A két fiú reményvesztetten állt meg: tudták, hogy nem menekülhetnek. Sergio mindkettőjüket megöli. Hirtelen Harrynek eszébe jutott valami, amit tegnap este olvasott Griffendél és Mardekár könyvében. Összeszedte erejét, koncentrált, és Sergio, mielőtt befejezhette volna az átkot, ájultan rogyott a földre. Ron döbbenten fordult Harryhez:
– Ezzel meg mi történt?
– Eszembe jutott, amit a Másuk gondolatinak kiulvasásá-ban olvastam tegnap. Nem csak olvasni lehet valaki agyában, hanem, belenyúlni is. Nem próbáltam még ki ezeket a módszereket, de most valamit tenni kellett., Az járt a fejemben, hogy ha elrontom, akkor meghalunk, meg az, hogy a fickó ért az okklumenciához és a legilimenciához, ez kiderült reggel a Foltozott Üstben. Ezért inkább egy brutálisabb módszert választottam: összeszedtem minden erőmet, és beleboxoltam az agyába, vagy valami ilyesmi. Fogalmam sincs, hogy milyen kárt tettem vele, de most semmilyen mozgást nem érzek e fejében.
– Remélem, hogy tartós – mondta sötéten Ron. – De azért jobb lesz, ha megkötözzük.
Odalépett a földön fekvő emberhez, és talárjának belső zsebéből kivette Harry és a saját varázspálcáját. Barátjának átnyújtotta az övét, sajátjából pedig köteleket varázsolt elő, melyek maguktól megkötözték Sergiot.
Közben Harry odafutott Vandához, és vizsgálgatni, kezdte, bár igazából fogalma sem volt, hogy mit csináljon. A lány lélegzett, bár bőre hideg, teste merev volt. Ron is megérkezett.
– Na, mi van vele? – kérdezte.
– Nem tudom – mondta Harry. – Nincs magánál, de él. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett, rózsaszín átokról még nem hallottam.
– Rózsaszín? – kérdezte Ron. – Várj, eszembe jutott valami.
Odalépett a Nudlee mögötti sírhoz, melynek tövébe a varázsló korábban ledobta a tőlük elvett két hátizsákot, és a sajátjából elővette Hugrabug Helga: Bűbájokrul és a bot használatárul című művét.
– Elhoztam a könyveket Hermionénak. Emlékszem a tartalomjegyzékből, hogy van egy rész benne, ahol színenként sorolja fel az átkokat.
– Nézzük!
– Aszongya: rózsaszín…rózsaszín…rózsaszín. Meg is van. Csak két rózsaszín átok van: az első a pióca átok, a Hirudo. Ezzel vért tudunk kiszívni valakiből egy palackba, óránként maximum fél litert. Hát, nem ezt keressük… A második, a kővé változtató varázslat, a Simulacrum. Ezzel véglegesen kővé lehet változtatni valakit. Talán ez lesz az. 287. oldal, lássuk. Igen…igen – Ron magában olvasta a szöveget. – Igen, ez az. Az átok hat óra alatt kővé dermeszti azt az élőlényt, amelyre kimondták. Visszafordítani csak egy módon lehet, Caerhilla kútjának életvizével.
– Caerhilla kútja, az meg mi?
– Nem t'om, de nézzük a tárgymutatót. Benne van, 443. oldal: Caerhilla, minden idők legnagyobb bájital mestere. Sok, varázsital készítésére alkalmas mágikus eszközt készített, de ezek közül leghíresebb az a kút, amelyből az élet vize folyik. A víz tömény alkalmazása alkalmas arra, hogy meghatározott halálos kimenetelű átkok esetében megmentse a megátkozott személy életét, továbbá aki hosszabb ideig iszik higított változatából, az akár kétszer annyi ideig élhet, mint egy átlagos ember, míg a tömény életvíz gyakori fogyasztása elsorvasztja fogyasztóját, aki hamarosan meghal. A kutat Caerhilla halála után tanítványa, Hollóhát Hedvig, a nemrég alapított Roxfort iskola alatt található barlang közepén helyezte el. A kút vize a kastély melletti tóba folyik, melynek vizét a diákok hét éven keresztül fogyasztják, ezáltal pediglen hosszú életet nyernek.
– Hol van barlang a Roxfort alatt? – érdeklődött Harry.
– Van erről is valami – mondta Ron. – A barlang bejárata az iskola vízi bejárata közelében, borostyánfüggöny mögött leledzik. Annak érdekében, hogy a kútban senki se tehessen kárt, a barlangban a varázspálca nem működik.
– Szerintem induljunk máris! – kiáltott fel Harry.
– Percyvel mi legyen?
– Kötözzük meg őt is, és hagyjuk itt. Majd később visszajövünk. – Ezúttal az ő pálcájából tekeredtek elő a kötelékek.
– Lumos – szólt Ron, s pálcája vége világítani kezdett.
A fény már bizony elkélt, hiszen erősen sötétedni kezdett; még negyed óra, és az orruk hegyéig sem fognak látni. Harry egy lebegtető bűbájt mondott Vandára, majd mindkét fiú felvette a hátizsákját, s egy újabb Lumos Hatására Harry pálcája is világítani kezdett. Ezután gyorsan megkereste a láthatatlanná tévő köpenyt, melyen a tinta már megszáradt, és amikor megrázta, lepergett róla az üsszes: a köpeny újra használható volt. Harry gyorsan összehajtogatta, és hátizsákjába rejtette. Ezután mindketten Vanda hóna alá nyúltak, és így indultak meg a kastély felé vezető úton. A lány közöttük lebegett.
Fél óra múlva érkeztek a tó partjára, arra a részre, ahol a barlang kezdődött. Tudták, hogy ott mindig van kikötve hét-nyolc csónak, Hagrid ezekben szokta áthozni az elsősöket.
Kiválasztották a legközelebbit, majd Vandát óvatosan fölé terelték. Harry megszüntette a lebegés bűbájt, Ron pedig eloldotta a csónakot, majd mindketten beszálltak. A barlang bejáratát nem volt nehéz megtalálni, de aki nem tudott róla, még véletlenül nem vehette észre, mivel teljesen eltakarta a sűrű, örökzöld, nagylevelű növény.
A fiúk kissé ügyetlenül bántak az evezőlapáttal, ráadásul nem sokat láttak, mert pálcájukat le kellett tenniük a csónakba, hogy az evezőt két kézzel foghassák. A borostyán nagyon sűrű volt, megküzdöttek vele, mire sikerült átverekedniük magukat. Mikor ez sikerült, kicsit kifújták magukat, és újult erővel kezdtek a lapátoláshoz. Alig tettek meg azonban pár métert, amikor a varázspálcák fénye kihunyt, és hirtelen koromsötét lett.
– Mi a fene! – káromkodott Harry.
– Elfelejtettük, hogy itt nem működik a pálca. Fáklyát kellett volna hozni! Vissza kell menni, mert így semmit sem fogunk látni!
– Az sok idő… De nem, várj csak! – nyúlt be a zsebébe. – Itt van nálam Fred és George macskaszeme. Te is felteszel egyet, meg én is, és látunk a sötétben.
Kivette az egyiket, majd becsúsztatta szemüvege alá. Most már látott, igaz, minden kísérteties zöld színben tündökölt. Kivette a másikat, és belecsúsztatta a vaksin tapogatózó Ron kezébe.
– Fú, ez szuper! – mondta Ron, miután ő is feltette a sajátját. – Evezzünk tovább!
Ahogy tovább mentek, látták, hogy a barlangnak nem volt elágazása, de ide-oda kanyargott. Körülbelül százötven métert tettek meg, amikor egy tágas csarnokhoz értek, melynek közepén egy nyilvánvalóan mesterségesen emelt, kör alakú kis sziget emelkedett ki a vízből. A sziget közepén pedig, egy kőből épült emelvényen ott állt Caerhilla kútja. A kút egy hatalmas talpas pohárra emlékeztetett. A talp három, madárkarom szerű lábban végződött.
– Ravenclaw# – mondta Ron Hollóhát angol nevét.
A kút szára tömzsi, faragott kőből készült, rajta pedig egy nem túl mély, öblös tálból folyamatosan csorgott a víz a kút oldalán a szigetre, a szigetről pedig a barlang vizébe. A kút kipárolgása – legalábbis a macskaszemen keresztül úgy tűnt – zöld glóriát vont a kút köré, de valójában nem adott fényt.
A siker közelsége megkétszerezte erejüket, így sebesen haladtak a kis sziget felé. Ott gyorsan partra húzták a csónak orrát, majd Harry és Ron a kút széléhez cipelte Vandát. Nem volt náluk pohár, amiből megitathatnák a lányt, de ez nem jelentett problémát: két tenyeréből öblöt formált, ezt megtöltötte vízzel, és a vizet Vanda félig nyitott szájába csorgatta.
Nem történt semmi.
– Most mi van? – érdeklődött Rontól. A fiú elővette a könyvet, és kikereste a Caerhilla kútjára vonatkozó részt.
– Azt írja, hogy hat órán keresztül minden fél órában meg kell itatni az áldozatot. A tizenegyedik itatást követően magához fog térni, de utána még két itatásnak kell következnie.
A hosszú várakozást először olvasással próbálták átvészelni, de a második itatást követően Harry arra riadt fel, hogy kiesett a könyv a kezéből. Gyorsan megnézte karóráját, de mindössze egy-két percet aludhatott. Oldalra pillantva látta, hogy Ron is alszik. Eltette a könyvet, majd sétálni kezdett körbe-körbe a szigeten, és közben azon gondolkodott, amit Percy mondott, hogy Voldemort belé helyezte lénye egy szeletét, ezért nem halt meg. Így már világosabb lett számára a jóslat, ugyanakkor baljóslatúbb is. Vajon ha Voldemort egy része benne van, akkor az ő egy része pedig a Sötét Nagyúrban? Hogyan tudna megszabadulni tőle? Nem találta a megoldást, végül úgy döntött, majd Dumbledore-hoz fordul.
Ron két óra múlva ébredt fel.
– Ne haragudj, Harry – mondta. – De olyan fáradt voltam…
– Nem csoda. Hajnali kettő van.
Harry ezután Ronnal is megvitatta a Percytől hallottakat, és még a jóslatról is beszámolt neki. Ron csodálkozott, hogy eddig magában tartotta, de Harry elmondta, hogy nagyon rossz volt a hangulata Sirius halála miatt. Ezután Percyről is beszéltek, arra jutottak, hogy a fiatalember rendmániája megszállottjává vált, és a Szent Mungóban a helye, Lockhart mellett.
– Biztos jól megértik majd egymást – nevetett Ron.
Három óra tájban felébredt Vanda.
– Megvakultam! –volt az első szava.
– Ne aggódj, Vanda, minden rendben. Egy barlangban vagyunk, és teljesen sötét van. Most egy macskaszemet fogok a szemedre tenni, így mindent látni fogsz, igaz zöldben. Sajnos csak kettő van belőle, úgyhogy egyikünk kénytelen lesz vakoskodni.
Mikor Vanda már látott, Harry pedig nem, a fiúk beszámoltak a történtekről. A következő egy óra már gyorsan telt.
– És mi volt az a rúgás? – kérdezte Harry a beszámoló után.
– Elfelejtettem mondani, hogy a kung-fuhoz is értek – mondta, bár a hangsúlyából kitűnt, hogy szándékosan „felejtette el". – Egyébként korosztályos Európa-bajnok, és világbajnoki bronzérmes vagyok.
– Gratulálok – mondták a fiúk kórusban.
– Köszönöm. Négy éve tört ki rajtam a mánia. Akkor még a hajamat is leborotváltattam, mint a Saolin papok. Anyám iszonyú ideges lett. A suliban pedig kicsúfoltak az osztálytársaim. Bosszúból az egyik lánynak még az orrát is betörtem. Anyám akkor döntött úgy, hogy vidékre költözünk. Miután látta, hogy milyen komolyan veszem, ő is elfogadta, hogy ezt akarom csinálni, de azt nem engedte, hogy kopasz maradjak – nevetett.
A tizenharmadik ivás után mindhárman beszálltak a csónakba. Harry visszakapta a macskaszemet az evezéshez. Pedig Vanda felajánlotta, hogy ő is lapátol, de a fiúk nem engedték.
Miután ismét átküzdötték magukat a borostyánon, a kastély bejáratához eveztek. A kapu ugyan zárva volt, de egy Alohomorának nem tudott ellenállni. Úgy gondolták, itt az ideje értesíteni a Főnix Rendjét a történtekről, úgyhogy felesleges tovább bujkálniuk. Vidáman sétáltak fel az előcsarnokba vezető lépcsőn, amikor egy éles hang harsant:
– Potter, Weasley, mit keresnek itt? Mindenki magukat keresi!
A lépcső tetején Perselus Piton állt karba tett kézzel.
#Magyarul hollókarom
