Ron Weasley, amint meglátta belépő barátját, felpattant Harry ágyáról.
– Szia, Harry! – mondta.
– Szia, Ron! Hát te hogy kerülsz ide?
– Hermione levelet küldött, úgyhogy sürgősen a Roxfortba kell mennünk. Te is kaptál – mutatott a Hedvig mellett gubbasztó kistermetű, sárgásbarna gyöngybagolyra, akinek lábához volt kötve egy zöld színű boríték.
Harry belépett, nyomában Vandával. Ron kérdőn pillantott barátjára.
– Ő Vanda Newton, tegnap ismerkedtünk meg a vonaton. Egyébként mugli, egy etoni gimibe jár.
– Szia Ron, Harry sokat mesélt már rólad – mondta a lány mosolyogva, és kezet nyújtott. – Nem azt mondtad, hogy Hermione Kanadában van? – fordult Harryhez.
– De igen – válaszolt a fiú. – Tegnap kaptam tőle levelet. Azt írta, hogy két hét múlva jön vissza. Szóval ez nyilván csapda. Csak azt nem tudjuk, hogy ki állította. Láttam ma Voldemort emberét, de volt itt valaki más is, aki utánam kémkedett, róla viszont nem tudom, hogy kinek dolgozik. Lássuk azt a levelet.
Azzal odalépett a gyöngybagolyhoz, és leoldotta lábáról a borítékot. A madár megrázta tollait, majd kirepült a nyitott ablakon. Harry kibontotta a levelet, és ezt olvasta benne:
Kedves Harry!
Sikerült rájönnöm, hogyan találhatjuk meg a Sötét Nagyúr rejtekhelyét. Sürgősen ide kellene jönnöd a Roxfortba. A kastély mögött, az üvegházaktól balra, háromszáz méterre van a roxforti temető. Ott várlak, Armando Dippet professzor sírjánál (negyedik sor, hetes parcella). Ma este tízkor legyetek ott, Ronnak is küldtem levelet.
Baráti üdvözlettel: Hermione Granger
U.I.: Ne szóljatok senki másnak, nehogy bajba kerüljünk.
Harry megmutatta Ronnak a levelét, Ron is az övét Harrynek. A kettő ugyanaz volt, csak a megszólítás különbözött. Harry ezután odaadta a levelet Vandának.
– Hermione sosem nevezné Voldemortot Sötét Nagyúrnak – mondta Harry.
– Most mi legyen, Harry? – kérdezte Ron. – Szóljunk apának? Vagy inkább Dumbledore-nak? Biztos Tudodki áll a háttérben.
– Szerintem pedig inkább menjünk oda. Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből.
– Megőrültél? Meg is halhatunk!
– Ne aggódj, Ron. Szerencsére a Roxfortban maradt apám láthatatlanná tévő köpenye, úgyhogy odalopózhatunk, megnézzük, hogy ki vár ránk, aztán meglépünk. Nem akarom, hogy a Rend megint elszúrja, mint Sirius esetében, és valaki megsérüljön! Vanda, van kedved jönni?
– Persze, hogy van! – kiáltott a lány örömmel. – Nem hagyok ki egy ilyen lehetőséget.
– Oké, Harry, én is megyek, nem hagyhatlak magadra.
– Nem leszek egyedül, ott lesz velem Vanda is.
– De hát ő mugli, mit tudna tenni Tudodki ellen?
– Ne becsülj alá, Ron – figyelmeztette a lány. – Nagyon gyorsan tudok futni – nevetett.
– Jól van, tehát hárman megyünk. Be kellene gyújtani ebbe a kandallóba, hogy hopp porral utazhassunk – pillantott Harry a háta mögé. – De nem varázsolhatunk, és nincs nálam gyufa. A bárból pedig nem indulhatunk, mert ott túl sokan látnának.
– Látjátok, máris szükség van rám – mondta Vanda, miközben kivet zsebéből egy piros, műanyag öngyújtót, és felkattintotta. – Indulunk?
– Tízre kell ott lennünk, és még csak fél hét múlt – pillantott Harry új órájára, melyet a Vandával való találkozójára menet vásárolt egy mugli üzletben, a frissen váltott pénzéből.– Lemegyek Tomhoz, kifizetem a szobát, és hozok valami vacsorát.
Így is tett. Hamarosan nyílt az ajtó, és Harry visszatért, nyomában Tommal, aki három személy számára hozott vacsorát: egy fazék étvágygerjesztő, jó szagú stew-t kenyérrel, meg egy nagy kancsó töklevet. A szoba sarkában álló kisasztalt középre húzták, hogy mindhárman elférjenek körülötte. Megterítettek három személyre, majd Tom jó étvágyat kívánt, és kiment. A három fiatal jóízűen megvacsorázott. Egy ideig csak a kanalak csengése hallatszott.
Vacsora után Harry azt javasolta, hogy induljanak el most, így remélhetőleg az ellenség előtt ott lehetnek. Tettek pár fadarabot a kandallóba, Vanda pedig alágyújtott. Harry elmagyarázta Vandának, hogy hogyan működik a hopp hálózat, majd elindultak: először Ron, utána Vanda, végül pedig Harry. Mindhárman ezzel a mondattal léptek a hopp por által zöldre festett lángok közé:
– Roxfortba, a Griffendél klubhelyiségébe.
A klubhelyiségben erős félhomály uralkodott, amikor Ron kilépett a tűzből. Az ablakokat takaró vastag sötétítőfüggönyök résein keresztül jutott csak be egy kevés napfény. Ron gyorsan megkereste a kapcsolót, és felkapcsolta a lámpát. A bútorokat gondos házimanókezek fehér lepedőkkel takarták le, hogy ne porosodjanak a nyáron. Pár pillanattal Ron után megérkezett két társa is.
Harry megindult a lépcső felé, amely a fiúk hálótermeihez vezet, a többiek mentek utána. A szobára már felkerült az új felirat: Hatodévesek. Harry odalépett a szekrényéhez, majd varázspálcája segítségével kinyitotta azt (a kiskorú varázslók csak az iskolában varázsolhatnak, és most ott voltak). Nem nyúlt senki a holmijához, minden úgy volt, ahogy hagyta. A törülközők alá rejtve megtalálta a köpönyeget.
Miután visszatértek a klubhelyiségbe, betették Vanda kutyaláncát Harry hátizsákjába, hogy csörgésével ne vonja magára senki figyelmét, majd mindhárman elbújtak a köpeny alá, és átbújtak a portrélyukon. A Kövér Dáma éppen nem volt a helyén, bizonyára valamelyik barátnőjéhez ment látogatóba. Ilyenkor nyáron gyakran napokig nem tért vissza egy-egy látogatókörútjáról, mert nem kellett attól tartania, hogy valaki nem jut be, ha ő nincs ott.
A folyosók teljesen kihaltak voltak, végül a lépcsőnél bukkantak az első ismerősre. Hóborc azon igyekezett, hogy leszerelje a hatalmas fakorlátot. Nem volt könnyű munka, de a kopogószellem elhatározta, hogy teljesen kiborítja Fricset. Annyira belemerült a munkába, hogy észre sem vette a mellette láthatatlanul elhaladó triót.
Az iskola tárva-nyitva hagyott kapuján kilépve megpillantották a gondnokot, aki éppen kéttucat iskolai pad lakkozásával volt elfoglalva. Ezt minden nyáron meg kellett ismételni, mert egy év alatt alaposan lekopott a borítás. Fricstől nem messze, egy nagydarab sziklakövön békésen szundikált a gondok csontsovány macskája, Mrs. Norris.
A három fiatal a kastély mellett vezető, murvás földúton elindult az üvegházak felé, majd azok megkerülésé után lépteiket a temető felé irányították. A temetőhöz egy egész keskeny ösvényen lehetett eljutni, ahol csak sorban egymás mögött haladhattak. Néhányszáz lépés után megpillantották az első sírköveket. A sírok egy kisebb völgyben voltak, több száz volt belőlük. A temetőt gondosan karbantartották. Nem voltak gyomok, a sírbuckákat zöld, gondosan nyírt gyep borította, és mindegyiket ültetett virágok vették körül. A helyet három oldalról a Tiltott Rengeteg kerítette, a negyedikről pedig, amerről Harryék jöttek, virágos mező határolta. Leghátul négy, különösen díszes, hatalmas síremlék állt: itt helyezték örök nyugalomra Roxfort alapítóit.
A temetőben nem láttak senkit. Az egyik sírnál egy egyszarvúpár legelészett a kicsinyével. Harry körülpásztázott a tegnap tanult képességei segítségével, de senkit sem talált. Lehúzta a köpenyt hármukról.
– Nincs itt senki. Nézzünk körül – javasolta a többieknek.
Először megkeresték Dippet sírját. Óvatosan közelítették meg, és pár varázslattal, amelyeket bűbájtanból és sötét varázslatok kivédéséből tanultak, megvizsgálták, hogy van-e esetleg valamiféle mágikus csapda, de nem találtak semmit. Úgy tűnt, hogy napok óta nem járt itt senki. Ezután szétváltak, és nézegetni kezdték a neveket, hol ki nyugszik. Vanda Harryvel maradt, számára egyik név sem jelentett semmit. Épp Phineas Nigellus kígyómotívumokkal díszített sírjánál jártak, amikor meghallották Ron kiáltását.
– Hé, Harry! Gyere ide! Megtaláltam a szüleidet!
Harry futni kezdett, Vandával a nyomában. A Ron által mutatott sírboltban két ember nyugodott, a sírkövön ez állt:
Itt nyugszik
Lily
A.E. Potter és James W. Potter
(1960-1981)
(1960-1981)
Mindkettejüket az ördögi
Lord
Voldemort ölte meg
Nyugodjanak békében
Harryt nagyon felkavarták az érzések. Térdre rogyott a sír szélén. Arcát kezébe temette, és néhány percig így maradt. A többiek diszkréten félrevonultak. Harry a szüleit eddig csak fényképen, és Edevis tükrében látta, most viszont úgy érezte, hogy soha nem volt még hozzájuk ilyen közel. De össze kell szednie magát, gondolta, hiszen bármelyik percben felbukkanhatnak ellenségei. Nem maradhat itt tovább, bármennyire is szeretne.
– Jól vagy, Harry? – kérdezte Ron és Vanda kórusban, amikor látták, hogy a fiú feláll.
– Azt hiszem, igen – válaszolta Harry bizonytalanul. – Jobb lesz, ha bemegyünk az erdőbe, és megvárjuk, amíg jönnek.
– A Tiltott Rengetegbe? Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – aggodalmaskodott Ron.
– Ne félj, a szélén semmi bajunk sem lehet. Ha meg mégis jönne valaki, akkor csak kiáltanunk kell, és jön kicsi Gróp, és elintézi az illetőt – mondta mosolyogva Harry.
– Ne viccelj Harry. Itt pókok is vannak. Csak azt tudnám, hogy miért lehet engem mindig mindenbe belerángatni – mondta Ron, miután elindult Harry és Vanda után, akik már az erdő széle felé jártak.
Negyed kilenc volt, még bő másfél óra a teljes besötétedésig. Kerestek maguknak egy olyan helyet, ahonnan észrevehetik, ha valaki érkezik a temetőbe, de ahol őket nem láthatják meg. Egy kidőlt fa másfél méter vastag törzse mögött, egy vaskos ágra ültek, és beszélgetni kezdtek. Ez főleg abból állt, hogy Harry és Ron válaszolt Vanda varázsvilággal, mágiával, de főleg a kviddiccsel kapcsolatos kérdéseire. Ron hamar megkedvelte a lányt, mivel látta, hogy azt mennyire érdekli a varázslók sportja. Ron épp a szabálytalanságokról tartott kiselőadást, amikor valami történt.
Még csak negyed tíz volt, amikor pukkanások hangját hozta a szél a beszélgetők felé. Azonnal elhallgattak, odalopóztak a kidőlt fához, és átkukucskáltak a törzs fölött. Három csuklyás alakot pillantottak meg a sírok között. Egy magas, sovány alak tűnt a főnöknek, éppen utasította a másik kettőt, egy magas, nagydarabot, és egy alacsony, soványat valamire. Hogy mit mond, azt nem lehetett érteni, de valószínűleg azt az utasítást kapták, hogy nézzenek körül, mert ezt tették.
Harry megpróbálta letapogatni a három figurát, de mindhármuk elméjét erős varázslat védte. A fiú nem akarta kockáztatni, hogy lelepleződjön, ezért nem próbálkozott tovább. Ehelyett elővette a láthatatlanná tévő köpenyt a hátizsákjából, és ismét mindhárman alábújtak, és elindultak a sírok felé.
Szerencsére a nedves avarban lépteik nem csaptak zajt, így nem figyelt fel rájuk senki. Harry a Főnököt célozta meg, szerette volna tudni, kicsoda. Ha egy ismert halálfaló, akkor fel fogja ismerni.
Kiléptek a fák közül. A két beosztott éppen a temető két átellenes végén járt, ők tehát nem jelentettek közvetlen veszélyt. Sikerült húszlépésnyire megközelíteniük a Főnököt, aki háttal állt feléjük, és az egyik sír feliratát böngészte. Ekkor az illető megfordult, hogy a háta mögötti sírt is megnézze. A lenyugvó nap utolsó sugarai bevilágítottak a csuklyája alá, így mindhárman jól láthatták vonásait.
Harry döbbenten állt. Hosszú ideje jól ismerte az illetőt, se sohasem gondolta volna, hogy ilyesmire képes. Hogy idecsalja őt és barátját. Hogy az ellensége. Hogy meg akarja őt ölni.
Ekkor Ron felkiáltott.
