– Uuuáu! – kiáltott fel Harry, arcán széles mosollyal. – Ezt nézd, Ron!
– Mit találtál? – ment oda hozzá Ron.
– Szerintem ezek tankönyvek lehettek az ősi Roxfortban.
– Szuper! Griffendél és Mardekár közösen írt könyvet? Hermione hogy fog örülni! Ezeket még biztos nem olvasta. – vigyorgott Ron. – Hadd nézzem a bűbájosat!
Harry odaadta, Ron pedig lapozgatni kezdte. Ő addig a legilimenciáról szóló könyvet kezdte olvasni. Rövidesen mindketten teljesen elmerültek az olvasásban, és a csöndet csak egy-egy „Ó!", „Hoppá!", „Hú!" és hasonló felkiáltások szakították meg. Bár a könyvek nyelvezete nagyon régies volt, egy csomó olyan varázslat, módszer és trükk volt bennük, amelyeket már rég a varázslók régen elfeledkeztek, vagy manapság másképp oldottak meg. Azóta persze sokat fejlődött a varázstudomány, de a régi, elfeledett, és a modern tudás egyesítésével rendkívül hatékony varázslatokra lehetnek képesek. Harry is és Ron is tanult már annyit a Roxfortban, hogy képesek legyenek ezt önállóan is megtenni.
– Harry, Ron, hol vagytok? Kész a vacsora! – hallották Mrs. Weasley kiáltását.
– Máris megyünk! – kiáltotta Ron.
– Hú, már ennyi az idő? – kérdezte Harry. – Ron, kölcsönkérhetem ezt a könyvet? – intett a fejével a Másuk gondolatinak kiulvasása felé.
– Persze. Én elleszek ezzel. – Emelte meg a Bűbájokrul és a bot használatárul-t Ron. – A bájitalosat meg megkapja Hermione, ha hazajött.
Kissé rendbe rakták a szétpakolt könyveket, majd a három könyvvel a kezükben a létrához mentek. Először Ron mászott le, majd mikor leért, Harry egymás után ledobta neki a könyveket. Mikor ez megvolt, ő is lemászott. Vacsora előtt még fölvitték őket Ron szobájába, majd alaposan megmosakodtak.
Evés után Mrs. Weasley felajánlotta, hogy Harry aludjon náluk. Harry megköszönte az ajánlatot, de elmondta, hogy már kivett egy szobát a Foltozott Üstben, és ott fog aludni. Elbúcsúzott Weasleyéktől, és belépett a kandalló zöld tűzébe.
A Foltozott Üst kocsmahelyisége teljesen üres volt, amikor Harry kilépett a kandallóból. Tom persze szinte azonnal felbukkant (úgy látszik, varázslat jelezte számára a vendégek érkezését), és megkérdezte, szolgálhat-e vacsorával. Harry megköszönte, és udvariasan elutasította. Amikor belépett a szobájába, már meg sem lepődött azon, hogy Hedviget ott találja.
Felkapcsolta a lámpát, lehúzta a cipőjét és a nadrágját, majd kezében a könyvvel leheveredett az ágya. Arra gondolt, hogy milyen furcsa, hogy Roxfort két alapítója kellett egy olyan tankönyv megírásához, amelynek anyagát már nem is tanítják az iskolában, miközben számos jelenlegi tantárgy hiányzott, még a Sötét Varázslatok Kivédése is, pedig az jól passzolt volna a másik három mellé.
Harry kinyitotta a könyvet ott, ahol délután abbahagyta az olvasást, és folytatta. Az első részben leírtakból sokmindent már ismert, de a szöveg olyan rejtett összefüggésekre mutatott rá, amire magától sosem jött volna rá. Harry biztos volt benne, hogy ezekről Piton sem tud, és ez jó érzéssel töltötte el.
Ahogy tovább haladt, egyre bonyolultabb varázslatok kerültek szóba, és Harry már gyakran elvesztette a fonalat. A szöveg régies nyelvezete is nagyon megnehezítette az olvasást. Végül hajnali három óra tájban úgy gondolta, hogy mára elég lesz. Délben amúgy is találkája lesz Vandával.
Mielőtt elaludt, ki akarta próbálni a tanultakat. Gondosan koncentrált, és érezte, hogy elméje csápjai kinyúlnak, és elindulnak a fal felé. Átlépnek a szomszédos szobába (ahol nem volt senki), majd tovább. Az emelet túlsó végében rábukkant egy alvó emberre. Megtapogatta az illető elméjét, és csodálkozva ismerte fel Madam Marshot, a Kóbor grimbusz állandó utasát.
Tovább vizsgálódott, de nem talált több vendéget, viszont a földszinti lakásában felfedezte a fogadóst és a feleségét. Ekkor vette észre, hogy ez a letapogatás mennyire kifárasztotta. Nem tudta tovább fenntartani a kapcsolatot, mi több, megmozdulni sem tudott. Azonnal mély álomba zuhant.
Fél tízkor hangos bagolyhuhogásra ébredt. Hedvig épp egy rágcsálót boncolgatott csőrével. Erre az ő gyomra is megkordult. Felkelt, megmosakodott, majd felöltözött. Elindult a kocsmahelyiség felé, hogy egyen valamit reggelire. Mielőtt leért volna, eszébe jutott, hogy letapogatja, kik vannak az ivóban. Most elég népes társaságot talált, tizenegyen voltak éppen a teremben. Tanulva az előző estéből, ami szinte ájulásig kifárasztotta, csak egy gyors pásztázást engedett meg magának.
Ismét ott volt a tegnapi család: két szülő és a kisfiú. A szomszédos asztalnál négy kobold kártyázott, a terem három különböző sarkában három asztalnál egy-egy ember ült: két varázsló, egy boszorkány. Meglepődve vette észre, hogy mindhárman rá várnak.
A boszorkány és az egyik varázsló azonnal észrevette az idegen elme jelenlétét, és lezárták a sajátjukat. A boszorkány csak védekezett, a varázsló viszont tapogatózni kezdett a behatoló után. Harry gyorsabb volt, és, köszönhetően az előző este olvasásnak, több trükköt ismert, ezért nem bukott le. A másik varázsló viszont nem tett semmi óvintézkedést, úgy tűnik ő nem értett az okklumenciához.
Harry felismerte a boszorkányt: Tonks volt az. A varázslókat nem ismerte. Jobbnak látta, ha az első varázslóval nem próbálkozik tovább, de visszatért ahhoz, amelyik nem védekezett, és átfutotta a gondolatait. Kiderült, hogy Peter Oxennek hívják, Nott valami rokona, aki épp azért pedálozik, hogy beállhasson halálfalónak. Voldemort egyik embere küldte, hogy kémkedjen Harry után.
Szóval ismerte a Rend és Voldemort emberét, de nem tudta, ki a harmadik. Pedig kétség kívül ő volt a legjobban képzett közülük. Ő vajon kinek dolgozhat? Harry már egy perce állt a második lépcsőfokon, ideje volt továbbmenni. Saját szemével is látni akarta a kémeket.
Először legveszélyesebb ellenfelére esett a pillantása. Az illető tagbaszakadt, kopasz, bajuszos, negyvenes férfi volt, aki épp rántottát evett kenyérrel (Harry el is nevezte „Nagydarab"-nak). A fiú nem akarta, hogy az illető észrevegye, hogy őt nézi, ezért amikor látta, hogy a férfi felé fordul, ő a másik sarok felé pillantott. Ha nem tudta volna, hogy az ott ülő boszorkány Tonks, soha ki nem találja. Egy igazi vasorrú bábát látott. Őszes tincsei kilógtak fejkendője alól, hatalmas görbe orra szinte súrolta az újságot, amit olvasott. Tonks nem nézett fel. Oxent nem láthatta, csak ha odafordult volna, mert ő a lépcső melletti fal végén ült.
Harry a pulthoz sétált, és reggelit rendelt magának. Tom fél perc múlva visszatért egy tányérral, rajta sült kolbászkákkal, és két szelet kenyérrel. Harry körülnézett, hogy hova üljön. A háromtagú család invitálta, hogy üljön közéjük. Harrynek teljesen megfelelt, ha velük eszik, így a kémeknek is ad egy kis pluszmunkát: ki kell deríteniük, hogy valóban csak most ismerkednek-e meg, vagy ez egy megbeszélt találkozó. Miközben leült, végre módja volt megfigyelni Oxent is. Az illető 7-8 évvel lehetett idősebb Harrynél, rövid kese haja, és szeplős arca volt. Éppen őt nézte.
A reggelinél főleg a család mesélt magáról, Harry őket hallgatta. Ők voltak Bakerék a dél-angliai Findonból. A szokásos éves nagybevásárlásra érkeztek az Abszol útra. Sajnos tegnap nem tudtak mindent megvenni, ezért ma is vissza kellett jönniük. Az éjszakát egy rokonuknál töltötték. A fiuk, Steve két év múlva megy a Roxfortba.
A reggeli után Harry udvariasan elköszönt Bakeréktől. Úgy döntött, hogy mielőtt elmenne a randevújára Vandával, még benéz a Czikornyai és Patzába, hamár egyszer ezért jött Londonba. Mikor felállt az asztaltól, látta, hogy közben a nagydarab varázslónak nyoma veszett.
