Harry tehát elindult a tervezett úton a Foltozott Üst felé. Gondolatai hamarosan visszatértek Vandáról a vonat folyosóján történtekhez. Egyértelmű volt, hogy látta a lány emlékeit. Úgy érezte, hogy ezt máskor is meg tudná tenni. Pontosan emlékezett, hogy csak koncentrálnia kellett, és sikerült. A legfurcsább az volt, hogy nem is volt szüksége pálcára és varázsigére.

Eddig is sejtette, hogy az okklumencia és a legilimencia közeli rokonságban áll, de most tapasztalta először, hogy mennyire szoros ez a kapcsolat. Eszébe jutott, hogy a Hermione által ajánlott két könyv címe is arra utalt, hogy ezt a két tudományágat együtt kezelik. Ettől kezdve még jobban vágyott rá, hogy megvegye ezeket a könyveket.

Közben Harry odaért ahhoz a sikátorhoz, melyben a Mágiaügyi Minisztérium látogatói bejárata, vagyis egy lerobbant telefonfülke állt. A fülkéből egy magas, barna hajú, 30-40 év közötti férfi szállt ki éppen, és idegesen pislogott körbe. Mikor pillantása Harryre siklott, Harry látta rajta, hogy megismeri. A férfi gyorsan elkapta a tekintetét a fiúról, és elsietett a sikátor kijárata felé.

Harry körbejárta a sikátort, majd miután semmi különöset nem talált, „Na itt is jártam" dünnyögéssel elindult a Temze felé.

Harry arra számított, hogy a Foltozott Üst teli lesz így vasárnap 10 óra körül, de mindössze két középkorú boszorkányt látott sugdolózni az egyik sarokban, és egy háromtagú család tízóraizott az egyik középső asztalnál. Amikor belépett, mindannyian felé pillantottak, és látszott, hogy megkönnyebbültek, amint felismerték.

– Harry Potter! – kiáltott izgatottan a kisfiú a középső aszalnál. Harry intett neki, és elindult a pult felé. Tom, a kocsmáros épp abban a pillanatban lépett ki a konyhából, amint Harry odaért a pulthoz.

– Üdvözlöm Potter úr! Mivel szolgálhatok?

– Egy szobát szeretnék ma éjszakára, ha lehet.

– Természetesen Potter úr. Alig van vendégünk, amióta… Szóval tudja mióta – panaszkodott a kocsmáros. – Parancsoljon, a 13-as szoba kulcsa.

– Köszönöm, Tom úr.

Harry azonban mielőbb szeretett volna túl lenni a könyvvásárláson, úgyhogy a hátsó kijárat felé vette az irányt. A hátsó udvaron elővette varázspálcáját, amit még a King's Cross előtt visszatett a hátsó zsebébe, és megérintette a megfelelő téglát.

Az Abszol út látványa valósággal letaglózta. Soha nem látta még ennyire kihaltnak. A legtöbb bolt zárva volt, és alig egy-két ember lézengett az utcán. Pedig Harry három évvel ezelőtt több hetet töltött a Foltozott Üstben, és az Abszol úton, miután megszökött Dursleyéktől, de akkor még vasárnap is szinte minden üzlet kinyitott délelőtt. Harry látta, hogy a Czikornyai és Patza is zárva van, az ajtón a tábla: H-P: de. 10- du. 6.

Most tudatosodott Harryben, hogy micsoda riadalmat váltott ki az emberekben Voldemort visszatérte. Korábban csak az iskolatársaival és a rendtagokkal találkozott, ők pedig eddig is tudtak Voldemortról. A hétköznapi emberek viszont teljesen elbizonytalanodtak, és a tegnapelőtti halálfaló támadás hatására kitört a pánik.

Ezzel szemben Harry nyugodtabb és vidámabb volt, mint az elmúlt hónapokban bármikor. Arra a következtetésre jutott, hogy ezt a rémálmok megszűnésének köszönheti: azelőtt, egészen elsős kora óra nyugtalanul teltek az éjszakái, gyakran kialvatlanul ébredt, és sokat fájt a feje, most viszont nagyon jól érezte magát.

Mivel rengeteg ideje volt, Harry úgy döntött, hogy felkeresi a Weasley ikrek varázsvicc boltját az Abszol út 93-ban.

A bolt bejárata fölött hatalmas kék táblán aranyszínű felirat hirdette: Weasley Warázslatos Wacakok, mely körül mindenféle színes csillag repkedett. Az ajtóra nagy megkönnyebbülésére NYITVA tábla volt akasztva. Harry megfogta a kilincset, ami ennek hatására elefántormánnyá alakult, és nagyot trombitált, majd kiugrott a fiú kezéből, és az ajtó szélesre tárult.

Az üzlet üres volt, amikor Harry belépett, de egy másodperc múlva felbukkant George egy függönnyel elválasztott hátsó helyiségből.

– Szia Harry, hát te hogy kerülsz ide? Azt hittem, a mugliknál vagy.

– Szia George. Náluk lakom, de szükségem lenne egy könyvre, ezért jöttem Londonba. De úgy látom, a Czikornyai és Patza zárva van.

– Amióta Tudodki felbukkant a Minisztériumban, sokkal kevesebben jönnek az Abszol útra. Mindenki megijedt. Azután, hogy elterjedt a wilforti mészárlás híre, mindenki eltűnt. Kell még pár nap, hogy újra előmerészkedjenek. Mi nem panaszkodunk, mivel a forgalmunk nagy részét eddig is bagolypostával bonyolítottuk, most is dugig vagyunk megrendelésekkel. Freddel épp egy hatalmas sárkány-tűzijátékot készítünk Okkinséknak. – majd egy polc felé mutatva George így folytatta: – Szóval azt mondod, hogy egy könyvet szeretnél? Nálunk azt is vehetsz.

Harry most nézett körül először a boltban. A helyiség zsúfolásig teli volt mindenféle tréfához szükséges kellékkel. Hordószám álltak a trágyagránátok, a tűzijáték-rakéták, és a különféle maximuláns cukorkák. Az egyik falnál mobilmocsaras dobozok álltak egymásra halmozva. Mellette egy polcon láthatatlanná tévő kalapok, robbantós bonbonok és telefülek álltak teljes összevisszaságban. Egy másik polcon színváltós világító konfetti és különféle műtestrészek sorakoztak egymás mellett. Egy szekrényben fogasokról lógtak a soványító és kövérítő pólók és nadrágok, amelyeket felvéve a viselőjük, típustól függően, hurkapálcika vékonyságúnak, vagy kétszáz kilósnak is kinézhetett. A rengeteg egyéb holmi mellett valóban volt még egy polc különféle méretű és színű könyvekkel.

– Például, ha ezt elolvasod – mondta George, miközben levett egy kisméretű, narancssárga borítósat a polcról –, akkor olyan jó kedved lesz, hogy egy napig nem tudod abbahagyni a nevetést. Vagy itt van ez – mutatott egy másik, fekete borítósat. – Aki ezt olvassa, nyomban elalszik.

– Kösz, George, de nem pont erre gondoltam – nevetett Harry.

– Ha mégis meggondolnád magad, nálunk mindig fél áron vásárolhatsz. Az első kéthavi nyereségünk egyharmadát pedig máris átutaltuk a számládra a Gringottsba. És ráadásképp tessék, egy ajándék – vett le egy kisméretű papírdobozkát a függönnyel elválasztott ajtó melletti polcról George. – Legújabb találmányunk, a macskaszem. Ha fölteszed, látsz a sötétben.

Harry kinyitotta a dobozt, és két vastag korongot talált benne, melyek egyik fele teljesen fekete volt, a másik fele pedig a macskák szemére emlékeztetett, zöldes színű szivárványhártyával. Harry levette a szemüvegét, és a macskaszemeket a szemeihez tette. Azok nyomban odatapadtak. Mikor körülnézett, mindennek zöld volt a színe. Két tenyerével eltakarta a szemét, és tényleg: a sötétben is jól látta a tenyerét. Harry levette a macskaszemeket, és visszatette őket a dobozba, amit aztán zsebre tett.

– Ez nagyon jó, köszönöm!

– Nincs mit, Harry. Nem jössz hátra?

A függöny mögötti szobát egy hatalma asztal uralta, ami tele volt mindenféle tégelyekkel, dobozokkal, csuprokkal és palackokkal. Az asztal mögött Fred állt, aki egy pepitamintás hengerbe öntött épp valamilyen port egy nagyméretű fém mérőpohárból. A fiú kötényt viselt, és vállig érő sárkánybőr kesztyűt húzott, hogy ne koszolja össze magát. Köszöntek egymásnak, majd George elmagyarázta Frednek, hogy Harry miért jött. Fred azt javasolta, hogy Harry menjen velük az Odúba, az ikrek úgyis egy fél óra múlva indulnak haza, miután elkészítették a tűzijátékot, és még pár apróbb tréfát, és elküldték azokat a baglyokkal. Otthon van sok könyv, talán az is megvan, amit Harry szeretne.

Míg az ikrek dolgoztak, Harry megnézte a többi helyiséget is a boltban.

– Ne nagyon nyúlj semmihez – figyelmeztette Fred. – Sok itt a veszélyes holmi.

A munkaszoba bejáratának bal oldalán két ajtót látott. Az egyik a lakórészhez vezetett. Itt egy folyosóról egy mellékhelyiség, egy konyha, és egy apró hálószoba nyílt, két ággyal. A másik ajtó szintén egy folyosóra vezetett, a folyosó bal oldalán egy elég nagy, legalább negyven négyzetméteres raktár volt, teli fémpolcokkal, mindegyiken vegyszeres hordók, különféle tárolóedények, összehajtogatott papírdobozok (a csomagküldéshez), festékek, irodaszerek, kötelek és madzagok, különféle csomagolóanyagok, és – Harry meglepetésére – egy mugli gyártmányú tűzoltó készülék. Sőt az egyik polcon még a Szörnyek szörnyű könyve egy összekötözött példányát is fölfedezte.

A folyosó, amelyről a raktár nyílt, egy csigalépcsőhöz vezetett, melynek tetejéről bagolyhangok hallatszottak. Harry felment a lépcsőn, és egy bagolyházban találta magát, legalább kéttucatnyi, különböző tollazatú és méretű bagollyal. Voltak itt egész apró példányok is, mint amilyen Pulipinty, de volt két olyan hatalmas, fekete színű madár, amelyek mellett még Hedvig is eltörpült volna.

Mikor Harry befejezte a szemlét, és visszatért a dolgozószobába, George megkérte, hogy segítsen a varázsáruk postázásában, ígyhát Harry volt az, aki a kész dobozokat felvitte a toronyba, és a baglyokat útba igazította. Az utolsó csomagot, az Okkinséknak szánt hatalmas sárkány-tűzijátékot Fred és George együtt cipelték fel a toronyba. A két nagy, fekete mellett még két közepes hóbaglyot is igénybe kellett venni a nehéz doboz elszállítására.

Miközben mindhárman lementek a csigalépcsőn, Fred így szólt Harryhez:

– Mi hoppanálni fogunk, neked viszont muszáj lesz hopp porral utaznod. A hálószobában van egy kandalló, találsz mellette egy cserépben hopp port. George majd meggyújtja a tüzet, addig én bezárom a boltot.

Így is lett. Fred és George megvárta, míg Harry elindul, („Az Odúba!" – mondta, majd belépett a zöld lángok közé.) majd egy-egy varázspálcaintésre ők is eltűntek.

Harry behunyta a szemét, és karjait szorosan magához szorította. Szemüvegét már korábban levette, nehogy eltörjön. Szélsebesen suhant, miközben körbe-körbe forgott, végül lelassult a forgás, s hírtelen szilárd talajt érzett a lába alatt. Kinyitotta a szemét, és látta, hogy egy kandallóban áll. Felemelte tekintetét, és Percy Weasleyt pillantotta meg, aki a kandalló előtt állt, és rá meredt.