Tizenkettedik fejezet:

A Kapuőrök Térképe

A ROXFORT BOSZORKÁNY- ÉS VARÁZSLÓKÉPZŐ SZAKISKOLA PROFESSZORAI, HOLDSÁP ÉS TAPMANCS URAK BÜSZKÉN MUTATJÁK BE:

A KAPUŐRÖK TÉRKÉPÉT

Ennyi. Se vonalak, se a kastély térképe, se embereket szimbolizáló apró pöttyök. Egyszóval nem a Tekergők Térképe volt előttük. Csak a pirossal írt szöveg nevetett rájuk gúnyosan a lapról. Harry csodálkozva figyelte a pergament: Vajon mi lehet ez? Nyilvánvaló, hogy nem a régi térkép az. Ezek szerint Sirius és Remus valamilyen más agyszüleményéről van szó. De mi van Féregfarkkal és az apjával? Az ikreken egyértelműen látszott, hogy nem tudják mire vélni a dolgot, és nekik nehezebb dolguk volt, hiszen fogalmuk sem lehetett, ki is az a Tapmancs és Holdsáp.

„Mi a fene?" csodálkozott Fred.

„Töröld le, és próbáld újra!" javasolta George.

„Rendben. Csíny letudva."

De a szavak nem tűntek el, sőt egy rövid szünet után, újabb felirat jelent meg.

HOLDSÁP PROFESSZOR GRATULÁL A WEASLEY IKREKNEK, ÉS UDVARIASAN ÉRDEKLŐDIK HOGY JUTOTTAK AZ URAK A TÉRKÉP BIRTOKÁBA?

Alig volt idejük megemészteni a feliratot, mikor a következő is megjelent.

TAPMANCS PROFESSZOR MEGKÉRDEZNÉ AZ IKREKTŐL VAJON TÉNYLEG AZT GONDOLTÁK-E, HOGY MÁSODSZOR IS UGYANAZT A VARÁZSIGÉT HASZNÁLHATJÁK?

Harry furcsa hangokat hallott balról, és Ronra nézve látta, hogy az alig tudja elfojtani a nevetést. Harry is visszafogta magát, nehogy kirobbanjon belőle a nevetés, és elrontsa a poént. Hermione csak nézett, látszott rajta, hogy próbálja kiokoskodni, hogy működhet a pergamen.

„Ez valami vicc!" szólalt meg végül Fred.

„Ez valami más!" csodálkozott George.

Ron vágott egy grimaszt, és hangtalanul formálta a szavakat Harry felé fordulva: Elég sokáig tartott! Harry egyetértően vigyorgott.

A tanulmányi eredményeik ellenére, az ikrekről senki nem gondolta, hogy buták lennének, főleg, ha csínyekről és titokzatos eseményekről volt szó.

„Kettő van belőlük!" állapította meg Fred, a csodálattól tágra nyílt szemekkel. „Kíváncsi vagyok, vajon ez mire jó! Talán további titkos alagutak is vannak a kastélyban? Vagy egy másik épületről készült?"

„Várj csak!" szólalt meg George elgondolkodva. „Miért nevezik magukat professzoroknak? Csak nem tanítottak itt?"

„Azóta biztos nem, hogy McGalagony itt van" grimaszolt Fred. „Soha nem engedne ilyen jó fejeket itt tanítani."

De a térkép nem hagyta őket tovább elmélkedni, mert folytatta az üzenetküldést.

HOLDSÁP PROFESSZOR AZT JAVASOLJA AZ IKREKNEK, HOGY SZOLGÁLTASSÁK VISSZA A TÉRKÉPET, MIELŐTT BAJBA KERÜLNEK.

„Ó! Most már úgy is beszélnek, mint a professzorok" állapította meg George. „A fenébe, most megint kezdhetjük elölről, kitalálni a jelszót. A Tekergők Térképénél is hónapokba telt!"

TAPMANCS PROFESSZOR HOZZÁTESZI, HOGY AZ ENGEDETLENSÉG BORZALMAS BÜNTETÉST FOG MAGA UTÁN VONNI.

„Na persze!" grimaszolt Fred. „Valószínűleg már amúgy is meghaltatok!"

Harry, most már úgy érezte, valami nincs rendben a dologgal. Talán tényleg jobb lett volna, ha az ikrek nem találják meg a térképet. Ez nem úgy nézett ki, mintha vicc lett volna. Meg akart szólalni, de a térkép nem hagyta.

HOLDSÁP PROFESSZOR UTOLJÁRA FIGYELMEZTETI AZ URAKAT, HOGY EZ NEM JÁTÉKSZER.

TAPMANCS PROFESSZOR MÉG EGYSZER EMLÉKEZTETI AZ IKREKET, HOGY FIGYELMEZTETTÉK ŐKET A KÖVETKEZMÉNYEKRE!

„Komolyan, vissza kellene vinnetek!" mondta Hermione.

Ha bárki más javasolta volna ezt, az ikrek esetleg meghallgatták volna, de Hermione mindig is aggodalmaskodott minden miatt, így elengedték a figyelmeztetést a fülük mellett.

„Fura egy humora van!" kommentálta az eseményeket Fred.

„Fiatalabb korukban sokkal jobbak voltak" tette hozzá George. „És soha senki nem fog rájönni, hogy…"

Ebben a pillanatban az ajtót őrző portré elmozdult, és Remus Lupin jelent meg az ajtóban.

„Lupin professzor!" sóhajtott fel Hermione.

Harry gyors pillantást vetett az ikrek felé, és megállapította, hogy a térkép csodálatos gyorsasággal tűnt el.

„Segíthetünk valamiben, Professzor úr?" kérdezte Ron.

Lupin azonban le nem vette a tekintetét az ikrekről:

„Az ikrek új szerzeményéről szeretnék hallani" mondta nyugodt hangon.

„Szerzemény?" visszahangozta George.

„Milyen szerzemény?" kérdezte Fred is.

„Az amit, az íróasztalomból vettetek ki!"

Sirius Black lépett ki Lupin takarásából, aztán mindketten bebújtak a portrélyukon keresztül. A Kövér Dáma becsukta mögöttük az ajtót. Úgy tűnt már megbocsátotta Sirius korábbi viselkedését, és hajlandó volt beengedni. Fred és George zavartan néztek egymásra, és enyhe bűntudattal. Sirius arcáról semmit nem lehetett leolvasni, és a szemeiben sem látszott az a vidám csillogás, amit Harry várt volna, ha ez az egész tényleg csak egy vicc lenne.

„Az ön asztalából?" kérdezte ártatlan hangon Fred. Olyan meggyőző volt, hogy Harry, ha nem tudta volna az igazat, biztos hitt volna neki.

„Igen, amikor azt hittétek, nem figyelek" válaszolt Sirius komoran. „Az a gyanúm, a Tekergők Térképét kerestétek, de valami mást találtatok."

„Tud a Térképről?" csodálkozott George.

„Természetesen" válaszolt Sirius, és lassan elmosolyodott. „És el kell ismernem, az elterelő hadművelet nagyon szórakoztató volt, bár nem túl hatékony."

„Miért nem?" kérdezte Fred, szinte felháborodottan, nyilvánvalóvá téve, kinek az ötlete volt az elterelés.

Úgy tűnt egy pillanatra elfelejtette, hogy az egyik professzorával beszél, de Harry biztos volt benne, hogy Sirius nem nagyon bánja. Azt is tudta, hogy az ikrek elég kellemetlen meglepetés elébe néznek. Mindez azonban nem csökkentette a kíváncsiságát. Vajon mi lehet ez az új térkép? Miért készítették? Türelmetlenül várta, hogy végre kiderüljön, és látta, hogy Hermione ugyanígy érez. Velük ellentétben Ron nem aggódott semmi miatt, gyönyörködve figyelte, ahogy a bátyái egyre jobban belebonyolódnak az ügybe.

„Ezek a mai gyerekek!" sóhajtott fel Sirius a fejét csóválva. Remusra nézett, aki egyetértőleg bólintott.

„Bizony."

„Semmi tisztelet nincs bennük!"

„És semmi fantázia" tette hozzá Lupin.

Harry azt vette észre, hogy mennyire hasonlítanak az ikrekre, de mennyivel hosszabb gyakorlat áll mögöttük!

„Mindennek ellenére" nyújtotta ki a kezét Sirius. „Attól tartok, kénytelen leszek visszakérni a térképet."

Fred és George egymásra néztek - Harry látta rajtuk, hogy nehezükre esik feladni a játszmát – de végül mindketten megvonták a vállukat, és George átadta a térképet.

„Tudja, hogy működik, Professzor?"

Sirius nagy nehézségek árán tudta csak visszatartani a nevetést, de Lupin már korántsem tűnt ilyen boldognak, amikor ránézett a pergamenre.

„Kipróbáltátok a régi jelszót, ugye?" kérdezte.

„Milyen régi jelszót?" kérdezett vissza gyanakodva George.

„A Tekergők Térképének a jelszavát, természetesen" mondta Sirius, és ő is a térképre nézett. „Ó, a pokolba! Aztán pedig megpróbáltátok kikapcsolni, ugye?"

„Hát, igen" ismerte be Fred.

„Ez időigényes lesz" morgott Remus.

„Az" értett egyet Sirius. „De legalább … Ez durva volt!"

Egy pillanatig a gyerekek nem értették, de aztán rájöttek, hogy a térkép „mondhatott" valami sértést. A térkép nyílván nem ismerte fel a saját alkotóit, vagy egyszerűen nem érdekelte, kikhez beszél.

„Bagoly mondja verébnek" mormolta közben Lupin maga elé, és felhúzta szemöldökét, amikor még további szavak jelentek meg a papíron.

„Az alteregód nem valami udvarias" jegyezte meg Sirius.

„Én legalább nem mondtam magamnak, hogy forduljak fel…"

„Azt hiszem ebből elég lesz" mondta Sirius és elővette a pálcáját. „Mehet"?

„Gyerünk!"

Mindketten megérintették a pálcájukkal a térképet és egyszerre mondták ki a jelszót.

„Ezt kapod, ha nem vagy elég óvatos!"

Harrynek nem volt túl jó rálátása a térképre, csak azt látta, hogy hirtelen szivárványba borult az egész, és a színek úgy keveregtek, mint valami miniatűr tornádó. A csillogás folytatódott egy ideig, aztán abbamaradt, és a térkép ismét csak egy régi, üres pergamennek tűnt. Remus feltekerte a papírt, és várakozóan Siriusra nézett, aki erre bólintott, és a gyerekek felé fordult:

„Üljetek le!"

Ők engedelmeskedtek, bár Harry látta, hogy Fred és George izgatottan pillognak egymásra, és mihelyt a két tanár is helyet foglalt nem tudták tovább magukban tartani kíváncsi kérdéseiket.

„Honnan tudnak a Tekergők Térképéről?"

„És mi ez?"

„Ez is egy…"

De Lupin felemelt keze belefojtotta Fredbe a következő kérdést.

„Mindent megmagyarázunk, de először meg kell ígérnetek, hogy nem fogjátok keresni többet sem a Tekergő Térképét, sem ezt az újat."

Az ikrek eszméletlenül csalódottnak tűntek, egymásra néztek, aztán a két professzorra, de végül bólintottak:

„Megígérjük" mondták teljesen egyszerre.

„Remek!" Sirius elvette a barátja kezéből a pergament és felemelte. „Ez, a Tekergők Térképének az utódja, egy második generációs térkép, ha így jobban tetszik. Csakhogy ez nem a kastélyról készült, hanem Roxmortsról."

„És ellentétben a korábbival ez nem csínytevésből készült" folytatta. „Bár végül valószínűleg ugyanolyan sorsra fog jutni. A Kapuőrök Térképe része a Roxfort védelmi rendszerének, amit a tanév kezdete óta erősítünk. Mivel Roxmortsban lehetséges hoppanálni, ezért létrehoztuk ezt a térképet, hogy figyelhessük, kik érkeznek és kik hagyják el a falut."

„Ez nem törvénytelen?" kérdezte Hermione.

Lupin professzor megvonta a vállát:

„Valószínűleg az. De ez jelenleg nem túl lényeges."

„Így megtudhatjátok, ha halálfalók érkeznek a faluba" suttogta Harry. „Vagy valaki más…"

Nem is nagyon akart a másik lehetőségre gondolni, hiszen Voldemortnak most már volt teste, ugyanúgy tudott közlekedni, ahogy bárki más.

„Ez így van" erősítette meg Sirius. „Ugyanígy a Tekergők Térképét is beépítettük a védelmi rendszerbe, szóval jó lenne, ha titokban tartanátok. Pillanatnyilag rajtatok kívül egyetlen diák sem tud a térképek létezéséről, és szeretnénk, ha ez így is maradna."

Mindannyian bólintottak, de George nem tudta annyiban hagyni a dolgot.

„Hogy működik?"

„Talán egy nap megmutatom" mondta Sirius csillogó szemekkel, annak ellenére, hogy Remus színlelt ingerültséggel rázta a fejét.

„De azt legalább elmondhatnák, hogy jöttek rá!" könyörgött Fred.

„Komolyan!" forgatta a szemeit Hermione. „Még mindig nem jöttetek rá? Persze, hogy tudják, hogy működik, hiszen ők készítették"!

„Maguk!" mindkét fiú elképedten meredt a tanárokra.

Harry nem tehetett róla, hangos nevetésben tört ki. Hogy nem vették észre a sok utalást? A bamba meglepetés, ami kiült az arcukra, egyszerűen hihetetlen volt! Tényleg ilyen nehéz volt elhinni, hogy a professzoraik ilyesmire képesek? Aztán gyorsan meg is válaszolta a saját kérdését: Hát persze, hogy az! Nehéz elhinni, hogy a tanáraink is voltak egyszer annyi idősek, mint mi. Én másképp látom Siriust és Remust, hiszen a szüleim legjobb barátai voltak. Ron és Hermione is megértik, de Fred és George … ők nem látták őket másként, csak tanár szerepben. Egy pillanatra magát is meglepte, hogy képes volt ilyen objektíven értékelni a helyzetet, de mindennek ellenére a szituáció továbbra is vicces maradt.

„Hát persze, hogy mi csináltuk!" vigyorodott el végre Lupin professzor is.

„Maguk Holdsáp és Tapmancs?"

„Szolgálatukra" válaszolt Sirius.

„Hű!" George hangja szinte áhítatos volt – de végülis az ikrek szemében, azok, akik a Tekergők Térképét készítették, igazi hősök voltak.

„Lenyűgöző!"

„Lefogadom, hogy egy csomó zűrbe keveredtek!"

„El se tudod képzelni" válaszolt szárazon Lupin, miután a barátjára pillantott.

„Bár nem szívesen szakítom félbe a társalgást" állt fel Sirius. „De még dolgunk van, és ha nem csalódom nektek is – Hermione kivételével persze – meg kell még csinálnotok a házi feladatot. Ha megbocsátotok, azt hiszem ideje leosztályozni néhány dolgozatot…"

A diákok egy emberként nyögtek fel, de azért udvariasan elbúcsúztak a két távozó professzortól. Mielőtt azonban az ajtó becsukódhatott volna, Harry egy hirtelen gondolattól vezérelve, felugrott.

„Kérdezhetek valamit, Sirius?"

„Hát persze."

Mély lélegzetet vett, és megvárta, míg mindkét férfi ránéz.

„Szerintetek Voldemort tényleg idejön?"

„Nem" mondta rögtön Remus.

„Igen" válaszolta ugyanabban a pillanatban Sirius.

Egymásra néztek, és Remus arcán fura kifejezés jelent meg:

„Tényleg azt hiszed, hogy ennyire bolond?"

„Nem" felelte Sirius komoran. „Szerintem ennyire erős."

„De a Roxfort a legbiztonságosabb hely, nem?" kérdezte Harry, és nem tehetett róla, de a félelem összeszorította a torkát. „Hát nem Dumbledore professzor az egyetlen varázsló, akitől még Voldemort is fél?"

„Nem azt mondtam, hogy a Roxfort nem biztonságos. Sőt, ahogy a háború halad előre, valószínűleg ez lesz az egyetlen biztonságos hely. És épp ez az, ami miatt Voldemortnak végül ide kell jönnie, ha győzni akar."

„Gondolod, hogy győzni fog?"

„Nem fogok hazudni neked" mondta a keresztapja, miközben bátorítón megszorította a vállát. „Lehetséges. De én is úgy gondolom, ahogy az igazgató úr: függetlenül attól, hogy győzünk-e, vagy veszítünk, érdemes harcolni. És abban is hiszek, hogy győzhetünk. Nem lesz könnyű, de elérhetjük."

„Muszáj lesz" mondta halkan Harry, próbálva lenyomni, a torkában terebélyesedő gombócot.

„Így van. Jól vagy, Harry?"

Harry felnézett a keresztapjára, és látta, milyen aggódva néz rá. Még mindig nehéz volt elhinnie, hogy tényleg van családja. Hogy tényleg van valaki, aki foglalkozik vele. Sirius megértette őt, és tudta, hogy erre a kérdésre nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel felelni.

„Nem is tudom" mondta lassan. „Csak furcsán érzem magam. Mintha hamarosan történne valami. Az elmúlt egy hónapban, mióta az iskola elkezdődött, minden olyan csendes volt, olyan nyugodt. Tudom, hogy odakinn szörnyű dolgok történnek, de itt ez olyan távolinak tűnik."

„Attól tartasz, hogy ez nem marad így örökre, ugye?"

„Igen" megborzongott. „Azt hiszem, Voldemort, még mindig akar engem."

„Gyere, beszélgessünk egy kicsit!"

Elindultak végig a folyosón, és bár csendben haladtak, Harry nem érezte kényelmetlenül magát. Bár kevesebb időt töltöttek együtt, mint szerettek volna, mégis egyre közelebb kerültek egymáshoz. Ugyan Harry, aki egész életében magányos volt, néha nem tudta, hogy viselkedjen, de különösen az ilyen pillanatokban, amikor bizonytalannak érezte magát, és félt valamitől, nagyon jó volt, hogy volt egy felnőtt, akihez fordulhatott. Egy felnőtt, aki majdnem olyan volt, mint egy apa.

Elérték Sirius szobáját, ahol Harryn kívül egyetlen diák sem járhatott még.

„Nagyon aggódsz" mondta Sirius miközben leültek. Nem kérdés volt, hanem kijelentés, Harry mégis úgy érezte válaszolni kell rá, de nem tudta, hogy önthetné szavakba, amit érez. Sirius a vállára tette a kezét.

„Félsz, igaz?" kérdezte kedvesen.

„Igen" nem akart félni, de nem tudott tenni ellene.

„Minden okod megvan rá. Annyi mindent kellett már elviselned, ilyen fiatalon… Ami vagy, Harry, az a legtöbb embert már elpusztította volna. És a tudat, hogy Voldemort vadászik rád… A legtöbb varázsló ebbe belerokkanna."

„Tehát, te is azt hiszed, hogy vadászik rám?"

„Muszáj neki" felelte nyíltan. „Csak így tudja bebizonyítani a követőinek, hogy ugyanolyan hatalmas, mint régen. Meg kell ölnie. Te vagy az egyetlen, aki valaha legyőzte."

„Még csak kisbaba voltam."

„Ez neki nem számít."

„Akkor, szerinted miattam fog idejönni?"

Nem akarta feltenni ezt a kérdést, de muszáj volt. Nem tudta elviselni a gondolatot, hogy a Roxfort és a barátai miatta kerüljenek veszélybe. Senki sem halhat meg, csak azért, mert Voldemort őt akarja.

„Nem. Azért jön ide, mert egy ember van, aki legyőzheti, és az Dumbledore. Ha az egész világ az övé lesz, Roxfort lesz az utolsó hely, ami elbukik. Most is ez a sötét nagyúr elleni ellenállás központja. Dumbledore és a Roxfort a Főnix Rend szíve, és ha nyerni akar, Voldemortnak a szívet kell megállítania. Ide fog jönni, de nem csak miattad. Ne hibáztasd magad! Roxfort nem miattad válik célponttá."

„Tehát célpont?"

„Az lesz. De még nem az."

„Mikor?" Harry tudta, hogy a keresztapja tud a Rend legtitkosabb tevékenységéről is.

„Senki nem tudja biztosan. Csak találgatni tudunk, és készülni. Ezért is akartam beszélni veled."

„Mit tehetek?" kérdezte gyorsan. Bármi jobb lenne, mint bujkálni és félni. Tudta, hogy még csak tizenöt éves, de mégis harcolni akart, tenni valamit. Talán, mert ő volt 'a fiú, aki túlélte', felelősséget érzett a varázs-világért. Mindig úgy érezte, tennie kellene valamit, de soha nem engedték. Sirius észrevehette az elszántságot az arcán, mert kedvesen elmosolyodott.

„Attól tartok semmi izgalmasat" mondta. „Arra van szükség, hogy óvatos légy. Tudom, hogy utálod, hogy állandóan ezt kell hallanod, de ne mászkálj éjszakánként. Ne hagyd el a birtokot, még akkor sem, ha nem vagy egyedül. És említsd meg az ikreknek is, hogy az összes titkos alagutat lezártuk."

„Ez azt jelenti, hogy nem mehetek Roxmortsba sem?" szontyolodott el Harry.

„Emiatt nem kell aggódnod. Itt van a Térkép, úgyhogy, amikor az osztálytársaid mennek, te is velük tarthatsz. Csak légy óvatos, rendben?"

„Az leszek" ígérte meg Harry.

„Tudom. És sajnálom, hogy úgy beszélek, mint egy öregasszony, te az a dolgom, hogy aggódjam érted."

„Én nem bánom" mosolyodott el Harry. És most az egyszer tényleg így volt. Utálta, ha idegenek ezzel szekálták, de a család, az más volt. Az jó, ha az emberért a családja aggódik.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx