A történet közvetlenül a Főnix rendje befejezése után játszódik. A Félvér herceg még nem jelent meg, tehát az abban leírt újdonságokat nem tartalmazza.

Természetesen a karakterek, helyszínek stb. nagy része J. K. Rowling találmányai, amiért ezúton is szeretném hálámat kifejezni.

Köszönöm ezúton is Enahma javításait és tanácsait!

Nyári történet

Ron aggódó arccal nyújtott kezet Harrynek.

– Nemsokára találkozunk – búcsúzott.

– De tényleg nemsokára – tette hozzá Hermione. – Ígérjük.

Harry bólintott. Nem szólalt meg, mert érezte, hogy úgysem tudná szavakba önteni, milyen sokat jelent számára, hogy ennyien ott vannak, és mind kiállnak mellette. Rámosolygott barátaira, némán búcsút intett nekik, aztán sarkon fordult, és a vert seregként távozó Dursleykkel a nyomában elindult a pályaudvar kijáratán túli napsütötte, forgalmas utca felé.

A hazafelé út meglehetősen szótlanul telt. Harryvel nem beszélt senki, de Dursleyék egymáshoz is alig pár szót szóltak. Mr. Dursley elfojtott dühét a dudán vezette le: mindenkire rátülkölt, aki lassabban ment, mint a bácsi szerette volna, s a csúcsforgalomban ez bizony nem ment ritkaságszámba. A néni még mindig sokkos állapotban volt a pályaudvaron történt eseményektől. Ami Dudleyt illeti, ő Harry meglepetésére csak megvonta a vállát, és egész úton gondolataiba merülve bámult ki az ablakon.

Hazaérve Harry azonnal bevonult a szobájába, és leheveredett az ágyára. Megint Sirius járt a fejében. Aztán eszébe jutott a tükör: már bánta, hogy összetörte. Kinyitotta a ládáját, és gondosan összegyűjtötte a tükör darabkáit, majd becsomagolta őket egy vászonzsebkendőbe: ősszel, amikor majd újra varázsolhat, rendbe hozza.

Miközben éppen a kis batyu számára alakított ki helyet a láda aljában, kezébe akadt bájitaltan tankönyve, amiről Piton jutott eszébe, róla pedig az okklumencia. „Nem hagyhatom, hogy Voldemort még egyszer becsapjon" – gondolta. – „Legjobb lesz, ha folytatom az okklumencia tanulását, de most Piton nem fog az agyamban turkálni. Meglátjuk, mire megyek egyedül. Addig úgy sem tudok mit csinálni itt, míg a Rend nem jelentkezik."

Becsukta a ládát, majd ismét hanyatt vetette magát az ágyon, és kezeit összekulcsolva feje alá tette. Az agyát könnyebben ki tudta üríteni, mint gondolta. Meditációjából az ajtóba vágott résen becsúsztatott tálca hangja zökkentette ki. Rápillantott a faliórára: már két óra eltelt, mióta gyakorolni kezdett. Gyorsan felpattant, és megnézte, mit kapott. Meglepődve tapasztalta, hogy Petunia néni ezúttal nem a szokásos hideg konzervlevest szolgálta fel, hanem a meleg húsleves mellé ezúttal sült húst is kapott krumplival, sőt desszert gyanánt egy szelet tortát . „Úgy tűnik, komolyan vették Mordon professzort" – mosolygott magában Harry.

Mielőtt hozzáfogott volna a vacsorához, kiengedte Hedviget a kalitkájából, aki hálásan megcsipkedte a kezét, majd szárnyra kelt, hogy fogjon magának pár egeret meg pockot.

Evés után Harry visszafeküdt az ágya, és ismét elvégezte a Pitontól tanult gyakorlatokat. Miután kiürítette agyát, hamar elaludt. Ezúttal elkerülték a rémálmok.

Másnap reggelinél Dursleyék továbbra is levegőnek nézték. Harry most vette először tüzetesebben szemügyre Dudleyt, és csodálkozva vette észre, hogy a fiú már egyáltalán nem kövér. Nagydarab, erős testalkatú, igen, de kifejezetten sportos kinézete volt, ráadásul sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnt, mint korábban. Bár haragosan pillantott Harryre, mikor látta, hogy őt nézi, de a szokásos ijedtség elmaradt.

Dudley egy normális adagnyi sonkás tojást evett meg, majd anyja unszolását („Egyél még, Dudlimudli! Olyan sovány vagy!") egy határozott „Köszönöm anya, elég volt." kijelentéssel zárta le. Ezután felkelt az asztaltól, és kiment a konyhából. Hamarosan hallatszott, ahogy versenykerékpárját kitolja, majd becsapódott a bejárati ajtó. Ekkor Harry is felállt az asztaltól, megköszönte a reggelit, majd fölballagott a szobájába. Ismét okklumenciával foglalkozott. Az agykiürítés már egész jól ment, viszont nem tudta, hogy hogyan lépjen tovább, mert nem volt senki, akivel gyakorolhatott volna. Ekkor eszébe jutott Mrs. Figg. Nem sok reményt fűzött ugyan hozzá, hisz az idős asszony kvibli volt, de hátha mégis tud pár jótanáccsal szolgálni.

Mrs. Figg azonban nem volt otthon. Harry csengetését hallva a szemközti házból előjött Mr. Newcomb, aki elmondta, hogy Arabella Figg a fiához utazott két hétre. Harry nagyon meglepődött: sosem hitte volna, hogy a macskarajongó öregasszonynak családja is van.

Mit volt mit tenni, Harry ismét hazament. Átgondolta, hogy mit tehet, végül úgy döntött, hogy levelet ír Hermionénak. Miután Hedviget útjára bocsátotta a levéllel, előszedte a tankönyveit, és átnézte őket, hátha talál valamit az okklumenciáról. Nem hitte, hogy fog, és igaza is lett. Amikor az RBF-re készült mindet végigolvasta többször is, és biztos nem felejtette volna el, ha ilyesmire bukkan.

A következő napokban Hermione válaszát várta, közben gyakorolta az agykiürítést. Ebbe olyannyira belejött, hogy bármikor képes volt egy pillanat alatt megtenni, sőt azt is, hogy csak azok a gondolatok keringjenek az elméjében, amelyeket ő akart. Éjszakái is nyugodtan teltek: nem voltak rossz álmai, igaz jók sem, merthogy egyáltalán nem álmodott.

Amikor nem gyakorolt, akkor általában a város utcáin barangolt (ahol soha sem találkozott Dudleyval, nem úgy, mint tavaly), vagy a Reggeli Prófétát olvasta. Abban azonban jajveszékelésen, meg felelőskeresésen kívül semmi konkrétumot nem talált Voldemortról és a halálfalókról egész július 5-ig, amikor is a Sötét Jegy feltűnt egy wilforti ház fölött, ahol holtan találták Zachary Eppset, egy aurort, valamint feleségét, és két gyermekét.

A fiút Harry látásból ismerte, másodikos Hollóhátas volt. A kislány még csak hat éves volt, úgyhogy nem járt iskolába. Miután elolvasta a cikket, Harry dühösen összegyűrte, és a sarokba vágta a Prófétát, majd sírva fakadt. „Miért történik ez?" Nem csak Eppséket siratta, hanem Siriust is. Végre kibukott belőle az, ami a Minisztériumban történtek óta csak belülről feszítette. Miután kisírta magát, megkönnyebbülve aludt el. Édesanyjáról álmodott, aki olyan fiatal volt, mint ahogy Piton emlékében látta. Az álom melegséggel töltötte el a szívét.

Hedvig másnap hajnalban érkezett meg, Hermione válaszlevelével. A madár nem akarta ugyan felébreszteni, Harry szeme mégis felpattant a szárnysuhogásra. A felkelő nap éppen besütött a szobába: alig múlt fél négy.

Hermione a következőt írta:

Kedves Harry!

Okklumenciával kapcsolatban két könyvet ismerek. Az egyik Sanaa MagaBanez: Az elme rejteke, a másik Breckin Belemlats: Szellempajzs. Sajnos nem tudom neked elküldeni őket, mert nem vagyok otthon. Írj Ronnak vagy Dumbledore-nak, ők biztosan tudnak segíteni!

Most Kanadában vagyunk, a Prince Edward szigeten nyaralunk a szüleimmel. Képzeld, véletlenül találkoztam pár diákkal az itteni Ushsheko varázslóiskolából, Bagoly Berti féle mindenízű drazsé volt náluk, erről ismertem fel őket! Nagyon kedvesek, és sok mindent tanulok tőlük, bár ők sem varázsolhatnak iskolán kívül.

Két hét múlva megyünk vissza Angliába. Remélem hamarosan találkozunk!

Szia: Hermione

Miután elolvasta a levelet, Harry úgy döntött, hogy elég volt a várakozásból. Nem ír levelet Ronnak, Dumbledore-nak meg pláne nem (még mit nem!). Van némi mugli pénze, elég arra, hogy bevonatozzon Londonba. Ott majd elmegy az Abszol útra, és a Czikornyai és Patzában beszerzi a szükséges könyveket.

Fogott egy cetlit, és ráírta: „Londonba mentem, holnap jövök. Harry", majd celluxszal kiragasztotta kívülről az ajtajára. Csöndesen lelopózott a lépcsőn, és kisurrant az ajtón. A varázspálcát gondosan megigazította a farzsebében, és elindult a buszmegállóba, ahonnan a negyed óra múlva érkező busz a vasútállomásra vitte.