– Azt az utasítást kapta, hogy maradjon a nagynénjénél – folytatta Piton. – Hányszor kell még elmondani magának, hogy végre felfogja: emberek halhatnak meg az ostobasága miatt? Nem vette még észre, hogy csak baj van abból, ha engedély nélkül, egyedül elmászkál? Azt gondolja, hogy mindezt csak azért mondjuk, hogy bosszantsuk? Még ki sem hűlt keresztapja holtteste, és máris a legjobb barátja, valamint egy teljesen védtelen mugli lány bőrét viszi a vásárra! Na induljanak, az igazgató úr már várja magukat. – Azzal hátat fordított, és elindult az emeletre vezető lépcsősor felé, melynek immár hiányzott a korlátja.

Az első mondat után Harry nyelve hegyén volt egy gúnyos beszólás, de Piton további mondatait hallva kénytelen volt belátni, hogy bájitaltan tanárának kivételesen igaza van. Magát és barátait ostoba módon ismét halálos veszélybe sodorta. Vanda nem tud varázsolni, őt bevonni egy ilyen veszélyes kalandba pont olyan volt, mintha valakit egy puszta késsel küldenének gépfegyverek ellen. Ráadásul épp neki köszönheti, hogy még él, és csak a szerencsén múlott, hogy a lány nem halt meg. És akkor Nudleeről ne is beszéljünk…

Harry leszegett fejjel ezen gondolkodott, miközben Dumbledore irodája felé siettek. Piton professzor gyors tempóban haladt, úgyhogy a fiatalok igencsak szedhették a lábukat. Végül megérkeztek az igazgatói irodát őrző szobor elé. Piton kimondta az új jelszót:

– Kugli.

A szobor félrecsúszott, és a mozgó csigalépcső mind a négyüket az igazgatói iroda ajtajához szállította.

Piton kopogott, majd Dumbledore határozott „Jöjjenek be!" utasítására beléptek.

Az igazgató nem volt egyedül. Rajta kívül Bill Weasley, Fleur Delacour, Minerva McGalagony és Remus Lupin is a szobában volt, nem számítva a Roxfort korábbi igazgatóit ábrázoló, falakról lógó portrékat. A képek lakói kíváncsian néztek a belépőkre.

– Sziasztok – köszönt Fleur mosolyogva, amitől Ron fülei kissé kipirultak. Bill is barátságosan bólintott feléjük, de a többiek szigorúan néztek rájuk, elsősorban Harryre.

– Üljetek le – intett Dumbledore a kanapé felé. – Harry, légy szíves, mondd el, hogy mi történt.

Harry ott kezdte, amikor hazaért a Dursley házba. Lényegében elmesélte mindazt, amit ebben a történetben olvashattunk, csak nem ilyen hosszasan. Beszámolt az okklumencia tanulásról, a vonatútról, ahol megismerkedett Vandával és felismerte Mundungust, a Foltozott Üstről, a keresgélésről Weasleyéknél, és a megtalált három könyvről. Ez utóbbit élénk érdeklődés fogadta. Dumbledore elkérte a fiúktól a könyveket, és beléjük lapozott, majd visszaadta őket.

– Ezek a könyvek óriási ritkaságok. Jómagam is csak kettővel találkoztam közülük hosszú életem során – mondta az igazgató. – Griffendél Godrik és Malazár Mardekár kitűnő munkájából mindössze egy megmaradt példány volt ismeretes, melyet Sigfried Hausziege, egy kiváló német professzortársam, a Schwarzwald Zaubererberufsfachschule igazgatója őriz magánkönyvtárában, és semmi pénzért ki nem adná kezei közül. Amennyiben szeptemberben elhoznátok magatokkal, Piton professzor és jómagam nagy örömmel vennénk, ha néhány napra kölcsön kaphatnánk.

– Öööö… Természetesen – mondta Ron.

– Köszönöm Ron. Kérlek, folytasd, Harry – mondta Dumbledore.

Harry mesélt a levélről, a roxforti megérkezésről, a temetőben történtekről, végül a barlangban töltött éjszakáról. Mikor befejezte, Dumbledore elküldte Pitont és Lupint a temetőbe, McGalagony professzort pedig arra kérte, hogy kísérje a gyerekeket előbb a gyengélkedőre, ahol Madame Pomfrey megvizsgálhatja őket, elsősorban Vandát, hogy van-e valami maradandó sérülésük, utána pedig a Griffendél hálótermeibe, hogy kipihenhessék magukat, hiszen egész éjjel nem aludtak.

Mielőtt elmentek, Harry még megkérdezte Dumbledore-t, hogy igaza volt-e Percynek. Az igazgató igennel felelt, de elmagyarázta neki, hogy ez nem olyan nagy probléma, mint Percy gondolta, és a veszélyes varázslat nélkül is megszabadulhat a nem kívánt lakótárstól. A fiút mindez nem igazán nyugtatta meg, de annyiban hagyta a dolgot.

Mikor kiléptek, Dumbledore ismét Fleur és Bill felé fordult, hogy megbeszélje velük következő, roppant veszélyes küldetésük részleteit. Ron szívesen hallgatózott volna, mert oldalát rettentően fúrta a kíváncsiság, hogy vajon mire készül a bátyja, de McGalagony határozottan a mozgó lépcső felé terelte a társaságot. Eközben Harry a gondolataiba merült, Vanda pedig nem tudott betelni a csodákkal, amelyek a szeme elé kerültek.

Madame Pomfrey alaposan átvizsgálta, és végül teljesen egészségesnek nyilvánította mindhármukat. Ezután visszatértek a Griffendél klubhelyiségébe. A Kövér Dáma már visszatért képébe. McGalagonytól megtudták az új jelszót („kviddicskupa"). A fiúk felvonultak hálószobájukba, miközben a tanárnő felkísérte Vandát a lányokéba, és megmutatta neki, hol aludhat.

A fiúk délután fél egy körül ébredtek, teljesen egyszerre, amiben gyaníthatóan szerepe volt a szemközti falon éppen akkor távozó Hóborcnak is, bár egyikük sem emlékezett rá, hogy konkrétan mi ébresztette fel őket.

Felöltöztek, majd lementek a klubhelyiségbe. Azt remélték, hogy Vandát is ott találják, de a szoba teljesen üres volt.

– Biztos még alszik. Reméljük, őt megkíméli Hóborc – mondta Ron.

– Viszont mi nem mehetünk fel, hogy felébresszük – tette hozzá Harry. – Pedig farkaséhes vagyok. Szerintem menjünk le a Nagyterembe, és nézzük meg, hogy van-e valami harapnivaló.

– Jó, menjünk. Már egy napja nem ettünk semmit. Ha a Nagyteremben nem kapunk kaját, leugorhatunk a konyhába Dobbyhoz, ő biztos tud adni valamit.

A fiúk nem jutottak el rögtön a nagyteremig, mert az előcsarnokban – nagy meglepetésükre – Vandával találkoztak, aki éppen a lépcsőkorlát visszaszerelésével bíbelődő Frics úrral merült elmélyült, és hihetetlen módon jó hangulatú beszélgetésbe. Amikor meglátta Harryt és Ront, a lány gyorsan elköszönt a gondnoktól, és csatlakozott hozzájuk.

– Mi dolgod volt Friccsel? – kérdezte Ron meglepetéssel a hangjában.

– Megkérdezte, hogy mit keresek itt. Elmondtam, hogy veletek vagyok. Mikor megtudta, hogy mugli vagyok, rögtön nagyon kedves lett, és elpanaszolta, hogy a kopogószellem állandóan megkeseríti az életét. Azt javasoltam, hogy a bosszankodás helyett próbáljon inkább bosszút állni, azzal talán elveheti Hóborc kedvét az állandó szekírozástól. Nem tudjátok, hol lehet itt ebédelni?

– Mi is éppen oda tartunk – mondta Harry.

A nagyterembe belépve látták, hogy az asztalok itt is le vannak takarva fehér lepedőkkel, kivéve a Griffendél asztal végét, ahol három terítéket pillantottak meg. Úgy tűnt, várták őket. Abban a pillanatban, amint helyet foglaltak, az edények megteltek gőzölgő ételekkel. Bár csak hárman voltak, a manók kitettek magukért: többféle leves közül választhattak, ezen kívül volt ott mindenféle főtt és sült hús, hal, rizs, sült és főtt burgonya, tészták és piték, főtt kukorica, egyszóval minden, mi szem-szájnak ingere. Miután jól belaktak, eltűntek az ételmaradékok, de megjelent helyettük három hatalmas gyümölcsfagylalt tejszínhabbal díszítve, csokoládétölcsérben.

Éppen befejezték az ebédet, amikor Lupin professzor jelent meg az ebédlő ajtajában, és megkérte a fiúkat, hogy menjenek ismét az igazgatóhoz. Dumbledore szobájából éppen akkor lépett ki egy idősebb úr, oroszlánsörényre emlékeztető hajjal. Lupin bemutatta a fiataloknak: ő McClaggan professzor, új sötét varázslatok kivédése tanáruk.

Dumbledore-t ezúttal egyedül találták szobájában. Az igazgató elmondta, hogy megtalálták a három embert a temetőben. Nudleen sajnos nem lehetett segíteni, és igazából Sergión sem. Harry varázslata helyrehozhatatlanul lerombolta a férfi tudatát, emiatt élete végéig elmegyógyintézetben fog vegetálni. Ígyhát mégiscsak lesz új lakótársa Gilderoy Lockhartnak, bár nem Percy, amivel korábban Ron viccelt. Mikor ezt Harry meghallotta, hányinger jött rá. Az ő lelkén szárad egy varázsló kvázi halála, még ha az illető fizikailag életben is maradt.

Dumbledore megnyugtatta a fiút: Piton professzor egy kenőccsel bekente a férfi bal karját, és ennek hatására láthatóvá vált a Sötét Jegy. Többet sajnos nem sikerült megtudni róla, még Piton professzor sem látta soha. Ennek ellenére Harryben megmaradt a rossz érzés.

Ami Percyt illeti, ő már magához tért, amikor megtalálták. Egy szót sem volt hajlandó szólni, de az igazságszérum és némi meggyőzés megtette hatását. Bevallotta, hogy még iskolás korában kezdett el szervezni egy olyan társaságot, melyben a hozzá hasonló rendszerető varázslók és boszorkányok kaptak helyet. A céljuk a bűnözés teljes felszámolása, és a fegyelmezett viselkedés elterjesztése volt. Percyt a sürgősen összehívott Wizengamot két hónap azkabani fogságra, azonnali elbocsátásra, és a közügyektől való örökös eltiltásra ítélte.

Ezt követően Dumbledore Vandára tért rá. Elmondta, hogy a szabály az, hogy a varázslóknak előre be kell jelenteniük a minisztériumban, ha egy muglit be akarnak avatni a varázsvilág létezésének titkába. Dumbledore-nak szerencsére sikerült elsimítania ezt az apró szabálysértést.

A beszélgetést követően Lupin begyújtott az igazgató kandallójába, hogy a fiatalok hopp porral hazamehessenek. Mielőtt elmentek volna, Dumbledore még egyszer megkérte Harryt, hogy a jövőben szóljon, ha valahova el akar menni otthonról. Nem akarják korlátozni nagyon a szabad mozgásban, de túl sok veszélynek van kitéve, a Rendnek pedig jobb dolga is van, mint állandóan őt hajkurászni. Harry megígérte. Dumbledore adott neki egy barnás színű palatáblát, melyre a hozzá adott ceruzaszerű pálcával felírva egy szöveget, az azon nyomban megjelenik a főhadiszálláson felállított nagy táblán, és ott válaszolni is tudnak rá, ami pedig Harry tábláján lesz olvasható.

Harry és Vanda elbúcsúzott Rontól. Bár a fiú javasolta, hogy menjenek vele, de Harry nem akart Mr. és Mrs. Weasley szeme elé kerülni azok után, ami Percyvel történt. Ők ketten a Foltozott Üstbe mentek, és onnan indultak haza.

A fogadóból kilépve Vanda első dolga az volt, hogy felhívta apját egy közeli piros telefonfülkéből. Az apja nem lepődött meg, hogy a lány nem aludt otthon, feltételezte, hogy valamelyik barátnőjénél töltötte az éjszakát. Ez igen gyakran megesett, és olykor elfelejtett előre szólni. A szülők már régen hozzászoktak lányuk önállóságához. Harry azt javasolta, hogy menjen vele Little Whingingbe, majd alszik a vendégszobában, és akkor már most kipróbálhatja a seprűlovaglást a város közeli lakatlan területek fölött. Vanda nem tudott ellenállni, ezért közölte apjával, hogy ma éjszaka sem alszik otthon, aki ezt is tudomásul vette.

A lány rábeszélte Harryt, hogy ő is telefonáljon Dursleyéknek. Petunia néni vette fel a telefont. Nem zavarta, hogy Harry mégsem ért haza akkorra, amikorra ígérte, talán azt remélték, hogy valami baleset érte. Mikor Harry megemlítette, hogy látogatót hoz, a néni élénken tiltakozni kezdett, de amikor megtudta, hogy az illető mugli, kicsit megnyugodott.

A Viktória pályaudvarról induló vonaton hatalmas meglepetés érte Harryt.

Egy olyan kocsiba szálltak, ahol nem külön fülkék voltak, hanem az ülések két sorban, középen folyosóval elválasztva helyezkedtek el. Egymás mellé ketten tudtak leülni. A széksorok felváltva menetirányban és menetiránnyal szemben álltak, így egy négytagú társaság számára volt lehetőség együtt beszélgetni az utazás során. Amikor a két fiatal belépett az utastérbe, egyből szabad helyet kezdtek keresni. Vanda a vagon másik felébe pillantott, és örömmel kiáltott fel:

– Jé, Dudley Dursley! Hahó, hé Dud! – integetett ismerősének.

Harry meglepetten fordult arra, amerre a lány nézett, és valóban unokatestvérét pillantotta meg. Dudley észrevette a lányt, visszaintegetett, és ő is örömmel üdvözölte.

– Nahát, Vanda! Micsoda meglepetés! – Pillantása ekkor unokatestvérére siklott, és lelkesedése azonnal lelohadt.

Vanda elindult a fiúhoz, Harry utána.

– Öhm… szia, Dud – köszönt, ajkán ideges vigyorral.

– Harry – válaszolt Dudley, nem túl lelkesen.

– Ti ismeritek egymást? – kérdezte Vanda.

– Persze. Dudley az unokatestvérem – mondta Harry. – De te honnan ismered?

– Tényleg, ő is Dursley! – nevetett Vanda. – Három hónapja találkoztunk az Országos Diák Küzdősport Bajnokság döntőjén, ahol mindketten nyertünk. Dudley nagyon jó fej, nem lehet elfelejteni, szuper bulikat rendeztünk. Igaz, Dud?

Harry valahogy képtelen volt elképzelni, hogy unokafivére jó fej lenne.

– Igaz – dünnyögte Dudley.

A fiú azonban nem volt egyedül. Abból az ülésből, amelynek fejtámláján épp a karját támasztotta, egy feltűnően csinos, hosszú, fekete hajú lány állt fel.

– Bemutatod a barátaidat, Dudy? – kérdezte. Még mielőtt a fiú felelhetett volna, a lány pillantása Harry sebhelyére siklott, és szemében felismerés csillant.

– Harry Potter! – kiáltott vidáman. – Anne Marley vagyok, szia – nyújtott kezet, amit Harry bizonytalanul megrázott.

Dudley most még jobban megrökönyödött, mint az imént.

– Honnan ismered az unokatesómat?

– Az az igazság, hogy kvibli vagyok. Sosem mondtad, hogy Harry az unokatesód.

– Mi az, hogy kvibli? – kérdezte Dudley.

– A szüleim varázslók, de én nem vagyok az – felelte egyszerűen Anne. – Mi az, nem ültök le? – mutatott a két szabad ülésre velük szemben. Harry és Vanda leült, majd Dudley is bepréselte magát a lábak között az Anne melletti székhez.

– Sosem mondtad.

– Persze, hogy nem mondtam. Az ilyesmivel nem büszkélkedik az ember, ráadásul honnan tudhattam volna, hogy tudsz a varázsvilág létezéséről?

Mintha valami feszültséget éreznék köztetek, Harry – szólt közbe Vanda.

– Ööö… Nos ez igaz. Nem mondhatnám, hogy jól kijövünk Dudleyval.

– Miért?

– Azt mondtad, hogy Dudley jó fej. Hát nekem nem ez a tapasztalatom. Tavaly nyáron is az volt a fő elfoglaltsága, hogy a barátaival kisebb gyerekeket pofozott fel, és játszótereket vert szét.

– Tényleg? – kérdezte Anne.

– Az már rég volt – válaszolt Dudley lesütött szemmel.

– Jaj, Dud! – mondta Anne szeretetteljesen. –Ne légy ilyen elkenődött, tudod, hogy imádlak. Különben is, úgy látom, kinőtted – majd egy nagy puszit nyomott a fiú arcára, amitől az rettentően elpirult.

– Kössünk tűzszünetet, Dud – nyújtotta jobbját Harry, amit Dudley elfogadott.

– És ti honnan ismeritek egymást – pillantott Vandára, immár egy apró mosollyal a szája szegletében.

– Két napja találkoztunk a vonaton, és azóta volt pár érdekes kalandunk – mondta nevetve. – Harry megígérte, hogy megtanít seprűnyélen lovagolni, most ezért megyünk Little Whingingbe. Nálatok fogok aludni ma éjszaka, a vendégszobában.

– Már megígértem Anne-nek, hogy ő alhat a vendégszobában – mondta Dudley.

– Ne aggódj, Dudley – válaszolt Harry. – A vendégszoba két ágyas, el fognak férni. Kivéve, ha Marge néni is befut.

Mindannyian nevettek.

– Azért megyünk – folytatta Dudley –, hogy bemutassam Anne-t a szüleimnek. De most, hogy kiderült: ő is varázsló származású, biztos nem fognak neki örülni.

– Nem kell nekik elmondani – nevetett Harry.

Egész úton hazafelé beszélgettek, ismerkedtek egymással. Hogy hogyan zajlott a Dursleyéknél töltött nap és a repülés, mit csinált Fleur és Bill, mi lett Tonksszal és Oxennel, és sikerült-e Harrynek megszabadulnia a belé ragadt Voldemorttól, az már egy másik történet (de nem érdemes várni rá, mert nem fog elkészülni, kivéve ha valamelyik olvasó kedvet érez a megírására).

VÉGE

Az utolsó fejezetet eredetileg így akartam kezdeni :)

– Jó napot, Piton professzor. Percyt már megtalálták?

– Miről beszél, Potter?

– Ezek szerint nem. Felszedhetik a roxforti temetőben egy bizonyos Sergióval, aki valószínűleg halálfaló, valamint egy Nudlee nevű fickó hulláját is megtalálják ott velük együtt.

– Magyarázza meg, Potter!

– Jó, majd Dumbledore professzornak.

Köszönöm mindenkinek, aki eddig eljutott, és ezt most elolvassa. Köszönöm a véleményeket. Külön köszönöm Enahmának a hibajavításokat.

Ez volt az első hosszabb történet, amit írtam, eddig sohasem jutottam egy-két oldalnál tovább. Tanulságos próba volt, remélem, egyszer a saját történetemet is be tudom fejezni (persze ahhoz előbb el kéne kezdeni…)

Tudom, hogy a karaktereket kidolgozatlanul hagytam, és időnként túlzottan is siettem a történettel, de remélem, ennek ellenére tetszett.

További jó olvasást: karbalán.

U.I.: A történetben több olyan teóriát felhasználtam, melyek az index.hu Harry Potter fórumainak, illetve a olvasóinak agyából pattantak ki, ezúton is köszönöm nekik az ötleteket.

Már csak három hét van a HBP angol nyelvű változatának megjelenéséig. Akkor kiderül, sikerült-e eltalálni valamit (és az is, vajon Griffendél Godrik-e a félvér herceg). :)

U.I.2: Majdnem kőleves lett ebből a történetből, ugyanis amikor elkezdtem írni, az volt az első gondolatom, hogy Harry találkozik Dudleyval és a barátnőjével a vonaton. Végül ez csak azért maradt benne, mert nem akartam kihagyni, de sok funkciója nem maradt. :-)