Piton tehát az Azkabanban volt. Éppen megfelelő hely az olyanok számára, mint ő.)
1982. 07. 01 – tárgyalás újrafelvétele DUMBLEDORE, Albus kérelme alapján (Sz.Sz. 03834119801)
1982. 08. 04. – Azkabanból elbocsátva (i.sz. AZ/KI/1/1982)
(Micsoda? Dumbledore? Percy már igazán nem tudta, mit gondoljon a dologról.)
1982. 09. 01. – Bájitaltan Professzor, RBVSz
1985 – A Bájitalok Mestereinek Nemzetközi Szövetsége tagja (sz. 2808/1985)
1995 – feltételezett HF tevékenység (lásd HF21/IN/03/1995)
(ÁLLJ! – Percy legszívesebben felugrott volna, és hátra se nézve hazarohant volna az apjához az újsággal. Dumbledore tévedett. Megvédte az érdemtelen gazembert, és most itt a válasz a bizalmára! Ha Piton 14 éve is és most is halálfaló volt, akkor ez csak egyet jelenthetett: hogy halálfaló volt az egész köztes időben is, amíg az iskolában tanított! Megrémült. Tennie kell valamit. Beszélnie kell az apjával. A miniszterrel. Dumbledore-ral. Mindenkivel. Ki kell nyomtani a Prófétában az IGAZSÁGOT: a szemét egy halálfaló!
Erőlködnie kellett, hogy eléggé megnyugodjon, hogy folytathassa az olvasást. Nem. a miniszter nem hitt Voldemort visszatérésében. De... ez a megjegyzés mégis annak a bizonyítéka volt, nem?
Mit tegyen?
Percy döntött. Auror lesz. Ez a legjobb módja annak, hogy megvédje a családját.)
Megjegyzések:
1. A Bájitalok Mestere tevékenységről lásd UBM/PITONPN/IN
2. Halálfalói tevékenységéről lásd HF/PITONPN/IN
Csatolt iratok:
RBF, RAVASZ, BM igazolványok
Vallomás a HF tevékenységről (Vall/PITONPN/11/HF/01/1982)
(És itt a bizonyíték! – de Percy már teljesen össze volt zavarodva. Nem értette a dolgot. Most akkor Piton halálfaló, vagy nem? Ha valóban az volt, miért engedték ki az Azkabanból?)
Kérdezőbiztos: Ön halálfaló?
Piton: Igen.
K: Mióta szolgálja Tudjukkit?
P: 3 éve.
K: Elkövetett valamilyen bűntényt a szolgálatában?
P: Igen.
K: Gyilkosságot?
P: Igen.
(Ezt a vallomást CSAKIS Veritaserum hatására tehette, gondolta Percy.)
K: Pontosan hány embert ölt meg?
P: Tizenegyet.
K: Név szerint?
P: Joseph Galvany-t, a feleségét, két gyereküket, Patricia Wrights-ot, Cathrin Lighthouse-t, Andrew Waite-t, a feleségét, a gyereküket és három fiatal férfit, nem tudom a nevüket.
(Mi-micsoda? A Galvany családot ez a zsíros hajú, átkozott, sátáni... – ez hihetetlen. Percy döbbenten rázta a fejét. Hirtelen nagyon gyengének érezte magát. Ez nem lehet igaz. És mégis... IGAZ. Az anyja nem fogja elhinni. Soha. Valahogyan haza kellene vinnie ezt az aktát. De tudta, hogy nem sétálhat át a biztonsági ellenőrzésen egy ilyen fontos irattal a hóna alatt. Újra megrázta a fejét.)
I: Kedvtelésből ölte meg őket?
P: Nem. Nyolcat Voldemort parancsára öltem meg. A három ismeretlen férfit pedig Lily Evans védelmében.
K: Imperius hatása alatt volt a gyilkosságok idején?
P: Nem.
K: Szóval saját elhatározásából ölte meg őket.
P: Voldemort parancsára.
K: De engedelmeskedett neki.
P: Igen.
K: Hányszor használta a Főbenjáró Átkokat?
P: 11-szer az Adava Kedavrát, 79-szer a Cruciatust.
(A ROHADÉK! Biztos, hogy a Galvany családon is használta a Cruciatust...)
K: És az Imperiust?
P: Soha nem használtam.
(Hmm. Ez érdekes. Vajon miért nem?)
K: Ártatlannak vallja magát?
P: Nem. Bűnös vagyok az összes fentebb felsorolt bűntettben.
(Ezt a választ vajon a szérum vagy a bűntudat hozta elő? Biztos a szérum...)
K: Azt mondta, parancsra követte el őket.
P: Igen. De saját szabad elhatározásomból csatlakoztam Voldemorthoz. Megtettem, amit kért tőlem. Bűnös vagyok.
(Nem, mégse a szérum. Itt nem volt kérdés, amire válaszolnia kellett volna. Hihetetlen, de az átkozott szemét képes volt bűntudatot érezni azért, amit elkövetett. Hmmm...)
K: Perselus Nobilus Piton, önt bűnösnek találtuk 11 gyilkosságban, 79 bizonyított kínzásban és a Főbenjáró Átkok 90-szeres használatában. Büntetése életfogytiglani fegyház az Azkabanban.
Percy még hosszú percekig ült ott a széken, és csak bámult kifelé az ablakon.
Nem tudta, mit tegyen mindezzel, amit ma felfedezett... hogyan mondja meg az anyjának és az apjának... hogyan reagáljon...
Minden úgy össze van zavarodva.
Életében először, Percy teljesen bizonytalan és tehetetlen volt.
Következő: hétfőn vizsgázok. Utána.