Disclaimer: a Harry Potter történet szereplőinek, helyszíneinek és eddigi eseményeinek jogtulajdonosa J.K. Rowling. Ez egy rajongói novella, melynek története, új szereplői, új lényei immár az enyémek. Semmilyen kapcsolatban nem állok se Rowlinggal, se a kiadóval, anyagi előnyöm nem származik ebből a történetből.
Besorolás: 12 év alatt nem ajánlott.
A novella keletkezésének időpontja: 2005. 06. 24.
Elöljáróban: Az írás a „Nyári történet" című mű hetedik fejezetéhez készült, kiegészítő jellegű, az elbeszélésben leírtakat a szerző a főcselekményben felülírhatja.
Köszönet: Köszönet Karbalánnak, aki ilyen remek történetet ír!
Egyéb megjegyezés: Az észrevételeket, véleményeket, kritikákat megírhatjátok a csabaidonatfreemail.hu – ra.
Jó olvasást!
Kiegészítő a hetedik részhez
(A szálak összefutnak)
– Potter eltűnt – a hang forrása egy görbült orrú vasorrú bába volt, aki épp ebben a pillanatban lépett be a Grimmauld tér 12. szám alatti házba.
– Megtudhatnám, hogy Ön kicsoda? – nézett fel Dumbledore félhold alakú szemüvegén keresztül.
– Tessék? Ja, persze – motyogta a boszorkány, majd pár másodperc múlva visszanyerte eredeti alakját, már ha beszélhetünk ilyesmiről egy metamorf mágus esetén.
– Á, Tonks! – csapott a homlokára az igazgató. – Szóval azt mondta, hogy Potter eltűnt?
– Igen, Dumbledore, tartok tőle… a mugli lány és a fiú bementek a Foltozott Üstbe…
– Valóban? – a varázsló hirtelen roppant kedélyesnek tűnt.
– Igen… én odalent vártam őket, aztán Harry valóban lejött, kifizette a szobát, és vacsorát rendelt. Azt gondoltam, hogy utána majd visszajönnek, de nem. Vagy fél órát vártam, mire felerősödött bennem valami rossz érzés. Megkértem Tomot, hogy adja ki nekem azt a szobát, amiben a fiú volt, hogy leellenőrizzem, de ő azt mondta, hogy már lefoglalta valaki más…
– Én – a sötétből kibontakozó alak Perselus Piton volt.
– Ön? – Tonks csodálkozva meredt volt tanárára. – De hát, de hát… hogy került oda?
– Hagyjuk ezt – vetette oda a bájitalok mestere, majd Dumbledore-ra nézett. – Átnéztem a szobát, Potter minden holmija eltűnt. Láttam, amikor Tom elvitte a vacsora maradványait, és a látottakból arra következtetek, hogy hárman voltak.
– Hárman? Az lehetetlen… a mugli lány és Harry, de ki lett volna a harmadik?
– Nos… bárki is volt az, sikerült rávenni a fiút, hogy elmenjenek valahová, ugyanis hopp-port találtam a kandallóban…
Dumbledore komoran nézett Pitonra.
– Tehát Harryék elmentek valahova a kandallón keresztül? Semmi mást nem találtál, Perselus? Valami nyomot?
– Sajnos nem. Fogalmam sincs, hogy hova indulhattak. Talán Weasley-ékhez?
– Leellenőrzöm – mondta az igazgató, majd ránézett a bájitaltan professzorra. – Azt hiszem, hogy tudod, mit kell tenned.
Hát persze – morogta Perselus, majd kisietett az ajtón.
– Tonks? – a boszorkány ránézett az igazgatóra. – Menj vissza a Foltozott Üstbe, hátha csak vaklárma az egész, és Harry már vissza is tért…
– Rendben – mondta a nő, és követte Pitont.
Albus Dumbledore még egyszer elgondolkozott a dolgokon, ám a végén csak finoman megcsóválta a fejét. – „Jaj, Harry, Harry… miért nem tudsz vigyázni magadra?" – mondta, majd derűsen elmosolyodott.
– Transportus! – szegezte neki a pálcáját az egyik edénynek, mire az felizzott, majd megremegett. Dumbledore megfogta, mire erős rántást érzett a köldökénél, és lába alól eltűnt a talaj. A következő pillanatban pedig már az Odúban találta magát.
– Dumbledore! – kiáltott fel Moly Weasley meglepődve. – Mi járatban itt?
– Sajnos nem találjuk Harryt – mondta lényegre törően – nincs itt? – nézett körül az igazgató.
H– arry eltűnt? – kapott levegő után a boszorkány. – De ugye, ugye nincs…
– Nem tudunk róla, hogy veszélyben lenne – egyelőre, tette hozzá magában a varázsló, de több esze volt annál, minthogy ezt, az amúgy is aggódó Mrs. Weasley orrára kösse.
– Csak egyedül vagy itthon? – kérdezte, és ismét körülnézett. Eléggé kihaltnak tűnt a ház.
– Igen… Ginny vendégségben van az egyik barátnőjénél, Arthur megállás nélkül dolgozik, szörnyű mi van most a minisztériumban – tette hozzá bosszankodva a boszorkány – Charlie-t Ön küldte el valahová – Mrs. Weasley szemrehányó pillantást vetett az igazgatóra. – Billt szinte sosem látom, nagyon nehéz helyzetben van szegénykém, fogalma sincs, hogy mit akarnak a koboldok… Fred és George az üzletünkben vannak még ilyenkor, Percy a minisztériumban, Ron meg se szó, se beszéd elrohant az Abszol útra…
– Az Abszol útra? – nézett fel Dumbledore. Talán ő volt a harmadik személy Harry szobájában. – Nem tudnád megmondani, hogy pontosan hová?
– Mondom, hogy nem szólt semmit.
– Esetleg megengeded, hogy benézzek a szobájába? – kérdezte a varázsló. – Hátha találok valami árulkodó nyomot.
– Persze, menjen csak, Dumbledore – mondta szórakozottan a nő.
– Pár perc múlva visszatért az igazgató, arcán ráncok gyülekeztek. A kezében egy papírt tartott, amire a következő volt írva:
Kedves Ron!
Sikerült rájönnöm, hogyan találhatjuk meg a Sötét Nagyúr rejtekhelyét. Sürgősen ide kellene jönnöd a Roxfortba. A kastély mögött, az üvegházaktól balra, háromszáz méterre van a roxforti temető. Ott várlak, Armando Dippet professzor sírjánál (negyedik sor, hetes parcella). Ma este tízkor legyetek ott, Harrynek is küldtem levelet.
Baráti üdvözlettel: Hermione Granger
U.I.: Ne szóljatok senki másnak, nehogy bajba kerüljünk.
– Na, talált valamit, Dumbledore? – kérdezte a nő, miközben elővett egy rakatnyi terigetni való ruhát.
– Nem… sajnos – hazudta az igazgató. – Kérhetnék esetleg inni valamit? – vetett be egy újabb cselt a mágus.
– Hogyne, van egy bögrényi jó erős teám…
H– agyja csak, Moly, majd én kiszolgálom magam… erre van a konyha, ugye?
– Igen, igen – mondta szórakozottan a boszorkány. Albus belépett a konyhába, de a tea helyett a Weasley család roppant hasznos órájára összpontosította a figyelmét. Azon ez állt: Ron Weasley – Roxfort.
– Tehát vagy bedőltek ennek a trükknek Harryék, – csak is trükk lehetett, hiszen Hermione Granger nem az a fajta boszorkány, aki egyedül induljon el Voldemort Nagyúrhoz – vagy pedig nem bírnak a kíváncsiságukkal – Dumbledore ez utóbbira szavazott.
– Viszont nem lenne jó megrémiszteni szegény Mrs. Weasley-t – gondolta a varázsló, és halkan elsuttogott egy varázsigét, mire az Odúbeli óra összes mutatója az „otthon" feliratra mutatott. Ezután Albus megitta az említett teát, és visszatért a boszorkányhoz.
Lenne egy veszélytelen feladatom ma estére Ron Weasley számára, könnyen lehet, hogy csak későn ér haza – jegyezte meg könnyedén a nőnek.
– Rendben, de tényleg veszélytelen legyen! – morogta Moly Dumbledore-nak.
Az lesz – biztosította a varázsló. – Köszönöm a teát, de most már ideje indulnom…
– Maradt még egy kis hopp por a kandalló mellett…
– Hagyd csak, Moly – mondta derűsen az igazgató, majd rámutatott az egyik kiterigetett nadrágra. – Megengeded?
– Ööö, mit, Albus? – kérdezte érdeklődve Mrs. Weasley.
– Egy időre kölcsön venném…
– Arthur nadrágját? – nevetett fel a boszorkány, majd bólintott. – Hát persze…
– Transportus! – irányította a pálcáját a ruhára Dumbledore, mire az felizzott. A varázsló derűsen megszólalt – Ha Arthur keresné, mondd meg neki, hogy nem sokára visszahozom! Cserébe itt hagyom ezt az edényt – mutatott rá a Grimmauld térből származó, zsupszkulcsként használt tárgyra.
Mrs. Weasley még mindig nevetve megígérte, hogy értesíti Arthurt, majd felvette a földről az edényt. Mire felnézett mágus már eltűnt – férje nadrágjával együtt.
