Írta: Csabai Donát

Disclaimer: a Harry Potter történet szereplőinek, helyszíneinek és eddigi eseményeinek jogtulajdonosa J.K. Rowling. Ez egy rajongói novella, melynek története, új szereplői, új lényei immár az enyémek. Semmilyen kapcsolatban nem állok se Rowlinggal, se a kiadóval, anyagi előnyöm nem származik ebből a történetből.

Besorolás: 12 év alatt nem ajánlott.

A novella keletkezésének időpontja: 2005. 06. 17.

Elöljáróban: Az írás a „Nyári történet" című mű első fejezetéhez készült, kiegészítő jellegű, az elbeszélésben leírtakat a szerző a főcselekményben felülírhatja.

Köszönet: Köszönet Briginek, aki megtanított fanficet írni, és köszönet a regény szerzőjének.

Egyéb megjegyezés: Az észrevételeket, véleményeket, kritikákat megírhatjátok a csabaidonatfreemail.hu – ra.

Kiegészítés a negyedik részhez

Ron követte Harryt az emeletre, és beengedte az ajtón barátját. Hihetetlenül elfáradt, ráadásként ott motoszkált az agyában a gondolat, hogy az egész könyvkeresés hiába való volt.

Ron kis híján beleütközött Harrybe, aki megállt az ajtó előtt, és tátott szájjal nézte barátja új posztereit. No nem a Weasley fiú „Alohomora" plakátját csodálta, hanem a kviddics-kupa győzelemkor készült fotót, melyen a griffendélesek a vállukon viszik Ront.

– Jé, ez a fotó színes! – lepődött meg Harry. – A varázsvilágban eddig még csak fekete-fehér fotóval találkoztam – jegyezte meg a fiú.

– Fred és George új találmánya – válaszolt Ron, és hagyta, hogy a kép láttán megrohamozzák az emlékek…

– Éééés felszálltak! – Ron tisztán hallotta Lee Jordan mágikus úton felerősített hangját. Az őrző végignézett a szedett-vedett csapaton: a három hajtó Angelina, Alicia és Bell voltak, ahogy azt már az utóbbi években a griffendélesek megszokhatták. Pontosabban a hajtók posztja volt az egyetlen, amit megszokhattak, ugyanis tavalyhoz, azaz tavalyelőtthöz képest minden más helyen változott a csapat – legalábbis a mai meccsre. Fred és George – Umbridge-nek köszönhetően – elmentek, helyüket Andrew Kirkie és Jack Sloper vették át, mint terelők, ám sajnos a fiúk sokkal inkább voltak lelkesek, mint tehetségesek. Az őrző posztját ugyebár ő maga, Ron Weasley vette át Woodtól, eddig nem túl nagy sikerrel. Mindemellett még egy érzékeny veszteség érintette a csapatot – Harry kiválása. Mert hogy hiába esett volna ki a két terelő, meg az őrző, Harryvel a csapatban minden esélyük meglett volna a győzelemre. Így viszont… Ron nem akarta kritizálni testvérét, Ginnyt, de nem hiába volt Harry az évszázad legfiatalabb fogója, tehetségét talán még Charlie-éhoz sem lehetett mérni.

Mindamellett Ron jól tudta, hogy kötelességük megtenni minden tőlük telhetőt, és meg kell próbálniuk megszerezni a győzelmet a Griffendél számára.

Ron most kinézett a lelátóra. Igyekezett szemével megtalálni Harryéket, ám jelen pillanatban ez lehetetlen volt, a piros – sárga sáltenger mindent eltakart. Ezután az őrző inkább úgy döntött, hogy az ellenfél felé fordítja figyelmét. A Hollóhát csapatkapitánya, Roger Davies, épp kezet fogott Angelinával. Mellette a csapat két terelője állt, őket Ron nem ismerte név szerint, de szemeikben ugyanaz az elszántság csillant, melyre jól emlékezett még Fred és George idejéből. A két terelő mellett ott állt a két hajtó, akik Daviesszel alkották a hármasukat, a nevüket még hallotta is Jordan közvetítéséből – Bradley és Chambers. Ezután a szeme a hollóhátas őrzőre vándorolt, akit szintén nem ismert, majd végül megállapodott Harry volt barátnőjén, Cho Changon.

Az ellenfél tüzetesebb megvizsgálása után Ron úgy vélte, ideje pár másodpercet magának is szentelnie, úgyhogy befelé fordult. Amit ott talált, az furcsa mód semmivel sem volt több egy egyszerű gyomorrándulásnál. Érdekes módon teljesen nyugodt volt. Megszállta az esélytelenek nyugalma. Az eddigieknél már nem lehetek rosszabb – mondta magának, majd Madame Hoochra nézett. Igen, ő készen állt. A tanár, mintha csak Ron tekintetére várt volna, azon nyomban belefújt sípjába, és megkezdődött a játék. Ron látta, amint a kvaffot egyből Davies szerezte meg. Kicselezte Aliciát, majd kikerült egy felé tartó gurkót, végül becsapta egy csellel Angelinát, és most már egyenesen a póznák irányába száguldott. Ron gyomra megrándult, ám a fiú igyekezett nem tudomást venni a dologról. Megkereste Davies szemét, és megpróbált rájönni, hogy a fiú merre dobja a labdát. Davies éppen csak kinézett Ron baljára, a fiú a lövés pillanatában elugrott… ám Davies nem véletlen volt a Hollóhát csapatának kapitánya. A kvaffot pont az ellenkező irányba dobta, mely így Ronnak a jobb kezére eső szélső karikába talált, megszerezve a vezetést a Hollóhátnak. Ron hallotta Lee káromkodását, majd a griffendéles fiú kommentárját: „És… bedobta." Na nem! – morogta az őrző – Ő még egyszer nem járatja le magát. A következőt kifogja, ha beleszakad, akkor is!

Ezúttal Angelina kezdte a támadást, tovább passzolta Katie-nek, ám őt a Hollóhát terelője egy jól irányzott ütéssel kitérő pályára kényszerítette, ahol egyenesen Davies várta, aki kikapta a lány kezéből a kvaffot. Ám Alicia és Angelina sem volt rest, közös erővel elzárták az utat az ellenfél kapitánya elől, és az alulról érkező Katie meglepetésszerűen rajtaütött Daviesen, így a labda visszakerült a Griffendélhez. A lány egyből továbbadta Angelinának, ő kicselezte Daviest, majd átadta Aliciának, azaz csak átadta volna, mert a Hollóhát hajtója, Bradley számított a passzra, és lekapcsolta az akciót, ráadásul egy az egyben indulhatott Ron felé. Andrew megpróbálkozott egy gurkót felé irányítani, ám elvétette, és kis híján telibe kapta a felzárkózni próbáló Angelinát, aki így kénytelen volt kitérni a golyó elől, igaz, így a Bradley-vel folytatott küzdelemben is alulmaradt. Ennek következményeképpen a Hollóhát hajtóját már semmi sem tarthatta vissza a góltól, hacsak… Bradley farkasszemet nézett Ronnal, és úgy tett, mintha az őrző jobb kezére eső póznát célozná meg, ám Ron magában elmosolyodott – még egyszer nem fogtok átverni – morogta, majd elvetődött balra, és látta, hogy helyesen cselekedett, a kvaff pont felé tartott. Weasley egy hosszú karnyújtással kitolta a löketet a karika fölé. A Griffendél tombolt – „És KIFOGTA!" – hallatszott Lee Jordan kommentárja, a mardekárosok pedig gúnyolódva rákezdtek a „Weasley-t nézni szinte fáj" című dalra, ám Ront ez már nem érdekelte. Hiszen képes rá! Meg tudja állítani a támadásokat, akárki akármit mond.

Időközben az általa kiütött kvaffot Alicia szedte fel, és egy gyors dobással előre vágta a hátul maradt Angelinának, aki így egy kontrából rávezethette a Hollóhát őrzőjére. Ron nem látta tisztán a helyzetet, ezért inkább Jordan kommentárjára hagyatkozott:

– Johnson vezetheti rá a kvaffot a póznákra, az őrző jobbra vetődik, Angelina pedig… BEDOBJA! Egyenlít a Griffendél! – Ron elégedetten paskolt bele a levegőbe, miközben a piros-sárga tábor éljenzése egyre erősödött.

Ezúttal Davies indított ismét támadást, ám a visszatérő Angelina keresztezte az útját, így kénytelen volt kidobni a szélre Bradley-nek. Ő rávezette Aliciára, majd tovább passzolta Chambersnek, aki gondolkodás nélkül lőtt, méghozzá a neki jobb oldali póznát vette célba, ám Ron valami hihetetlen vetődéssel hárította az akciót, mi több, egyenesen Katie-hez passzolt, aki rögtön átadta Angelinának. A hajtó megcsinálta a cselt, kikerült egy gurkót, ám ekkor elejtette a kvaffot, legalábbis egy pillanatig így tűnt, ám alatta menetrendszerűen érkezett Alicia, aki alulról bődületes erővel dobta el a kvaffot, óriási gólt ragasztva a jobb oldali karikába. Immáron húsz-tíz volt a Griffendél javára!

Az elkövetkező öt percben még egy gólt dobott a piros-sárga csapat, ám a Hollóhátnak is sikerült bevennie Ron kapuját, mire ismét dalba kezdtek a mardekárosok, ám ez Ront immár egy cseppet sem érdekelte. Figyelmét sokkal inkább a felé száguldó Davies kötötte le, akinek minden vágya volt, hogy kiegyenlítse a mérkőzés állását. A kvaffot eldobta, pontosan a bal oldali pózna felé, Ron belátta, hogy kézzel már nem érhet oda, ezért inkább egy újabb tervet kovácsolt a fejében. Seprűjét kifordította, és annak végével kipaskolta a karikába tartó kvaffot a mezőnybe – a Griffendél ismét felzúgott. Ám ezúttal az őrzőnek nem sikerült saját csapattárshoz passzolnia, a labda Chambersnél kötött ki, aki megindult a póznák felé, ám ekkor szédítő sebességgel húzott el mellette a két fogó, Cho és Ginny, akik az apró szárnyas labdára, a cikeszre sprinteltek rá. A hollóhátas fogó annyira megilletődött a fogók láttán, hogy elejtette a kvaffot, mellyel így már Angelina indíthatott támadást. Ám Ron most Lee Jordan szavait figyelte, aki a fogók repüléséről tudósított.

Chang most megpróbálkozik egy bukfenccel, ám Weasley, mármint Ginny Weasley, nem dőlt be neki… hiába, a Weasley név kötelez! A cikesz most egy kicsivel mintha távolabbra került volna, ám a griffendéles fogó egy remek zuhanást mutat be a seprűjével. Ez az Ginny, kapd el azt a cikeszt, aztán miénk a kupa!

– Jordan! – pirított rá McGalagony.

– Elnézést tanárnő – szabadkozott a kommentátor.

Ekkor hirtelen Ron újabb üdvrivalgásra lett figyelmes, Angelina ugyanis bedobta a kvaffot a Hollóhát őrzője mellett, és így már negyven-húsz arányban vezetett a Griffendél. Ám az ujjongásból hirtelen sikoltozás lett, amint a két fogó lebukott a föld felé, és ismét üldözőbe vette a cikeszt. Cho nyújtotta a kezét, Ginny pedig lökött magán egy utolsót, félresöpörte ellenfele csuklóját, és ujjai rákulcsolódtak a szárnyas labdára.

– Ginny Weasley ELKAPTA! – ujjongott Lee – Megcsinálta, elkapta! Bajnok a Griffendél! Százkilencven húsz arányban legyőzte a Hollóhátat… mit legyőzte! Legyőztük! Ez az, szép volt fiúk! Lesöpörtük őket a pályáról!

Ron azonnal leszállt a földre, és ráborult Ginny vállára. Az egész csapat egy emberként ünnepelte a fogó, majd hamarosan megérkezett az egész griffendéles szurkolótábor és vállukra vették a lányt, majd Ron nem kis megdöbbenésére őt is. Mindenki gratulált a védéseihez, dicsérték, és előadták neki a „Weasley-t nézni szinte fáj" dal átköltött változatát.
A hab a tortán pedig a mardekárosok arca volt. Ron biztos volt benne, hogy ezt a pillanatot soha az életben nem fogja elfelejteni. Ekkor Colin Creevey lépett oda hozzá.

– Hé, Ron, szabad egy fotót? – kérdezte vigyorogva.

– Neked, Colin? Bármikor! – vágta rá Weasley, és egy hatalmos vigyorral a képén a magasba emelte a kupát. Igen, ezt a napot sohasem fogja elfelejteni!